Keresés

Részletes keresés

kószák egyike Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50024
Éljen a fórum motor. Bocs. 2x
Előzmény: kószák egyike (50023)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50023
tuzer

"Ez a bértábla egy kicsit csalós, lévén rendfokozatra van kihegyezve, az illetmények pedig alapvetően a beosztástól függenek."

Igazad van, ez csak olyan tájékozódás szerűnek jó.
Nekem pl. senki nem tudta megmondani pontosan forintra mennyit fogok keresni. Se a TI se az alakulat. :)) Azt mondták ó az sok mindentől függ, ilyen pótlék, amolyan meg ez meg az. De pontos összeget azt nem kaptam. :) Csak úgy saccolva tudom, nagyságrendileg, amúgy meg ezzel így lehet az összes jelentkező.

"Fölösleges szembeállítani a hivatástudatot és a havi zsozsót. Nincs közöttük semmi ellentmondás - mindaddig, amíg a család megél belőle. Nem csak igéből él az ember. És bizony a lét határozza meg a tudatot. Valamilyen összhangnak kell lennie, másként nem kerek a dolog."

Egyetértünk, nem is állítottam szembe. Azt mondtam és azt nehezményezem, hogy a HM ezt helyezi a pr első vonalába érvként. Ráadásul teszik ezt úgy, hogy egyáltalán nem igaz a duma a piacképes keresetről. A civil szférában sokkal többet lehet keresni kevésbé veszélyes dolgokkal.

Fontos a pénz, régebben is írtam azért nem kapok kenyeret a boltban, hogy kérem adjanak már mert én aztán olyan elhivatott katona vagyok. Így van.
Bár lehet, hogy a következő törlesztő részletnél az utalás helyett csak küldök egy filozófia értekezést a becsületről és hűségről, és a katonai erényekről a banknak...:))

Most olvastam egy baromi jó mondást:

A haza védelme megfizethetetlen hivatás, ezért nem is próbálkoznak vele.

"Az én hivatástudatomért ne szenvedjen más, legalább anyagilag - ha lehet."

Ez igaz, de ez óhatatlanul bekövetkezik ha erre az útra lép az ember. Mert ha a napi szolgálat mellett el kell menni +ba melózni, és sokszor el kell, akkor az már a családtól elvett idő. Vagy az sem tesz jót mikor támogatják az embert, mondjuk még felnőtt fejjel is a szülei, pedig fordítva kellene lennie.

Nem véletlenül kellene az a szobor az ismeretlen katona feleségeknek!

"Annak idején a feleségem feladta a hivatását miattam. Szerencsére nekem nem kellett megtennem, és bizony ebben a pénznek is megvolt a maga szerepe. A dolgok pedig fordulhattak volna, és bizony akkor nekem is el kellett volna gondolkozni."

Nagyon szerencsés vagy! Ti is ismertek olyat nem csak én akinek el kellett hagynia a pályát mert az anyagiak sajnos nagyobb érvet hoztak fel mint az elvek, és a hivatástudat.
Előzmény: tuzer (50002)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50022
tuzer

"Ez a bértábla egy kicsit csalós, lévén rendfokozatra van kihegyezve, az illetmények pedig alapvetően a beosztástól függenek."

Igazad van, ez csak olyan tájékozódás szerűnek jó.
Nekem pl. senki nem tudta megmondani pontosan forintra mennyit fogok keresni. Se a TI se az alakulat. :)) Azt mondták ó az sok mindentől függ, ilyen pótlék, amolyan meg ez meg az. De pontos összeget azt nem kaptam. :) Csak úgy saccolva tudom, nagyságrendileg, amúgy meg ezzel így lehet az összes jelentkező.

"Fölösleges szembeállítani a hivatástudatot és a havi zsozsót. Nincs közöttük semmi ellentmondás - mindaddig, amíg a család megél belőle. Nem csak igéből él az ember. És bizony a lét határozza meg a tudatot. Valamilyen összhangnak kell lennie, másként nem kerek a dolog."

Egyetértünk, nem is állítottam szembe. Azt mondtam és azt nehezményezem, hogy a HM ezt helyezi a pr első vonalába érvként. Ráadásul teszik ezt úgy, hogy egyáltalán nem igaz a duma a piacképes keresetről. A civil szférában sokkal többet lehet keresni kevésbé veszélyes dolgokkal.

Fontos a pénz, régebben is írtam azért nem kapok kenyeret a boltban, hogy kérem adjanak már mert én aztán olyan elhivatott katona vagyok. Így van.
Bár lehet, hogy a következő törlesztő részletnél az utalás helyett csak küldök egy filozófia értekezést a becsületről és hűségről, és a katonai erényekről a banknak...:))

Most olvastam egy baromi jó mondást:

A haza védelme megfizethetetlen hivatás, ezért nem is próbálkoznak vele.)

