Keresés

Részletes keresés

ucp Creative Commons License 2005.12.14 0 0 421

Szia!

 

   Én mindenféleképp kétszer átgondolnám a munkaviszony megszüntetését. Egyrészt, amikor családegyesítés címe alatt kéri majd a barátnőd a tartozkodásit kérni fogják az eddigi megélhetéséről szóló papírokat, ami abban az esetben, hogy volt már adóbevallása akkor APEH igazolás amennyiben nem volt még akkor egy munkáltatói kereseti igazolás. Ez utóbbit akár hamísithat is a munkáltató, saját felelősségére, de ha APEH igazolás is kell létezzen már (dátumtól függően) akkor már ott elbukik az ügy. Tudtommal az adóbevallás beadásának határideje május 20, és mivel a barátnőd idén még nem dolgozott illetve addigra már más papírt kér, ezért csak céges igazolást fog tudni prezentálni, illetve egy nyilatkozatot, hogy előző évben nem folytatott jövedelemszerző aktivitást Mo. területén.

 

   Másrészt, mint írták előttem is, a munkáltatónak, elvileg, kötelessége a munkaviszony megszünését bejelentenie a munkaügyi központnál illetve a munkavállalási engedélyt visszaszolgáltatni (ha jól emlékszem 3! napon belül). Megteheti, hogy nem szolgáltatja/jelenti be, de amennyiben lebukik elég sokba kerül majd neki, ilyesmivel nem gatyáznak.

 

"nem szeretnénk hogy az ismerős tul sokáig fizesse a tb-t" elég jó ismerős ha ezt bevállalja:D

Ha meg mégis ti fizetitek a járulékokat a nevében, akkor neki csak jó, hisz egy plusz alkalmazottal nő a kiadása ergo kevesebb számlát kell vennie, több marad meg neki a "nyereségből":) Nem tudom mekkora fizura kapja meg a barátnőd a munkavállalásit, de ha minimálbérhez közeli akkor nem olyan sok a járulék, 17-20 ezer körüli lesz.

 

Szerintem, ha nem túl vészes a fizetendő járulék akkor inkább fizessétek, nem árt ha van az embernek TB-je, rendezett papírjai... És ha esetleg lebuktok, az holtbiztos, hogy egy ilyen ügynek nyoma maradna a dossziéjában

 

Előzmény: Green Army (417)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.14 0 0 420

@FX Trade:

Green Army barátnője már valószínűleg beadta a munkavállalási vízumkérelmét. A vízumkérelem elbírálási ideje most kb. 2 hónap.

 

@Greena Army

Régebben több ismerősömnek volt munkavállalási engedély alapján igényelt vízuma és a munkavállalás nem valósult meg és simán 1 évig Magyarországon tartózkodtak. Ez viszont nem garancia arra, hogy mostanában sincs jogkövetkezménye.

 

Van egy ötletem:

Miután alkalmazzák a barátnődet, utána fizetés nélküli szabadságra menne. Fizetés nélküli szabadság alatt szünetel a biztosítás (kivéve a gyed, gyes, ápolás és sorkatoni szolgálat esetén). Nincs járulékfizetés, úgyhogy biztosítás sincs, kivéve a felsorolt esetek.

 

Előzmény: Green Army (417)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.14 0 0 419
Szia Green Army!

Ha látogatói vízumot kér az ismerősöd, akkor a házasság megktését követően kérheti családegyesítés címén a vízum módosítását. Ekkor - mivel vízummal tartózkodik az országban - egyből tartózkodási engedélyt adnak neki, nem családegyesítési vízumra cserélik a látogatási vízumot.

TB ellátás nem jár a látogatói vízum esetén, D típusú vízummal csak saját jogon szerezhető (munkaviszony alapján), tartózkodási engedéllyel viszont eltartott családtagként is. Tehát ha tudjátok "nélkülözni" pár hónapig a TB-biztosítást Mo-on, akkor nem kell feltétlenül bejelenteni valahová dolgozni, az esküvő után már bejelentheted eltartott családtagként, és a te TB-befizetésed után jogosult lesz a feleséged is teljes ellátásra (kivéve GYED és egyéb jövedelemfüggő pénzbeli ellátások).

Ha munkavállalási vízumot kér, akkor azt fogják vizsgálni, hogy saját jövedelméből meg tud-e élni, és lehet hogy elutasítják. Ha viszont látogatási vízumot kértek, elég egy befogadó nyilatkozat tőled, és később azt is tudjátok családegyesítés címén könnyedén módosítani. Itt már csak a te jövedelmi helyzetedet fogják vizsgálni, az övét nem feltétlenül.

