Keresés

Részletes keresés

gumidani Creative Commons License 2003.05.25 0 0 3202
FOMA, muggli!
Köszönöm a Sióról írtakat. Sajnos bármikor jártam arra, mindig kevés vizet láttam benne és el nem tudtam képzelni azon a Balatonfüreden épült nagy vontatókat. Pedig tudtam, hogy azok nem repültek át a Dunára.
Pedro!
Neked is köszönöm a kiegészítést. Az Old Boy-t éppen akartam is kérdezni.
Ma délelőtt voltam a Megyeri gátnál? Legalábbis gyerekkoromban így hallottam a felnőttektől annak a helynek a nevét. A Tungsram strandtól kicsit feljebb levő csónakházakra gondolok. Ott láttam a Csata nevű kompot. (nem szerepelt ez régebben Vácnál?) Mellette volt a Budavár nevű 3011-es vizibusz, (ezek szerint ez is privatizálódott) lejjebb pedig ott volt az Old Boy. Még lejjebb a partra félig kihúzva áll egy vontató. (az melyik volt?)
FOMA mégegyszer!
Valamikor a 60-as években kiadtak egy közlekedési balesetekről szóló könyvet. Én a Műszaki könyvtárban láttam, de nem emlékszem a címére. Az a gyanúm, hogy Kucsara Pál írhatta, de nem biztos. (nem a "Vezess baleset nélkül" címüre gondolok) Ebben volt két fénykép a Pajtás felborulásáról. Az egyiken vészesen megdőlve, a másikon teljesen az oldalán fekszik és több vitorlás hajó van körülötte.
Nem tudsz-e a nyomára jutni?
gumidani Creative Commons License 2003.05.25 0 0 3201
Várfalvi Tamás: A 80 éves magyar állami hajózás géphajói
Azt hiszem, hogy 1978-ban adták ki. A hajdani Műszaki Könyvtárban olvasgattam és jegyeztem ki belőle az általam még látott személyhajók adatait. Akkor C 98625/12 volt a raktári száma. Nem tudom, hogy meg van-e még nekik. Sajnos képek nincsennek benne, elég igénytelen kivitelü könyv.

Előzmény: jakyg (3194)
FOMA Creative Commons License 2003.05.25 0 0 3200
Előbányásztam:

Várakozóhely, hajófordító:

120 fkm, 98,3 fkm, 79,4 fkm, 23,3 fkm, 3,8 fkm, 2,8 fkm (torkolati mű. hajózsilip)

Tervezett vízlépcső:

116 fkm Siójut, 89 fkm Ozora, 62,5 fkm Pálfa, 5,1 fkm Medina

Előzmény: FOMA (3199)
FOMA Creative Commons License 2003.05.25 0 0 3199
Egyébként négy vízlépcsőt is terveztek, hogy állandóan hajózható legyen a csatorna. Úgy tudom, hogy az árvízkapu Szexárdig biztosít hajózható vizet.
Előzmény: FOMA (3198)
FOMA Creative Commons License 2003.05.25 0 0 3198
"Azt hiszem a simontornyai híd volt a szűk kersztmetszet."

Inkább a szexárdi vasúti híd. A Pest-Budán legalábbis az előtt kellett leszerelni ezt-azt, hogy átférjen alatta. A zászlósképzőn 87-ben volt egy tiszai vizirendész osztálytársam, akinek volt egy nagyon részletes leírása a Sióról, azon fel voltak tüntetve a kikerülési helyek és a hajófordítók. Egyre emléxem, az Ozora felett van.

Előzmény: jakyg (3193)
Pedrofon Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3197
Az Ercsi név változott 91-ben Bakonyra! Bocsánat
Pedrofon Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3196
Gumidani: Tudomásom szerint az
LI : adatok stimmelnek, annyi még,hogy 50-től a Balatoni Hajózási Vállalatnál és hogy átépítés előtt 63-ban selejtezték. Valamikor a 80-as években beépítették a nyitott sétafedélzetét. 91 óta Ercsi.
LII-vel azon a sorsa a LVI-nek is.
LIII : 50-ben a Meszharté lett. 62-ben átépítése előtt selejtezték. 2000-ben kapta a Hunnia nevet.
LIV : 50-től a Balatoni Hajózási Vállalaté. 63-ban selejtezték, 65-ben átépítették. 91-től Haláp.
97-től a Dunán, még ezen a néven. 98-tól a Panorama Deck-nél Attila. 99-ben részleges, 2001-ben teljes renoválás.
LV : 50-től a Balatoni Hajózási Vállalaté, selejtezve 64-ben, átépítve 66-ban. 91-től Gulács.

