Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Két féle tesztet tudsz vele csináltatni. Az egyiket azt hiszem a Sinlabnál csináltatja. Ez hasonló a Istenhegyishez(WB),csak az IGG és az IGM sor mellett van egy harmadik sor is. Ezt ő találta ki.
A másikat Ő csinálja egy sötét látóteres mikroszkóppal. Erről állítják többen,hogy humbuk,de hát eleinte Jézust is csak egy közönséges szélhámosnak tartották... :) 20eFt/db az ára
...persze, tudjuk, de ehhez olyan tudatosságra kell eljutni, amely keveseknek sikerül, még ha egész nap meditál is. Sokat próbálkoztam, eddig hiába. Meg persze a napi mókuskerék is van iskolás gyerekekkel, korán kelés,stressz, nem alvás...így hogyanlehet gyógyulni, kikapcsolni...már-már sehogy. Sokszor mondom a férjemnek, hogy lassan elszakad a cérna,nem bírom...ezer felé szaladnia 3 gyerekkel, mert aziskola diktál és mi teljesítünk.
Marobert, ez már egy kicsit az a gondolkodás, ami rajtam is kezdett előjönni 36 évvel ezelőtt. Én se kívántam már magam szétlövetni AB kúrákkal, már nyakig elegem volt. Mint írtam én már jobban tartottam a mellékhatásoktól, mint magától a bajtól. Nehéz volt abból a körforgásból kikecmeregni, de mint láthatod - nagyon sok dolgot meg lehet oldani AB és más gyógyszerek nélkül. Az ember öngyógyító képessége nagyon magas szinten van - csak használni kell és bevetni.
Hát már Te se vagy azért olyan fiatal, ha jól emlékszem. Már nem fog növekedni annyira a teljesítményed. Az elején meredeken, de aztán már csak szép lassan, de az is csak akkor, mikor úgymond majd mindent megteszel ezért. A trend az, hogy évekkel a teljesítmény elég drasztikusan csökken, nézd meg a világcsúcsokat. Ha idős korban még növelni is tudod a teljesítményedet (Nekem is megy, ami nagyon jó érzés), akkor meg lehetsz elégedve.
Hát senki se csinálhatja meg helyetted azt, amit a testednek kellene. Az orvos se, a gyógyszer se szerintem. Azzal hogy beveszed kezdődik csak a meló a testben, ha nem segítesz be, akkor kevesebb az esély a gyógyulásra.Nem könnyű bizony ha szarul van az ember, de ha annyiban hagyja, akkor csak tetéződnek a dolgok egymásra, egyikből a másikba.
Őszintén?Nem biztos,hogy érdemes... Én már egy ideje nem hiszek abban,hogy a borrelia a fő probléma. Szerintem ezt az állapotot különféle fertőzések összessége okozza. Ezek között van olyan is,ami a tudomány mai állása szerint fel sem deríthető. Tehát a cél,nem a borrelia kiirtása kell,hogy legyen. A különféle antibiotikumok nem elsősorban a borreliára vannak hatással,hanem a számtalan más fertőzésre,amit még hordozunk. Ezért leszünk jobban tőle és nem csak azért mert kevesebb a borreliánk. A gyógyulás esélyei... minél több kórokozót megölni minél rövidebb idő alatt(tehát nagy dózisú AB) és közben minden áron óvni a szervezetet és az immunrendszert! Az AB után a lehető leggyorsabban helyre állítani a bélflórát. Mostanában egyre többet olvasok arról,hogy erre az anyatej a legjobb. Sajnos nem próbáltam,mert nem volt a közelemben megfelelő alany hozzá... :)
Ha még nem csináltattad meg a Bózsikos tesztet,szerintem azt azért még vállald be...
Most csinálok egy egy hónapos nyers vegán kúrát, azóta van ez az éjszakai izzadás. de egy ideje már többször is alszom egy huzamban 6-7 órát, amióta nyár eleje óta zapperezek.
Tegnap meglepődtem, mert a férjem külföldön volt, későn ért haza, mondta még elmegy a fürdőbe, de arra már nem emlékszem, hogy bejött volna, azaz pillanatok alatt elaludtam magamtól :)))).
lassan, lassan de javulok...
Persze minden nap zapper és még megy a Cowden.
Szedném én is a lyme natot de Bózsik azt írta ne. Plusz ő egyáltalán nem hisz a Cowdenben pedig nekem egyértelműen működött, Dr. Sápi is arra esküszik.
Most váltani fogok egy időre Cowdenről Zhangra, mert lehet, hogy azt már megszoktam kicsit.
Az a célom, hogy valahogy az immunrendszeremet a lyme fölé vigyem, nem jöttem még rá, miért megy ilyen nehezen.
