Azt hiszem, ez a leírás a leginkább az 1700-asokra illik rá!! :-))
Ezen magasan a fedélzet fölé nyúlik a raktárkeret, ugyanis a teljes rakomány a hajótest tetején került lehelyezésre.
Maga a hajótest egy teljesen zárt, üres doboz., és elöl-hátul össze lehetett kötni őket pontonhídnak.
Tonna: nomost, a dolog innen indul, de mégsem automatikus!
Az egyes hajóosztályok elnevezése valóban a hordképességükhöz fűződik, de a valódi hordképesség igen tág értékek között mozoghat.
A fizikailag berakható tömeg mellett sok múlik a hajótest szerkezetén, felépítésén, állapotán is.
Emlékszem, hogy a régi hatszázas uszályokba 3-400 tonnánál többet már sose raktak, nehogy valahol megroppanjon valami. (50-60-70 éves hajótestekről volt szó!!)
Így például az 1065-ös slepp 1144,5 t hordképességgel bírt, az 1056-os 1161,7 tonnával.
A tankuszályok, amelyek gyakorlatilag megegyeztek az ezresekkel (azt leszámítva, hogy a T-112-es kivételével egyiknek sem volt Hitzler kormánya, hanem mindegyik "temetőkapus" volt!!), valóban 1000 tonna körüliek voltak.
T-106 1044,3 t
T-109 1042,5 t
Az 1300-asok esetében is 14-1500 tonna közötti értékek vannak-voltak (de szörnyű ezt leírni...).
Sajnos a belinkelt képen sirálycar miatt nem lehet kiolvasni az értéket...
A bárkák konkrát hordképeségéről már csak homályos emlékeim vannak, de emlékeim szerint ott is voltak furcsaságok.
Az 1600-as típusú bárka jóval az 1700-asok fölött volt terhelhető, ha jól emlékszem, az 1700-asok 1600 tonnát sem "bírtak".
Az 1800-asok között meg (15 éves emlékeim szerint) akadt olyan is, amelyik 1900 t fölötti hordképességgel bírt.
A szlengszótár összeállítása nagyon jó ötletnek tűnik, a manőverekről (ahogy időm engedi) szívesen írok majd!
Ugyanis az 1300-as uszályok valóban szögletesek, azaz a fartükör és az orr részének jelentő (túlnyomó) része merőleges a hajótest hossztengelyére.
AZONBAN!!
Nem minden papucs készült tolóhajózásra előkészítetten!
Ugyanis az uszályok egy részét nem szerelték fel tolóbakokkal, no meg a tolatmány összeférceléséhez elengedhetetlenül szükséges nipperekkel!!!
(Nipper: kötélfeszítő csörlő.)
Erre az eklatáns példa a 1321-es, ami a belinkelt fotón is látható!!!
A nagy vörös színű bárkák azok hány tonnásak?
Az 1300 tonna a -most már értem miért hívjátok úgy ahogy- papucsokon a nettó vagy a brtuttó tömeg. Azaz ennyi cucc fér bele, avagy összesen ennyi a terhelésestül a mozgó tömeg?
Sziasztok,
Tegnap amfóráztam Agárdon (csak szél nem volt). Kérdeztem a flotillás hajót, de nem tudták kié. Elég régen ott lehet. Majd megkérdek néhány öreg szakit, vagy portást. Azok úgyis mindent tudnak.
Az első képen előről, a másodikon hátulról, a "Sopron" orra mögött láthatod az 1321-es "papucsot". A szembe nézeti képen jól látszik a horgony elhelyezkedése.
muggli
1300-as jelzésű (1300 tonnás) uszály, amely tolható is. Magyarán egy személyzettel és kormányberendezéssel rendelkező bárkaszerű tepsi. A topictalin ott állt egy-kettő a Sopron, Szombathely előtt.
Az előbb említettem a beosztókat, egy gondolat az eszembe szökkent: mi lehet ma azokkal a hajdanán rettenetes hatalommal bíró emberekkel?!?!
A minap akadt a kezembe egy régi MAHARTOS távirat, Komáromban kellett beszállnom a Bányászra - épp 15 éve volt!!
A leggyorsabb beszállásom volt, kerek 20 perccel a távirat átvétele után a hajón voltam Bodzási Pali bácsi kabinjában!! :-))
No, akkor a nyomdokodon jártam...
Miskolcon ugyan csak mbvit voltam (Ricza Pista bácsi le akart váltatni vitorlásnak, de az akkori beosztó a saját emberét tette oda...), meg az Inotán is voltam másfél évet.
:-))
Csak egy fél évtizeddel később, 86-92 körül.
Akkoriban bizony nagyon vegyesek voltak a fuvarok, és aldunán bizony nagyon ritkán jártak papucsok.
Akkoriban a váci cementfuvarokat KIZÁRÓLAG papucsokkal vittük, hasonlóképpen a vas nagy része is papucsban ment (főleg a nem ritkán 25-30 méteres darabok miatt).
Úgyhogy - bizony ilyen is van ám a vizeken - mindketőnknek igaza van!!! :-))
Aldunán abban az időben főleg 1700-as és 1800-as bárkákkal jártunk, nagy ritkaságszámba ment, ha papucs is volt a fuvarban.
Vontatót én őszintén szólva 2x láttam lenn, egyszer a Szombathelyet, és egyszer (azt csak hallottam) a Tatabányát.
