Keresés

Részletes keresés

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43609

Környey Zoltán

 

 

NYUGALOM

 

Mily nyugodt, csendes a nyárvégi éjjel:

a nagy hegyeken pásztortüzek égnek,

felém lobognak lámpái az égnek

s lágy illatot lehelnek most a kertek.

 

Eszembe jutnak a halk, röpke csókok,

mik számra s onnan a szivemre hulltak,

a rózsák, amik takarják a multat

s a karok, melyek néha megölelnek.

 

A mély sötétben hosszú árnyak járnak

és mintha tompán intne nyugovóra:

egy régi tornyon éjfélt üt az óra

s alszik a fény a messze ablakokban.

 

Lázas szemem az alvó ködbe réved,

a vérem zúgva ömlik a szivembe,

kacagó lányok jönnek énekelve

s álmodó lelkemben már nyugalom van.

 

 

Szerelem és halál [27.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43608

Környey Zoltán

 

 

A TÁNC

 

Repülő kocsik fehér hóban...

kedves, fehér s szines ruháju

nevető lányok, asszonyok

és friss parázs a kandallóban.

 

És lágy illat és halk zenének

boldog, édes, kényes ütemje,

piruló arcok, tárt szivek

és minden ajkon ének, ének.

 

Már leng a tánc és mindig szebben:

karok félve, titkon ölelnek,

mint kandi gyermek nézem én

és boldogság fáj a szivemben.

 

Én is érzem a néma lázat,

vinne, vinne forró körökbe...

(de egy sóhaj, amely miatt

ah nem tudom megnyitni számat.)

 

És leng a tánc... ó mi jó lenne

lehunyt szemmel felinni édes

lányok hajának illatát,

a tánc... forogni, szállni benne.

 

 

Szerelem és halál [25-26.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43607

Környey Zoltán

 

 

RANDEVÚN

 

A lassú víznél hogy vártalak téged:

a ködben a sok lámpa fázva égett,

a hidon át jött a hideg December...

a szájamon tegnapi csókod égett.

 

A villamosok csilingelve mentek,

kocsisok száján szálltak szelid szentek,

kerék csikorgott, csattogott az ostor

és a kezemben virágok pihentek.

 

És elgondoltam, hogy az én szobámba

a tűz mesél és alszik most a lámpa

s a pengő húrok néma zongorámon

és szivem titkos álmukat kivánta.

 

És nem jöttél... a hold furcsán mosolygott,

mindenki érthetetlen szókat mondott,

a tagjaimban átfázott a vérem

s az estharang oly szomorúan kongott.

 

 

Szerelem és halál, 1918 [17.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43606

Környey Zoltán

 

 

A LIGETBEN

 

Fehér ködfelhők úsznak fenn az égen

mint fáradt hattyúk csendes, nagy tavon,

az idő álmos, langyos őszi este,

a vizen lassan megy a csónakom.

 

A méla csend úgy ráül a szivemre,

eltévedt nótát hoz felém a szél…

és sír a dal, mintha engem siratna,

sírni szeretnék, de nincsen miér’.

 

Üres a szivem és üres a lelkem…

– a víz himbál sok száraz levelet –

ah, nincs bánatom, de örömem sincsen

és miért? erre sincsen felelet.

 

 

Szerelem és halál [14.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43605

Környey Zoltán

 

 

ÉGI MUZSIKUS

 

                           A költőket Indiában égi

                           muzsikusoknak hívják.

 

Néztél a Napba s a hold halvány képe

barátod volt a hosszu éjszakákon…

 

Neked ért a dús, hűsárnyéku pálmák

gyümölcsének illatos, enyhe íze,

neked folyt friss források tiszta vize,

te ismerted a lélek titkos álmát.

 

Szived volt: ezt az embereknek adtad

mikor láttad, hogy nekik nincsen, nincsen,

te nevettél a sóvár, sárga kincsen.

 

Szabad voltál és nem hittél csodában,

boldog mezőn selymes virágot szedtél

sápadt, égő ajku leányt szerettél

Égi Muzsikus, ősöm Indiában.

 

Messze, magasban, mindentől távol

magadnak és a felhőknek énekeltél.

 

 

Szerelem és halál [11.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43604

Környei Elek

 

 

ÉNEK AZ EMBERI MÉLTÓSÁGRÓL

 

Talán így lesz: a föld alatt,

ki gyűlölt, már csak por –

sírok felett az élet új

szépségekről dalol.

 

A kísértő lidércnyomás

a szívben megszünik.

Felperzselt templomok helyén

az Istent keresik.

 

Talán így lesz, a sírokból

akkor egy hang üzen.

Az Isten él a holtakban

s átzeng a köveken.

 

Elégett templomok helyett

a sírokban lakik –

s mivel holtak békéje Ő:

a holt élőt tanít.

 

Holt fogja az élő kezét!

Egyszer a föld felett

népek parancsa lesz talán:

így fogjanak kezet!

 

Talán így lesz. Ami ma fáj,

így hoz dús áldomást.

Jézus a sírból hirdeti

így a feltámadást.

 

A föld alatt rég béke már

a lázas tombolás –

az élők arcán még árnyék

s vonagló torz vonás.

 

És megmarad az égő folt

s izgatnak a hegek,

míg a lelkekben az Ember

nem lelt új lakhelyet –

 

az Ember, ki százannyiszor

pokolkínt szenvedett!

S megengesztel magunkkal is

a vérző szeretet:

 

ha ki bennünk az ember volt

szivünkbe visszatér,

kitől fényt kap az átkos arc

s vigaszt a könnyekért.

 

Ha arcunkon simít Keze,

melytől felkelt a holt

s melytől bélpoklos és szegény

emberséget kapott –

 

napfény töröl zord árnyakat

s a seb mosolyra gyúl:

megszépült új világunkon

a Béke így lesz úr!

 

Vihar nyomát a feledés

elsöpri. Szent a vér!

Embernek szól a tisztelet,

mert benne Jézus él!

 

 

Szélén az országútnak,

1944 [114-116.]

Teresa7 Creative Commons License 2017.08.20 0 0 43603

Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

****

 

Jevgenyij Jevtusoenko

 

Bűvölő

 

Tavaszi éjszakán gondolj reám 
és nyári éjszakán gondolj reám. 
És őszi éjszakán gondolj reám 
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán, 
mintha más ország volna a hazám, 
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán, 
hanyatt feküdve, mintha óceán 
habja himbálna, lágyan és puhán, 
add át magad ott is nekem csupán. 

