ez nem azt jelenti, hogy másnap kiadhatod a regényt a saját neved alatt, mert a regényt nem vetted meg. Ezt értem. Nem is arról beszégetünk, hogy lemásoljuk X elöadó cédéjét és másnap elkezdjük árulni a piacon.
Azon akadtam fel, hogy számodra még az is elfogadható lenne, ha saját célra nem lenne jogod cédét másolni. Szerinted ez igy van rendjén, mert ha veszel egy cédét, a zene nem a tied, csak a lemez. Ok. Ezek után talán mégis jogos a kérdés, hogy akkor viszont mit kapok a pénzemért?
Bocs, ebből csak az derült ki, hogy elég hülyék voltak ahhoz, hogy a jogokat teljesen a kiadóra ruházzák át. Nagy hiba. Ebben a kérdésben lásd David Bowie, Björk.
Ne izélj már! Te komolyan azt szeretnéd, hogy a kedvenc előadóid éhen pusztuljanak? "- Még néhány hónap, és huszonöt éves a zenekar, ebből az alkalomból megjelentettek egy válogatáslemezt is. A szokásoktól eltérően azonban nem a régi felvételekből állították össze, hanem újra feljátszották őket. Miért?
- Az elmúlt huszonöt évben számos kiadónál megfordultunk, és pénzügyi okok miatt nem lehetett tőlük a jogokat megszerezni. Ezért kiválasztottunk az első tíz évből tizenhat dalt, és újra felvettük. Ha ez a kiadvány anyagilag sikeres lesz, talán a régi felvételeket is ki tudjuk vásárolni. "
interjú Földes Lászlóval (Hobó), Népszabadság, 2002 december 24.
Ennyit arról, hogy mitöl pusztulnak éhen az elöadók.
Ilyen hülye kérdésekre nem is válaszolok. Mitől kerül többe egy rohadt regény, mint egy csomag A4-es papír? Mert ha megveszed a könyvet, a könyv a tulajdonod lesz, de ez nem azt jelenti, hogy másnap kiadhatod a regényt a saját neved alatt, mert a regényt nem vetted meg.
na ebben az a jo hogy ma egy tizeneves tobbet tud mint egy 10 evvel idosebb a computer technikarol :)
raadasul a "kenyszer" nagy ur. erdekes az mp3 is megtanultak meg a napster, kazaa hasznalatat is. 10 eve egy gyorsmasolos magno volt a non plusz ultra.
szoval az emberi faj nagyon talalekony, tanulekony :))
Jaj, persze hogy megfoghatatkan dolog... s mindenki tudja, hogy a baráti körben nem lehet megfogni a másolgatást Mire jó egy törvény, amit nem lehet betartani?
De őszintén szólva nem értem, miért lenne az alap jogom, hogy akár magamnak is másolgassak a cédéből. Csak azért mert megszoktam, hogy eddig lehetett? Forditva ülsz a lovon. Hogy lenne bárkinek joga korlátozni abban, hogy mit csinálsz a saját tulajdonoddal?
2. csinalhatnak barmilyen vedett cdt ha beteszem egy atom cd lejatszoba coax digi kabelen atnyomok barmit a komputerbe. azt meg ugy irom fel ahogy tetszik.
Persze, de ez te vagy. Egy átlag gyerkőc, aki most kapott karira másolót, vagy egy irodakukac azt se hinné el, hogy ez a mondat magyarul volt :o)
1. bar itthon meg az mp3 a "meno" de a vilagban a kabel es dsl net miatt ma mar tomoritett wave filekat cserelgetnek az emberek (shn, ape formatumban) igy mar tokeletes masolatok terjednek el. info: www.etree.org
2. csinalhatnak barmilyen vedett cdt ha beteszem egy atom cd lejatszoba coax digi kabelen atnyomok barmit a komputerbe. azt meg ugy irom fel ahogy tetszik.
Jaj, persze hogy megfoghatatkan dolog. De mindketten tudjuk, hogy nem erről van szó. És mindenki tudja, hogy a baráti körben nem lehet megfogni a másolgatást. A kiadók ezért kénytelenek ott gátat szabi a másolásnak, ahol tudnak. Ja, ez nem egy vidám dolog annak, aki CD-rom-on hallgattja a zenét. (Bár ha jól tudom, pl. az új Björk válogatást Windows rendszerben lehet gépen is hallgatni.)
Mert a büdös életben másolásvédett cédét nem fogok venni többet.
Majd néhány éven belül kiderül, hogy megéri-e a kiadóknak, ha néhányan bojkottálják az ilyen cédéket.
De őszintén szólva nem értem, miért lenne az alap jogom, hogy akár magamnak is másolgassak a cédéből. Csak azért mert megszoktam, hogy eddig lehetett?
Nem tudom, na. Nekem az egész probléma olyen BKV-szerű: nem veszek jegyet, mert sáros az ablak. Ebben is hol a logika?
pl. a cédéről másolsz egy cd-t/kazit, mert a kocsiban szeretnéd tartani az egyik példányt Lemásolom, kocsiban tartom. Haveromnak megtetszik, elkéri. Kölcsön. Most akkor legálisan van nála? Ha igen, mennyi ideig? 3 napig? Egy hétig? Ha nem, miért nem? A feleségemnek adom, akkor az legális? Ha a testvéremnek, de nem egy háztartásban élünk?
Te nem érzed úgy, hogy ez meghatározhatatlan, megfoghatatlan?
