Női kosárlabda NB I/A, 3. forduló: Szolnoki MÁV — DKSK 96-72 (21-25, 29-16, 24-17, 22-14)
A találkozó elején az exdiósgyőri Perovics csapata 9 pontjából 8-at dobott, és ezzel együtt ebben az időszakban a Szolnok tűnt frissebbnek és gyorsabbnak, ami a pontokban is megmutatkozott. A túloldalon Emeagi volt elemében, ő tartotta a csapatában a lelket. A hazaiak 19-13-as vezetése után a DKSK 2-12-es részgyőzelmet aratott, amiből elsősorban Brosovszky és Andó vette ki a részét.
A második játékrészben a Szolnokban Perovics mellett az ausztrál Farmer is megrázta magát, és a jól védekező vendéglátók ellen szinte alig került helyzetbe a Diósgyőr, és ha mégis, akkor a piros-fehérek sorra kihagyták a lehetőségeiket. Nem úgy a szolnoki Szőke és Csontos, akiknek kosaraival egyre nőtt a különbség a két csapat között, ráadásul a 20. percben a DKSK irányítója Brosovszky összegyűjtötte ötödik személyi hibáját és kipontozódott.
A fordulást követően nagy dobópárbaj vette kezdetét, hiszen a Diósgyőr szerette volna eltűntetni 9 pontos hátrányát. A vendégek közül Balogh lendült bele, hamarjában szórt 8 pontot, de itt megtorpant, míg a házigazdák részéről szinte mindenki kivette a részét a gólgyártásból és nőttön-nőtt az előnyük.
A negyedik negyed kezdete előtt gyakorlatilag biztossá vált: ezt a meccset már csak a Szolnok veszítheti el, de a Tisza-partiak nemhogy engedtek volna előnyükből, hanem tovább növelték az addig megszerzettet. Ekkor a látványos megoldások mellett néha már könnyelműsködtek is a hazaiak, a piros-fehérek pedig most is ritkábban találtak be a gyűrűbe. A vasutas gárdában különösen az új-zélandi center, Farmer volt elemében, aki 49 (!) IBM pontot gyűjtött össze, de nemcsak ő, hanem csapattársai is jobbak voltak ezen a napon — minden poszton — a DKSK-nál.
Palkovits Tamás: — A döntő pillanatokban védekeztünk és ponterősen támadtunk. Talán már formában vagyunk!?
Vertetics István: — A bajnoki szünet nem tett jót csapatunknak, bizonytalanul védekeztünk és sok fölösleges faultot csináltunk, így nem kerülhettük el a vereséget.
De hazai gól az akkor sem esett a Diósgyőri VTK - Szolnok NB I/B-s mérkőzésen, a 14. fordulóban.
Vagy vajákos asszony járt péntek dél és a szombati meccs kezdése előtt a diósgyőri öltözőben, vagy pedig a hazai játékosok szervezete lehetne orvosi szimpóziumok tárgya, mert az összecsapást megelőző napon a hazaiak szakvezetője által maradóinak mondott hét játékosból hárman a kezdő tizenegyben kaptak helyet, míg ketten a kispadra kerültek.
A ,,betegek” enerváltsága már az első percben az egész csapatra átragadt, de a szolnokiak is képtelenek voltak ,,egészséges” játékot játszani, igaz, ők beérték a biztonságos védekezéssel. Így az első fél órában egyetlen kapura lövést sem láthatott a publikum...
Majd ennek letelte után Sándor Zs. beívelést követően Jáger 8 méterről tisztán fejelhetett volna a kapuba, de labdája néhány centivel a kapufa mellett hagyta el a játékteret.
Aztán Kotula került a védők mögé – a nézők szerint lesről indulva –, de 17 méterről a léc fölé durrantott.
Csakúgy mint egy minutára rá, a 34. percben Kovács P., aki a Jáger által tálalt labdát küldte rossz helyre. Ennyi fért bele az első 45 percbe.
Szünet után mintha egy másik mérkőzés kezdődött volna. Ugyanis ebben a játékrészben négy perc alatt két gólt szerezhetett volna a hazai csapat: előbb Sándor Zs. beadása után Kovács P. ziccert hibázott úgy, hogy csak a kapussal szemben állva, 10 méterről a jobb kapufa mellé gurított, majd Vojtekovszki kevésbé ígéretes helyzetből célozta meg a ketrecet, de Rézsó kiütötte a középre tartó labdát.
Az 54. percben Sándor Zs. Sándor Csikar szögből a jobb oldalról 8 méterről a kapufát találta el, a félidő derekán pedig a vendégek rontottak abszolút ziccerben, amikor Ivitz parádés átadását Kádár a jobb oldalon senkitől sem zavartatva 16 méterről a kapu mellé lőtte.
Három perccel késôbb azonban már nem volt ekkora szerencséje a DVTK-nak. Ugyanis a vendégek remek támadása végén Pellestől kapta Németh Gy. a labdát, majd a jobb alsó sarokba lőtt, 0-1.
Két minutával később ugyanő hazaküldhette volna a nézőket, de óriási ziccerben Nagy Z.-be lőtte a játékszert, így a hazai szurkolók tovább izgulhattak, hátha sikerül egyenlítenie a Diósgyőrnek.
A 82. percben ez Konyha révén sikerülhetett volna, de a cserecsatár 16 méterről középről leadott löketét Rézsó fantasztikus reflexszel a léc fölé kaparta, majd a 85. percben ugyanebben a leosztásban ugyanilyen eredmény született.
Döntetlen viszont nem, mert a hátralévő időben már nem volt több lehetősége a gyenge napot kifogó DVTK-nak, amely így zsinórban harmadik hazai meccsén volt képtelen a három pont begyűjtésére.
Huszák Géza: – Rengeteg gonddal küszködtünk a héten, ennek ellenére sok helyzetünk volt a mérkőzésen, de egyet sem tudtunk gólra váltani. Fáj a vereség...
Vágó Attila: – A mezőnyben a labdát sokkal többet birtokoló DVTK ellen a szerencse is kellett a sikerhez. A fegyelmezett játékért dicséret illeti a csapatomat.
Jegyzőkönyv
Diósgyőri VTK – Szolnoki MÁV-Neusiedler 0-1 (0-0)
Diósgyőri stadion, 2500 néző. Vezette: Juhos (Kispál, Nyekita).
DVTK: Nagy Z. (6) – Szakos (5), Vámosi (5), Constantin (6), Sivák (4) – Vojtekovszki (5), Varga E. (4), Vitelki (4), Sándor Zs. (4) – Kovács P. (4), Jáger (4). Edző: Huszák Géza.
Szolnok: Rézsó (7) – Antal (6) – Balogh (5), Romanek (5) – Bábik (5), Novák (6), Kádár (5), Gradinariu (5), Pelles (4) – Fedor (0), Kotula (4). Edző: Vágó Attila.
Csere: Fedor helyett Németh Gy. (6) a 27., Jáger helyett Lippai (5) a 46., Bábik helyett Ivitz (6) az 53., Sivák helyett Barva (-) a 75., Kovács P. helyett Konyha (-) a 80., Kotula helyett Szabó T. (-) a 82. percben.
Sárga lap: Vámosi a 62., Gradinariu a 74. percben.
Gólszerző: Németh Gy. (0-1) a 71. percben.
boon.hu:
Nem bírtak a Szolnokkal
Ismét munkanapra esett a DVTK szombati, NB I/B-s, hazai bajnoki mérkőzése.
Ennek ellenére nem tátongtak üresen a lelátók, bár voltak már többen is az Andrássy úti arénában.
Diósgyőri VTK - Szolnok 0-1 (0-0)
A DVTK végig mezőnyfölényben játszott, a győzelmet mégis a Szolnok szerezte meg egy kontrából esett góllal.
A hátrányban mutatott játék után igazán fájó a vereség, akkor már több nagy helyzete volt a DVTK-nak, és volt amikor a 16-oson belül szabálytalanság árán tudták megakadályozni a hazaiakat a góllövésben, de ezt a bíró másként látta.
A két idegenbeli siker utáni két hazai meccsen csak egy pontot sikerült szerezni, így a jövő héten, Fóton csak a győzelem lehet a cél.
Ez is egy igazi vészhelyzet?
A 14. fordulóban ismét otthon játszik a Diósgyőri VTK, ezúttala a Szolnoki MÁV lesz az ellenfél.
– Szombaton ismét hazai környezetben játszik bajnoki mérkőzést a DVTK másodosztályú labdarúgócsapata. A piros-fehérek Juhos játékvezető sípszavára (segítői: Kispál és Nyekita) 14.30-kor kezdenek a Szolnoki MÁV-Neusiedler együttese ellen a Diósgyőri stadionban.
Számolgatással kezdte a pénteki napot Huszák Géza. A DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője hétig jutott az összeadásban, amikor azokat a játékosok vette számba, akik szinte biztos, hogy nem léphetnek pályára ma délután. Majd a nevek mellé felsorolta az okokat is:
– Kiser a keresztszalag szakadása után már rehabilitációra jár, ő leghamarabb jövőre lehet közöttünk.
Márkus félépülése még tart, igaz a csapattal edz, de még nem bevethető.
