Opsopaus azt írja, hogy Alexander Neckam latin kéziratát ő fordította le Vergiliusról. Olyan dolgokat mond, amit éppen leírhatott volna a középkori Neckam is, de ugyanúgy költhette Opsopaus is. Ezt igazolandó, hogy neckam volt az egyik fő terjesztője annak, hogy Vergilius varázsló, nekromanta volt.
Szardínián több ilyen megalitikus sírkamra van, de hogy éppen az, aminek rajzát mutatja, a valóságban létezik-e, azt nem tudom, de ismerve a nuraghéket, még éppen létezhet...
Amit Necronomicum Novumban előad a kabirokról, ott valóban igyekszik korrekt lenni, de lexikális. Bár a beavatottság átszatát igyekszik kelteni, nem az, itt-ott maga is belegabalyodik a részletekbe. De kezdő tanulmánynak jó (nem neki, hanem, akit a kabirok érdekelnek), s látható, hogy a kabirokkal kapcsolatban már egyből előhozza az alkímiát vagy a boszorkányságot. Újat nem mond, de legalább összeszedett néhány mitográfiai morzsát róluk, s azt még érdekesen is adta elő...
Telephorost meg más oldalról gondolom, nem a keltáktól, hanem a kísázsiai frígektől származtatják, s a fején lévű csuklyát a frígiai sapkához. De való igaz, a kabirok nyomai a kelták kis-ásziáig mindenhol megtalálhatók...
"Persze megint eszembe jut Piroska, amint ilyetén öltözetben masírozik a 'szörny' gyomrába."
Ó, már megint ez a rémmese Nolanus!.... de kiváncsi lennék eredetére... Talán nagyon rég olyan bestiák is garázdálkodtak az erdőkben, amilyen a 18. században Gévaudanban is...? Ez a fenevad vagy száz embert falt fel, nagyrészük gyerek és nő volt... Vagy egészen más a mese eredete...?
Nem tudom, hogy áll a "kabir-kutatás" napjainkban, ilyen külön nem is létezik, de különösebben nem is érdekel. Ugyanis az ókortudomány eleve csupán mítoszként ill. vallásként foglalkozik velük. Persze teljesen félrevezető az egész.
Éppenséggel előfordul, hogy néhány történész valami korai szigetlakó népnek próbálta beállítani őket, mások meg a néhány görög szigetet korábban uraló föníciai vallásból igyekeztek azokat eredeztetni (ami azóta teljesen elbukott).
Írnak persze tanulmányokat a kabirokról, de ezekben tkp. egymást magyarázzák, általában a "neveiken" vitatkoznak, mert hogy miért nevezték "Hatalmasoknak", amikor rendszerint törpéknek írták le őket, miért mondták őket az istenek szolgáinak, amikor máskor meg a legnagyobb istenekkel voltak azonosítva, és így tovább... A lényeget egy ilyen filológiai ködben úgysem lehet meglátni... Az ilyen ködösítés, teljes félremagyarázás és félrértés csucsának éppen azt a tanulmányt tartom, amit ebben klasszika-philológiai brancsban az egyik legígéretesebbnek tartanak máig: Kerényi Károly - Mysterien der Kabiren, 1944.
Szóval nekik halvány fogalmuk sincs a kabirok, a Labirintus, a Vénusz, alkímia, gyermekáldozatok összekapcsolódásáról -amiről itt már szóltam. Ha onnan vársz megerősítéseket, az nem fog menni...
Engem az érdekelne nagyon hogy a tudomány, a történészet a kabírokat vajon akár objektíve, de eseleg szubjektív néhány specialista szerint vajon létező legalábbis fura népcsoportnak gondolják, vagy pusztán mítikus, mesebeli törpéknek..? Azaz vajon hogy áll a hivatalos kabír kutatás napjainkban..? ;)
Igen a Biblioteca Arcana-ra rátaláltam már én is korábban, akkor is furcsának találtam, hogy ezt egy mesterséges intelligenciával foglalkozó prof. hosztolja :-Đ
Ebben Vergiliust szakadtas, fekete köpenyben járó nekromantának fantáziálja. Annyi bizonyos ettől függetlenül is, hogy a középkorban valóban nagy varázslónak tartották Vergiliust.
"vagy az angliai helyőrség jelentéséről, hogy egy csoport druida a sötét erdő démonait imádja..." Persze rómaiak valóban beszámoltak rettentő emberáldozatokról a druidákkal kapcsolatban, ami rögtön szentesítette is szemükben ezek teljes kiírtását. Na éppen függetlenül én is ide jutottam, hogy egy kicsit utánanéztem Telesphorus-nak. Ezeknek a törpefiguráknak külön rendszertani megnevezése van a kelta-római korból, Genii Cucullati vagyis 'Csuklyás szellemek'(ld. Hooded spirits), és nemelyek szerint innen került Telesphorus a görögökhöz.
Szép számmal kerültek elő hasonló törpeábrázolások a kelták lakta vidékekről, közös jegyeik a csuklyás viselet és fallikus szimbolizmus legrafináltabb fajtái. Néha tojásokkal együtt jelennek meg, szóval nagyon hasonlóak valóban a kabírokhoz e téren. Persze megint eszembe jut Piroska, amint ilyetén öltözetben masírozik a 'szörny' gyomrába.