"Az én hivatástudatomért ne szenvedjen más, legalább anyagilag - ha lehet."

Ez igaz, de ez óhatatlanul bekövetkezik ha erre az útra lép az ember. Mert ha a napi szolgálat mellett el kell menni +ba melózni, és sokszor el kell, akkor az már a családtól elvett idő. Vagy az sem tesz jót mikor támogatják az embert, mondjuk még felnőtt fejjel is a szülei, pedig fordítva kellene lennie.

Nem véletlenül kellene az a szobor az ismeretlen katona feleségeknek!

"Annak idején a feleségem feladta a hivatását miattam. Szerencsére nekem nem kellett megtennem, és bizony ebben a pénznek is megvolt a maga szerepe. A dolgok pedig fordulhattak volna, és bizony akkor nekem is el kellett volna gondolkozni."

Nagyon szerencsés vagy! Ti is ismertek olyat nem csak én akinek el kellett hagynia a pályát mert az anyagiak sajnos nagyobb érvet hoztak fel mint az elvek, és a hivatástudat.
Előzmény: tuzer (50002)
Dobri Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50021
Fogalmam sincs,hogy a seregben milyen kedvezmények járnak.Amíg szolgáltam,addig nem kellett fizetnem adót,mert egy bizonyos szintet nem ért el a fizum.Most civilben meg bőven felette vagyok.:(
Előzmény: Iskola a határon (50019)
Plieur Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50020

Nem csodálkozom:)

Senki sem szólt még hogy kissé fura a szerelésed?:)

 

Előzmény: Zicherman Istvan (50018)
Iskola a határon Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50019
Akkor olyan 20%-ot vonnak le. De gondolom 1000 dolgot kell figyelembe venni.

De a Légióra lehet, hogy más szabályok vonatkoznak, mintha valaki a civil életbe keresne 2000 eurót.
Előzmény: Dobri (50012)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50018
...én most sítalpakon közlekedtem a városban, néztek is rám, mint egy őrültre...
Viszont mindenhová elértem...
Előzmény: M.Zoli (50016)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50017
,,nade akkor mi a zászlós, ha nem tiszthelyettes?"

Felénk anno volt pár kelletlen szójáték és vicc a zászlósokról.:P

P.l.:

,,A tyúk nem madár, a zászlós nem tiszt."

,,Inkább legyen egy prosti lányod, mint egy zászlós fiad. A lány legalább hoz is haza valamit."

,,Három ,,vállapos" jön le a gőzfürdőbe. Az egyiknek a nyelve ér le a térde alá, a másiknak a hasa, a harmadiknak a kezei. Ki kicsoda?
Akinek lelóg a nyelve - az a poltuszt.
Akinek a hasa lóg le - az az ellátó tiszt.
És akinek az öklei a bokáit verdesik?
Na, az nem tiszt, az egy sima zászlós."

Természetesen ott is voltak kivételek..:DDD
Előzmény: Mud Rider (50013)
M.Zoli Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50016
Udv.

He-he. Enis lapatoltam, mar itthon. Tegnap elmentem baratomhoz, amirol a hirekben azt mondtak ma reggel, hogy el van zarva. Reggel meg el is volt, azota egy kotro mar atjutott, csak a szelnek nem szoltak, hogy oda mar ne pakoljon havat. :DDDD Ilyen fasza vezetesem mar reg volt. Egy kicsit sajnaltam szegeny kocsit, de marha nagy elvezet volt. :DDDDDD Juheee, este meg el kellenne menni hokira, vegre elkezdett jatszani a csapat. :DDDDD

Boldog hetveget mindenkinek, elvezzuk a havat, es remelem holnap siman eljutok Linzbe.

Udv.
Előzmény: speed racer (50008)
Gyöki II Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50015
A rendfokozatok hármasával: tisztesek,  tiszthelyettesek, zászlósok, tisztek, főtisztek, tábornokok, azaz a zászlósok egy külön rendfokozati kategória nálunk
Előzmény: Mud Rider (50013)
Mud Rider Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50014
Szép dolog az elhivatottság, de a hentesnél nem nagyon adnak érte semmit.
De még gyerekcipőt sem kaptam a lelkesedésemért.
Azt először készpénzre kellett váltani.
Utána a kp.-ért már adott a hentes is, meg a cipőboltos is ami kellett.
De ezt én is csak kb.30 éves koromra láttam át.
Előzmény: kószák egyike (49996)
Mud Rider Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50013
nade akkor mi a zászlós, ha nem tiszthelyettes?
Előzmény: szilva80 (50004)
Dobri Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50012
Nagyon sok minden befolyásolja.1600-1650 nettó.
Előzmény: Iskola a határon (50011)
Iskola a határon Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50011
Dobri ott mennyit visz el az adó? Jó gondolom, hogy ott is vannak különböző jövedelmekhez, különböző adó kulcsok, de aki 2000 eurót kap bruttóba az mennyit kap készhez?
Előzmény: Dobri (50005)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50010
szilva80

"Ezt a bértáblát hol találtad?"