Sivák csütörtökön injekciót kapott a térdébe, fájdalmai enyhítésére.
Kosán tüszős mandulagyulladással fekszik otthon.
Jáger az előbb említett játékoshoz hasonlóan egész héten nem edzett mandulagyulladása miatt.
Lippai arcüreggyulladása még nem jött teljesen rendbe.
Kovács P. pedig lázas beteg.
Ők heten valószínűleg csak nézői lesznek a Szolnok elleni összecsapásnak.
És, ha mindehhez még hozzáveszem, hogy Barva és Domokos egyaránt jelentős kihagyás után a napokban kezdte el a tréningeket... S bár emiatt őket rendes körülmények között nem tenném be a csapatba lehet, hogy a kényszerűség rávisz erre.
És, hogy kik fognak játszani és a kispadon ülni? A szakvezető szerint az előbbire az ,,egészségesek”, míg utóbbira az ,,ifisták” a válasz. Az egy hete, az Eger ellen pályára lépett diósgyőri kezdőcsapat négy helyen változik meg, de a tényekhez az is hozzátartozik, hogy a Szolnok ellen tervezett kezdőcsapatban két olyan játékos is lesz, aki hét napja csereként játszott néhány percet.
– Egy kezdőcsapaton változtatni néha még egy helyen is kockázatos, nemhogy négy helyen – mondta Huszák Géza. – Főleg nem egy olyan csapat ellen, amelyik játékereje alapján benne van az első ötben. Igaz, nincsenek ott, de ahogy hallom nagyon oda akarnak érni és nem holmi döntetlen reményében érkeznek, hanem nyerni akarnak Miskolcon.
Huszák Géától megtudtuk: ugyanez igaz rájuk is. A szakvezető úgy fogalmazott, hogy lehetőségeikhez mérten mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszerezzék a három pontot.
A DVTK várható kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Takács V. – Vojtekovszki, Vitelki, Varga E., Sándor Zs. – Konyha, Barva.
A 3. fordulóban másodszor lép pályára - ismét idegenben, Kanizsa után Szolnokon, – a Diósgyőri KSK.
Vasárnap 17.30-tól Szolnokon idei második bajnoki meccsét játssza a DKSK élvonalbeli NB I-es női kosárlabdacsapata, a Szolnoki-MÁV-Coop SE vendégeként.
A piros-fehérek két héttel ezelőtti bemutatkozása a ,,jól sikerült” kategóriába sorolható, ugyanis az A csoport újoncát idegenben győzték le 63 pontos különbséggel. A 122 dobott ponttal elégedett volt a DKSK szakvezetője, Vertetics István és a vasárnapi meccsel kapcsolatos elvárásait ekképpen fogalmazta meg:
– A csapat erejében bíznia kell minden játékosnak, de ezzel együtt nem szabad könnyelműen venni a mérkőzést. A védekezési feladatokat mindenkinek meg kell oldania, és a kéthetes játékhiány után is olyan támadójátékot kell produkálni, mint amilyet Aradon és Kanizsán mutattunk be.
A kéthetes szünetről szólva annyit mondott a DKSK vezetőedzője, hogy ebben van jó is és rossz is. A jó az, hogy lehetett a mai mérkőzésre taktikát építeni, a védekezést még jobban begyakorolni és feltérképezni, megnézni az ellenfelet. Negatívumként viszont a meccshiányt említette Vertetics István.
– Igaz, hogy hét közben játszottunk egy edzőmérkőzést a tiszaújvárosi ifjúsági és junior vegyes fiú csapat ellen, de nem lehet azt elmondani, hogy ez modellezése volt a Szolnok elleni várható eseményeknek – mondta a tréner. – De a lényeg azon van, hogy játszottunk.
És míg a Diósgyőr mindössze egy-, addig a Szolnok már négy tétmérkőzésen van túl ebben a szezonban. Ugyanis a Tisza-partiak a MiZo-PVSK és a GYSEV-Ringa elleni bajnokijukat is letudták, és a Ronchetti-kupa selejtezőjében is lejátszottak egy oda-visszavágót a jugoszláv Hemofarm Vrsec ellen. A négy találkozóban egy dolog volt közös: a szolnokiak mindegyiket elvesztették, így két bajnoki vereség mellett a nemzetközi kupától való búcsú jelenti eddigi mérlegüket. Éppen ezért nyerni szeretnének vasárnap, de ezzel nem csak ők vannak így.
– Kicsit vissza kell térnünk a rendszerjáték felé, amit fegyelmezetten kell csinálni és akkor nem lehet nagyon nagy gond – jelentette ki Vertetics István. – Bár a Szolnok jó szerkezetű csapat, az adott pillanatban, vasárnap meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk.
A diósgyőri csapat edzőjétől azt is megtudtuk, hogy élőben látta a Szolnok – Pécs összecsapást, és ennek alapján (is) mondta, hogy a két magas játékosra, az új-zélandi Farmerre, és a volt diósgyőri Perovicsra oda kell figyelni.
– A mérkőzés egyik döntő része az lesz, hogy mit engedünk meg a védekezésünkben, és hogy miként tudjuk semlegesíteni a magas játékosokat. Elsősorban a támadásfelépítésüket kell megakadályoznunk, emberfogási szisztémával – mondta Vertetics István. – Ami pedig a keretünket illeti: Radnóty – aki Nagykanizsán még nem játszott – a Szolnok ellen szinte biztosan pályára lép majd, de azt még nem tudom megmondani, hogy Brosovszky, – akinek beduzzadt a bokája – tudja-e vállalni a játékot. Remélem igen, de vele vagy nélküle győznünk kell, és ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni.
A 14. fordulóban hazai környezetben fogadja a Diósgyőri VTK a Szolnoki MÁV FC-Neusiedler csapatát.
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 14. fordulójában szombaton délután fél 3-tól hazai környezetben, az Andrássy úti stadionban látja vendégül a Diósgyőri VTK a Szolnoki MÁV FC-Neusiedler csapatát.
Azt a szolnoki gárdát fogadja a Diósgyőr a hétvégén, amelynek otthonából a pontvadászat harmadik játéknapján Domokos góljának köszönhetően pontot raboltak (1-1) a piros-fehérek. A jászságiak egyébként 16 ponttal, a 9. helyen állnak a bajnokságban: négy győzelem, négy remi, öt vereség és 23-21-es gólkülönbség áll a nevük mellett a tabellán. Legutóbb a Merland Csepel-AT-t 1-0-ás félidő után 2-0-ra győzték le otthonukban.
A DVTK drukkereinek bizonyára ismerősen cseng a kék-sárgák legveszélyesebb támadójának, Kotula Lászlónak a neve, hiszen a 26 éves csatár egykor a DFC-t is erősítette. Azonban nem csak ő, hanem Bábik, Gelbman, a román Gradinariu, Kádár, Bány, Ivitz, Pelles, Romanek, Novák, Sinkó és Szabó T. is játszott hosszabb-rövidebb ideig a honi első vonalban.
A Diósgyőr az előző fordulóban az Eger ellen szalasztott el győzelmi lehetőséget (2-2), hiszen a második 45 percben – 2-2-es állásnál – számtalan lehetőséget elpuskáztak Vitelkiék. Az viszont örvendetes volt, hogy Huszák Géza csapata 2-0 után felállt a padlóról. Kedden egy „bulimeccsel” hangolódott a DVTK a Szolnok ellen, hiszen a diósgyőri ultrák, a Harcosok ellen léptek pályára.
Lippai arcüreggyulladás miatt továbbra sem tréningezik, míg Jáger és Kosán belázasodott a hét elején.
Ugyanakkor Barva, Domokos és Márkus felépült és teljesértékű munkát végezhetnek.
A 13. fordulóban a Diósgyőr 0-2-ről hozta döntetlenre az Eger elleni mérkőzést.
Azonnal támadólag lépett fel a DVTK, régen látott vehemenciával vetette magát a párharcokba a hazai csapat. A piros-fehérek már az egriek térfelén megpróbáltak labdát szerezni, zavart kelteni.
Többnyire sikerrel, hiszen az első 10 percben jóformán át sem lépték a felezővonalat a hevesiek.
Majd Földváriék jelezték, hogy ők is itt vannak, hiszen Filó ijesztett rá a hazai védelemre.
A válasz Vámosi 23 méteres szabadrúgásának „képében” érkezett, de a labda elkerülte a jobb alsó sarkot.
A 21. percben aztán némileg váratlanul vezetést szerzett a vendégcsapat: Vidakovics jobb oldali szögletét Horváth T. bólintotta közelről a diósgyőri kapuba, 0-1.
Még fel sem ocsúdtak a gól adta sokkból a hazaik, amikor egy egri kontratámadás végén Filó mattolta Nagy Z.-t és megduplázta csapata előnyét, 0-2.
A DVTK nem került padlóra a történtektől, két perccel később ugyanis egy jobbról beívelt labdát röviden vágtak a fekete mezes bekkek a 16-os előterében, a bal összekötő helyén pedig érkezett Kovács P., aki 17 méterről vette célba Molnár ketrecét, a laszti megpattant Jágeren és a bal sarokba hullott, 1-2.