Érdekes, hogy ezeket a gyógyító félisteneket, féldaimónokat is többfelé törpének ábrázolták, mint az egyiptomi Bészt.
Bész valójában ősi isten, délen már az Óbirodalom idején rettegik, s csak sok évszázaddal későbbválik védelmezővé, gyógyítóvá, terhes anyák őrévé, pedig az egyiptomiak csak azt a régi elvet alkalmazták, hogy gonosszal a gonosz ellen (s ez utóbbi maga a betegség ill. terhes anyáknál a gyermekágyi láz volt).
Bésznek nincs is "mítoszí" vagyis nem maradt fenn tkp. semmi róla, mit sem tudunk isteni ténykedéséről, viszon a kabirok összes fajtajegyeit hordja, amit a görögk elmondtak: pufók, gonosz törpe, sokszor kiálló metszőfogakkal, néha karmos mancsszerű kéz, és hasonlók...
Itt egy másik figurája, valamilyen állatot (kutyát?? a feje hiányzik) szorongat, aki igen keserves helyzetben lehet. De itt már szó volt róla, hogy a kabirok eltűnése után papjaik a gyermekáldozatokat állatokkal, sokszor kutyákkal helyettesítették. Hogy, amit itt elmondtunk mind igaz; volt egy ősi kor, mikor a Labirintusnak álcázott alkimista műhely és mészárszék központi csarnokában ezek a démoni lények uralkodtak...
Még itt vannak John Opsopaus írásai a Labirintusról:
Opsopaus érdekesen ír, pláne annak, akit érdekelnek az itt felhozott témakörök (bár nem ér utól minket); az új-pogányság egyik élharcosa, "történetírója" (szerkeszti a Biblioteca Arcana c. weboldalt). De ne higgy neki mindent el, mert olyan, mintha Lovecraftot Várkonyi Nándorral kevernénk (fikciót a valósággal).
Neki is van kitalált "ősi forrása", ami egy állítólagos ókori latin szövegemlék, melyet Necrotaxia címen emleget. Ezt –úgymond- i.sz. 44-64 között jegyezte le Rómában Sophianus, Claudius császár írnoka. Egy katalógusát (36 fejezetben) kívánta összeállítani a birodalomban előforduló természetellenes eseményeknek. Sophianus gyakran vesz át másodkézből származó információkat. Bőven szól a halottidézők mágiájáról, korai keresztényekről, az egyiptomi mumifikálásról, vagy az angliai helyőrség jelentéséről, hogy egy csoport druida a sötét erdő démonait imádja... Szóval inkább úgy kell olvasni, mint Lovecraftot, mintsem Kerényit...
Találtam viszont egy másik furcsaságot neked, egy 'kabír' törpét:
"Ez Telesphorus, ki mélységből előtörő izzó csillagként szeli át e világmindenség sötét tartományait. Megmutatja a Nap s az álmok földjének kapujához vezető utat."
A vén lókötő mágus alkotása, aki pszichológusnak maszkírozta(persona) magát...
Nem gondolok sajnos semmi világmegváltó dologra. Pl. furcsa, hogy ezek a járatok miért voltak elzárva, míg a királykamráé nem, miért éppen ez a kamra van középen, és nem a fontosabbnak tűnő másik, és miért volt ez inkább 'rejtett'. Az is eléggé furcsa, hogy a királykamra fölé miért emelték azt a bonyolult 'teherelosztó'-nak vélt tetőzetet, e fölé meg nem.
Persze, annyira tájékozatlan lehet az ürge, hogy összecserélte a déli és az észak járat dugóját (és még ő akart valami nagy "leleplezést"), de rosszindulat sem kizárt (mégis látható, hogy sokan ugranak az ilyesmire). Ráadásul még a kommentekben is odaírták, hogy hülyeség az egész, ha valaki veszi a fáradságot és beleolvas, pld:
James:
Posted April 20, 2011 at 2:54 am
The difference between doors is because one is the southern shaft and one is the northern shaft. The southern shaft was drilled....
Amúgy Hawass is mond néha hülyeséget, de nem ebben, pld. az északi légjárat megépítéséről, mikor egy konferencián nyilatkozott, sikerült alaposan mellényúlni a dolgoknak... (ugyanis ez a légjárat a piramistestben, mikor eléri a Nagy Galéra külső falát, elkanyarodik...)... szóval kijelentette, hogy a járatot ezek alapján a Nagy Galéria megépítése "után" kellett megépíteni (ami teljes lehetetlenség)...
Hancock, Bauval és hasonszőrű köreik rendszerint csúnyán mellétrafálnak. Amit hamisítványnak tartanak (a könnyítőkamrák jelei), arról kiderül valódi, amit valódinak (a Vyse ezredes által talált vaslap), arról kiderül, hogy a középkori arabok szerszámának egy darabja, amivel lebontották a Nagy Piramis burkolóköveit. A könnyítőkamrák jeleiről, a hamísitással vádaskodó igazi hamisító (Sitchin) leleplezését már tíz éve itt megtettem, de aki hinni akar ebben, annak bármit lehet mondani:
Egyébként a rajongók valahogy elsiklanak, és minden más hülyeségről beszélnek azon egyszerű tény felett, hogy a robot nemtalálta "high-tech" technológia nyomát a járatban (ahol az építés óta senki nem járhatott), talált viszont egy mészkőlapot benne két rézfogantyúval, egy erősen korrodált rézdarabbal... (szóval semmi krómacél, titánötvözet vagy ilyesmi...). S ez elég szomorú...
