Megmondom mi lenne, első pár méteren elhúznék a jobb rajt miatt aztán kis idő múlva utolérnél és viszlát. :) Itt az emelkedőn meg pláne jól jön a kisebb hajtási veszteség és önsúly. (kereken 1500 kilós az én kocsim, 75 kilós sofőrrel, 90%-os tankkal)
De lehet az is hogy 140-150 közé bemegy. Most már én is kíváncsi vagyok. Amúgy a 170 és a 180 között is nagy különbség van, mert ami 180-ra gyorsul adott szakaszon (nem idő alatt, mert az idő ugye még kevesebb) az sokkal gyorsabb mint az ami "csak" 170-re.
Voltam a múltkor a referencia szakaszomon (piros lámpától az emelkedő tetejéig, a folyamatos emelkedő miatt többet számít az erő mintha tök síkon mennénk).
Saab ~170km/h
Skoda ~180 km/h
BMW ~155 km/h
A sárváltó miatt érzetre picsafüst a BMW a másik kettőhöz képest - valójában is, de még jobban pudingnak érzed.
Ha végighallgatod a kör közben a szöveget, azt mondja, hogy a Golf összkereke alapból orrtolós, és csak aztán engedi hátra az erőt, ami kevésbé jól uralható.
Úgy tűnik, hogy az autó csak a kiegészítőként megvehető (de még nem kapható :) Performance Pack révén tudja azt a showt. Nehéz ezt ellenőrizni, mert abban kábé csak a Brembo fékek sokkal jobbak, mint a gyári (ami alapból 19-es felniken megy).
Amúgy nyilván van benne valami, amit írsz. (nem a Megánról)
Két dolog:
- a listában nekem a nevek nem mondanak semmit (kivéve Sabine a TopGearből:-), szóval gyári tesztpilóta 100-200 köre vs. Random srác a topiktaliról 1 körre összedobott pénzből összehasonlítva nem éppen fair.
- meg nem értem, mi az a távolság-dolog ott a listában. van hosszabb nyomvonal meg rövidebb? vagy változott közben?
Gondolom az lenne a lényege.
200-ra jobbat megy - 20 mp-en belül - az összes hasonló motoros konszerntársánál, felette meg látványosan. Mer ugye nem összkerekes.