Ma este, már sötétben a budai alsó rakparton autózva (v = 70 km/h, én vezettem) a Komjádi uszodánál valami furcsát vettem észre, amit még nem láttam. A partról mintha a vízbe nyúlna a fenéken egy szennyvízcső, ami az alacsony vízállás miatt láthatóvá vált volna. A parttól vagy 10 méterre még a kb 300 mm átmérőjű cső tokos kötését is látni véltem. Persze nagyon nem volt alkalmam figyelni, meg sötét is volt. Tényleg kilátszik ott egy cső, vagy csak egy (a partra merőlegen!?) sodródó faágat láttam volna?
Negyvenen megsebesültek, öten súlyosan, amikor zátonyra futott egy hajó a Rajnán. A környéken csak 40 centiméteres a vízállás, így már korábban is gondok voltak a hajózással.
Az alacsony vízállás miatt zátonyra futott vasárnap a Loreley kirándulóhajó a Rajnán. Az eset Bingen és Koblenz között, a világhírű Loreley sziklával szemben történt. Az első adatok szerint negyven ember megsebesült, öten súlyosan.
349 ember tartózkodott a 70 méter hosszú hajó fedélzetén, amikor a kapitány úgy érezte, hogy súrolják a folyófeneket. Mindkét hajócsavar működésképtelenné, a hajó pedig kormányozhatatlanná vált, s szikláknak ütődött.
A folyó ezen szakaszán felfüggesztették a hajózást és ugyancsak áll a forgalom a St Goar és Oberwesel közötti autópályán is. Koblenz környékén rekord alacsony, 40 centiméteres vízállást mértek a napokban, mivel csapadékszegény nyarat esőmentes szeptember követte.
Hétfőn volt itt a Concerto kb délután 4-ig.
Szerdán meg a River Harmony.
Tegnap még látszott az Ínség szikla, ma már újra víz alatt van.
Nekem a szerda, azaz október 1 lenne jó.
sziasztok, mit hallottatok a pesti oldalon a dunában fekvő uszályról? még anno a reform magazinban olvastam róla, hogy vmi német hajó, és a visszavonulás közben elsüllyesztették.
igaz ez?
köszi az infót.
ja, és még vmi. mennyire "zsúfolt" a duna bp-i szakasza? sok roncs van benne - hidak, hajók etc.
Üdv!
Pedro! A Concerto már volt Pesten, 2001 április/májusában járkált le, én is csak 1x láttam élőben, és akkor is Bécsben, amikor a Vikinggel éjszaka húztunk keresztül a városon, ki volt kötve, azóta nem is láttam. Mikor volt itt? A menetrendből, mondanom se kell, ezt a hajót is kihagyták:)
Hello Kurdeejay!
Bocsi, hogy a mailekre még nem válaszoltam, de nagy volt a felfordulás, holnap kinyitom a levélszekrényemet.
Na akkor most mi van?
Csütörtök a többségnek nem jó, a péntek és a hétvége a házigazdának. Ez most hétfő előtt aligha jönne össze + amúgy is kevesen voltunk.
Kérem írjátok fel az alábbi táblázatba, mikor értek rá!
Sajnos nekem pénteken nem jó, javaslom olyan időpont választását, ami többeknek megfelel. Lehet hétvégén (csak ne most) vagy késő este, az infrastruktúra rendelkezésre áll.
Az egyesület megalakítása nem jelent kötöttséget és pláne nem anyagi áldozatot az alapítók részéről (kivéve az éves tagdíj, de azt a tagság szavazza meg). Azért lenne jó, mert a hobbiként űzött hajófigyelési, hajó és hajózási adatbányászati tevékenység mellé szerezhetne egy kis hivatalos támogatást. Természetesen egy hajó fenntartása, üzemeltetése óriási feladat, ezt semmiképp nem az egyesületi tagok végeznék szabadidejükben, és nem a tagsági díjból kellene a hajó(k) karbantartását finanszírozni.
Továbbra is az a véleményem, hogy az elszigetelten végzett "hajómániás" tevékenység kétségtelenül elismerésre méltó (VikingStar, Pedrofon, Muggli, Tom stb) de soha nem kaphat akkora publicitást, mint egy közösen felépített hajómániás portál, ami a hajókról szól, óriási adatbázissal, galériával, történetekkel élménybeszámolókkal. Ez jó kiindulási alap lenne, hogy megnyíljanak a levéltárak, a gyári dokumentációs szekrények stb. És akkor legalább elmondhatjuk, hogy mi is tettük valamit azért, hogy ne sűllyedjen el nyomtatlanul a magyar (középeurópai) hajózás.
Üdv GV
- A Galéria részbe felkerült néhány fotó a siófoki zsilipről (16 kép magyarázattal).
- Az Adatbázis részbe felkerültek az Echo és Izsó kisgéphajók belső részeiről készült képek (kormányállás, gépház, fedélzet).
- Az Adatabázis részbe rövid történi leírás került a Csobánc hajóhoz.
- A Galéria - Munkagépek részbe új képek kerültek fel a VI.736.Z és az Óriás uszályokról, ugyanott a vegyes képek gyarapodtak.
Na ez nekem egy kicsit magas! 1 órája szenvedek a képfelrakással, és ha kiveszem a kislemezt, eltűnik a kép is. Ti hogy rakjátok fel a képet?
Mert így csak akkor van fenn akép, ha a lemez is bent van. Na jó több ilyen nem lesz, mert már most ki fogtok utálni ha ilyen lúzer vagyok, ráadásul ez nem a témához tartozik! Kérlek benneteket, hogy segítsetek S.O S.
Nagyon köszönöm nektek!
O..óó Ez kicsit nagy lett!
Hogy kell lekicsinyíteni?
Remélem azért nem baj.
Bocsi azért is,hogy csak ritkán tudok írni, de még csak most lesz saját netem, még béna vagyok!
Nekem az Erasmusról kéne valami szép kép.Köszi.
E-mail címem:Kurdeejay@freemail.hu
Kurdeejay újra a fedélzeten!Üdv mindenkinek!
Nagyon jól esett, hogy válaszoltatok. Ja azt el is felejtettem mondani, hogy hajómodelleket is készítek kartonpapírból.Természetesen dunai hajókat. A gyűjteményem közel 100 db -ból áll, majd képet is mutatok róluk.
Tegnap én is láttam a River Concertót.Valahogy így nézett ki...
Részemről csak a péntek az elfogadható...
Addig el!
Muggli, légyszi, az eredményről telcsin tájékoztass, mert addig már nem leszek netközelben.
Az alapításhoz formálisan szükséges jogi anyagokat hozom, a helyi infrastruktúrában bizva - ugye nem tévedek, hogy egy informatikai cégnél akad ilyen :-)) - elektrónyikus formációban!!
(Word és nyomtató...)
Kitöltés, fazonigazítás, aláírás a helyszínen.
Szükségeltetik: minyimum 10 jogképes személy fizikai megjelenése!!!!!!!!