Hogy mi célt szolgált, arra lehetetlen biztonsággal válaszolni, ugyanis nem látunk az építők fejébe. Christopher Dunn angol esztergályos egy fantasztikus magyarázattal jött elő könyvében (The Gíza Power Plant, 1998), hogy a 8 cm vastag dugó mögött egy függüleges akna van, a rézdarabok kábelek, Ez lefelé túlmegy a sziklabarlangon, amely helyen egykor egy mechanikai szerkezet volt elhelyezve, a Királynői kamra aknáiban tárolt kémiai szivattyú számára, hogy előállítsák a hidrogént az energiaüzemnek... (majd az egész teórián "finomított" az átfúrás nyomán).
A másik, valóban sokkal nyomósabb érv, hogy a két járatnak vallási jelentősége volt, a kúlap egyfajta ajtó, átkelő a léleknek, a rézdarab, meg fogantyú, amibe belekapaszkodik.... De ha része volt a vallásnak, úgy a többi piramisban miért nem leltünk hasonlókat...??? Ez így nehéz ügy...
Szóval erre Nolanus biztos nem tud válaszolni (ahogy én sem), hogy miért van ott a két rézdarab... Vagy miért tettek Tutanhamon sírban talált kanópusz edényekre is rézfogantyúkat, átfúrva a kőlapot...??? Mi jelentősége lehet, talán csak egy fogó az egész...?
Természetesen én sem tudom, miért kellet ez oda. Az ajtó elnevezés szerintem is félrevezető, sokkal inkább 'dugó'. Az sem világos számomra, hogy mennyire szorosan illeszkedik, lehetséges volt-e csúsztatni behelyezés után, szerintem leginkább ilyesmiben lehetett szerepe a kapcsoknak. A királynő-kamrával kapcsolatban persze sok a furcsaság, talán a piramis építésének köztes fázisában lehett szerepe.
Korábban felraktam Fulcanelli - A katedrálisok misztériuma c. művét, de mivel annak annyira gyenge volt a minősége az olvasás kárára, hogy itt van egy újabb változata (szkennelt képek), djvu-ban (8,5 mega):
A cikk írója vagy teljesen idióta, vagy direkte rosszindulatúan csúsztat, ugyanis azt állítja, hogy a képeken ugyanazt az ajtót kellene látnunk... vagyis nem tudja, vagy elsikálja, hogy a két különbőző kép a déli és az északi járat ajtóiról készült.
A déli járat 'ajtaja':
Az északi járat ajtaja:
A déli járat ajtaját fúrták meg:
És találták meg mögötte egy durvább megmunkálású lezárót:
Ha mindenképp összeesküvést akar keresni, az eltérés max. annyi, hogy a déli ajtó jobboldali kapcsa a fúrásos képen láthatóan rövidebb, tehát letörött a műveletek közben, ami meg is van:
Ez a botrány már tudtommal egyszer felröppent, csak valahogy lecsillapították, mert már korábban is kiszúrák páran, hogy ott valami el volt babrálva, másképp állt, másképp nézett ki, tehát a két felvétel ill "expedíció" között ott valaki valamit mojolt...
Már azt várom, mikor találja meg egy másik "beduin" egy barlangban Jézus "titkos naplóját", amit ő maga írt, oltári "titkokat" felfedve benne: s végre kideről -mert már az összes ezóparás tévéből ez árad-, hogy Mária Magdolna a csaja volt, vagy csak jártak együtt...
"Kezdjük sejteni, hogy 'ártatlan' meséink valójában hajdani felettébb szörnyű szokásokat őriztek meg..."
Ó, igen, a mesékkel soha nem foglalkoztak, így sok megmaradt romlatlan állapotában. Egészen a 18-19. századig nem is foglalkoztak összegyűjtésükkel. Ezek a mítoszokkal ellentétben nem foglalkoztak istenek ügyes-bajos dolgaival, történeti eseményeket se keressünk bennük. Ha belegondolunk a mítoszokat őseink folyamatosan alakítgatták, mikor melyik isten került előtérbe, felnagyítva vagy kisebbítve szerepét (lásd pld. az egyiptomi Széth esetében, vagy a görögöknél mondjuk a titánok szerepéről).
Bizonyos mesék -melyekre mondtunk itt pár példát- nem valamiféle történelmi eseményt rögzítenek, inkább valamiféle pillanatfelvétel, látlelet, szituáció egy olyan távoli korról, mikor az ember még préda volt és menekült valami sötét hatalmak elől. Szinte mindegyiken átjön a hajdani rettegés, és mindenki azt hiszi, ez nem velünk történt meg, csupán a képzelet játéka. Ezek átdolgozásával soha nem foglalkoztak, a görög és római költők is méltatlannak találták, hogy ezeket énekeljék meg, mikor ott voltak az istenekről, hősi királyokról szóló mítoszok, melyeket alapvetően igaznak és történetinek fogadtak el..., míg a meséket valami elképzeltnek, amik soha nem történhettek meg és pláne nem velük.
