Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Gyermekkorunk egyik legszebb pillanatai azok mikor szüleink énekeltek verset, altatót mondtak nekünk, mert nem csak élveztük és tapasztalatot kaphattunk tőlük, hanem szívüket, lelküket beleadták és ettől lett olyan szép, mint ahogy később visszagondolunk rá. Ilyenkor hiányozni kezd az az idő és végül rájövünk hogy gyermekek vagyunk még mindig.
Nagy Bandó András
Kicsinyke vágyak
Figyelj rám, mintha jel volnék, Keress úgy, mintha nem volnék, Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék, Fizess úgy, mintha szolgálnék, Evezz úgy, mintha tó volnék, Idébb ülj, mintha tűz volnék, Melengess, mintha jég volnék, Etess úgy, mintha éheznék, Itass úgy, mintha szomjaznék, Olvass úgy, mintha vers volnék, Hallgass úgy, mintha dal volnék, Szeress úgy, mintha jó volnék.
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?
Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Nagy Bandó András
Te és én
Te mosod a függönyt, és én húzom széjjel, Te vasalsz lepedőt, és én gyűröm éjjel. Te főzöl ebédet, és én várom a jót, Te szólítsz asztalhoz, és én szórom a sót. Te fogsz mosogatni, én pediglen nézlek, Te kéred, hogy „Segíts!” Én mondom: „De kérlek!” Te mosod ruháim, én veszem föl tisztán, Te törölgetsz nálam, s én megjövök aztán. Te beszélsz énhozzám, én szárnyalok máshol, Te értesz meg engem, én téged majd máskor
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!
Szabó Lőrinc
Kicsi vagyok én
Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
mint a tüdő a fazékból
kidagadok én.
Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.
Kicsi vagyok én,
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.
Kicsi vagyok én,
bátor leszek én,
óriások palotáját
elfoglalom én.
Kicsi vagyok én,
nagy hős leszek én,
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.
Kicsi vagyok én,
boldog leszek én,
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!
meg egy légy,
tovább is van,
mondjam még?
- Mondjad!
Volt egy molnár,
meg egy pék,
tovább is van,
mondjam még?
- Mondjad!
Volt egy asztal,
meg egy szék,
tovább is van,
mondjam még?
- Mondjad!
Volt egy kantár,
meg egy fék,
tovább is van,
mondjam még?
- Mondjad!
Ha neked ez
nem elég,
öleld meg a
kemencét!
Tenyerembe bújtak illatok, lüktetnek velem pillanatok, holdfényt vágyik a harcom, jöjj, érintse fénye arcom; új álmokat súgjon a szél, hajolj közel, halld, mit mesél, halld szívem szapora ritmusát, táncot vágyó ősi rítusát, hallgasd a percek énekét, lüktető-bongó lélekét; s csak álmodunk, csak ébredünk, csak kéz a kézben éledünk, zihál a hold a hárs fölött, a tölgy is díszbe öltözött, pillangó vágy csiklandja szívem, s szikrát pattint hűs tenyerem...
Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát. Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall. A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek. Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.
Ezekben a topikokban, mindenki szereti, és gyakorolja, valamilyen formában a művészeteket!
A "lelkükből "hagynak egy darabkát, ahogy Te is!
Köszönet érte!
>>>
Tatiosz - A fény és árnyoldala
A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai. Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll? A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik. Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek. Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég. Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül? És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán? Légy tündöklő Nap a saját égboltodon. A világmindenség hatalmas - számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek - ne élj túlzó fénnyel. Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják. Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat. Aki jól lát, az előre lát. A látás művészete - az élet művészete.
– A végzetben hiszek – felelte természetesen –, a végzetben, amelyet mi csinálunk és aztán elfogadjuk. Az életben hiszek, a változatokban, melyek végül mind csodálatosan összeillenek, a sok részletből egész lesz, egy ember és egy élet
A szél, ez az őrült! Örökké ordít. Örökké ugyanazt. Zajára egy világfürdő alapult, palotákkal, finnyás emberekkel, akiknek éppen ez kell. Mindent túlordít, csak ő, csak ő! Mintha örökké történne valami, a mélyben, az élet mögött, s erről ad elő, kétségbeesve, szilajon hörögve; ő az egyetlen, aki tudja a titkát!
