Pár ember szívét foglalta el a türelmetlenség és a hűtlenség, akik aztán el is hagyták a gyülekezetet. Isten akarata és az ő akaratuk talán nem összekeverendő. A gyülekezet azóta is jól van és növekszik.
-jó, igei tanítások,
-a Szent Szellem jelenléte, működése,
-ösztönzés arra, hogy _személyes_kapcsolatod_ legyen Istennel, olvass Bibliát, imádkozz, tartsd meg és tedd meg azt, amit Isten mond,
-olyan emberek, akik úgy is élnek, ahogy beszélnek.
Sokat köszönhetek a HGY-nek, NS-nak és a többi testvérnek.
Szolgálatuk során ismertem meg Jézus Krisztust és fogadtam el őt személyes megváltómnak.
Olyan értékeket találtam ott, amit előtte máshol soha. Nagyon jól éreztem magam a Hit Gyülekezetében, öröm volt barátok közt Isten erejét megtapasztalni és napról napra közelebb kerülni Hozzá.
Ez igaz volt a legegyszerűbb vidéki Hit Gyülekezetére is, nem csak a budapestire.
Nagyon sokat tanultunk és meggyőződésem, hogy olyan értékek nyilvánultak meg a keresztény emberekben, melyet a társadalom vagy a közvetlen környezet is elismeréssel figyelt. Hála Istennek érte.
Sajnos 4-5 éve az új hullám betörése és ránkerőszakolása kisöpörte ezeket az értékeket és helyette valami teljesen más foglalta el az emberek szívét és elméjét.
IMHO Isten és a HGY akarata külön vált és ez még egy emberen belül is háborúságot okoz, nem hogy az emberek közt. A lojalitás és türelem nem segített ezen, mert nem a türelmetlenség és a hűtlenség a problémák gyökere.
De ez egy másik téma, itt erről nem akarok szólni.
Szóval köszönök mindent a HGY-nek, és legelőszőr is Istennek.
Köszi szépen a témát, nekem is jólesik ilyesmit látni az Indexen. Csatlakoznék az előttem szóló steVehez, aki elmondta, mi mindent kapott a gyülekezetben. Én is hasonló helyzetben vagyok. 15 évesen tértem meg, lassan 9 éve, és nagyon hálás vagyok, hogy szinte itt "nőhettem fel". Rengeteg értéket kaptam és láttam itt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szüleimmel bármi gáz lenne, mert kitűnő a kapcsolatom velük és az egész rokonsággal. Ezt valószínűleg az ő nyitottságuknak köszönhetem, mert soha nem úgy álltak hozzá a kérdéshez, hogy miért rossz a gyülekezet, hanem elfogadták és tiszteletben tartották a döntésemet. Miután látták a jó változásokat az életemben, 90%-uk meg is tért és a gyülekezet tagja lett.
Azt köszönhetem a HGY-nek, és persze mindenek előtt Istennek (mert meg vagyok róla győződve, hogy tőle van a dolog), hogy volt és van egy boldog és teljes fiatalságom, nem fenyeget a kábítószer, az abortusz, züllés, stb. Ezek eleve ki lettek zárva az életemből. Örömmel mondhatom el, hogy életem első és egyetlen emberével összetalálkoztam a gyülekezetben, és 9 hónapja boldog házasok vagyunk. Csodálatos utazás ez az egész hit, és a legjobb benne, hogy rendszeresen átélem Isten jelenlétét, fantasztikus az ereje, az igazsága (Biblia) és tudom, hogy jó jövő vár rám. Ezekről mondja Jézus, hogy a jó fa jó gyümölcsöt terem.
Ezt sok ember bögye nem tudja bevenni, mindenféle ostobaságot kitalál a HGY-ről. Őket őszintén sajnálom, de azt kell hogy mondjam, hogy a "kutya ugat, a karaván pedig halad."
Szerintem a HIT gyülekezetének nagy erénye, ereje, hitük rendkívüli erőssége, ereje. Míg más felekezeteknél, olykor megtapasztalható, hogy a a felekezethez tartozók hittételeiket, tanításaikat kissé lagymatagon élik meg, a HIT-eseknél a felekezet tanításainak megélése, az abban való hit rendkívüli,és az egész gyülekezetre, szinte általánosan kiterjedő.
Ebből fakad,hogy sokan meggyógyulnak, hogy anyagilag jobban megy nekik, hogy a felekezetet ért külső támadások ellenére is bírják a strapát.
Hitük erejében példát vehetne róluk minden felekezet, és minden hívő, és ez ragadott meg, amikor HIT-esekkel találkoztam, az alkalmukon résztvettem.
A HGY szerintem azokat vonzza, akiknek szellemi fejlődésük útján hitük megerősödésére van szükségük.
A cash-es meg a bovolkodos, demonos meg meg egy par maniat leszamitva szerintem a HGY egy sor Jezus altal tanitott kereszteny ertek gyakorlasara buzditja a hiveket.
De ezeket tobbnyire a hitetlenek is megelik, neha peldamutatobban mint mi keresztenyek. Es meggyozodesem, hogy bennuk is el a Szent Szellem csak ok nem tudnak rola.
