Keresés

Részletes keresés

frenkyguy Creative Commons License 2010.07.31 0 0 58824

Most olvastam egy gondolatkísérletről a neten. "Newton vizes vödréről" van szó, amivel az abszolút teret.

 

fogunk egy vödröt, és beleöntünk vizet.

Ezután elkezdjük csavarni a vödröt egyenletes ütemben.

Először a vödör és a víz nincs egymáshoz képest nyugalomban, a víz mégsem vesz fel semmilyen homorú felszín alakot.

Másodszor a víz is elkezd forogni, és homorú lesz, de még mindíg van relatív forgási különbség a vödörhöz képest.

Harmadszor a vödör és a víz is egyenletesen fog forogni, azaz egymáshoz képest nem lesz forgási sebesség, a víz mégis homorú alakot ölt, mint ahogyan látni is szoktuk egy centrifugában.

 

Az első és a harmadik nincs relatív sebesség a vödör és a víz között, mégis az egyikben a vízfelszín sima, a másikban homorú (tölcsérszerű).

 

Newton szerint ez bizonyítja, hogy a víz "tudja", hogy forog az általa feltételezett abszolút térhez képest.

 

Szóval a kérdésem, hogyan lehet ezt a dilemmát feloldani úgy, hogy nem feltételezzük az abszolút teret. Vagy legalábbis kinek mi a véleménye erről?

Research Fellow of Advanced Trollistics Creative Commons License 2010.07.31 0 0 58823
Kérem ezt a szálat sürgősen elengedni!

Állásfoglalások
Gézoo Creative Commons License 2010.07.31 0 0 58822
Kedves Angelica!

Mármint melyikre gondolsz?
Előzmény: Angelica Archangelica (58821)
Angelica Archangelica Creative Commons License 2010.07.31 0 0 58821
Ez nem Popper Péter egyik mondása a hazugságról?
Előzmény: Gézoo (58794)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.31 0 0 58820
Kedves Privatti!

Fórumról fórumra, topicról-topicra követsz mint egy kiskutya, mindenütt offtopic hazugságaiddal, sértegetéseiddel árasztod el a topicokat.

A betegségedről ezeken a fórumokon beszámoltál, többször panaszoltad az állapotod súlyos voltát. Ezért eddig elnéző voltam veled.

De most már túl mentél minden határon, és ezt már nem lehet elkövetned a betegségedre hivatkozva sem.

Hagyd abba a sértegetésemet, a hazug rágalmazásokat!
Előzmény: Törölt nick (58818)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58819
Köszönöm.
Előzmény: Törölt nick (58818)
pint Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58817
ugyanúgy. és ugyanúgy fog egy év múlva is, mert pont ez a lényeg: a saját mércéje szerint a tudós éppolyan jó, mint a bolond. ezt lemérni csak eredményességgel lehet, de az egy fórumon nem működik. nem véletlen azonban, hogy egy építőmérnök sok pénzt keres, gézoo meg itt vergődik, pedig állítólag van egy gépe, ami megcáfolja a lendületmegmaradást.

röviden: dumálni ugyanúgy tud a fizikus is meg a varázsvesszős is. vizet találni viszont csak a fizikus tud.
Előzmény: Törölt nick (58815)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58816
Vesztésre.
Előzmény: Törölt nick (58815)
emp Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58814

végül is meg kell hagyni valamit a Teremtőnek is :) (övé a labda, nem lehet kihagyni a játékból)

 

föltételezem, elfogadott lehet az az elképzelés, hogy az ősrobbanáskor kb. egy olyan kaotikus folyamat zajlott le, mely "beállította" ezeket az egész világra jellemző állandókat.

ahány ősrobbanás, annyiféle világ.

lehet, hogy nem is csak a fő paraméterek változhatnak egy alapvetően előre meghatározott szövetű világegyetemben, hanem olyan világok jöhetnek létre, hogy az egyik fogalmai értelmezhetetlenek a másikban. és ez már számtalanszor megtörténhetett.

ahogy egy kemencében lehet kenyeret is sütni, meg akár megsemmisíteni valamit.

 

jó lenne tudni, hogy az időben ezek a kialakult minták változnak-e jelentősen, méginkább azt, hogy egy fejlett inteligencia képes lehet-e befolyásolni őket(persze csak valamilyen behatárolt területen), hogy a maga számára hasznosítsa az így átparaméterezett, átszerkesztett világot!

 

na, azt hiszem, most már nagyon kezdek off-ba átmenni, csakhát ezek a kérdések merültek fel bennem az eddigieknek köszönhetően.

Előzmény: mmormota (58809)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58813
"a teknősbéka frekvenciájával mi a helyzet?"

401.2 MHz :-)

Satellite Sea Turtle Tracking project, Nimbus satellite

http://spo.nmfs.noaa.gov/mfr444/mfr4442.pdf
Előzmény: emp (58810)
emp Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58810
a teknősbéka frekvenciájával mi a helyzet?
Előzmény: Gézoo (58798)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58809
Ez a törekvés nem is új, pl. Eddington próbálkozott azzal hogy a finomszerkezeti állandót levezesse. Úgy vélte sikerült is - cikkeket is közzétett - bár a próbálkozás teljesen hibás volt.

http://www.daviddarling.info/encyclopedia/E/Eddington_number.html
Előzmény: mmormota (58807)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58807
Nagyon is próbálkoznak ezzel - persze ez nem választható külön az általánosabb modellektől.
Előzmény: emp (58801)
emp Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58803
itt sikerült az adódik igét némileg többször felhasználnom,  mint ildomos lett volna, de most már üsse kő :)
Előzmény: emp (58801)
emp Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58801

köszi, ez a válasz nekem jó.

mindig félek, hogy olyasmin problémázok, ami estleg máshol már túl lett tárgyalva.