Sokáig tart, míg az ember megtanulja,
hogy tulajdonképpen nincs is semmi dolga;
s akkor legtöbbször elkezdi végre valahol.
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Az írói munka – akármilyen a minősége – megköveteli, hogy a szívet, az ideget és eszméletet valamilyen, az átlagos életérzésnél perzselőbb hőfokon tartsuk. Nincs alku, és nincs az, hogy „megéri”-e – az ember nem alkudozhat rögeszméjével, melyet mások tarthatnak „elhívatásnak”, s címkézhetnek tetszetős jelképekkel; meztelen és durva neve, úgy hiszem, mégis a rögeszme
Tudom mennyire szereted az irodalmat, mennyire jártas vagy benne és tudsz lelkesedni minden szép gondolatért, költeményért.
.....de azért tudod azt is a bölcs gondolat ,a szépség, Márai érdeme.
Bár Tatiosz miatt született meg a mondás, de én Márai Sándor műveire is vonatkoztatom:
Márait olvasva az az érzésem támadt, örülök, hogy embernek születtem...
A kagylót felnyitják, a csigát megsebzik, szemcsét helyeznek nyálkás anyagába, s visszadobják a tengerbe. A sértett állat kínjában alkotni kezd: gyöngyöt alkot. Ez a japán gyöngy.
A legtöbb művész is ilyen sértett állat. Idegen anyag hull lelkébe, mesterséges izgatásra kezd alkotni. Amit így teremt, anyagra és szerkezetre egészen olyan, mint az igazi. Csak eredete más. Igazgyöngyöt önmagából, mesterséges beavatkozás nélkül csak a kivételes és választott példány tud teremteni. Ez a legritkább, legértékesebb tünemény. De a különbséget csak szakember érzékeli.
Márai Sándor :A négy évszak
"Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas." Márai Sándor
“A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve – anélkül, hogy ezt észrevenné – tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik.” (Müller Péter: Boldogság)
Ágai ÁgnesA végtelen
A végtelen itt van. Fogható, tapintható, simítható. Kényelmes, kellemes, megnyugtató. Elterül, hullámzik, mint a mező teli pirosló pipacsokkal.
Varga IstvánCsend
A csend úgy dalol, mint madár az ágon. Úgy hallgat, mint éjjel az alvó. Néha üvölt rám, mint bűnösre a vádló. S lassan kiderül, mindez csak álom. A csend az ember szíve. Néha belezokog a lelke. A csend nem más, csupán visszhang. Egysíkú, lassan-lassan ütemes szívhang.
Egyszer lesz olyan vers melyben hirtelen elfogynak a szavak szóközök és betűk lesz olyan vers amelyben az átkok áldássá lényegülnek ahol minden gyom s hulladék gyémánttá nemesül minden tisztaság illatba fordul minden szándék szelíd szeretetet szül
addig csak zsengéket borítunk egymásra de titokban legbelül már pengnek a húrok ébredeznek a szendergő szimfóniák születnek a sorok készül már az a vers eddig soha nem hallott szavakból szóközökből és betűkből ma már titokban hallottam egy csendnyit belőle
Zágorec-Csuka Judit Útközben hozzám
Amikor eljössz hozzám, kinyílnak a virágaim, az eső is eláll, a madarak megrázzák tollukat, köszöntenek, tavaszodik bennünk az idő.
Amikor eljössz hozzám, elengedhetetlen világodban járok mint elalvó lányok arcára nehezedő árnyak, hegyeid közt állok.
Amikor eljössz hozzám, kezedbe hullva nyomodban járok, hogy senki se lásson, összecsukom előtted a szárnyam.
Egy kis huncut szélgyerek
Follinus Anna
Ima
Hangjaid közötti szünetekbe bújnék.
Epstein Ágnes
Emlékek
Múltba vesző pillantások, 
Ágai Ágnes
A végtelen
A végtelen itt van.
