Egy hat napos, majdnem minden kultúrális igényt kielégítő firenzei utazás megvalósítható terveit szeretnénk bemutatni sok képpel és sok információval.
Később további és egyéb tényekkel gyarapíthatjuk firenzei tudásanyagunkat, de a hat nap maradjon meg művészeti egységként.
Nem értelek. Hogyan gondolod, hogy abban az időben valaki a saját csecsemőkori képmását megfesthetné? Milyen modellje lett volna magáról?
Azon az ominózus képen nem ugyanaz a nő a modell, ezért a csecsemő is nyílván más, a Tarquini Madonnát 1437-ben festette, vagyis 31 évesen, a szép Madonnákat, vagyis Lucretia Butit az 50-es, 60-as években. A kis Filippini 12 éves volt, amikor meghalt az apja.
Igen, ezt már láttam, erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy akár ő is lehet. Én még tartom ehhez magam, mert a csecsemők kerek feje igen hasonlít Filippo meglehetős telt orcájára. Na de mindegy is, itt már úgyis csak találgatni lehet. Mondanom sem kell, milyen kíváncsi vagyok a festmények eredetijére ezek után...
Itt más a Madonna is, de ahogy elnézem ahol a "felesége" a modell, ott mindig ugyanaz a csecsemő van, úgyhogy nyílván az a kis Filippino, dehát azt mondják, a csúnya gyerekekből lesznek a szép felnőttek:-)
Azon filóztam, hogy biztos megvan ennek is az oka. Arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára azért van ez így, mert nem egy édes kisbabát akartak ábrázolni, hanem mindenáron valami értelmet, jelentést, felnőttes vonást próbáltak belevinni a csecsemő arckifejezéséba és ez nem tett jót az ábrázolásnak.
Megjegyzem, most, hogy Filippo több Madonnás képét is megszemléltem, a többiekéhez képest nem is olyan csúnyák a csecsemők. Láttam sokkal rondábbakat is. :)
Valóban bárhol nézzük nem emlékszem, hogy olyan csecsemő vagy akár kisgyerek Krisztust láttam volna, amin megakad a tekintet, pedig biztos voltak akkoriban is szép csecsemők. Némelyiknek a teste is annyira torz. Érdekes, felnőttnek viszont szinte mindig szépnek ábrázolták.
Ezt egyébként nem értem, mert nem ő az egyetlen, aki csúnya és torz csecsemőket festett, miközben a tehetségéhez nem fér kétség. Ez is jó téma lenne egy site-hoz: "csúnya csecsemőábrázolások".
A Madonnája viszont tényleg szép, nem csoda, hogy bezárva tartotta a modellt, főleg, hogy elég nagy lehetett a korkülönbség is köztük. Filippino a papa 51 éves korában született.
Hát valóban elég csúnya csecsemőket festett, ezen magam is csodálkoztam, rá jobban hasonlíthatnak, mint a fiára, de azért nyílván nem őt magát ábrázolta csecsemőnek:-) Itt is a fordítás lehetett némiképp pongyola:-)
Nem biztos, hogy önarckép az, amit én ismerek, lehet, hogy más szőtte be valahova, kutogatok az emlékeimben.
Abban az ajánlott könyvben még nagyon sok szó esik Filippinóról is, akit az egész firenzei művésztársadalom nagy szeretettel a szárnyai alá vett apja halála után és nagyon mélységes bánatban voltak, amikor a fiú viszonylag fiatalon meghalt.
Ezt a képet nem ismertem, itt nem is annyira ronda. Érdekesség még, hogy bár meglehetősen züllött életet élt a papa, de egész életében nem volt hajlandó levenni a szerzetesi ruhát, sőt, bár megkapta a pápai feloldozást és felelségül vehette volna a "Madonnáját", de nem tette, hanem szinte bezárva tartotta a házában.
Utolsó munkája a Spoletói Dóm freskója volt, nem fejezhette be, mert meghalt, állítólag egy feldühödött helybéli apa mérgeztette meg. Az, hogy megmérgezték, az tény.
Na, mostanában mindent kétszer mondunk el, de sebaj:-) De azért ott valami zavar van, mert a Madonnákat a papa festette a kis Filippinóról.
