Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Cselekedj saját elhatározásod szerint, ne törődj a következményekkel.
Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal,
hogy folyton a következményeken aggódsz.
Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Egyetlen percnyi hitelesség többet ér, mint egy hamisan leélt élet. Kezdj el őszintén élni! Ehhez végtelenül sebezhetővé kell válnod. Minden páncélodtól és védművedtől meg kell szabadulnod. Ez félelmetes - de hagyd, hogy félelmetes legyen, és vágj bele. A félelem el fog tűnni.
Ha egyszerű és őszinte vagy, ha van benned szeretet és bizalom,
Paradicsomot teremtesz magad körül. (…)
Az őszinte bizalomnak köszönhetően barátok vesznek körül,
olyan emberek, akik szeretnek.
Az intimitás nagyszerű élmény. Senkinek sem szabad kihagynia
Az intimitás, a szeretet, a mások előtti feltárulkozás révén gazdagabbá válsz.
És ha képes vagy sok emberrel mély szeretetben, erős barátságban és őszinte bizalomban élni, helyesen éltél. És bárhová vessen a sors, ha megtanultad ennek művészetét, ott is boldog leszel.
Hatházi ÁronHadd szeresselek
Rejts el valahová… Legyek olyan, mint a fagy, mint elrágott almacsutak, ne ismerjenek fel az emberek, azt higgyék, csak kő vagyok.
Rejts el kérlek a fű közé, hogy rovar legyek. Ha rám lépnek, észre se vegyenek, a madarak felszedjenek, és fiókák csőre tépjen szerte.
De hadd szeresselek még tovább, mint ameddig a hold szereti a földet - és dagály a partokat, meg a víz a poharat, ajkak az egyszerű szavakat.
Kardos Csongor: Nálad
Halkan szusszan a szívem, kicsi, puha állat a vackán. Úgy alszom ágyadon, mint kihalt, téli tájakon a hó. Együtt lélegzem a csenddel, míg arcomra omlik szelíden vigyázó jelenléted.
Láttad? Felemelkedett, majd visszaesett. Óh, mekkorát dobbant ez a picike! Mintha tett volna egy fordulatot saját tengelye körül. Talán mosolyog is, majd hatalmas vigyor ül ki az arcára. Az arcára? Van neki arca? Az arcon kell legyen szem. Ezek szerint lát? Lát engem? Válaszol: dobban. Felel, gondolkodik. Szóval ebben a kis érzelemzsákban tartózkodik egy agy is? Vajon mit tudhat még? Rólam, az érzelmeimről? Végig tudja gondolni, hogy mi lenne a helyesebb? Szóval, ha rá hallgatok, az eszemre is? És ha sír a szemem, akkor az övé is? Ha nekem fáj, neki is? Beszélni tud? Nem, azt nem tudhat. Különben rég nem kérdésekben merülnének fel bennem ezek a dolgok, hanem tényként közölném. Ha tudna beszélni, már elmondott volna mindent. Vagy mégsem? Itt hagyna kétségek közt, hogy magam jöjjek rá létezésének fontosságára? Hisz' tudom, hogy nélküle semmi lennék. Ha egyáltalán mondana valamit, hogyan hallanám meg? Dobban, egyfolytában dobog. Jelezni akar nekem ezzel valamit, vagy a feladata miatt teszi? Értem már. Szükségem van a vérre, a dobogással pumpálja a vért, ezzel akarja elmondani, hogy ő szeret bennem élni. Ez azt jelenti, hogy engem is szeret? Más nem lehet a megoldás. Vannak érzései. Mit szerethet bennem? Én állandóan csak kínzom őt, minden apróságtól úgy érzem, nem kellene, hogy dobogjon. Ő mégis dobog. Egyszer bele fog fáradni. Egyszer abbahagyja a jelzés küldését. Nem csodálkoznék rajta. Magam sem tudom, mennyiszer éreztettem vele, hogy nem kell, nélküle minden sokkal könnyebb lenne. Érzi, mit érzek. Érzem, amit érez. Néha annyi gyűlöletet címzek neki, mégis felfoghatatlan, hogy miért kapok tőle vissza még több szeretet, s legfőképpen élniakarást. Ultrahangon keresztül látom őt, s mintha csillogna a szeme. Tudja, hogy nézem, tudja, hogy elbűvöl, s hogy akármeddig tudnám bámulni, figyelni a mosolyát, a szemét, s még a száját is, hátha mond valamit. Hiába él bennem, sokszor érzem azt, hogy nem tartozik a részemmé, legalábbis szeretném, hogy ne tartozzon. Mégis szükségem van rá életem minden percében. Minden pillanatnyi utálat ellenére nem akarok elszakadni tőle. Életem nélküle egy jeges tóra hasonlítana, de vele valamiért a tengerparton érzem magam. Talán Nagy- Britannia a megfelelő helyszín. Ritkán süt a nap, s van meleg, általánosabb az, ha esik az eső, s langyos a levegő. Mégis nekem ő kell, így. Minden szenvedéssel és szenvedéllyel együtt. Tudom, hogy tudja. Szóval most a képembe röhög, mivel tudatában van annak, hogy nélküle még a senkinél is kevesebb lennék, nem is léteznék. Így megengedem, hogy kinevessen. Válaszol minden kérdésemre, dobban. S annyit üzen - halkan suttogja bele vérembe, mely ettől elkezd pezsegni-, hogy míg én kérdezek, ő feleletet fog adni. Amíg lesz kérdésem a világ felé, ő vígan fog dobbanni. Csak szeretné, ha eljutna a csöppnyi agyacskámba is az a tény, hogy mielőtt ő megszakadna, én belehalok a fájdalmaimba. Arra kér, hogy ne féltsem annyira, mint most. Rámosolygok, s rögtön egy vékonyka hang tesz fel nekem kérdéseket.
