Egy nagyhatalomnak mindig utokepes, eros flottaval kell rendelkeznie.
Plane, ha a kor viszonyait ismerve, szamolni lehetett ellensegkent a brit, a francia es az olasz flottaval az Adrian.
Hmm. És hány hajóból állt a flottánk? Mindenesetre most akarják megszűntetni a flotillásokat. Nem tudom, az aknaszedő hajóinkkal mi lesz? Lehet hogy vendéglőket csinálnak belőlük?
"Tudjátok-e, hogy az Osztrák -Magyar monarchia hadiflottája 1910-es adatok szerint a világ 8. (nem tévedés, nyolcadik) legerősebb hadiflottája volt, pedig akkor még nem is léteztek a Tegethoff osztály dreadnoughtjai."
Europaban meg a 6., de sajna a spagettifejuek mindig elottunk voltak, es 2 csatahajonkat is elsullyesztettek:-((((
A nagyhatalmak kozott a Monarchia rendelkezett a legkisebb flottaval, koszonhetoen a szulatokoru magyar politikusoknak.
Akkor az én 5 LE Marineremmel fog menni 20-at, mert a Mariner _aránytalanul_ er?sebb, mint a TOMOS. (A saját jelenlegi faladikomból kiindulva, amit szintén kipróbáltam TOMOSsal. Negyed gázzal mentem úgy a Marinerrel, mint a Tomossal, GPSel mérve. Egyébként kap egy 15 LE mocit, és le szándékozom vizsgáztatni kisgéphajónak. Csak lenne már.
Igen fartükrös volt.
4 LE-s Tomos motorral ment (amikor nem evezővel)
és kb 10 km/ó lehetett az utazósebessége a Kis Dunán, ahol ugye nincs jellemző sodrás csak szél.
Arra viszont egy picit érzékeny volt a nagy felülete és relatíve kis súlya miatt.
Egyszer volt régen,hogy sikerült rá szlukszimálni egy 250 köpcentis Moszkvát, na azzal aztán hasított! :)
Nagyon jó (nem is olyan) kis csónak volt, száradjon le a mindene a mocskos tolvaj bandának aki elvitte.
Na assszem nekünk pont ilyen csónakunk volt amíg el nem lopták, annak idején a MAHART selejtezte ki,mert meggyűrődött az orra de nekünk remekül megfelelt.
Mondjuk ez rajtad sokat nem segít, de egyébként is vigyázz,mert az alucsónakokat nagyon lopják!
Íme a topicom erről:
Itten van e
Tetszik ez a téma, bár én eredetileg a hadihajós irányt akartam favorizálni. Tulajdonképpen a Szent István csatahajó sorsa, és valamikori haditengerészeti dicsőségünk ihletett meg ennek a topicnak a létrehozásában. Ezen kívül, az az (egészségügyi okból) elérhetetlen vágyam, hogy szerettem volna a győri főiskola akkor még létező hajózási szakára jelentkezni, és ennek elvégzése után elmenni a tengerre.
Tudjátok-e, hogy az Osztrák -Magyar monarchia hadiflottája 1910-es adatok szerint a világ 8. (nem tévedés, nyolcadik) legerősebb hadiflottája volt, pedig akkor még nem is léteztek a Tegethoff osztály dreadnoughtjai.
Nos, amiért most tulajdonképpen írok az mindössze annyi, hogy mint korábban már írtam, keresek egy bizonyos fajta alucsónakot megvételre. (Tiszai horgász bolyongásaimhoz)
Most elkészültem a scanneléssel, találtam egy _hasonló_ darabot, amit lefényképeztem.
Ha valaki tud valamit, értesítsen.
Sziasztok!
Általában autós topic-okban szoktam előfordulni, de mivel már egy fél éve a pesti-Dunapart mellett dolgozom, és emlékeim szerint mindig is szerettem a hajókat, egyre jobban tetszik három közülük (mondanám hogy egy kaptafa, de már mindegyik más egy picit) a Hunyadi, a Rákóczi, és a Táncsics.
Az igazi kedvencem a Hunyadi, hozzá kellemes emlékek is fűznek, és minnél többet látom, annál szebbnek, arányosabbnak vélem felfedezni.
Amiben a segítségeteket kérném, ha esetleg van műszaki leírásotok képetek, vagy bármilyen dolog, ami ezzel a hajóval kapcsolatos, kérlek osszátok meg velem. Gondolkodtam rajta, hogy meg kellene építeni sztirolból, vagy átalakítani egy alapmodellt pont olyanra (ez még a jövő zenéje)
Mindenesetre minden infót előre is köszi.
