A Családfakutatás topikon és másutt felmerült, hogy mit takarhatnak a (halotti) anyakönyvek olyan haláloki meghatárotásai mint 'ínláz', 'eskór', 'Szent Antal tüze' stb. Ezt a topikot azért nyitom, hogy itt gyűjtsük össze közös erővel, később felhasználható referenciaként is a "megoldásokat".
Tussis-nak olvasandó (esetleg ez utóbbi okhatározói értelmű ablatívuszáról van szó): ez az latin szó egyszerűen annyit tesz, hogy ’köhögés’. Ez esetben pontosabb azonosítás nem lehetséges, mert igen sok kórállapot jár köhögéssel. N. B. Ennek a szónak fokozó prefixszel alkotott származéka a pertussis ’szamárköhögés’.
> "Phtysi" v. "phitisi"
Phthisis-nek olvasandók (esetleg ez utóbbi okhatározói értelmű ablatívuszáról van szó). Ez a görög eredetű latin szó már előfordult a 75. hozzászólásban, és ugyanaz, mint a 20. hozzászólás ’hektika: avagy tüdővész, tüdőbaj, sorvadás, aszály, aszkór, sínlődés, sínlés, sínleg, görvély(kór), tüdőgümőkór, tüdőtuberkulózis, tüdőtbc, irodalmilag: morbus hungaricus’ tétele.
> már ha ezek ugyanazok egyáltalán.
Annyi kapcsolat van a kettő között, hogy a tüdőtbc jellemző száraz köhögéssel jár. De a köhögés másnak is a tünete lehet.
> A másik "vulnere pedis/peda/pedum" alakban fordul elő.
vulnere sg. abl. <vulnus ’seb’, tehát ’sebből, sebtől, sebbel, seb miatt’ pedis sg. gen. ~ pedum pl. gen. < pes ’láb’, tehát ’a láb[ak]nak a(z)’
A megoldás tehát ’lábseb miatt’.
N. B. A peda valamely műtermék: ilyen ragozott alakja a pes ’láb’ szónak nincs. A peda önmagában ’lábnyom’ jelentésű, de ha – a még ha jelentésbeli logikátlanságtól el is tekintünk – a vulnere után még itt is függő esetben (pl. sg. gen. pedae, pl. gen. pedarum) kellene állnia.
Halotti anyakönyveket nézegettem ma a MOL-bam és találkoztam néhány olyan, az elhalálozásra okára/tünetére utaló megjegyzéssel, amit laikus lévén nem tudok megfejteni.
Az egyik helyenként "tussi"-nak, másutt - és időben későb (1700-as évek vége, 1800-as ével eleje) "Phtysi" v. "phitisi" alakban - már ha ezek ugyanazok egyáltalán.
A másik "vulnere pedis/peda/pedum" alakban fordul elő.
> A tüdőszélhűdésnél én a tüdőinfarktusra vagy a tüdőembóliára gondolok, mert a tüdőembólia tünetei hirtelen lépnek fel (szél), míg a tüdőinfarktus tünetei az ezt követő órák alatt fejlődnek ki (hüdés).
Ezt a megközelítést nem tartom helytállónak. A tüdőszélhűdés ui. nem a szélhűdés szó transzparens újraalkotása, hanem már egy rögzített szakkifejezés felhasználása pulmonális lokalizáció esetén. Ez a szakkifejezés pedig már deetimologizálódott, azaz a jelentése nem az alkotórészeinek jelentéséből következik.
A szélhűdés egyébként nem összetett szó, hanem képzett: a -hűdik (-hüdik) a mai -hOdik (-hodik/hedik/hödik; vö. bűnhődik, megdühödik, újhodik, megvénhedik) képző XIX. sz.-i zárt variánsa: akkoriban még eredményesen „harcoltak” a zártabb labiális toldalékvariánsok (pl. -búl/bűl) a nyíltabbakkal (-ból/ből) a normatív alak címéért. A -hOdik (ill. -hOzik változata) jelentése ’-s lesz, -ssé válik’. A szélhűdik ige jelentése tehát ’szeles lesz, szelessé válik’.
