Egyetértek, főleg a gondolataid második részével! (persze az első más kategória, bizonyítja, hogy azért jól működik az RCI)
ha már az ember pár éve beleesett a "hibába", hogy belépett az RCI-be, akkor mindent bele, nosza használjuk ki! Még ma sem tudom eldönteni, hogy jól tettük-e, mikor vagy 4 éve beléptünk, de amit eddig kihoztunk belőle, az megérte! Ha azokat az üdüléseket befizettem volna holmi utazási irodában, már ugyanannyi költségnél tartanék, mint az egykori vételár, plusz a rezsiköltségek, és még tudom magam kábítani azzal, hogy féláron legalább, de el is adhatom az üdülési jogomat.
Igaz, hogy ha elmész egy-egy bemutatóra, mindent megtesznek, hogy újabb pénzt vegyenek le tőled...
Végül ráéreztem, hogy a mi szerény egy hetünk kevés két hetes nyári tengerpartra, ezért döntöttem úgy, hogy (urtoljára) hagyom magam rábeszélni, és átléptünk a pontrendszerbe.
Most az a feladat, hogy hogyan lehet a legoptimálisabban bűvészkedni a pontokkal, az immár két hét cseréjével, mikor, mi jön ki jobban.
Bízom benne, hogy egy-két éven belül megnyílik sok horvát üdülő, és egyre több üdülő lesz "pontos", addig, meg ha nem használjuk fel minden pontunkat, csak szaporodik!
Egy biztos: ingyen, kis pénzért nem lehet belépni a régieknek a pontrendszerbe, de ha egyszer megvan, akkor már nagyon ki kell használni!
Nézzetek meg egy nívósabb Costa del Sol-os apartmant augusztus-szeptemberben bármelyik utazási irodánál, , megvan az 4 főre vagy 300 ezer, és akkor lehet számolni két héttel, több évvel...
Nem csinálok reklámot sem a pontoknak, sem az RCI-nek, de aki pont így megy nyaralni (saját szervezés, apartman, és igényes egy kissé), annak ideális!
A mi kék hetünk dobogón valami 5500 pontot ér. Semmire nem jó. Ráforditás nélkül egy RCI-jos zsebkendőt se kapok érte a pontrendszerben.
De így, cserebere alapon minden alkalommal piroshétre és sokkal nagyobb apartmanra cseréljük, és nem csak 45 nappal előbb, hanem most pl. egy március óta tudott cserén voltunk a Fekete-erdőben síelni.
Lehet abban valami, amit bosibo mond, ha az embernek van rá (szánt) pénze, és piros heteket gyűjtöget.
De akinek kék hete van, vagy olyat akar venni, annak ez a rendszer csak arra jó, hogy úgy érezze megint pénzt akarnak tőle:)
Engem nem tudott szegény libus meggyőzni:) Pedig ő próbálkozott teljes mellbedobással:) Csak én nem vagyok olyan..:)))
ha benn vagy a pontrendszerben, akkor élhetsz a hagyományos hetet-hétért lehetőséggel is, vagy az egészet a pontokra is alapozhatod. Nekem legalábbis így mondták. belépni bármilyen színű héttel lehet, azzal a pontmennyiséggel indulsz, amit a vásárolt hét ér.
Szerintem így logikus.
Azt mondták nekem, hogy az idén Horvátország is belép az RCI-be, az isztriától Dubrovnikig.
Szeretném hinni, kihasználni!
Friss példa ( 2002.január illetve 2001. október )
Dobogómajor kék hétért csere Kanári szigetekre piros hét Club Marina illetve Club Siesta ( Harkány ) fehér hét csere Kanári szigetekre Hollywood Mirage piros hét ( Gold Crown ).
Azért nem kell elalélni a pontrendszertől ! Nézd meg az RCI honlapján a hotel katalogust és akkor biz láthatod, hogy kevés még az "RCI points" lehetőség.
Egyébként a Dobogómajornál bármilyen szinre tudsz máshol pirosat kapni.
köszi.
csak pontért??
Ez elég durva lenne...mert akkor nem lenne értelme a piroson kívül más hétnek, hiszen csak piros héttel lehet belépni(nekem ezt mondták)
A végén kezdem:
3 éve vett piros Dobogómajor hetünk ér 38.500 pntot, (700 rugeszért vettük anno) most vettünk hozzá egy fehér hévízi hetet szintén 700 + 45 a regsisztráció, és így 52.500 pontunk van. Nem volt olcsó, de áttértünk pont-hitre (nem mohamedánra).
ha kihagynék egy évet is, oly mértékű pontjaim gyűlnek össze, hogy 2-3 évre is kisegítenek.