Éppen ezért némelyik hihetetlen régi időkre nyúlhat, abba a prehisztorikus korba, mikor még a földet idegen hatalmak bitorolták, az emberek közt félelmetes varázslók és boszorkányok éltek, az erdőből szörnyetegek jöttek elő, és olyan kultuszok éltek, melyeket a történeti idők embere már igyekezett elfelejteni...
****
Az emberevésről és emberáldozásról szóló mítoszokban és mesékben, nyilván nagyobb részt olyan elemek kapcsolódtak, mikor az emberek éhségből vagy rituális okokból megették egymást, mikor egy barlangban élő sárkánynak fiatal lányokat ajánlottak, vagy vészek idején gyermekeket öldöstek, de volt a háttérben egy szál, ami azon förtelmes lények szokásából eredt, kik a földön gyermekeket használtak arra, hogy életüket megfiatalítsák, öregedő sejtjeiket megfiatalítsák. Műhelyeik egyfajta bunkerek voltak, s ezek voltak az "emberhasznosító helyek". Az emberek ezt az alapvetően emberellenes cselekvést már csak hiányosan tudták értelmezni, saját egyszerű szavaikkal visszaadni ezen tevékenységet. Így ezekben a történetekben kevés a használható technikai momentum, viszont hajdani félelem és borzongás minduntalan átjön, és egy elképzelhetetlenül sötét kor romlottsága csapja felénk sugallatát.
****
Euszébiosz emesai volt, éppenséggel ennek lehet jelnetősége, de az emesai kő egy kúpos fekete kő volt (s valószínűleg meteorit). Ám ezen a vidéken, vagy pld. a főníciai templomok szinte mindegyikében őriztek egy fekete vagy zöld követ, mint szent követ. Viszont Damaszkiosz maga is járt Baalbekben (ami amúgy a nagy karavánutak kereszteződésénél volt). Az orszlán feltűnése kicsit ahonló, mint a nemeai oroszláné, melyről azt hitték mikor megjelent, hogy a holdból esett le. Viszont ha el is tekintünk a csodás jelenségekrőlről a kő megtalálásánál, még mindig ott volt ez a baalbeki baitülosz, egy kézzel fogható valami - (ilyen értelemben a Grálhoz sincs köze, bár van hasonlóság a leírásukban)- aminek leírása egyáltalán nem egy meteorité. Egyébként Temple magyar fordítója három araszt ír (66 cm) a gömb átmérőjének, ami a teljes közömbösséget mutat a régi mértékek iránt, hiszen az Cook-nál -amit fordítana- csak 3 tenyér (= 1 arasz) szerepel. De a meteoritok nem fehéresek, és színűket, súlyukat vagy nagyságukat sem változtatják, hangokat sem igen adnak ki. Photiosz püspök persze pogány babonának tudja be, de a leírás aprolékossága, megdöbbentősége, mindinkább arra mozdít, hogy Damaszkiosz az igazat írta le.
Ezen a vidéken sűrűn láttak tűgömböket, néha még a területre hatoló egyiptomi hadak is (mint azt a híres "Tulli-papirusz" leírja). Aphakai eseményekről is szóltam már:
Damaszkiosz Iszidórosz nyomán beszél a libanoni hegyekben található csodás kövekvől, a baitüloszokról. Phótiosz írja: „A szíriai Héliupolisz határába értek, Aszklépiadész –mondja az író [Damaszkiosz]- megmászta a Libanon hegyet, és számos szép követ látott, amit baitüliának vagy baitüloinak neveznek, amelyekkel kapcsolatban az ő istenkáromló szája csodás történeteket beszél.”
Itt már gondoljuk, milyen kár lehetett Damaszkiosz könyvének elkallódása, mert Phótiosz már ezekből a "csodás történetek"-ből egyet sem említ, csak mint pogány babonára utalt és magát Damaszkioszt többször "ostoba alaknak" titulálja. De nyilván nekünk ezek lettek volna a fontosak... Damaszkiosz azt mondja, Iszidórosz a baalbeki baitüloszt "daimóni jelegűnek tartja, s az ő értelmezésében a követ egy daimón mozgatja..."
Egyébként kétségtelenül a leghíresebb baitülosz az ókorban az emesai Elagabalus volt. Azt hitték az égből esett ide (ha meteorit volt, az igaz is) és a fény- és napisten, Mithrász lakozik benne...
