A starver egy alkalmi képzett alak (aki éhezik), a szótöve a starve, ami ma valóban az éhezést jelenti, de az első évezredben még azt jelentette, hogy meghal, és úgy nézett ki, hogy steorfan. Rokona a német sterben, és szinte minden germán nyelvben megvan a szó.
A Czuczor-Fogarasi szerint összetett szó. Ösz-Tövér
Ösz: össze, összefele
Tövér: a töpér szó másik (régebbi?) formája. (A v, p, felcserélődése nem ritka a magyarban). A szó töve a 'töpe' lehetett, végső soron a törpe szavunk is innen ered.
A szóösszetétel jelentése tehát: összetöpörödött, megszikkadt, összeaszott. Jellemzően zsírját vesztett húsra használták.
Nem tudja valaki, mi van most az Új magyar etimológiai szótárral? Korábban ugye a http://nszt.nytud.hu/etimologia.html címen volt elérhető egy pdf változat, de az a jelek szerint megszűnt, a Nagyszótár főoldalára irányít át. Nyomtatott verzióról se hallani, és nekem a Nagyszótár címszavai alatt sem sikerült etimológiai részleteket találni. Mikor és hol remélhetjük, hogy újra fölbukkan?
Minden bizonnyal lehet. Akkor kicsit bővebben: a szláv nyelvekben a krásznü és társai azt jelentették, hogy 'szép'. (Cseh krásný, szlovák krásny, szlovén krasen ... )
Az általánosan használt szó a 'piros', 'vörös' jelentéssel pedig a csrüvenü volt. Utóbbi a szláv nyelvek többségében ma is így van, az ukránt (червоний) és a beloruszt (чырвоны) is beleértve.
Az orosz nyelv kivétel, ott a 'szép'-re használt красный szó az idők során felvette a 'vörös' jelentést, majd ez eredeti jelentést el is vesztette, ahogy a красивый alakváltozat ezt átvette.
(És bocs, hogy nincsenek lelkiismereti aggályaim a jerü átírása kapcsán :) ).
Nincs cirill írásom. A jerü miatt csak nőnemben vagyok hajlandó fonetikusan átírni. Krásznaja Plosságy (?), viszont "Majá Kraszívaja" (híres szerelmi vers és dal refrénje, nálunk Darvas Iván mondta el oroszul és magyarul is... jó régen...)
Ha lehet hinni a wikinek, akkor a красный szó régen mindkét jelentéssel bírt. Eredetileg csak a bazilika és torony közötti kis területre utalt, és később terjesztették ki a névhasználatot a teljes térre.
Ha van oroszos itt: Ma hallottam Haraszti Miklóst a Klubrádióban és csak en passant megjegyezte, hogy a belarusz szó nem azt jelenti, hogy fehérorosz, hanem, hogy "szép orosz". Na most ha ez így lenne, akkor a gugli csak adna találatot erre az elméletre, de nem ad, szóval ez a szerző saját ötlete, gondolom. Egy helyen találtam arra utalást, hogy vannak, akik tévesen a latin (és olasz) bella szót látják bele, de ez azért nagyon durva népi etimologizálás lenne.
Jut eszembe ez a kissé hosszabb, már-már lemondóan hangzó, versmagyarázat a témáról. Mondjuk esetemben a közismert dal címe nem meglepő, na, de otthon...
ilyen filozófiai magasságokba nem szeretnék emelkedni, úgyhogy akkor mondom máshogy: sok apró tényező befolyásolja, hogy egy-egy szó elterjed-e, vagy nem, és utólag, külső megfigyelőként ezeket a folyamatokat a gyakorlatban többnyire lehetetlen részletekbe menően felderíteni - azt viszont lehet tudni, hogy milyen jellegű folyamatok zajlanak le jellemzően. Olyan ez, mint amikor találsz a földön egy tölgyfalevelet: sejthető, hogy a szél lesodorta valamelyik útmenti fáról. Kizárni persze nem lehet valami szokatlanabb jelenséget, mondjuk hogy a gesztenyefáról esett le a tölgyfalevél, csak legfeljebb egy botanikus számára nem túl valószínű magyarázat - de attól még hihet ebben az, akinek úgy esik jól.
Nem léteznek véletlenek, így nyelvi közegben, szavak keletkezésénél, meghonosodásánál sem.
Jómagam inkább vagyok egy szokatlan jelenség pártolója. Sosem tudtam igazán lekövetni a spontán szóképzést, bár erre különösen az informalitás divattá válása után (1930-as évek óta) nagy keletje van, ezt el kell ismernem.
Ebből annyival értek egyet, hogy furcsa, illetve szerintem baromi valószínűtlen :) .
Annyit pl. lehet sejteni, hogy a megnevezés újabb, mint maga a játék: apámék még sniffnek hívták.
A csocsó-jellegű játékos megnevezéseknek gyakorlatilag bármiféle eredete lehet, legvalószínűbben belső, egy kis közösségen belülről eredő.
Mondok egy példát: Géza mindig úgy alázza az ellenfelét, hogy lövés közben hangeffektet ad, azt mondja, hogy "cshúó" (képzeld el...). Egy idő múlva Gézát ezzel ugratjákk (jólvan csocsókám), majd a játékon is rajta ragad - (na menjünk csocsózni). Lehet, hogy ez így hülye példa, de hasonlók ezerszer megtörténnek, az meg nagyjából a véletlen kérdése, hogy egy ilyen kifejezés mikor szabadul ki a közösségből, és lesz belőle elterjedt szleng, majd esetleg köznyelvi szó.