Ez a variáció nem saját tapasztalat, egy ismerősünknek most van így folyamatban kérelme. Tehát kérlek ne vedd készpénznek hogy működik, viszont szerintem mindenképpen kérdezz azért utánna a BM-nél mielőtt eldöntitek hogy melyik változat.

Üdv,

FX Trader
Előzmény: Green Army (417)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.13 0 0 418

Green Army!

Olvastad már azt a választ, amit az idegenrendészeti igazgató adott egy hölgynek akinek megszűnt a munkahelye?

http://www.bm-bah.hu/reply_list.php?id=210

 

 

Ha megszűnik a munkahely, akkor a munkálatató elvileg ezt be kell jelentse a Munkaügyi Hivatalnál:

"14. § (1) A foglalkoztató a munkavállalási engedélyhez kötött munkavállalás meghiúsulását, valamint a foglalkoztatás megszűnését köteles öt napon belül bejelenteni az illetékes munkaügyi központhoz."(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)

 

A Munkaügyi Hivatal pedig szól a BM-BÁH-nak és akkor visszavonják a vízumot.

 

A munkáltatók nagy része nem ismeri részletesen az idegenekre vonatkozó jogszabályokat és álatalában nem jelentik be a foglalkoztatás megszűnését és a vízum birtokosa vígan tartózkodik Magyarországon.

 

Egy picit csodálkozom, hogy erről a dologról (a munkahely várható megszűnéséről) ennyire őszintén és nyíltan beszélsz, mert ezt a fórumot nem csak mi olvassuk, hanem hivatalnokok is és még ki tudja ki.

 

Ki tudja mit fognak kérni akkor mikor családegyesítési tartózkodási engedélyt kértek. Ha kérik a munkáltatói fizetés igazolást bruttó-nettó bontásban x hónapra vissza, akkor mit fogtok benyújtani? (Nem tudom mit kérnek, ez csak egy feltételezés részemről.)

Előzmény: Green Army (417)
Green Army Creative Commons License 2005.12.13 0 0 417

Sziasztok!

 

Barátnőm januárban kapja meg munkavállalói vizumát. A munkahelye egy ismerősnél lesz, (tulajdonképpen látszat munka, persze a tb-ét fizetni fogja, igazából nem nagyon fog ott dolgozni.) Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mikor tudnánk megszüntetni a munkahelyet, hogy ne okozzon nagy gondot,nem szeretnénk hogy az ismerős tul sokáig fizesse a tb-t. Persze ezt kellene, hogy ne legyen belőle hátrányos helyzetünk, munkaügyi hivatalnál vagy bárhol. Ez a vizum kb. jovő decemberig lesz érvényes, addig szeretnénk összházasodni (kb. augusztus-szeptember).

Érdemes-e kérni munkavállalói célu tartózkodási engedélyt (s fizetni a tb-t s egyéb járulékokat, mert ugye az lenne a jövedelmének igazolása) addig, ha kb. szeptemberig ugyis összeházasodunk, s utána ugyis át lehet minősíteni családegyesítési célura. Vagy majd csak akkor kérjünk családegyesítési célut, s a munkavállaóit hagyjuk ki, s akkor fel lehet bontani hamar a munkaszerződést.

 

Ha tudtok valami okosat, kérem irjatok!

 

 

marosi.pal Creative Commons License 2005.12.10 0 0 416

Elcsesztem a linket egyik korábbi hozzászólásomban a vízumkérő formanyomtatvánnyal  kapcsolatban. A "C" tipusú rövidtávú vízumkérelmet linkeltem be a "D" tipusú tartózkodási vízumkérelem helyett. Furcsa is volt számomra, hogy olyan kevés lap van benne, én többre emlékeztem és valóban a helyes link:

 

http://www.bmbah.hu/nyomtatvany_mintak.php?id=11

(Tartózkodási vízum iránti kérelem a Magyar Köztársaságba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz )


A tévedés miatt elnézést kérek.

 

 

Előzmény: marosi.pal (331)
Green Army Creative Commons License 2005.12.08 0 0 415

Bár igazad van, valóban neked átlagos kereseted volt, a hozzátartozó árakkal.

Viszont itt nem azok az árak tartoznak hozzá...

Előzmény: Green Army (414)
Green Army Creative Commons License 2005.12.08 0 0 414
Az én barátnőm is ebben a cipőben járna, ő is rosszul járna, de ennek ellenére az elvvel egyet lehet érteni.
Előzmény: marosi.pal (412)
Törölt nick Creative Commons License 2005.12.08 0 0 413
Egy apró kiegészítést tennék a jogosítvány honosítása témához.