Valóban nagyon érdekes ez az eset. Először is, Euszébiosz emesai volt, ahol szintén egy helyi szent kő kötődött El-Gabal Napisten kultuszához, akinek a neve a 'Hegy Istene'-t jelenti, és ez jelentős. Varius Avitus Bassianus római császár, akit később csak Elagabalusnak vagy Heliogabalusnak neveztek, maga is emesai főpap volt, és a követ Rómába vitette. A követ fekete kúpszerűnek írták le, tehát megint csak valami hasonlóról volt szó, mint Delphiben, Byblosban stb. Euszébiosz tehát valószínűleg nagyon is ismerhette ezeket a köveket. Amit elmond, az legalább részben teljesen mítikusnak tűnik, nem tudom eldönteni, hogy mi az, amit a mítoszokból merített, és mi az, amit ténylegesen láthatott. A törtenete eleje, miszerint kimenvén a hegyhez, amin Athéné temploma állt, egy oroszlánt látott nagy fényesség kíséretében, mítikusnak tűnik, hiszen itt teljesen az egyiptomi Aker-jelet láthatjuk, de a hegyen álló Athéné templom szintén hasonló képekhez vezet el; a krétai kígyóistennőt, akit Schenouda korábban már bemutatott, egy hegyen, oroszlánok közt ábrázolnak, akár csak az Aker fénylő napkorongját (és itt emlékezzünk, hogy Emesa istene El-Gabal a Hegy-Napisten), vagy a sumer Inanna, aki szintén oroszlánok között jelenik meg, és az ő esetében az oroszlánokat nagy baglyok is kiegészítik, amik Athéné állatai. A többit, amit elmond mint a Szent Kő Ministránsa, akárcsak mintha valami Grál híradást hallgatnánk; a rajta feltűnő cinóber betűkkel; kiegészítve azzal, hogy ez is tudott "prófétálni", mint a Trophónius-féle.
A Morgós 'naív etimológiát' persze csak humornak szántam, ettől eltekintve valóban nem lehet eltekinteni a világ minden tájékán meglevő hasonló történetektől, amik Európában leginkább a folklórban maradtak vissza. Az üvegkoporsók esetében megint csak tűrtőztetnie kell magát az embernek, hogy ne rögtön 'félrevezető'(?) modern párhuzamokkal hozakodjunk elő. Ha már mesékről van szó, érdemes elgondolkodni Piroskán is. (Csak mellékesen említem meg, hogy a névadó vörös köpenye állandóan visszatérő emblemeatikus-mágikus öltözet a vizsgált görög regékben, pl. Iaszónnak is ilyen bíbor öltözete volt). Ami a legérdekesebb a történetben, az a persze a helyi erdei szörnyeteg, akit mi mint a farkas ismertünk meg. Ha azonban átrágjuk magunkat némi globális néphagyományi anyagon, világossá válik, hogy ő is csupán az általános szőrös, emberevő erdei szörnyeteg európai 'racionalizált' formája. Guénon megjegyez bizonyos párhuzamokat, amik a segítségünkre lehetnek az egyes töredékes, vagy mára már elhomályosult mitologémák és folklór elemek értelmezése kapcsán. E szerint a görögök Titánjai az Aszuráknak felelnek meg (de említhetnénk tulajdonképpen bármely mitológia ellenistenségeit is, akik többnyire az alvilághoz köthetőek), a ráksaszákat pedig a kabíroknak(+ a már Schenouda által ismertett egyéb válfajaik) felelteti meg, de szerinte mindezek 'szimbólikus fajok'. Hogy belemenjünk kicsit a szörnytanba, a rákszaszák inkább az erdei emberevő szörnyeknek felelnek meg, és inkább óriások, mint törpék, de ettől eltekintve hasonló vonásokat hordoznak, mint görög társaik, pl. nagyhatalmú mágusok, és emberevők, emberrablók, akik bizonyos időközönként emberáldozatot követelnek (míg néhányuk jóságos és igen szép).
'Érdekes' módon, találunk teljesen más forásokat is arra, hogy valójában ez az emberevés Schenouda kifejezését használva valójában emberhasznosítás volt, és miképpen kapcsolódhatott össze a beavatási rítusokkal. Mircea Eliade az alábbiakat közli (Mítoszok, álmok és misztériumok): "A manjáknál és bandáknál létezik egy Ngakola néven ismert társaság. "A mítosz szerint, amelyet az újoncoknak elmesélnek a beavatás során, Ngakola hajdanán a föld alatt élt. Teste nagyon fekete volt, és hosszú szőr borította. Senki nem tudta, honnét jött, de a vadonban lakott, egy mocsaras vízfolyás mentén (...) Hatalmában állt, hogy megöljön valakit, majd új életet leheljen belé, sőt még jobb embert is tudott csinálni belőle." Az emberekhez fordult tehát: "Küldjetek hozzám embereket, megeszem, és megújulva hányom ki őket!" Követték tanácsait, de mivel Ngakola csak a felét adta vissza azoknak, akiket elnyelt, az emberek elhatározták, hogy bosszút állnak: "sok maniókát adtak neki, amihez köveket kevertek, így aztán sikerült legyengíteniük a szörnyet, s kés- és lándzsadöfésekkel meg tudták ölni." Ez a mítosz alapozza meg és szentesíti a titkos társaság rítusait. A beavatási szertartásokban nagy szerepet játszik egy lapos, szent kő: a hagyomány szerint ez a Ngakola hasából került elő. Az újoncot bevezetik egy kunyhóba, amely a szörny hasát jelképezi. Ott hallja