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj. 
Nappal minden fonákjára kerül; 
imádjanak, lengjen tömjén körül, 
gondolj nappal - búdul vagy élvedül - 
elméd mire gondolni kényszerül; 
de éjszaka rám gondolj egyedül. 

Halld meg a mozdonyfüttyökön is át, 
a szélben, mely felhőkkel vív csatát, 
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád 
megenyhülést, ha miattam reád 
oly öröm árad, oly szomorúság, 
fájásig nyomod homlokod falát. 

A csönd csendjével susogja a szám, 
az esővel esengem szaporán, 
a hóval, mely szűk szobád ablakán 
bedereng s - álmomban, s álmom után, 
tavaszi éjszakán gondolj reám 
és nyári éjszakán gondolj reám 
és őszi éjszakán gondolj reám 
és téli éjszakán gondolj reám.

 

Illyés Gyula fordítása

 

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2017.08.19 0 0 43602

Ingeborg Bachmann:  Észak és Dél        
     
  (Nord und Süd, SW I. 125.)

 
Későn találtuk meg a Kertek Kertjét,
álmunkról harmadik nem tud és nem tehet.
Olajágban vártam friss havak pelyhét,
mandulafában az esőt és a jeget.

Miként fogja kiheverni a pálma,
ha szétvered meleg lombjai sáncfalát?
A ködben levele hogyan talál magára,
ha az esőköpenyt fejeden húzod át?

Ne feledd, az eső miatt megzavarodtál,
mikor vittem neked a nyitott legyezőt.
Összecsuktad. Te itt vagy, az idő meg ott áll,
mióta madarakkal szelem a levegőt.
 
 
Fordította: Márton László

Teresa7 Creative Commons License 2017.08.17 0 0 43601

Kellemes délutánt kívánok Mindnekinek!:-)

 

******

 

Füst Milán

 

Tél


Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd lassu ütembe’ fordúl
Az Orion-csillagzat ködképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, azok is porosak, ridegek
S képzeld el: még egyre porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb lesz a világ, – mintegy a ridegség
Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn
Mindegyre elhatalmasodik…
S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, megállt, megúnta vándorlását, megmeredt, –
S már itt harsog feletted az apokalypszis száraz kőförgetege, melyben
A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár,
Veri a szél, a forgó-szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó szélvihar
Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver…
S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét,
Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s míly dallamokat! Földnek fekete göröngye felszállottam
Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá…
S himnuszaimat zengettem feléd! – és harsogtam
S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság!

 

Kakasviadal volt itt s ó minő! Még emlékeznem is! A földnek két röge feltámadt
S egymásnak eredt… Ezernyi pár párviadalban öklözött s hirtelen visszahullt.
Időnként rádmeredtek: Megfoghatatlan! – s kiáltának: íme a megfoghatatlan! S vérben forgó szemeik
Kimeredtek az iszonyattól… Lobogás volt itt, lázas vacogás, – lélek, ó árva vándor,
Pornak vándora, – lassan vond ki magad innen, úgy akarom. Ne figyeld a lobogást. Várj.
Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a felejtés szürke köpenye s a kőzivatar
Betemet s beborít.

 

 

 

 

 

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43600

Körmendi Lajos

 

 

BUSMAN

 

          Engem Busmannak hínak a többiek,

          még nem vagyok harmincéves,

          egypár éve dógozok itt,

          onnan jöttem én, ahun nincs templom, a templom néküli városbul,

          a cigányvárosbul,

          onnan jöttek ezek is, akikkel dógozok,

 

          szegínyek vótunk, az apám alkoholista vót, abba is halt bele, nem szégyellem,

korán magunkra marattunk,

          aut oszt mindenki járta a maga úttyát,

          én se vótam angyal,

          van a rovásomon betörés,

          garázdaság,

          verekedés,

          ittas állapotban elkövetett hangoskodás,

          súlyos testi sértés,

          de ez mán mind rígen vót,

          amióta itt dógozok, nincs velem semmi baj, megbecsülöm magam,

          van két lyányom,

          a megélhetés megvan,

          luxusgondolataim nincsenek, hogy ilyen ház meg olyan kocsi, kicsi embernek

az álmai is kicsik,

 

          az egyiket, akivel dógozok, Papának híjjuk,

          elvált ember, maga él,

          lehet olyan ötvenöt éves,

          van egy lyánya, három unokája, de lehet, hogy mán eggyel több,

          nekik szenteli mindenét,

          olyan nagy vágyai mán nincsenek neki se,

          szeret itt dógozni,

          örül, hogy figyelembe veszik a korát, osztón a fizikai munkábul mán a

könnyebbet adják neki,

          csak egyszer támatt baja a törvínnyel,

          akkor még a békávénál vót buszsofőr, oszt a busszal bement egy családi

házba tévét nízni,

          kapott egy év szabadságvesztíst,

          de felfüggesztettík három év próbaidőre, öt évre elvettík a jogosítványát,

          azóta is odavan,

 

          Hosszú Árnyék annyi éves, mint én,

          csak ű lakik a másik cigányvároson a munkatársaim közül,

          amúgy börtönbe ment vóna,

          szeretett iszogatni, botrány lett,

          meg oszt lopott,

          vótak szabálysértések is,

          összejött,

          de a főnök megváltotta pízzel, ű meg apránkint visszafizette,

          terve neki sincs különösebb,

          esetleg a nősülís, van neki kilátásba most kettő is, szereti a nőket, de tán

még jobban szereti

          a kutyákat,

          hozott kutyát a gyümőcsösbe, mer az is van a cégnek,

          a telephelyre is,

          a főnök eteti űket,

 

