Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Hét hónapot szolgáltam Kabulban. Több mint 70 járőrt vezettem. Négyszer keltem át a hágón. Azt hiszem nagyon jól tudom, mi az amikor valamire égető szükség van odakint. Ugyanis nekünk csak "puha" Mercik és BTR-ek álltak rendelkezésünkre. Viszont a törvényi hátteret nem mi biztosítjuk a beszerzéshez és a rendszerbe állításhoz. Teljes felelősséggel kijelenthetem, hogy rajtunk, végrehajtókon nem múlik semmi.
Gyula, soxor leírtam már, hogy felesleges a döglött oroszlánt (HTI) bátran rugdosni. Az FLÜ TI (jogutód?) nem foglalkozik ezzel, ezért semmi köze az "időhúzáshoz". (A 16t két tengelyre terhelve minden esetre eléggé zűrös...)
"Az említett eszközök négy hónapja vannak az országban. A MH decemberben kapta meg őket. Mivel a jövőbeni alkalmazó számos új követelményt támasztott, ezért csak most készültek el.
Szép napot!"
Tisztelettel '!
Négy hónap amikor a csapatoknak égető szükség lenne rá mivel HÁBORÚBAN vannak, hááát szerintem igen csak lassú tempó. Tudom magyarázat az lenne hogy miért, de azért én azt azokat küldeném ki a következő járőrbe akik ülnek az ügyön fontoskodva vagy éppen hozzá nem értve.
Négy hónap alatt megterveznek egy ilyet és le is gyártják a protót söt a tesztfutások is készen lennének.
Mivel ment el ez a négy hónap ha nem indiszkrét a kérdés ?
Az említett eszközök négy hónapja vannak az országban. A MH decemberben kapta meg őket. Mivel a jövőbeni alkalmazó számos új követelményt támasztott, ezért csak most készültek el.
Úgy gondolom, hogy a jelen helyzetben egy elég részletes, szemléletes és korrekt anyag: http://www.hm.gov.hu/honvedseg/missziok/afganisztan_prt/kozlemeny_mh_prt_20100207
Engem meg az lep meg, hogy miért próbálkozunk a Cougarral? Noha nem végeztem részletes összehasonlításokat, de az Általad is említett szempontok alapján a Dingo is tud ennyit. Annak ráadásul van némi logisztikai háttere (Unimog - klón) itthon és Afganisztánban is (MeS), míg a Cougarral kapcsolatban majd megint mehetünk a Salangon túlra! Ha csak ezt vizsgálom, akkor nem volt ésszerű döntés. Persze biztosan vannak més érvek is, amelyek mellette szólnak.
Azt sem nagyon értem, hogy a három Cougar mi a túrót keres itthon egy éve. Csapatpróbán van? Éheslót (lovat?)követő FLÜ maradvány próbál fontoskodásával némi pénzt is keresni ahelyett, hogy már régen kijuttatták volna?
Éheslóval értek egyet, várjuk meg a kivizsgálás eredményét. Egyébként érdemes a gyártó AM General honlapjára ellátogatni. 98-ban láttam az "up-armored" változatot, az is védett 7,62.ig, 155 ellen 100 méteren kívül, védett hk elleni akna kerék alatti robbanásától. Érdekes, hogy ezt az utópáncélozást nem is a gyártó, hanem az O'Gara-Hess&Eisenhardt Armored Company végezte.
Szerintem a magyarok a Fragmet Kit Five változattal bírnak, a gyárban jelenleg a Fragmet Kit Sevent gyártják, a nyitóképen látszik, hogy egybefüggő páncéltestet emelnek rá az alvázra. Erre jön még rá valamilyen elnyelő réteg és arra még kívül újabb páncéllemezek. Ezzel azt akarom mondani, hogy az M1151-es változatokat inkább lehet armorednek, mint up-armorednek nevezni
Természetesen a 90 fokon becsapódó gránát ellen nem véd. Érdekes találat lehetett, hogy a motor sem sérült egy szélvédő előtti robbanástól, és a jármű saját lábán haza tudott menni.
Az biztos, hogy még a Humveek is jobban védenek, mint a "mezítlábas" Mercik. Meglátásom szerint "ajándék" MRAP-okat csakakkor kaphatunk (kölcsönbe!), ha az amerikaiak az összes saját Humveejüket lecserélték!
Kedves Kavics! Lehet, hogy én alapból vagyok ilyen "megmondós", ami érthetően szúrja a begyedet, de az ilyen cinikus beszólások meg az én begyemet ülik meg! :)
Olvastam olyasmit, hogy az USA tovabbi kikepzo csapatokat fogni a szovetsegesektol, ezert csereben Irakbol tobb szaz MRAP-ot fognak atszallitani Afganisztanba, melyeket a szovetsegeseiknek adnak kolcsonbe, ajandekba. Nem tartom kizartnak hogy magyar kezen is landol nehany. Azonkivul akar Humvi is, mivel ha sorban cserelik a felszerelest MRAP-okra, akkor felszabadulnak a Humvik. Es nem fogjak oket hazavinni.
A cikk alapjan meg nagyon nagy szerencsejuk volt a katonaknak. Mielobbi gyogyulast nekik.
Bízom benne, hogy a szavazófülkék magányában hozott egyéni döntések eredménye nem további 4 (8?) év tökörészés lesz a honvédelem terén, hanem elindul a rendcsinálás.
"Értsd jól, ha ezt úgy értetted, hogy az a pár vezető aki tud az ellen tenni, hogy mások ne szívjanak annyit mint mi és javuljon mind a kommunikáció mind az előkészületek a felvételhez, akkor remélem, hogy eljutnak majd hozzájuk a mi történeteink, de ha ezt arra kellene használni, hogy jót röhögjön valaki a honvédségen akkor sosem leszek partner benne."
Talán ismersz már annyira, hogy tudd: ezt nem szabadott volna leírnod.
Várjuk meg a pontosabb infókat. A közvetlen találat esetén a HMWW "páncélzata" nem sokat védhet, irodalmi adatok alapján könnyedén átüti a kumulatív töltet (homogén acálpáncélban 300mm feletti átütéssel) a PG7V . VÁrjuk meg mi volt és mi történt. Talán akkor többet tudunk.
A Humveet-t, pontos találatnál a PG-7V is éppen úgy üti át, mint a Mercedest vagy BTR-t. Ebben nincs különbség, ez megint óriási szerencse volt. Hála istennek, az istenek óvják a srácainkat, ami sajnos nem tart örökké.
Szóval ezért ne mondj az amiknak köszönetet. A köszönet azért mondj nekik, ha végre abbahagyják a hülyeséget.
Csak találgatok de szerintem a gránát nem szemből kapta el az ablakot mert akkor nem csak bemegy de át is szalad rajta. Szerintem az oldalról lett kiőve és a gránát , már csak azért is mert az első a két kocsi között robbant ment el és ez ugye nem aknavető. Szerintem súrolhatta az üveget, így robbantva be azt. Ezen az elven a BTR is védett volna.
Páncélozatlan Mercedest már jó ideje nem látni a fényképeken és BTR-eket sem! :) Viszont a Humveek így szép lassan elfogynak! :( (Bár ez még a saját lábán ment vissza.)