Sejtettem, hogy nem esik le az irónia, meg a költői túlzás, de mindegy.
De ha már a boszorkányoknál tartunk: nemde mondják a JT-k is mindig, hogy a spiritizmus, mágia, stb. milyen súlyos bűnök... ?:) Akkor a boszorkányságot gyakorlók nemde megérdemelten bűnhődtek?
Az izraeliták nemde kivégezték a varázslókat?:)
A gond az, hogy amit rá akarsz húzni a katolikusokra, azt az izraeliták mind-mind elkövették.
Örülök, hogy helyettünk is tudod, hogy milyen fokú hódolattal viseltetünk... komolyan.
Ez a legjobb az őrült antikatolikusokban, hogy jobban tudják a katolikusoknál is hogy mit hisznek... ;)
Egy színvonalas vitázó minimum megteszi azt, hogy utánaolvas annak, hogy tulajdonképpen mit is cáfol.
Ebből látszik, hogy te nem vagy az, csak néhány hatásvadász toposzt ellősz, majd elmész szépen aludni, hogy na jól beszóltál a pápistáknak.
Csak sajnos ezzel nem értél el semmit: Ha valaki ilyesmire kíváncsi elmegy a kocsmába meghallgatni Pista bácsi véleményét a papokról.
Jó, az Aubry féléknek belophatod magad a szívébe azzal, hogy hangosan háborogsz az Egyház bűnein, de szerintem jobban jártál volna ha megnézed a ma esti filmet az rtl klubon.
Nos, az olyan vitázót aki szájára veszi azt, hogy a katolikus állítólag imádnák (cultus latriae) Máriát, a szenteket vagy az ereklyét, azt egész egyszerűen lehetetlen komoly
Pedig ezt teszik. Mit kell szégyelni, hogy valaki Máriához imádkozik Isten helyett, és közbenjárását kéri. Ha ez lenne az igazság akkor fel kell vállalni, és nem mentegetőzni. Holott nincs más közbenjáró Isten és meberek között csak Jézus Krisztus. Ha szégyeled hogy Máriát imádod, akkor meg kell térni, vagy fel kell vállalnod, hogy számodra fontosabb, mint Isten akarata, és parancsa.
Ebből is látszik, hogy nem a jehovisták azok, akik mindenből kilógnak, és őket mindenki utálja, mert nagyon szépen el tudnak pajtizni a többi vehemensen katolikusgyűlölő szektával.
Mondom olyan ez mint a szlovák sovinizmus magyarellenességre építő identitása.
Azt egyébként milyen jogon merészeled állítani, hogy a katolikusok nem olvassák nyitott szívvel a Bibliát?
Örülök, hogy ilyen szépen összeállt a nagykoalíció egy jehovista, meg egy - gondolom - antikatolikus "szabadkeresztény" között.
Gondolom abban semmi kivetnivalót nem találsz, hogy a barátocskád szervezetének vezetése sokkalta több jogot vindikál magának, mint a katolikus pápaság valaha is?
Szektásnak gondol, mert nem bégetünk vele együtt. :) Öszintén ajánlom neki olvassa el bibliát nyitott szivel, nehogy a Szent Atya természetesen a mennyei, számon kérje. "Nehéz neki az ösztön ellen hadakozni"
Egyik sem amit felsoroltál sem nem katolikusok. Hanem Jézus tanitványai voltak, vagy Krisztusiak, vagy Názáretiek, vagy Nazarénusok, vagy Isten gyülekezetei, vagy Krisztus Egyháza, ezek abból az idöből való elnevezések.
Na, más sem kell egy jehovistának mint az hogy felvessék a varázsszavakat: "keresztes hadjáratok, inkvizició, ellenreformáció, II. világháborúban a fasizmus támogatása, tudomány fejlődésnek akadályozása stb."
:-)
Szép munka Jéhu74, ha még párszor elkezded hangosan mondogatni a buszon, hogy inkvizíció!!!!!!! akkor szép szektás lesz belőled is.