Hát szerintem a sima cserében is kell a piros hét, hogy kapj megfelelő csere-hetet.
Javaslom vegyél jó olcsón eladó "használt" hetet, azzal lépj be a pontrendszerbe, és gyűjtsd a pontokat!
mondom, ez a jövő, pár év, és csak pontért lesz csere-hét.
és számoltál is már?
Nekem valahogy úgy tűnt, hogy sokkal jobb megmaradnom a leggyengébb heteknél, mert a lehetőség így is adott, csak nem kell pirosra váltanom.
A pontrendszer azoknak való, akik úgy mennek nyaralni,hogy eltervezgetik, megrágják, stb, tehát sokat tökölnek.
Last Minute lehetőségeket kihasználva egy ótvar szintű héttel is ugyanúgy tuds menni nyaralni, talán még olcsóbban is, hiszen egy piros és egy kék hét között elég nagy eltérés van forintálisan.
És az igaz, hogy akár kétszer mehetsz nyaralni, de mennyiért kaptad meg ezt a lehetőséget?
Szóval a pontrendszerben az üdülőd ellenértéke X.000 pont. ha elmész nyaralni, akkor talaálsz egy üdülőt Y.000 pontért, és marad még Z.000 pontod, amiből vehetsz bérautót, repjegyet, vagy átviheted a jövő évre, és gyarapítod a jövő évi pontjaidat.
A régi metódus volt: hetet-hétért, értékegyeztetés nélkül, tehát egy piros hetedet elcserélhetted egy rosszab értékű kék hétre, és vége, nem marad semmi a jövő évre, csak szintén egy hét.
Mindenképpen a pontrendszeré a jövő!
ha beéred előszezonnal, holtszezonnal, egy saját hétből talán két hét üdülést is kihozhatsz!
Értékegyeztetés, pontok értéke, ez a lényeg!
bosibo
pete!
javaslom: Ha veszel hetet, azonnal lépj be a pontrendszerbe! Kérdezd meg, mennyi pontot ér egy piros hét Dobogómajorban! Én most léptem át, a 23. heti piros heti 2 fős apartman valami 38.000 pontot ér. Ha pontrendszerbe lépsz, már nem számít sem a hét színe, sem az üdülő helye, csak a pontok!! Nagyon nézz utána, hogy mi mennyi pontot ér. Szerintem manapság egy 38.000 ezer pontos üdülő kb. 1,2-1,5 mille lehet. A jövő a pontrendszeré, ezt ne felejtsd el! Egy valamirevaló spanyol hét nyáron jóval 40.000 pont felett van. Ha ellátogatsz a www.rci.com-ra (remélem ez az oldal neve) megnézheted sok üdülő pontos értékeit, tehát ennyi pontért kapsz ott hetet.
Ugye nem voltam nagyon érthetetlen??? :-)
ha kell még segítség, csak írj!!
bosibo
Na igen,. amikor mi vettük, akkor is az általunk kinézett legolcsóbb hét természetesen éppen akkor fogyott el (aszonták egyidőben máshol is vannak előadások és az egyik ilyenen már elvitteék előlünk)
Elég tepedt duma volt:) de megvettük a következő legolcsóbbat.
Aztán rá akartak beszélni a pontrendszerre, de az csak akkor, ha ráfizetünk még valamennyit.
Szintén Dobogómajor(nagyon klassz a hely), de minket nem sikerült befűzniük.
Maradunk a last minute-nál,ha nyaralásról van szó(amúgy is lehetetle szerintem egy évvel előtte megmondani, mikro mész nyaralni)a hetünk deponálva, ennyi elég is.
Ja, csak azt akartam mondani, hogy ez a most azonnal, mert elfogy, ez egy eléggé szar duma:))
1 évvel ezelőtt pontosan ezt a mókát játszották el, akor a 700 helyett 650-t mondva. Szerintem ez a marketingpolitika része. Amikor már majdnem rávettek az 1 millásra, akkor bedobják a 700-t és te elalélsz:)
Ettől függetlenül vedd meg, ha tetszik, csak tudd, hogy szó szerint (K&H-s hitelestül, 3 hónapostul stb) ugyanez ment a kezdetektől:)
Szóval az a "csak ma" az olyan amerikás:))))
Annyira jó a Dobogómajor, hogy szüleimet egy hete arra kapacitálták a Kanári szigeteken, hogy cseréljék be egy ottani jogra. Elöször egy olyan ajánlatot tettek, hogy csak nevettem. Csere+2millka de utána már lementek csak kp-ra (az is csak 1,5 részletre ). Rájöttek, hogy a Dobogómajor a legjobb RCI üdülő kelet-Európában igy nem igazán versenyképes az ajánlatuk.
