Hát, már megbocsáss, de ha szerinted ez primitív, akkor a gyanúm az, hogy a te nicked meg az övé egy személyt tarkar. :)
Max tévedek, de mindegy is.
Tőlem nyugodtan kialakíthatod a saját véleményedet az ő beírásai alapján. Ne zavarjon, hogy egy külön erre a célra létrehozott nicken mást se csinált, csak végigjárta az üdülési jog topicokat és jól kinyilatkoztatta a tutit.
A hozzászólásaiból rögtön látszik, hogy finoman szólva is fingja sincs a dolgokról (már elnézést a kifejezésért).
Namármost az üdülési jog nem világmegváltás, és az értékesítő cégek sem kisangyalok, de az ilyen és ehhez hasonló rosszindulatú dilettáns ökröknek az nem mentség.
A véleményét tőlem leírhatja. És én is az enyémet. :)
Hehe. Te aztán legalább olyan hiteles vagy, mint a 'csakmostcsakneked' üzletkötő a Csakmavagyunk KFT-nél. :)
Vazz, erre regisztráltál egy külön nicket, és ráadásul egyből látszik, hogy halvány lila ibolyád sincs az egészről. :D:D:D
Nem mintha érdekelne, csak engem zavar, ha valaki úgy tesz, mintha ő tudná a tutit, pedig az ismeretei nagyjából a zöld tengeri mohaáéval vetekszenek. :D
Próbálj meg helyi újságokban valami újságíróval beszélni, aki hajlandó cikket írni, talán az alapján jelentkeznek még mások is.
Egy másik figyelmeztetés olyanoknak, akik kimászni szeretnének ebből a hülyeségből:
Ha meghírdeted valahol, akkor jelentkeznek olyanok, akik "vállalják" az értékesítést. Ezek nagy része ugyanolyan csaló mint aki neked eladta, sok ember vesztette el a jogát úgy, hogy még kezelési költséget is fizetett hozzá.
Engem is átvertek az üdülési jog vásárlásakor, gyakorlatilag semmi sem volt igaz, amit az ügynök mondott. A Hévizi Kalma hotelbe vettem üdülőrészt, az Abbázia Proinvest 2001 Kft nevü ügynökségétől. A hotelt akkor adták át. Rábeszéltek, hogy egyúttal az RCI points rendszerébe is lépjek be. Egyszeri 100k HuF, és nincs se cseredij, se tagsági dij, viszont az üdülőhelyért évente 85,000 pontot kapok, amit szabadon használhatok fel, szállás, repülő, autóbérlés, sőt, ők is szivesen értékesitik nekem, pontonként 6-10 HUFért. RCI points ismertető néven kaptam egy szines katalógust, amiben nem volt szó további dijakról.
Később kiderült, hogy a szállást az RCI "leértékelte" 61,000 pontra. A pontokért ugyan tudok repülőjegyet venni és autót bérelni, de akkor cirka 50 fillérbe váltják, és mellette massziv "cseredijat" kell fizetni. A pontokat ők mégsem értékesitik. A 100k HuF csak "regisztrációs dij" volt, és csengessek csak cseredijat és tagsági dijat, méghozzá többet mint amennyi az RCI Weeksnél volt.
Elhatároztam, hogy beperelem őket, megkerestem egy ügyvédi irodát, elvállalják az ügyet, de ahhoz, jó esély legyen a sikerre, kellene legalább 2 tanú, akit hasonlóképp átvertek, méghozzá a fenti cég. Keresek tehát olyat, akivel ez megtörtént, és hajlandó eljönni tanúskodni. Neki nem kerül semmibe, a perköltséget állom, és ha megnyerjük, az másoknak is segithet. Az emaileket a gtarr2@freemail.hu cimre várom. Előre is köszi!
Menjetek minél többen, had fizessenek, csak nehogy elgondolkodj azon, hogy veszel is üdülési jogot, mert annál nagyobb marhaságot nem tudnál csinálni (ha ki akarod dobni a penzedet, akkor küld el nekem vagy egy segély szervezetnek, nem fogsz hosszú éveken keresztül idegeskedni miatta)
Nemzetközi szinten a tulajdonosok 50%-a szeretné eladni az üdülési jogát és kb. 2%-a tudja nagyon nyomott árakon.