A VI. sz csavargőzős lett volna a 4. a sorban (Úttörő, Pajtás, Ifjú Gárda)
Előre lett volna a neve. 59-ben lett motoros és Keszthely néven volt a Balatonon. De nagyon hamar Ráckeve lett és a Dunára jött.
98-tól a Dunayachtnál Old Boy.

Előzmény: gumidani (3186)
muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3195
Jakyg!
"Milyen furcsa ez a múlt idő. De elnézve a Balaton vízszintjét, s elgondolva a Sió medrének állapotát, lehet, hogy helytálló."
Olvasd el az ÉS-ben a "Balatonharács" című cikkeket és az arra reagálást. www.es.hu , a keresőbe írd be, hogy balatonharács. Ha csak a negyed igaz, akkor a tónak lőttek.
muggli
Előzmény: jakyg (3193)
jakyg Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3194
Régebben kérdeztem:
"Az Újpesten átépített orosz hajó most éppen az új egyetemi negyed előtt horgonyoz egy lerövidített, nyomorék TS bárka társaságában.
Alatta a partnál a Clark Ádám, kettejük között mászkál egy kis, kék-fehérre festett vontató, amely nem tudom hol, mikor épült. Csak azt tudom, hogy testvéreit a következő helyeken láttam: a tiszafüredi Tisza-híd alatt a balpartnál, sok évvel ezelőtt éveken át ki volt kötve egy Pakson kicsivel a rendőrség felett és egy láthatóan magán kedvtelési célra használt horgonyzott sok éven át (tán még ma is) Mohácson kb. a Csele patak befolyásánál."

A balatoni honlapon lévő Sió ugyanilyen jószág. Tudni valamit, hogy ezek a hajók hol, mikor készültek?

Gumidani: elfelejtettem kérdezni. Honnan szedted össze a csavargőzösök adatait?

jakyg Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3193
Azt hiszem a simontornyai híd volt a szűk kersztmetszet. (Milyen furcsa ez a múlt idő. De elnézve a Balaton vízszintjét, s elgondolva a Sió medrének állapotát, lehet, hogy helytálló.)
Voltak kerülő helyek. Jó előre be kellett jelentkezni az évi egy-két eresztésre. Előre meghatározták mind a völgy- mind a hegymeneti menetrendet, s megmondták a csatornába való behajózás sorrendjét. Pár nap állt rendelkezésre a forgalom lebonyolítására.
A 10-15m3/sec adat alapján alapján a sebesség nem mondható meg.

Gumidani:
Hálás vagyok a nagyobb csavargőzösök történetéért. Kedvenc hazai személyhajóim. Szépek, formásak (azaz a Tahi-Hunnia csak volt.)
Nem tudtam, hogy ennyire öregek, s remélem nem kell őket pár év múlva menteni.

Előzmény: muggli (3192)
muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3192
Szia Dani!
A régi átlag valahol 10-15 m3/sec volt. Hogy ez m/s-ban mennyi, ne kérdezd, ezt is valahol olvastam, de a forrásra nem emlékszem. Úgy tudom, 400-as "Z"-hajók jártak le rajta a Dunára. Azt hallottam, hogy nem is a széle-hossza volt a korlát, hanem valamelyik híd volt igen alacsony. Olyan 25 decis merüléssel még lehetett rajta hajózni. A "Sopron" és a többi füredi is a Sión jött át a Dunára, igaz "sportkormánnyal" a híd miatt. Szerintem két uszály már elég húzósan fért el egymás mellett. ha elfértek egyáltalán. Géphajók valszeg nem tudták volna kikerülni egymást.
muggli
Előzmény: gumidani (3191)
gumidani Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3191
Indul a kérdésözön:
A Sión mekkora lehetett a vízsebesség? Nehéz volt-e felhajózni rajta? Mekkora lehetett a leghosszabb, legszélesebb, hajó ami átfért? Mekkora volt a vízmélység?
gumidani Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3190
Kösz, hogy megmondtad a Pannónia lánykori nevét.
Előzmény: riversea (3173)
gumidani Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3189
A MFTR-nek volt az említetteken kívül még kilenc kisebb csavargőzöse is. A Pajtás ezek közül volt a II. Csak az arányok érzékeltetésére: ezek 26-27 m hosszúak voltak. Pechünkre eddig csak az I. a III. és a IX. számúakról van képem. Meg egy olyan is, amelyiken nem tudom, hogy melyik van.
A képtárban, ha majd látszik újra, van egy kép abból az időből, amikor 1957 és 1959 között, motorhajónak átépítve, Siófok néven szeli a Balatont. Aztán 1959-ben átnevezték Dömsödnek. Gyanítom, hogy akkor visszakerült a Dunára. További sorsa előttem ismeretlen.
Előzmény: muggli (3188)
muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3188
Dani!
Nem ezek közül volt a felborult "Pajtás" is? Az melyik volt a négy visszakapott, illetve megmaradt közül?
muggli
Előzmény: gumidani (3186)
gumidani Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3187
Néhány műszaki adatot is írok róluk. Az első oszlopban az eredeti római számos korukból való, a második oszlopban az átépítés utáni és a harmadik oszlopban pedig Tom által megadott adatokat írom.

