" Ebben az évben kb. 120-at keresett átlagban havonta, és ez brotto"
Ekkora családnak ez lófitty. Ha előtte volt egy időszak amikor sokkal jobban keresett, kudarcként éli meg. Szeretné ha többet kereshetne, de ez mára már csak álom. Nyomasztja. Újabb fluszrált helyzet. "Depressziós" - én inkább úgy mondanám elkeseredett - lelkiállapota ebből is érthető. De ha te újra keresel majd, ez is jobb lesz.
Jól menő vállalkozó volt. Megvett, eladott dolgokat. Akkor a felelőség terhe nyomasztotta (kifizetni a szállitót stb). Majd nyitott egy boltot,és belebukott. Akkor a mostani főnöke kifizette az adósságait és felvette a cégéhez. Azóta neki dolgozik, mint vállalkozó, jutalékért. Nem keres igazán jól. Persze van olya nap, hogy 100ezer hasznot termel, de ebből csak 30% az övé és ebből áll mindenköltséget (auto, benzin, telefon). Ebben az évben kb. 120-at keresett átlagban havonta, és ez brotto. Ezért érezzük meg annyira, hogy már nem járok egyetemre, mert 80-at hazahoztam én is. A fix munkaidőről annyit, hogy nem kéne feltétlen ott ülnie, de az üzleteket intézi. A főnök meg nem ért semmihez, úgyhogy mégis jobb ha ott van. Igazából mehetne ez jobban is, de saját bevallása szerint is, elment a kedve az egésztől. Nem becsülik meg a tudását, úgy meg ki dolgozik szívesen.
Lehet, hogy megpróbálok aludni, mert fáj a szemem, görcsöl a hasam, és a lányom vár a gépre.
Hát ha azt vesszük alapul, hogy állítása szerint az anyja még a zoknit is vasalva tette elé...:-( Mindenkinek más fogalma van a rendes háztartásról, én hosszú ideig küzdöttem, hogy olyan legyen a háztartásom, mint mondjuk az egyik precíz szomszédasszonyomé: sziszifuszi küzdelemnek bizonyult, ami nekem rendnek tűnt, ha ő átjött, rögtön kiderült, hogy az ilyen állapot nála a nagytakarítás előtt szokott lenni... Azóta már tojok rá, ki mit gondol ha belép. Ráadásul nekünk még kutyánk is van meg 2 macskánk, akik összeszőrözik a léakást, és a macskák csak a wc-ben elhelyezett almos tálcára hajlandók kimenni, holott kertes házunk van (ezt se tudom elmagyarázni külön-külön mindenkinek, hogy egyszerűbb ezt csinálni, mint különféle eldugott sarkokban felfedezni a macskaszart.:-( Nekem pl. az a szerencsém, hogy az anyósomnak annyi dolga volt, hogy nem tudott a háztartással törődni, így a fiai háziasak lettek, de nem rendmániások.
Tán jobb lenne, ha pontról pontra mennénk végig az állításain.
Ezek szerint nem jól kereső vállalkozó, aki a vállán hordja a céget, hanem fix munkaideje van.
Szerintem, nagyjából 30% igazság van benne, bár én rég olvastam. Viszont van benne elhallgatás is.
De hangsúlyozni szeretném, hogy én nem tartom hazugságnak, semmiképpen sem. Ő az érzéseit írta le. Ha valaki olyan kimerült mint ő, lehet hogy egy mosás berakását is erején felülinek érzi. Ezt mi úgy éljük meg, hogy dolgozunk amíg ő haza nem ér a munkából, és amikor megjön kiderül mit felejtettünk el. Pl. Ma a két kisebb lány megcsinálta az ebédet, rendet raktak, én elmosogattam, a legnagyobb bevásárolt. Ő azzal jött be az ajtón, miért nem szedtük be a ruhát, mikor az már száraz.
Megpróbáltam pontosan utánanézni, de legalább 4 levelet küldtem. Viszont alább már valakinek írtam, hogy szvsz. besz@rt a freemailom valamiért, mert én kaptam 2 üzenetet és nem jött elő. Írj a másik mailomra ha akarsz: pakhaliz@mail.axelero.hu
Én úgy látom, sokkal több gondotok van, mint egy átlagembernek, és valahogy mind a ketten egyszerre roppantok össze. Én a ti mostani állapototokat idegösszeroppanásnak nevezném. Külön-külön és egybe. Valahogy túl kell jutni rajta, és később minden jóra fordul, mint a mesében.
Alice!
Azzal kezdem mielőtt el nem felejtem, hogy végül is hány üzit küldtél? Én kettőt kaptam.