Pápa mindenkori határozatait a Katolikus egyház éredekében hozza, az sok esetben nem egyezik meg Isten akartával sem a bibliával Isten szavával, ebből kifolyólag azokat nem a szentlélek sugallatára hozta. A bibliáról pedig tudjuk, hogy a teljes írás Istentől ihletett. De a pápák nyilatkozatairól ez nem mondható el (keresztes hadjáratok, inkvizició, ellenreformáció, II. világháborúban a fasizmus támogatása, tudomány fejlődésnek akadályozása stb.)
Nos, az olyan vitázót aki szájára veszi azt, hogy a katolikus állítólag imádnák (cultus latriae) Máriát, a szenteket vagy az ereklyét, azt egész egyszerűen lehetetlen komolyan venni.
KIT TETT JÉZUS AZ ANYASZENTEGYHÁZ LÁTHATÓ ALAPJÁVÁ ÉS FEJÉVÉ?
Válasz: Jézus Krisztus Szt. Péter apostolt tette az Anyaszentegyház látható alapjává és fejévé. Hivatalát és tekintélyét a mindenkori római pápa örökölte, aki Szt. Péter személyében vezeti Krisztus Egyházát.
Magyarázat: A Biblia sok helyen kiemeli Szt. Péter vezető apostol voltát (névváltoztatás, mindig ő szól az apostolok nevében stb.). Márpedig ha az apostoli hivatal tovább származott a püspökökre, akkor az apostoli vezető hivatalnak is tovább kellett származnia. Mivel később a többi apostol is megkapta az oldó-kötő hatalmat, a mai püspökök is hitelt érdemlően magyarázzák a kinyilatkoztatást, de csak a pápával egységben, ahogyan az apostolok Szt. Péterrel voltak egységben. Erre a következtetésre azonban nem csak a logika kötelez, hanem az apostoli korig visszanyúló töretlen hagyomány is. Már Szt. Péter első utódai éltek más egyházak feletti joghatóságukkal. Szt. Kelemen pápa kilencvenes évekből ránk maradt levele bizonyítja, hogy a római pápa nem csak Rómában, de Korintusban is döntőbíró volt, és vitás kérdésekben a későbbi korokban is Rómához fordultak a nem Rómában élő keresztények. Sőt, még a később elszakadt keleti egyházak is alávetették magukat az első évezredben Szt. Péter utódjának. Szt. Ágoston afrikai püspök híres mondása: „Róma szólt, az ügy ezzel be van fejezve.” De a pápák is kezdettől így gondolkodtak. Már az első századok pápai megnyilatkozásai is azzal az igénnyel íródtak, hogy hitben kötelezzék a híveket. Ezt bizonyítandó, sok hiteles dokumentum maradt ránk. Pl. Szt. Iréneusz szerint: „A Római egyházzal kell, kitűnő előjogai miatt, minden más egyháznak közösségben lennie” (Iren IV. 26,8).
Igazolás: Jézus Krisztus pedig Pétert, és benne utódait ruházta fel az Egyház feletti teljhatalommal: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,18). Ebben benne van a tévedhetetlenség ígérete is, hiszen ha az Egyház hivatalos tanításában tévedhetne, akkor a pokol kapui erőt vennének rajta, ui. a tanítás az Anyaszentegyház egyik lényegi tevékenysége. Jézus ebben a mondatában mintegy garanciát vállal Szt. Péter tanításáért. Ez nyilván utódaira is vonatkozik, mert egy ilyen adománynak csak akkor van értelme, ha az Egyházat végigkíséri és biztosítja, vagyis ha Szt. Péter átruházhatja annak, aki őt követi hivatalában. Jézus Krisztus háromszor is rábízta a híveket, miközben Péter elismeri Jézus istenségét (»Te mindent tudsz.«). A hármas szám a Bibliában a teljesség jele. Jézus ezzel jelezte a teljhatalmat: „Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: »Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?« »Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.» Erre így szólt hozzá: »Legeltesd bárányaimat!