hossz: 35,8 m 37,33 m 37,46 m
szélesség: 5,38 m 6,67 m 6,9 m
oldalmagasság: 2,2 m 2,17 m
merülés: 1,65 m 1,5 m
fixpont-magasság: 6,4 m 7 m
géptípus: gőzgép, Láng 6 KNCR 80 dízelmotor
gépteljesítmény: 260 LE, 400LE, 315 kW
férőhely: ? ? 400 fő

Előzmény: gumidani (3186)
gumidani Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3186
Tom oldala megadta a végső lökést annak, hogy összerakjam az egykorik MFTR csavargőzösök nagyobbik típusának történetét.
Hiányosságok vannak benne, egyes információk következtetésen alapulnak. Ha valaki többet, vagy jobban tud valamit róluk, kérem, hogy tudassa!

Tehát a kiindulás:
1921-ben a Ganz Danubius Hajógyárban készült 5 db hajó egy Stathatos nevű al-dunai vállalkozó részére. Az illető időközben tönkre ment, így a hajók a MFTR tulajdonába kerültek. Nevük, helyesebben számuk LI, LII, LIII, LIV és LV lett.
Innen kezdve egyenként:

LI. 1944-ben Ausztriába került, ott a SZU zsákmánya lett, TBILISZI néven. 1955-ben a MHRT tulajdona LI számon. 1964-ben átépítették motoroshajóvá és ERCSI nevet kapott. (Ercsi néven korábban volt egy kerekesgőzös, amely ekkor már selejt volt) Számomra ismeretlen időpontban átkerült a Balatonra és szintén ismeretlen időpontban a BAKONY nevet kapta.

LII. A történet rövid. 1944-ben Bajánál elsűlyedt. 1951-ben kiemelték és szétvágták.

LIII. 1944-ben Ausztriába vitték. 1955-ben MHRT LIII. 1962-ben átépítették motoroshajónak TAHI névre. (Tahi nevű kerekesgőzös is volt korábban)
Számomra ismeretlen időpontban kapta a HUNNIA nevet.

LIV. 1944-ben Óbudán elsűlyedt. 1945-ben kiemelték. 1955-ben MHRT LIV. 1965-ben átépítették motoroshajóvá és ZEBEGÉNY nevet kapta. Ismeretlen időpontban, gondolom, hogy gazdát cserélésekor kapta az ATTILA nevet.

LV. 1944-ben Óbudán elsűlyedt. 1945-ben kiemelték. 1955-ben MHRT LV. 1966-ban átépítve motoroshajónak SZENTENDRE néven. A Balatonra került és ismeretlen időpontban GULÁCS-nak nevezték át.


muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3185
Ja és akár magáról a Tóról is lehetne néhány adat, mert ha így folytatják és ez sajnos kormányfüggetlennek kezd bizonyulni, akkor lehet, hogy 10-20 év múlva már csak a hajózóutak helyét látjuk a homokban!:-((((((
muggli
Előzmény: Tom_ (3181)
muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3184
Tom!
A honlapod egész jó, néhol a kis képről nem jönnek a nagyok, de lehet, hogy nincs is mögöttük. Esetleg bővíthednéd egy kis hajózástörténettel, illetve, mivel gondolom arra laksz valahol, gyűjthetnél régi kép és tech. adatokat, még a gőzös időkből. Érdekes lenne néhány mai hajó, még pöfékelő kéménnyel!:-)))))
muggli
Előzmény: Tom_ (3181)
muggli Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3183
Kellemes Gyereknapot minden érdekeltnek! Ha minden igaz, a hétvégén nem leszek, de a gépet bekapcsolva hagyom, aki akar írni, a körlevelek kimennek. Aki a @hungary.net-es címemre ír, annak a levele kimegy a többieknek is. Pihenjetek jól, hétfőn, Veletek, ugyanitt.
muggli
Pedrofon Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3182
Hello, Tom!
Tetszik a lapod, ha kellenek fotók, szóljál, van az összes hajóról a Balatonon. Digitális csak néhányról, melyeket 2 hete készítettem Füreden.
Pl a Jókairól!
Viszont tavaly a Csobáncot elkaptam Keszthelyen. Ha tudsz szkennelni, adok róla szívesen. Vannak régebbiek is.
A "mi" honlapunkhoz is többszáz fotóval tudok hozzájárulni, csak szóljatok, kiről, miről kell. Majdnem mindegyikről vannak fotóim.
Előzmény: Tom_ (3181)
Tom_ Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3181
A balatoni hajók kedvelőit szeretném értesíteni, hogy a