Sziasztok,
Tegnap voltunk egy udulesi jogrol szolo tajekoztaton (RCI-os). Dobogomajor es Nemesnep kozott lehetett valasztani, oszinten mondom, Dobogomajor nagyon szimpatikus volt. A lenyeg: 2 fo szamara egy kek het listaara 1.1 MFt, "csak tegnap" a penzugyis ajanlata 700 eFt volt es lehetett 350 eFt 3 honapon belul, a maradek pedig 1 even belul reszletekben.
Mit szoltok az arakhoz? Szerintetek meddig lehet lemenni az alkudozasba? Volt egy olyan erzesem, hogy amennyit en mondok, annyiert ideadtak volna. 1 piros het 1.9 MFt lett volna, de a hozzaszolasaitokbol itelve nem igazan eri meg a piros het. Mikor mondtam, hogy kek hettel is mentek piros hetekre udulni, eloszor a vallukat vonogattak, de mikor lattak, hogy eleg tajekozott vagyok (hala Nektek), kiboktek a 45 naprol szolo infot is, tehet a szinkorlatok feloldasat.
Egyre szimpatikusabb ez az RCI-os dolog, az iden erre meg nem tudunk aldozni, de lehet jovore befektetunk 1 kek hetbe.Varom a velemenyeket.
Udv.
pete
Most jöttem meg a Feketeerdőből. RCI-jos csere volt:) Nagyon jó volt, piros szezon 4 fő a kékszezoni 2 fős (Dobogómajor) helyett. Sipálya, szauna, fantasztikus táj, béke, mézeskalácsház, és jajjdeszép:)
Csak annyi kikötés volt, hogy Alpok, és sirégió. És már tavaly májusban tudtuk, hogy ekkor és ide fogunk menni. Ideális:)
1. Köszi a gratulációt
2. 4 személyes, 7. hét (február vége felé, piros)
3. A részvényt most nem tudom fejböl, majd otthon megnézem
4. A szállodán kérdeztem, de ott azt mondták, semmi garancia nincs arra, hogy _éppen_az_én_appartmannomat_ ki fogják-e adni akkor vagy sem.
Most az a helyzet, hogy legalább 3-4 évig nem vagyunk utazóképesek, és minden évben le kell perkálni 70.000,- Ft-ot fenntartási költség címén, ami most ... :(
(Budapestiek lévén nem nagyon fogunk soha a PCH-ban "telelni".)
2) Saját magad adod el.
Ebben az esetben vagy ismerősnek, vagy újsághirdetés útján szoktak próbálkozni.
Most mondom a buktatót:
Újságból általában azok vesznek üdülési jogot, akik a hivatalos értékesítők előadásán nem tudták megvenni anyagi okokból, vagy nem szántak rá annyi pénzt, mint amennyiért ott megvehették volna. Ezenkívül csak profi 'üzérek' vesznek újságból, de azok csak rettentő nyomott áron.
A fentiekből következően ilyen rövid idővel a vásárlás után újságban csak veszteséggel/nyereség nélkül tudod eladni.
Bérbeadás: Elméletileg a szálloda recepcióján lehet érdeklődni, de nem tudom, hogy náluk ez mennyire működik...
Csak akkor ajánld föl bérbeadásra, ha határozottan bíztatnak a sikerrel, mert ha nem tudják kiadni, és te sem használod, arra az évre elveszik...
Amúgy hány személyes a jog, hányadik hétre szól, mennyi a mellé rendelt részvények névértéke, és mennyi az árfolyamértéke?
off>>
Úgy látom te elég tájékozott vagy. Másfél éve vettünk a Petneházy Club Hotelben egy üdülési hetet (piros) amit most családi okokból (terven felüli baba ...) szeretnénk eladni, vagy a hetünktet bérbeadni. Hova tudnék fordulni, aki segíteni tud ebben ? köszi.
<<
Ne haragudjatok ha offtopic vagyok, de talán ti tudtok nekem segíteni. Vettünk 1 hetet (RCI-vel) a Petneházy Club Hotelben (piros) kifejezetten csere célokra, mivel BP-en lakunk. Családi okok miatt el szeretném adni, és nem tudom hogy hol érdemes meghirdetni, ki foglalkozik ilyesmivel. Elöre is köszönöm, ha valaki segíteni tud.
Szia!
Hát nem könnyű, és olyan országokba nehéz kapni, mint francia Riviera, vagy Anglia, Svájc, Olasz. Mi inkább Spanyolba mentünk, és Máltára. Nem fogadtuk sem az első, sem a második, sem a többedik ajánlatot, aztán egyszercsak meglett a kívánt apartmanház.