Az EU-n belül is kell a más tagországban szerzett jogosítványt honosítanod, ha 1 évnél hosszabban életvitelszerűen másik tagországban élsz.

Pl. nekem Angliában 1 évig volt érvényes a magyar jogosítványom. 1 éven belül honosíttatnom kellett ott is. Elveszik a magyar jogosítványt és kiadnak egy angolt. Amikor visszajöttem Mo-ra, akkor az angol jogosítványomat 1 éven belül "visszahonosítottam", azaz elvették az angolt és kaptam helyette egy magyart.

Tehát Románia EU-csatlakozásával továbbra is honosítani kell majd a jogosítványokat, csak ezért szerintem nem érdemes várni vele.
Előzmény: marosi.pal (403)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.07 0 0 412

Azért nem tetszik, mert román nyugdíjjal nem lehet megélni Magyarországon. Romániában kb. 40000 Ft volt a fizetésem 2000-ben. Ez ott jó átlagfizetésnek számított és a 6 év alatt ez után fizettem a nyúgdíjárulékot a román nyugdíjpénztárba. Szóval a román része a nyúgdíjamnak legfeljebb a cigire lesz elég itt Magyarországon.

Részleteket nem tudok a kivitelezésről.

 

 

Előzmény: Green Army (411)
Green Army Creative Commons License 2005.12.07 0 0 411
Miért nem tetszik? Elvileg igazságosnak hangzik, de milyen lesz a kivitelézés?
Előzmény: marosi.pal (409)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.07 0 0 410

Stefán Andrea Timea részére:

 

"(4) A felsőfokú tanulmányok folytatása céljából beutazó külföldinek (a továbbiakban: diák) a tanulmányi idő alatt történő munkavállalásához nem kell munkavállalási célú vízummal rendelkeznie.”

 

A 2005. évi XLVI. törvény megtekinthető a következő linken:

http://www.bm-bah.hu/jogszabalyok.php?id=33

Ez egy módosító törvény ezért meg kell nézni azt a törvényt is amelyiket módosítja (egybeszerkesztett változatot még nem találtam).

 

Nincs szükség munkavállalási engedélyre:

"Magyarországon működő szakiskolával, középiskolával, alapfokú művészetoktatási intézménnyel, felsőoktatási intézménnyel nappali tagozatos tanulói, illetve hallgatói jogviszonyban álló külföldinek a jogviszony fennállása alatt történő munkavégzéséhez."

(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)

 

A többire nem tudok válaszolni.

Előzmény: stefanandi (371)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.06 0 0 409

A 10 év után fizet a magyar nyúgdíjhivatal, a 20 év után meg a román nyúgdíjhivatal.

Ez Európában már most is így működik.

 

Én például 6 évet dolgoztam Romániában, ergo ezt a részét a nyúgdíjnak Románia fogja fizetni.  Nem tetszik ez nekem, de ez van.

Előzmény: Green Army (408)
Green Army Creative Commons License 2005.12.06 0 0 408

S aki 10 évet itt dolgozik, 20 évet meg ott?

Előzmény: marosi.pal (407)
marosi.pal Creative Commons License 2005.12.06 0 0 407
Állítólag aláírták az új nyugdíegyezményt Romániával.
Aki Románia EU csatlakozása után telepedik le Magyarországon, az nyúgdíját onnan fogja kapni, ahol befizetett.
ucp Creative Commons License 2005.12.01 0 0 406

Kizárólag céges autókat vezetek, magyar rendszámmal, casco-s biztosítással, fényképes meghatalmazással. Egyszer volt egy eset, amikor kár keletkezett az autóban amit vezettem, felpattanó kavics a szélvédőt kivitte, de a biztosító minden további nélkül fizetett.

 Azt meg gyakran eljátszuk, hogy bevállalunk más által elkövetett szabálysértést, ha a helyzet úgy kivánja (hogy ki is vezette épp az autót pl.)

Előzmény: marosi.pal (402)
ucp Creative Commons License 2005.12.01 0 0 405

Köszönöm a felvilágosítást így már érthetőbb, és hihetőbb számomra is:)

Ezekszerint 3 évet érvényes jogosítvány nélkül róttam az útakat, hát, vanezígy:)

Megnéztem, hogy hogy néz ki a nemzetközi jogsi, nekem nem olyanom van. Ugyanakkor amim van az 2 nyelvű, illetve szerepel rajta a "permis de conduire"(fra) ami az okmányiroda szerint biztosítja honosításkor, hogy ne kelljen vizsgáznom.