Üdv:
Hunter
Értelemszerűen nem Kádárra gondoltam, hanem az akkori pártvezetés vezérkarára, a vezető elvtársakra. (nem voltam ott, nálam idősebb "öreg rókák" mesélték, úgy gondolom nem feltétlenül alaptalanul)
A Csillag az 50-es évek első felében épült a Balatonfüredi hajógyárban Kádár János külön hajójának, megépülése után a Vörös Csillag nevet kapta. Hírből öreg Mahartosoktól hallottam, hogy sokat megélt az a hajó, hatalmas bulik, orgiák, lerészegedések voltak ott, amikor az elvtársak megjelentek. Régi Sakál gépét a 80-as években, mikor teljes felújítást kapott Rábára cserélték, azóta ez ketyeg benne. Befogadóképessége 35 fő, zárt részéből nagyon rossz a kilátás, ezért napjainkban a napközbeni egy órás városnéző sétában járatják a Vigadótól, ott is csak jó időjárás esetén.
Állandó éjszakázóhelye a Lánchíd pesti lábánál a volt Renault-hajó mellett a Kolombus pub-nál. (csak Budáról látszik)
A haditengereszeti szekcio egy konyvajanlattal visszater:
Megjelent Dr.Csonkareti Karoly: Az Osztrak-Magyar Monarchia haditengereszete c. konyve, sajnos a Kossuth kiadotol. Terjedelem 218 oldal, ar 2400 Ft korul.
Meg csak a felenel tartok, velemeny kesobb.
Mivel teghnap este nem voltam netközelben, a korai kelés miatt pedig a mobilomat korán kikapcsoltam, így csak ma reggel a vonaton szereztem tudomást róla, hogy elmarad a topictalálkozó. Ettől függetlenül nem bántuk meg, hogy elmentünk. Fotóztuk a kikötőben álló hajókat, majd Macibbékkal vizibiciklin átmentünk a Szúnyo-szigetre. Visszafelé sikerült kicsit beszorulnunk nádasba, így valszeg helyi csúcsot javítva robogtunk a part felé, hogy még elérjük a vonatunkat. Valami szállodaféleség strandján pattantunk ki a vizibicikliről, a cipőmet már futás közben húztam fel, így sikerült 10 másodperccel a vonat indulása előtt Agárd mh-ra érnünk. Még a part felé tartva láttuk, hogy a Gárdony azért kiindul valahová a kikötőből. Ha újraindul a hajózás, akkor arról kérnék jelzést, mert azért szeretnénk kipróbálni, hogy pedálozás nélkül milyen hajózni a Velencei-tavon.:-)
Sajnos probléma támadt a hajózással. A gárdonyi vizirendőrség egy hétre felfüggesztette a járatok indulását bizonyos iratok póltására hivatkozva. Így holnap sajnos nem mennek a hajók. Szerintem így felesleges eljönnötök, egy későbbi időpontra kell halasztani az utat. Kérek mindenkit, aki ezt olvassa, hogy szóljon az esetlegesen jönni szándékozóknak!!
A Tahi(ti) megvan még, és azonos néven ráadásul. Nem vágták szét, a Lékai Hajózási Szakközépiskola gyakorlóhajója. Az Újpesti öbölben áll, de nem üzemképes, viszont szépen újítgatják fel.
Köszi a pontosításokat!
A TAHI egy ideig TAHITI névre átkeresztelve rozsdásodott az Újpesti öbölben, azóta szétvágtág talán?
A KÖRNER-t meg megpróbálom egyszer meglesni indulás közben is, csak kikötve láttam.
Valóban a Tahi testvérhajóját láttad, de az a hajó a volt Haláp. Jelenlegi nevén Attila, és a Panoráma Deck Kft. üzemelteti, mint rendezvényhajó. Kb. 130 fős.
54-ben építették egy csavaros Sakál gép hajtotta.
Most átalakították két csavarosra, és két MAN van benne.
A Theodor Körner már nem lapátkerekes, de valóban pár évvel ezelőtt még az volt. Érdekesen alakították át a hajtását. Ott ahol a lapátok voltak, középtájon, betettek két Z hajtást, amely egyenként 360 fokban elforgatható. Mivel kormánylapátja pont a régi lapáthajtás miatt nem túl nagy és hatékony, ezért a kormányzás nagyrészét is a hajtóművek forgatásával végzik. Amikor megy látható, hogy a "csigavize" derékban két oldalán jön ki.
Kéthetente van valóban Bp-en.
Nnna, ide is beköszönök, egyrészt, mert tele van a topic ismerőssel :-)), másrészt, mert magam is víziállatféle volnék!
Gyerekkorom nosztalgiahajóit látom újjáéledni talán? Mintha városi sétahajóként a TAHI pöförészett volna a múltkor az Erzsébet híd táján? A 7-es buszról úgy tűnt. A másik régi kedvencem a THEODOR KÖRNER, átlag 2 hetente látom a Közgáz előtt kikötve. Az utolsó működőképes lapátkerekes hajó a Dunán.
Locator:
A bolgárok elég régóta művelik, asszem csak a szerbiai hidak lebombázása idején nem jártak a kamionszállítóik.