>> Azért egy Csorey írású, Csorej ejtésű név nekem kicsit furcsa <<
Nem tudom, hogy jól értem-e, hogy téged mi nyugtalanít. Azt tudható, hogy az -ai végű magyar vezetéknevek a szlovákban /aj/ ejtésűek lesznek, vö. magyar Bocskai István ~ szlovák Štefan Bočkaj. Hasonlóan alakult mai szlovák vezetéknevek is vannak, vö. szlovák Árvaj ~ Arvaj < magyar Árvai ~ Árvay, szlovák Hutaj < magyar Hutai ~ Hutay, szlovák Kaločaj < magyar Kalocsai ~ Kalocsay stb.
2014 óta, amikor a Durai ~ Duray névre válaszoltam neked, már olvastam a témában olyan megállapítást, hogy ez valójában szlovák név, és a köznyelvben Juraj formában ismert, a magyar György-nek megfelelő egyházi személynév nyelvjárási Ďuraj alakjának esetileg megkeményedett kezdetű változatáról lenne szó. Ilyen keményedéshez vö. magyarországi szlovák Duljanszky <: szlovák Dula hn. < magyar Gyula városnév.
Ha igaz a szlovák Ďuraj > Duraj > Durai ~ Duray alakulás, akkor a szlovák -aj végződésből lett a magyarban -ai (írásban -ay is), mintegy hiperkorrekcióval a magyar -ai > szlovák -aj visszahatásaként. E körben az -ei végződésnek sokkal kisebb az előfordulása, de nem tudom kizárni, hogy az előbbiek fényében feltételezhető magyar -ei > -szlovák -ej adaptációnak ebben az esetben is legyen retrográd szlovák (vagy annak tekintett) -ej > magyar -ei (írva -ey is) párja — ha akárcsak úgy is, hogy az összeíró, anyakönyvvezető hiperkorrigálta az -ej ejtésmódú alakot az írásban bevettebbnek tetsző -ey alakúvá.
Ui. A -ay végen kívül csak mássalhangzókból álló magyar családneveket (pl. Bay, Zay) magam is egyszótagosan ejtem, vö. /baj, zaj/. — Kiss Lajos több -aj (és alkalmasint -ej) végű magyar településnevet -a (és -e) végű személynevek -i birtokjeles alakjaként értelmez (ha példa most nem is jut eszembe). — A magyar -ai (-ay) > szlovák -aj változást a fonológiai okokon kívül morfológiai okok is motiválják: így pl. könnyebb a nevet a szlovák ragozási rendszerbe illeszteni.
***
>> Bár pici esélye mégis van a család csarnói származásának <<
Az, hogy a Csorey > Csoré családnévnek etimológiailag nincs kapcsolata a Csarnó helynévvel, nem zárja ki azt, hogy a családnak legyen kapcsolata Csarnóval. A Pesthy Frigyes által idézett helyi jegyző meglátását értelmezhetjük a család- és településnév némileg hasonló hangzásából kiinduló népetimológiának. Ezt e népetimológiát indukálhatta az, hogy a falu neve valamilyen tényleges kapcsolat miatt került a család neve mellé.
A görögkatolikus hátteret éppen a régebben adott Csorey < román Ciorei < román cioară ’varjú’ + -ei (kicsinyítő-apanévi képző) megerősítésének látom. Legfeljebb adott esetben a keleti-szlovák (a jelenkorban Eperjes és Tarna környékén koncentrálódó) Čorej forma jelentősége nő meg: lehet, hogy onnan került át a név a Felföld déli részére (Sajópálfala, Múcsony). Itt a transzhumáló pásztorkodást és a vlach (valach) megjelölést emelném ki. Eredetét tekintve ez a román etnikumhoz kötődik, de ahogy terjedt a Kárpátok vonulatán nyugatra, úgy változott a nyelvi és etnikai képe. A szlovák területen ennek megfelelően kárpát-ukrán (ruszin) túlsúlyt jelöl, de Morvaországban már a szlovák etnikai jellemzők dominálnak. Mindamellett ezt a kultúrát specifikus román eredetű szókincs jellemzi, így az sem zárható ki, hogy a névkincsben is megtalálhatók régebbi rétegek, ezért elképzelhetőnek tartom a kárpát-ukrán identitást román névetimológia fenntartása mellett is.
A név végi -ej / -éj ~ -é váltakozás speciális magyar nyelvi fejlemény, vö. paréj ~ paré ~ paraj, ganéj ~ gané ~ ganaj, ezért a Csorey írásmódú és /csorej/ ~ /csoréj/ ejtésű forma Csoré alakban való későbbi megjelenése a fonetikai magyarosodás számlájára írható. A témában ezt a cikket ajánlom: https://www.nyest.hu/hirek/egy-e-nyomaban-a-labasulotol-a-teglaig
A Csorne (Csarne) alakú helynevekből való, magyar -i melléknévképzős alakulást nem gondolom tarthatónak több okból sem. Egyrészt ezekben az -n hang kiesését nehéz megmagyarázni. Másrészt a feltételezett forrásfalu magyar neve Csarnó, történeti szlovák és ukrán (ruszin) névformái is a-val állnak, csak az újabb, hivatalos névalakokat közelítették az irodalmi nyelvi kiejtéshez (vö. szlovák Šarišské Čierne, ill. ukrán Шариське Чорне / Sariszke Csorne, az első írásoso-s és e-s alak 1808-ból való). Nincs tehát magyarázat arra, hogy az a-ból hogyan lett o. Harmadrészt ebből a helynévből magyarul Csarnói vagy Csarnai lakosnév képződik, nem -ei végű. Ha a paraj ~ paréj alakpár indukálta változást fel is tesszük, akkor is maradnak problémák: mért írják -ey-ként, amikor -éj az ejtés (történelmi írásmódot itt nem lehet feltenni), miért nincs meg az eredetibb forma, volt-e idő erre a hangtani változásra? Negyedrészt ha feltételezetten görögkeleti szlávok költöznek görögkeleti szlávok közé, akkor miért nem mutatható ki (korábbról) a szláv *Csarnovszki ~ *Csarnyanszki? — Mindegyik megközelítésből alapvető gond, hogy míg a Csorey > Csoré alakulás köztes lépései megvannak, a Csa- kezdetű, az n-et tartalmazó stb. köztes alakok hiányzanak, tehát nincs igazán alapunk arra, hogy a Csorey formát már egy hosszabb hangtani fejlődés eredményének tartsuk.
Ui. A Csarnó településnév kelet-szlovák nyelvjárásban azt jelenti, hogy ’fekete’, és a ma Jarok-nak (’árok’) nevezett (és az Ondavába torkolló) vízfolyás eredetibb nevét őrzi, amely alapján a település korábbi magyar Feketepatak neve is képződött.
Vannak más hasonló nevű falvak is, amelyek közül valamelyiknek lehetett korábban ilyen alakú
névformája is.
A név már a 19. század elejétől jelen van Múcsony tágabb környezetének néhány településén is,
az anyakönyvekben ott Csore - Csoré - Csóré - Csorey , de azt nem vizsgáltam, hogy ezek rokonságban állnak-e, - vélhetőleg, legalábbis részben , - talán igen.
A felvázolt adatok alapján érdekelne a véleményed a Csore - Csóré - Csorey családnévről.