Szia Bócman !
örülök , hogy válaszoltál . Azért én megmaradok a saját verziómnál.80-as évek elején vontában szinte csak 1000-es uszályok voltak A papucsokat a Duna és Tisza tologatta fel Regensburgig vagy Kelheimig . Abban az idöben un nagy hajók Regensburgig mehetek .Akkor még csak 9db zsilip müködött.Straubingit és Greifeinsteinit/1983 összel adták át / csak épitették . A Nagy Testvérhez meg rengeteg búzát kellett szállitani ,azt meg nem TS bárkával oldották meg.Ezeket testközelböl ismertem.Akkoriban fed.mester voltam a Miskolc ms-en , az Ózd ms-en és megfordultam még egy-két hajón / Kecskemét,Inota stb.. /.Erröl ennyit
Mostanában én is sokat nosztalgiázom.Csak nézek ,hogy hova tüntek a régi hajók !
Emlékszel még a >zuhatagi tigrisekre>. Azok voltak a szép hajók. Igaz a többi se volt kutya
Csatlakozom a kéréshez én is. Már régóta készülődöm klf szakkifejezések (némelyikről gyanítom, hogy inkább szakzsargon) értelmét megkérdezni. Bár szórakoztató játék hosszabb ideig olvasgatni és a szövegkörnyezetből kitalálni.
Szerintem ez még a flotillás számozás. A polgári rendszám teljesen másképp néz ki.
Annak ellenére, egész jó kis családi hajó lehetne belőle! Vajon mennyi lehet egy ilyen?
muggli
Kedves hajós múlttal rendelkezők, tudtok-e ajánlani olyan könyvet, ami a a különböző (elsősorban folyami) hajózási manővereket tárgyalja? Az igazán bonyolult dolgok alighanem a vontatmányokkal történhetnek, amire viszont a szárazföldi patkányoknak a Hapci átkelős fedélzetén kevés rálátása volt. Persze az sem baj, ha valaki vállakozó kedvű itt írja le, hogyan történik mondjuk egy átzsilipelés, hogyan lehet elkerülni, hogy a vontatmány a vontatóra ráfusson; vagy hogyan áll meg egy völgymenetben haladó vontatmány; hogyan fordul - ha tud - egy vontatmány hegymenetben, satöbbi.
Hááát, azért ezzel elég alaposan vitatkoznék, több okból is.
Először is rengetegszer volt a vontában papucs. Pontos statisztikám nincs, de abban biztos vagyok, hogy minden egyes uszály többet volt vontában, mint tolatmányban.
A második, amiben ellentmondanék, az a "miért törtük a fartükröt" kérdése.
Fizikailag elkerülhetetlen volt a láncvezetők felfekvése, annak következtében meg a fartükör sérülése nagyon valószínű volt (gumi vagy ballon berakásával is szerencse kérdése volt a sérülés elkerülése).
Bócman pajtás !
A papucsokat nem vontatásra tervezték.Nem is sokszor mentek vontában , ha mégis akkor se volt nagy probléma .Nem törött össze a hajófar hablemeze. Sok mulott az összhangon / fed.tiszt,kormányos,boci közt /.Ezt tapasztalatból irom.Lehuztam pár évet a MAHART-nal
Kellemes delet!
Horányban voltam pár napig, majd lesznek fotók (nem digitális, még várni kell amíg elfényképezem a filmet :)) szép nagy forgalom volt, csaknem a '96 augusztusára emlékeztető! Pörögtek a Fokások, kettesével mentek a szárnyasok, jó volt látni. :) Volt egy aranyos manőver, azt még azér elmesélem :))
Egyik este 9 után épp a Viking Neptune-t vártam, amikor felbukkant lentről egy tolatmány. Jött fölfelé a szokásos tempójában amikor egyszer csak lassított, és közeledett ide, a jobb parthoz. Ekkor fentről feltűnt egy másik, csakúgy hasított lefelé, ő a Mudz toló-önjáró volt, mellévetten 1 bárkával. Pont az orrom előtt, miután a zöld bóját elhagyta megrundózott, és orral felfele, lefelé kezdett csorogni, s egyvonalba került a hegymenő tolatmánnyal, ő a Laxenburg volt. Ekkor az lassított, és a Mudz közeledett felé, mígnem összeértek. Majd így mentek együtt lassan felfelé vagy 3-400 métert, amikor levált a Mudz, visszacsorgot, egész a bólyán túlra (gondolom nem akart konfliktusba keveredni az alsógödi sarkantyúval), majd visszafordult, és mindketten folytatták útjukat, ki lefele, ki felfele. :))
A visszafordulásnál amúgy egész közel volt az orra a parthoz :)
Nem tudom most Szombathely ügyben hová jutottunk, vagy az ügy le van zárva?
Mert az szép hogy megtudjuk milyen hajó uszott el Pesten/Riverstb/ mármint a hidak alatt. De eredetileg mindenki fel volt lelkesedv és most csak konténerhajózásról hallottam valami vitát.
Ja a Video továbbra is érdekelne ha meg lehetne kapni másolásra./Mr Muggli/ A fiam Pesten tanul ha átadnád neki az eggyik példányt rögvest lemásolnám.Hogy már én is kérjek valamit.
A levelező listára miért kell külön jelentkezni.
Már bocs az okvetetlenkedésért stb, stb.