Azzal együtt ballibéket nem is elsősorban a szerencsétlenkedésük, hanem a cigánybűnözéssel szembeni magatartásuk vágja rendesen haza.
Arról nem is beszélve, hogy szinte az összes hozzájuk kötődő cigányvezéren látszik, hogy helyi maffiavezér. Primitívek a végtelenségig és mindegyiknek folyamatban lévő rendőrségi ügye van.
Gondolom, 2010-ben ezek szállíthatták a szavazatokat.
2 percig szónókol egy ilyen "professzor" a TV-ben a rasszizmusról és hatszor jobban égeti a ballibet mint Gyurcsány, Kóka és Fodor együttvéve, pedig azok sem kispályások ezen a téren.
Ugyanígy volt ez a hasonló lélekszámú Szécsényben is pár éve, függetlenül attól, hogy ott nem cigány volt az elkövető, s nem mentek tüntetni "a magyarok" ellen.
Az is egy mocskos gazember.De nezd meg az utobbi idök statisztikajat.Hany cigany ölt meg magyart.Hany magyar magyart.Hany magyar ciganyt.Elvileg kilencszer több magyar alatal elkövetett gyilkossagnak kellene lenni de nem igy van hanem10 böl kilencet a kisebbseg követ el.
Olvasószerkesztő: Bori Erzsébet Szerkesztő: Fris E. Katalin Korrektor: Szüsz-Szatmári Réka Fejléc, logoterv: Eperjesi Ágnes Lapterv, tördelés: Szele György
Szerkesztőség: 1084 Budapest, Tavaszmező u. 6. Telefon, fax: (06-1)-313-1887
Kivancsi lennek akik itt arra hivatkoznak hogy hajnalba ne menjen haza azok közül hanyan elnek videken.Videken altalaban mas a helyzet masok a szokasok es a kulturbol altalaban gyalog indulnak haza.A kislany is valoszinö elöször a többedmagaval ment aztan lassan ki hogy er haza ugy fogynak.A kislanynak lett volna meg 300 metere hazaig ezt hasznaltak ki.
Lehet, hogy en ehhez egyaltalan nem ertek, de szerintem mind az elkoveto, mind az aldozat - foleg az aldozat - etnikuma akkor fontos, ha az ok-okozati osszefuggesbe hozhato a buntennyel.
Tehat, ha azert olok meg valakit, mert feher es romai katolikus, akkor bizony az aldozat borszine es vallasa kozponti kerdes a bunteny vzsgalatanal.
Tehat, jelen esetben, ha az elkovetok ciganyok es cigany mivoltukban oltek, akkor bizony ez fontos korulmeny. Ha az aldozat faji, vallasi, nemi, stb. jellemzoje szerepet jatszott abban, hogy o az aldozat, akkor ugyancsak fontos ezt megemliteni.
Ha viszont egy neger ciganyt, lelonek egy zsingagobol kijovet, mert el akarjak lopni a penzet, akkor kurvara mindegy, hogy neger, cigany es zsido.
"Időközben a belpolitikai és egyéb helyzet alakulása, illetve a nemzeti radikális médiát ért szüntelen támadások miatt technikai székhelyét az Amerikai Egyesült Államokba helyezte át."
LOL a diktatúrák diktatúrájába? a Nagy Sátánba? :D:D:D
Valóban. De amikor a sértettek a kisebbséghez tartoznak, akkor nem zavar titeket az érvelésben, hogy (elkövetők hiányában) rasszista indíték ott is csak feltételezés.
Egy részük ráckevei cigány volt. Átugrottak a lacházai tezsvírekhez, hogy megerőszakoljanak és megöljenek egy magyar lányt. Ott van a cikkben, hogy már a rendezvényen kiszemelték.