Mert azt nem azért teszik, mert ki akarnak baszni veled, hanem mert a kedves közönség él vissza copyright-tal. Az visszaélés a copyrighttal, hogy a baromi drága aranyozott special edition cédémet (megvettem, mert rajongó vagyok) lemásolom, hogy ne az eredetit törjem-zúzzam a kocsiban? Márpedig nem tudom lemásolni, mert másolásvédett. Most akkor kivel is basztak ki? Saját magukkal. Mert a büdös életben másolásvédett cédét nem fogok venni többet.
Én _átlagos_ minőségű mp3-ról beszéltem. Mert a netről elsősorban ilyeneket lehet beszerezni. De az mp3 akármilyen jól van kódolva ront az eredeti minőségen. És akkor most megint nem azt mondtam, hogy a CD-nél nincs jobb.
Sznobság? Nézd, ha neked nincs füled, vagy neked tök mindegy, hogy a kínai picról beszerzett hangfalaidon vagy egy high-end cuccon hallgatod a zenét, az nem az én sznobságomról ad tanúbizonyságot. Egyszerűen arról van szó, hogy valószínűleg mások a zenehallgatási szokásaink... Szóval nem kell ilyen nagy szavakat használni, hogy "szánalom" meg "snob"... ami melleleg sznob.
Saját használat:
pl. a cédéről másolsz egy cd-t/kazit, mert a kocsiban szeretnéd tartani az egyik példányt, satöbbi.
Nézd, csak azután tették bele azt a 30-valahány forintot a cédékbe... anno a kazikba..., miután az emberek elkezdtek copyrightos dolgokat másolni. Nem fordítva történt a dolog.
És ezért gondolom azt, hogy teljesen OK, ha másolásvédett cédéket dobnak a piacra. Mert azt nem azért teszik, mert ki akarnak baszni veled, hanem mert a kedves közönség él vissza copyright-tal.
miért vársz el fair bánásmódot, ha te komolyan gondolod, hogy a CDR-ben benne lévő harminc valahány forint jogdíj kompenzáció fair összeg egy akár évekig készített lemezért. OFF
A két dolognak semmi, de semmi köze egymáshoz. Egy törvénynek fairnek (tisztességesnek, igazságosnak) kell lennie. Különben nem törvény. Nekem egyiknek sem kell lennem. Ez nem úgy müködik, hogy "ja, ha az állampolgár geci, akkor majd mi is jó geci törvényeket hozunk, aztán befoghatja a pofáját".
ON
Mit jelent a "saját használat"?
Azt én sem értem, hogy minek fizeted a jogdíjat, de miért vársz el fair bánásmódot, ha te komolyan gondolod, hogy a CDR-ben benne lévő harminc valahány forint jogdíj kompenzáció fair összeg egy akár évekig készített lemezért.
Ha saját cuccot saját használatra másolsz át, az természetesen OK... De gondolom nem erről vasn szó.
Én azt vallom, hogy lehetőleg csak annyi zenét lopjak, amennyi feltétlenül "szükséges" :o) Tehát nekem is vannak audio cd-re másolt dolgaim netről, mert egyelőre' nem tudom megvenni a japán kiadású ltd. edition valamit.
De tegnap is megvettem egy maxit, ami ugyan át van másolva mp3-ból, na de az nálam nem kafa :o)
mp3? Mondjuk egy átlagos minőségű mp3 fejhallgatón hallgatva nálam már az "élvezhetetlen" kategóriába tartozik. De akit nem zavar a "kockás" hangzás, hallgasson csak mp3-at, és ilyen minőségű zenéket adjanak olcsóbban.
Én egy CD-albumért 3-4000 forintot tartok elfogadhatónak. Persze ilyen árnál le kell mondani a marketingkampányról és a videoklipekről. És lehet, hogy a fiú/lánycsapatok rajongóinak ez fájna :o)
SZVSZ: az a lemezkiadó lesz a háború nyertese, amelyik
1. racionalizálja az árait
2. letölthetővé teszi az általa birtokolt összes anyagot digitalizálva
Persze a fogyasztóknak is változni kell valamelyest, de ők addig biztos nem fognak, amíg számukra irreális a hordozók ára.
Vagy pl az egyik kedves ismerősömnek letöltöttem és audió cd-be varázsoltam a The Rubettes 74-es Wear it's at albumát. Több hétbe telt nekem is, ő viszon már 10 éve keresi mindenhol, még Ausztriát is végigturkászta. Semmi. Megnéztem a neten sem elérhető. Szerencsétlen meg a jó régi bakelit példányát szarrá halgatta... Mondanom sem kell, hogy bármennyit megadott volna nekem, ha megszerzem cd-n. Megkapta. Persze ingyen. Jó karácsonya volt.
Jól van, itt most nem azt mondom, hogy halál az mp3-ra meg a CD-R-re. És nem is a kiadatlan cuccok meg a 30 éve is ritkaságnak számító dolgokról beszélek.
De nehogy má a Yonderboit ne lehessen megkapni, most tudok 3 helyet mondani, ahol megvan... És egyik maga a kiadó, én is tőlük rendeltem ezt-azt.
Különben ettől függetlenül is rengeteg olyan anyagom van letöltve, amit még interneten sem lehet megvenni sehol, és a fizetős letöltő oldalakon sincs meg... Persze ott is csak az épp divatos előadók és zenék vannak meg...
Az meg nem pálya, ha mondjuk a Taste of honey 80-as albuma egy jersey-i bolt hátsó raktárában esetleg még ott porosodik egy példányban. Ráadásul az is bakeliten...