A Kolenits ~ Kolenić ’térd’ motivációjaként én első sorban a testi problémára vagy a feltűnő csontosságra gondoltam. De felvethető a rövid térdnadrág viselése is (pl. valami urasági inas). Szlovákul az ’olyan a feje mint a térd’ értelmű kifejezés kopasz embert jelöl. Ha valamit ’térden (állva) csinálunk’, akkor azt rögtönözve, kutyafuttában tesszük. A szónak szerte a szlávságban van továbbá ’hajlat, görbület, kanyar (pl. folyóé, csőé)’ jelentése. Növényen ’bütyök, csomó, nódusz’-t jelöl. Sőt ’íz (pl. hetedíziglen), nemzedék, rokonsági fok, rokonsági ág’ értelemmel is rendelkezik. Így kevéssé magától értetődő motivációk is felmerülnek.
Le(s)sterin vs. Lestár: Ha igazam van, és az előbbi néven a német -in asszonynévképző van, akkor az alapnév helyesírása is német. Vagyis az (s)s betű(k) /sz/-nek olvasandó(k). Ekkor viszont az /s/ olvasatú magyar helyesírású Lestár névvel nemigen lehet kapcsolatban. Ez utóbbi kapcsán nekem a szlovák leštiar /lestyjar/ ~ nyelvjárási lešťár /lestyár/ foglalkozásnév jut eszembe, amely történelmi kontextusban ’üvegcsiszoló’-t jelöl. Az /sty/ > /st/ változás magyarosodás lehet. Esetleg alakulhatott képzőcserével a szlovák Lešťan (> m. Lestyán), illetve Lešťák (> m. Lestyák) családnevekből. Ezek vagy a Lest (Lešť) településre utaló, onnan való elszármazást vagy oda való kapcsolatokat jelölő főnévi lakosnevek, vagy – mint a településnév is – a ’mogyoró’ növénynév származékai, csak nem földrajzi, hanem személynévképzővel alakultak.
Hajdú Mihály szerint „[m]a az északkeleti nyelvterületen és Erdélyben gyakoribb”, ezt egyébként megerősíti a RadixIndex.com térképes adatbázisa is, amely szerint a két terület közül az északkeleti a hangsúlyosabb: https://www.radixindex.com/en/databases/1/surname/csoma
Ez így együtt elég nagy terület ahhoz, hogy a földrajzi megosztást különösképpen indokolni ne kelljen. De mégis: a területi elterjedések változatossága sokszor családdinamikai folyamatokkal indokolható. Ha feltétezünk is valaha egyenletes eloszlású nyelvkeletkezést, a név továbbélését a fiú ági öröklés biztosítja. Az utódnemzés sikeressége és a nemi megoszlása a hely és az idő függvényében eltérhet, tehát egy idő múlva az egyenletes eloszlású név ezek függvényében mozaikossá válhat, illetve adott területre szűkülhet le.
Nyelvi oldalról az vethető fel, hogy ha a név a ma csuma hangalakban lévő és ’torzsa’ jelentésű főnévvel függ össze, akkor ez az írásos adatok szerint a XVIII. sz.-ig vegyes hangalakú volt: csima (a feltételezett olasz eredete okán). Az lehet, hogy nyelvjárásokban a hangrendi kiegyenlítődés már korábban megtörtént, csak ez az marginalitása miatt az írásos forrásokban nem tükröződik. Ebben az esetben, azokon a területeken, ahol a csima > csuma (> csoma) változás korábban megtörtént, ott családnevet is adhatott. (Ebben az esetben persze ez a családnév nem függ össze a középkori Csuma személynévvel.) Azaz ekkor a név mai elterjedése a hangváltozás gócát jelölné ki.
Entze, Encze: Német családnévnek imponál, azonban ilyen formában nem tudtam adatolni. Mégis: Kiss Lajos az Encs településnév etimológiájánál említi a régi német Entz személynevet, amely ritka vezetéknevet is adhatott. A Duden Familiennamen ismeri a német Enz családnevet, amely az előbb említett Entz név írásváltozata lehet. Ezek végén a -(t)z német kicsinyítő képző, amelynek ófelnémet alakja -(i)zo volt. A névvégi -o, amely önmagában is kicsinyítő szerepű volt, a mai németben -e végződéssé vált vagy lekopott. Az Enz ~ Entz mellé így feltételezhető egy teljesebb Enze ~ Entze forma is, vö. hasonlóhoz német Kunz ~ Kunze, illetve Kuntz ~ Kuntze (> magyar Kuncze).
A Duden szerint az Enz családnév a német Anselm személynév rövidült és -z(e) kicsinyítő képzővel továbbképzett formája. A rövidült An(s)- személynévben a képző hatására a > ä ~ e umlaut történt. Az Anselm személynév a kéttagú germán személynevek közé tartozik, amely az ógermán *ansuz ’áz (isten)’ és *helmaz ’ sisak, védőfelszerelés; ‹átv.› védelem’ elemekből tevődik össze.