Azt sose mondtam, hogy én depressziós vagyok. Úgy gondolom, a depresszió azt jelenti, hogy az ember akkor is marha szarul érzi magát amikor tulajdonképpen boldognak kellene lennie, amikor semmi oka rá. PL. a férjemet azért gondolnám betegnek, mert neki megvan mindene, ami kell a boldogsághoz, mégis rettentő boldogtalan. És pont azért mond elferdített, valótlan dolgokat, hogy igazolja boldogtalanságát.
Én pedig nem vagyok beteg, mert nekem van okom az elkeseredésre. Ha az ember rájön, hogy amiben eddig hitt,az csak látszat, amit erős várnak gondolt az csak délibáb, ha darabokra hullik addigi élete, akkor jogosan van kétségbeesve.
Persze ez csak laikus megközelítés. A mániákus depressziórol pedig semmi információm.
csotrog, abba ne hagyd! Pár év múlva a háztartási naplód megfizethetetlen szociológiai és szodiográfiai értéket fog jelenteni!
Én a költözködésnél a padláson találtam egy kb. kukányi régi levelet (nem dobtam ki ne félj, sőt!), köztük néhány gyönygírással vezetett vastag füzetet, 1902-0907-ig minden napra fel van benne írva, hogy mi volt reggelire, ebédre ozsonnára, vacsorára, és mennyibe került. Azóta már egy csomó egyetemistának kölcsönadtam a diplomamunkájához, a kezem csókolgatták érte, de ha odatartom a seggemet is megcsókolták volna! :-DDD
Már megint csak magamban monologizálok.
VAn egy régi, rossz szokásom. Akkor vettem fel, amikor háztartási naplókat kellett vezettetnem havonta 24 családdal a város különböző területein.
(a gyerekek állandóan betegek voltak, szinte mindig táppénzen voltam velük, a munkahelyemen kiutáltak, szerencsére kaptam egy kötetlen munkaidős munkakört - akkor mehettem dolgozni, amikor tudtam. Este, ha a párom hazajött, hétvégén, vagy vittem magammal a gyerekeket. A leadási határidőket kellett csak betartani.)
Én is elkezdtem írni, hogy mit vettünk, mennyiért, aztán hó végén feldolgoztam, mint a munkámat: élelmiszerre ennyi, kávé, cigi, rezsi, ajándék, biztosítás stb...
Máig nem tudtam leszokni róla(88 óta irogatom, szinte minden nap).
Kétszer vettem csak hasznát: amikor mindketten hónapokig betegek voltunk, és 1 héten át vizsgáltuk, hogy mi az amit mindenképpen el tudunk hagyni az életünkből, ahhoz, hogy még éhen ne haljunk, másodszor 3 éve, amikor a lakótelepi lakásomat és édesanyám érdi házát eladtuk,hogy vehessünk egy kis kertes házat, ahol mind a négyünknek ki tudunk alakitani külön szobát. No akkor évekre visszamenőleg szoroztam, osztottam.
Hát most tartok ott, hogy működik, lehetne csinosítgatni - de a fenekemet egyre nehezebben emelem fel.
Mert én voltam a hülye. Ha valóban nem igaz az, amit ő leírt, illetve nem tudni mi igaz belőle, akkor rosszul itéltem meg a helyzetet, de semmiesetre sem te vagy a hibás, és azt fenntartom, hogy szeret téged, nincs semmi baj, az "érzelmi zsarolást" félreértetted, és valami módon pihennetek kéne.
Nem vonok vissza mindent, csak azokat az állításokat, amik a háztartásra vonatkoznak.
"Az a kérdés egyébként, hogy miért érzi így? Jó a depresszió fura dolgokra képes, de, hogy valaki ennyire torzítva lássa a valóságot?!"
Egy másik topicban már leírtam, hogy nekem volt 2 mániás depressziós igen közeli ismerősőm, az egyik a szomszédom, a másik a csoportvezetőm anno, no mind a kettő meghalt már. Az első egy hideg februári éjszakán levetette magát a házuk felső szintjéről, hadd mondjam, hogy szerencsére meghalt, mert a magasság annyira alacsony volt tulajdonképpen, hogy könnyen lehetett volna, hogy nem hal meg, csak a nyakát töri. A helyzet az, hogy nem lehetett rajta semmit észrevenni - szomszédként legalábbis - a felesége meg szégyellte vagy mi, mindenesetre a dologra úgy derült fény, hogy hagyott egy búcsulevelet és a másik (szószátyár) szomszédom volt a hatósági tanú, oszt elmesélte szórul szóra, mert a rendőrök vele is elolvastatták, hogy nem bűntényről van szó, és abban volt, hogy már nem használnak neki az antidepresszánsok stb. Az is kiderült, hogy az anyja is az volt, az is gyógyszerezik, tehát örökölte. A másik szomszédom állapotját sajnos volt alkalmam lépcsőről lépcsőre megtapasztalni, mert egy szobában dolgoztam vele, és először mi a közvetlen munkatársai tapasztaltuk meg, milyen is az, mikor egy depressziós hirtelen átvált a mélypontról a csúcsra, majdnem mi is idegösszeomlást kaptunk, mire végre orvosilag megállapították, hogy az állapota sürgős kezelést igényel. Jelzem nála is az volt a helyzet, hogy a felesége szégyellte, hogy az ő férje nem normális, és minden módon valami más okot próbált keresni - mindegy, hosszú, meghalt azóta szegény. Senki nem tudja, hogy szándékosan, avagy feledékenységből vett-e be tripla adag gyógyszert, mert éppen akkortájt nagyon boldog volt.