          Tenyérnek mán húszesztendős korába vót három lyánya,

          még most sincs huszonöt éves,

          megílnek,

          amúgy oszt neki is van a rovásán többrendbeli lopás,

          könnyű testi sértés,

          felfüggesztett börtön,

          de ez mán a múlté,

          teljesen megjavult, mióta a hűtőházba dógozik,

          azóta neki mán nagyobb arca van, mint a többinek,

          ű saját házat akar,

          de mán nem ideki a cigányvároson, hanem odabe a városba, ahun mán gáz

is van, meg út is kerül,

          aszongya, jobb az, mint a telepi pocsolya,

          most az annyáéknál laknak, pedig vettek mán egy kis házat,

          neki nem vót rá píze,

          a főnök fizette ki helyette,

          Tenyér meg törlesztgette részletekbe,

          de kísőbb csak elatták ezt a viskót, mer kicsi vót ötüknek,

          most nagyobbra gyűjt,

          fürdőszobásat szeretne,

 

          Nagy Deres is vélem dógozik,

          nincs vele baj,

          azelőtt vót egy-két ügye,

          súlyos testi sértés,

          garázdaság,

          két év felfüggesztés,

          még tán huszonöt éves sincs,

          élettársa van,

          de nem tudom, micsinál esténkint, mer még gyerektelen,

 

          Kicsi alig múlt húszéves,

          élettársa, kétesztendős fia van,

          aszongya, olyan nagy valamit ű se vár az élettűl,

          amúgy rendes,

          csak egy kis garázdaság miatt vót problémája,

          de mióta a hűtőházba került,

          nincs baja a törvínnyel,

 

          Bátyó mán harmincöt is elmúlt,

          vagy tizenöt éve vót baja utojjára a rendőrökkel,

          gyorshajtása vót motorral, háromezer forintra büntettík, oszt két évre a

jogosítványát is elvettík,

          kérdeztem tűle, mennyivel mentél,

          aszongya, olyan hetvennel vagy nyócvannal,

          mondom, az nem sok,

          hát nem,

          de a járdán nem kevés,

          na, mondom, ez igen,

          azóta oszt nincs véle baj,

          élettársa, első osztályos nevelt fia van,

          az asszony azelőtt a Papa felesíge vót, de emiatt nincs köztök az égvilágon

semmi probléma,

          a Papa amúgy is a nagybánya,

          most meg mán a sógora,

          vagy sógorféléje,

          amúgy egy kétszobás házba laknak az annyával a cigányvároson,

          szeret itt dógozni,

          megél a fizetésibűl,

          de azt gondojja, túl nagy jövője nincs,

 

          szezonmunkásnak került ide a hűtőházba egy pár éve Józsika, de a meggyszezon

után elment,

          egy év múlva visszakerült a pöszméteszezonba,

          jó munkás,

          rendes gyerek,

          csak egyszer pecázott engedély nélkül,

          az egyik diszkó után meg éhes vót, ott vót a bót előtt a sok tej, oszt ivott

egyet, ezír oszt ráfogták, hogy tejet lopott,

          szeret itt dógozni,

          házat akar ű is,

 

          Szivaros a szomszíd falubul jár át dógozni,

          neki csak szabálysértése meg garázdasága vót, két évre próbára bocsájtották,

de ez még rígen vót,

          szeret itt lenni,

          három csalággya van,

          kell a píz,

 

          még most is csak szezonmunkás Deres,

          elmúlt mán negyvenéves is,

          nígy csalággya van meg tán egy unokája,

          neki még nem vót ütközíse a törvínnyel, nem vót büntetve, nem vót

felfüggesztve sose,

          neki nagy szava van itt,

          vagy tíz éve ilyen kisebbségi izébe... na, hogy is híjják... kisebbségi

szervezetekbe tevékenykedik,

          neki is jó itt,

          a cégnél nincs fajgyűlölet, nem érezzük, hogy leníznek minket, mer

cigányok vagyunk,

          pedig a főnök magyar,

 

          mikor idejöttünk, elmonta, hogy itt mindenki egyenlő, itt értékekkel,

pénzzel kell bánni,

          de mindenkinek csak egy becsülete van,

          ha erre vigyáztok, itt hosszú távon számíthattok munkára, oszt akkor rendesen,

tisztessígesen élhettek,

          az egyik cigány kezibe öt milliót adott,

          a másikéba két milliót,

          amazéba másfelet,

          emezébe is valamennyit,

          hogy mennyetek, vásárojjátok fel az árut,

          mentünk, csináltuk,

          a kistermelőknek kifizettük a gyümőcsöt,

          vittük a sok pízt, intéztük a dógokat, oszt a sok rossz roma gyerek még

          mindig fillérre elszámolt,

          szeret is minket a főnök,

          mindenki csodálkozik, hogy hát ilyen rendesek ezek a cigányok,

          aszongya a főnök, hogy emberszámba kell venni őket, oszt akkor a csillagot

is lehozzák az égről,

          de le is,

          láccik, hogy a főnök olyan iskolába járt, ahun majdnem minden gyerek

cigány, osztán sok cigány barátja vót,

          ismer minket,

          tudta, hogy eleinte kinek nem lehet odaadni a pízit, csak ezresenkint,

          mer elkőti,

          de most mán mind megtanulta beosztani a keresetit,

 

          vett nekünk a főnök munkaruhát,

          de az olyan szíp vót,

          hogy nem akartunk benne dógozni,

          kaptunk cipőt, nadrágot, ilyen zubbonyszerűsíget, mindent, ami kellett,

          mikor vígigmentünk benne a cigányvároson,

          tájolt az egísz környík,

          aszongyák,

          he, Busman, jól megy nektek, hogy ilyen drága ruhákat adnak rátok,

          a magyarok is csak lestek a városba,

          kérdeztík, hun dógozunk,

          hát a hűtőházba,

          nem akarták elhinni,

          az orvosnál is csak pislogtak, mikor alkalmassági vizsgálatra mentünk, oszt

megláttak minket ebbe a szerelísbe,

          mingyán behíttak,

          hiába vótunk romagyerekik,

          látták,

          komoly cég kűdte ezeket,

 

          nagyon jó, családias munkahely ez,

          évente többször is összejövünk vacsorára, erre-arra,

          ilyenkor a főnök felesíge meg az irodista lyányok főznek, űk szolgálnak ki

minket, mink meg cigány létünkre csak feszítünk az asztalnál,

          így megbecsülnek minket,

          a saját lakásába is meg szokott híni a főnök,

          de ott köszöntyük meg űket a névnapjukon is, ott locsolkodunk húsvítkor,

          vót mán ott más vendíg is olyankor,

          mellé ültettek minket is,

          nem ám, hogy tik csak eriggyetek a konyhába,

          nem,

          kínálgattak, kiszolgáltak,

          ebbül egyél, Busman, abbul igyál, Busman,

          megtiszteltek,

          akár a magyar vendíget,

 

