Keresés

Részletes keresés

BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82558

Alakul, de még mindig nem erről van szó. A függetlenség akkor valósul meg amikor a tulajdonos nem tud belepofázni a tartalomba. Ha a főszerkesztőt vagy a szerkeszőséget nem a tulajdos választja meg akkor attól a tulajdonostól nem függ az adott médium. Max elzárja a pénzcsapot, de ebben az esetben a médium értelem szerűen vagy megszünik, vagy más tulajdonos után néz. A 444 szemmel láthatóan létezik és nem keres új tulajdonost a 28%-os amerikai alap helyére. Az pedig tudható, hogy nem pofáznak bele a tartalomba. A Magyar jeti igazgató tanácsába a kisebbségi tulajdonos egy szlován és egy szlovák arcot delegál, mindketten gazdasági és pénzügyi szakemberek, akik magyarul nem is tudnak egy szót sem. Konkrétan szarnak bele abba, hogy mi jelenik meg az újságban. Ha a Sorost ekézné a 444 akkor azt is leszarnák.  A Media Development Investment Alapítványnak annyi köze van a Soroshoz, hogy 1996-ban ő adott 0.5 millió dollárt az alapításhoz. Azóta az alap úgy 300 millió dollárt fektetett be. Magát az alapot pedig a szerb Saša Vučinić újságíró hozta létre. Szóval, nem, az MDIF az nem Soros szervezet.

 

Albert pedig okos gyerek, de a 444 pénzügyeire pont akkora a rálátása mint neked vagy nekem így a véleménye pont annyit is ér. A tekintélyre hivatkozás amúgy pedig egy klasszikus érvelési hiba :)

Az, hogy a 444 üzleti modellje mennyire fenntartható azt majd az idő megmutatja.  Én arra a lapra is előfizettem ahol most az Albert ír és arra is amit meg az UP csinál. Meg még három másikra is, hogy ne csak habony-rogán fospermet legyen.

Előzmény: Hepci (82554)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82557

egyszer leírhatnák. egyben utoljára is.

Előzmény: Hepci (82548)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82556

kérdés ki mennyi tagi hitelt adott.

 

egyébként, amit én keresek az az eőítéletektől mentes, elfogulatlan újságírás. ez az amit nem lelek. "még" a 444-nél sem.

Előzmény: BZoltan (82551)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82555

Sajnos teljesen biztos vagyok benne, hogy az említett újságíró (G. A.) tájékozottabb nálad.

A 444 üzleti modellje (sajnos) fenntarthatatlan, UP-nek és társának egészen biztosan nincs annyi lóvéja, hogy finanszírozza.

Hogy mi lesz, az egy jó kérdés - remélhetőleg megmarad valahogy, bár az én ízlésemet sajnos nem fedi le.

Előzmény: BZoltan (82553)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82554

Attól még nem lesz egy újság független, hogy olyan arcok verődnek össze a szerkesztőségben, akik politikai-világnézeti kérdésekben nagyjából egyetértenek, és egyetértenek a gazdájukkal is.

A számos pro-fidesz média sem független attól, hogy esetleg az általuk foglalkoztatott válogatott széljobber, esetleg antiszemita/rasszista, funkcionális analfabéta idióták akkor is ilyeneket írnának, ha nem kapnának pénzt érte.

Független akkor lenne egy újság, ha az olvasók tartják el.

Állítólag van 1-2 marginális példányszámú lap és kisebb online portál, amit nagyjából eltartanak az olvasók.

 

Előzmény: syntaxerror (82550)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82553

Én egyértelműen cáfoltam ezt a butaságot. De ne nekem higgyél, hanem a tényeknek. Ha az újságíró haverod azt mondja, hogy a Soros finanszírozza a 444-et akkor az újságíró haverod butaságot beszél.

 

De ha személyesen Soros lenne 28%-os tulajdonos a 444-ben akkor sem lenne semmilyen operatív befolyása mert a UP és Kardos ketten együtt 72%-kal házon belül vannak. Konkrétan idegesítő fasság, hogy a 444 a Soros újság lenne. A Soros támogat sok ezer gazdag emberrel együtt egy alapítványt aminek van 28%-a a 444-ben. Ez a tény... minden más prostisrácok baromság.

Előzmény: Hepci (82552)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82552

Figyu, Zoli, igen tájékozott, élvonalbeli újságíró fogalmazott nekem úgy, hogy a 444-et bizonyos áttételen keresztül S. pénzeli, te sem cáfolod, ha jól látom, és remélhetőleg nem sértődsz meg, ha az újságíró infóját nem vonom kétségbe. Természetesen nem a Prostisrácoknál olvastam, mert ott még soha nem olvastam semmit. Én egyébként örülök, hogy ha valaki valami anti-fidox médiát finanszíroz, mert ugye közpénzből csak origót és bayerzsótot olvashatnánk...

