Most jöttem meg a pirosról, Budaőrs - Szép Juhászné+Hárfavirág kereszteződés oda-vissza. Miért nem mondta senki, hogy az erdő sötétben rohadt ijesztő!?
Kösz! Hát én úgy érzem, tavasszal jobban ment. A DÉ eredményedből ítélve, nem sok esély van a P85-ön az együtt futásra. :) Esetleg az elején egy darabig. De amúgy örömmel! :)
Gergő, Zrobi, BajáriGabi és én mentünk le a versenyre. Teljes egyetértéssel mentünk túrázni, minek a felhajtás. Finom 5órási gellértteres találkozó, kocsikázás a sötétben. Alvás az M3-ason. Áron nem is jött, mert szar idő lesz. Robi nem nevezett, mert túl bonyolult volt a procedúra (én is majdnem feladtam). Én a legújabb divat szerint már nem csak a pulzusmérést, hanem az idő és a táv mérését is hanyagolom. Robinál csak 1 kulacs, azért az már elég laza ezen a távon.
7:09-kor csippantottak nekünk, de utána még pakoltunk a kocsiban, elvégre túrázunk!
Ahogy az itt lenni szokott, Répáshutáig együtt menés, dumálás, vicceskedés, trágárkodás. Ez szokott lenni a szép rész. Utána jön Tar-kő meg a szétcsúszós rész. Gergőék elmaradtak, Gábornak meg 52 a max távja, itt sosem volt, ezért maradt velem. Nehezére esett neki, nekem meg méginkább. Annak ellenére, hogy lassú volt a tempó, teljesen szét voltam esve, szarul mozogtam, nem volt erőm, nem volt jó semmi. Gondoltam, hogy ez lesz, már kifigyeltem régebben, hogy nálam így működik, de hogy ennyire? A héten volt mozgás, kivéve CS-P, akkor viszont szülni voltunk (no nem először), meg nem aludtunk, meg volt idegeskedés is, hergeltek az orvosok mindenféle baromsággal, hogy ez+az a baja a gyereknek. Eléggé kész voltam idegileg, és a kocsiban meg a kórházban ültem, mozgás tökzéró. Nekem persze akkor megy jól a dolog, ha mozgok, és le vagyok lazulva. Tavaly pl a piros előtt túrázni voltunk egész héten szlovákiában, ahol még térerő sem volt, meg email sem, és senki semmivel nem tudott hergelni. Ellenben minden nap túráztunk 15-20-at, meg heverésztünk a réten.
Még az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek végig, de Tar-kő alatt, ez elég hülye ötlet. Majd rövidítek a kiserdőn keresztül, mi?
Lefelében kezdtem engedni, le is hagytam Gábort, de annyira fos idő volt, határeset volt a fejlámpa helyenként. Be is néztem a hosszanti gyökereket, jól meg is csúsztam rajtuk. Alkar szétverve, kb pont mint egy kocsmai bunyóban.
Lementünk Imókőnél, utáltam az egészet, csalán, kutyaút, ágak, kövek. Itt volt a lelki mélypont. Az EP-n töltöttem kis vizet, ettem rendesen. Mondták hogy vegyünk csak bármit. De hát mi csak túrázunk!
Fenn a gerincúton kb. sikerült összeszedni magam, mentek az 5p-esek, és innen egy viszonylag elfogadható tempót sikerült összehozni a célig. Nyomóhegyen értem be Gábort, aki itt mér a nemevéssel játszott, így sikerült adnom neki vagy 2p-t a célig.
Én értem be először, a 7órás terv is meglett. De nem így gondoltam. Beszélgetős laza futást akartam, a tavalyelőtti 6:50-en fele ennyit ettem, és bosszantott a végén, hogy nem sikerült elfáradni. Hát most fáradt voltam borzalmasan. Gergő jött egyből utánunk, aztán Robi is hamar bennvolt, még fürödni sem volt idő. Mindenki családos, téptünk haza mocskosan. Én különösen épületes tudtam lenni este a kórházban.
A nevezésről még annyit, hogy kivagyok ezektől a jelszavas elutalós baromságoktól, miért kell minden túrázónak fél óráját elvenni egy ilyen miatt? A loko-n a rajtban 3p volt a full procedúra.