Ngakola hangját, ott ostorozzák meg és vetik alá kínzásoknak; azt mondják neki, hogy "most bekerült a Ngakola hasába", és éppen emésztődik. A többi beavatott kórusban énekel: "Ngakola, vedd el mindnyájunk beleit, Ngakola, vedd el mindnyájunkmáját!". A beavató mester további próbatételek után végül bejelenti, hogy Ngakola, aki megette az újoncot, most visszaadta." Kezdjük sejteni, hogy 'ártatlan' meséink valójában hajdani felettébb szörnyű szokásokat őriztek meg, amikben még az olyan apróságok is passzolnak, mint pl. a kövek állandó jelenléte; Piroska meséjében is nehéz kövekkel ártalmatlanítják a farkast(akit persze nevezhetnénk akár Ngakolának vagy valamelyik ráksaszának). Mindez persze csak egy-egy eleme a globálisan elterjedt "szörny általi felfalatás" témájának, amiből kezdetben a 'szörnyek' profitáltak, de az emberek kezében, mint átalakító eljárás a beavatási halál és újjászületés egyik általánosan használt 'technológiai' operációjává vált, és különböző elemeit együttesen vagy elszórtan már említettük pl. Cerridwen-Taliesin és Médea praktikái kapcsán. A fentebbi afrikai történet szépen behozza a képbe a kövek témáját, amiknél legutóbb időzünk, és nem kell túlságosan megeröltetni emlékezőtehetségünket, hogy rájöjjünk, a felfalás és a kő a görögöknél is igen szoros kapcsolatban állott éppen Zeusz születése kapcsán. Sőt, a Szaturnusz által elnyelt és kihányt 'helyettesítő' kő az idők folyamán az alkimista Bölcsek kövének is egyik szimbólumává vált, amiről is Maier beszámol az Atalanta Fugiens XII. fejezetében. Az persze már csak a hab a tortán, hogy egyes források szerint ez a kő a Delphi Omphalos...
Hogy még egyértelműbbé tegyük, a beavatási, meghalási-újjászületési misztériumok földgolyószerte a részletekig menő egyezéseket mutatnak(és az egyik legérdekesebb kérdés, hogy ez miképpen lehetséges) egyfajta 'mesterséges megtermékenyítési és kihordási' processzus keretében, ismét idézem Eliade-t: "Mint látjuk, a beavatással minden újrakezdődik. Incipit vita nova. Olykor a második születés szimbolizmusa kézzelfogható gesztusokban is kifejezősik. Egyes bantu népeknél a kisfiú, mielőtt körülmetélnék, az "újból születés" néven ismert szertartáson esik át. Apja kost áldoz, majd három nap múlva beburkolja a gyereket az állat hashártyájával és bőrével. Ezt megelőzően azonban a gyereknek föl kell másznia anyja mellé az ágyba, és sírnia, mint egy újszülöttnek. Három napig marad a kosbőrben, a negyedik napon pedig az apa közösül a feleségével. Ugyanennél a népnél, a halottakat kosbőrökben, magzati testtartásban temetik el. Az állatbőr rituális felöltése révén történő misztikus újjászületés szimbolizmusánál, amely az ősi Egyiptomban éppúgy ismeretes volt, mint Indiában, most nem időzünk." Nem is régen rágódtunk itt erről korábban...
Hopp, találtam Robert Temple Kristálynap c. könyvében egy részt (450-51. old), ahol használja Cook könyvét, benne van a Phótiosz idézete is. Ez azért is jó, mert így viszont elérhető magyarul is. Viszont ez a magyar fordítás nem a legpontosabb, így mindenképpen jó, hogy azokat is idevettem... (Templét meg felesleges külön idézgetni, mert sokszor nem sok fogalma va arról, amiket leír).
"Szóval nézd meg, ezt a részt, mert korábban azt hittem, tektitekről van szó, amik valóban vannak a libanoni hegyekben, de ez valami más, amit Damaszkiosz elbeszél…" Ezt viszont sajnos nem találtam meg, csupán szűkszavú összefoglalásokat, amik repülő, beszélő tüzes köveket említenek.
Előljáróban:
Damaszkiosz görög újplatonista filozófus szíriai Damaszkuszban született 458-ban, 57 km-re Baalbektől. Előbb Alexandriában élt, majd Athénba költözött, ahol többek közt Iszidórosznál tanult, aki az Athéni Iskola vezetője volt. Ott éppen Damaszkiosz váltotta az iskola élén. Mikor I. Justinian császár 529-ben bezáratta az Athéni Iskolát, az utolsó nagy pogány tudós, Damaszkiosz és hat társa elhagyta Athént és a perzsa király udvárában próbáltak menedékre lelni...
Damaszkiosz hatalmas munkával megírta "Iszidórosz filozófus élete" c. munkáját. Ez nem maradt fenn, csak töredékesen, de még így is a legfőbb forrása a neoplatonista filozófusoknak és azoknak a harcoknak, melyeket a keresztény püspökök irányítottak az utolsó pogány filozófusok ellen. A bizánci korszakban azonban még meg volt a könyve, Agathias vagy a Szuda lexikon sűrűn idézgették, de a legfőbb forrás Phótiosz 9. századi bizánci tudós Myriobiblon-ja, annak is a 242. fejezete, mely Damaszkiosz könyvével foglalkozik és hosszasan kivonatol belőle részeket (Phótiosznak ez a része kétféle kéziratos másolatban is fennmaradt, és némi különbség is van a kettő között).