« Aztán másodszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« »Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.« Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat!« Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«” (Jn 21,15). Tehát az utód szükségessége kitűnik a rendelés szavaiból is, mert „bárányok” mindig lesznek az Egyházban, tehát „legeltetni” is mindig kell őket, s így a pásztor is fenn fog maradni, nem személyében, hanem tisztében. A Biblia Szt. Péter kiemelkedő szerepének további apró jeleit őrizte meg: Jézus csak Szt. Péternek ad új nevet az apostolok közül, ez pedig a Bibliában mindig kiemelt szerepet jelöl. Eredetileg Simon volt a neve: „Te Péter vagy” (Mt 16,18). Mindig Szt. Péter beszél az apostolok nevében: „Ezekben a napokban a testvérek körében – mintegy százhúszan lehettek együtt – Péter szólásra emelkedett: »Testvérek, férfiak! (…)«” (ApCsel 1,15). „Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat!” (ApCsel 2,14). „Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: »Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?« »Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára«” (ApCsel 2,37). „Előállították és vallatóra fogták őket: »Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?« Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: »Népünk elöljárói és ti vének! (…)«” (ApCsel 4,7). Szt. Pál apostol, aki igencsak kényes volt apostoli tisztségére (pl. Róm 1,1; 2 Kor 11,5) elismeri, hogy Szt. Péter vezetői rangban van: „Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Más apostolt nem is láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét” (Gal 1,15). Így tehát nem csak Szt. Péter elsőségét (primatus Petri) igazoltuk, mert a péteri elem fennmaradásának szükségszerűségét a pápaság isteni rendelésével együtt a magyarázatban és az igazolás első két bekezdésében alátámasztottuk. S bár sokszor megkérdőjelezik tételünk igazságát, a bizonyítás elégséges, mert komoly ellenérv nem született a kereszténység történelme alatt. Sokszor inkább csak a felekezeti elfogultság rovására írható, a Szentíráson és az egyházatyák írásain nyilván erőszakot tevő okoskodással találkozunk .
KI A RÓMAI PÁPA, ÉS MI A SZEREPE AZ EGYHÁZBAN?
Válasz: A római pápa az Anyaszentegyház látható feje, Szt. Péter apostol utódja, a hit őre és tévedhetetlen tanítója, aki az egész Egyház felett teljes joghatósággal rendelkezik.
Magyarázat: A római pápa szerepét az I. Vatikáni Zsinaton dogmatizálta az Egyház. Lényege, hogy a pápa első hivatalt (primatus officiorum) birtokol az Egyházban, a legfelsőbb hatalommal (potestas supremum) irányítja az Egyházat, joghatósága felette áll az Egyház minden tagjának (primatus iurisdictionis), és hogy a pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen (infallibilitas). A tévedhetetlenség azzal függ össze, hogy a római pápa az igaz hit legfőbb őre és tanítója. Ebben a tévedhetetlenség karizmája segíti, amely az Egyház tévedhetetlenségének alapján áll. (Ezt a 86. kérdésben magyaráztunk és igazoltuk.) A pápa természetesen csak bizonyos feltételek mellett tévedhetetlen: 1. Csak hit és erkölcs kérdésében. 2. Csak ha a legfelsőbb tanítóhivatalból (ex cathedra Petri) nyilatkozik. 