De ők mind a ketten MÁNIÁS DEPRESSZIÓSOK voltak, tehát a hangulatuk állandóan ingadozott a teljes süppedtségtől a szinte felfoghatatlan aktivitásig, gyakran minden átmenet nélkül. Így utólag ha a szomszédomra gondolok, tényleg volt úgy, hogy napokig nem volt a kertben, aztán meg állandóan, és olyankor nagyon jól, vidáman értelmesen lehetett vele beszélgetni, a neje meg kerek-perec megmondta, hogy "a férje nem szereti, ha idegenek járnak a lakásban", tehát nemigen lehetett hozzájuk bemenni - talán azért, mert mikor éppen "lenn" volt, akkor már előbb kiderült volna a szomszédok előt... ezek így utólag álltak össze.
Mindenesetre mind a két helyen tulajdonképpen a család pontosan tudta, hogy egyáltalán nincsen rendben valami, és titkolták - az egyik mindig tudta (orvos volt), a másik érezte, de hárította a problémát egészen addig, míg a férje szét nem verte a lakást, akkor végre kihívta a mentőket.
HOgy most mindezt miért írtam?
Mert szerintem manapság olyan gyakran és olyan sok emberre fogják rá hogy depressziós, holott szerintem a depressziós állapot nem ugyanaz mint a depresszió mint betegség. Szerintem ti depressziós állapotban vagytok, erre az állapotra az a legjellemzőbb, hogy nem képes elfogulatlanul normálisan felfogni a dolgokat, kis dolgokat felnagyít, stb. Régen ezt úgy mondták, idegkimerültség, ma már divat mindenkire a depresszió szót használni. OLvastam, hogy egy illető megnézte a depresszió 10 ismérvét, ráillett, rögtön tudta, hogy ő depressziós. Én is olvastam ilyen teszteket, mit tesz isten a legtöbb rámillett, de én nem vagyok depressziós. Ez a teszt tulajdonképpen nem is azokra vonatkozik akik olvassák, hanem a környezetében lévő embereket figyelmezteti, hogy aki így viselkedik, azt kímélni kéne, segíteni neki, átsegíteni egy rossz perióduson.
Ugyanis utána újra normális lesz, a régi lesz.
Hogy ki milyen segítséget igényel, az mindig más, lényeg, hogy addig kell a módszereket keresgélni, amig túl nem lendül ezen az állapoton.
(Na megint csak fostam itt a szót... nem birom megállni - de már félek, mikor ártok vele.)
Az új menyjelöltem anyukája is egy kis faluban lakik - többnyire - és azt mondja, mindig tud segítséget szerezni. Ezért támogattam olyan hevesen Aliz ötletét. Sőt azt meséli, hogy kb féláron tud fizetett segítséget szerezni, mint itt Bp-n.
Én itthon dolgozom, de elkelne segítség, pedig idén fele a munkám a tavalyinak. Valahogy nem megy a házon belüli-kívüli munka. Inkább itt dumcsizok.
Szia Csotrog!
Az a baj, hogy az igazi probléma nem az, hogy ki mosogasson. Leszámítva azt az időt amikor a terhességem alatt feküdnöm kellett ill. klinikán voltam, megoldottuk mi a házimunkát. A férjemet ami igazán megterheli, az anyagiak megteremtése. Ezért fizetett segítség szóba sem jöhet, egy kis faluban különben sem kapnánk.
1.Az anyósom nem helyeselte, hogy gyereket vállalunk. Az elsőnél azért mert szerinte túl fiatal volt a férjem egy gyerekhez. A többinél pedig azért mert miért nem elég egy.
2.A legnagyobb lányom törte össze apukám kocsiját. A vicc az, hogy a gyerekeinkre direkt kötöttünk felelősségbiztosítást, de állitólag nem fizetnek, mert egyenesági rokon a tulajdonos.
Senki sincs itt?
Ezek szerint már randiznak a csajok. De jó nekik.
Én még pecázni sem jutok el, meg gombázni sem, meg virágokat átültetni, meg gazolni sincs kedvem, meg, meg ,meg ...
Megyek újságot olvasni.
Mi baj volt a gépeddel? Ki segített?