Hajtott, küzdött az egyenlítésért a hazai gárda és mielőtt pihenőre mentek volna a felek, hangrobbanás rázta meg a stadiont. A 45. percben Vitelki fordult le látványosan védőjéről a bal oldalon, középre adott és Jáger 7 méterről a kapuba bólintott, 2-2.
A fordulás után azonnal előnyt szerezhetett volna csapatának Jáger, ám a Szakos „kínálta” labdát rosszul kezelte le a csatár, és odalett a helyzet.
Nem sokkal később ismét megvillant a hazaiak kilencese, és egy lövés után Molnár kapus csak másodszorra tudta csak megszelídíteni a lasztit.
Az 56. percben Vojtekovszki kanyarította be a bőrt a bal oldalról, a legmagasabbra Kosán ugrott, akinek határozott bólintását Molnár bravúrral tolta ki a léc alól.
Több, mint egy órája gyűrték egymást a felek, amikor Vitelki bombája is a játéktéren túl landolt, majd Filó szabadrúgását ölelte magához a diósgyőri cerberus.
Az utolsó negyedórára mindkét együttes dűlőre szerette volna vinni a dolgot, ezáltal méginkább lüktetőbb lett a játék.
A 80. percben Vojtekovszki lőtte be a labdát a 16-osra, az érkező Konyha lyukat rúgott, míg Vitelki próbálkozása a bal kapufa mellett suhant el.
Sándor Zs. viszont a „a mennybe mehetett volna”, ám Vitelki kanyarítását óriási helyzetben a bal kapufa mellé továbbította.
A hosszabbítás első pillanataiban Szakos gurította vissza a labdát az alapvonalról, a vendégkaputól balra Vojtekovszki elé, de a középpályás nagy erővel a kapu fölé bombázott és így maradt a döntetlen.
HUSZÁK Géza: – Egy magas színvonalú, jó iramú találkozót játszottunk. Sajnálom, hogy hamar hátrányba kerültünk, ám sikerült felállnunk a padlóról. Voltak lehetőségeink a második félidőben arra, hogy a magunk javára fordítsuk a meccset, nem éltünk vele, hiába bíztam az utolsó pillanatig a győzelemben. A játékvezető ténykedésével nem kívánok foglalkozni.
SZENTES Lázár: – Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk, de úgy érzem, bírtunk egymással.
JEGYZŐKÖNYV
Diósgyőri VTK – FC Eger 2-2 (2-2)
Diósgyőr, 3500 néző. Vezette: Kiss B. (Kiss B., Haris)
DVTK: Nagy Z. (6) – Szakos (6), Vámosi (6), Constantin (7), Sivák (5) – Vojtekovszki (6), Vitelki (6), Varga E. (6), Kosán (5) – Kovács P. (6), Jáger (7). Edző: Huszák Géza
Eger: Molnár (6) – Katona (5), Földvári (6), Horváth T. (6), Zavorecz (5) – Szabó (5), Máté (6), Filó (6), Vidakovics (6) – Truczka (6), Szarvas (5). Edző: Szentes Lázár.
Csere: Szarvas helyett Kasza (5) az 57., Katona helyett Kellner (5) az 59., Kosán helyett Sándor Zs. (-) a 64., Kovács P. helyett Konyha (-) a 77., Zavorecz helyett László T. (-) a 78. percben.
Sárga lap: Máté az 1., Constatntin a 11., Vámosi a 63., Kovács P. a 66. percben.
Gólszerző: Horváth T. (0-1) a 21., Filó (0-2) a 22., Jáger (1-2) a 24., Jáger (2-2) a 45. percben.
Szombat délután két idegenbeli fellépés után ismét az Andrássy úton lépett pályára a DVTK labdarúgócsapata.
Jó iramú, változatos mérkőzést játszott szombat délután a Diósgyőri VTK az FC Eger ellen a labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 13. fordulójában.
Az Andrássy úti találkozón a hevesiek Horváth T. révén szereztek vezetést (0-1) a 21. percben, majd a 3500 fős hazai közönség legnagyobb döbbenetére egy minutummal később Filó révén már 2-0-ra vezettek a vendégek.
A Diósgyőr a 24. percben Jáger szemfülessége révén szépített, majd ugyancsak Jáger volt az, aki az első félidő utolsó pillanatiban fejjel egalizálta az állást (2-2).
A szünet után mindent egy lapra feltéve harcolt a győzelemért Huszák Géza legénysége, de a piros-fehérek a jobbnál jobb lehetőségeket is kihasználatlanul hagyták és az eredmény már nem változott.
További eredmények:
Szolnoki MÁV-Csepel 2-0 (1-0)
Kecskemét-Erzsébeti SMTK 1-1 (1-0)
Labdarúgó NB I/B Keleti csoport, 13. forduló: Diósgyőri VTK – FC Eger.
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 13. fordulójában szombat délután fél 3-tól hazai környezetben, az Andrássy úti stadionban az FC Egert látja vendégül a Diósgyőri VTK futballcsapata. A találkozót Kiss Béla dirigálja majd.
Az elmúlt héten sikerült feledtetnie a szekszárdi kupabúcsút a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának, ugyanis Huszák Géza tanítványai a Nyírség-Spartacus FC elleni idegenbeli győzelem után az előző fordulóban újabb fontos három pontot gyűjtöttek be Csepelen. A fővárosiak ellen aratott 3-1-es siker már csak azért is értékes, mert mindhárom találatot cserejátékosok (Lippai, Sándor Zs., Jáger) szerezték.
– A labdarúgásban nagyon ritkán fordul elő az, hogy három csereként pályára lépett labdarúgó három gólt szerez – mondta az Észak-Magyarország érdeklődésére Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője.
Most viszont újabb nehéz feladat vár a miskolci piros-fehérek társulatra, hiszen a szomszédos hevesi megyeszékhely csapata, az FC Eger látogat a diósgyőri katlanba. Annak ellenére nem lesz könnyű dolga a DVTK-nak, hogy az egriek „leálltak” és nem éppen brillíroztak az elmúlt hetekben.
– Természetesen a két idegenben kiharcolt győzelem után újabb nagy sikert vár mindenki a csapattól, ám sokszor elmondtam már: ebben a csoportban bárki, bárkinek okozhat meglepetéseket – latolgatott a diósgyőri szakember, majd hozzátette: mindhárom pontot szeretnék megszerezni.
A mai ellenfelet egyébként többször is testközelből szemlélte meg a diósgyőriek szakmai stábja és egy fiatal, magas, sokat futó és jól fejelő jelzőkkel illetett gárda került be a miskolciak jegyzetfüzetébe. Mindezek tudatában nagyon nehéz meccsre számít Huszák Géza, aki szerint a pillanatnyi forma lehet döntő a 90 perc során, ám – nem titok – a gárda bízik a hazai pálya előnyében, a lelkes diósgyőri közönség buzdításában is.
Ami az összeállítást illeti ezúttal „könnyű” dolga van a vezetőedzőnek. Kiser ugyanis továbbra is sérült, míg Márkus ugyan elkezdte a könnyített tréningeket, de még – a vezetőedző szavaival élve „messze van a csapatba kerüléstől” ugyanakkor Lippai arcüreg-gyulladással, Barva pedig ágyéksérüléssel bajlódik. De, hogy még egyszerűbb legyen a kezdő tizenegy megálmodása nem száz százalékos a csatár Konyha sem, aki az egyik edzésen kapott rúgást a lábára.
A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Vojtekovszki, Vitelki, Varga E., Kosán – Kovács P., Jáger.
Az ÉM vendége volt Kecskés László a DVTK Kft.
ügyvezető igazgatója.
Az Észak-Magyarország vendége volt csütörtök délelőtt Kecskés László, az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri VTK Kft. ügyvezető igazgatója, és Fekete Zsuzsa, a klub marketingmenedzsere.
— Az ölünkbe csöppent NB I/B-s tagság után egy hetünk volt a nevezésre, míg két-három hét alatt kellett a szakmai stábnak összeraknia a csapatot — emlékezett vissza a pontvadászat startja előtti izgalmakra Kecskés László. — Sok alternatívánk nem volt, hiszen el kellett döntenünk, hogy egy kiesés ellen küzdő DVTK-t hozzunk össze, vagy egy olyat, amelyik az első hat hely valamelyikére eséllyel pályázhat. Az utóbbi mellett tettük le a voksot, elsősorban azért, mert a diósgyőri szurkolók is jobban tudnak azonosulni ezzel a célkitűzéssel.
A futballcsapatot működtető kft anyagi lehetőségeiről szólva kiderült az is, hogy a támogatók részéről érkező bevételek mellett a diósgyőri publikum által befizetett jegybevétel — lehetne — a legnagyobb "mankója" a 91 éves hagyományokat ápoló Andrássy úti klubnak. Hogy mégis miért a feltételes mód?
— Sajnos hiába vannak a lelátókon 3-4 ezren is egy hazai találkozón, ha csak 1600-an váltanak bilétát — merengett az ügyvezető.
Mert jelenleg különböző trükökkel több százan is fizetség nélkül nézik kedvenc csapatuk találkozóit. Ez — mérkőzésenként — több száz ezer forintos bevételtől fosztja meg havonta az amúgy sem gazdag klubot. A megoldás Kecskés László szerint egy komoly beléptető rendszer lenne, azonban ez kb. 50 millió forintba kerülne, amit anyagiak híján nincs lehetőség üzembe állítani az Avas-alján.
