Az aszódi rendezvényt érdemeihez mérhetően méltatni mind szellemi magasröptét, mind bohém hangulatát tekintve kevés a szó, mi birtokomba került 35 év alatt. Ha egy szóba próbálnám sűríteni, talán azt mondanám: parádés.
Köszönöm a meghívást, remélem tétova rétori botorkálásom nem csökkentette lényegesen az esemény fényét.
Na de az élet nem áll meg bár az idő nálam még szombat éjjel 2 óránál tart úgyhogy mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlok egy újabb kulturális rendezvényt, melynek fehérvári szereplője is lesz, ráadásul közeli barátunk.
Tábor városában valaki pont most ecsetelte Aszódon a hely kiválóságát, s szavai értő közönségre találtak jövő hétvégén kerül megrendezésre a JAZZTIVAL TÁBOR 2005 névre hallgató zenei rendezvény. Pénteken este, azaz szeptember 30-án fellép egy magyar zenekar, s velük a mi barátunk. De láthatók és hallhatók lesznek még olyan zenei nagyságok, mint George (korábban Jiří) Mraz, vagy Yvonne Sanchez.
Aki szereti a műfajt, és esetleg egy 3-4 napos hétvégét rászánna Tábor alapos feltérképezésére, kérem jelentkezzen, mert én sem szeretnék egyedül menni
A tudnivalók:
29.9.-1.10.2005 JAZZTIVAL TÁBOR 2005 se koná v kongresovém sále AMBER HOTELu PALCÁT v Táboře, tř. 9. května.
PROGRAM JAZZTIVAL:(Změna programu vyhrazena)29.9.2005 19.00 - 24.00 hodSTIVÍN & Co. ( CZ )EMIL VIKLICKÝ TRIO ( CZ )featuring STEVE HOUBEN ( B )GEORGE MRAZ QUARTET ( USA )30.9.2005 19.00 - 24.00 hodBATTO JUNIOR JAZZ Q ( H )JAZZ HEADS ( CZ )ROBERT BALZAR TRIO ( CZ )featuring YVONNE SANCHEZ1.10.2005 19.00 - 24.00 hodJAZZ SANATORIUM LUĎKA HULANAfeaturing JANA KOUBKOVÁ ( CZ )KAREL RŮIČKA TRIO ( CZ )LACO DECZI CELULA NEW YORK ( USA )
http://www.jazzlive.cz/
És mindenképpen illesse köszönet azokat, kik elfogadták meghívásunkat.
Hiszen ha nem jön el a fővárosi, valamint a székesfehérvári különítmény akkor talán nem is lett volna ennyire "prágaias" a hangulat.
Pivonkának külön köszönet a knédliért, Tychot pedig illesse még egy nagy a taps a köszöntőért.
Csatlakozva az előttem szólóhoz mély tisztelettel köszönjük, hogy részesei lehettünk Brno, Nymburk, Prága, Kersko... Aszódra költöztetésének. Üdv a szervezőknek és egyéb "Isteneknek"!
Jó tanácsot,segítséget kérnék ,Brnóba és Olomoucba készülünk ,ahol várost nézni és kirándulni szeretnénk,erre három napunk lesz,mi az amit semiképpen ne hagyjunk ki ,esetleg konkrét tippeket szeretnék tőletek kérni.Hol érdemes aludni(olcsó,de tiszta kategória),enni,stb??Köszönöm mindenkinek előre is!!!
"Tervei szerint Budapesten fél éven belül, majd a nagyobb városokban Svejk sörözők nyílnak, amelyek a (prágai) kiskocsmák hangulatát igyekeznek megőrizni."
Péntek délután a Vásárcsarnokban a Cseh napok keretében az ideiglenes ott működő Svejk sörözőben néhány korsó hibátlan Pilsner Urquell elfogyasztása közben az alábbi két fontos információhoz jutottam:
1. Az itt csapolt sört nem széndioxiddal, hanem nitrogén-dioxid gázzal nyomják ki a hordóból. Nem pezseg. Azt mondták, ennek a sörnek ez az igazi csapolási módja.
2. Söreink egy részét maga Svejk unokája csapolta, aki a prágai Svejk éttermek és a jogok tulajdonosa. Tervei szerint Budapesten fél éven belül, majd a nagyobb városokban Svejk sörözők nyílnak, amelyek a (prágai) kiskocsmák hangulatát igyekeznek megőrizni.
Jutalmául alkalmi társaságunk példamutató fogyasztásának, bemutattak bennünket az Unokának, kezet is fogtunk.
Ez a személyes favoritom, ha van hely, akkor itt szoktam szunyálni. Más kérdés, hogy főszezonban, néha hetekkel előre nincs hely :( De most lehet szerencséd.
Belegondolni is rossz, hogy támasztod a homlokod a WC-ben, és egyszer csak beözönlik melléd egy emeletes Neoplan-nyi, sörsajttal maszatolt, amúgy turistaszalámi-szagot árasztó tulok, és mint helybéli ritkaságot, sűrű vakuvillogtatás közepette megörökítenek, talán még háttérképnek is kiraknak a mobilra...
Látom oda sem fogunk már túl sokat járni. Szorulunk kijjebb, egyre kijjebb...
Hm, mit találtam véletlenül. http://www.tvpaprika.hu/index.php?page=paprikatours&id=5 MOst nemtom, ennek örüljek-e, vagy inkább nem, mert ebből is turistaizé lesz...
De szerintem azért igazságod ellenére nem kell leszólni a könyvet, elég jó válogatás, a maga nemében hiánypótló kiadvány sok értékes tartalommal, az ízlések meg nem egyformák.
Viszont benne van Prága Reprezentációs Háza mint feltétlenül kipróbálandó intzémény - így nálam sajnos el is veszítette hitelét a könyv. Néha az az érzésem, hogy alapvetően kétféle Prágalátogató létezik. És mi akár innen a topicból is -elsősorban mondom ezt, a személyes találkozások után leszűrve -a másik csoportba tartozunk, ha érthető amit írtam.