Az ellenségkép gyártása az egy másik téma. Kétségtelen, hogy Sorost, mint ellenséget gyártják, mint ahogy az is kétségtelen, hogy Soros olyan szervezeteket-pártokat-médiát támogat, amiknek nem liblingje a Felcsúti Minihős. Ezzel sincs semmi baj(om), de úgy tenni is felesleges, mintha ezt mind a Gajdics Ottó találta volna ki, amikor egy nemszittya fitymátlan rosszarc tökön lőtte TNT-vel.

Előzmény: BZoltan (82551)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82551

Szerintem tájékozódj a 444 finanszírozásának ügyében, mert az amit írsz az a prostisrácok kaliberének szar kamuja. Nem, nem fedezi semmilyen Soros által finanszírozott szervezet. 

De az is mekkora baromság már, hogy Soros szemben állna a magyar kormánnyal. Miért állna szemben? A magyar kormány igyekszik úgy helyezkedni, mint aki a Sorossal szemben állna. De ez a magyar kormány ügye. Ha én szembehelyezkednék Vlagyimir Klicskóval akkor Klicskó egyból Balogh Zolival szemben álló boxoló lenne? Ez egy ócska trükk, azért, hogy a kormány ellenségképet tudjon gyártani. Hol nem szarja le Soros a magyar kormányt??? Egy provinciális kis jancsibohóc a magyar kormány a nemzetközi színpadon. 

A Magyar Jeti Zrt.-nek 36 százalékban Uj Péter, 36 százalékban Kardos Gábor vezérigazgató, és 28 százalékban pedig a Media Development Investment Fund érdekeltségében lévő Digital News Ventures LLC nevű amerikai befektetési alap a tulajdonosa.

Ez egy olyan befektetési alap ami jellemzően és kimondottan olyan sajtótermékekbe fektet be amelyek kihívásokkal küzdő, vagy fejlődő demokráciákban küzdenek a hatalmi gépezet ellehetetlenítő törekvése ellen. Ebbe az alapba tol pénzt a Svéd királytól meg egy sor holywoodi  celeben keresztül való igaz, hogy az OSF is.

Szóval a 444-ben kevesebb mint egyharmad tulajdonrésze van egy globális mega alapítványnak amit támogat az az alapítvány amit Soros hozott létre.

Ilyen alapon a Vatikán meg egy BZolitól függő cég mert egyszer dobtam a szentkirályszabadjai templom perselyébe egy kétszázas.

Előzmény: Hepci (82548)
syntaxerror Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82550

Simán leírhatnák ha akarnák, de nyilván nem akarják mert maguk is egyetértenek a jelzett politikai iránnyal, hiszen ezért dolgoznak a 444-nél. Ez az amit sokan nem bírnak felfogni, hogy attól hogy valaki elfogult tehát egy iránnyal / ideológiával / bármivel szimpatizál és ezért képviseli, attól még simán lehet független, és bőven nem kötelező hogy parancsra vagy pénzért tegye amit tesz. Egyébként a 444 pénzügyi függetlensége is csak azok szemében sérül akik beveszik azt hogy N+1 szervezeti áttételen keresztül is X (adott esetben S.Gy. magánszemély) kontrollál mindent. Ez még Orbán esetében sem igaz pedig ő sokkal nagyobb kontroll freak.

 

Amúgy a Soros György politikai tevékenysége is egy alapvető tévedés / torzítás, neki ugyanis elsősorban _társadalmi_ tevékenysége van, azaz bizonyos értékeket képviselő társadalmi szervezeteket támogat pénzzel, de nincs politikai tevékenysége, nem támogat politikai pártokat például.

Előzmény: Hepci (82548)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82549

Én csak Jóskabácsin keresztül vagyok képes bárminek a megoldására, ugyanis Házler Enikőt nem ismerem. :)

Előzmény: Maci_P (82543)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82548

Miért lenne a 444 független? A 888 független?

A 444 független a magyar kormány befolyásától, ellenben nem független például Soros Györgytől, mivel bevallottan Soros által finanszírozott szervezet(ek) fedezik a 444 súlyos veszteségét.

Soros pedig egyértelműen azonosítható valamiféle politikai irányzattal, ami jelenleg történetesen szemben áll a magyar kormánnyal.

Gondolod, hogy Uj Péterék leírhatnák, hogy Soros egy rozoga vén zsidó, aki a fasz tudja, miért üti bele a kampós orrát Európa belügyeibe?