Örülök, hogy egy ilyen valóban hiánypótló topicot nyitottál. A többi gyülekezettel kapcsolatos topicba általában nem írok, mert már megtanultam, hogy nincs értelme, hisz úgyis megkapom a magamét, de ez itt valami másnak tűnik. :-)
5 éve vagyok a Hit Gyülekezete tagja, és számomra sokat jelent a gyülekezet. Amit köszönhetek a Istennek és a gyülekezetnek, az a hitem, a reménységem, az hogy tudom, üdvösségem van. Hogy Jézus Krisztust megismertem mint megváltómat, hogy Isten Szellemével találkoztam, aki átformálta az életemet.
Voltak istentiszteletek, amikor Isten valóságos dicsősége elemi erővel megérintett, és megváltoztatott. Volt, amikor az igehirdetés budított, vagy éppen korrigált, és a szívemben éreztem, hogy Isten szól hozzám.
Volt, amikor Isten dicsérete közben megtapasztaltam az Ő jelenlétét. Mindezek a kellemes emlékek a gyülekezethez kötnek.
Vannak persze nehezebb időszakok is, de ahogy a Biblia mondja, ha a jót elvettük Istentől, akkor a rosszat is el kell tudnunk venni. Hiszen a hitünk és szeretetünk Isten felé nem akkor mutatkozik meg elsősorban, amikor minden könnyedén megy, hanem amikor kihívások vannak, és legalábbis társadalmi szempontból nem annyira "éri meg" kereszténynek lenni, különösen a Hit Gyülekezetében nem.
De ha az ember hisz, akkor legyen hívő a kihívások alatt is, és vállalja a hitét, "amondó vagyok" :-). A lényeg az, hogy az ember belül tudja, hogy ő kicsoda, és miben hisz. Az meg, hogy mit mondanak mások, az ő magán véleményük (hisz szerencsére vélemény szabadság van). Persze tudom, hogy ezeket mindenki tudja, de gyakorlatban megvalósítani, és átélni - ebben van egy szépség, egy kihívás. Az egész szerintem végülis - bevallom - élvezetes, mert az ember mindezt - hitem szerint - egy jó ügyért szenvedi, ami értelmet ad az egésznek.
Én 17 évesen tértem meg, tehát nem volt alkalmam (időm) előzőleg elrontani az életemet. Én mint keresztény, és a Hit Gyülekezet tagja kezdtem el építeni az egzisztenciámat. Anyagi területen követtem Isten útmutatásait, és igen, még tizedet is fizettem. És úgy érzem, hogy Isten is válaszolt, és válaszol. Van már saját lakásom, amit most újítottam fel, jó munkám, amit szeretek csinálni, stb. (persze mindezek mellett nyitott vagyok még további jó dolgokra Istentől, mert a Biblia szerint ő megáldani akarja az övéit, és nem rosszat akar nekik. Ahogy Németh Sándor mondta, Isten több cash-t akar adni, de ez már más (parlamenti) téma. :-))
Egyébként itt jegyezném meg, hogy a tizedet, és az adományaimat soha sem kérte tőlem számon senki, és mindig szabad akaratomból adtam. Az adományaim jelentős részét pedig csekken fizetem be - a tizedet mindig - sok hozzám hasonló társammal egyetemben. A gyülekeztben a pénzügyek rendben vannak, és erre a szeptember (!!!) óta tartó folyamatos APEH vizsgálat is tanu. Amikkel pedig rágalmazzák a gyülekezetet, nonszensz. Ja, és láttam a híres-neves Camp Davidot, ami nem más, mint egy kellemes ház kerttel Alsótekeresen, ami közvetlenül az igen forgalmas gyülekezeti gyermektábor mellett van, tehát nem eldugva a kiváncsi szemektől. Semmi "extra" nincs benne, egy valami régi épület lett szépen átalakítva, ennyi a nagy "titok".
Emellett a TV képernyő elé vitt síró anyukákkal kapcsolatban el szeretném mondani, hogy a szüleim nem hívők, de teljesen jó és harmónikus velük a kapcsolatom. Mielőtt megtértem volna, nem volt az (rossz sem volt, csak az átlagos lázadó 17 éves voltam). Szóval én nem értem, hogy miről szólnak a TV műsorok, mert a Hit Gyülekezete a Biblia és a tízparancsolat alapján arra tanítja a hívőket, hogy tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön.
Nandu, mégegyszer köszönöm a topicot, jól esik komolyan, hogy van ilyen is. Ezért is írtam ilyen sokat (bár most visszaolvasva az írás fele a szokásos védekezés volt, pedig nem is volt ki ellen ebben a topicban... :-)))
Szóval mostanában nagyon rájár a rúd a HGY-re és mindenhol őket fikázzák, de nem tudom elhinni, hogy semmi pozitív dolog nincs ott. Valaminek kell lennie, ami tízezreket vonz. Aki tudja, mi a jó a HGY-ben, az szóljon hozzá, a HGY utálók maradjanak az ebben a témában nyomuló kb. 150 topicnál.