— Amikor az első tíz fordulóban az öt idegenbeli meccsen csak egy pontot sikerült begyűjtenie a csapatnak, felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy egyáltalán nem baj, ha idegenben is nyerünk, mert nekünk sem a Csepeltől, sem más csapattól nem kell megijednünk. Ennek mintha lett volna foganatja az utóbbi időkben — mondta a DVTK első embere, majd halkan hozzátette: nem az MK-beli szereplésre gondol.
A célkitűzés menet közben sem változott, de Kecskés László nem lenne szomorú, ha a dobogóért harcolna tavasszal a Diósgyőr.
Arra a felvetésre, hogy sok olyan diósgyőri drukker van, aki már az idén a feljutásról álmodik az ügyvezető elmondta: ismeri a szurkolói elvárásokat, ám előszőr a stabil gazdasági hátteret kell Diósgyőrött megalapozni. Ha mégis kiharcolná már ebben a bajnokságban az NB I-es státuszt az együttest, akkor sportszakmailag és gazdasági vonatkozásban is meg kell majd vizsgálni a hogyan tovább kérdését.
Ígéretek ugyanis voltak és vannak most is szép számmal, de különböző kifogások miatt többnyire visszaléptek eddig a potenciális nagytámogatók — jelentette ki Kecskés László.
Szóba kerültek a másodosztályú bajnokságban kettős igazolással játszó labdarúgók is. Ezt a rendszert Kecskés László nem tartja túl sportszerűnek, hiszen a Csepel a Vasastól, a BKV Előre pedig az MTK-tól "vételez" ily módon — esetenként! — rutinos, NB I-es futballistákat, ami a fiókcsapattal nem rendelkező klubokat gyakorta hátrányos helyzetbe hozza. Ennek kapcsán merült fel a kérdés: miért nincs fiókcsapata a DVTK-nak?
— Tárgyalásokat folytattunk több megyei klubbal is, de nagy az irigység, mindenki a saját kis várát építgeti — árulta el a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója.
Az idő is szorít az Andrássy úti stadionrekonstrukció kapcsán.
Ha lehet központilag gerjeszteni valamit, akkor nem titkolt vágyunk az, hogy a Dunától keletre ne csak Debrecennek legyen NB I-es labdarúgócsapata és új stadionja — jelentette ki a stadionrekonstrukciós programmal kapcsoltban tegnap tartott sajtótájékoztatón Mohácsi László, a profi liga ügyvezető igazgatója.
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) ügyvezetője szerint Miskolcon reális esély van arra, hogy belátható időn belül elkezdődjön a stadionrekonstrukciós program. Már csak azért is, mert Magyarország megpályázza a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát, és azon belül a borsodi megyeszékhelynek is juthat szerep — hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón.
— A bejárásunk alkalmával is meggyőződhettünk arról, hogy komoly felújítást kell végrehajtani a diósgyőri stadion főépületén. Sürgető lépéseket kell tenni az ügyben — érvelt Mohácsi László.
Azonban a felújításokkal kapcsolatban felvetődik az is, hogy érdemes-e egyáltalán hozzányúlni a valaha szebb napokat látott klubházhoz, vagy más lehetőségeket kell keresni. Az viszont biztos: a miskolci önkormányzat programjavaslatot fog készíteni arról, hogy milyen feladatok várnak megoldásra, és milyen sürgősségi sorrendben kell azokat megvalósítani. De meg kell vizsgálni a helyszín(ek) közműveinek állapotát csakúgy, mint a lelátók statikai állapotát.
— A döntések meghozatalára egy tulajdonosi bizottság fog felállni, amelyben az Ifjúsági- és Sportminisztérium, az MLL, a Sportfólió Kft. és a helyi önkormányzat képviselői kapnak majd helyet — ismertette az ügymenetet a profi liga tisztviselője. — A csoport a tervezéstől a kivitelezésig egyeztet és dolgozik.
Kérdésre válaszolva Mohácsi László elmondta, hogy a tervezés, a közbeszerzési eljárás nem látványos folyamat, így a szurkolók, a városlakók is csak az első kapavágást fogják érzékelni — jövőre.
Miskolc sportért felelős alpolgármestere, Juga György lefestette azt is, hogy egy 30 ezer főt befogadó, három füves plusz egy műfüves pályát építenek, lesz villanyvilágítás és az UEFA elvárásainak megfelelő eredményjelző. Az ülőhelyekkel és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező stadion tervére majd — valószínűleg — a város ír ki nyilvános pályázatot.
És hogy a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások mennyiben befolyásolhatják majd a folyamatot? Mohácsi László erről annyit mondott, hogy egy jóváhagyott programon már nem lehet változtatni, a stadionrekonstrukciós program pedig a központi költségvetés része.
— Olyan folyamat indult el, ami nem kérdőjelezhető meg jövő júniusban sem — mondta az MLL ügyvezető igazgatója.
Eddig: csak Újpest
Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter és a Hivatásos Labdarúgó-alszövetség tavaly decemberben számolt be a stadionrekonstrukciós program elindításáról. A stadionrekonstrukciós program állami támogatásának elosztásáról akkor kiderült: 38 csapat (a profi osztályokban szereplő labdarúgócsapatok), plusz két nagy múlttal rendelkező klub (Diósgyőr, Szeged) által használt stadionok részesülnek a támogatásból. A terv az volt, hogy rekonstrukciós program első ütemében — 2001 végéig — 12 stadiont újítanak fel, 2003 júniusáig pedig a további 26-ot. Ehhez az állami költségvetésből 12,7 milliárd forint érkezését ígérték, míg az önkormányzati illetve a stadionok tulajdonosaitól származó forrásokkal, valamint a vállakozói tőke bevonásával együtt az összberuházás értékét 20 milliárd forintra becsülték.
Azonban ebben az évben csak egy stadion, az Újpest FC Megyeri úti létesítménye készülhet el (ennek az építését, még a program bejelentése előtt kezdték el), amelynek hivatalos átadását november első felére tervezik.
Az ÉM vendége volt Kecskés László a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Észak-Magyarország vendége volt csütörtök délelőtt Kecskés László, az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri VTK Kft. ügyvezető igazgatója, és Fekete Zsuzsa, a klub marketingmenedzsere.
— Az ölünkbe csöppent NB I/B-s tagság után egy hetünk volt a nevezésre, míg két-három hét alatt kellett a szakmai stábnak összeraknia a csapatot — emlékezett vissza a pontvadászat startja előtti izgalmakra Kecskés László. — Sok alternatívánk nem volt, hiszen el kellett döntenünk, hogy egy kiesés ellen küzdő DVTK-t hozzunk össze, vagy egy olyat, amelyik az első hat hely valamelyikére eséllyel pályázhat. Az utóbbi mellett tettük le a voksot, elsősorban azért, mert a diósgyőri szurkolók is jobban tudnak azonosulni ezzel a célkitűzéssel.
A futballcsapatot működtető kft anyagi lehetőségeiről szólva kiderült az is, hogy a támogatók részéről érkező bevételek mellett a diósgyőri publikum által befizetett jegybevétel — lehetne — a legnagyobb "mankója" a 91 éves hagyományokat ápoló Andrássy úti klubnak. Hogy mégis miért a feltételes mód?
— Sajnos hiába vannak a lelátókon 3-4 ezren is egy hazai találkozón, ha csak 1600-an váltanak bilétát — merengett az ügyvezető.
Mert jelenleg különböző trükökkel több százan is fizetség nélkül nézik kedvenc csapatuk találkozóit. Ez — mérkőzésenként — több száz ezer forintos bevételtől fosztja meg havonta az amúgy sem gazdag klubot. A megoldás Kecskés László szerint egy komoly beléptető rendszer lenne, azonban ez kb. 50 millió forintba kerülne, amit anyagiak híján nincs lehetőség üzembe állítani az Avas-alján.
— Amikor az első tíz fordulóban az öt idegenbeli meccsen csak egy pontot sikerült begyűjtenie a csapatnak, felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy egyáltalán nem baj, ha idegenben is nyerünk, mert nekünk sem a Csepeltől, sem más csapattól nem kell megijednünk. Ennek mintha lett volna foganatja az utóbbi időkben — mondta a DVTK első embere, majd halkan hozzátette: nem az MK-beli szereplésre gondol.
A célkitűzés menet közben sem változott, de Kecskés László nem lenne szomorú, ha a dobogóért harcolna tavasszal a Diósgyőr.
Arra a felvetésre, hogy sok olyan diósgyőri drukker van, aki már az idén a feljutásról álmodik az ügyvezető elmondta: ismeri a szurkolói elvárásokat, ám előszőr a stabil gazdasági hátteret kell Diósgyőrött megalapozni. Ha mégis kiharcolná már ebben a bajnokságban az NB I-es státuszt az együttest, akkor sportszakmailag és gazdasági vonatkozásban is meg kell majd vizsgálni a hogyan tovább kérdését.