Előzmény: BZoltan (82546)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82547

Lehetséges. De mondom ez engem nem is zavarna. Én ezt a kereskedői relációt csak arra hoztam magyarázatnak, hogy mi lehetett a hátterében annak, hogy egy-egy szerző észrevehető ellenszenvvel viseltetett a blog alatt kommentelő másik kereskedők és termelők iránt.

 

Én amúgy konkrétan javasoltam is a Csabának, hogy vállalják fel a profil oldalukon, hogy mik a kedvenc beszerzési forrásaik, kik a kedvenc borászaik és melyek a kedvenc borvidékeik. Nem lett volna ezzel senkinek baja. Ennek fényében tudta volna az olvasó a helyén kezelni.

Szerintem az elfogultság nem jelent függőséget.

Előzmény: Tybald_ (82540)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82546

Azért mert te sem ugyanazt érted függetlenség alatt amit amúgy konszenzusosan a szó jelent. A négynégynégy vállaltan nem elfogulatlan de megkérdőjelezhetetlenül független. Amúgy nem értem, hogy mit keresel.  Az igazság és a valóság alternatívájaként a kiegyensúlyozottság jegyében 50%-50% arányban hozzanak le kamu híreket és félrevezető összeesküvés elméleteket?

 

De a lényeg az az, hogy a függetlenség az nem az elfogulatlanság.

Előzmény: kifli (82545)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82545

A független újságírás kerestem és azóta is keresem nemcsak a 444-en hanem mindenutt.

 

de nem találom😁

Előzmény: BZoltan (82544)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82544

A migráncsozást, sorosozást vagy a Gődény szakvéleményeket kevesled a négynégynégyen? :)

Előzmény: kifli (82539)
Maci_P Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82543

Köszönöm kedvességed, Hepci barátunk rajta van a témán, jó eséllyel megoldja.

Előzmény: joskabacsi (82523)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82542

mert toleránccs vagyok

Előzmény: kifli (82541)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82541

Zoli az elfogultság mintapéldánya, de én elfogadom így:)

Előzmény: Tybald_ (82540)
Tybald_ Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82540

És az is kizárt, hogy UP-nak is voltak libling kereskedői (és ahogy lentebb írtad ebből eredően mások nem voltak azok), és ennek hangot is adott akár csak szóban is?

Előzmény: BZoltan (82537)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82539

egyébként érdekes módon a mostani oldalán v a 444-en is valahogy felgyelmezetten egy irányból közelítenei meg egyes  témákat a különféle újságírók.

Előzmény: BZoltan (82537)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82538

avassuk szentté Uj Pétert?

Előzmény: BZoltan (82537)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82537

Nem mondom, hogy kizárt, de én abszurd képtelenségnek tartom. Uj Péterről biztos sok rosszal el lehet mondani, de azt szerintem nem, hogy főszerkesztőként nyomást gyakorolt volna egy blogra annak tartalmát illetőleg. Simán admin volt a művalkeszen, arról írt amiről csak akart, amikor csak akart.

 

Az én információim szerint Up mint főszerkesztő sosem korlátozta az Indexnél a szerkesztői szabadságot.

 

Annak, hogy "befolyásolja beosztottját" pedig vannak életszerű korlátai...Nem tudnék hirtelen olyan embert mondani aki személyesen ismerné a Pétert és nem csapkodná a térdét a röhögéstől arra a felvetésre, hogy ő tartalmilag bármilyen nyomást gyakorolt volna bárkire. Nyilván nem arról beszélek, hogy "Béla bazmeg hozzad már be azt a kurva cikket a sárga seggű tavityúkról amit a múlt hétre ígértél" meg nem is arról, hogy "fogalmazzad már át Jenő ezt a cikket, mert ebben a formában kurvára elalszanak rajta az olvasók" ... egy főszerkesztőnek van ilyen dolga. De a felvetés is röhelyes, hogy UP odaszólt volna a Jónás Csabának, hogy "te, írjál már valami jót a Nyakas Chardonnay-tól holnapra" vagy "Ne bassz, Csaba, írjad csak szépen át azt a 6 pontot 4-re annál a Sató Kukutyin Kábernénél"

 

 

Előzmény: kifli (82536)
kifli Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82536

Azt abszurd képtelenségnek tartom, hogy UP bármilyen nyomást gyakorolt volna bárkire. Ennek még a felvetése is komolytalan. Írod.


Érdekes egynémely a valósággal illetve a realitással köszönőviszonyban sem lévő axiómaként tett megállapításod. Kedvelem ezeket nagyon nagyon szórakoztatóak, amint a fent télel is.

Olyat sose hallottam én sem, sőt elképzeltednek is tartom, hogy egy főszerkesztő bármilyen módon is befolyásolja beosztottját (alárendeltjét). Új Péter akkoriban ha, jól tudom, az Index főszerkesztője volt ahova a művelt alkoholista blog is tartozott. Fogalmilag kizárt volt hogy bárkinek is ezzel az Indexhez tartozó bloggal kapcsolatban utasítást adjon vagy hogy befolyásolja netalántán nyomást gyakoroljon rá:).