2010-ben voltam egyszer ezen a TT-n, akkor valami csoda folytán nagyon nem volt mezőny, illetve a szerencse másképpen is kedvezett: a táv második felében összeakadtam Zenyik Robival, aki épp nem sietett, és behúzott a célba. (170-es pulzus a végén.) A csillagok ilyetén szerencsés állásának köszönhetően a dobogó 3. helyén végeztem a nem túl combos 5:20-as időmmel. Nem tudtam, azóta hogyan alakult a rendezvény népszerűsége, de titokban reménykedtem, hogy ha tolom, és ismét majdnem csak túrázókkal kell összemérnem az erőmet, akkor leesik valami éremféle. :) Persze nem így lett. Eleve sikerült eleve egy negyedóra előnyt adnom a mezőnynek, mert nem sikerült kiolvasnom a kiírásból, hogy 9 után már saját idő terhére megy az indulás. De annyira azért ez nem bosszantott. Úgyis edzeni mentem. Nőmtől búcsút vettünk. Ő túrázni indult (sajnos az utóbbi időben úgy elhatalmasodott a hátfájása, hogy már nem tud/akar futni. :-(( ), én meg nekivágtam a pirosnak. Persze rögtön az első pár kilométeren benéztem egy leágazást, de hamar rám szóltak, így megúsztam vagy +8-900 méterrel. És ez volt az egyetlen tévelygésem. A 8. km körül, a Loki pihenő előtt egyszer csak megjelent mögöttem egy gyorsvonat, majd fújtatva elszáguldott mellett Nagy István 2 társával. Nem is próbáltam reagálni az előzésre. A frissítőponton ők kicsit többet depóztak, így lefelé Nógrád irányában újra meg kellett előzzenek. Kicsit mentem velük, de éreztem, hogy az kezd szétszedni. Olyannyira, hogy kis idő múlva éreztem is, hogy túlhajtottam magam. No szép, pedig nem az volt a tervben, hogy gyakoroljam az újraéledést. Visszavettem, majd ahogy beértem a nógrádi pontra, láttam, hogy a trió a forrásnál áll sorban, hogy kulacsot töltsön. Nekem a hátamon volt a készlet, így én csak pecsételtem. Itt viszont megint kellett neki 2-3 km, hogy utolérjenek. Itt tudtam meg, hogy ék nem is a teljes, hanem a kvázi féltávon, 24-en mennek. No úgy persze könnyű nyomni! :) Volt egy jó kis időtervem, hogy 5 óra alatt behúzom a versenyt, de a Csóványosra fölfelé szembesülnöm kellett, hogy csúsznak ki a részidőim a kívánatosból. Közben összefutottunk nőmmel is, aki szintén felfelé tartott, de csak gyorsban üdvözöltük egymást. :-) Fent úgy döntöttem, hogy nem mehetek le, hogy nem másztam fel a kilátóba, így azt is megcselekedtem. Mondjuk csak a felhőket lehetett látni, szóval sok veleje nem volt. Rég voltam már erre, a NHH felé vezető útvonal erős technikássága meglepett. Ott se hoztam vissza sokat az elvesztegetett időből. A turistaházban ráadásul töltenem is kellett a tartályba, a vizet fel kellett turbózni porral, itt is röpültek a percek. Utána viszont már jó haladós szakasz jött. Le a Kisinóci th-ig, majd onnan át Királyrétre. Ez utóbbi szakaszon csak a Z- borzasztó rossz állapota hátráltatott. Erre mindenki panaszkodott a célban. Az utolsó Királyrét - Szokolya szakaszon még megelőztem 3-4 sporit. Elégedetten konstatáltam, hogy 40 km után még megy az 5 percesen belüli tempó. Aztán még zakóztam egy egészségeset egy gyökérben felbukva a cél előtt 1 km-rel, és egy futótársat kértem meg, hogy húzzon már fel, nehogy begörcsöljek. Nem hagyott ott. :) Végül kerek 5:10-zel értem be. Rögtön néztem a befutó táblázatot, de igen messze voltam a dobogótól. Mint ugye itt is kiderült, ubalikáék is ott voltak, meg más gyorsabb lábúak. Ha a szüttyögéseket levonom, akkor közel lennék az 5 órához, de így legalább van min még javítani! Eredménylista még most sincs a honlapon. Ugyan ez futóversenyként volt meghirdetve, de abból ez a teljesen puritán fajta. Nagyjából semmi ellátás az útvonalon, semmi útjelzés. Viszont 1000 Ft, paradicsomleves és kacsazsíros kenyér a célban. :)
A Polarom 44 km-t mért (az 1 km kavarral). Ugyanez a Stravan már 45, 5 km.
Adós vagyok a tisztelt fórumnak és magamnak is pár beszámolóval. Kezdem.