Ide linkelte be valaki régebben pdf-ben. Azt mentettem le és raktam át jpgre és tettem fel. Nem emlékszem már a linkre, valami állami portál volt.
Előzmény: szilva80 (50001)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50009
Értem. Hát azon se kell , meglepődni. Ha olyanok az itthoni bérek amilyenek az már kiindulási alap a külszolgálathoz. Persze összejöhet a 3000 euró is akár.

"Nincs is értelme a pénzről beszélni, ugyanis itt az üdítő kivétel aki azt csinálja amit szeretne és még pénzt is kap érte :) Így kell felfogni."

Egyébként ezt én is így látom. Életem során ha csináltam valamit feltettem magamnak a kérdést: ezt ingyen is csinálnád ha nem a megélhetésre kellene a pénz?

Ez esetben is ez van. Azt csinálhatom amibe szerelmes vagyok és még fizetést is kapok. Az egy dolog, hogy nem élek meg belőle.

Előzmény: speed racer (49999)
speed racer Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50008
"Hétvége van, pihenjünk"

Ámen, csak ne kellene 10 percenként lemennem 20 percre havat lapátolni :):):)
Előzmény: Fefe52 (50007)
Fefe52 Creative Commons License 2010.01.31 0 0 50007
Hétvége van, pihenjünk. Egy kis olvasnivaló, remélve, hogy mindenki pozitívan értékeli. :-)
Talán megérjük azt is, amikor katonalányaink is pózolhatnak a lap oldalain.

A miniszter is belelapozott a nyuszis magazinba
http://www.honvedelem.hu/cikk/0/18159/radnai_katonai_filmstudio_nyuszis_magazin.html
civ07 Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50006
Mint láthatod, a franciáknál erre is gondoltak! :)
Előzmény: Iskola a határon (50003)
Dobri Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50005
Tessék a francia fizetési táblázat. 2004-es.Havi bruttóban van megadva.
Lentről felfelé:"honvéd",tizedes,szakszi,őrmester,csendőr(ők a hadsereghez tartornak),tőrzsőrmester,zászlós,tőrzszászlós,majornak nincs magyar megfelelője,hadnagy-alhadnagy,százados,őrnagy,alezredes,ezredes,tábornok.

Előzmény: Iskola a határon (50003)
szilva80 Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50004

"főtörzszászlós tiszthelyettes"

Ilyet lehetőleg zászlós, törzszászlós és főtörzszászlós előtt ne nagyon mondj, hogy ő egy tiszthelyettes, mert leszedi a fejed. :))))

Előzmény: Iskola a határon (50003)
Iskola a határon Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50003
Nem rossz bértábla ez, de azt is számításba kell venni, hogy a kiemelt helyeken (minisztérium, hm2, Katonai Felderítői Hivatal, Nemzetvédelmi Egyetem, Hadtörténeti Múzeum, és még pár helyen, (most nem ugrik be) +50% illetve +30% illetmény kiegészítés van.) Ha jól tudom, egy kezdő hadnagyi fizetés 200-210 bruttó, 1 közép nyelvvizsgával és Szakaszparancsnoki beosztással. De oda van írva, hogy ez csak átlag.

Szerintem nem Fair dolog hogy egy kezdő hadnagy többet keres mint egy Főtörzszászlós 20-22 éves munka viszonnyal. Az rendbe van hogy egy tiszt keressen többet, de szerintem egy főtörzszászlós tiszthelyettes is kereshetne annyit mint egy százados.

Nem tudom, hogy ez nyugat Európában hogy van.
tuzer Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50002

Ez a bértábla egy kicsit csalós, lévén rendfokozatra van kihegyezve, az illetmények pedig alapvetően a beosztástól függenek.

 

Más.

 

Fölösleges szembeállítani a hivatástudatot és a havi zsozsót. Nincs közöttük semmi ellentmondás - mindaddig, amíg a család megél belőle. Nem csak igéből él az ember. És bizony a lét határozza meg a tudatot. Valamilyen összhangnak kell lennie, másként nem kerek a dolog.