Datkora: Nehezen megközelíthető név, meglepően ritka a Datk- (de akár Dat-) szó-, illetve névkezdet a környéken. Az egyik ilyen a Csíkszentimre-Csíkszentsimontól délkeletre száz km-re lévő, de ugyanúgy az Olt partján fekvő Datk. Ennek mai névalakja azonban csak a XIX. sz.-ban alakult ki a korábbi Dabk < Dobk (1377) < Dobka (1372) < Doboka < Dubucha (1235) személynévi formákból. A másik Marosdátos nevének második tagja, amelynek az alapja a román Dateș személynév. Erről Constantinescu azt írja, hogy a Dat világi személynévi tő származéka, amelynek Erdélyben adatolt Datco származéka is. Az alapnév a szláv dětь ’gyermek’ szó román átvételének tőváltozata.
Ha megbírkózunk azzal az ismételt feltételezéssel, hogy román névadás fordulhat elő Csíkban, vagy a másik vonalon azzal, hogy a Datkora név ilyen hangalakja nem régebbi a XIX. sz.-nál, illetve hogy a (bk >) pk > tk hangváltozás a Brassó megyei Datk nevével párhuzamosan, de korábban is kialakulhatott, akkor van egy ezen alapuló ötletem.
Vannak olyan dűlőnevek, amelyek voltaképpen kifejezésből önállósult helyhatározós kifejezések. Csíkszentimre és környéke helynévanyagában ilyen önállósult alakot ugyan nem találtam, de mégis Csíkszentdomokoson van Ótra járó út, Patakra járó út belterületi név. Ezekből önállósulhatna Ótra, Patakra formájú rövid dűlőnév. Ha ennek megtörténtét feltételezzük a múltban, akkor a Datkora helynévből talán kibonthatjuk a Datk vagy Datkó neveket. Tehát pl. Datkra járó dűlő ’az a dűlő, amelyik Datk felé esik’ > Datkra > ejtéskönnyítéssel Datkora. Ebben két nehézség van: egyrészt Datk vélhetően elég messze esik ahhoz, hogy referenciaként szolgáljon dűlő elnevezésére, másrészt kevéssé valószínű ilyen pozícióban ejtéskönnyítő magánhangzó beszúrása, sokkal inkább az lenne várható, amely a Datkhoz szomszédos faluban élő közmondásban fellép: „Gyere Dakkra csepűért”, azaz -ktr- > -kkr- > ejtve -kr-.
Amennyiben a Datkó névből indulunk ki, amely a román eredetén túlmutatóan jelenkori magyar vezetéknévként is adatolható, szintén két problémán kell túllépnünk. Az első az, hogy a rag előtt miért rövidült le a hosszú ó, a másik az, hogy a feltett kifejezésben helynévi értékűnek kell lennie, az etimológiája azonban személynévi. Tehát fel kell tennünk, hogy a személynévből korábban képzőtlen helynév (külterületi név vagy elpusztásodott településnév) keletkezett (ami nem kizárt), de ez már a külterületi névkincsből is eltűnt, csak a Datkora származéka maradt meg.
A régi magyarban a -k, az -r és az -a is kicsinyítő képző volt, így elviekben az is elképzelhető, hogy a Dat alapnévből a magyarban alakult ki képzett Datkora személynév, és ez lett képzőtlenül helynév. A „szokás” szerint két gond merül fel. Egyrészt ez így már hosszú régi magyar képzett személynévnek, másrészt a Dat alapnevet régi magyar személynévtárakból nem sikerült adatolnom. Így marad a fenti román etimológia, ebben az esetben azonban ez túl későn kerülhetett magyar közegbe ahhoz, hogy az -r kicsinyítő képző működhessen, ez ugyanis a Kárpát-medencébe való betelepülést követően hamar kiavult.
Ecken: Ilyen formában Csíkszentimre és Csíkszentkirály külterületi nevei közt találtam meg. Az utóbbit feldolgozó anyaghoz térkép is tartozott, a falutól délre eső részről van szó, amely így vélhetőleg Csíkszentimre északi határában folytatódik. A továbblépéshez a korábban leírt magyar szk > ck hangfejlődésre alapozva az Eszken hangalak után kutakodtam. Ilyet találtam is egyébként a Kolozs megyei Kérő XVIII. sz.-i külterületi helynevei közt, vö. [1] http://mek.oszk.hu/04600/04684/html/1443.html és [2] http://mek.oszk.hu/04700/04755/html/250.html
Az Etymologisches Worterbuch des Ungarischen az észak főnév történeti adatai közt felsorolja a XVI. sz. végi Eszkén helynevet, és ennek a kissé korábbi Iszek helynévvel együtt ’északi oldal; északi fekvésű földdarab’ jelentést tulajdonít. Ezt megerősítheti az, hogy Kérő XIX. sz.-i helynevei közt a [2] szerint már Eszak dűlőnevet találunk, amely időközben felválthatta az egy évszázaddal korábbi Eszken névformát.
Csíkszentkirály és Csíkszentimre topológiájából kiindulva elképzelhető, hogy a két falu közti területet a csíkszentimrei névadók az északon határozószó hangrendileg kiegyenlített *észeken változatával illették, és ez azután a kétnyíltszótagos tendencia nyomán *észken ~ eszken alakúvá vált, majd az szk > ck affrikálódás kialakította a mai Ecken hangalakot.
Ad Baramóna: Szerintem nem érdemes a kérdést (korábbi évszázadok névadásait) a mai etnikai konfliktusok felől nézni. A Baraboj, Csintura külterületi nevek Csíkszentimrén azért jelzik, hogy a névkincsbe bekerültek idegen elemek akkor is, ha a közvetlen érintkezés nem volt nagy mértékű. Bár ha bevesszük a Cigán-láb helynevet, akkor elképzelhető úgy román nyelvi érintkezés, hogy azt nem a románok közvetítik. Ugyanakkor a Baramóna eredetére tett javaslatom végső soron török eredetre megy vissza, és az oroszba is bekerült, tehát egyfajta műveltségszó, amely éppen a művelstégi kötődés miatt tágabb körben is szétterjedhet. A hangalak miatt adná magát a román közvetítés (akár a cigányon keresztül), de hasonló hangtani változások az oroszban is megfigyelhetők, így még az is elképzelhető, hogy a török korban a magyarok együtt vették át a törököktől, és a hangtani változás közös areális fejlemény volt. Annyit még hozzátennék, hogy a tulajdonneveknek szerves jellemzője a megnevező erő és az ezzel összefüggő egyedítés, így tulajdonnevek könnyen lesznek furcsa idegen szavakból, mert azoknak az egyediségük éppen hogy adott. Fontos ugyanakkor, hogy ne essünk a ló túl oldalára, és minden román etimológiát ne utasítsunk vissza a dákoromán kontinuitási elmélet ellenhatásaként. Írtam, hogy végső soron török etimológiát sejtek, ez tehát időben behatárolja az eredetét (ha nem az oszmán kor, akkor max. a besenyő időszak). Másrészt a külterületi nevek ugyan megőrizhetik eltűnt régi falvak neveit, de ennél sokkal gyakoribbak a fiatal névadások: ez a helynévcsoport nagyon változékony lehet, tehát a dák korra eleve nehezen datálható vissza. Továbbá éppen az egyedítés miatt az is elképzelhető, hogy egyetlen XVII. sz.-i vagy azt megelőző esemény (akkori birtokos, akkori ráértés) emlékét őrzi.