Nem szabad elhinni, hogy üdülési jog vásárlása "egy nagyon jó pénzügyi befektetés" csak akkor, ha szerződésben vállalják a visszavásárlást eredetinél magasabb áron (amit természetesen nem tesznek meg az értékesítők).
Sőt nézd meg jól a szerződésedet! Nagyon sokszor úgy kötik meg a fenntartási szerződést, hogy kötelezettséget vállalsz az éves működési költségek befizetésére. Azaz, ha nem tudod eladni és már használni sem akarod, akkor sem tudsz csak úgy továbbállni, mert sikeresen perelhetnek az éves költségek befizetésére.
Igen, erre gondoltam. Valószínűleg csak szállást fognak ajánlani, de a hetedet nem veszik vissza. Ha gondolod írj a privátomra, talán ki tudunk találni valami okosat!
Igen, egyenlőre annyi, hogy elküldtem írásban a feljelentést az V. ker. rendőrkapitányságra, meg beszéltem az üzletkötővel, aki még mindig hitegetett, hogy kárpótol, hívjam a Kereknap irodáját, de mondtam neki, hogy már hívtam, de ott csak szállást adnak, repülőjegy nuku. Erre nem igazán mondott semmit, úgyhogy mondtam, hogy akkor ezek után eladnám az üdülési jogomat. Mondta, hogy hívjam szerdán, úgyhogy majd hívom holnapután. Egyenlőre ennyi, majd megírom, hogy mi történt!
Ja igen, bocs, akkor tényleg jól ráfizettem volna, idegességemben összekevertem. A Kereknap üzletkötője azt mondta, adjak neki egy hetet, és mepróbál kárpótolni valahogy. Na, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle!
Ráadásul nekünk Fehér hetünk volt, és az mondták, hogy ha ráfizetünk 300.000 Ft-ot, akkor kék hetünk lehetne, cserébe kapjuk ezt a Kanári-szigeteki utat, repcsijeggyel együtt. Na, belementünk, mondván, hogy egy ilyen út, az kb annyi, mint a befizetendő 300.000 Ft. Hát most ezek szerint nincs út, és oda a befizetett 30.000 Ft. Felhívtam a Kereknap-pt, és rögtön hárítottak, de kedvesen felajánlanak egy szállást. Csak hogy nekem repülőjeggyel együtt volt. Na meg gondolom fizessek úja regisztrációs díjat! Most már megingott a bizalmam ezzel az egész üdülési joggak kapcsolatban. Eddig még nem cseréltünk az eltelt 2 év alatt, de amikor érdeklődtem, akkor mindig azt mondták, hogy arról ne is álmodja, érjem be mással. Úgyhogy most eléggé elkeseredtem. Gondolom a 30.000 Ft-omra is kalapot vehetek!
Hú ne idegesítsetek már, én a Kereknapon keresztül vettem, de minket az ég világon senki nem tájékoztatott, hogy csődbe ment a Dream Espania. Most akkor futhatok a pénzem után? Mit csináljak?
Azt hiszem ez a Dream ügy egész sokakat átvágott. Mi is megjártuk. Tavaly novemberében mi is voltunk ilyen "termék bemutaton", ott mi is megnyertük a Tenerifére az 1 hetes üdülést+repülőjegyet 2 személyre. A többi a már leírtakkal megegyezett, mármint hívva lettek, ígértek, megszüntek. Felhívtam az 5. kerületi rendörséget hogy én is feljelentést tegyek csalás vétsége végett. Azt az informáciot kaptam, hogy nem kell felmenni egyenlőre hozzájuk, hanem írott feljelentést kell tenni aláírva, és a saját redörkapitányságon is át lehet adni, ők hivatalból továbbitják. Ezt csak azért írom hogy aki ugyanebben a cipőbe lépet, ne utazzon feleslegesen. És minnél többen tegyék meg a a feljelentést, hogy legyen viszhangja.
Én ma kaptam kézhez ezt a levelet a Vakáció Teamtől, azt hiszem én is élni fogok a felajánlott fájdalomdíjjal. Sajnálom, hogy most futhatok a pénzem után, pedig szívesen utaztam volna.
