A szinte hetente puccsot produkáló korrupt Vietnamot
Támogatta az estamblishment sok tízezer jobb sorsra érdemes jórészt vidéki fiatal (a dörzsölt keleti-parti nagyvárosi kölykök b@sztak harcolni, ld. Hair) halála árán. A saját szavaid hullnak vissza rád. Igen, ez hivatalos amerika az egész világot terrorizáló poiltikája. Tegnap Vietnam, ma Afganisztán és Irak. Meddig még?
A történész Allan Lichtman szerint „A más országok belügyeibe való beavatkozás (gyakorlata) elsősorban, de nem kizárólag Latin-Amerikában, mélyen beivódott az amerikai történelembe. A rekordok nagyfokú arroganciát bizonyítanak, de nem eredményeztek komoly sikereket az (arroganciát elszenvedő) országok végzetében.”
namármost van ugye az fogalom, hogy pirruszi győzelem
oké, ez nem áll teszem azt pont a vietnámi háborúra, de az, hogy egy katonai győzelem nem jelent automatikusan tényleges győzelmet is, az ismert a történelem folyamán
(vegyük például Napoleon oroszo.-i hadjáratát, amelyik - még a Borogyinoi kihasználatlan győzelemmel együtt is - "győztes" volt... és ott találta magát Moszkvában, ami épp ég, seregeit nem tudja ellátni.. mehet vissza, katasztrófa borítékolva)
huh, az az igazság, hogy állításom minden bizonnyal vitatható, azonban szerintem ha azt vesszük, hogy a párizsi béketárgyalások előőt foyltatott amerikai hadműveletek sikeresnek minősíthetőek (szerintem mindenképpen) még ha nem is eredményesnek (lásd ugye később történtek, minusz maga a szerződés, amit ugye nem tartottak be)
utána pedig ugye szépen kivonult az USA, ahogy kell (és kakiban hagyta Dél-Vietnámot, amelyik szépen össze is omlott - nem, nem kell részletezni, hogy tényleg korrupt volt az a rendszer stb)
vereséget szenvedett az USA? igen. csúnyán bebukták az egészt katonait? nem. még ha nagyon szigorú vagyok, akkor is azt mondom, hogy patthelyzet volt
(kicsit hasonlatos a szovjetek Afganisztáni kalandjához az egész, és gyanús egyébként hogy Afganisztán 2.0 USA szerelésben is hasonló lesz... irak talán nem)
"vietnámot minden elbaszás ellenére katonailag verte az USA - aztán politikai okok miatt kivonultak ugye és a dél-viatnám szépen összeomlott, ahogy kell"
Ez minden usa barátságom ellenére meg kell mondjam jelentős tévedés. Az US Army komplett vereséget szenvedett, mikor kivonultak hátrahagyták az elfogott katonáikat, és sokakat úgy halásztak össze Kambodzsából, teljesen demoralizálva kódorogtak a dzsungelben.
Egyre több szó esik az amerikai költségvetési hiányról és annak kezeléséről, pláne, hogy ma délután (az amerikai piacnyitás után nem sokkal) teszik közzé a 2011-es tervezetet, ami sok vitát válthat még ki mind a döntéshozók, mind a piaci szereplők körében - jelenti a Cashline.
Ha az idei hiányt nézzük, akkor kb. 1600 milliárd dolláros hiánnyal kalkulál a Fehér Ház, amire a második világháború óta nem volt példa, sőt új rekordot jelent. A következő néhány év így is sorsdöntő lesz az amerikai makrogazdasági pálya szempontjából, hisz szembe kell nézni az egyre duzzadó hiánnyal, amit az elmúlt évek adócsökkentései, illetve az eszméletlen mértékű stimulus programok okoztak.
-------------------------------------------------------------------------------------------------- Mégpedig úgy, hogy a bankok nem folytathatnak investment tevékenységet. -------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha nem haragszol, ezt alaposan megjegyzem. Nagyon ritka gyöngyszem.
Ha jól értem, akkor a bankok nem fektetik be a mondjuk általam betett pénzecskét, hanem csak küldenek a FED-nek egy e-mailt hogy ugyan nyomtassák már le az esedékes évi kamatravalót és tegyék a folyószámlámra...
Ügyes.
Végülis... nagyon igaz.... A fránya befektetések csak kozkázatosak... Kell a fenének, ha a FED állja.
A vállalkozások meg forduljanak fel. Ha valaki túl béna ahhoz hogy az indulásra/fejlesztésre összevakarja a szükséges összeget, dögöljön meg.
Untig elég ha a neokon csókos cimbik megkapják a segíjeket, nem igaz?
A farkastörvények megmaradtak, csak a kapitalizmust húzták ki alóla.
Obama nem ad több pénzt a bankoknak. Tehát ezért a kijelentésért máris erősödik a dollár. Becsődőlt bankok meg megszünnek.
Jól csinálod, csak fordítva !
A dollár attól "erősödik" hogy Obama pontosan úgy osztja a pénzt a bankoknak mintha ingyen lenne... De az igazság az hogy generációk fogják nyögni. A bankok ezt a pénzt odaadják a minimálbéren/segélyen élő proliknak, akik vesznek rajta plazma-TV-t és rögtön jegyzik a gazdaság erősödését.
Mire a hitelek lejárnak és kiderül hogy a proli nem tud fizetni, mert a munkanélküliség tovább növekszik, a bankok már megint ott kalapolnak a FED ajtaja előtt.
Persze Obama nem tudja mindegyik száját betömni, így minden körben elrugdos egy párat az ajtó elől.
Parasztvakításnak ez elmegy egy darabig, hogy elkenjék az igazságot hogy halvány gőzük sincs hogy ebből a káoszból hogy lehetne kimászni, de a cica előbb-utóbb belekakil a ventillátorba...
Nem az a jó szakember aki mindent tud, hanem az aki tudja holo találja meg amire szüksége van.
Ezt vagy Szentgyörgyi mondta, vagy csak ő is idézte. Mellesleg a tanár azt is mondta, hogy ezek a tudósok eleve hatalmas lexikális tudással rendelkeznek, tehát nyugodtan mondhatnak ilyesmiket.
De az is lehet, hogy ez a mondás is nyugatról szivárgott be Lenin híres mondása ellenében, hogy ne kelljen tanulni a parasztnak.
A külügyminisztérium úgy döntött, hogy az összes, általuk használt asztali rendszert – 11 ezer gépről van szó – Linuxra és más nyílt forrású szoftverekre migrálják. A többi minisztériumhoz képest drasztikusan csökkentek a fenntartási költségek, állítja Schuster: „A külügyminisztérium sok különböző és távoli helyen használja ezeket a rendszereket, de gépenként és évente mindössze ezer eurót költünk rájuk. Más minisztériumok évente átlagosan 3 ezer eurót költenek gépenként.”
A minisztérium ez ideig majdnem 4 ezer gépet migrált Linuxra, a projekt befejezését pedig 2009 nyarára várják. Eddig nagyjából a követségek és konzulátusok felét állították át nyílt platformra.
Nem. Csak szeretem tisztázni a dolgokat. Elvagyok ugyanúgy a Windows-al is.
"...Az Edmunds.com szakportál elemzése szerint a Toyota részesedése 14,7 százalékra csökkenhet januárban, ami 2006 márciusa óta nem látott mélypont. Ezzel párhuzamosan a Ford 18 százalékra növelheti részesedését, ezzel a legjobb teljesítményt nyújtva 2006 májusa óta..."