________________________
Az újonnan kérdezett nevekről első körben.
Turuckó: Úgy vélem ez a Torockó helynévvel azonos eredetre megy vissza, vagy éppen annak az átplántálása. Ilyen átplántálásra az adhat okot, ha valaki pl. járt Torockón és visszatérve valamilyen külsődleges hasonlóság miatt az adott külterületi részt elnevezte. De lehet az is, hogy ott földet birtokló személy származott az elnevezéskor Torockóról vagy kapcsolatokkal bírt oda. Az ismert Torockó esetén Kiss Lajos szerint a település a mellette folyó patakról kapta a nevét, amely végső soron a szláv *Trъskava ’dörömbölő, harsogó’ víznév átvétele és magyarosodása. Ennek alapján akár az sem zárható ki, hogy egy hasonló nevű régi patak vagy település nevét őrizte meg ez a külterületi név.
Ócka: Már majdnem adtam rá etimológiát, de megnéztem, és a csíkszentimrei helynevek közt ezt a nevet, ellentétben a többivel, nem találtam meg, de van Hócka, így ez utóbbival próbálkozok.
Hócka: A Hosztót és a Husztót településnevek jelzik, hogy a hosszú melléknév bizonyos körülmények közt hosz- (husz-) alakra is tud rövidülni. A hosszúkás ’(némileg, enyhén) hosszú’ melléknévnek van nyelvjárási hosszikás alakja, amelyből a kétnyíltszótagos tendencia kiejtheti az i-t, és *hos(s)zkás alakúvá válhat. A nyelvjárások ismerik a hosszúka ’hosszú’ melléknevet is, amely a fentiek értelmében (deetimologizálódva) *hoszka ejtésűvé is lehet. Az előbbi Torockó helynév, továbbá a barack, palack stb. szavak jelzik, hogy a magyarban az szk hangkapcsolat igen sokszor ck-vá válhat. Ezzel előállt a *hocka ~ hócka hangalak.
Alternatíva lehet a szláv eredetű nyelvjárási huszka ’tojóliba’ közszó is, vagy az ezzel etimológiailag rokon Huszka családnév (akár még betelepüléskor cseh-szlovák etnikumú, akár már magyar személy viselte).
Köszönöm a levezetést. A román vonal kevésbé valószínű, mivel a településen élő románok száma a nullához konvergál(t), és remélhetőleg így is marad. És ahhoz, hogy földrajzi név fennmaradjon egy nép(csoport) után - tudom, nem mondok újat - elég sok ideig azon a helyen kell tartózkodniuk. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ősi dák névadásról, ki tudja :)))
Filcsik: A szlovák Filčík családnév magyaros formája. Képzőtlen apanévként lett vezetéknévvé, azaz ilyen nevű felmenő leszármazottai kapták eredetileg megkülönböztető névül. A Fil- kezdetű nevek a szlovákban – miként a magyarban is – a Filep ’Fülöp’ egyházi személynév rövidülései. A rövidült nevet ilyenkor kicsinyítő képző egészíti ki, adott esetben a szlovák -čík, amely összetett képző: az -ec és -ík kicsinyítő képzők kapcsolata. Így a név két lépésben is kialakulhatott, de gyakori kapcsolatként a -čík már egybeforrt, így az egylépéses kialakulás is lehetséges. A jelenkori Szlovákiában a 60 férfi lakossal van jelen a Filčík elsősorban Losonc és Zólyom környékén.
A Padis tétovasága után a maradék, biztosabb etimológiákkal folytatom.
Filiczk (Filicsko, Filinsk): Ebből én a magyar Filiczki ~ Filiczky névalakot rekonstruálom, amely a szlovák Filický családnév magyarosodása. Ez a szlovák Filice (magyarul Filefalva, korábban Filicze; ma Gánovce / Gánóc része) településnévhez képzett, az onnan való elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani (valahai) birtokot jelölő, szlovák -ský képzős lakosnév. Ma Szlovákiában Igló környékén (Igló, Nyilas, Hernádtapolca) és Rózsahegy (Rózsahegy, Betlér) környékén a leggyakoribb.
Sofranko: Nyilvánvalóan a szlovák Šafranko (innen Schaffranko, Schafranko, Safranko) alakváltozata. A változatok közül a jelenkorban a leggyakoribb a Šofranko (309 férfi lakos), ezt követi nem egészen fele annyi a Šafranko (125 férfi lakos). Egyébként mindkét alak Eperjesen a leggyakoribb közel azonos előfordulással (24–22 férfi lakos). Van egy harmadik formája is, a Šefranko (74 férfi lakos), amelyiknek a góca Rózsahegy. Emögött nem állítható fel nyelvjárási különbség (vö. pl. az azonos helyen való előfordulást), de az e ~ o ~ a váltakozás bennem felidézi azt, hogy ugyanezek a hangok a folytatásai az ősszláv redukált kemény jer magánhangzónak (írva ъ, ejtve mint igen rövid u, azaz ŭ), így pl. az ősszláv *rъžь (rŭzsĭ) ’rozs’ főnév mai szlovák hangalakja raž, de a történeti írásos formák közt van rož és rež is. Vélhetően ez a szlovák nyelvhasználók számára nem ismeretlen váltakozás sugárzódott be a deetimologozálódott (azaz elhomályosult jelentésű) családnévbe. A váltakozás egyébként a más kicsinyítő képzővel alakult formákban is kimutatható: Šafran ~ Sofran, Šafrana ~ Šefrana, Šafranek ~ Šofranek, Šafranik ~ Šefranik.
Hussenitska: Ez pontosan megfelel a szlovák húsenica ’hernyó’ szó -ka kicsinyítő képzés alakjának: húsenička (húszenyicska). Elképzelhető a cseh is, mert a népnyelvben él a housenice forma is az irodalmi housenka mellett. Hasonlóan még ukrán гусениця (huszenicʲa), de ebben a nyelvben nem alakulnak -ka kicsinyítő képzővel személynevek. Itt ugyanis a kicsinyítő képző funkciója nem a kicsinyítés, hanem az, hogy személynevet képezzen a köznévből. Más rokonnyelvek is kizártak, hiszen az alapszó lengyelül gąsienica (gonszʲenyica), oroszul гусеница (guszenyica).
Hanuszfovetz: Én is a szlovák Hanušovce helynevet rekonstruálom belőle. A két lehetséges lokalizáció közül Hanušovce nad Topľou (Tapolyhanusfalva) települést tartom valószínűbbnek, mivel ennek szlovák neve adatolható korábbról, Spišské Hanušovce (Hanusfalva) neve a dokumentumokban elsőként a XIX. sz. elején bukkan fel. Hanusfalva XVIII. sz.-ban adatolt Haritschan névformájában valószínűsíthetjük a korábbi szlovák nevét, amely így talán Haričany vagy Horičany alakban rekonstruálható (’Harica vagy Horica [kis hegy, kis erdő] mellett lakók’).
Első körben a német nevekről, mert azok könnyen azonosíthatók, és megfelelő irodalom is rendelkezésre áll róluk számomra (Duden Familiennamen)
Lang: Igen gyakori, a termetre utaló, ragadványnévi eredetű német vezetéknév a lang ’hosszú; (termetre) magas és karcsú’ melléknévből.