Ő az, a szívem...
Tóth Zita Emese
Lucskai Vince: Köszönöm, hogy vagy nekem
amikor az éj fekete fátylát levedli szurdok mélyén elrejti térdem összecsuklik harmatcsókra ráhull halkan mint zsámolyra karom kitárom szelíden átfogni a kelő napot simogat az éledő fény hagyom lelkedet befogadom ajkaimról halk fohász rebben a nap mindig veled keljen köszönöm lépted nyomát a szomját oltó fövényben hajad táncát zsenge szélben hangod csobbanását a létben köszönöm a padló sóhaját ha érintésed elhagyja a poharat melyen csókod ívét otthagyta köszönöm hogy vagy nekem
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy
Bognár BarnabásMintha látnám
Mintha látnám már az út végét, s ahogy elsiklik a fák között, át a hegyeken, s míg nézem - mert nézni szeretem -, a szél az út porát táncoltatja szememen. Mintha látnám, hogy a halványkék égről melegséget szór gömbszerű testéből ránk a nap; s mintha látnám, hogy úgy látlak, mint ahogy még sohasem láttalak. Mintha látnám szemedben magamat, s mintha látnám, hogy látsz a szememben engem.
Hatházi Áron Meztelenül
Meztelen még nem voltam. Csak te látod lelkem titkait.
Csak száz kabátban, álarcban láttad vésett ráncait.
Előtted állok pőrén. Szavaim - szennyes ruha - köröttem lehullva.
Sarkokba leszórva létem száz boga. Előtted állok némán. Magamból csontig kihámozva. S ütések helyett lám Te felöltöztetsz új ruhába.
Neved remegő tűz ajkamon... Kezed lágy érintés vállamon... Ha olykor rám nézel, hűsítő mosolyod arcomon.
Elmosolyodtam, és egy darabig anélkül mentem tovább, hogy megszólaltam volna. A szívem is kihagyott, annyira boldog voltam, hogy mellette lehetek. Volt valami bensőséges és helyénvaló abban, hogy együtt vagyunk.
Richelle Mead
...csodálatosat alkottál a szívedben lakozó igaz érzésről...anya és gyermekei...megható csokor volt, minden sora könnyeztető, hol a meghatottság, hol a mosoly miatt...
Bocsásd meg, hogy én csak a "régimódi" tükör bensejét tudom hozni...mélyen megérintő gondolatokat...örökfényű szavakat, szeretem őket! (olyan nehéz "Rád írni"-szégyellem magam)
Legyen napfényes délutánod!
****************************
Micsoda aranydió a majd! Hogy megkopik mikorra most lesz belőle. De valami láthatatlan angyal nyomban ad megint az embernek, - az örök gyermeknek, - másik és másik aranyozott diót.
Gárdonyi Géza
Kardos Csongor: Nálad
Halkan szusszan a szívem,
Nem kellenek a „nagy szavak”, hallom minden sóhajod, elárul minden szívverés.
Zanzibar
Ha két rokon lélek egymásra találva feltárja belsejét, sorsuk el van döntve.
Móra Ferenc
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy
Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis olyan hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne.
Pascal
Elmosolyodtam, és egy darabig anélkül mentem tovább, hogy megszólaltam volna. A szívem is kihagyott, annyira boldog voltam, hogy mellette lehetek. Volt valami bensőséges és helyénvaló abban, hogy együtt vagyunk.
Richelle Mead
Annak, akit szeretsz, másképp mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.
Jodi Picoult
Micsoda aranydió a majd! Hogy megkopik mikorra most lesz belőle. De valami láthatatlan angyal nyomban ad megint az embernek, - az örök gyermeknek, - másik és másik aranyozott diót.
Gárdonyi Géza