A szeles szó itteni jelentésének remineszcenciája annak mai ’<biz> meggondolatlan, kapkodó, szeleburdi’ jelentése. Ez régebben durvább értelmű volt: ’őrjöngő, megszállott’, ugyanis a szél itt nem a légmozgás, hanem a hiedelem szerint a szélben lévő rontó lény. – Természetszerűleg ez tehát eredetileg olyan agyi érintettségű állapotot jelentett, amely kontrollálatlansággal járt: akár a viselkedés, akár a mozgás kontrolljának zavarával.
Ami összetett szó, az a szélütés, amely eredetileg nem függ össze a szélhűdéssel, csak a jelentését tekintve: a megszélhűdött és a megütötte a szél kifejezések rokon értelműek voltak. A népetimológia kapcsolta össze csak őket, és a népetimológiai nyomán Bugát Pál gondolta, hogy a hűdésnek önmagában lenne jelentése.
Sőt az orvosi nyelvbe is Bugát Pál vezette be a szót, és ő konkretizálta, szűkítette le a jelentést: a *mozgás, működés* kontrolljának zavarát tartva csak meg, így a (szél)hűdés akkortól ’bénulás, paralízis’ értelmű volt.
A tüdőszélhűdésben is a fenti ’bénulás, paralízis’ értelmet kell felvennünk. Ennél jobban konkretizálni szvsz. nem érdemes. Annál is inkább, mivel akkoriban a tüneti alapú kórleírás dominált és nem az oki alapú. Az [oki alapú] tüdőinfarktus és tüdőembólia vezethet [tüneti alapú] légzési elégtelenséghez, ennyiben tehát gondolhatunk e két betegségre, de ezzel a hibát ott követnénk el, hogy a légzési elégtelenségre, mint haláloki tünetre nem csak ez a két oki diagnózis vezet.
Jelenleg is ismert a tüneti alapú légzési elégtelenség, mint lehetséges diagnózis. Ezért kigyűjtöttem anonyme egy fekvőbeteg-osztály 223 olyan esetét, ahol valamelyik haláloki diagnózisban J96-os – „légzési elégtelenség” – BNO-csoportot adtak meg. Ezekre az eseteknél az alábbi BNO-csoportokat kódolták ápolást indokló fődiagnózisként:
A szívbénulás ma is használt köznyelvi fogalom, vö. NetDoki „Szívbénulás – a szív izomműködésének megszűnése. Okai: a szívizom nagyobb területének vérellátási zavara (koszorúér meszesedés, -elzáródás, szívinfarktus)” – Ezt a szakma szívmegállás, hirtelen szívhalál néven ismeri. <http://www.mcd.hu/netdoki/betegsegek/stressz/index.htm>.
A hörglob ha kissé régies hatású is, de még a jelenlegi nyelvérzékkel értelmezhető összetétel: hörg ’hörgő, bronchus’ + lob ’gyulladás’, tehát hörgőgyulladás, azaz bronchitis. Ez utóbbi mai magyar neve a gyulladással járó fokozottváladékképzésre, azaz a lobbal járó hurutra utal: hörghurut, vö. Pallas <http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/016/pc001636.html#9>. [Persze itt sem szabad a mai értelemben használt bronchitisszel való 100%-os egyezést feltételezni.]
A tüdőszélhűdésnél én a tüdőinfarktusra vagy a tüdőembóliára gondolok, mert a tüdőembólia tünetei hirtelen lépnek fel (szél), míg a tüdőinfarktus tünetei az ezt követő órák alatt fejlődnek ki (hüdés). A tüdőlázpedig ezek szerint a febris hectica magyar megfelelője?