 

Az én hivatástudatomért ne szenvedjen más, legalább anyagilag - ha lehet. Annak idején a feleségem feladta a hivatását miattam. Szerencsére nekem nem kellett megtennem, és bizony ebben a pénznek is megvolt a maga szerepe. A dolgok pedig fordulhattak volna, és bizony akkor nekem is el kellett volna gondolkozni.

szilva80 Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50001


Kószák egyike

Ezt a bértáblát hol találtad?
Előzmény: kószák egyike (49998)
belic Creative Commons License 2010.01.30 0 0 50000
Szia,

érettségi jöhet szóba. Idén beiratkozom.

Sok sikert! Biztos nem konnyu munka mellett, de az egyik volt kollegam is boven 30+ evesen kezdte, es megcsinalta.

Bel
Előzmény: J Dagain (49961)
speed racer Creative Commons License 2010.01.30 0 0 49999
Kósza, én most a külszolgálaton lepődtem meg, én úgy tudtam 3000 EU körül keres kint egy tőrzsörm. pl. A béreket már kitárgyaltuk.

Nincs is értelme a pénzről beszélni, ugyanis itt az üdítő kivétel aki azt csinálja amit szeretne és még pénzt is kap érte :) Így kell felfogni.

Kár, hogy a banknál nem értik miért csúszik a részlet :D
Előzmény: kószák egyike (49998)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.30 0 0 49998
Drága speedem. Ezt egyszer már kitárgyaltuk pár hete. Akkor is csodálkoztál és akkor raktam be az fizetés táblát. Ezt. ;)

Szerintem még most gondold át. :)
Nekem is voltak az életemben olyan szakaszok mikor nagyon jól kerestem, és most is mehetnék külföldre melózni. És mégsem...



Egy külszolgálat ugyan megdobja a dolgot, de én pl, nem a pénz miatt akarok kimenni. Viszont most már ott tartok a várakozásban, hogy lassan a kinti pénz elmegy majd a tartozások rendezésére...
Előzmény: speed racer (49995)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.30 0 0 49997
"A "katonafeleség" külön kategória! :)"

Ez így van! Egyébként szégyen, hogy még nincs ismeretlen katonafeleség szobra. Komolyan. Sokkal, sokkal több megbecsülést érdemelnének.
Előzmény: civ07 (49984)
kószák egyike Creative Commons License 2010.01.30 0 0 49996
civ07

"De a gyakorlati tapasztalatom sajnos azt mondatja velem, hogy az itteni csapat a "kivétel", ami erősíti a szabályt."

Ismerek olyanokat is akik nem írnak ide és mégis. Úgy látszik túl jól válogatom meg az ismeretségi köröm. ;)
De viccen kívül sajnos valahol a lelkem mélyen tudom, hogy igazad lehet. Ma a világban ez a menő. A pénz az isten. A katona pedig a társadalomból kerül ki, persze, hogy hozza magával azt az értékrendet.

Persze elismerem, hogy fontos a megélhetés és kell a pénz. De ne ez legyen az első számú motiváló tényező ha valaki katonának áll!

"Hidd el, nagyon sok elhivatott katonát ismerek, de statisztikai eredmények, amelyek a katonák motivációját célozzák feltárni, mégis magasan az első helyen a pénzt hozzák ki legfőbb tényezőként. Ezt sokan a szemedbe nem is merik kimondani, de név nélküli tesztek sorra ezt bizonyítják. :("

Elhiszem. :(
Úgy gondolnám pedig, hogy egy mai fiatalnak nem trendi (kedvenc hányós szavam) a haverok előtt felvállalni azt, hogy hisz bizonyos "poros" elvekben mint, hűség, becsület, bajtársiasság, hazaszeretet. Éppen ezért menőbb azt mondani, hogy á csak a lé érdekel több milkát hozok haza majd afgánból, mint vállalni mit érez belül, ezek miatt hittem azt, hogy egy névtelen nyilatkozásban másképpen lenne.

Ami a lényege volt a hsz.emnek, hogy az egy dolog ha ezt gondolják és megélhetési katonák egyesek, de az kifejezetten szégyen, hogy a MH vezetés ezt kifejezetten propagálja, sőt büszke rá és ezzel adja el magát! Vagyis a HM mint értékrend formáló is leszerepelt. Ezek után ha szinte ez az elvárás ne csodálkozzunk az anonim kérdőívek eredményein.

Előzmény: civ07 (49981)
speed racer Creative Commons License 2010.01.30 0 0 49995
Én ennek majd a duplájáról olvastam. De aztán lehet, hogy csak rosszul emlékszem. Végül is mindegy, nem oszt nem szoroz csak meglepődtem.
Előzmény: kószák egyike (49994)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!