Ígéretek ugyanis voltak és vannak most is szép számmal, de különböző kifogások miatt többnyire visszaléptek eddig a potenciális nagytámogatók — jelentette ki Kecskés László.
Szóba kerültek a másodosztályú bajnokságban kettős igazolással játszó labdarúgók is. Ezt a rendszert Kecskés László nem tartja túl sportszerűnek, hiszen a Csepel a Vasastól, a BKV Előre pedig az MTK-tól "vételez" ily módon — esetenként! — rutinos, NB I-es futballistákat, ami a fiókcsapattal nem rendelkező klubokat gyakorta hátrányos helyzetbe hozza. Ennek kapcsán merült fel a kérdés: miért nincs fiókcsapata a DVTK-nak?
— Tárgyalásokat folytattunk több megyei klubbal is, de nagy az irigység, mindenki a saját kis várát építgeti — árulta el a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója.
A 13. fordulóban szombaton 14.30-tól ismét szomszédvárak rangadója vár a Diósgyőri VTK futballcsapatára.
A piros-fehérek azt az FC Egert látják vendégül, amelytől a pontvadászat második játéknapján idegenben szenvedtek 2-1-es vereséget.
A Nyírség elleni remi és a Monoron begyűjtött győzelem után az FC Eger az elmúlt két hazai meccsén vereséget szenvedett.
A Csepel ellen nem rúgták be a helyzeteket a hevesiek, míg a Kecskemét amikor gólt szerzett egyszerűen "leálltak" . A KFC ellen egyébként négy befejező csatár léptek pályára, ám nem tudtak élni a lehetőségekkel. Az egriek korábban két csatárral játszottak, ám mostanában hárman rohamozzák az ellenfelek kapuját. A rendszer működött Monoron, de otthonukban már nem.
A DVTK szombati ellenfele a hetedik helyről várja a miskolci kirándulást, ám az egri szakvezetés — hasonlóan a diósgyőrihez — az első hatba kerülést tűzte ki végső célként.
Szentes Lázár, az FC Eger vezetőedzője szerint a diósgyőri 90 perc semmivel sem nagyobb feladat, mint bármelyik más meccs: Persze az mindig rejtély, hogy az adott teljesítmény mire elég — tette hozzá a hevesiek mestere.
A Nyírség és a Csepel elleni idegenbeli győzelmek után annak ellenére nyugodtabban várhatja a szombatot a DVTK, hogy Barva és Domokos kisebb húzódással bajlódik és Lippai is kihagyott egy foglalkozást.
A Kiss Béla dirigálta találkozóra a diósgyőriek reményei szerint szép számú publikum lesz kíváncsi és folytatódik a győzelmi széria."
Kölcsönös reklámról szóló megállapodást írt alá a DVTK Kft. és a Borsod Online internetes portál szerdán Diósgyőrben.
A szerződés értelmében a DVTK sportrendezvényein molinóval és egyéb reklámokkal népszerűsíti portálunkat, a BOON pedig hírekkel, képsorokkal és fórummal támogatja a miskolci klubot a http://dvtk.boon.hu címen.
Az aláírásnál Kecskés László, a DVTK Kft. ügyvezető-igazgatója, valamint Fekete Zsuzsa, a BOON részéről pedig Dely Zoltán marketing-menedzser és Orbán Zoltán online üzleti manager vett részt."
Ez nem teljesen csak diósgyőri hír, de talán minket is érint, meg Miskolc sportját általában:
"Kiállított miskolci sportlétesítmények
Diósgyőrben és a Népkertben még nem találkoztak a kiállítási és kulturális projekt szülőivel.
A múlt héten sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a projektet, amelynek megvalósulása esetén a borsodi megyeszékhelyen kiállítási és kulturális központot épülne, ma még nem eldöntött helyszínen. Az ügy sportvonatkozását az adja, hogy a tervezők a három lehetséges helyszín között két sportlétesítményt is megjelöltek.
A projekt készítői szerint az első számú befutó, a ,,diósgyőri sportliget” lehet, vagyis az erre a helyszínre tervezett beruházás a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. területén jönne létre 7 245 000 000 forintos bekerülési költséggel. S, hogy mit tud minderről Pelcz Gábor, a DSM Kht. ügyvezetői igazgatója?
– Ha röviden kellene erre a válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy semmit – jelentette ki érdeklődésünkre Pelcz Gábor. – Ugyanis, minket erről hivatalosan senki nem értesített, tudtommal nem történt semmilyen előzetes terepszemle senki részéről.
Amikor a látványterveket említjük meg az ügyvezető igazgatónak, és azt, hogy a projekt készítői szerint a kiállító csarnok az uszoda mellett található salakos edzőpályán lenne, míg a hátsó salakost a látványterv szerint felújítanák, Pelcz Gábor annyit jegyez meg:
– Ezek szerint Önök többet tudnak. Én a projekt készítőit sem ismerem, és csak ismételni tudom önmagam: semmit nem tudok ezekről a tervekről.
A harmadik számú lehetséges helyszín a Borsod Volán Sport Egyesület népkerti sporttelepe, ahol a kalkulációk szerint csak 5 855 000 000 forintot kellene elkölteniük a kiállítócsarnokot megálmodóknak.
– Engem, mint az BVSE törvényes képviselőjét még senki nem keresett meg ez ügyben – válaszolta megkeresésünkre Balázs András, az ingatlant tulajdonló sportegyesület ügyvezető elnöke. – A látványtervekről és erről az egészről én is csak a sajtóból értesültem, de különösebben nem foglalkoztat ez a dolog. A saját lehetőségeinkhez mérten változatlanul az állagmegóvást tekintjük elsődleges feladatunknak, hiszen a sportlétesítmény több klubot szolgál ki, ad nekik otthont. Ugyanis a diósgyőri futballutánpótláson kívül az MVSC-Csúcstechnika NB I-es női felnőtt gárdájának az utánpótlása is nálunk lelt otthonra, valamint a Miskolci Rendész körzeti labdarúgócsapata is itt tartja edzéseit és játssza mérkőzéseit.
Egyébként a sporttelepre 15 éves elidegenítési tilalom van érvényben a Sporttörvény értelmében. Úgyhogy ha bármilyen változás is történne itt, a sportfunkciót meg kellene hagyni, és adódik a kérdés: mi lenne ez előbb említett csapatokkal?"
Nagykanizsán kezdte a DKSK a 2001/2002-es női kosárlabda NB I/A csoportos bajnokságot.
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság nyitó fordulójában a hazaiak kezdő ötöse csupán egy helyen tért el az NB I/B-ben megszokottól, ugyanakkor a vendégeknél az ausztrál Wielens és Emeagi személyében két új idegenlégiós mutatkozott be.
Antolovics és Toma találataival a második percben még a kanizsaiaknál volt az előny, utána azonban a papírformának megfelelően a jóval esélyebb diósgyőriek irányították a játékot. A vendégek jobban szedték a lepattanókat, és gyors indítások után könnyű kosarakkal húztak el.
A második negyedben a csereként beállt Tubics ponterősségének köszönhetően még felzárkózott a vendéglátó (28-43), ám Baloghot és Emeagit a palánk alatt nem tudták tartani.
A félidő 35-53-as eredménye még nem utalt a súlyos hazai vereségre, ám a fordulás után már egyértelműve vált: a játék minden elemében jobb DKSK felőrli a kanizsaiak ellenállását. Így is lett: eladott labdák és kihagyott ziccerek jelezték, hogy a fiatal hazai csapat elkészült az erejével.
A utolsó felvonásban aztán Brosovszkyék valóságos triplaparádét zúdítottak a kanizsai gyűrűbe. Tehették, hiszen az idegileg is fáradt hazaiak már nem fejtettek ki semmiféle ellenállást. Igazából az utolsó két negyedben domborodott ki a klasszisokkal jobb DKSK fölénye, és a vendégek ilyen különbséggel is megérdemelten nyerték a találkozót.
Kovács Nándor: – Az első félidőben pontosabb támadójátékunknak köszönhetően még jól tatottuk magunkat, ám a fordulás után a fizikai fölényben lévő ellenfelünk felőrölte minden erőnket.
Vertetics István: – Fokozatosan javultunk, egyre jobb védekezést és támadást produkáltunk a mérkőzésen, ez hozta meg a vártnál is nagyobb különbségű győzelmet. Az Aradon mutatott jó formánkat sikerült átmenteni, és még taktikailag is fejlődtünk.
Jegyzőkönyv
MÁV NTE – DKSK 59-122 (17-29, 18-24, 14-30, 10-39)
Nem küldtek el senkit, de már csak két külföldije van a DKSK csapatának.
Ugyanis a piros-fehérek bedobója, Brosovszky Mónika – aki eddig román állampolgárként szerepelt a Diósgyőr színeiben –, szombaton délelőtt a miskolci városházán letette a magyar állampolgársági esküt.
– Amilyen lassan teltek az évek a magyar állampolgárság megszerzéséért elindított folyamat alatt, olyan gyors volt a vége – mondta az „újszülött magyar”, Brosovszky Mónika. – Pénteken este tudtam meg, hogy a köztársasági elnök, Mádl Ferenc már aláírta az állampolgársági kérelmemet és, hogy már csak az eskütétel van hátra. Tudomásom szerint ennek az eseménynek a megszervezése, előkészítése nem megy egyik pillanatról a másikra, de most ez nem így történt, köszönhetően a miskolci alpolgármesterasszonynak. Ugyanis Alakszainé Oláh Annamária vállalta, hogy szabadnapján bejön a Városházára és felesket, ezért pedig köszönettel tartozom neki.