2014. szept. 20. vasárnap
Vár a Hármas
Az átlustálkodott nyár után úgy gondoltam, ideje lesz most már rendesebben gyűjteni a kilométereket, mert nyakamon a Piros 85, amivel még van némi elszámolni valóm. Tavaly 11:08-at mentem, de akkor megfogadtam, hogy menni fog az 11 óra alatt, amire az utolsó 10-15 km-en bezavaró görcsölés miatt esélyem is lenne. Ha rendesen edzenék... No de jobb későn, mint egyáltalán nem, elkezdtem a hosszú futásaimat. :) Kezdésként beneveztem a Vár a Hármasra. Némi szerencsével, mert átvettem egy visszamondott helyet. Kicsit merész volt rögtön egy főként aszfaltos, ámde legalább jó szintes maratonnal kezdeni a max. 20 km-es futásaim után, de ahogy mondtam Ispinek a rajtban, most jól lereszetelem a rendszert, kiégetem a motort, hagy tudják meg, mi várható az elkövetkező hónapokban. Persze óvatosan mentem, és nem is számítottam nagy időre. Korábban volt egy 4:55-ös 2012-es és egy 5 órán felüli 2013-as eredményem. Az 5 órát tűztem ki célnak, de nem körömszakadtáig ragaszkodva hozzá. Szerencsére a testem emlékezett még, mit kell csinálni 20 km-en felül is, sőt, 20 km után úgy döntöttem, egy kicsit már feljebb kapcsolhatok sebességben. Daráltam a kilométereket, szép lassan szedtem a skalpokat. Aztán persze 30 után már éreztem, hogy kezdek erősen fáradni, de tettem a dolgom. 35 km után láttam a női 2. és 3. helyezette magam előtt vagy 200 méterrel, gondoltam, ők még meglesznek. De persze nem. :) Az órám kissé csalt, footpoddal mértem a távot, és kevesebbet mért. Én már lemondtam az 5 órás időről 35 után, számolgattam, hogy ahhoz nagyon kéne nyomni, no de olyan fáradtan, ahogy éreztem magam a HHH-ra felfelé már nem fogok száguldani. Aztán egyszer csak ott voltam a Szépvölgyi úton, és még egy csomó idő volt 5-ig. Meglepődtem. Egyrészt 1 km-rel kevesebbet mért az órám, ráadásul, mint később kiderül a hosszt legtöbben 41 km-nek mérték, és nem a kiírt 42-nek. A reménytől egy kicsit erőre kaptam, ami persze inkább lelkierő volt, és megfutottam (totyogtam) a teljes emelkedőt, majd célba csaptam 4:48:45-tel. Ez minden reményemet, sőt, mivel az nem is nagyon volt, minden elképzelésemet felülmúlta. Nem tudom, hogy sikerülhetett. Mégiscsak használtak a 10-15 km-es futások? Az úszás? A hegymászás? Vagy csak még emlékezett a testem a tavaszi formámra? Nem tudom, minden esetre jól esett az eredmény a lelkemnek. Persze kicsit szétcsaptam a lábaimat, de másnap este már ott ugra-bugráltam a core trainingen.
Hmm. Drága leves lett. Még kicsit túlzás is, pl. jövőre kaphattatok volna négy adag zöldséglevest, vagy bónusz liftezést a negyedik Kékes támadáshoz. :)
mekkora baja lett? én nyáron nyaltam egyet laza murvás vízmosott ösvényen lefele, térd-váll-ál hárompontos talajfogás, szerencsére mire a pofám ért földet már csak lassan csúsztam, nem lett semmi komoly. a térdemen lett gennyes horzsolás, gyerekkorom óta nem volt ilyen, tök örültem neki, és a helye még mindig látszik!. :)
Én lefelé száguldozás párti vagyok, mert élvezem, bár néha veszélyes lehet, benne van a pakliban. Pl. a Stravan van egy gyerek, akivel egy budai Mátyás-hegyi ösvény lefelé futó rekordjait hódítgattuk el egymástól, na ő pl. nemrég esett ott egy hatalmasat. De gondolom a gyógyulás után visszatér adrenalint hajszolni. Természetesen én sem hagyhatom annyiban a tevékenységét, pár downhill helyet direkt kinézett és borsot tört az orrom alá, mehetek visszaszerezni az időket :-)
élmezőny? csak futkosunk össze-vissza. Én meg aztán pláne eszetlenül, ahogy épp sikerül. Pont előző héten a szakadó esőben csóvi előtt nyomtam egy óriási zakót, meg tegnap a tar-kőről lefelé a másikat. Mindkétszer túl bátor voltam, és tudtam is, hogy az vagyok. Nem tudom miért, de idén húzom magamra ezeket, ilyeneket nem estem legalább 3éve.
Az élmezőnyről még annyit, hogy tényleg az elejében szoktunk lenni a versenyeken, de ez nem az élmezőny, hanem annak a hiánya. Illetve túl sok a rendezvény, és az a kevéske sportoló, aki akad ebben az országban szépen elporlad a sok eseményen (tegnap less, ma duplaélmény).
A tegnapi gigászi szenvedésről, majd még lehet hogy írok, de egyenlőre várom a beszámolókat.
Egy év kihagyással. Ezúttal egy nagyon kedves futóönbizalom-hiányos barátommal Barnival. Este leutazás, csapatszállás, komoly töprengés a hóviharról, özönvízről és az ezekhez adekvát felszerelésről. Úgy döntök, nem dzsekizek, alsó-felsőpóló meg karmelegítő, aztán majd meglátjuk.