Czuczor-Fogarasi (CzF.) szerint tüdőláz ’láz mely a tüdőkórral szokott járni’, ugyanitt: tüdőkór ’Általán, mindenféle kór, mely a tüdőt bántja. Különösen, genyes tüdőfekély, mely folytonos lappangó lázzal van öszszekötve, s az egész testet lassanként elsorvasztja (Phtisis pulmonalis)’, ill. tüdőfekély ’A tüdőnek külsejét vagy belsejét meglepő fekély’. – Ez utóbbi latin phthisis nevéből az következik, hogy ez alapvetően a tbc (tüdőgumókór, tüdőtuberkulózis). Ezt támogatja, hogy a CzF. a tüdővész, ill. tüdősorv neveket a tüdőkór szinonimájaként hozza, a tüdővész pedig máig tbc népies neve. Persze a korabeli betegséghatárok nem teljesen ott húzódtak, ahol a maiak, így nem magas, de állandó lázzal járó krónikus tüdőgyulladást is érthettek alatta.
Szintén CzF.: tüdőszélhüdés ’szélhüdésféle bántalom, mely a tüdőt támadja meg’, szélhüdés (v. szélütés, hűdés) ’a test valamely részének, tagjának bénulása’. — Azaz tkp. ez lehet a mai légzési elégtelenség akkori megfelelője, vagyis valamely betegség csökkent, ill. teljesen leállt tüdőműködéshez vezető szövődménye.
Vigyázat! Miként arra LvT számos alkalommal figyelmeztetett, a régi betegségnevek nem feleltethetők meg a maiaknak, ugyanis ma inkább oki alapú, míg régen inkább tüneti alapú elnevezések voltak forgalomban. (De pl. a mai rák mint betegségnév is tüneti alapú, így csak tendenciáról lehet beszélni.)
Mindenesetre némi leírás, ez hozzáértőnek tán mond is valamit: „Pokolvar. A pokolvar kicsi vörös foltocskával kezdődik, mely első tekintetre bolha-csipéshez hasonlít, de fényes, fájdalmas, ég mintha parázs lenne rajta s kemény csomócskává alakul, közepén egy fekete pontocskával, melytől néhány hüvelyknyire bársonyszinü vörösség terül szét. Erre a fekete pontocska is terjedelmet nyer, érzékenység benne nincs, s alatta a lágy részek egész a csontokig kifekélyesednek. Néha a bársonyszinű fájdalmas foltocska közepén mindjárt eleinte kisded hólyagocska képlődik, melyben eves, néha vérrel vegyült folyadék van, s körülte a részek fokonkint fenébe mennek át. Ezen kütegnek nincs mindig egy természete. Néha csak helybeli betegséget képez s többnyire a ruhák által nem takart részeket bántja, mely esetben a bőrfelülete meggyuladván s fenébe menvén át genyedés által a többi bőrtől elválik, s a seb begyógyul. De van a pokólvarnak oly faja is, melynél a helybeli jelenségekhez erős forró láz járul, mely különösen a senyves egyéneket, szülőket, vagy terheseket, nagy veszélybe ejtheti. A pokolvarnak különféle okai lehetnek. Néha számos és összefolyó kelés következménye, néha hólyaghúzó tapasznak a lapóczkák közé alkalmazása, – elhízott embereknél meleg ásvány-fürdők használata után lehet tapasztalni, néha miként pestis alkalmával szokott történni, romlott levegő, epegyülem, vagy rothasztó láz idézik elő; de leggyakrabban marhavész idején fejlődik ki, ha az ember beteges állatok husával él, sőt az ily állatok húsának, bőrének, vérének vagy testök felületének illetése is elég ezen veszedelmes betegség előidézésére, s ezért állat-orvosok, pásztorok, mészárosok és timárok könnyen s gyakran megkapják e betegséget. Falun, hol a marhatenyésztés nagyobb mint városon, gyakoribb, s ily helyeken csipésök által a beteges marhák vérével táplálkozott rovarok is elragaszthatják. A pokolvar kimenetele a betegségnek, indokoknak s a benne szenvedő egyének testalkatának különféleségétől függ. Gyógyítását illetőleg, ha a betegség szelídebb természetü, a helybeli gyógymód is elég. E czélból gennyedés előidézésére érlelő pépekkel való borogatásokat kell tenni, a 116. sz. alatti vény szerint, s ha ezek nem használnak, sült vöröshagymával, sárga diák flastrommal, vagy ennek bürök-flastrommal való vegyületével kell a gennyedést előmozdítni. Magyarhon több helységében paprikával meghintett szilva-lekvárral szokták a pokolvart borogatni. Rosz természetü pokolvarnál, hol a betegség nem csak helybeli, hanem már rothasztó láz is fejlődött ki, a pokolvarban levő ragályt a fenés rész kivágása, vagy pokolkővel s tüzes vassal való égetése által mielőbb meg kell semmisítni; de ha ezeket alkalmazni nem lehet, bemetszéseket kell a pokolvarba tenni, s reá a ragályt terjesztő nedvesség kiszívatása végett köppölyt borogatni. A bemetszett s kiszívatott pokolvar kötözésére a 117. sz. alatti olvadékot a 118. sz. alatti kenöcsöt, vagy illatos burjánok fözetésével való borogatásokat lehet használni.” (Lengyel Dániel: Orvosi tanácsadó városon és falun. Heckenast Gusztáv, Pest, 1861, 211–3.)