Ennek eredményeként a szőke ciklon tegnap Nagykanizsán „első magyar” mérkőzését játszotta. De ez nem azt jelenti, hogy holnaptól a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, Rátgéber Lászlónak a meghívóját várja, a magyar válogatottba.
– Valószínűleg nekem ugyanúgy nem lesz lehetőségem arra, hogy a magyar válogatott címeres mezét magamra öltsem, mint ahogy ez nem adatott meg édesapámnak – mondta Brosovszky Mónika. – Magyar származású édesapám ugyanis futballista volt, és pályafutása során a román válogatottban is játszott. Nekem ez kosárlabdában sikerült, de azzal, hogy kettős állampolgár lettem, nem választhatok a két ország válogatottja között, ugyanis erre a kosárlabdaszabályok nem adnak lehetőséget.
Csepelen kezdte az NB I/B Keleti csoportjában a második kört a Diósgyőri VTK.
Lagymatag kezdés után az első említésre méltó, labdarúgáshoz is hasonlító jelenetre a 20. percig kellett várni. Ekkor Dubraviczky játékvezető osztott ki sárga kártyát Ughynak.
Negyedórával később Vojtekovszki végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról. Keresztlabdája Vámosi felé szállt, aki ügyesen fejelte le azt Konyha elé, aki a lest reklamáló csepeli védők között kibújt, és a kapu fölé perdített.
Az első vastaps a szünetben tört ki a lelátón, ekkor utánpótlás korú labdarúgóit ünnepelte a szigetországi klub.
Szünet után élénkebben kezdtek a csapatok. Az 52. percben Sivák mentett Radnics elől, aki 3 perccel később ismét nagy helyzetben hibázott.
Ekkor a hazaiak csatára a hálóban, míg a labda a kapu mögött landolt.
A 64. percben megszerezte a vezetést a Csepel. Lukács ugrott ki a bal oldalon, felnézett, és középre kanyarította a játékszert Radnics elé, aki ezúttal nem magát, hanem a labdát juttatta fejjel a hálóba, 1-0.
Nyolc percet kellett várni a válaszra. Vitelki húzta meg a bal oldalt, majd jól adott középre, ahol Jáger a kapunak háttal állva egy ollózáshoz hasonló mozdulattal rúgott el a labda mellett. A védőkről kipattanó labdát azonban Lippai 8 méterről bődületes erővel vágta a kapuba, 1-1.
A 75. percben ismét Huszák Gézát igazolta az élet. Jáger öt percet töltött a pályán, amikor a baloldalon Vitelki ugratta ki a cserejátékost. A csepeliek ismét lest reklamáltak, de Jáger robogott tovább. Segítői középen nem akadtak, egyedül tört kapura, és az alapvonalról, Sándor Csikar-szögből a hosszúba vágta a bőrt, 1-2.
A 84. percben egyenlíthetett volna a hazai együttes, de Lukács nagy helyzetben a kapufát találta el.
A hosszabbítás első percében Vojtekovszki lépett ki harmadmagával és tört a csepeli kapu irányába, de Vejmola visszahúzta a középpályást, és a játékvezető ezért a mozdulatáért a csepeli játékost piros kártyával jutalmazta. Csakúgy, mint a sárga-kékek vezetőedzőjét, Détári Lajost, aki reklamálás miatt kényszerült hamarabb befáradni az öltözőbe.
A találkozó csak nagyon nehezen akart véget érni, a DVTK szerencséjére. Ugyanis a 96. percben a vendégek harmadik cseréje is betalált a csepeliek kapujába. Négy piros-fehér mezes játékos rohamozta Kovács A. ketrecét, majd Szakos jobbról Sándor Zs. elé tálalt, aki a 16-os vonalán egy csel után a kapu bal oldalába helyezett, 1-3.
Détrári Lajos: – 1-0 után meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, azonban a rutinosabb diósgyőriek fölénk kerekedtek.
Huszák Géza: – Újabb értékes három pontot szereztünk idegenben. Azonban a csepeli győzelemből nem szabad messzemenő következtetést levonni, ugyani a szigetországiak nélkülözték a kettős igazolású játékosaikat.
Jegyzőkönyv
Merland Csepel-AT – Diósgyőri VTK 1-3 (0-0)
Csepel, 500 néző. Vezette: Dubraviczky (Horváth, Egedi).
Csepel: Kovács A. (5) – Papp L. (5), Mogyorósi (5), Ughy (5), Szigeti (5) – Papp Z. (5), Vejmola (6-2=4), Várszegi (5), Kun (5) – Radnics (6), Lukács (5). Edző: Détári Lajos.
DVTK: Nagy Z. (6)– Szakos (5), Constantin (5), Vámosi (6), Sivák (6) – Vojtekovszki (6), Vitelki (7), Varga E. (5), Kosán (5) – Konyha (4), Kovács P. (4). Edző: Huszák Géza.
Csere: Várszegi helyett Bubcsó (5) a 45., Konyha helyett Lippai (6) az 54., Kovács P. helyett Jáger (6) a 70., Papp L. helyett Bakai (-) a 79., Kosán helyett Sándor Zs. (5) a 87. percben.
Sárga lap: Ughy a 20., Constantin a 41., Mogyorósi a 83. percben.
Kiállítva: Vejmola a 91. percben.
Gólszerző: Radnics (1-0) a 67., Lippai (1-1) a 72., Jáger (1-2) a 75., Sándor Zs. (1-3) a 93. percben.
Unalmas első játékrész után, a diósgyőriek cseréiknek köszönhetően nyertek Détári Lajos alakulata ellen.
Mindössze háromszázan voltak kíváncsiak a mérkőzésre a helyszínen, amit talán az előre beharangozott, és később csúsztatva adásba kerülő televíziós közvetítésnek is lehetett köszönni. Az időjárásra szerencsére nem lehetett panasza senkinek sem, hiszen igazi tipikus „labdarúgó-idő”, azaz kellemes napsütéses jó idő várta a két csapatot. A jó idő azonban nem hozta tűzbe a fiúkat, és ritkán látható pocsék első félidőt produkáltak. Az első igazi kapu előtt kialakított gólhelyzetre majdnem 40 percet kellett várni. A második játékrész is úgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt, de teljesen váratlanul Radnics révén vezetést szereztek a hazaiak. Nem sokáig örülhettek azonban Mogyorósiék, hiszen két cserejátékos, Lippai és Jáger vezérletével alig három perc alatt fordított a vendéggárda. A végig sportszerű mérkőzésen az utolsó percekben felforrósodott a hangulat, a több durva szabálytalanságot Dubraviczky unta meg hamarabb, és kiállította Vejmolát, majd utána küldte Détári Lajost, a hazaiak szakvezetőjét is. A DVTK harmadik cseréje, Sándor Zsolt is beköszönt még a hosszabbítás utolsó percében, így a vendégek mindhárom gólját cserejátékos szerezte. A ritka unalmas első félidő után, végül egész izgalmas mérkőzés kerekedett a találkozóból.
Détári Lajos: - Nem akarom a bírók nyakába varrni az eredményt, hiszen 1-0 után saját magunkat vertük meg, egyszerűen leeresztett a csapat.
Huszák Géza: - A kiegyenlített első félidőben nekünk volt két ordító helyzetünk, de kihagytuk ezeket. A második félidőben aztán a bekapott gól után, szenzációs cseréinknek köszönhetően sikerült fordítanunk és nyerni.
Lassan már nincs mit elvinni a DKSK NB I-es női kosárlabdacsapatának öltözőjéből.
Ugyanis pénteken ismét betörő(k) járt(ak) a miskolci városi sportcsarnokban, és amíg a lányok a küzdőtéren edzettek, készültek a nagykanizsai bajnoki nyitányra, addig valaki vagy valakik összeszedték az öltözőben hagyott legértékesebb cuccokat.
Mivel nem ez volt az első ilyen eset – a tavalyi és a tavalyelőtti szezonban is előfordult már, hogy feltörték a lányok öltözőjét –. többen már elővigyázatosak voltak, és értéktárgyaikat (különös tekintettel a mobiltelefonokra) mint mindig, így ezúttal is magukkal vitték – be a csarnokba.
Fájdalom, nem mindenki, így a betörő most sem maradt maroktelcsi nélkül, amelyhez két pénztárcát tehetett hozzá. Ez utóbbit a DKSK legfrissebb szerzeménye, az ausztrál Chika Emeagi is bánja, de az a magyar bedobó sem volt boldog, akinek a táskájában felejtett fényképezőgépe már a rosszéletű öltözőbe járó(ka)t gazdagítja.
A betörő(k) által okozott kár sokszor tízezer forintban mérhető, és hogy a vélhetően nem diósgyőri szimpatizáns öltözőbejáró-kelő jól fog járni, azt a lába kelt értékes sportlábbelikre alapozzuk.