          van úgy, hogy kijön a főnök a gyümőcsösbe,

          oszt leül közénk reggelizni,

          ha megkínájjuk, elveszi a katonát,

          de magátul is kíri néha,

          egyszer is aszongya Deres felesíginek, hogy aggyon mán egy katonát,

          az adott neki,

          hát az egy katonábul egísz hadsereg lett,

          nem különbözteti magát tőlünk,

          nem ám,

          mikor megvette az új ótóját,

          megengedte, hogy kipróbájjuk,

          aszongya, nesze Busman, menny egy kört,

          ez olyan,

          de olyan élmény vót,

          hogy nem tudom, mikor fogom megin érezni,

 

          amúgy nem szereti, ha iszunk,

          nem szereti, ha csavargunk,

          mikor fizetís van, hoz egy láda sört, megisszuk, aszongya, megírdemlitek,

jól dógoztatok,

          munka közben sokszor hozat sült krumplit, rántott húst,

          egyetek, éhesen nem lehet dógozni,

          hozat nekünk kávét, üdítőt,

          még étterembe is meghítták a roma gyerekiket a főnökék, kaja előtt féldeci,

ilyen hús, olyan hús, utána egy sör, jó vót,

          ű állta a számlát,

          mindig mongya, hogy ne a kocsmába mennyünk inni,

          meg ne tuggya, hogy a játíkgépekbe horgyuk a pízünket,

          azt nem szereti,

          azt akarja, hogy rendesen íljünk,

          vegyünk tévét, ruhát, ami kell,

          ilyen ember,

          szeressük is,

          mink itt cigánynótára dógozunk,

          énekelünk, fütyörészünk, mozgunk is hozzá, olyan is van, aki táncra perdül

egy kicsit, de a melót azt nyomjuk,

 

          megcsinálunk mindent,

          ha kell, fákat ültetünk, ha kell kűművesmunkát csinálunk, de mink szereltük

az új svéd fagyasztó alagutat is,

          csúcsteknológia,

          úgy ám,

          oszt mink üzemeltük be,

          ez a földesztergályos és lapátteknikus társaság,

          ezek a roma gyerekik,

          ránkbízták azt a húszmillió forintos gépet, oszt egy szakember irányításával

megcsináltuk,

          pedig két cigánygyerek még az általános iskolát se járta ki, oszt csak egynek

          van ipari iskolája, a többi meg a nyóc osztályig vitte, de a főnök bízott bennünk,

 

          ha nem lenne ez a hűtőház,

          azóta több roma gyerek is továbbképzőn lenne szerintem,

          a rácsos akadémián,

          hova mehetnénk,

          jön egy madárlátta vállalkozó, elviszi az embert dógozni vidékre, robotolunk

egy hétig, ű meg meglép a lóvéval,

          ha bemegyünk egy céghez,

          már a portáról beszólnak, hogy jön egy barna gyerek,

          mire beér az ember az irodára, mán tuggyák, hogy milyen színű, oszt sajnálják,

de nem tudnak felvenni,

 

          itt jó nekünk a hűtőházba,

          sokszor mink vesszük át az árut,

          hajjuk, felhíjja a főnököt a beszállító, hogy ne turkájja az ű áruját mindenféle

cigánygyerek,

          erre a főnök aszonta,

          hogy ha űk nízik meg, olyan, mintha én níztem vóna,

          így osztán lassan elfogadtak minket,

          de egy darabig, ha valahunnan eltűnt valami, jött a telefon, hogy biztos a

cigány gyerek vitte el,

          ezekír a munkásokér én tűzbe tenném a kezem,

          ezt monta a főnök,

          kísőbb oszt annál a cégnél is rájöttek, hogy nem mink vótunk,

 

          fejlesztik a céget,

          megin roma munkásokat vesz fel a főnök,

          ha bejön egy jelentkező,

          minket kérdez, hogy ezt felvegyük-e,

          ezt ne, mer ríszeges, mongyuk mink,

          akkor nem veszi fel,

          hát ezt felvehessük, Busman, kérdezi,

          ne, mer lopós,

          hát emez jó lenne-e,

          ez jó munkás, főnök,

          na, akkor azt felveszi,

          sokan szeretnének bekerülni,

          még Deres is, aki eddig szezonmunkás vót,

          aszonta,

          inkább a bóbitát is felköti a fejire, csak állandósíccsák,

          mer az az igazság,

hogy mink mán nem szeretnénk sorba állni a segélyír

 

 

2000

 

 http://esolap.hu/archive/entryView/197

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43599

Körmendi Anna

 

 

NAPLÓBEJEGYZÉSEK

 

Letisztult szavak kellenek

zaklatott élettel

szántott időnek

hogy a haragos hangok

helyén felcsendülő szólamot

mindenki megértse.

 

*

 

Illúziókra fektetett jelen

ledér tükörképpel

csábít

elvakít

de egyszer milliónyi

éles szilánkra hullik.

 

*

 

Kisimult vízfelszín alá

nézz

ahol zöld

akarat-mederben

kavicsként görgetett álmokra

beragyog a nap.

 

*

 

Felkavart pillanatokat

ülepít

megzabolázott szélben

reménységgel telt

tiszta szó

amit a távolból csak

halk neszezés kísér.

 

 

Ígéretek [75.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43598

Kölcsey Ferenc

 

 

HUSZT

 

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;

    Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

    Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?

    Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

 

 

A magyar költészet antológiája,

Cseke, 1831. december 29. [284.]

 

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43597

Kölcsey Ferenc

 

 

DERŰ

 

Lomb, te csörögve lehullsz; kertem rózsája, te hervadsz

    Fáim alatt éjszak bús szele dúlva süvölt.

Képzetem elfordúl, s a múlt örömébe merítvén,

    Barna leányka, feléd e kebel újra hevűl.

És ím rózsalepelt von el a Phantásia rajtam,

    S hesperi csillagként arcod alatta ragyog.

És kivirúl a lomb, kertem rózsáji feselnek,

    S fáimat Elysion szelleme lengi körűl.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes

költeményei, Cseke, 1825. december [215.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43596

Kölcsey Ferenc

 

 

ALKONYI DAL

 

    Nyögve kél az esti szellet,

Balzsamillat szárnyain,

Csolnakom száll a’ part mellett

Csörgő víznek habjain.