3. Csak ha maga is a tévedhetetlenség igényével lép fel. Banga Béla válaszolta meg az ebből fakadó gyakori kérdéseket: I. Lehet-e csalatkozhatatlan az Egyház, anélkül, hogy a pápa maga az lenne? Ha egyszer a pápa az egész Egyház feje és tanítója, az Egyház nem lehet csalatkozhatatlanabb, mint a pápa maga, mint az Egyház feje és képviselője. Ennek ellenkezője belső ellentmondás lenne. A pápa, ha hivatalosan s ünnepélyesen tanít, az Egyháznak tanítását adja elő s ha az Egyház többi része (ami egyébként lehetetlen) vele ellenkezőt tanítana, az már nem az Egyház hivatalos tanítása lenne, hanem egyesek vagy akár tömegek tévedése volna. II. Akkor hát szabad a pápának ellen is mondani, amikor nem ünnepélyesen tanít valamit? Ha a pápa nem ünnepélyesen, „ex cathedra” jelent ki valamit, mint az Egyház hivatalos tanát, akkor illő tisztelettel és mérséklettel igenis szabad ellene is mondania annak, aki megfelelő teológiai képzettséggel rendelkezik, s úgy látja, hogy valamely tétel körül vannak szempontok, amelyeket a pápa nem ismert eléggé. Kellő tisztelettel s mérséklettel, vagyis: nem a lázadás és öntúlbecsülés alapján, hanem azzal az engedelmes készséggel, hogy amennyiben mégis tévedünk, szívesen alárendeljük magunkat az illetékes bíró, vagyis a pápa döntésének. Ilyen szembehelyezkedés lehetett az, amikor Szent Pál (inkább fegyelmi, mint tani kérdésben: a pogány-keresztények befogadásának feltételeit illetőleg) »szembehelyezkedett Péterrel«; mire Péter meg is hajolt az ő érvelése előtt. Mihelyt azonban a pápa valamit az egész Egyház nevében ünnepélyesen definiál, elhatároz, dogmának jelent ki, ellentmondásról többé szó sem lehet, így volt ez pl. a Vatikáni Zsinaton is: amíg a határozatokat a pápa ki nem hirdette, a jelenlevő püspököknek joguk volt másképp vélekedni, mint ahogy a pápa vélekedett; utána azonban valamennyinek el kellett ismerni a pápai döntést, és csakugyan valamennyien, még az előbb ellenzékiek is, elismerték azt. Newman bíboros megfogalmazásában: „A »tévedhetetlenség« mint fogalom a Vatikáni Zsinat előtt sohasem fordult elő fontos okmányokban az Egyház vonatkozásában. Ám ki kell jelentenem, hogy az Egyház kezdettől fogva tévedhetetlenként működött és ilyennek fogták fel. Ezért a keresztények lelkében sohasem fogalmazódtak meg ilyen kérdések: tévedhetetlen-e a pápa, s ha igen, milyen mértékben? Mert mindaz, amit erről gondoltak, csupán annyi volt: amit ő mond, az Egyház szava, mert az Egyház nevében szól, és az Egyház szól őbenne. Amit pedig az Egyház kimondott, igaz volt. Így a szavát »mint Evangéliumot« fogadták, és ő úgy is vette, mint az »Evangéliumot«.” (Newman. L.D. XXVII. 286.). Newman bíboros a pápai teljes és legfőbb joghatóságot is egyszerű szavakkal különbözteti meg mind a despotizmustól, mind a merőben tiszteletbeli elsőbbségtől: „Ha a lelkiismeretnek kivételes esetben szent és legfőbb figyelmeztetőként kell fellépnie, akkor a pápa szavaival ellentétes parancsának komoly megfontoláson és imádságon kell alapulnia. (…) Ha valaki Isten előtt nem jelentheti ki, hogy nem kell, vagy nem mer engedelmeskedni a pápának, akkor köteles engedelmeskedni, engedetlensége pedig súlyos bűn volna” (Newman. Diff. 2,261). A pápa legismertebb címei: Róma Püspöke (Episcopus Romæ), Krisztus földi Helytartója (Vicarius Christi), Isten szolgáinak Szolgája (Servus servorum Dei), Legfőbb Főpap (Pontifex Maximus), Az Egyetemes Egyház Feje (Caput Ecclesiæ Catholicæ), Olaszország Prímása (Primas Italiæ), Nyugat Pátriárkája (Patriarcha Occasum).