A CzF. szerint: „POKOLVAR, (pokol-var) ösz. fn. Veszélyes nemü mérges, tüzes kelés, kemény daganat az emberi testen, máskép: ölőfene, pokolszökés. (Carbunculus.)”
A Pallas pl. a következőket írja a Lépfene szócikkében: „Emberen a betegség legtöbbször a bőr felületes sérülésein keresztül történt fertőzés következtében, az u. n. pokolvar (carbunculus) képében szokott fellépni.” Ergo a lépfenével való azonosítás semmiképp sem jogos, még ha a Pokolvar szócikk annyit mond is, hogy l. Lépfene. Ez itt nem azonosítást jelent, hanem a kifejtés helyét jelöli.
2001.10.05-i Magyar Hírlap így ír: „A lépfene lappangási ideje 12 órától akár 5 nap is lehet. Ahol a bőr fertőződött, ott annak szélein növekvő vöröses-barna kiemelkedés látható. A duzzanat hamarosan hólyaggá változik, majd megkeményedik, azután középen megreped, s onnan tiszta folyadékot ereszt. A folyamat végén fekete seb, úgynevezett pokolvar jön létre.”
Az ÉKsz.2 szerint: „pokolvar fn rég Emberen: lépfenés fertőzésből eredő, hólyagokkal, daganatokkal járó fájdalmas betegség. | nép Tüzes kelés v. kemény daganat.”
Én a fentiek alapján leginkább a karbunkulussal merném azonosítani, ami valóban nem betegség, hanem tünet.
Szeg(e)zésről a CzF. ezt mondja: „Éles fájdalom, vagyis olynemű kinos érzés, mintha a testet valami szurkálná; öklelés, nyilalás; különösen az oldalakat gyötrő ilyetén szenvedés. (Pleuritis).” – A pleuritis a 2002-es Bakos szerint mellhártyagyulladás, de a Finály-féle latin szótár oldalnyilallásnak adja; gyanítom CzF. erre gondolt. Efféle jelentésről az ÉKsz.2 is tud: „szegezés […] 2. táj Nyilalló, szúró fájás (a derék táján).”
Tehát a pokolvar és a szegzés között semmiféle kapcsolat nincs. (Bár lehet, hogy van olyan betegség, amelynek mindkettő tünete, ehhez egyáltalán nem értek.)
Ha jól tudom, a pokolvar az a lépfene, mindenesetre ez megerősítést kér a hozzáértőktől. Vagy leírásra gondoltál? Össze tudok szedni olyat is, csak ahhoz kell egy kis idő.
Köszönöm LvT a részletes ismertetőt, én is szláv eredetre tippeltem, kíváncsi voltam meg fogod-e erősíteni ezt! És ezúton köszönöm a bőrfarkasról illetve az ótvarról leírtakat, már régóta érdekelt ez is.
A szopornyicara írt hozzászólásom végét elfelejtettem átkopizni:
Többé kevésbé magyar megfelelője (de jelenleg elsősorban lovakra értve): a takonykór. Az etimológiája is innen jő, csak szláv alapon. Eredetije egy szláv sopoľnica forma, melynek alapjához vö. szlovák sopeľ , szb.-hv. sopolj ’takony’.