Nem tartom azonban kizártnak, hogy pl. magyar használatban a német Hentze ~ Henze vezetéknév elejéről lekophatott a kezdő h-, amely így a kérdezett névalakot adhatta. A Hen(t)z(e) a elsősorban német Heinrich személynév rövidült formája -z(e) kicsinyítő képzővel továbbképezve. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy az alapnév a héber eredetű egyházi Johannes ’János’ személynév német Hans csonkolásának umlautos Häns > Hens alakja. A Heinrich személynév kéttagú germán név, amely az ógermán *haimaz ’otthon, ház, falu’ és *rīkijaz ’hatalommal bíró, (valamit) uraló; gazdag’ elemekből áll.
Le(s)terin: Ezt is német eredetűnek gondolom, de a jelenkori ritkasága miatt ez is nehezen fogható meg. Annyi világosnak látszik, hogy az -in végződés női névképző, így a név voltaképpen csak Lester ~ Lesster. Ez utóbbiról voltaképpen azt gondolom, hogy a német Last vezetéknév továbbképzése -er apanévképzővel vagy foglalkozásnév-képzővel, amely az alapnéven a > ä ~ e umlautot okozott. A Duden szerint a német Last vezetéknév (1) ’hordár’ értelmű képzőtlen foglalkozásnév (vö. német Last ’teher, súly’ főnév); vagy (2) olyan emberre utaló ragadványnév, akinek terheltsége, fájdalmas panaszai vagy kellemetlen, undorító tünetei voltak.
Csoma: A XIII. sz.-ból adatolható magyar(országi) Csoma személynévből képzőtlenül, apanévként keletkezett (vélhetően) magyar családnév. Az alapszemélynév etimológiája tisztázatlan. A név alapjául alkalmasnak tetsző csoma ~ csuma alakú magyar főnevek, amelyeknek jelentése ’pestis’, illetve ’bimbó, csíra, törzsa’, a XVIII. sz.-ból adatolhatók (egyáltalán, illetve ilyen hangalakban), így a középkori személynév alapjául nem vehetők számba.
Kuly, Kuli: Ez is nehéz név, az alábbiak ötleteim. (1) Elszármazásra, kapcsolatokra, esetleg birtokra utaló -i képzős magyar lakosnév a bácskai Kúla (korábban Kula) településnévből. Az -ai > -i egyszerűsödéshez vö. Duba településnév > Dubai és Dubi lakosnevek. A Kula településnév szerb-horvát eredetű, vö. kula ’torony, bástya’ (< oszmán török kule), a település török uralom alatt létesült, első említése 1543-ból való.
(2) A magyar nyelvjárásokban előfordul a kuli szó az alábbi jelentésekben, ezekből kialakulhatott ragadványnév, majd vezetéknév. (a) Zömmel a Dunántúlon, de Debrecenben is ’kis termetű, rövid, lefelé álló és befelé görbülő szarvú tehén’. (b) Fejér megyében a kulisdi nevű fogócskában a fogó neve. (c) Torontálban ’egyszerű kétkerekű kocsi, kordé’. (d) Békés megyeében a kuliba maradt ’meghiúsult, amiben reménykedett’ szólás részeként él. (e) Püspökladányban ’télikabátra használt nagyobb fagomb’. (f) Balatonnál ’nevetséges, nevetni való’.
(3) Esetleg számba vehető a német Kuhle vezetéknév valamilyen magyarosodása. Ez utóbbi északnémet eredetű, ’gödör, mélyedés, lyuk’ környékén való lakóhelyre utaló név, vagy egy azonos nevű (mecklenburg-előpomerániai, schleswig-holsteini, észak-rajna-vesztfáliai) településről történő elszármazásra, kapcsolatokra utaló képzőtlen lakosnév.
Ui. A kuli ’hordár’ szó XIX. sz.-i műveltségszó, így a névvel nem lehet összefüggésben.
Kolenits: Szerb-horvát eredetű vezetéknév (Kolenić), amely közvetlenül vagy szlovák közvetítéssel (Kolenič) kerülhetett a magyarba. Horvát területen a név központja Vrbovec, Szlovákiában Nagyszombat (Trnava), Pozsony (Bratislava) és Zólyom (Zvolen). Az etimológiát tekintve a szerb koleno ~ horvát koljeno ’térd’ szó -ić apanévképzős származékáról van szó, így eredetileg külső tulajdonságra utaló ragadványnév lehetett.
Tomcsik: Szlovák (Tomčík) vagy lengyel (Tomczyk) vezetéknév, de nem kizárt az ukrán (ruszin) közvetítés sem. A Tamás egyházi név helyi változatának (szlovák Tomáš, lengyel Tomasz) rövidülése az összetett szlovák -čík ~ lengyel -czyk kicsinyítő képzővel.
