Brunó ( 925 - 965 ) Henrik király legkisebb fia, 940-953 német kancellár, 953-től Köln érseke.
Henrik király és Matilda legkisebb fiaként született. Ötévesen elküldték Utrechtbe, itt Balderic püspök nevelte, a katedrális iskolájában tanult.
939-ben Ottó király az udvarába hívta, itt Israel püspök és Rather Verona püspöke nevelte. Ő volt a birodalom egyik legműveltebb embere.
940-ben birodalmi kancellár lett, 948 és 951 közt Lorsch apátja.
953-ban Köln érseke lett. Majd Ottó kinevezte Lotharingia hercegének, mivel az előző herceg Vörös Konrád fellázadt. Brunó mivel mindig hűséges volt Ottóhoz, a birodalom második embere lett.
954-ben ő lett a kiskorú Lothar francia király gyámja, ő Gerbera húga fia volt.
956-ban a francia Capet Hugó herceg gyámja lett, ő a másik húga Hadwig fia volt.
Lothar és Hugó egymás riválisai voltak a francia trónért, Brunó közvetített köztük.
Ottó király távollétében ő és Wilhelm Mainz érseke irányította Németországot, ő volt II. Ottó gyámja is, ő kente fel német királynak 961-ben Aachenben.
Brunó támogatta a szerzetesi reformokat és támogatta Köln város fejlődését. Köln volt a legfontosabb város ekkor a birodalomban. A város volt Németország szellemi és művészeti központja. Sok tudós és püspök tanult itt.
965-ben Reinsben halt meg. Kölnben temették el, az általa alapított Szent Pantaleon kolostorban.
Thankmar ( 900 - 938 ) I. Henrik német király legidősebb tragikus sorsú fia.
Ő Henrik első házasságából származott, ami a merseburgi Hatheburggal kötött, ekkor Henrik még nem volt király. Hatheburg apja Erwin Merseburg grófja volt. Hatheburg szép volt és gazdag hozományt kapott, fontos birtokokat Szászországban. A házasság előtt apáca volt, ezért Halberstadt püspöke tiltakozott a házasság ellen. Henrik eleinte nem foglakozott a tiltakozással, de kapóra jött neki később, amikor talált egy még gazdagabb és előkelőbb menyasszonyt magának, Matildát, Widukind szász herceg leszármazottját. Ezért különvált első feleségétől, három év után elváltak, visszaküldte a kolostorba, de a hozományát megtartotta.
Henrik király szakítva a frank hagyományokkal, nem legidősebb fiát jelölte ki utódjának, hanem a második házasságából született Ottót. Tovább fokozva a kisemmizést, az anyja örökségét sem kapta meg.
937-ben meghalt Merseburg grófja Siegfried, az ő kezében volt Hatheburg hozománya is. Thankmar magának igényelte az örökségét, mivel az anyja Hatheburg és Siegfried anyja testvérek voltak. Ottó azonban Siegfried öccsének Geronak adta.
Szövetkezett más elégedetlenekkel Thankmar és fellázadt 938-ban.
Ezek egyike Eberhard frank herceg volt, akit előző évben súlyosan megalázott Ottó király.
A másik a szász Wichmann gróf volt, az ő felesége, Ottó anyja Matilda nővére volt és komoly befolyása volt Henrik király idején. Ottó helyette öccsét Hermann Billungot pártfogolta, őt nevezte ki az Elba vidék katonai parancsnokának.
A három elégedetlen szövetségre lépett. Thankmar megostromolta Belecke várát, ahol a féltestvére Henrik élt, elfoglalta a várat és Henrik a fogságába került.
Az ostrom során meghalt a sváb Gebhard, aki Hermann sváb herceg unokaöccse volt. Hermann szövetségre lépett ezután Ottó királlyal.
Ezután Eresburgot kezdték ostromolni. Eberhard ekkor elvonult seregével és magával vitte Henrik herceget. Az ostrom során meghalt a Dedi a Wettiner családból, ezután Wichmann gróf is otthagyta a felkelést és visszatért a királyhoz.
Amikor megérkezett Ottó serege, akkor Thankmar Eresburg templomába menekült. Henrik herceg emberei a templomhoz vonultak. Thankmar letette a fegyvereit és az arany nyakláncát, ez az igényeiről lemondás jele volt. Henrik egyik embere Thiatbold megsebesítette, erre Thankmar megölte őt. Egy másik vazallus Maincia az ablakon át egy lándzsával leszúrta Thankmart. Majd elrabolták a láncot és a fegyvereket. Ottót megviselte Thankmar halála.
Az elszigetelt Eberhard frank herceg Henrik herceg lábai elé vetette magát és bocsánatot kért. Ő közbe is járt Ottónál az érdekében. Eberhardot egy hónapra Hidelsheim kastélyába száműzték, utána kegyelmet kapott.