Steller: Német családnév, amelynek a motivációja többféle lehet. Mindegyik esetben -er képzővel alakult egy német Stel(le) alapnévből, alapszóból:
1. Az elszármazásra, az oda való kapcsolatokra, esetleg az ottani (valahai) birtokra utaló lakosnév a nem ritka német Stelle településnevek egyikéről (Schlesswig-Holstein, Alsó-Szászország, Észak-Rajna–Vesztfália, Baden-Württemberg)
2. A településen belüli lakóhelyre, kötődésre utaló ún. lakosnév az (ilyen kontextusban) ’marhalegelő’ jelentésű Stelle dűlőnevek egyikéről.
3. Csapdakészítőre, illetve -használóra (azzal vadászóra) utaló foglalkozásnév a korai újfelnémet Stel(le) ’csapda’ közszóból.
Haag és Hag: Német családnév, amelynek a motivációja többféle lehet. Mindegyik képzőtlenül egy német Haag stb. alapnévből, illetve már kiavult Hag stb. köznévből:
1. Az elszármazásra, az oda való kapcsolatokra, esetleg az ottani (valahai) birtokra utaló lakosnév a gyakori német Haag (Észak-Rajna–Vesztfália, Rajna-Pfalz, Baden-Württemberg, Bajorország, Szilézia, Ausztria), Hag (Baden-Württemberg, Bajorország), Großenhag, Fernhag (Bajorország) településnevek egyikéről.
2. A településen belüli lakóhelyre, kötődésre utaló ún. lakosnév a Hag, Hagen nevű helynevek (dűlőnév, majornév, háznév stb.) egyikéről. Az ezen helynevek mögött álló, már kiavult német közfőnév eredeti jelentése ’(be-) kerítés; körbekerített hely’ volt, később jelölt egyrészt ’(élő) sövény’-t, másrészt ’akol, karám’, illetve ’vadaspark’ jelentése is lett, továbbá ’tüskés bozót, tövises cserje’ értelmet is nyert.
_______________________________________
A többi kérdezett név nem német, és többségük részletesebb elemzést igényelt tőlem, mert az irodalomban nem találtam rájuk.
Majdi és Majdik: A Majdik egyértelműen szláv alakú név, a Majdi pedig nyilvánvalóan nem szláv. Kezdem ez utóbbival.
A Majdi név első körben alakilag magyarnak tűnik: -i képzővel alkotott lakosnévnek vagy apanévnek imponál. Ennek tesztelésére találni kell egy Majd alakú településnevet vagy régi személynevet. A Majd mint magyar településnév lehetséges, mivel vannak Mája, Majos, Majs és Majsa településnevek, amelyek egy Maj- alaptagból és kicsinyítő képzőből alakultak. A -d is történelmi magyar kicsinyítőképző, így a településnév hipotetikusan létezhetne, de nem sikerült adatolnom. Ide vonható még csak a Mojád településnév is, csak ez a már a Mája névben szereplő formából bővült, így a második szótagi hangzó kiesése nem feltételezhető. Az alaptag egyébként a Mózes személynév régebbi magyar Mojzes formájának, vagy a Moj- kezdetű szláv személynevek (Mojmir, Mojislav stb.) egyikének rövidülése lehet. A kicsinyítő képzőre végződő korai magyar településnevek voltaképpen azonos alakú személynevek továbbképzés nélküli származékai, így a Majd településnév hiánya egyben az ilyen régi személynév hiányát is felveti, ami megerősödik azzal, hogy korai személynévtárakban sem leltem nyomát. Ez a lehetőség tehát nem zárható ki, azonban én nem számolok vele, mert sokkal kevésbé valószínű, mint az alternatívája (l. később).
Még egy magyar etimológiára látok lehetőséget: valamiféle szavajárási név, vagy a halogató habitusra utaló ragadványnév is lehetne a magyar majd ’később’ határozószóból és az -i melléknévképzőből. Hasonlóhoz vö. hamar ’gyorsan’ > hamari ’kapkodó’. Ezt sem zárom ki, de ugyanúgy nem számolok vele, de adatolási és valószínűségi szempontok alapján mint a magyar lakos-, illetve apanévi lehetőséggel.
Az alternatíva, amelyet inkább figyelembe vehetőnek tartok, az a mégis szláv etimológia, és ez egyben meg is magyarázza, hogy miért van a Majdi név kapcsolatban a későbbi Majdik-kal.
A Majdi hangalakja szlávossá alakítható, ha figyelembe vesszük, hogy a szóvégi -h hang (különösen magas hangrendű szavakban) a magyarban nem hangzik, így megeshet, hogy írásban ez a szóvégi -h nem jelenik meg. Hasonlót tapasztalunk még a magyarajkúak számára ismert jelentésű Oláh név esetén is, amelyik megjelenik -h nélküli Olá, Olla, Ollé stb. alakban is.
Az így *Majdich alakban rekonstruált név már jól elemezhető szláv alapon: a Majd- alaptaghoz járult az -ich kicsinyítő képző. Ennek a képzőnek két formája van, a lágy -ich és a kemény -ych, ennek a konkrét szláv nyelv megkeresésénél lesz jelentősége. Ez a kicsinyítő képző szinte kizárólag személynevekhez járul. Ennek megfelelően a Majd- alaptag a Magdalena ’Magdolna’ női név rövidült Majda becézőjével azonos. A szlovák nyelvjárásokban a majda főnév egyébként innen ’magas, erős nő’ jelentésű közszó is.
A *Majdich alakulat elviekben lehet szlovák (morva, cseh) és lengyel is. Azonban, ha a lágy változatból indulunk ki, akkor a Majdich csak szlovák (nyugat- és középszlovák, morva, cseh) eredetű lehet, mert a lengyelben (és a keletszlovákban) ez Majdzich formában jelenik meg. Az ukrán (ruszin) esetén ugyanaz a helyzet, mint a lengyel esetén. A szlovák lágy Majdikd-je /gy/ ejtésű, de az ilyen pozíciójú lágy szlovák hangokat rendszerint kemény változatban veszi át a magyar, vö. szlovák Budinský /bugyinszkí/ ’Budai’ > magyar Budinszky. Azonban a dz esetén nem várható ilyen hanghelyettesítés, hacsak a lengyel névlak korábban már nem szlovákosodott meg gy-sé, de ebben az esetben ez pont eltörli a korábbi esetleges eredet nyelvi nyomat. Összefoglalóul: a Majdi írásmódú névforma így lehet a szlovák (nyugat- és középszlovák, morva, cseh) *Majdich vagy a lengyel és szlovák (morva, cseh) *Majdych folytatója. NB. Azért a ruszint és ukránt azért zárom ki, mert náluk az -i-s kezdetű kicsinyítő képzők kevéssé elterjedtek (ehelyett az -u, ill. -ju kezdetűk a bevettek).
Majdik: Egy nyilvánvalóan a szláv -ik kicsinyítő képzővel alakult a Majd- alaptagból. Ez utóbbi ugyanúgy a Magdalena ’Madolna’ személynév szláv Majda becézőjével azonos, mint a fentebbi esetben. Az -ik kicsinyítő képző ebben az esetben is lehet lágy -ik és kemény -yk, ahogy az előbbiekben az -ich esetén. Lágy esetben a lengyel (keletszlovák) nyelv esetén itt is dz áll a d helyén: tehát a lágy Majdzik vagy a kemény Majdyk alak várható. A jelenkori névtárakból megállapítható, hogy a lengyel Majdzik nem ritka, a Majdyk viszont nem fordul elő. Vagyis a kemény változatot ki kell zárnunk, ebből következik, hogy a Majdik forma szlovák (nyugat- és középszlovák, morva, cseh) név, vagy a lejegyzése időpontjában már ilyenné lett.