Előzmény: BZoltan (82525)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82535

Ennyi... ezt mondom én is.  Aztán ha egy blogger sokat beszélget X kereskedővel akkor egy idő után nem kell csodálkozni ha a haveri körében is ¬X kereskedők kevésbé előnyös tulajdonságait fogja esetleg kiemelni. Na, ennyit arról, hogy kik és miért nem voltak szimpatikusak a művalkesz szerzőinél.

 

Az pedig a magyar borpiacra is igaz, hogy a legtöbb kereskedőnek a többi kereskedő az mind gyökér... vagy piréz, vagy klingon, vagy mittudomén. De ezen a helyzetem ez a járvány nemhogy nem javít hanem szerintem még rontani is fog.

Előzmény: Hepci (82533)
Tybald_ Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82534

Borbély Tamás az idei év bortermelője

Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82533

Számos kereskedőnek a konkurens kereskedő gyökér és/vagy buzi. Valószínűleg egyszerűbb lenne leülni egymással és megbeszélni, hogy mit nem csinálnak egymás ellen semmiképp, aztán ezt be is tartani.

Jut eszembe, tegnapelőtt azt hazudta egy seggarc egy vevőnek, aki nálam is érdeklődött, hogy nálam azért olcsóbb valami, mert nem tartom be a "listaárakat", bármit is jelentsen ez. Közben a szitu az, hogy én vagyok a gyár képviselője, ez a faszkalap meg valami sokadik dílertől veszi Európában a japán cuccost.

Előzmény: BZoltan (82532)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82532

Ja, ha Octopus is, akkor az már négy. Az Akov köztudottan a Szentesi sátoros haverja. Amiben persze tényleg semmi rossz nincsen mert én is kimondottan jóban vagyok a Józsival. Én csak azt mondom, hogy alapvetően a Művalkesznél íróknak is megvoltak a maguk influenszereik, ők is szerezték valahonnan a híreiket...ha így jobban tetszik a megfogalmazás. De mondom, ebben nincsen semmi rossz... csak ne gondolja senki, hogy a művalkesz bloggerei amolyan egységsugarú borfogyasztók voltak. Mert nem azok voltak. 

 

Figyu... én 13 éve vagyok kapcsolatban a BT-n kívül mindegyik budapesti borkereskedővel... ha van n borkereskedő akkor X borkereskedővel beszélgetve pontosan n-1 különböző formában fogod meghallgatni, hogy ¬X borkereskedő mekkora gyökér. Szóval így utólag végignézve a művalkesz szerzőinek a listáját akkor azt látom, hogy szinte mindegyik több ¬X borkereskedő spanja akkor annyira nem csodálkozom ám azon, hogy nem X pöcsének a felszopása volt a fő tevékenység.

Előzmény: Hepci (82529)
BZoltan Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82531

Szerintem nincsen benne magas illó. De vannak akik fokozottan illó érzékenyek, nekik az az illó ami nekem még átmegy már leveri a lécet.

 

Amúgy a világ egyik legjobb vörösbora az a Tihanyi kék. Ha egy lakatlan szigetre mennék és egy vöröset vihetnék magammal akkor az a Szentesi Tihanyi kékje lenne. Fehérből nehezebb lenne választani :D

Előzmény: naivkezdo (82528)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82530

Tegnap este pont azt ittuk, semmi nyoma nem volt illónak.

Párat adtam ajándékba is, ők se panaszkodtak.

Előzmény: naivkezdo (82528)
Hepci Creative Commons License 2020.12.06 0 0 82529

Ki volt a harmadik (aki valami módon borkereskedés közelébe került)? Octopus mintha "tanácsot adna" valami mátrai garázsborászatnak, vagy valami ilyesmi. Erre gondolsz? De ez is most van, nem akkor.

Mellékszál és minden egyébnél (is) kevésbé érdekes, de emlékeim szerint Shirazt azok se komázták, akik semmiféle kapcsolódással nem gyanúsíthatók a borkereskedelem irányába. Ez már érzékelhető volt akkor, amikor először tévedtem fel a Művalkeszre, de az okokat nem ismerem.

Btw, Dagadtost kifelejtettem azok közül, akiket személyesen ismerek.

Az utolsó bekezdésre... te mikor kérdeztél rá egy haverodnál, hogy "hallom, összejöttél Pirivel, de nem állt fel a ..." - jobb ez így MBT-nek és JCs-nek is, hogy nem feszegetik a "sikertörténetet".

Előzmény: BZoltan (82525)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!