A feljelentést én is megteszem, ha a Dream Espania nem hajlandó visszaadni a befizetett összeget, bár kétlem hogy sikerrel járnék. Csak egy telefonszámom van hozzájuk, meg egy régi cím.
Na sziasztok ! Nehezen de sikerült regisztrálnom magam. Tehát következő a helyzet: Én egri lakos vagyok és márciusban mentünk el erre az előadásra. Mi már viszonylag sokszor üdültünk az üdülőjogból adódóan ajándék nyaralással. Voltunk Tenerifén is itt csak a szállás volt ingyen (de a repjegy is akciósan 49eft-volt) itt volt megtartva a kb 3órás szokásos előadás az üdülőjogról. Sajnos nekik nem jött össze ez az üzlet. Most márciusban is elmentünk erre az előadásra a kiskörút és a Rákóczi útnál valamilyen szállodába. Meg is kaptuk az utalványt be is fizettük 2 főre 30e ft-ot. És vártuk az értesítést. Az előző utunk-kor a szállás és most a repjegy is ingyen volt (lett volna) Tegnap viszont kaptunk egy levelet a Vakáció Team- tól akinél az előadást is meghallgattuk. Ők csak egy üzletkötői szerepet játszottak az ügyben. Ebben a levélben az állt, hogy a Cég(Dream Espania KFT) Idézem: " A cég jelenlegi pénzügyi helyzete miatt sajnálattal kell értesítenünk, hogy a cégvezető úgy döntött
leállítja a cég üzleti tevékenységét. Ha ön szolgáltató akkor köszönjük az eddigi együttműködést, de kérjük szüntesse meg az összes szolgáltatást felénk ! Ezt a levelet A Dream Espania küldte a Vakáció Team-nak ! A vakáció team rendes volt viszonylag, mert írták is, és az irodavezető hölgyike visszahívott, és felajánlotta ingyenes szállást Tenerife, Madeira, Horvátország, esetleg
Dominikára.Mi valószínű élünk is majd ezzel, ha sikerül valamilyen olcsó repjegyet venni ! A hölgy azt is mondta, hogy adatbázisuk egy sz-gép hiba folyamán egy része elveszett, ezért nem mindenkinek tudják küldeni ezt a levelet. Aki ezt olvassa akkor hívja fel az irodát kárpótlás ügyben !!! Cím: 1074, Bp. Szövetség u 22. fsz.1. Tel: (9-15ig): 1/789-7479; 70/242-7747. Azt is beszéltem az ügyben, hogy érdemes feljelentést tenni a rendőrségen az 5.ker-i rendőrségen, mert ezt ők is megtették ! Mi jövőhéten megyünk feljelentést tenni ! Kérem ezt mindenki tegye is meg mert a Rendőrség csak így tud jobban az ügyben eljárni ! Esetleg a TV társaságok híréhes étvágyát is ki lehet elégíteni ezzel a hírrel ! 5.ker-i rendőrség: 1055, Bp. Szalay Utca 11-13 tel: 1/373-1000. Remélem elég információt sikerült adnom. Üdv, Mindenkinek sok sikert !
Üdvözlöm a fórum látogatóit. Saját élményemet szeretném elmesélni, hogy más is tanúlhasson belőle és ne a saját hibáján. Mint sokan mások, résztvettem a feleségemmel 2003 dec-ben a Kereknap előadásán, melyen meglepetésünkre "nyertünk" egy a Kanári-szigetekre szóló egyhetes nyaralást (ingyen szállás, repülőjegy), amit a Dream Espania Kft. szervez. Fúrcsa volt, hogy a nyeremény különböző feltételekhez volt szabva. Először is 30000 Ft. regisztrációs díjat kellett fizetnünk kettőnkre, majd kikötötték, hogy 18 hónapos időszak alatt Ők fognak értesíteni az indulás és a nyaralás részleteiről. Türelmesen vártunk, amikor egyszer kb. egy év múlva próbáltam érdeklődni, csak annyit mondtak, hogy még nem telt le a 18 hónap és nem tudnak az utazásunkról semmilyen információt adni, várjak az értesítésükre. Végül eltelt a 18 hónapos határidő is és újra érdeklődtem. Őszintén szólva meglepődtem, hogy valaki egyáltalán felveszi még a telefont. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy nagyon sajnálják de nem tudták biztosítani a feltételeket a nyaralásunkhoz és felajánlották, hogy további 3 hónappal meghosszabbítják a határidőt és akkor már garantálják, hogy utazhatunk vagy visszafizetik a regisztrációs díjat. Én belementem a hosszabbításba, most már tudom, ostobaság volt. Most letelt a plusz három hónap is és most már nincs Dream Espania Kft sem. A telefonszám és a weboldaluk is megszünt. A Kereknapot végül még felhívtam, és nem volt újdonság számukra a panaszom, de teljesen elhatárolódtak az ügytől, mondván az egy másik cég ezért semmiféle jogi, anyagi, erkölcsi kötelezettségük nincs. Hát persze hogy nincs. Ki volt ez találva rendesen. Ez csak egy újabb csalás, amivel az embereket megtévesztették. Itt a történet vége. Van egy olyan érzésem hogy más is került ilyen helyzetbe nem csak mi. Akinek van véleménye az esetről szívesen elolvasnám.