Ami a Majdi (*Majdich) és a Majdik összefüggését illeti, számomra a fentiek fényében egyértelműnek látszik, hogy a szláv ajkú környezet (és benne azérintett család) a ritkább -ich képzőt idővel felcserélte az azonos értelmű, de gyakoribb -ik képzőre. Úgy várom, hogy ilyenkor a lágy -ich képzővariánst a lágy -ik-re cserélik, a kemény -ych-et pedig a kemény -yk-re. Ebből pedig az következik, hogy a Majdi név mögött is a lágy *Majdich állhat és nem a kemény *Majdych, tehát a d-s ejtés miatt Majdi estén is kizárhatjuk a (közvetlen) lengyel eredetet.
NB. Az -ich képzők és az alapnév együttes ritkasága miatt nem lehet a jelenkorban adatolni a várt *Majdich, *Majdzik, ill. *Majdyk névalakokat. A neten megjelenő Majdich vélhetően nem ide tartozik, hanem a történeti helyesírású szerb-horvát (horvát területen főként trogiri, dalmát központú) Majdić névhez. Ez utóbbi is a Magdalena ’Madolna’ személynév szláv Majda becézőjének származéka, de szerb-horvát -ić apanév- (azaz adott esetben anyanév-) képzővel. Egyébként a fenti északi szláv nevekben is az -ich (-ych) ~ ik (-yk) kicsinyítő képzők is anyanévképzői szerepűek, egy Majda nevű nő leszármazottait jelölik. Angol átírású oldalakon ugyanakkor a Majdych az orosz Майдыч (Majdics) név helyett áll (ez a szerb-horvát Majdić orosz párhuzama).
További megjegyzés: ahol szlovák (morva, cseh) vonatkozásban az -ich (-ych) ~ ik (-yk) képzőről volt szó, ott ennek hosszú magánhangzós formája, azaz -ích (-ých) ~ ík (-ýk) is értendő. Ezek hosszú magánhangzója magyarba átkerülve mindig rövid lesz, vö. szlovák Benčík > magyar Bencsik.
_______________________________________
Padis és Padiss: Ez is egyértelműen szláv név, amely a Pad- alapnévből (alapszóból) képződött szláv -iš kicsinyítő képzővel. Az -iš képző történetileg a fent a Majdi kapcsán elemzett -ich alakváltozata, és a két képző hangtanilag teljesen párhuzamos viselkedésű, tehát van lágy(ító) -iš (lengyel -isz) és kemény -yš (lengyel -ysz). Vagyis ezekből a névalakokból indulhatunk ki:
- Szlovák (morva, cseh) lágy Padiš (Padíš) és kemény Padyš (Padýš), amelyek a magyarban egyaránt Padis alakot adnak.
- Lengyel lágy Padzisz, kemény Padysz, amelyek a magyarban *Padzis, illetve Padis alakot adnak.
Az alapnév vagy alapszó megtalálásához azt érdemes tudni, hogy az -iš kicsinyítő képző szinte kizárólag személynevekhez járul, ritka az, hogy közszót bővít, míg igei alap esetén nem tudok a használatáról. Ezért sokat kerestem olyan személynevet, amely a szláv nyelvekben Pad- alakúra rövidülhetne, de nem találtam. Így a klasszikus személynévi előzményt ki kellett zárnom.
A következő lehetőség a közszói alap, amely ugyan ritka, de előfordul, vö. szlovák mäkký ’lágy, puha’ > mäkkýš ’puhatestű állat’. Ugyanakkor áthidalható a helyzet, ha olyan közszót találunk, amelyik a jelentésénél fogva lehet személyt megnevező ragadványnév. Lehet, hogy nem voltam eléggé körültekintő, de csak egy ilyet találtam: a szlovák piaď ’arasz’ szó nyugatszlovák nyelvjárási paď alakját. Ehhez lágy képzővel elképzelhető Padiš (pagyis) alakulás. Ennél azonban nemcsak a lágy esetben kizárt e lengyel változat, hanem a kemény esetben is, ugyanis az alapszó lengyelül piędz (pʲendz) formájú. A lengyel területen emiatt a Pędzisz névalak a gyakori, gyakoribb mint a Padysz. Ez utóbbi egyébként a fehérorosz határ mellett koncentrálódik. Szóval adná magát az alacsony termetre stb. utaló szlovák Padiš név, azonban elvetettem, mert a jelenkorban nem mutatható ki, ugyanakkor viszonylag sok Padych van: ebből arra következtetek, hogy az š-es alak hiánya nem az alapnév ritkasáságól ered, hanem azért mert ez a névforma mégsem keletkezett szlovák területen.
A fentiek nyomán ezt a nevet ezen a ponton keleti szlávnak vélem. Azonban fehéroroszból sem jön ki az etimológiája, a lengyel Padysz írásmódnak megfelelő падыш (padis) közszóként ’odament, elért stb.’ jelentésű, de ebből nehezen fejlődik személynév és családnév. Ugyanakkor van egy orosz irodalmi szöveg, amelyben a Падыш (padis) egy ló neve, és a név az udmurt padi̮š ’fehér mellső lábú ló’ szóból ered. Nem kizárt, hogy udmurtokkal érintkező oroszok révén ez a név szélesebb körben is elterjedt. A fehérorosz a-zás miatt ugyanakkor el kellene gondolkodnom azon, hogy a Pod- kezdetű névalakok lehetőségén, de ez egy olyan kutatási szál, amely eddig nem fért be az időmbe. (Pl. a szlovák nyelvjárási podišiar ’pásztorkunyhóban a sajt és edények tárolására szolgáló polc; pajta padlásán a széna tárolására szolgáló hely; zsindelytető’.) Nem zártam ki teljesen a végső soron török eredet sem, mert a padisah méltóságnév adott vezetéknevet (vö. magyar Padisák), és nem kizárt, hogy ennek lehet a szóban forgó névvel egyező rövidülése. Elvégre a mai ukrán-orosz vita egy része olyan területről szól, amely a XVIII. sz.-ig egyértelműen török fennhatóságú volt. De ezt sem tudtam még végiggondolni.
Jelen pillanatban tehát leginkább úgy vélem, egy lengyel közvetítésű keleti szláv névről lehet szó, amelyről nem kizárt, hogy még távolabbi kapcsolatai is vannak.
A kérdezett neveim mindegyike Szomolnok ( Schmölnitz, Smolník) bányavároshoz kapcsolódik.
A város évszázadokon át német többségű volt, adott időszakban főleg lutheránusok a lakói,
majd az ismert okok miatt rekatolizáció zajlik. A szomszédja Uhorna eredetileg vlach telepítésű,
részben görögkatolikusok.
Még a 17. században több száz lengyel bányászt telepítenek Szomolnokra.
A 18. századi házassági anyakönyvek nem kevés egyéni lengyel átköltözőről tanúskodnak, de
Ausztria, Bohémia, Erdély stb. is szerepel származási helyként.