Damaszkiosz könyvének töredékeit a német Rudolf Asmus már kiadta, ez hozzáférhető: Damaskios, Das Leben des Philosophen Isidoros, 1911:
(Egyébként mindkét szöveg adja Phótiosz kétféle másolatét, de az eltérés nem jeletős). Szóval ebből a minket érdeklő részekből megtudjuk, hogy Iszidórosz Aszklépiadésszel bejárta egész Keletet. A 94. szakasz azt mondja Phótiosz, hogy Héliupolisz (Baalbek) határába értek, és Aszklépiadész megmászta a Libanon hegyet, ahol számos baitülosz található, melyekről csodás történeteket mesélt.
Majd egy nagy kihagyással Phótiosz folytatja a történetet a 203. szakaszban, ahol már részletesebben kezd a baitüloszról beszélni: „Én láttam –mondja ő- a baitüloszt a levegőben haladni. Néha ruhába burkolták, néha pedig a ministráns vitte a kezében. A baitülosz ministránsát Euszébiosznak nevezték..."
Phótiosznak ezt a fejezetét én sem találtam angolul, viszont A. B. Cook angol vallástörténész is foglalkozik a baitüloszokkal a Zeus: a study in ancient religion c. munkája III. kötetében, ahol van egy nagy rész a meteoritok kultuszáról. Idézi Phótiosz kivonatát is, ahol a baalbeki baitüloszról beszél Damaszkiosz (888-889. oldal):
Szóval leír benne egy arasz átmérőjű (22-23 cm) fehéres tökéletes gömböt, ami néha bíborba játszik, mint baitüloszt... de azt hiszem Cook rossz nyomon jár, mikor valamiféle meteoritnak gondolja...
Igen, valóban érdekes a "Hófehérke és a hét törpe" meséje, hisz nem a Grimm testvérek találták ki, hanem egy népmese változatot jegyezték fel. Egyesek megpróbálják a mese eredetét a 16. századba utalni, és Margarete von Waldeck-el magyarázni... de a történet változatait nem csak német földön, hanem a Balkánon, Itáliában, sőt a Kaukázusban is feljegyezték... és némelykről tudható, hogy régebbi eredetű a középkornál.
Mindenesetre nem nehéz párhuzamot vonni a kabirokkal vagy daktüloszokkal. A kabirok számát is leginkább hétre tették, és nagyon sokszor úgy jelennek meg a történetekben, mint a Nagy Istennő kísérői, szolgái, szeretői (akár a kelták Fehér Istennője). Nekik tulajdonították a bányászat feltalálását is.
A mesében a törpék bányászok, de ez a mese amúgy is tele van horrorisztikus elemekkel, akár a kabiroké. A vadásznak pld. ki kellene vágnia a hétéves Hófehérke szivét az erdőben, de egy szarvasét viszi helyette, amit a mostoha meg is eszik (Csipkerózsika eredeti meséjében a száz éve "alvó" lányt a királyfi sem csókkal ébreszti fel, hanem megerőszakolja. A lány gyermekeit pedig a királyfi anyja egyszerűen fel akarja falni).
Mikor megeszi a "mérgezett almát" a törpék egy üvegkoporsóba helyezik, de valójában a meséből is tudható, hogy az nem kimondottan "halálos méreg", hanem valami olyasmi, amitől "mély álomba" zuhan. Üvegkoporsóról még a Nagy Sándorról szóló beszámolókból hallunk, hiszen mikor testét Alexandriába vitték, ott egy üvegkoporsóba helyezték: egyiptomi alkimisták vették kezelésbe a testét, hogy ellenálljon az időnek (sőt, a koporsóba is -a hagyomány szerint- alkimista titkokat rejtő könyveket helyeztek). A kopt hagyomány is beszél azokról az időkről, mikor a Nagy Piramist még nem zárták le a rómaiak, és kincskeresők jártak a föld alatti termekben, ott üvegkoporsók alatt nyugvó "ép" halottakat láttak.
Különös elem még, hogy a koporsóban ilyen állapotban van Hófehérke éveket, mire a herceg jön és kimenti csókjával. S akinek még ez semm elég, el kell olvasni Grimm mesegyűjtéséből az "Üvegkoporsó" címűt (magyarul: 1957): egy szabóinas eltévedt egy erdőben, s talált egy kőfalat, azon egy ajtót, ezen behatolva egy csarnokba jutott, ahol nagy üvegkoporsót talált, benne gyönyörűszép lánnyal...
"Egyébként a „Morgos” névvel ő sem megy sokra, megkockáztatja, hogy talán fríg eredetű, de ez teljesen bizonytalan." Ebből is látszik hogy ezek az ókortudósok teljesen kutyaütők, hiszen bárki láthatja, hogy itt a hét földalatti bányász egyikéről van szó. Bár erre az elméletre térjünk vissza majd akkor, ha előkerülnek pl. Hapcios vagy Vidoros nevű daktüloszok...:-)
"Szóval nézd meg, ezt a részt, mert korábban azt hittem, tektitekről van szó, amik valóban vannak a libanoni hegyekben, de ez valami más, amit Damaszkiosz elbeszél…" Ezt viszont sajnos nem találtam meg, csupán szűkszavú összefoglalásokat, amik repülő, beszélő tüzes köveket említenek.