Szia, nekem is ide Murauba van üdülési jogom, igaz, csak két személyes, viszont május végére szól, és 1.150.000-ért vettük. Igazad van Murauval kapcsolatban, gyönyörű hely, mi is kétszer voltunk már, azért is vettem meg, mert azt mondtam magamnak, ha 30 éven keresztül, minden évben 1 hetet ott kell eltöltenem, már akkor is megéri. De mi azért szeretnénk cserélgetni. Mi is kaptunk a vásárlásnál egy Kanári szigeteki nyaralást, repülőjeggyel együtt, csak a kajáról kell majd gondoskodnunk, és ha minden igaz, jövő ősszel megyünk. Így az első cserénk majd 2007-ben lesz aktuális, bár már most is felajánlottak egy Portugál nyaralást, csak sajna az 50. hétben.
Az enyém 4 személyes RCI Murau Ausztria. Gyönyörű a hely, már kétszer ott voltunk és eszem ágában nincs cserélni. Kikapcsolódás, pihenés egy tank benzin áráért. Mert ugye enni itthon is kell és már nem olcsóbb itt sem a kaja. A szállás napi 150-170 euro lenne amit természetesen nem kell fizetni. A 4 fős kéglit 1,7 millióért vettük, RCI tagság nem kötelező, a hetek cserélhetők belső cserével szabadon, az éves fenntartási ktsg. 48 ezer forint, egyéb ktsg. nincs. Szerződéskötés és éberség kérdése, hogy ki mennyiért veszi, ezt is 4 millióra tartották. Alkudni lehet. Mi 1,7-ig tudtunk lemenni de ebben az első három éves RCI kártya díja is benne volt.
Sziasztok, van eladó jog, akit érdekel írjon.
Club Dobogómajor, 2 személy, 1 hét (27. Piros)
1.200.000FT
(Éppen ma kellene döntenünk, hogy megyünk- e Szlovéniába, oda sikerült az itthoni hetet elcserélni.)
Nemesnépen, 30.hétre szoló 4 személyes üdülési jog eladó. Bárhova cserélhető, pont rendszerbe 52.000 pontot ér. Idén már igénybe vehető. Irányár: 2,2 millió. Érdeklödni: 0630 350-7685
Általában az szokott történni, hogy jó nagy átverés az egész. Több ismerősöm is súlyos százezreket bukott ezeken a történeteken. Volt nekik is mindenféle cserejoguk, csakhogy nem igen tudták elcserélni Siófokot Ibizára...:) Rengeteg gondtól kíméled meg magad, ha minden évben inkább egyénileg oda utazol el ahová kedved van, nem pedig ahová éppen lehet.
Ebben a veleméri házban (Belső Őrség) sokkal olcsóbban (2000 Ft/fő/éj) megszerezheted az üdülés jogát, igaz, ez nem cserélhető el a Bahamákra.
A közelben (Nemesnépen, az Abbáziában) klasszikus üdülési jogokra tehetsz szert, de szerintem ez nem olyan fontos. Ha enni, fürödni, lovagolni akarsz az Abbáziában, akkor ezt akkor is megteheted, ha éjszaka a veleméri Cserépmadár szállás-on alszol.
A fenti honlapról eljuthatsz az index "A Belső őrség képei" rovatába is, ahol seregnyi fényképet láthatsz a környékről.