Azér' csak nem :-)) Teherszállítás mostanában igencsak van (mármint kő, homok és hasonlók), csak az egész sokkal kisebb nagyságrendekben működik, de nekem nem baj :-)
Akkor ma cseréltek, mert most (15.10) indult el a Fonyód Siófokról L járatként. Forrás: www.balatonihajozas.hu webcam. Itt nyomon lehet követni, mikor mi közlekedik Siófokról. Gondolom ma a Lelléjé a G.
A Bakony valóban a műhely előtt áll jó ideje, FOMA korábbi (06.11) siófoki képein is jól kivehető, és most is belelóg az orra a webcam-be.
Jelenleg tényleg semmi szükség 200 feletti bafogadóképességű hajóra a menetrend szerinti személyszállításban, remélem főidényben ez változik, hiszen a Bakony is rendszeresen full terhelés körül indult el délután Tihanyból (J4), a Gulácsra pedig sokszor fel sem fértek Badacsonyban (G2), ilyenkor az arra sétahajozó Helka szállt be mentesítőként és vitte általában Lellére az utasokat. (Legalább is 1-2 éve többször így láttam). Az is igaz viszont, hogy ezek a járatok a végállomásra (Kenese ill. Földvár) jó, ha 50 emberrel érkeznek meg. Tény, hogy hosszabb, 2,5-3 órás vonalhajózást kevés kiránduló vállal be, az idei főidényi menetrendben
kivehető a BHRT ama törekvése, hogy inkább helyben keringenek a hajók, mintsem hosszú útra induljanak (pl. T járat).
Az L járatot (Bföldvár-Tihany-Siófok) most a Lelle csinálja, az M-et (Bföldvár-Tihany) pedig vizibusz (Arács). Az új Fonyód pedig a G járatot csinálja. A főidényben nem tudom hogy fog átalakulni ez. Most a balatonföldvári kikötőben egymás mellett éjszakázik a két testvérhajó: a Lelle és a Fonyód.
A Gulács és a Bakony (meg a Balaton is) a jelek szerint az utolsó az évi felújítási sorrendben. Ez abból látszik, hogy Siófokon tavasz óta egy helyen állnak ezek a hajók, illetve az egyik négyszázas egy hónapja már a kikötőban a műhelyek előtt parkol, de onnan sem nagyon mozdítják meg. Úgy látszik nincs nagy hajóra szükség, mert elegendő a három katamarán (Siófok lévő Füred, Siófok, meg a Fonyódon állomásozó Badacsony). Megj.: 400 fő feletti befogadó képesség csak a katamaránoknak, a négyszázasoknak és a Balatonnak van, a többi hajó mind max. 200 körüli (Lelle, Fonyód, Héviz, Keszthely, Kelén, Helka, stb.).
Hírek a Balatonról. Ma volt a névadó ünnepsége a Fonyód nevű hajónak Fonyódon. Jelenleg Fonyód-Badacsony között közlekedik néhány napig, majd a tervek szerint a "G" járatot (Balatonföldvár-Badacsony) fogja csinálni.
Én úgy tudom főszezonban az "L"-t veszi át (Tihany-Földvár). Ha tényleg a G-t akkor, mi lesz a jó öreg Guláccsal? Ugye nem...?
Muggli most beszéltem volt osztályfőnökömmel és azt mondta, hogy D.tanár ur jól van még mindig tanit jelenleg is bent van a suliban.A Lékai számát tudom a volt ofőét is ha gondolod felvehetem a kapcsolatot D. tanár urral csak kéne tudnom pontosan mit szeretnétek?
Szia Muggli!
Én a Lékaiba jártam kb.2éve beszéltem a Somogyi/
Belmondó/-val viszont találkoztam Palotána csarnoknál a Debreceni tanár úrral.Bár ennek már több éve.Egyébként nagyon jók a fotók a Bányászról és a Szombathelyről.Azt hiszem ezen volt az a matróz aki beesett a passaui zsilipbe.
Guberavera:
A honlahoz kapcsolódóan:
- Túl sok hajónak az adatlapján jelenik meg a historyra kattintva a típusnál, hogy 'Franz lapátkerekes gőzös'
- Szerintem az adatlap angol kifejezéseit és a magyar értékeket ne keverjük össze
- A Viking Star által megcsinált jellegrajzokat (remélem helyes kifejezést használtam), célszerű lenne inkább az adatlap mellé mellékelni.
- Ha megy akkor egy kis kép kéne a fotókról előzetesbe, amire katinthatnánk, hogy a nagyot megkapjuk
- Célszerű lenne, ha a History/Hajó történet rész egyrészt bővülne a hajó átépítés-átnevezés résszel, másrészt ha hozzá kapcsolódó anekdoták is itt jelennének meg később. Ennek egy része ráadásul átmásolható a fórumunkról.