Csillag ’s hold a’ víz’ tükrében,

Zöld erdő partja’ mentében,

Bokrain száz rózsa leng,

Philomela köztök zeng.

 

    Csattogó bájhangozatja

Mint ezüsthab ömledez,

Lelkem’ minden gondolatja

Lágy érzésbe sűlyedez.

Szívem habzik mint az ének,

’S cseppje hő szemem’ könyének

Vízen, parton, erdőn túl

Ismeretlen tárgyért húll.

 

    Ég, ó, sátorod’ pompáján

Merre vonz a’ messzeség?

Leng egy csillag nyúgot’ táján,

Melly ott rózsaszinben ég.

Csillaga a’ Szerelemnek!

Habja mért dagad keblemnek?

Hozzád mért gyújt illy erő?

Idvezség tán tőled jő?

 

 

Versek…, Cseke, 1825. május [138-139.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43595

Kölcsey Ferenc

 

 

SZERELEMHEZ

 

    Kertje csendes alkonyában,

Míg csapongva zúg a szél,

A Dalos bolyong magában,

S keble búsabb lángra kél.

Köny között tolúl szemére

A benn küzdő gyötrelem;

Önts, ah, balzsamot sebére,

Boldogító Szerelem!

 

    Minden lepke lél virágot,

Harmatot minden virág;

Én tekintem a világot,

Bús magány az s pusztaság.

Istenné, kit hajnalában

Hű karod vitt mint vezér,

Most ím égető napjában

Híves árnyat tőled kér!

 

    Vagy ha kedved szép egében

Több remény nem bíztat már,

S csillagod rezgő fényében

Nincs egy enyhítő sugár:

Küldd el véglehelletemre

Még egyszer hív angyalod,

S tőle bérűl húnyt szememre

Könnyáztatta fátyolod.

 

 

Szerelmes versek, Cseke,

1825. május [81.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43594

Kölcsey Ferenc

 

 

HOLDHOZ

 

    Hold, szelíd hold, felhőd kárpitjában

Sokszor könnyes szemmel néztelek,

Képét láttam arcod súgarában,

Sohajtási voltak a szelek.

Karjaim kinyiltak, hő keblemre

Hogy szorítsam a szép ideált,

Ah de halhatatlan gyötrelmemre

A hevűlő megcsalatva állt!

 

    Vágyaimtól gerjedő reményem

Őt nyomozza most is, szüntelen,

Ah de ködben elborúlt ösvényem

Tévedeztet kínos éjelen!

Ismeretlen messze föld vidékin

Kísér s hurcol titkos érzetem;

Rengetegben, sziklák omladékin,

S vad pusztákon árnyát kergetem.

 

    Élsz-e tündérberkek szent homályán?

Ohajtásim ott is rengenek;

Túl az égen, túl a csillagpályán

Gondolattal messze röppenek.

Képzetemben száll egy édes álom,

Lángvonással egy kép bennem ég,

Folyton érzem, és mégsem találom,

Itt közel leng e bús messzeség.

 

    Szív, örvényed zajgó hullámában

Árad és forr mély hevűleted;

Ah magaddal küzdesz e hijában?

S tennen álmod képét kergeted?

Érzem innen kelni rejtekedből

E borút, mely titkosan hervaszt;

Szív, derülj ki lassan fellegedből,

Vagy dobogva szaggasd széjjel azt!

 

 

A magyar klasszicizmus, Cseke, 1825. május [148.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43593

Kölcsey Ferenc

 

 

ESTI DAL

 

    Kertemre szelíden

Az estve leszáll;

Lágy szél nyög epedve

Virágainál.

’S míg szél nyög epedve

Virágainál,

Harmatja szememnek

Azokra leszáll.

 

    Nem látod-e, lyányka,

Hűs árnyaimat?

Jer, ’s tépd kebeledbe

Virágaimat!

’S harmatja szememnek

Ha rólok lehúll,

Lassan leperegve

Szivedre vonúl.

 

    Búsan csörög a’ hab,

A’ fülmile zeng,

Fenn a’ szerelemnek

Szép csillaga leng.

Mit nézsz mosolyogva

Sugárid alol?

Ah, lelkem’ öleld-ki

Borúlatibol!

 

    Titkom kebelemben

Olly csendes, olly hív!

Mért habzik alatta,

Mit vérzik e’ szív?

Árnyékba’ körűle

Hűs nyúgalom űl,

Lángérzete még is

Messzére hevűl!

 

    Lángod tele mellyem

Alatt viselem;

Légy idvez örökre

Arany szerelem!

Boldog ki merenghet

Hullámid felett,

’S révpartod ölébe

Visz hű kebelet!

 

 

Versek…, Cseke, 1824.

március [132-133.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43592

Kölcsey Ferenc

 

 

VANITATUM VANITAS

 

    Itt az írás, forgassátok

Érett ésszel, józanon,

S benne feltalálhatjátok

Mit tanít bölcs Salamon:

Miképp széles e világon

Minden épűl hitványságon,

Nyár és harmat, tél és hó

Mind csak hiábavaló!

 

    Földünk egy kis hangyafészek,

Egy perchozta tűnemény;

A villám és dörgő vészek

Csak méhdongás, s bolygó fény;

A történet röpülése

Csak egy sóhajtás lengése;

Pára minden pompa s ék:

Egy ezred egy buborék.

 

    Sándor csillogó pályája

Nyúlvadászat, őzfutás;

Etele dúló csordája

Patkánycsoport, foltdarázs;

Mátyás dicső csatázási,

Napoleon hódítási,

S waterlooi diadal:

Mind csak kakasviadal.

 

    A virtus nagy tűneményi

Gőz, mit hagymáz lehele;

A keble lángérzeményi

Vértolúlás kínjele;

A vég, melyet Sokrat ére,

Catonak kihulló vére,

S Zrínyi Miklós szent pora

Egy bohóság láncsora.

 

    És ti bölcsek, mit hozátok

Ami volna szép s jeles?

Mámor bírta koponyátok,

Plato s Aristoteles.

Bölcselkedő oktalanság,

Rendbe fűzött tudatlanság,

Kártyavár s légállítvány

Mindenféle tudomány.