A terv az volt, hogy az első kört lassúra vesszük, hogy a másodikat túléljük.
Lassan kezdtünk, ennek ellenére 217 is volt a pulzusom, meg 212, meg 198, meg 101. Szóval össze-vissza mért az elején a csúcstechnológia úgyhogy vakon repültünk. Akárhogy is próbáltuk visszafogni, a Gyurkó-Nedjalkov pároson kívül nem nagyon akartak távolodni a népek. Szóval, ment a futás-felséta kombó, az első kékesre kicsivel egy órán kívül értünk fel. Köd, szél, barátságtalan hely, úgyhogy mentünk is tovább. A nyákos Sombokor sem billentett ki minket, elröpült az idő Parádig, verettük rendesen lefelé. A ponton röhögve mondták hogy negyedikek vagyunk és esküdöztek, hogy de tényleg. Nem igazán hittük el.
Megindultunk a második kékesnek, ami hosszú és kimerítő volt. A nem túl meredek szakaszokon futottunk még, de óvatosan, nehogy eldurrantsuk a patronunkat. Felfelé jól elhagytuk a harmadik párost és megláttuk a másodikat. Mivel Kékesen büféztünk mindketten elmentek, de lefelé mindkettőt újra elhagytuk. Látszott, hogy egy-egy csapattag kicsit meg van billenve, és a technikásabb lefeléket nem tudták nyomni. Mátrafüreden szolid 13 perces depóval teremtettünk magunknak újra feladatokat, hiszen elengedtük jól a sporikat. Egyébiránt vagy 54 kilométeren keresztül kergetőztünk a 2-3-4-5-ik helyezettekkel.
A második körre kicsit csapágyasan indultunk már neki. A terv az volt, hogy a 3. kékest kibekkeljük, aztán az utolsó lejtőt parádig megtoljuk, aztán a 4. kékesre felvonszoljuk magunkat a taknyunkon, és aztán vége, hiszen az utolsó lejtő az már szinte nem is feladat. Kezdettől mondtam Barninak, hogy semmivel ne törődjünk, ha majd akarunk versenyezni akkor az utolsó lejtőre hagyjunk enerdzsit, mert úgyis ott dől majd el minden. A terv kisebb döccenőkkel működött. 3. Kékes simaliba volt, utána a lejtőzés magától értetődő. Ellenben a 4. kékesre felfelé elzakatolt mellettünk a korábban kissé leharcolt Yoda és Luke csapat, én meg előadtam egy nagyhalált a szakasz közepétől. Két gélt passzíroztam le a perisztaltikán – nem sokon múlt, viszont a csúcsig magamhoz tértem. Megint büfézés volt, úgyhogy a 4. helyről indultunk el lefele. Mondtam Barninak, hogy soha a büdös életben nem lesz még egyszer ilyen esélyünk, úgyhogy harapjon rá az alsó fogával a felsőre és feszítse ahogy csak tudja. Egész jó tempóban haladtunk lefelé, újra bejött, hogy a technikásabb részeken mi jobban haladtunk, így aztán szépen feljöttünk a második helyre. A végén annyira paráztunk, hogy a 71-ik kilométer 4:16-ra sikerült, de a többi sem volt sokkal lassabb.
Nagyon szép élmény volt, Barni nemhogy végig tudta csinálni (de holtpont nélkül szuper második karikát nyomott). Én is elégedett vagyok, mert a úgy tűnt, hogy egész rutinosan kalkuláltam a taktikai részét a versenynek és végülis bejött szinte minden. Plusz megint sikeresen kivédekeztem egy energetikai megborulást ami jó.
Sportszakmai rész:
A pulzusom az edzői utasítás alapján nem mehetett 150 fölé (ez a 217-et leszámítva nagyjából be is tartottam), kíméletlenül sétáltam, ahol kellett. Felfelé nem lehetett nyerni, csak síkon és lefelé. A lejtőzéssel jöttünk fel kétszer is, ebben nem kíméltük magunkat, bár a pulzusra ekkor is ügyeltünk.
Elfogyott két gyümölcszselé, négy gél, két harmadrész banán, 3-4 szem alma, pár darabka sajt, 2-3 darab csoki és talán még 2 szelet gumicukor. Végig víz volt, két korty tea, meg 3 korty cola volt még az utolsó kékesen (ami feltámasztott).
Félidőben nagyon hiányzott a leves. Rákészültünk mindketten. Be volt ígérve, de nem volt. Elég ciki.
Összességében jó volt, az időjárás kegyes volt, a rendezés, jelölés szuper volt, a segítők, önkéntesek szuperek voltak. A leves-gate nem illett a szokásos Csanya féle versenyrendezésbe.