Azt nem szabad elfelejteni, hogy a telefonos hölgyek/urak az elcserélt hetek után kapják a jutalékukat, tehát: ha a számítógépük kidob egy neked megfelelő hetet, azonnal hív az éppen ügyeletes, és rád akarja sózni. Nem kell azonnal elfogadni, mert máskor is kidob a gép egy megfelelő hetet, és akkor, ott is van egy másik ügyintéző, aki ismét hívni fog! Tehát csak várni kell pár hetet. Mi mindig március körül kezdtük el az aug. vége - szept. eleje 2 hetünket szervezni, és eddig mindig sikerült (3 éve használjuk).
Én elégedett vagyok az eddigi kapott szolgáltatások, ügyintézés színvonalával.
Nemtom, de én soha nem kapom azt a helyet és akkor, amikor szeretném..( 5-7 hónappal előtte) vagy csak az utolsó pillanatban, amikor meg már vagyonokért lehet csak repjegyet szerezni..( pedig piros hét)
Nekünk is Dobogomajorban van üdülési hetünk, méghozzá egy kékszezoni 2 személyes. (ha lenne még hely, ennek az ára 600 E körül van)
Ehhez képest eddigi összes csernénk piros hétre szólt, és 4-6 személyes volt. Szóval 2 dolog van:
-néha nagy mázlival ki lehet fogni piros hetet is kékért cserébe (igy megyünk most januárban Hinterzartenbe sielni egy hétre:)
Illetve fontos tudni, hogy 45 nappal az aktuális időpont előtt feloldódnak a szinkorlátok, vagyis ha nem fontos neked, hogy fél évre előre tudd, hogy mikor mész, akkor növeled az esélyeidet.
Mopndok egy példát.
Idén nyáron Svédorsázgban voltunk egy 6 személyes szuper apartmanban (szauna mosogatógép, minden amit akarsz). Ezt a cserét még januárban kértük, olyan megkötéssel, hogy mindegy, csak nyáron legyen és Skandinávia. (Minél kevésbé kötöd emg, természetesen annál nagyobbak az esélyek). Június végefelé telefonált a csaj, hogy volna lehetőség július végén Svédországban, 6 fő, akarjuk -e. Persze, hogy akartuk:))
Ez tehát úgy adódott ki, hogy feloldódtak a szin korlátok, belül kerültünk a 45 napon, és a szabad helyeket kiadták.
Az érdekes az, hogy a Hinterzarten apartmant már tavasz óta tudjuk, az a 2002-s hetünk cseréje, az ott tutira piros szezon (sírégió), ráadásul 4 fős, nem kettő:)
Aki esetleg profi, az megmondhatná, hogy is lehet:)
Egyébként Stockholmba idén nyáron olcsóbban kinálták a repülőjegyet, mint a Vista. Talán az lehet, hogy charter nincs, de a menetrendszerintire valamiért olcsóbb...
A bérelt autó ajánlást is érdemes megkérdezni, ha valaki messzire megy. (Mi végül egyiket se vettük igénybe.)
Én is azt mondom, hogy az RCI nagyon jó azoknak, akik általában költenek a nyaralásra. Mert ha valamennyit rááldozol, sokkal nagyobb szinvonalat kapsz érte, mint RCI tagság nélkül. De ha valaki csak a stoppolást+Youth hostel+ hátizsákból szalámit tudja megfizetni, annak lehet, hogy nem igazán éri meg...
Persze el is lehet adni a hetet, ha az adott év elég gyenge lett, és azon még keresni is lehet:)
Akkor látom, egy húron pendülünk!! :-))
Görög infom nincs, mivel mi lehetőleg kocsival utazunk, és elrontaná a hangulatomat a sok szerb, macedón sáp, amit leszednek az arra autózóktól... Marad inkább Spanyolország, vagy Olasz.
Két éve megvettem az RCI üdülőket bemutató CD-t, biztos rajta van, de megtalálod az infot az RCI honlapján is, az esetleges személyes beszámolót (amit valaki írt talán) keresd a keresőkben valami jó névvel, én is így találtam beszámolót az andalúziai apartmanházról, ahol az idén voltunk.
Sok sikert!
bosibo
Köszi a válaszokat. Minket is nagyon bosszant az árukapcsolás. És az is, hogy úgy tesznek, mintha ők tennének nekünk szívességet az eladással. Úgyhogy várunk addig, amíg megfelelő módon zajlik nálunk is ez a művelet! Egyébként mi 5 éve utazunk így, és mindig sikerült nagyon jól cserélni. Több országban jártunk, szívesen elmondjuk tapasztalatainkat néhány üdülőről, ha érdekel valakit.Tud-e valaki valamit a következő két üdülőről? Görögország:Porto Rio Resort Patras és Golden Coast Holiday Club Marathon