 

    Demosthén dörgő nyelvével

Szitkozódó halkufár;

Xenofon mézbeszédével

Rokka közt mesére vár;

Pindár égi szárnyalása

Forró hideg dadogása;

S Phidias amit farag,

Berovátkolt kődarab.

 

    Mi az élet tűzfolyása?

Hulló szikra melege.

A szenvedelmek zúgása?

Lepkeszárny fergetege.

Kezdet és vég egymást éri,

És az élet hű vezéri,

Hit s remény a szűk pályán,

Tarka párák s szivárvány.

 

    Holdvilág csak boldogságunk;

Füst a balsors, mely elszáll;

Gyertyaláng egész világunk;

Egy fúvallat a halál.

Vársz hírt s halhatatlanságot?

Illat az, mely tölt virágot,

És a rózsát, ha elhúll,

Még egy perccel éli túl.

 

    Hát ne gondolj e világgal,

Bölcs az, mindent ki megvet,

Sorssal, virtussal, nagysággal

Tudományt, hírt s életet.

Légy, mint szikla rendületlen,

Tompa, nyúgodt, érezetlen,

S kedv emel vagy bú temet,

Szépnek s rútnak húnyj szemet.

 

    Mert mozogjon avagy álljon

E parányi föld veled,

Lengjen fényben, vagy homályon

Hold és nap fejünk felett,

Bárminő színben jelentse

Jöttét a vándor szerencse,

Sem nem rossz az, sem nem jó:

Mind csak hiábavaló!

 

 

A magyar költészet antológiája,

1823. február-április [281-282.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43591

Kölcsey Ferenc

 

 

HIMNUSZ

 

A magyar nép zivataros századaiból

 

    Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

 

    Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

 

    Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

 

    Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

 

    Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

 

    Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger fölette.

 

    Vár állott, most kőhalom,

Kedv s öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

 

    Szánd meg Isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

 

 

A magyar költészet antológiája,

Cseke, 1823. jan. 22. [279-280.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43590

Kölcsey Ferenc

 

 

KÉPZELETHEZ

 

1

 

Szállj képzelet, szállj rózsa-fátyolodban

Bátran lebegve, mint királyi sas,

S ezerfelé változva szép arcodban

Lélekre, szívre bájerővel hass.

Ragadj magaddal, s tündérkárpitodban

Száz tűneményt, száz új scénát mutass:

Míg nap derűl az énekes melyében,

S élet s virágzat tűn fel énekében.

 

2

 

Csak dalt adott, csak lantot a költőnek,

Csak dalt, csak lantot a végzés nekem,

Lángérzeményim oszlanak s megjőnek,

Örömre, búra szállong énekem.

Kerestem rejtekében szívnek s főnek

Mitől virúlna boldoggá életem,

S szent képzelet, megfutván egy világot,

Csak hív öledben leltem boldogságot.

 

3

 

Te öntöd a dalt, s gazdag ömledése

Forr, mint Tiszának áradt habjai,

Elfoszlik a bú, s szívem vad küzdése

Leszáll derengvén vídámb álmai.

S mint hűs berek, mint esti szél nyögése

Ha felhasadnak Május napjai:

Enyhítve leng az érzetek homálya,

S virít, mint rózsáskert az életpálya.

 

4

 

Borítsd el arcod fényben, mint Auróra,

S világolj rám fáklyád sugárival;

S tenéked szentelt légyen minden óra,

Szentelve néked folyjon minden dal.

S ím mint midőn lángot kerengve szóra

Az égi tűz villámcsapásival

Folyást talál a költő szent hevének,

Reng e kebel, s ömlengni kezd az ének.

 

5

 

Fény és homály közt, mint az est órája,

Körűlem mely tündér szín nyíla fel?

Mely ég, minő táj, s mely szél hint reája

Ámbrás fuvalmat hűs lengésivel?

Látok, de többet érzek, égi bája

E helynek mély örömbe sűlyeszt el,

O pillantás, o rég táplált reményim,

Váró gyönyörben függnek érzeményim.

 

6

 

Amott a parton férfikellemében

Jár a legény, szép búval homlokán,

Ah, mennyi vész fog dörgő fellegében

Üldözni téged élted nyomdokán!

De jót hoz a veszély is eltüntében,

Süvöltni nem fog mindég az orkán,

S ki bátran szállt a küzdés ellenébe,

Mosolygva dől majd jobb sors hív ölébe.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes köl-

teményei, Kölcse, 1818. augusztus 4. [176-177.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43589

Kölcsey Ferenc

 

 

LYÁNY ÜLT…

 

Lyány ült a hold fényében,

    Felé ment a legény,

Lyány függve kétségében,

    Örömben úszva én,

Várt és körűltekintett,

Meglát, remegve intett,

    S elömlék kebelén.

 

„Lyány, o leány ha csenddel

    A másik éj is int,

Lopvást, lopvást jövend el

    A boldog pár megint!”

Nem szólt, csak elpirúla,

Mosolygott s rám simúla,

    S csókokkal öszvehint.

 

„Menj o legény, röpdeznek

    Hajnal fúvalmai,

S ott benn fölébredeznek

    Anyám s leányai.

Jöttem, de szívszorúlva.”

S zengtek, de rám borúlva,

    Búcsúszót ajkai.

 

Itt állok a szabadban,

    A nap csendben jön fel,

Az árnyas boltozatban

    Csalogány énekel;

S mélyében kebelemnek

Szelíd dalok teremnek,

    S szívem dobog s tüzel.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc

összes költeményei, Álmosd,

1815. január 1. [171.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43588

Kölcsey Ferenc

 

 

VILMA EMLÉKKÖNYVÉBE

 

    Minden virágát életemnek,

Melyet még sorsom nyújtogat,

Vidám vagy gyászló szín alatt,

Örömimnek vagy keservemnek,

    Barátság s szerelem,

    Tinéktek szentelem.

 

    Minden virágát életemnek

Vígan fűzöm hajam körűl,

Az ég borong és felderűl,

S tavasszal új rózsák teremnek,

    Barátság s szerelem

    Míg ti laktok velem.