P. Bangha Béla S.J. az alábbi érvekkel cáfolja a pápaságot illető leggyakoribb tévedéseket (Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fej.): • Mi címen nevezzük a pápát Péter jogutódjának? Vajon Szent Péter a római püspökre hagyta-e különleges joghatóságát? Szent Péter igenis mint római püspök halt meg: ebben ma komoly történészek között nincs többé vita. A törvényes római püspök Szent Péter apostol törvényes utódja, s így különleges joghatóságának is örököse. Mert hiszen Krisztus Urunk, ahogy az Egyházat magát s az ő egész művét nemcsak néhány évre vagy évtizedre szánta, hanem mindenkorra: „a világ végezetéig”, ahogy ő maga mondja, úgy annak alkotmányát is, vagyis a központi egyházkormányzatot, Péter főapostoli tisztjét, mindenkorra alapította. Nem Szent Péter hagyta tehát utódaira a pápai hatalmat, hanem maga Jézus rendelkezett így, amikor Szent Pétert Egyházának fővezetésével bízta meg, s mint magát az Egyházat s annak lényeges kormányzati rendszerét, úgy ezt a fővezetői tisztséget is örök életűnek rendelte. Mindez oly világos, hogy maga a protestáns teológus Pfleiderer is megjegyzi: ezt a jézusi kijelentést csak az irányzatos felekezeti elfogultság magyarázhatta másképp, mint a pápaság értelmében. • A pápák is csalatkozhatnak és vétkezhetnek; a történelem tele van a pápák bűneivel. Az ellenvetés itt két dolgot kever össze: a csalatkozhatatlanságot és a vétkezhetetlenséget. Senki sem mondja, hogy a pápák nem vétkezhetnek, s hogy a történelem folyamán nem vétkeztek, néha bizony súlyosan is. Egészen más dolog az egyéni vétek nélküliség és egészen más a hivatali csalatkozhatatlanság. Azért mondjuk, hogy hivatali, mert egyéni vélekedéseiben a pápa sem csalatkozhatatlan; hanem csak akkor az, ha mint az egész Egyház feje, valamiről hivatalosan és ünnepélyesen (ex cathedra) kijelenti, hogy az a krisztusi hitletéthez tartozik. Sajnos, voltak méltatlan pápák is; igaz, hogy 262 közül legföljebb 8—10. De a legtöbb pápa, ha egyénileg egyben-másban hibázott is, komoly főpap volt, sok köztük az életszentség s vértanúi hősiesség példája. Az egyéni bűnösség azonban maga semmiképp sincs ellentétben a hivatal és krisztusi rendelés szentségével. A pápának ez a csalatkozhatatlansága logikus folyománya az Egyház csalatkozhatatlanságának, amelyet Jézus ünnepélyesen hirdetett, amikor az Egyházra való hallgatást örök kárhozat terhe alatt követeli, azt mondván, hogy „aki az Egyházra nem hallgat, legyen nekünk mint pogány és vámos” (Mt 18, 17). • A pápaság csak évszázadokkal Krisztus után alakult ki, mégpedig a politikai nagyravágyás alapján. Teljes történelmi tévedés. A római püspököt igenis mindjárt legelejétől mint az egész Egyház fejét és őrét ismerték el a többi egyházak vagy egyházi központok is. Már Római Kelemen pápa, az I. század végén, parancsoló módon ír levelet a korinthusi híveknek. Antiochiai Ignác († 107—110) a római egyházat a „szeretetközösség fejének” nevezi, Szt. Viktor pápa (191 körül) kiközösítés terhe alatt kötelezi az ázsiai egyházközségeket, hogy a húsvéti ünnep idejének megállapításában az ő utasításait kövessék. Szent Irenæus 180 körül kijelenti, hogy az egész Anyaszentegyházra nézve a római püspök az irányadó, mert ő Szent Péter utódja, s fel is sorolja az első 13 pápa nevét. Ennek az őskeresztény tanúnak, aki eredetére nézve maga is keleti, bizonyságtételét érdemes szóról-szóra kiírni. Azt írja Irenaeus a római egyházról: „Ezzel az egyházzal az ő kimagasló fejedelmiségénél fogva az egész Egyháznak meg kell egyeznie, vagyis mindazoknak a híveknek, akik bárhol is laknak, mert ebben az egyházban őrizték meg az ősök az apostoloktól átvett hagyományt” (Adv. haer, III. 3, 2.). Tertulliánus, aki a montanista eretnekséghez csatlakozott, gúnyolódva írja Szent Kallixtus pápáról, hogy magának tulajdonítja azt a hatalmat az egész Egyház felett, amelyet Krisztus Urunk csak Péter apostolnak személy szerint adott. Ez is jele, hogy a katolikusok már akkor, 200 felé, a római püspököt Szent Péter apostol teljes hatalmú utódjának tekintették. 