[Az ida hegyi barlang, mely közel ötezer évig "üzemelt", mint misztériumok helye, azaz a kereszténykor kezdetéig. És még is úgy szűnt meg, hogy alig tudunk valamit az ott folyó szertartásokból, rítusokból, mert az ókori szerzők rendre betartoták hallgatasi parancsukat...]
Érdekes a Püthagorasz megtisztításáról szóló rész. Annyit tennék hozzá javításként: Morgos valójában az egyik idai daktülosz volt, viszont egyedül Porphüriosz említi ezt a nevet. A másik érdekesség, hogy Morgosnak ezek szerint külön papjai voltak.
Az idai daktüloszok krétai barlangja már több mint hatezer éve szent hely. Kréta legmagasabb hegyén, az 2456 m magas Ida hegyen van, éspedig 1498 m magasságban. A mítosz szerint ebben a barlangban rejtegették a kurészek a csecsemő Zeuszt. 1885-ben és 1982-ben folytak itt ásatások. A fő barlang 40 x 50 méteres.
Amúgy szinte semmilyen forrásunk nincs az ókorban itt folyt szertartásokról, és ezért is értékes Porphüriosz beszámolója. Pythagorasz leírt egy természetes sziklából faragott oltárt a bejáratban, ami máig fennmaradt. A barlang belsejében volt Zeusz elefántcsontból faragott trónja (a barlangban találtak szétszórva elefántcsontdarabokat is). Az antik források szerint a barlang évezredeken át beavatóhely és orákulum volt.
Az Argonautica Orphica már az elején elbeszéli, hogy Orpheuszt Krétán beavatták az Ida-hegyi barlangban, ahol megtapasztalta a „korübantok bámulatos erejét”.
Hogy Trophóniosz barlangja alatt más járatok is vannak, fölöttébb elképzelhető. Többször említettem ilyen járatokat az orkhomenoszi királyságban. Az innen pár km-re lévő Laphüsztion hegyen pedig lejárat volt az alvilágba a hagyomány szerint.
Porphüriosz meteoritikus mennykövet ír (eredetiben: keraunia), valószínűleg ez az lehet, aminek mondja: egy meteoritdarab. Sok ilyet tiszteltek az ókorban. Maximilian Mayer német ókortudós a Porphüriosz által említett villámkőre (ami egy baetyli) azt írja, talán Rhea istennő szent tárgya lehetett a krétai barlangban. Egyébként a „Morgos” névvel ő sem megy sokra, megkockáztatja, hogy talán fríg eredetű, de ez teljesen bizonytalan.
Szótakosz i.e. 3. századi szerző kétféle kerauniáról, azaz mennykőről beszél: vörös és fekete. Ez utóbbi változat fekete és kerek, s szentnek tartották. A tudósok rendszerint meteoritot látnak benne… Ókori nevük még a baitülosz volt, de később már mindenféle szent kőre alkalmazták, de eredetileg a szent kövek egy fajtája volt (melyek képesek voltak maguktól mozogni).
Hogy ezek a villámkövek közt, mások is elbújhatnak, mint közönséges meteoritok vagy tektitek, javaslom nézz bele Damaszkiosz könyvébe, ami Iszidórosz filozófus életéről szól. Ebből megtudjuk többek közt, hogy mikor Iszidórosz és Aszklépiadész a libanoni hegyekben számos baitüloszt látott, melyekről ez utóbbi sok csodálatos dolgot mesélt… Szóval nézd meg, ezt a részt, mert korábban azt hittem, tektitekről van szó, amik valóban vannak a libanoni hegyekben, de ez valami más, amit Damaszkiosz elbeszél…
Trophóniosz és testvére, Agamedész híres építészek voltak. Nem csupán Hürieosz kincseskamráját és Apollon delphi templomát építették, hanem: pld. Thébaiban Amphitryon házát, Apollón szentélye Pagasaiban, Augesziasz kincsesháza Ellisban,
Porphüriosz najádok barlangjáról szóló munkáját nem rég magyarul is kiadták: Pogány teológia, Bpest, 2004 (ezen belül: Porphüriosz: A nimfák barlangja az Odüsszeiában, Lautner Péter fordítása).
Hááát..nem tudom ..de szerintem itt a tudományos indokok eléggé meggyőzőek .De hát miért lenne az problémás ha ők ennél jóval előbb már idejöttek volna ? Nem lett volna kötelező itt úgy élniük hogy a földiek is tudjanak róla.Tehát néhány ezer évvel ezelőtt akár simán mondhadták volna azt hogy csak most jöttek le .
[Az ida hegyi barlang, mely közel ötezer évig "üzemelt", mint misztériumok helye, azaz a kereszténykor kezdetéig. És még is úgy szűnt meg, hogy alig tudunk valamit az ott folyó szertartásokból, rítusokból, mert az ókori szerzők rendre betartoták hallgatasi parancsukat...]