 

    Minden virágát életemnek

Hervasztja sírom egykoron,

S túl földi kényen s bánaton

Ott szent nyugalmát enyhelyemnek

    Barátság s szerelem

    Karjaitokban lelem.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey

Ferenc összes költeményei,

Pécel, 1814. június 25. [160.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43587

Kölcsey Ferenc

 

 

LAURÁHOZ

 

    Közte sűrű kénynek, fájdalomnak,

Lyányka, Lyányka nyugszom kebleden,

Gyakran Lethe lankadási nyomnak,

Gyakran védő karjain angyalomnak

Uj örömfény terjed létemen.

 

    Szenvedünk, s bár nyúgodalmat kérek,

Vérző búnkat mégis ölelem;

Hidd el azt, a bú s öröm testvérek,

S kényben úsz e jóltevő tündérek

Szép körében képzet s értelem.

 

    Meg ne bánd, ha könnyeid hullának,

Néma könnyek, Eros karjain,

Meg ne bánd, mert szép napok valának,

Melyek Eros karja közt folyának,

Míg szendergél költőd dalain.

 

    Égi lángot szívtam ajkaidról,

Égi lánggal szívtad csókomat,

Felderűlt a fátyol titkaidról,

Újabb álom szállt fel álmaidról,

S szebb remény a láthatár alatt.

 

    Álom és remény éltünk vezéri,

Tartnak fáklyát végcélunk felé,

Szívünk a valót távol kiséri,

S megcsalatván, néha bár eléri,

Csalfa bájalakkal váltja bé.

 

    Dőljünk a jelenlét hív ölébe,

Légyen álom, légyen csalfa kép;

Tán ha vígan szállunk ellenébe,

Nem borúl szép arca gyászleplébe,

S myrtuságat fürteidre széd.

 

 

A magyar klasszicizmus, Álmosd,

1814. április 20. [147.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43586

Kölcsey Ferenc

 

 

AZ ACATIA

 

Mirtusz homlokomon és hűvös acátialombok

        Fonnak ölelkezvén illatozó koszorút;

Azt remegő lyánykám keziből, mint égi jutalmat,

        Gyöngéded szerelem géniusza nyújtja felém;

Ákáclombjaimat deli Cháris fűzte hajamba,

        Hogy szent fája tövén zengjenek égi dalok.

„Itt ölelék egymást, kiket én kedvellek örökre,

        Láng emelé sziveik, s isteni szimpátia.

Rezzent lombok alól susogott lágy szárnya zefírnek,

        S felnyílt kedvesimért illatozó kebele.”

 

 

Az erdő poézise, 1811. december 5. [129.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43585

Kölcsey Ferenc

 

 

A SONETTO

 

    Hespériának szent virányain

Hallám az ifjút ihletett lantjával,

S boldog leányka mellyem szép titkával

Rengék derűlő kénynek álmain.

 

    Mosolygva leste képem lángjain,

Mint olvad eggyé szívem lágy dalával,

Gyöngén szorított reszkető karjával,

S lelkét ölelte lelkem ajkain.

 

    Nem bírta többé az égi lángokat

Az elhalandó földi sátorában,

És szétömöltem keble szép honában.

 

    Lantján folyó tűz érte a húrokat,

S édes szelíd dal, mint csókjai valának,

Zengett szerelmünk boldog Geniusának.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes költeményei,

Sződemeter, 1811. szeptember végén [143.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43584

Kölcsey Ferenc

 

 

A’ PHANTASIA

 

Boríts-el édes álmaiddal,

Szép hölgy, arany phantasia!

Rengetvén gyönge karjaiddal:

Mint Amorát Idalia.

Bükkjeimnek bíztos éjelében

Érzem balzsamlehelleted’,

’S a’ fülmiléknek énekében

Szól hozzám bájos zengzeted.

 

Kebledben andalogva bírom

Ismét Lyánykám’ szerelmeit,

Kebledben andalogva sírom

Vesztésem’ néma könyeit.

Váltó örömnek ’s fájdalomnak

Igy olvadván érzésiben,

A’ bánatok kevésbbé nyomnak,

’S a’ szűk öröm szentté leszen.

 

Tekintetem hat a’ jövőre,

’S lehullnak a’ kék kárpitok,

Merengve néz a’ múlt időre,

’S újabb lángokra lobbanok.

A’ szűk jelenlét szétröpíti

Kevés búját örömivel,

Ösvényimet virág teríti,

A’ bal szerencsét szép lepel.

 

Így él a’ sylphné fellegében

Rengvén Zephyr’ hűs szárnyain,

Leszáll, s’ szent berkek’ éjelében

Kedvesnek olvad karjain.

Igy él a’ Lepke rózsaszájjal

Csókolván Flora’ kedvesét,

’S szerelme’ ölében égi bájjal

Leéli boldog életét.

 

 

Versek…, Sződemeter, 1811.

augusztus 10. [27-28.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43583

Kölcsey Ferenc

 

 

A’ SZÜLETETT LEÁNYKÁRA

 

Igy zengi berke’ bájos éjelében

      A’ Nimfa’ daljait,

Ha megjelenni látja kellemében

      Majust ’s virágait,

 

Örvendve fűzi szőke homlokára

      A’ rózsalombokat,

És hallja mínt zúg, a’ Visszhang dalára

      Tördelve, hangokat.

 

Szelíd csenddel zúg a’ dal húrjaimról:

      Miként az esti szél,

Kerengve lengvén rózsabokraimról,

      Heszper’ szép fényinél.

 

A’ Naiszok nedves barlangjaikban

      Andalgva hallanak,

Midőn a’ berkek öblös hangjaikban

      Utánam hangzanak. –

 

Leányka! még nem érzed szenderegve

      Anyád’ lágy kebliben,

Nem még dalom, mely zeng, puhán lebegve

      Feletted, édesen,

 

Nem olvad öszve szíved szent hevére

      Mellyet reád lehell:

Mint Pásztorának a’ Hölgy énekére,

      Ha róla énekel.

 

Némán örülve hallja rejtekében

      Kellő nyögéseit,

Merengve éli álma’ tengerében

      Korának kényjeit,

 

Pirúlva mint Auróra nyíltt kecsekkel

      Száll majd onnét elő:

Miként midőn a’ tánczoló kegyekkel

      Cyprisz mosolygva jő,

 

Szent láng hevítve szívét olvadozva

      Széttomlik karjain,

És eltéveszti létét gyúladozva

      Kedvellett csókjain. –

 

De bóldog vagy Leányka! szenderegve

      Anyád’ lágy kebliben,

Hü Géniusz szállong feléd lebegve

      Mosolygván csendesen,

 

Szép szőke fürtjeit Mirtus köríti:

      Mint Érósz’ fürtjeit,

Ki kedveltt kínokkal csalfán vegyíti

      Létünk’ kellemjeit.