http://hajok.fw.hu

honlap frissült, felraktam még néhány friss képet. A Csobáncról sajnos nincsenek képek, mert Siófokon még nem láttam. Kb. másfél éve fényképezek digitális géppel, a honlapon lévő képek saját készítésűek, így régebbi képeim nincsenek.

Hajók (hajok.fw.hu)

vizivaros Creative Commons License 2003.05.24 0 0 3180
Nagyon tetszik, légyszí bővíteni!!
Előzmény: Tom_ (3171)
cavman Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3179
Hali!

Király az oldal,csak így tovább!
Nagyon tetszett azért is,mert még nem láttam a Hévíz motorost.Nekem azért fontos mert most kezdem majd megépíteni a Keszthely személysz-t.RC-s,elektromotoros motorokkal,műgyanta hajótest,és terveim szerint 105.cm körüli méretben.
A keszthelyről van jópár képem amit tavaly készítettem.(de sosem elég)

Üdv:cavman

Előzmény: Tom_ (3171)
gumidani Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3178
Tom!
Nagyon tetszik az oldal. Ragyogó képeket csináltál. A hajólistának is örülök.
Engem nagyon érdekelnek a hajók különböző átnevezései.
Tervezed-e azt is, hogy régebbi képeket is közzé teszel? Ha összehasonlítjuk egyik-másik hajót eredeti önnmagával, elég ocsmány átalakításoknak lehetünk tanui. Például a Csopak esetében.
Előzmény: Tom_ (3171)
muggli Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3177
Ez egy igazán jó ötlet! Sajnos az én pályafutásom, mint már írtam, nagyon rövid volt, hamar felállt a f...... és elment az eszem, aztán a tervezett házasságból sem lett semmi, meg a hajózásból sem! :-((((((( Mostani eszemmel inkább a hajózást sajnálom sokkal jobban!:-))) Azért én is kergetem a régi ismerősöket, csak sajnos 25 év távlatából nehéz összeszedni őket, de kettő már meg van.
muggli
Előzmény: riversea (3176)
riversea Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3176
Szia Muggli! Sajnos saját képem annyi van, amit feltettem a képtáramba. Megpróbálom azért felvenni a kapcsolatot a volt hajóstársakkal és tőlük is beszerezni néhány hajón készített képet.
Előzmény: muggli (3175)
muggli Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3175
Szia Folyamtenger!
Segíthetsz-e? Hát persze! Milyen anyagod van a régebbi időkből? Esetleg leírások. Írhatsz történeti dolgokat, anekdótákat. G yűjtsd össze *.doc-ban, aztán mindenki összeadja amilye van és megpróbáljuk elképzelni, milyen legyen a honlap. Hogy induljon, milyen rovatai legyenek, stb. Most ennyi. Gyűjtögetni kell, mint az ősembernek!:-))))))))))
muggli
Előzmény: riversea (3174)
riversea Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3174
Üdv mindenkinek! A honlap szuper ötlet, ha segíthetek valamiben szóljatok.
riversea Creative Commons License 2003.05.23 0 0 3173
Tom! Gratulálok a honlapodhoz, remek munka. Remélem, a Csobáncról is lesznek majd képek, kedvenc hajóm volt gyerekkoromban, mindig azzal akartam utazni. Ha jól tudom a Szigliget volt a testvérhajója, ami később Mohácsra majd Pestre került és ma mint Pannónia üzemel. Ha esetleg vannak régebbi képeid is, és akadna egy a néhai SZOT Galyatető vitorlásról, nagyon megköszönném, ha kaphatnék másolatot. Egy szép régi nyáron diákmunkán egy fantasztikus hónapot töltöttem el rajta, képet viszont képtelen vagyok találni róla. Üdv: r
Előzmény: Tom_ (3171)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!