Előzmény: marosi.pal (401)
Green Army Creative Commons License 2005.11.30 0 0 404
tanulságos cikk..
Előzmény: marosi.pal (399)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 403

@ucp

Ha úgy gondolod várhatsz a honosítással 2007. január 1.-ig, amikor Románia is EU tag lesz és akkor nem lesz kötelező honosítani. Csak balesetmentesen vezess.

Előzmény: ucp (400)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 402

@ucp

Ha megállít a rendőr Magyarország területén és te mint letelepült román jogsit használsz akkor általában megúszod egy figyelmeztetéssel (már két kollegámat figyelmeztették). De amikor a biztosítóról van szó akkor az minden jogi eszközt felhasznál, hogy ne fizesse meg a kárt, hiszen ezt diktálja az érdeke.

Román vagy magyar rendszámú kocsit használsz?

 

 

Előzmény: ucp (400)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 401

@ucp

Összekeversz két dolgot.

A román vezetői jogosítvány és a nezetközi vezetői jogosítvány két különböző dolog.

Az elsőt a román rendőrség adja ki a másodikat a Román Autóklub (ACR).

 

Szerintem neked sima román jogsid van. Ezt ne téveszd össze a nemzetközi jogosítvánnyal!!! Például az USA-ban nem vezethetsz sima román jogsival, még kocsit sem tudsz bérelni vele.

 

"Permisul internaţional de Conducere (PIC) inceteaza a mai fi valabil intr-un stat daca titularul sau si-a stabilit aici resedinta obisnuita."

http://www.acr.ro/index.php?pag=articole&codd=8&coda=5

A linken meglátod, hogy néz ki egy nemzetközi jogosítvány melyet az ACR ad ki.

 

 

Ami pedig a román jogsidat illeti, a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet írányadó:
(4) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az (1)-(2) bekezdés szerinti külföldi vezetői engedély a Magyar Köztársaság területén történő tartózkodás kezdetétől számított egy évig jogosít járművezetésre, ezt követően a külföldi vezetői engedélyt kérelemre magyar vezetői engedélyre kell cserélni. A cserére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki az Európai Unió valamely tagállamában kiállított érvényes vezetői engedélyre.

 

 

A beutazást attól az időponttól számítják, amikor először átlépted a határt a vízummal.

A rendeletet megtalálod itt:

http://web.b-m.hu/proba/bmtvtev.nsf/datum/52FA9D61C9E7CFDDC12569D800344DFF

Előzmény: ucp (400)
ucp Creative Commons License 2005.11.30 0 0 400

4 éve vezetek Mo-on, soha nem hallottam erről...tudnál adni valami linket, idézetet mi a jogi alapja ennek? Enyhén szólva furcsálnám, ha így van, hiszen ez egy nemzetközi jogosítvány, melyet egy olyan állam bocsájtott ki melynek még mindig állampolgára vagyok. Mellesleg kb havonta járok is Romániában, céges megbízatások kapcsán.

Mondjuk ha a beutazás az utolsó határátlépési pecséttel egyenlő akkor végképp nincs gond, hisz minimum kéthavonta van ilyen...

Az, hogy a személyi megszerzése után a jogsim érvénytelen lenne végképp nem hiszem el, hisz teljesen logikátlan. Egyrészt megszerzett jogot el nem veszíthetek amennyiben törvényt nem sértek, másrészt én ugyanúgy állampolgára vagyok a román államnak ezentúl is, elég fura lenne, ha a magyar adminisztráció mondaná meg, hogy a román okmányaimból mi érvényes és mi nem...

Mindenféleképp utánajárok az egésznek hivatalosan, és majd beszámolok.

Előzmény: marosi.pal (397)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 399

2006. január 1.-én bevezetik a nemzeti vízumot:

http://www.intakt.hu/cikkek05/cikk05_347.htm

marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 398

Találtam egy érdekes cikket:

 

A magyar állampolgárság megszerzésének rejtelmei

http://hungaria.org/print.php?hirid=401&messageid=416

 

"Pár éve – némi készpénz ellenében – egy újságíró egy nap alatt megszerezte az egészségügyi bizonyítványt Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nevére kiállítva, és senki nem igényelte nevezett személyes jelenlétét."