Természetesen legtöbben a tágabb környékről vándorolnak ide. ( 3-4 megye és más bányavárosok)
A bányák, a kohók, az erdőirtás, szállítás munkalehetőségei nagyon vonzóak.
Az én neveim, családjaim mind római katolikusok, vagy eredendően, vagy a rekatolizáció okán.
A Lang (Langh) és a Steller régi familiák itt.
A Majdi név az 1715-ös és 1720-as országos összeírásban is szerepel, és következetesen a Jano
keresztnévvel, a Joannesek között. Az 1740-es évekig minden családtag Majdi, majd Majdik -ká
alakul a nevük, és az is marad. Mindkét név érdekelne, s esetleg a váltás oka, akár csak egy sejtés is.
A Padis(s) név a szintén bányaváros buléner Dobsináról származott át.
Ezt esetleg lengyel eredetűnek feltételezem. ( Padysz)
Dobsinai nevek még a Hag ( Haag), és a Filiczk ( Filicsko, Filinsk - ezt egyenlőre nem tudom pontosítani.) Mindhárom családban van Getrud női névként, ill. a Meta női keresztnév.
A Schaf(f)ranko ( Safranko) névre már kaptam korábban választ. Azóta megismertem a származási helyét, amely az Eperjes közeli Hrabkó (Hrabkov). A név itt még többször Sofranko, a ma is itt élő
leszármazottak is így viselik. Ez valami nyelvjárási eltérés lehet ? (-a-o)
Az akkori Hrapko lakóinak nevei az anyakönyvek szerint többségében szláv, kevesebb német és magyar jellegű.
Szintén máshonnan érkezett a Hussenitska név Szomolnokra, a származási helye Hanuszfovetz.
Én ezt Hanusfalvának értelmezem, ami kettő lehet.
Vagy a sárosi kisváros Tapolyhanusfalva, ( Hanušovce nad Topl'au) vagy a szepesi kis falu Hanusfalva
(Henschau, Spišské Hanušovce ), a mai lengyel határ közelében.
A fenti nevekről szeretnék megtudni mindent, amit csak lehet.
És tudom, hogy a családnév nem etnikai jelző, de a mai értelemben vett nemzetiségükre vonatkozó
Addendum: A kétnyíltszótagos tendencia érvényesülésének hiánya miatt gondolom, hogy a Kalamóna, Baramóna stb. szavak viszonylag fiatal alakulatok lehetnek, mert egyébként a második szótag magánhangzójának kiesése lenne várható.
Baramóna: Semmi biztosra nem jutottam. Ugyanakkor rögtön a Kalamóna névre asszociáltam. Ez utóbbi etimológiája sem ismert a számomra, de a hangalakjából gyanús, hogy egy környező nyelv valamelyik szava lett mitológiai személynévvé, vö. görög καλάμινος (kalaminosz) ’nádból való; nád-’, κάλλιμος (kallimosz) ’szép; jó, kedvező (szél)’, esetleg valamely török kara ’fekete’ előtagú kifejezés.
A fentiek alapján elképzelhetőnek tartom, hogy a név forrása pl. a román darabană ’dob’ szó személynévi vagy térszínformára utaló leíró áttétellel. A román szó a törökből származik, és van nyelvjárási daraban, baraban, baraban(c)ă és barabanci formája is. A főnevet az orosz is átvette, és ott is b-vel kezdődik: барабан (baraban). Amennyiben a román nyelvjárási barabană alakból indulunk ki, azt átvéve a magyarban b : b > b : m elhasonulással előállhatott *baramana (*barabána) alak, amelyből elképzelhető (pl. éppen a Kalamóna és hasonló szavak hatására) a Baramóna forma kialakulása.
Gondoltam a magyar barom monya ’bikahere’ kifejezésre is. Elviekben hasonlóságon alapuló névátvitellel, vagy eseménynévként elképzelhető ilyen külterületi név, amely idővel deetimologizálódhatott (elhomályosodhatott az értelme), és az ejtése Baramóna alakúvá egyszerűsödhetett. Hasonlóhoz vö. bikatök ’bika herezacskójából készült szerszámtartó’. Ugyanakkor ebben az esetben, úgy vélem, a feltett barom monya kifejezésnek (ill. folytatásának) többször kellene fordulnia szerte az országban, de nem tudtam adatolni, így ezt elvetettem.
Ugyan nem családnév, hanem földrajzi, de hátha valaki tud rá valamit mondani :)
Baramóna
Kaszáló, erdőhöz nagyon közel, vízfolyás csak távol van tőle. Vízimalom, ennek megfelelően, nincs/nem volt a közelben. A Bara családnév a településen (Csíkszentimre) csak a 19. század végéről adatolható, míg ez a helynév már a7 1700-as években kelt okiratokban előfordul.
Feczesin: A név vége értelmezhető tipikus szláv alakulatnak, továbbá úgy olvasom a Wikipedián, hogy Feczesin Róbert labdarúgó bár Budapesten született, de „pályafutását a helyi csapatban, Dabason kezdte”. Ha ez családi kötődést is jelöl, akkor ez akár szlovák hátteret is jelenthet, ugyanis a ma Dabas részét képező Sári szlovák újratelepítésű község volt.
A nevet ilyenformán nem ismeri a RadixIndex, de van egy lokalizálatlan Feczisin adat az I. vh.-ból, illetve Fecsisin névforma Sárosújlakról szintén az I. vh.-ból. Ez utóbbin elindulva a mai szlovák vezetéknevek közt megtalálható a ritka Fečišín ~ Fečišin, amelynek központja a jelenkorban is Sárosújlak (Údol, Szlovákia). Nemzetiségileg Sárosújlak szlovák-ruszin vegyes eredetű lakossággal rendelkezik, ahol a kelet-szlovák és a ruszin sajátosságok (és identitás) közt nehéz különbséget tenni.
Valamelyik, a Habsburg uralom alá jutott Kraszna nevű ukrán településen (Tarackraszna, Kárpátalja vagy Kraszna, Galícia) az 1785–1788. évi összeírás során szerepel a Feciszyn ~ Fecziszyn családnév, és ilyenformán egy lemk (ruszin) családnévi listára is felkerült: http://lemko.org/genealogy/krasowskii/namesUA.html
A név ennek megfelelően a magyar Ferenc személynév szlovák-ruszin Feco ~ Fečo rövidült köznapi formájából indulhatunk ki, amelyhez az -iša vagy -icha kicsinyítő képző (ill. ezek kemény -yša, -ycha variánsa) járulhatott, majd ebből a bővült személynévből -in (kemény hangok után -yn) birtokos melléknévképzővel apanév, illetve családnév alakult.
Nem lehet megmondani, hogy a c-s és a cs-s alakok összetartoznak-e, vagy párhuzamosan alakulva függetlenek egymástól. A lágy képzővarians a c-s tőhöz járulva ruszin környezetben eredményezhetett lágy ć [ʨ] hangot, amely a szlovákban hanghelyettesítéssel c helyett č-vé is változhatott, aza egy névről van szó. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy a fenti lemk családnévi lista a szóban forgó nevet Фецишин (Fecyšyn) formában rekonstruálja, azaz a c ejtése kemény, vagyis szlovák kontaktusjelenség sem alakíthatta cs-vé. Ez utóbbi esetben két hasonló, de független névről beszélhetünk.