A mai értelemben vett szopornyicát egy morbillivírus-fajta okozza, tehát „rokon” az emberi kanyaróval. Főként a kutyafélék ragályos betegsége (de más fajokat, pl. a macskákat és a lovakat is érintheti), amely az első szakaszban lázzal, étvágytalansággal, hányással, hasmenéssel jár, később légút- és nyálkahártyahurut, -váladékozás, nyelési nehézség és rendszerint köhögés lép fel, esetleg tüdőgyulladás. A végső szakban idegrendszeri károsodás jellemzi. Kb. 30%-ban letális. A kutyatartók egyébként ismerik, mert évenként megújítandó védőoltás van ellene.
Régebben más állatfajták fertőző, felsőlégúti váladékozással járó betegségeit is így nevezték. Az 1879-es Ballagi-féle szótárban ’lótaknyosság’ áll a magyarázataként. A Czuczor-Fogarasiban is ez van, vmit ott a székely nyelvjárásterületre utalnak. A Pallas Nagylexikona a mai értelemben hozza. A régi orvosi latinban a malleus kifejezés volt a megfelelője. Angol distemper.
A TESZ közleményét alapul véve valahogy ilyesmi lehet a fene értelme-eredete:
Az ős a fen ige
A farkas vagy a róka meg más hasonló fenevad az, aki feni a fogát az áldozatára. Ez valamiképp áttételeződött magára a fenevadra.
Tehát az első jelentés ilyen lehet: vadállat, fenevad.
A szó leginkább az egye meg a fene mondatban él, ami az előzőből érthető.
Ugyanakkor Karinthy egy paródiájában az ördög szóval hozza párba (Molnár Ferenc Az Ördög című vígjátékárül van szó). Ez valószínűleg nem K. talámánya: a menj a fenébe szólás inkább az utóbbi jelentést valószínűsíti.
Tehát, úgy tűnik, a fene jelentése: vadállat vagy ördög.
Az ótvar hétköznap (dr. néni -szülő) viszonyban teljesen bevett. Kedves anyuka, nem a gyerek nem allergiás, csak ótvart szedett össze a gyereke a homokozóban. életszerű mondat hangozhat el.
A bőrfarkas ma is kitűnő név. A mai értelmében vett szakmai nevei: lupus, (szisztémás) lupus erythematosus, ill. ez utóbbi rövidítve betűszóként (S)LE. Ez utóbbiak azonban nem vertek gyökeret a köznyelvben, így ott a bőrfarkas "rivális" nélkül áll, bár a lupus tény, hogy "előkelőbb", "jobban értesült" hatást tesz. A betegségről vö. <http://www.hazipatika.com/articles?aid=20031015103842;p=0> (A "régi" bőrfarkas, avagy lupus vulgaris, a bőrt megtámadó tbc neve volt; ma ez más igen ritka.)
A cikkekből látszik, hogy a két betegség teljesen más: az ótvar fertőző, gennyes bőrgyulladás. A bőrfarkast, viszont vagy saját immunrendszerünk bőrt roncsoló öntámadása okozza, vagy a tbc okozta gyulladás (ez utóbbi esetén ez is fertőző lehet).
Ajánlott (orvosi latin-magyar-angol) orvosi szótár a neten: <http://www.pirula.net/mszotar/a.htm>. (Ebből megállapítható, hogy egy betegségnév ma használatos-e, ill. azonos jelentésű-e egy másikkal.)
> Gondolom az ótvar és a var, varasodik stb. között van valamilyen összefüggés.
Van, az ótvar eredetije oltvar, még korábban aludt var. Az alvadás itt az ótvaros hólyag kifakadása után létrejövő vastag sárga rétegként jelentkező varra utal (némileg hasonlít az aludttej fölére).
Érdekelne, hogy az ótvar és a bőrfarkas elnevezések régiesek vagy ma is használatos terminusok? Gondolom az ótvar és a var, varasodik stb. között van valamilyen összefüggés. Illetve azzal sem vagyok tisztában, hogy az ótvar és a bőrfarkas ugyanaz a betegség vagy teljesen másról van szó! Köszi