A németek keresztény hitre térítésének egy szimbolikus eseménye volt a geismari szent Donar-tölgy kivágása 723-ban.
A pogány Donar viharisten szent fájának tartott, a környékbeli pogány germán chattiak által tisztelt óriási tölgyet Szent Bonifác vágta ki 723-ban, frank katonák védelme alatt, számos pogány chatti jelenlétében.
Van olyan legenda is, hogy a chattik, miután látták, hogy Donar isten nem pusztítja el villámaival Bonifácot, önként és dalolva a keresztény hitre tértek, de a valóság valószínűleg prózaibb lehet. :-)
Geismar a mai Hessen tartomány északi részén terül el, ma Fritzlar város városrésze, de a Donar-tölgy pontos helye sajnos nem ismert.
A tölgy anyagából Bonifác egy Szent Péternek szentelt imaházat (oratoriumot) épített, 732-ben pedig Fritzlarban Szent Péternek szentelt templomot és kolostort építtetett.
A cahttik megkeresztelkedése után a kontinentális germán népek közül már csak a frízek és a szászok maradtak a régi pogány hiten.
A bátyja, Wilhelm von Humboldt (1767. június 22, Potsdam - 1835. április 8., Berlin) szintén sok oldalú, széles látókörű tudós volt, a korabeli német tudomány jelentős alakja.
Ő elsősorban a nyelvészet, az antropológia, a filozófia és az esztétika területén alkotott.
Nem mellesleg a Porosz Királyság politikusa és diplomatája volt.
Igaz, hogy a térítés már a 6. században megkezdődött, pl. az alemannok között, de elég sok visszarendeződés volt, több területen is a germánok rendre vissza-visszatértek a pogánysághoz, igazából a kereszténység és a keresztény egyházszervezet csak a 8. sz.-ban szilárdult meg, sőt a szászok között csak a 8. sz. végén, 9. sz. elején.
Pedig jó sok szent munkálkodott buzgalommal a germánok keresztény hitre térítésén.
Érdekes téma a németek őseit képező germán népcsoportok keresztény hitre térítése.
Tudom, hogy volt már erről itt a topikon szó, de érdemes lenne ismét elővenni a témát, Szent Kolumbántól kezdve a szászok Nagy Károly általi megtérítéséig.
Szent Walburga ( 710 - 780 ) angolszász származású apáca, Heidenheim apátnője, Szt Bonifác unokahúga.
Devonban született, Wessex királyságban, egy gazdag családban, már 10 évesen árva lett. Ezután a Wimborne kolostorban nevelkedett, itt jó nevelést kaptak az előkelő szász családok lányai, 26 évig élt itt.
A kolostorból misszionáriusok jártak a pogány német területekre téríteni.
Szent Bonifác hívására két unokaöccse Wunibald és Willibald a kontinensre utazott, elzarándokoltak Rómába, Willibald még Jeruzsálembe is.
Ezután Németország déli részén kezdtek téríteni. Wunibald volt Heidenheim ( Mittelfranken ) egyházmegye megalapítója és püspöke. Willibald volt Eichstätt egyházmegye alapítója és 45 éven át püspöke 787-es haláláig.
Wunibald bátyja hívására jött Walburga a kontinensre, Szent Lioba és más apácák társaságában. A hajóút során vihar tört ki, Walburga ezalatt a fedélzeten imádkozott, szerencsésen megérkeztek végül. Szent Walburgához mint védőszenthez imádkoznak a hajósok vihar idején segítségért.
Először Tauberbischofsheimben élt a kolostorban Walburga, itt Lioba lett az apátnő. Amikor 761-ben meghalt Wunibald, akkor Walburga átvette Heidenheim kolostor vezetését, a kolostor egy hittérítési központ is volt. Walburga vezetésével tovább folyt a térítés.
Több csodát is feljegyeztek róla. Egyszer három kalász segítségével mentette meg a gyerekeket az éhezéstől, máskor lecsillapított egy veszett kutyát, több csodás gyógyulás is köthető a nevéhez.
Ő a betegségek, a veszettség, az éhínség és rossz termés elleni védőszent, a beteg és szülő nők és a gazdák védőszentje.
870-ben lett szent, II. Hadriánus alatt. Eichstätt Szent Walburga apátságában van eltemetve. Sokan zarándokoltak a sírjához, a 11.században volt a legnagyobb kultusza.
A kései középkorban a járványok és éhínségek idején, a 14 védőszent közt volt, akiknek nagy kultusza volt Németország és Észak-Franciaország területén.
A tiszteletére sok templom épült Németország, Ausztria, Svájc, Belgium, Hollandia és Normandia területén.