 

adódik az újabb naív kérdés: vannak, akik azt próbálják kideríteni, hogy ezek a nemtudjukmiért számok, mégiscsak miért annyinak adódnak, amennyinek?

 

vagy inkább úgy gondolják a fizikusok, hogy értelmetlen ezzel foglalkozni, és a válasz majd simán adódik egy új, általánosabb elmélet folyományaként?

Előzmény: mmormota (58766)
ivivan Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58800
"Neked én magam vezettem le első alkalommal"

Ha te magad vezetted le a LOTR-ból, akkor miért is csodálkozol, hogy azt mondom, hogy a rel Doppler a LOTR-ból jön ki? Mintha kicsit ellentmondásos lennél ma...

"Ha a frekvencia, a hullámhossz vagy a hullámszám anizotropikus, akkor ezzel a sebessége is az."

Ez simán nem igaz. Tapasztalati tény, hogy a fény sebessége izotropikus, tehát minden ezzel ellentétes állítás tévedés vagy hazugság.

Az, hogy személyeskedsz, már meg sem lep...
Előzmény: Gézoo (58795)
mmormota Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58799
Tegyél be egy linket légy szíves - megnézném azt a vitát is...
Előzmény: Törölt nick (58797)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58798
A jelvivő a hang, fény, teknősbéka.. gyalogos futár..
Előzmény: emp (58796)
emp Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58796

mi az a jelvivő?

csak nem az események észlelésének módjára gondolsz, melyhez mondjuk fény kell?

Előzmény: Gézoo (58756)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58795
Kedves Ivivan!

Neked én magam vezettem le első alkalommal amikor kb. 40 000 hozzászólással ez előtt megjelentél, és éppen annyira nem értetted a Dopplert sem mint most.
Ne gyere nekem ilyen fal szöveggel..

A fény sebességétől függ a megfigyelt frekvenciája. Ha a frekvencia, a hullámhossz vagy a hullámszám anizotropikus, akkor ezzel a sebessége is az.

Tudod? Más a közeledő és más a távolodó forrás esetén. vagy elfelejtetted?
Sőt! Egy rendszer három megfigyelője mindig egymástól eltérő értékűnek méri.
Vagy ezt nem is tudtad?
Előzmény: ivivan (58793)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58794
Ez az Privatti! Egy hazugság mércéje nem valóság tartama, hanem a szaftossága. Ennél a kijelentésednél csak az lett volna szaftosabb, ha azzal vádolsz meg, hogy más fórumon bezzeg bebizonyítottam a specrel valóságtartalmát.
Előzmény: Törölt nick (58786)
ivivan Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58793
"Nem a specrelből jön ki a képlete.."

Itt, ebben a topikban legalább 5x levezettük már a LOTR-ból a rel Doppler képletét. Rövid a memóriád?

"Így semmi köze a specrel posztulátumához"

Hát ez a fentiek alapján minimum szánalmas.

"a specrel önmagában is ellent mond a fény izotropikus terjedési sebességének"

Nyilván. Egy elmélet csak úgy ellentmond az egyik posztulátumának. Te ugye csak szívatsz minket?
Előzmény: Gézoo (58791)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58792
Na ez az.. anizotropikussá válik a specrel szerint.. ami nyilván lehetetlen.
Előzmény: ivivan (58788)
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58791
Látod-látod!

Ez a baj a tudásotokkal.. Nem a specrelből jön ki a képlete.. Hanem csak megfelel az eredménye a specrel egyes részeinek is. Így semmi köze a specrel posztulátumához.
Annál is inkább specrel "ellenes", miután a rel.Doppler tisztán a sebesség vektorok arányítása és így, a vele kapott hullámszámok ellentmondanak a specrel irányfüggetlen rövidülési elvének.
Bár igaz, a specrel önmagában is ellent mond a fény izotropikus terjedési sebességének. Így ezt az ellentmondását csak megerősíti a rel.Doppler..
Előzmény: ivivan (58787)
Angelica Archangelica Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58790
bocs, nem "péostást", hanem "postást":))
De ilyen bugyuta mondatokat elemeztünk.....
Előzmény: Angelica Archangelica (58789)
Angelica Archangelica Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58789
Pszicholingvisztikából tanultuk ám, hogy mi a különbség "A kutya megharapta a péostást" és "A postás megharapta a kutyát" mondat között:)))))))))
Előzmény: mmormota (58776)
ivivan Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58788
"hanem elveszti az irányfüggetlen terjedését"

Mit veszít el? Más lesz a sebessége? Nem, akkor meg?
Előzmény: Gézoo (58783)
ivivan Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58787
"Nos, az ellenkezőjét bizonyító rel.Doppler ismeretében."

Tyííííí. Ez lenne a nap vicce, ha még tudnánk ilyenen nevetni az esetedben.

Csak felvilágosítalak: a rel Doppler képlete a specrelből jön ki, amelynek posztulátuma - amit nagyon helyesen írtad is - az, hogy a fény sebességét mindenki c-nek méri. Tehát soha, semmilyen módon nem fogja a rel Doppler képlete cáfolni a specrel posztulátumát.
Előzmény: Gézoo (58779)
pint Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58785
összefoglalnám a mai napot:

őrület:tudomány 0:0
Gézoo Creative Commons License 2010.07.30 0 0 58784
Ja és nem csak elveszti, hanem úgy, de úgy elveszti, hogy minden megfigyelői rendszer számára más, az eredetitől teljesen független
értéke-ke-ke-t vesz fel..

Azaz abszolút elveszít minden jellemzőjét, minden rendszer számára..

(Persze a forrás rendszerében mérve minden jellemzője állandó marad.)
Előzmény: Gézoo (58783)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!