A fenti Fec(s)isin név már magyar környezetben alakulhatott e : i > e : e magánhangzó-hasonulással Feczesin alakúvá. A történelmi Feczesin íráskép egyébként elfedi, hogy a magyar név a c vagy a cs ejtésű névváltozatból ered-e.
Megfontolandó ellenvélemény, ami az időrendet illeti. A magyar Balázs személynévvel való kapcsolatra én is gondoltam, de a Constantinescu-féle Dicționar Onomastic Romînescben r-es formát nem találtam. Az -oi(u) valóban lehet apanévképző, de Constantinescu azt is írja, hogy a Bánátban, a Hátszegi kerületben és részint Mehedinți megyében ennek az archaikus -oń formája járja, amelyet -on(iu), -one alakban írnak, továbbá idézi Petrovici-ot, aki szerint „Bánátban az -oń képző apanevet vagy családnevet képez az -escu-t helyettesítve”. Számomra nem világos, hogy ez az -oń hogyan lesz -uly-já. Ha azt vesszük, hogy a nyelvjárási -oń a más területre való román nyelvhasználók közt lett a bevettebb -oi-já módosítva, akkor nincs magyarázat az o > u alakulásra. Ha a változás magyar ajkon történt, akkor, mivel a magyarok nem ismerik az -oi(u) ~ -oń képző kanonikus alakját, a Bălășoń névformából *Balasony ~ Balazsony lenne várható a szóvégi -ny-t megtartva. Az o > u a magyarosodás esetén sem nyer megnyugtató magyarázatot (max. a román eredetű nevekben gyakori -uj ~ -uly végződés hasonító hatására lehetne gondolni). Nyugtalanító továbbá, hogy a felvetett Balazsoly köztes alak nem adatolható. A Barazsoly forma előfordul, de nagyon ritka, ennek alapján inkább arra lehet gondolni, hogy ez alakult ki esetileg a Barazsuly névből, semmint, hogy az o-s alak volt az u-s előzménye. Az l > r változás magyarázata sem tűnik nekem egyszerűnek. Ha ez a román környezetben történt volna, akkor a létező Bărășoiu névalak mellett a *Bărășoiu-t is ki kellene tudni mutatni, de ez nem sikerült. Magyar ajkon pedig ez még kevésbé várható, mint románon. Esetleg fel lehetne vetni egy l : l > r : l elhasonulást (vö. pilula > pirula), de egyrészt a román -oi > magyar -uly változás eleve feltételezi azt, hogy a ly betűkapcsolat ejtése kezdetben is /j/ volt, és nem /l/-ből lágyult, tehát ez az etimológia két /l/ hangot nem tud felmutatni a névben. Másrészt az átmeneti l-es köztes alakokat itt sem tudtam adatolni.
Szóval az alternatív etimológiával is vannak gondok. Mindezzel együtt a román baraj szó fiatal volta a francia átvétel alapján valószínűsíthető, és ez olyan általánosan erős ellenérv, hogy a 15031-ben leírt etimológiámat visszavonom, és fenntartásokkal, de más magyarázat híján a román Bălășoiu névvel való kapcsolat lehetőségét elfogadom.
Á, közben látok egy ellenvéleményt Szabó T. Anna bejegyzése alatt: A román baraju ('a gát') szóból való eredeztetést el kell felejteni, még ha Murádin László és Benő Attila mondja is. Ugyanis a szó neologizmus a román nyelvben, a franciából került át, leghamarabb a 19. században. https://dexonline.ro/definitie/baraj Ilyen román családnév ebből következően egyáltalán nincs is.A Barazsuly a román Bălășoi, Bălășoiu adaptációja (Balazsoly, Barazsoly, Barazsuly). A román név így áll össze: Bălaj, Bălaș (a magyar Balázsból) + -oi(u) családnévképző, Erdélyben és a Bánságban az -escu megfelelője. Semmi más lehetőséget nem látok
Dzsudzsák: Korábban felmerült a Dzsudzsák vezetéknév azzal, hogy a név (család) nyírségi eredetű. A RadixIndex ezen belül az I. világháború idejéből Nyírlugosról adatolja, valamint Dzsudzsák Balázs futballista is itt kezdte a karrierjét. Nyírlugos az 1890. évi népszámlálás alapján 98%-ban magyar nyelvűek lakta település volt, a következő két legszámosabb nemzetiség, a ruszin és a szlovák csak 1–1%-kal részesedtek. Ezért Nyíregyháza erős szlovák lakossága dacára nem feltétlenül kell csak szlovák etimológiára gondolni. Ennek ellenére a név nyilvánvalóan nem magyar eredetű, és az -ák végződés erősen valószínűsít valamilyen szláv etimológiát.
Vegyük először a szlovák vonalat. Van azonos ejtésű szlovák Džudžák vezetéknév, de ez a jelenkorban legalább olyan ritka, mint Magyarországon, és csak Kisazar (Malé Ozorovce) településen fordul elő. Kisazarban 1890-ben 89%-ban szlovák lakosságot írtak össze. Ugyanakkor nagyjából a lakosság fele görögkatolikus volt, azaz sok valach vagy ruszin származású lakos szlovákosodott el arra az időre. Azt település-, ill. családtörténeti kutatások nélkül nem lehet tudni, hogy a két hely közül melyik az elsődleges: vagyis Kisazarból került-e a név a Nyírségbe, vagy utóbb a II. vh.-t követő repatrizáció során települtek-e egyesek vissza Szlovákiába.
A Kisazart is magában foglaló Tőketerebesi járásban előfordul a jóval gyakoribb Džudža családnév is. Ez különösen megengedi, hogy a szlovák Džudžák nevet ezen Džudža név -ák képzős származékának tekintsük. Ebben az esetben a Džudža eredetileg személynév (ragadványnév) lehetett, az -ák képző pedig nagyító-rosszalló értelmű, tehát egy idősebb, nagyobb testméretű vagy a közösség által kevésbé megbecsült Džudža nevű személy kaphatta megkülönböztetésül.
A Džudža névnek nincs biztos szlovák etimológiája. Figyelemre méltó ugyanakkor a Szlovákiában szintén előforduló Ďuďa és az ebből képzett Ďuďák (Ďuďak) családnév. Ezek kb. magyar ejtése Gyugya, ill. Gyugyák. A Ďuďa név Varannó (Vranov nad Topľou) környékén koncentrálódik (Tőketerebestől nem messze), a Ďuďák pedig Trencsén (Trenčín) környékén. A szlovák ď (gy) és dž (dzs) hangok közt jellemzően nincs kapcsolat, ugyanakkor hangfestő és emfatikus (érzelmileg színezett) szavak esetén a ď (gy) hangot tartalmazó szavaknak esetileg lehet intenzívebb jelentésárnyalatot adó dž (dzs) ejtésű változata, mint pl. a džugať ’taszigál, lökdös’ < ďuhať ’ugyanaz’ igepár esetén. Sőt a ď (gy)-s alak is lehet alkalomadtán egy ť (ty) hanggal álló szó intenzívebb, emfatikusabb változata, vö. az etimológiai irodalom szerint az említett igékhez tartozó ťukať ’kopogtat, kopog’ szót.