 

Körűlte rózsafénnyel elborítja

      A’ Kellő halmokat,

’S szavával édesen elandalítja

      Zengvén szent hangokat:

 

„Viríts majd, mint a’ rózsa biborának

      Virít szép színivel,

Melly kebliben idővel Cypriának

      Mosolygva hervad-el.

 

Lengő Zefir fog majd feléd kerengni

      Sohajtván tégedet,

De vond-be, látván őt feléje lengni,

      Előtte kelyhedet!”

 

 

Versek…, Debrecen, 1809.

november 22. [22-24.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43582

Kölcsey Ferenc

 

 

KAZINCZYHOZ

 

    Szent énekesse Széphalomnak,

Kobzod szelíd zengésivel!

Engedd, hogy Néked énekeljek,

S édesben foly majd énekem.

Im lángra lobban szép tüzedtől,

Szívem, mely tölti hangjaid,

Majd öszve olvad szent hevében,

És édesben foly énekem.

Kedveltje vagy Te a Kegyeknek,

S ígéznek bájos hangjaid:

Mint amikor zöld lombok alján

Epedve zeng a fülmile,

Vagy mint mikor szelid szavával

Lottim szerelmet énekel

S a rózsabokrokon kerengő

Zefír, hallgatni őt, megáll.

 

    Óh boldog! aki énekelhet

A Chariszoknak hangjain,

S szent tűz miatt olvadva szíve

Az esti csendben ömledez,

Kinek dalán elandalodva

Ejt a Kegyes Hölgy könnyeket,

Sohajtva omlik karja közzé

És isteníti lételét.

Hangjára megszűnnek körűlte

A Faunuszoknak sípjai,

És rózsa fényben szállanak le

Az ámoroknak sergei,

Idaliává lesz vidéke,

A Kellemek vidékivé,

Hol szendereg virágos ágyon

Paphos mosolygó Asszonya.

 

    Igy énekelsz Te! Szent szavaddal

Ragadj el engemet, ragadj,

S édes hangokkal felhevítvén,

Olvasszad öszve szívemet,

Hagyd, folyjon ő is lágy dalokba

A Rózsa bokrok éjjiben,

Ha csendes esti szelleteknek

Fúvalma lengedez felém,

Vagy elpirúlva jő az égre

Auróra a hegyek megől,

S hullatja a lengő füvekre

Harmatja tiszta csepjeit.

 

    Szilágy vidékein, holott még

Szent énekes nem énekelt,

Majd megtanítom így nevedre

Zánoknak szőke bükjeit.

Ha! szent Nevedre bérceinknek

Elbámúlnak Faunusszai,

S forrásaink nimfáji, akik

Lottim nevét jól esmerik,

Elandalodva daljaimra

Fognak tanúlni Tégedet,

S megszünnek dúrva hangjaikkal

Lármázni a hegyek között,

Szelid dalok fognak köszöntni,

Oh, lenge bükkek, bennetek,

És Ámorok fognak leszállni

A habzó völgy virágira!

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Fe-

renc összes költeményei, Debre-

cen, 1809. július [131-133.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43581

Kölcsey Ferenc

 

 

A DALOS

 

    Csak Lotti bájol engem szép szemével

S ha szenderegve rózsa-kebliben

Merengek szívem lágy érzésiben,

Ámornak égek én szelíd tüzével.

 

    Zefír, ha a nap süt forró hevével,

Így nyugszik a nyilt Rózsa kelyhiben,

Mely a kegyeknek szent ligetiben

Ingerli a Nimfákat kellemével.

 

    Engedd Ámor! így folyni napjaim,

S im lantomat felszentelem nevednek,

Téged fognak csak zengni húrjaim.

 

    Majd Lotti mirtus-ágat fon hivednek,

S olvadva szent hevében lágy tüzednek

Megédesíti csókkal daljaim?

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes

költeményei, Debrecen, 1809. június [131.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43580

Kölcsey Ferenc

 

 

A’ NYÚGALOMHOZ

 

El unva a’ lármát sohajtok

      Szent nyúgalom! feléd,

Oh édes a’ te karjaid közt,

      Édes szendergeni!

Nincs semmi lárma csend-helyedben

      Mint a’ sír’ kebliben,

Holott virágos ágyadon zöld

      Fák közt puhán heversz.

Csak a’ patak csörög körűlted,

      Csak a’ Zefir susog,

’S a’ Fülmilécske zeng szavával,

      ’S csattog, süvőlt, kereng.

Oh bóldog érzés! hogy ha Erdely’

      Arnyékos halmain,

Öledbe dőlhetek le ’s ottan

      Felejtem bánatim’,

Ha a’ patak csörög körültem,

      ’S csendes álomra hív,

Ha a’ madárka sír, ’s szememben

      Bóldog könny-csepp rezeg,

Be nem kívánok a’ vitézek’

      Sorjában ülni én!

Be nem kívánok a’ királyi

      Széken tündökleni!

Oh! ott tanúlja meg szeretni

      Szívünk az életet,

Hol az szelíden foly, miként a’

      Csermelyke’ habjai,

Oh! ott tanúl örűlni a’ szív,

      Örűlni lepkeként,

’S bánkódni édesen, miként a’

      Madár ha társa vész.

Szent nyúgalom! hagyd folyjanak le

      Öledben napjaim,

Hagyd lepjen a’ halál öledben

      El óltván éltemet.

Ah! akkoron virág bokorka

      Nőjjön sirhalmomon,

Mellyen Zefir kerengve játszván

      Lengesse szárnyival,

Majd körbe gyűlve énekelnek

      A’ Nimfák síromon

Ha a’ magos hóld andalogva

      Sűt arra fényivel.

Köztök lebegve fogja lelkem

      Halgatni daljokat,

És e’ szelíd érzése tészi

      Bóldoggá lételét. –

 

 

Versek…, Debrecen, 1808. de-

cember - 1809. június [13-14.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!