Ennyit az ÁNTSZ igazolás komolyságáról.

marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 397

@ucp

A román jogsi Magyarország területén a beutazástól számítva egy évig jogosít gépjárművezetésre. Erre az egy éves határidőre figyelj oda, mert ha túlléped és netalán koccansz egyet a kocsival vagy neked mennek, akkor te "engedély nélküli vezetést" követsz el és a biztosító nem fog fizetni.

 

Amúgy én belefutottam egy trafipaxba és az egy év a beutazástól számítva már le volt járva. Ezért aztán gyorsan (3 nap) honosítottam a jogsimat, még a szabálysértési eljárás elindítása előtt. Semmi kedvem nem volt követelni, hogy a román jogsimat adják vissza. Örvendtem, hogy 3 nap alatt le tudtam cserélni és így csak gyorshajtás lett a vétség.

 

Letelepedés után, miután megkaptad a magyar személyit, a román ACR által kiadott nemzetközi jogosítvány érvényét veszti. 

Előzmény: ucp (396)
ucp Creative Commons License 2005.11.30 0 0 396

Köszi a választ.

Bepróbálkozok az okmányirodánál, de ha be akarják vonni akkor inkább marad minden a régi, ennyit nem ér a dolog, hisz a mostani jogsim is nemzetközi.

 

Előzmény: marosi.pal (395)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 395

@ucp

Nekem bevonták, de nem is próbáltam megtartani a régit.

Talán ha azt mondod, hogy szükséged van rá mint személyazonosító igazolvány, akkor nem kell leadnod.

 

http://www.nyilvantarto.hu/html/gepjarmu_hu.html

 

Külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély honosításához

"Felhívjuk figyelmét, hogy a honosítási eljárás során a külföldi vezetői engedély bevonásra kerül, a viszonosság esetén a kiállító hatóságnak visszaküldésre kerül, egyéb esetben a külföldi állampolgár visszautazásáig azt tároljuk. A külföldi vezetői engedély csak akkor adható a magyar okmánnyal együtt vissza, ha arra a tulajdonosnak személyazonosító igazolványként szüksége van."

Ezt írják a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal honlapján.

Gőzöm sincs, hogy ez működik-e. Talán meg tudod győzni őket, hogy neked ez kell Romániában mint személyazonosító okmány.

 

Az egyik kollegám kb. 3 évvel ezelőtt megtartotta a román jogsiját is. Nem minden okmányirodában értelmezik egyformán a törvényi rendelkezéseket.

Előzmény: ucp (394)
ucp Creative Commons License 2005.11.30 0 0 394

Kedves Marosi Pál,

Nemrég felmerült, hogy a jogosítványomat is honosítani kellene, és fórumokat böngészve egy témához vágó topicban láttam, hogy te is aktív vagy. Egy olyan kérdés merült fel ott, hogy honosítás esetén a külföldi okiratot, jogosítványt, van-e joga az itteni okmányirodának bevonni? Érdeklődnék, hogy mi lett a fejleménye a beszélgetésnek? (sajnos már nem találom az oldalt, ahol ezt olvastam:)

Előre is köszi.

Előzmény: marosi.pal (392)
ucp Creative Commons License 2005.11.30 0 0 393

   Elméletileg egy évben max két mellkasi (vagy egyéb) röntgenezésed lehet, de ezt általában be is tartják a dokik (ha tőled vagy a papírjaidból megtudják, hogy folyó évben már volt).

   Az, hogy csak bemondom, hogy volt szerintem is működik, bizonyíték nélkül is elfogadják.

 

Egy másik hasznos tipp, ha van egy ÁNTSZ igazolás (összesített), ami ugyan 3 hónapnál régebbi (ezáltal nem elfogadott a Bev. Hivatalban) de 6 hónapnál frisseb, azt semmiképp se dobjátok ki, az ÁNTSZ azt egyszerűen meghosszabítja, anyagilag és átfutási idő/kényelmileg is előnyös.

Előzmény: marosi.pal (392)
marosi.pal Creative Commons License 2005.11.30 0 0 392

Mivel többen is érdeklődtek a munkaköri orvosi igazolás íránt, ezért lenne egy tippem, hogyan lehet elkerülni a röntgenezést:

 

Mivel ha gyakran röntgeneznek az káros az egészségre, ezért évente ajánlatos csak egyszer röntgenre menni.

Ezért az üzemorvos azt szokta kérdezni, hogy az utóbbi egy évben volt-e röntgenezve.

Aki azt válaszolja, hogy "nem" az megérdemli, hogy megröntgenezzék.

Ha kérik a bizonyítékot, akkor az sajnos otthon (odaát Erdélyben) maradt.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!