A szlovák szótárakban nem találtam a Ďuďa névhez sem közvetlen eredetet. Ha azonban emfatikus eredetűnek véljük a tövet, akkor a fenti igesor mintájára felvethető a Ďzudž- < Ďuď- < Ťuť- fejlődés, és ebből az utóbbinak már van szótárazott szlovák megfelelője a ťuťko ’esetlen, pipogya, idétlen (férfi)’, ťuťmák ’ügyefogyott, mafla, bamba (férfi)’ szavak töve alapján. Hasonló szó adatolható a lengyelből is dziudzia alakban és ’álmatag, elnehezedett ember’ jelentésben [a lengyel lágy dź (dzʲ) hang, amelyet magánhangzó előtt dzi-nek írnak, a szlovák ď (gy) hang megfelelője]. Van a magyarban is gyugya alakú szó, amelyet a tájszótár Sümeg környékéről adatol ’ügyefogyott, tehetetlen, mamlasz’ értelemben. Ez ugyan messzebb esik a Dzsudzsák név területétől, de mutatja, hogy a térségben szerte előfordul hasonló hangalakú és jelentésű hangfestő szó a népnyelvben (amely vagy bekerült a szótárakba, vagy még a népnyelvet rögzítő szótárak ideje előtt kiavult).
A szlovák (északi szláv) vonalon kívül a Dzsudzsák név alapjának pontosabb megfelelőjét találjuk a szerb-horvát džudža ’apró ember, csombók; csenevész állat; nagy paraszt, bugris’ szó formájában, amely az oszmán-török cüce (ejtsd: dzsüdzse) ’törpe, liliputi ember’ főnév átvétele. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor a Dzsudzsa- (szlovák Džudža-) kezdetű nevek nem függenek össze a fenti Ďuďa- kezdetűekkel. A hangtani megfelelés ellenére ezzel az etimológiával is problémák vannak. Egyrészt az 1890-es népszámlálás szerint az egész Szabolcs vármegyében csak 2 szerbet és 2 szlovént írtak össze, másrészt szerb-horvát területen nem tudtam adatolni a képzett Džudžak névformát. Így a délszláv eredet esetén azt lehet feltenni, hogy a török korban délről szlovák vagy ruszin környezetbe felvándorló és ott beolvadó olyan ősről lehet szó, akinek a nevét szerb-horvát alapszóból már a szlovák vagy ruszin környezete képezte.
Összefoglalásul. A név Dzsudzsák formája szlovák vagy ruszin eredetűnek látszik, amely szlovák-ruszin vagy szerb-horvát alapszóból ered -ák nagyító-rosszalló képzővel. Az alapszó az elsőnek elnevezett ragadványneve lehetett külső vagy belső tulajdonságáról (kis termetű, ill. ügyefogyott, pipogya, álmatag ember), esetleg szavajárási névként alakult arról, hogy az elnevezett a környezetében nem járatos ilyen értelmű džudža (dzsudzsa) szót használta. Kialakulási helyének vagy a Nyírség, vagy Tőketerebes környéke (Zemplén) gyanítható.
-------
A szlovákban a č (cs) és a dž (dzs) hangok csak annyiban változhatnak egymásba, amennyire a fent bemutatott ť (ty) ~ ď (gy) változás megfigyelhető. Azaz egyrészt a mellette álló zöngés mássalhangzó miatti hasonulásról lehet szó, mint pl. a szlovák džbán ’korsó, kancsó’ és džber ’csöbör’ szavak esetén, amelyeknek előzménye a čьbanъ, illetve čьbьrь volt, és amelyek korai magyar átvételei a csobán és csöbör~cseber szavak. A Dzsudzsák név esetén ez nyilvánvalóan nem játszik, hiszen nincs benne ilyen hangkörnyezet.
A másik lehetőség a fentebb említett hangfestő-emfatikus szavaknál jelentkezik, ahol a zöngésedés intenzívebb jelentést jelöl. Az ide illő szlovák szavak közül említhető a čučo (ejtsd: csucso), amelynek jelentése egyrészt ’(kis termetű) kutya’, másrészt (a sárosi nyelvjárásban) ’gyümölcsbor’. Ezeknek nem ismerem dž-s változatát, ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy intenzív változatuk keletkezzen, amely személynévadás alapja lehet. A másik idevonható tő a čučať ’hallgat, csöndben van; gubbaszt, vesztegel, mozdulatlanul ül; szendereg, szundít; hajcsizik, csicsikál’ igéé. Ehhez az éppen az intenzitás hiányát kifejező igéhez intenzív formát feltenni szintén aggályos. Ezért nem vettem figyelembe fent č (cs) hangot tartalmazó alapról etimológiát.
Szopos: Az Új magyar tájszótár szerint a wwhy által említett megoldáson kívül, ti. a szopós ’az, aki/ami még szopik; tejjel táplált; csecsemő’ szó alakváltozatáról van szó, Ditróban a szopos melléknévnek van ’lucskos’ jelentése is. Tehát mindenképpen magyar ragadványnévről van szó, amely vagy a külalakra, vagy a felnőttkori tejivásra, vagy az éretlenségre utal.
Hodorog: A nevet a RadixIndex az I. vh. idejéből a román többségű partimui településekről adatolja: Bozsalyról, Csoltról, Mosóbányáról, illetve az erdélyi Ótohánról. Vannak Hodoroga, Hodorogea, Hodoraga névváltozatok is.
Mindezek mögött román ragadványnévi eredetű vezetéknevek állnak, amelyek a román hodorog ’puff!, zsupsz!’ indulatszóból és főnévi származékaiból, a hímnemű hodorog ’ócskaság, tragacs; vén trotty’, illetve nőnemű hodoroagă ’roncs, tragacs; ócskaság; vén szatyor’ szóból eredve az eredetileg elnevezettnek (vagy férfi, illetve női felmenőjének) a közösség által kiemelt tulajdonságára utal.
Barazsuly: A RadixIndex ez a vezetéknevet Magyarbóna és Magyarókereke településekről adatolja a XX. sz. elejéről. Magyarókereke enyhe román többségű település Kolozs megyében a hajdani Partium és Erdély határán. Magyarbóna vélhetően elírás Magyarlóna helyett. Ez jelentős román kisebbség által lakott település volt nem messze Magyarókerekétől. Ez utóbbi helyen (és a közeli Magyarfenesen, amelynek neve eredetileg Oláhfenes volt) Barazsuj írásmóddal is előfordul a név. Van Barazsu névalak is, ez Szatmárnémetiben, Sárközújlakon, (a szatmári) Batizon és (Szatmár-) Újlakon adatolt.
A Barazsu ~ Barazsuj ~ Barazsuly alakformák jellegzetes mintát adnak: a román -ul (nyelvjárási -u) hátravetett határozott névelővel alakult vezetéknevek magyarosodnak ilyen formán. A román eredetet a fenti előfordulási adatok is alátámasztják.
A név maga ragadványnévi eredetűnek tűnik, és a román baraj (ejtsd: barazs) ’(völgyzáró) gát; zár, torlasz, akadály’ közszóból ered, illetve annak a fentiek szerinti határozott névelős barajul ’a gát stb.’ formájából. A név így az elsőnek elnevezett lakóhelyére utal. Hasonló jelentésű vezetéknevek más nyelvben is alakultak, vö. pl. Závada < szlovák závada ’akadály; hiba, fogyatékosság’, német Schrank családnév < mai német Schranke ’sorompó, korlát’.