251-ben Szent Cyprián kartágói püspök hosszasan és ékes szavakkal magasztalja a római püspök fennhatóságát az egész Egyház felett, ami annál többet jelent, mert ő maga bizonyos ügyekben vitát folytatott a pápával. Előbb kifejti, hogy bár Krisztus több apostolt rendelt, mégis Péternek adta a legfőbb egyházkormányzati hatalmat; majd így folytatja: „Vajon a hitben megmaradt-e az, aki az Egyháznak ezt az egységét nem tartja? Vajon, aki az Egyházzal szembeszáll s annak ellenáll, bízhatik-e abban, hogy ő maga az Egyháznak tagja?” Majd a római Egyházat „Péter katedrájának” és „vezető egyháznak” nevezi. Ugyanakkor mindenki, még az eretnekek vagy letett püspökök is, állandóan Rómába fellebbeznek, a római püspöktől kérnek és fogadnak el döntést. Hogy mondhatja ezek után valaki jó lélekkel, hogy a római pápaság csak századokkal Krisztus után alakult? A római Szentszék felsőbbsége nem politikai nagyravágyáson épült tehát, hanem mint ugyanezek az ősrégi tanúk hangoztatják: azon a hiten, hogy Jézus maga rendelte Pétert s vele Péter törvényes utódait az Egyház legfőbb vezéreiül.
Igazolás: Ószövetségi párhuzam, hogy a Krisztus halála előtt még legitim zsidó vallás főpapját méltatlansága esetén is fehasználta a gondviselő Isten, elválasztva a bűnös személyt a szent hivataltól. Szt. János evangéliuma leírja a Jézust kivégeztető Kajafás főpap érvelését: „»Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.« Ezt azonban nem magától mondta, hanem mint főpap abban évben, hogy Jézus meg fog halni a népért” (Ján 11,50). Kajafást kijelentésében emberi okoskodás, kegyetlen politikai számítás vezérelte, de mint főpap az Isten eszköze maradt, és a Szentlélek úgy irányította szavait, hogy megjövendölje Krisztus megváltó halálát. Miközben mint személy az emberiség legnagyobb bűncselekményét készült elkövetni, mint főpap előkészítette a megváltás művét. Miért lenne ez másképpen az Újszövetség látható főpapjával, a pápával? Az esetlegesen méltatlan, de legitim Péter-utódok emberi gyarlóságán és személyén keresztül is az Isten dolgozik. Szt. Pál apostol is szemére vetette az első pápának, Szt. Péternek félreérthető, kétszínű viselkedését, anélkül, hogy a közösséget megtagadta volna vele: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: »Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?«” (Gal 2,11). A pápákat tehát valóban érheti olykor jogos kritika, de amíg Isten parancsaival ellenkezőre nem kényszerítenek, engedelmeskedni kell nekik.
Melyik Egyházatya használta először a „katolikus” szót?
A dicsőség Szent Ignácot illeti, Antióchia püspökét. A Szmirnaiakhoz írt levelében ezt írja: „Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus egyház.” (8,1; Kr. u. 110). Felettébb érdekes, hogy ugyanez az antióchiai egyház használta először a „keresztény” terminust is (ApCsel 11,26).
A katolikus egyház nem csak szimbolikusan értelmezi Isten földihelytartója címet, hanem valóságosan. De mindkettő eretnekség. Sehol sem nevez a biblia Isten földihelytartójának bárkit is. Viszont róma helytartójaként igen úgy hivják például Pontius Pilátus.
Nem mert a kereszténység kifejezés, és a katolikus kifejezés sokkal későbbi. Elöször Antiokiában hivták nem is keresztényeknek, hanem Krisztusiaknak a Jézus követőit. Hitük annyira más, mint a katolikus egyházzé, hogy ezt sok történész, régész, teológus elismeri, még a katolikus egyház berkein belöül is.
