Melyik opel? Műanyag doblemezest nem kell ennyire kényeztetni.
Felnit inkább 2K-s anyaggal mint srével. Az tartósabb de budaprimer alapozó és hammerite festék is kiváló tud lenni. (vagy bármi jó anyag) Ne tévesszen meg a hemörájt alapozás nélkül is 100%-os védelme
Kamra nélkül a metálfény soha nem lesz szép. Aki valóban ért hozzá az egyből azt mondja hogy az egész ajtót fújni kell,mert tudja hogy külömben nem lesz szép. Szerintem egy 100-as minimum lesz ez a mutatvány.
egy kis segítségre lenne szükségem, csak szomszédolok egy másik topicból.
Hálás lennénk ha valaki végre rendet tenne a fejemben lakatolással és fényezéssel kapcsolatban.
Van egy Ford Galaxy-nk ami igen szép állapotnak örvend és nem is olyan régi ( 2005-ös).
Történt vele hogy egy nem teljesen átgondolt parkolás után le lett húzva a jobb oldala szépen, körültekintően.
A jobb hátsó sárvédőtől, egészen a jobb első ajtó aljáig. Sehol nem jött le a festék, de az ajtókon horpadásnyomok vannak, a sárvédőről pedig leugrott a gyári lakkréteg. 1 éve húzom már a javítattást, mert nem találok 2 olyan mestert sem akik ugyanazt mondanák. Ez normális szeritetek? A Fornál kaptam rá egy 150ezres ajánlatot, majd meglátogattam több szakit is, itt volt aki az ajtónál cseréről beszélt mert nem lehet javítani, volt aki ezen csak nevetett hogy baromság. Volt aki kevés gitel oldaná meg volt aki többel. Volt aki mindent fújt volna, mert látott egy karcot a lökhárítón is, és volt aki csak a díszlécek alatt. 40- 150 ezer forint között mindenféle árakat hallottam. Szeretném ha szépen meg lenne csinálva, de korántsem vagyok megbizonyosodva arról hogy a legdrágább a legjobb és a legolcsóbb a legrosszabb megoldás. Van tőlünk pár utcára egy bácsika aki 30 éve a szakmában van, otthon mókol, nincs kamrája és éppen ezért óvatosan fényez ( csak ahol nagyon kell) de ő azt mondta pl hogy szépen meg lehet csinálni csak kell neki 3-4 nap kis gitt és vigyem neki a kikevert színt + a lakkot és akkor 40-ből megvan.
Ő pl díszléc felett nem szívesen fújná a kamra hiánya miatt. Én azt sem tudom hogyan lehet kamra nélkül fújni. Ja a szín az metál.
Ha tényleg minőségi fényezést szeretnél elérni, semmiképp ne használd a spay festékeket,mert ezek 1 komponensűek, ezért sérülékenyebbek ,oldószerérzékenyek és nem tartósak.
Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy autó belső teret szeretnék festeni.. nem a teljeset, hanem csak elemeket.. középső konzol, kardánbox rész, ajtó műanyagok stb.. kinéztem neten egy nagyon jó kis festéket.. a neve Duplicolor Vinyl and Fabric spray.. de az istenért nem lehet elérni, hogy magyarországra szállítsanak amcsiból.. itt az EUban meg nem forgalmazzák ezeket a festékeket..
Ez egy olyan spray festék ami tágul a hőre stb.. ezért nem törik és repedezik meg.. plus nem lesz tőle büdös az egész autó hetekig.. nem olvad a napon a melegben.. nagyon jó fajta.. de sajnos nálunk elérhetetlen..
A kérdésem az lenne, hogy tudnátok ajánlani valami hasonló belsőtér festéshez ilyen spray féle festéket? Motiposat néztem neten, de nem vagyok benne túl biztos, hogy jó választás.. műszerfal és egyébb belső elemek fesésére kéne..
Adott egy szaladgálós autó, sima nem metál színű. A sárvédőívről lepattogzott a festés a fémig. Fényezőhöz nem vinném mert a sok egyéb hibája van körbe, akár az egészet lehetne fújni.
A sárvédőt én lefújnám töltött autófesték spray-vel, alá valami alapozó hogy ne rohadjon túl hamar.
Ha jól tudom ezek az egykomponensű festékek, kevésbé ellenállóak. Ha ráfolyik benzin akkor valószínűleg az oldja, ha jól gondolom. Esetleg érdemes volna lelakkozni is? Egyáltalán spray-ben van színtelen lakk?
Egy motorkerékpárnak szeretném a kipufogóját lefesteni, de nem tudom hogyan kezdjek hozzá.
A kipufogó nem olyan rég lett meghegesztve, ezért is sakarom szépre lefesteni.
Azt tudom, hogy léteznek ilyen hőálló fekete és ezüst festékek, de jó lenne valamivel allágittelni, mert elég rossz állapotú kipufogó. (össze vissza van már hegesztve és minimálisan horpadva, elég öreg már)
Létezik olyan gitt ami hőálló? A kipufogógittet már próbáltam de az kipolyaogott a lukakból és csiszolni sem igazán jó. Olyan gittre gondolok mint amit az autóknál a karosszériára használnak, csak hőállóban.
Persze lehet! Csak azt fogod tapasztalni,hogy öreganyám nem volt ilyan ráncos,mint amilyen felületet tud produkálni a két anyag. Fordított esetben minden további nélkül működik a dolog.Bár arra nem tértél ki,hogy milyen állapotban akarsz a vizesre dolgozni. bejavítani,teljes elem fújás ?
Elméletben ha szigetelő anyagot/sealer transparent/-et alkalmazol lehet,hogy sikerrel jársz ,egyéb esetben a fentiek az irányadóak.
Nem jogi tanácsra van szükségem, hanem hogy hogyan kellett volna (kellene) kijavítani a küszöböt, illetve valóban csak a sárvédő cseréjével lehetett volna a kevesebb mint fél év alatti rozsdásodást megszüntetni? Röviden, lehet-e és mi a folyamata (hogyan kellene) a küszöböt kijavítani a sárvédő cseréje nélkül.