- Nem tudom volt-e valamilyen helyénvaló megnevezése az egyes hajóosztályoknak, de esetleg tudnék valami olyat javasolni pl.:
- Balatonfüredi Város osztályú vontatók
- Óbdai/Újpesti Hegység osztályú vontatók, stb
- A nagyon hasonló hajóosztályoknál a jellegrajz mellé egy különbséglistát tenni (Balatonfüred <-> Óbuda/Újpest).
- Talán még be lehetne linkelni a fórumot is.
Biztos sok más dolgod is van, és ennyi "szidalom" után is csak dícséretet érdemel a munkád. További sok sikert kívánok.
Még annyit, hogy a honlapnak az elvi felépítése nekem tetszik.
Nemtudom járt-e mostanában valaki Dunaújváros felé, de múlt hét pénteken vagy a Miskolcot (a kedvenc tolóhajómat), vagy esetleg, ha még úszik akkor a testvérhajóját láttam. Szürkület volt, és a nevet nem tudtam elolvasni, csak a sziluettet lehetett tisztán látni, az meg elég egyértelmű. Ez a hajó még mindig csodaszép...
Muggli biztatására regisztráltattam magam, és ha megengeditek, csatlakoznék hozzátok; esetenként hátha tudok hasznos információkkal szolgálni.
Elsőként jakyg hozzászólására reagálnék. A Zagyvát nem vágták szét, jó állapotban van, januárban kapott teljesen új Cummins motorokat.
Paks-Dunaföldvár térségében lehet vele találkozni, sóderes uszályok társaságában.
Trophy topictárs!
Mit tudsz a K. Prens nevezetű német személyhajóról, amely ma jelent meg Budapesten és a Dunayacht kikötőjéből indult el 1 órája a Petőfi térről.
Vajda úr megtalálható Újpesten a FHFSZ helyiségében. Legalábbis tavaly még ott volt. Ő a szakszervezet főmuftija.
Tudomásom szerint Ő kevésbé volt pk., sokkal inkább üzemes volt.
Biztos szívesen látna ilyen kezdeményezést.
A Zagyvát szerintem szétvágták. Nem a Hernádot láttad? Tavaly abba kerültek új ill. felújított gépek.
Ezek szerint jól sejtettem: eladták a Bányászt. Legalább így még egy ideig megmarad.
Mondjuk szólhattak volna Csepelről ide a topicra.
Ettől kezdve viszont nem vitás: mi csak a Sopronnal kezdhetnénk valamit.
Történik valami az ügyben? Vagy teljesen leálltunk??
Vasárnap este hosszú erdélyi utam közben hallgattam a Kossuthon egy műsort: memento a flottiláért. A műsor készítője egy könyvet is kiadott e tárgykörben (vajon hol lehet beszerezni???)
A műsorban megszólalt egy idős, Vajda nevű parancsnok, aki most is hajós szakszervezeti tisztségviselő. Nyugdíjba vonulása előtt a Sopronon volt. Ismeri valaki? Érdemes lenne bevonni akciónkba?
A másik bányásszal mi lett /Dorog/ hol uszott el, ki tud róla? Aztán volt a Győr,Mohács vontató/Klöckner-Humbodt-Deutz rv 6m 545le/motorral 2db. Még sorolok néhány nevet Győzelem 2x160le,Hajdu 500le,
a Szob osztálynak is volt két társa Szekszárd, Kaposvár,
A PÉCS is tóló-vontatóként felyezhette be pályafutását.
Az Ózd, Paks is biztos /zuhatagba/ kerülhetett.
Mármint sülyesztőbe vannak.
A Vác 2x400le motorral most hol uszik.
A Tatabánya osztályhoz tartozott még két hajó a Balatonfüred és a Kecskemét a B.füred tólóvá lett átalakitva, de ezek hova lettek.
Az Egerről kaptam egy hetven centis makettet, szivesen felajánlom egy leendő gyüjtemény számára. Mert azt hiszem egyenlőre maketbe leszünk tulajdonosok.
Még a vizen nem próbáltam ki mennyi a maximális sebessége/hogy növelni kell-e a teljesitményt/zuhatagi vontákhoz.
Szépek a képek, muggli!
ahhoz képest, hogy mit éltél át...
Off
Tényleg tűz volt kinn.Abban a szélben egy őrült szomszéd gazégetésbe kezdett.Nálunk szerencse, nem lett kár, de a hatodik szomszédnál(szélirányban)10 mázsa fa bánta a dolgot..
On