Az újabb káreset után elképzelhető, hogy a lányok a jövőben a kezdőkörben öltöznek, vetkőznek az edzések előtt és után, de az is felvetődött, hogy tartsák a tréningeket az öltözőben, ahol leginkább az elzárásokra helyezik majd a hangsúlyt a gyanús külsejű ajtónyitókkal szemben.
Nagykanizsaán kezdi meg a DKSK a női kosárlabda bajnokság 2001/2002-es szezonát.
Szombaton 16.30-kor, a Szolnoki MÁV-Coop SE – MiZo-PVSK mérkőzéssel megkezdődik a honi női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2001/2002-es idénye. A nyitófordulóban a Diósgyőri KSK együttese vasárnap 17 órától Nagykanizsán, a MÁV NTE vendégeként lép pályára.
A piros-fehérek felkészülésről szólva Vertetics István, a csapat vezetőedzője röviden annyit mondott: vegyes érzelmei vannak ezzel kapcsolatban. Ugyanis volt három hét, amit szívesen meg nem történtté tenne, mert ebben az időszakban sérülések és létszámbeli problémák miatt nem volt 10 épkézláb játékosa, és mint mondta, ez az ő elvárásainak nem felelt meg. A péntek délelőtti tréningen 11 kosaras edzett, közülük csak Radnóty bajlódik sérüléssel, aki könnyített edzésmunkát kapott elvégzésre.
– Valóban könnyűnek ígérkezik a vasárnapi feladat – válaszolta Vertetics István arra, hogy a két csapat játékosállományát és a felkészülési időszak eredményeit figyelembe véve a Diósgyőrnek simán kell nyernie a kanizsai összecsapást. – De nekem nem az eredménnyel kapcsolatos elvárásaim vannak a csapattal szemben, hanem játékban szeretném azt látni, hogy az aradi tornán nyújtott produkció is felülmúlható. A lényeg az, hogy a csapat ritmusa megmaradjon, tovább csiszolódjon és a taktikai elemeket – immár Brosovszkyval – tovább tökéletesítsük.
A csapat felkészülése csak két hete bekapcsolódott Brosovszky Mónikáról szólva a diósgyőri szakvezető megjegyezte: annak ellenére, hogy még nem dolgozott együtt a bedobóval, játékát ismerte és olyan kombinációkat igyekezett összerakni a felkészülés során, amelybe a remek képességű játékos könnyen beilleszthető.
Arra a kérdésre, hogy centerposzton elég erősnek érzi-e csapatát, Vertetics István azt a választ adta, hogy a kiszemelt, az Eb-t is megjárt játékos szerződtetéséről tudomása szerint le kellett mondani, és most újabb megoldást kell keresni a poszt betöltetésére.
És, hogy a szakvezető reményei szerint milyen DKSK-t láthat ebben a szezonban a publikum?
– Olyat, ami a közönséget érdekli, szórakoztatja. Mind egyénileg, mind pedig csapatmunkában a védekezés során a labdaszerzés a cél, valamint az, hogy az ebből indított támadásokat gyorsan és pontosan fejezzük be. Ami pedig felállt támadójátékot illeti: itt a kötött rendszer felől a szabad játék felé tolódás a kulcsmondat. Ugyanis azt szeretném, ha a játékosok egyénisége kidomborodna, hogy a befejezéseknél a technikai tudásuk döntsön, vagyis a megoldás kiválasztása a pályán lévők feladata lesz.
A célokról
– Mind a bajnokságban, mind pedig a Magyar Kupában a legjobb négy közé kerülés a csapat elé állított cél – fogalmazta meg az elvárásokat Dubei Tibor, a DKSK Sportmarketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, aki a centerkérdésről a következőket mondta: – Remélem, hogy nem ez a keret fejezi be a szezont, ugyanis azt szeretném ha létszám emelkedne. Most újra elkezdtünk azon dolgozni, hogy centerposzton megerősödjön a gárda.
Csalódottak a képernyőn
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 12. fordulójában vasárnap délután 2 órától két csalódott gárda találkozik.
A vendéglátó Merland Csepel-AT, csakúgy mint a Diósgyőri VTK elbúcsúzott szerdán az Magyar-kupasorozattól.
A diósgyőriek az NB III Dráva csoportjának listavezetőjétól, a Szekszárdtól szenvedtek 3-0-ás vereséget. A kiesés nem igazán nyerte el a DVTK Kft. ügyvezetésének tetszését, s ezért tegnap délelőtt a fejmosásé volt a főszerep az Andrássy úton.
— Természetesen nem örülünk a búcsúnak, de nem értékeljük tragikusan a kupafiaskót — jelentette ki Kecskés László, a DVTK Kft. ügyvezető igazgatója. — Elmarasztaltam a gárdát a kudarcért és hogy úgy mondjam: ez volt az utolsó figyelmeztetés jónéhány labdarúgó számára.
Az ügyvezető igazgató szerint ugyanis, ha a következő meccseken is mélyen tudásuk alatt teljesítenek néhányan, akkor már a téli átigazolási időszak alatt szerződést bontanak velük. A vasárnapi 90 perc tehát — mint Kecskés László fogalmazott — vízválasztó lehet a még nem nevesítettek számára. Sőt, emellett pénzbüntetést is kilátásba helyezett a DVTK Kft. irányítója.
Hasonló arányban, 3-0-ra maradt alul a Lombard FC Tatabánya ellen, hazai környezetben a Csepel együttese is. Az a csapat, amely jelenleg 17 ponttal, 24-24-es gólkülönbséggel várja az egy egységgel kevesebbet szerzett piros-fehéreket a hétvégi bajnokin. A pontvadászat első játéknapján — az odavágón — a DVTK parádés első félidőt produkálva már 3-0-ra vezetett a szigetországiak ellen, ám úgy lett 4-2 a találkozó vége, hogy a diósgyőriek Sterltov és az azóta is maródi Kiser sérülése miatt tulajdonképpen kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést.
A kérdés csak az, hogy a miskolciak képesek lesznek-e megismételni az egy héttel ezelőtti idegenbeli sikert és feledtetni tudják-e a kínos kupabúcsút. A találkozót a Magyar Labdarúgó Ligától származó információink szerint élőben közvetíti az m2-es televízió.
A 12. fordulóban, vasárnap délután 2 órától Csepelen, a Béke téri stadionban vendégszerepel a DVTK.
A találkozót az m2-es televízió 16.10-től felvételről közvetíti.
A szerdai Szekszárdi UFC ellen 3-0-ra elveszített Magyar-kupa találkozó után természetesen nem kellett a kertek alatt hazalopakodnia a Diósgyőri VTK-nak, ám mint arról csütörtöki lapszámunkban beszámoltunk, nem voltak elájulva az Andrássy úti illetékesek a túl korai kupabúcsútól. A tény akkor is tény marad: Diósgyőrött kupameccset legkorábban csak a következő kiírásban láthat a diósgyőri nagyérdemű. A kiesés feledésére pedig most nincs más gyógyír, mint a bajnoki győzelem. Akár már vasárnap – Budapesten.
– Túl kell tenni magunkat a hétközi szekszárdi kudarcon! – jelentette ki Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. – Ezt pont, vagy pontok begyűjtésével meg tudjuk tenni, ha úgy játszik a csapat, mint ahogyan azt tette egy hete a Nyíregyháza elleni rangadón.
A bajnoki pontvadászat első fordulója egyébként élénken él a diósgyőri szakvezető emlékezetében. Az a meccs, amelyen 3-0-ás félidő után 4-2-re múlta felül a Csepelt a DVTK. Huszák Géza mégsem indul ki abból a találkozóból, mert mint mondta: azon a mérkőzésen nem minden kettős játékengedéllyel rendelkező fővárosi labdarúgó lépett pályára csepeli mezben.
– Ha a Vasas mindegyik, két fronton teljesítő játékosáról lemond fiókcsapata javára, akkor erősebbek lehetnek vendéglátóink. Sőt! A jelek szerint kezdenek összerázódni a Détári-tanítványok, hiszen az elmúlt két fordulóban magabiztosan nyertek. Vagyis: nem lesz könnyű dolgunk... – latolgatott a tréner.
Persze mindehhez a piros-fehéreknek is lesz egy-két szavuk, ugyanis az Avas-alján bíznak benne, hogy a jól fejelő szigetországi játékosok semlegesítése mellett a kapu előtti szituációknál is magabiztosak lesznek Kovács Péterék és így nem marad el a pontszerzés. A hosszú ideje sérült és lábadozó Kiser mellett Markus P. is maródi, ám eltiltott labdarúgója nincs a Diósgyőrnek.
De így is csak a 14-15 fős keretből tud valamit kifőzni a DVTK szakvezetése.
A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Vojtekovszki, Vitelki, Lippai, Kosán – Kovács P., Jáger.
A Magyar Kupa 3. fordulójában 3-0-ás vereséget szenvedett a DVTK, és ezzel elbúcsúzott a kupaküzdelmektől.
Hogy a diósgyőriek komolyan vették az előző fordulóban a Kaposvárt 4-1-gyel búcsúztató szekszárdiakat, azt jelzi: Huszák Géza együttese már kedden megérkezett Tolnába.