Hát ezt örömmel hallom! Megnézem majd én is ezt a gombát, bár most épp candida diétán tartanak, nem bírta a bélrendszerem az AB-t, különben én nem szedek semmit április óta (csak max vitamint c, d). És az orvosok külben mit mondtak? Kellene még kúra a teszt eredményekre tekintettel? Őszinte leszek én tegnap amikor kézhez kaptam a 3. tesztet változatlan eredménnyel, úgy éreztem nem ülök be Esztóhoz beszélgetni újabb 11ezerért. Egy pár gyengébb napot kivéve az elmúlt 6 hónapban jól vagyok. Én elismerem Esztót, de ez az egész betegség tele van bizonytalansággal és nem akarom egy "talán"ra újra szétbombázni magam ab-vel. Te Bozsikos tesztet csináltál ha jól emlékszem, ugye? A helyemben csináltatnál még valamilyen tesztet?
Szia Memphi! Fél évig szedtem a Varga gombát. Lyme Nat. Nem régen hagytam abba. Kíváncsi vagyok mi fog történni,ha nem szedek semmit. Se vitamin ,se táplálék kiegészítő,semmi.
A sportot és a szaunát nyomom. Elég furcsa nekem,hogy azóta is folyamatosan nő a teljesítményem,de rendkívül lassan. Régen ez nem így volt,elég nehezen tudom megemészteni,de elfogadtam.(türelmesebb lettem) Lehet,hogy a gyógyszerek mellékhatása ezt,nem tudom... Egyébként jól vagyok.
Valóban így van. A jó alvás a legfontosabb! A súlyos életveszélyes állapotban lévő betegeket sokszor hosszabb ideig is altatják,hogy hamarabb gyógyuljanak.
Ilyenkor nem fordítunk energiát másra,az immunrendszerünk a legaktívabb. Érdemes éhesen lefeküdni,ezzel fokozhatjuk a hatásfokot. Ezért nagyobb mennyiségben pusztul a borrelia,ami(leginkább a szaporodási ciklusokban) tünet felerősödéssel járhat.
Évekig nem tudtam aludni rendesen. Éjjel minden bajom volt és reggelre csurom vizes volt a párnám. Ez az első AB kúrám után elmúlt.
Aki rosszul alszik,mindenképpen használjon melatonint,ha ez kevés,akkor altatót! Ha nem tudtok aludni,akkor gyógyulni sem!
Érdemes megtanulni a meditációt. Én versenyző koromban autogen tréninget tanultam. Meggyőződésem,hogy ez nagyon sokat segített.
Az biztos, hogy sokat segít a természet közelsége. Ha nagyon s.arul érzem magam, kimegyek a kertbe és a kiscsibéken mulatozom. Mindig csodálattal bámulom az állatok öngyógyító képességét, hiszem hogy mi is képesek vagyunk rá, lehet ösztönösebben kellene élni. Egyébként mi is a városban dolgozunk, kocsival 10 perc, gyalog 45. Szomszéd kb. 300 méterre. Imádom ezt, most már nem cserélném semmire.
Engem az ilyen élet nagyon vonz, és az a szép környezet, a természet és az állatok közelsége..nagyon szép életforma. Megvan az a hátulütője, hogy az ember kullancsközelbe is kerül, de tulajdonképpen ez már mindenhol rizikófaktor, a városi parkoktól elkezdve...
Nekem még sajnos kell a gyógyszer, mert durvák a tünetek. Sőt azt sem tudom, hogyan tovább, mert az idegrendszeri tünetek nehezen enyhülnek. De még "csak" másfél éve vagyok beteg, van időm...és ez még csak az ötödik gyógyszerkúra úgyis.
Gyógyszerektől és kemikáliáktól én is távol tartom magam, nem is bírom. Hajat nem festek már évek óta, mosódiót használok a háztartásban, most már szinte Mindenre, a többi tisztítószertől öklendezek. De a legfontosabb az étkezésre figyelni, nekünk van saját tojás, csirke, zöldség. Pár éve vágtam bele, hogy magunknak termeljünk. Klasszisokban lehet mérni a különbséget.
Ugyanez. 3napos magas láz télen, csak fekvés, semmi lázcsillapító, csak ittam, pár szem gyümölcsöt ettem valami vírus lehetett, jajgattam a fejfájástól és a betegség után valóban jobb volt pár napig. 70-valahány órát feküdtem, mert csak wc-re tudtam kimenni, nyitott szemmel pár másodperces mozgó látomásom is volt.
Itt az isten háta mögött közben elfújja a szél a térerőt... Gehparddal egyetértek, magadon tudsz legtöbbet segíteni, akaraterővel meg hozzáállással. Persze nem könnyű, ha rosszul van az ember.. A mozgással kapcsolatban úgy értettem, hogy persze engem is inkább húz az ágy, de például most kimegyek és vágok egy kis gyújtost. Megcsinálná helyettem a párom is, de ha csak egy fél órácskát mozgok a levegőn, már segítettem az izmaimnak. Így is sorvadozok eleget az ágyban, ha régen 100% voltam, most csak 30. Ez bosszant a legjobban. A diólevélnél olvastam pont a Gyuri bácsi egy ismerősénél, hogy ő egy évig itta, de nekem sincs bajom tőle. De én is gondolom, hogy jobb közben kis szüneteket tartani.
Persze, 40 fok felett huzamosabb ideig egyfolytában már sok kárt okozhat. Ezért én inkább mesterségesen fel viszem a testhőmérsékletemet, majd visszaengedem, Majd újból, stb....