De ha már itt tartunk, olvasmányajánlat következik: Láng György: Primavera című Botticelliről szóló életrajzi regényét. Tudom, hogy az író neve hagy némi kétségeket az eredetiségről, de azért bizonyára vannak benne elfogadható dolgok. Nagyon olvasmányos, érdekes mű, amely nem csak Botticelli, de kora egész firenzei festőtársadalmáról sok érdekességgel szolgál, pl. Filippo Lippi életéről, bottegájáról is itt olvastam sokat.
Ő tényleg helyes volt, de a papája, aki szerzetes létére eléggé kujonkodott, már nem annyira. Most nem találom a képet, de valamelyik freskóba magát is belefestette. Az, hogy a fia olyan helyes volt az nem csoda, hiszen az anyja volt az a Filippo által megszöktetett apáca, aki majd minden Madonna képének a modellje volt, sőt, van egy olyan kép is, ahol a kis Jézus maga Filippino, de hogy melyik, azt azért nem tudom.
Á, most vált világossá számomra, hogy két Lippi volt.
Filippo Lippi, a „legédeskésebb“ Madonnáiról híres, kora reneszánsz olasz festõ egyenesen a festményeihez modellt álló apácát szöktette meg a kolostorából, hogy nõül vegye. Frigyükbõl született Filippino Lippi, a Madonna karján ülõ csecsemõben saját önarcképét festette meg.
És még egyéb érdekességek:
Raffaello Sixtusi Madonnájához valószínûleg szeretõje, Fornarina bájos vonásait használta fel.
Michelangelo férfiakat állított be a nõi alakok lefestéséhez.
Zebrina, tudod Te, hogy micsoda kincset találtál abban a linkben? Bár ez a része nem tartozik a témához, de be kell tennem, ha valaki unatkozik, itt néhány órát nézelődhet. De a többi része, a Medicis is fantasztikus. Hála neked! Jó éjt, ma végre éjfél előtt végeztünk!
Boccacciónak tulajdonítható kéziratot talált kutatásai során Beatrice Barbiellini Amidei olasz filológusnő.
</P>
A kézirat a firenzei Biblioteca Riccardianában található és mint számos más középkori kézirat, igen különböző írásokat tartalmaz: Andrea Capellano XII. századi költő latinul írt De Amore (A szerelemről) című műve két kötetének fordítását, két szerelmes levelet, négy szonettet, egy balladát, amelynek első stanzáját Dante írta, és egy utószót, amelyet a szerző az olvasónak címzett. A közös bennük, hogy mindnek az erotika a témája. A kéziratnak szép a stílusa, elegáns a kalligráfiája. Az egyes fejezetek és bekezdések első betűit pirossal jelölte a szerző - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
A filológusnő alapos stilisztikai, tematikai, lexikális és grafikai vizsgálatnak vetette alá a művet, és megállapította: ezek egyértelműen Boccaccióra utalnak. A szerző csak olyan ember lehetett, aki jól ismerte a XII. század költészetét, valamint Dante műveit, hisz be tudta fejezni megkezdett balladáját anélkül, hogy eltorzította volna azt. Pontosan idézett a Trisztán és Izoldából, az Arthur-mondakör verses regényeiből. Az erotikus témán belüli motívumok, mint például a levél, a kerítő szerepe, a könyörületes asszonyok, a hűség is azonosak a kéziratban, és Boccaccio ismert műveiben, mint például a Dekameronban.
Az írás azonosítása nehezebb volt, mivel élete különböző szakaszaiban Boccaccio írása változott, de a kutató itt is megtalálta a hasonlóságot egyes betűk, például az "f" és az "s" jellegzetes megformálásában. Így csak a köteles óvatosság miatt fogalmazott úgy Barbiellini, hogy a kézirat Boccacciónak "tulajdonítható".
Sajnos elég kicsi a kép, de a WGA-ban megnézhető nagyobban.
Boccacciónak tulajdonítható kéziratot talált kutatásai során Beatrice Barbiellini Amidei olasz filológusnő. 
Biblioteca Riccardiana