Nekem is a fiaim szokták rendbehozni, ha valami nem működik.
Jelenleg hálózaton vagyunk együtt - a kisebbik is dolgozik valami Web oldalon.
Szervusz Nagy!
Nem látok sok új szöveget, pedig Aliz nagyon kézreálló labdát dobott fel a segítség szerzésre. (112 és 121 hozzászólás)
Kiváncsi lennék, mi a véleményed róla!
A bevezető szövege több mint jó (ha jól ismertünk meg, igaz is, tehát könnyebb előadni).
Volna kedved begyakorolni?
Van még két dolog, amire nem kaptam választ, ill. nem értek.
1.Minden gyereknél csirkusz volt. Milyen cirkusz, miért?
2. Apukád öszetörte magát kocsival - szerencsére ő megúszta agyrázkódással - nektek kell megvenni a másik autót. Miért?
(Fél órát még levelezek, aztán megyek pihenni.)
Szia Alice!
Most már jobban. Valamiért elkapott a bőgés délben. De szerencsére nem voltam egyedül, így kénytelen voltam összeszedni magam.
Az a kérdés egyébként, hogy miért érzi így? Jó a depresszió fura dolgokra képes, de, hogy valaki ennyire torzítva lássa a valóságot?!
Ezért nem tudunk egyébként beszélgetni, mert előbb utobb a fejemhez vág vmi igazságtalanságot, amiről nyilván mindketten tudjuk, hogy nem igaz, és aztán én már csak bőgni tudok. Az pedig őt halálra idegesíti. Beáll a patthelyzet.
Huhh.
Elment a rendszer, no meg nekem is el kellett mennem kenyérért miegymásért.
Megkaptad a levelemet, csak válaszként küldtem el, és beleírtál, letörölted az elejét azt hiszem.
Illetve nem is, hiszen arra is válaszoltál.
Most olvastam el a mailodat, válaszoltam.
Kezd egészen zavaros lenni megint a dolog.
Nem akartalak megbántani, szó nincs üres lufiról, csak hát én már csak olyan vagyok, hogy mindaddig elhiszek mindent, amíg meg nem cáfolják, minek hazudozzon itt valaki a neten, ha egyszer úgyis mindenki névtelen?
Hát mondjuk én a következőképpen kezdenék neki: azt mondanám a férjemnek, hogy nézd drágám újabban azt vettem észre, hogy nagyon ki vagy merülve, féltem az egészségedet, mi lenne, ha átmenetileg amíg meg nem erősödöm felfogadnánk valakit, aki segít a háztartásban, irányítgatja a gyerekeket stb. Inkább erre áldozzunk pénzt, mintsem hogy te teljesen lerobbanjál, mert akkor aztán se pénz se egészség se posztó. Szóval valahogyan így kezdenék neki praktice, aztán ha már kicsit kipihente magát, akkor szépen lassan kifaggatnám mindenről, és megbeszélném vele, hogyan lehet a főbb problémáinkat ha nem is teljesen megoldani, de elviselhetővé tenni.
(Fordítva van, a nagyobbik magányos, a kisebbik van férjnél...)
És a nagyobbiknak volt szemüvege meg kengyele. A csípőficam, ha időben észreveszik teljesen gyógyítható, akkor van gáz, ha akkor veszik észre mikor feláll, és már kialakult a sekélyes ízvápa, de ez külön tészta, már csípőficamilag perfekt vagyok sajna. Meg kancsalságban, asztmában, gerincferdülésbenm érszűkületben, stb - ha valaki a családból megbetegszik mindig én vagyok az, aki tárgyal az orvosokkal, és nem elégszik meg az odavetett magyarázattal, szvsz. én vagyok az orvosok réme, mert mindent visszakérdezek és mindenre magyarázatot kérek... :-))
Unoka még nincsen, a fene tudja mikor lesz, már nem is foglalkozom vele, majd lesz ha lesz, csak nehogy akkor legyen, mikor már a hamut is mamunak mondom, most még tudnék segíteni a gondozásában, később ki tudja nekem milyen nyavajám lesz.
Szegény fiad... bár a múltkor benéztem a törzsasztal szemműtét topicba (asszem ott volt) és mindenki azt írta, hogy 1 napig nagyon fáj, másnap már nem. Meg hogy szigorúan pihenni kell egy napot. Minimum.
(Most éppen szalmaözvegy vagyok, azért is tudok ennyit itt ülni, a férjem csak vasárnap este jön meg, Rómában van a nagyobbik lányommal, remélem Oszama nem pont a keresztény fővárosba tervez merényletet mostanság... mert nekem meg az a bajom, hogy iszonyúín aggódós vagyok, ha nincsenek itthon akkor mindenféle rémtörténetet képzelek, szóval senki nem tökéletes.)