A borsodiakon így nem is érződött az utazás fáradalma, de a hazaiakon sem a megilletődöttség. Igaz, az első percektől a vendégek diktálták a tempót, többet birtokolták a labdát, és gyakrabban tették tiszteletüket a házigazdák kapuja előtt, az UFC egyetlen percig sem játszott alárendelt szerepet.
Az első említésre méltó eseményre negyed órát kellett várni. Ekkor Vámosi 24 méteres, jobb alsó sarokra tartó szabadrúgását védte gyors vetődéssel Horváth.
A 22. percben Kovács passzolt a 16-oson belül Konyhához, ám a csatártárs 10 méterről gyatrán a kapu mellé pörgetett.
Öt perccel később újra két diósgyőri támadó játszott össze: Konyha 13 méterről, félfordulatból leadott lövése kevéssel kerülte el a bal felső sarkot.
A 29. percben Kosán 20 méteres, léc alá tartó szabadrúgását tenyerelte szögletre Horváth kapus.
A 35. percben Torma gyűjtött be egy labdát a 16-os baloldali csücskénél, majd lágyan a felfutó Bozsér elé tálalt, aki 18 méterről, ballal kevéssel lőtt a léc fölé.
A második játékrészből mindössze hat perc telt el, amikor vezetést szerzett a hazai együttes. Remek szekszárdi labdakihozatal végén Mosonyi a felfutó Gaál elé passzolt, aki bátran megtolta a labdát Vámosi mellett, s a gólhelyzetben lévő hazai játékost a borsodi védő csak szabálytalanul tudott megállítani a büntetőterületen belül. Arany játékvezető habozás nélkül a 11-es pontra mutatott: a büntetőt Bozsér biztosan a kapu bal oldalába vágta, 1-0.
A 70. percben tovább növelte előnyét a hazai gárda: Bozsér ívelt be szögletet a baloldalról, és a rövid oldalra csavaródó labdát Máté magasan felugorva Fülöp felett a hosszú felső sarokba csúsztatta, 2-0.
Két perccel később bebiztosíthatta volna győzelmét az UFC, ám egy gyors kontra végén Galambos az ötösről Fülöp kapust találta telibe.
A borsodiak egyre nehezebben viselték a hátrányt, s a 84. percben Lippai reklamált Arany játékvezetőnél, aki ezt piros lappal honorálta.
A vendégek mindent egy lapra feltéve rohamoztak Vámosit edzője feltolta a csatársorba, ám újabb gólt mégis a szekszárdiak értek el. A hosszabbítás perceiben Bozsér kényszerítőzött Tolnaival, a visszakapott labda ugyan kissé hosszú volt, de Constantin rálépett a játékszerre, amely így ismét a hazaiak kapitánya elé pattant. Bozsér felnézett, majd az üresen álló Bíróhoz passzolt, aki közelről beállította a végeredményt, 3-0.
Jók: Horváth B., Mészáros I., Bozsér, Máté, Gaál, ill. Kosán, Vitelki.
Dienes Pál: – Az első félidőben inkább a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, a DVTK ekkor többet kezdeményezett. Az lepett meg, hogy egyénileg is fel tudtuk venni a versenyt a vendégekkel. Nem várt eredmény született, kimondhatatlanul örülök a győzelemnek!
Huszák Géza: – Négy-öt játékosunk kritikán aluli teljesítményt nyújtott... Csak gyanítom, hogy túlünnepelték a Nyíregyháza elleni győzelmet. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nagyon jó kis csapatot ismertünk meg a hazaiakban. Hiába voltak lehetőségeink, ziccereink, nem tudtunk élni velük, a kiállítás pedig teljesen megpecsételte sorsunkat. Bízom benne, hogy jókor jött a pofon.
Szekszárdi UFC – Diósgyőri VTK 3-0 (0-0)
Szekszárd, 800 néző. Vezette: Arany T. (Földi, Koszorús).
Szekszárd: Horváth B.- Kiss Cs., Fehér, Mosonyi, Gaál -Tóth P., Mészáros I., Bozsér, Torma – Máté, Galambos. Edző: Dienes Pál.
Diósgyőr: Fülöp – Szakos, Vámosi, Constantin, Varga – Domokos, Vitelki, Vojtekovszki, Kosán – Kovács P., Konyha. Edző: Huszák Géza.
Csere: Domokos helyett Sándor Zs. a 40., Tóth P. helyett Czékmány az 58., Varga helyett Lippai a 71., Galambos helyett Bíró a 73., Kovács P. helyett Barva a 80., Máté helyett Tolnai a 82. percben.
Sárga lap: Vámosi az 50., Máté a 78. percben.
Kiállítva: Lippai a 84. percben.
Gólszerző: Bozsér 11-esből (1-0) az 51., Máté (2-0) a 70., Bíró (3-0) a 91. percben.
A 2001/2002-es bajnoki szezon előtt csak ideiglenesen találták megfelelőnek a DVTK stadiont.
A labdarúgó NB I/B 2001/2002-es bajnoki szezonja előtt egyszer már hitelesítették a diósgyőri stadiont és azt másodosztályú labdarúgó mérkőzések és kupatalálkozók lejátszására ideilenesen alkalmasnak minősítették a Magyar Labdarúgó Liga illetékesei.
– Méretpontosításra köteleztük a DVTK-t – tájékoztatta lapunkat a keddi stadionszemlén Varga Ferenc az MLL Biztonsági ad hoc bizottságának elnöke. – A hiányt pótolta a DVTK, és immár az UEFA és a FIFA előírásainak megfelelően 80x120 méter a diósgyőri center pálya befoglaló mérete, illetve játéktere a norma szerinti 68x105 méter.
Mint megtudtuk a szakemberek a végleges hitelesítést követően az arénát már első osztályú mérkőzések, nemzetközi kupatalálkozók és válogatott meccsek rendezésére is alkalmasnak nyilvánították. Varga Ferenc elmondta: Magyarországon sehol nem tapasztalt európai színvonalú játékteret biztosítottak Diósgyőrben az utánpótláskorú labdarúgóknak, de hozzátette: a kiszolgáló helyiségek terén azonban még van mit pótolnia a piros-fehér klubnak.
A labdarúgó Arany Ászok Magyar Kupa 3. fordulójában Szekszárdon lép pályára a Diósgyőri VTK.
A labdarúgó Arany Ászok Magyar-kupa harmadik fordulójában az NB III-as Szekszárdi UFC otthonában lép szerda délután 14.30-tól pályára az NB I/B-s Diósgyőri VTK. A találkozót Arany Tamás dirigálja .
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a hét végi Nyírség-Spartacus FC elleni kelet-magyarországi rangadó után a Magyar-kupában, a legjobb 16 együttes közé próbál tovább lépni. A 2-0-ra megnyert nyíregyházi presztízsmeccs után a piros-fehérek már tegnap útra keltek a dunántúli városba. Annak a csapatnak az otthonába, amely az eddigi kilenc fordulóban még vereséget sem szenvedett az NB III Dráva-csoportjában és 21-4-es gólkülönbséggel magabiztosan vezeti a tabellát. A Dienes Pál irányította szekszárdiak a hét végi játéknapon saját közönségük előtt 5-1-re diadalmaskodtak a Letenye ellen.
– Nagyon-nagyon nehéz mérkőzést várok – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. – A negyedik vonal egyik bajnokesélyese ellen kell továbblépnünk, ami nem lesz könnyű, ám mindenképpen nyerni szeretnénk!
A nyírségi győzelem a szakember szerint éppen jókor jött a csapatnak, és a játékosokkal együtt azon lesz a DVTK szakmai stábja, hogy a következő fordulóban egy NB I-es gárda ellen lépjenek pályára. Ennek érdekében – hogy ne izguljanak – azon lesznek a miskolciak, hogy már a rendes játékidőben a maguk javára fordítsák a találkozót.
– Már az első félidőben előnyt kell szereznünk – tette hozzá a „megoldó képletet” a vezetőedző.
Az biztos, hogy a hosszú ideje sérült Kiser és Márkus nem lehet a többiekkel a pályán, viszont a Nyíregyházán eltiltás miatt nem játszott Vámosi és Sivák szerepet kaphat Szekszárdon. Huszák Géza a hosszú buszozás után kedd délután még edzést vezényelt együttesének, így mint elmondta: csak a foglalkozás után áll össze a diósgyőriek kezdőcsapata.
A DVTK valószínűleg a Fülöp – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Domokos, Vojtekovszki, Vitelki, Kosán (Sándor Zs.) – Kovács P., Konyha kezdő tizeneggyel küzd meg a továbbjutásért.
JLI
Ez volt
Az idei kupasorozat 2. fordulójában – szeptember 19-én – a Diósgyőr az NB II-es Baktalórántháza otthonában Sándor Zs., Barva és Jáger góljaival jutottak tovább és kerültek szembe a Szekszárddal. Ugyanakkor a Dráva csoport listavezetője némi meglepetésre az NB I/B-s Kaposvári Rákóczi FC-t – Máté (2), Fehér és Galambos találataival – 4-1-re elpáholva várhatják a DVTK-t.
Élőben
A Diósgyőri VTK szerdai találkozóját minden szurkoló, aki nem tud elutazni Szekszárdra élőben követheti a Borsod Online-on.