Hornyik vs. Hornyák: A szlovák horník főnév ma ’felső (kártyában)’ jelentésű, történetileg ’erdész, erdőőr’ értelmű, illetve ma Liptóban ’magasan dolgozó férfi’ az értelme, Árvában pedig ’csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita)’. Nem zárható ki, hogy ’felvégi, a falu felső részén lakó’ jelentés is a motiváció alapja lehet. Valószínűleg a horník közszó kiavulása és a Horník családnév ritkasága miatt cserélhette le a közösség a nevet az értelmileg transzparensebb és szinonim (vagy annak tűnő) Horniak ~ Horňák ’felföldi’ formára.
Terpák: Mint a 15075-ösben már írtam, a szlovák Trpák gúnynév (déli) kelet-szlovák alakváltozata lehet, hasonlóhoz vö. prvý ’első’ ~ pervi. A trpák a mai szlovákban ’buta, ostoba, hülye, mafla, mulya’ értelmű pejoratív főnév, mintegy a magyar ’mucsai’ megfelelője. Régebben ’más, szokatlan nyelvjárásban, rosszul beszélő’ jelentésű volt. Ilyen módon egy máshonnan betelepülő kaphatta ragadványnévül a szlovák környezettől. Emiatt családnévként nem közvetlenül függ össze a magyar tirpák főnévvel, hanem egymástól független, párhuzamos fejleményről van szó. A részleteket l. szintén a 15075-ös hozzászólásban.
A tirpák szó ilyen hangteste magyar fejlemény, a szó eleji mássalhangzó-torlódás a magyar oldja fel jellemzően i betoldásával, vö. szláv kralь > magyar király, horvát-szlovén Krka (folyó és gyógyszergyár) > magyar /krika/. Szláv alapon az i betoldását akkor lehetne feltételezni, ha a szóban az r eredetileg lágy lett volna. De ebben az esetben a t is lágy lenne, amely így (mivel a betoldás ebben a kontextusban csak kelet-szlovák alapon történhetne) c-vé vált volna.
A terpák alak viszont kelet-szlovák változatnak vélhető, bár gyakoribb a szlovák környezetben a trepák forma (a re : er hangátvetés azonban már lehet, hogy a magyaros környezet hatása, a tirpák alak analógiájára). A kelet-szlovákban nincs szótagképző r, ezért az eredeti szótagképző r elé vagy mögé magánhangzó szúródik be. A magánhangzó hangszíne több mindentől függ, így az illető kelet-szlovák dialektustól is.
A szó alapalakja a fentiek értelmében a szlovák trpák, amelyben az r szótagértékű. Van, amikor én is a naiv etimologizálás bűvkörébe esem, így volt idő, amikor ezt a szót a szlovák trpieť ’szemved; tűr, elvisel’ ige cselekvőnévi származékának véltem, a ’szenvedő (férfi)’ értelmű trpiteľ főnév rokonértelmű szavának.
Utóbb értesültem az irodalomból, hogy ez szlovákok közti gúnynév, amely azt fejezi ki, hogy az illető szokatlan nyelvjárásban beszél, illetve nem a helyben szokásos, avagy kiművelt beszédmódot használja. A magyarban megfelelője lehetne a ’mucsai’ (ha csak a nyelvi réteget vesszük). Eredetileg azokat illette az elnevezés, akik trpov ~ trpó ’csak most’ határotószót használták. Később ez kibővült, és más szokatlan nyelvjárást beszélőre is alkalmazták. Németh Zoltán definíciója ez 1986-ból: „tirpák (főnévként) = eredetileg az ócseh „trpov” (= csak) szóból: nyíregyházi szlovák; Nyíregyházán és környékén élő, szlovák származású (népcsoport, ember); tágabb értelemben, újabban: nyíregyházi, esetleg: szabolcsi; tökéletlen, ostoba, a Dobsina környékén lévő, egyik patak völgyében élt szlovák népcsoport tagja; bizonyos területek szlovákjainak gúnyneve; „tótpalóc”; sértő szó Fegyverneken és környékén; újabban és általában: Szlovákiában minden, Magyarországról 1946–1948-ban áttelepült szlovák”. Részletesebb etimológiai fejtegetés: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_SZSZ_Jamk_27_Tirpak/?query=SZO&pg=10&layout=s
Meg kell, hogy mondjam, nem tudom, miért lett a nyíregyházi szlovákság megkülönböztető neve a tirpák. Hiszen Nyíregyházára zömmel Békés megyei szlovákok telepedtek át, és a Békés megyei szlovákok esetén ez a megnevezés nem dívik, sőt Németh leírja, hogy a békési eredetű nyíregyházi szlovákok is elutasították a megnevezést*. Az vélelmezhető, hogy elsőként a tősgyökeresebb békési eredetű nyíregyházi szlovákok nevezték a későbbi hullámban betelepülő felföldi (gömöri stb.) szlovákokat trpák-nak. Ezt a megnevezést aztán a magyar környezet általánosíthatta a nyíregyházi szlovákokra már tirpák formában.
* Úgy hallom, újabban van már némi revitalizációja az érintettek közt a tirpák elnevezésnek. Vélhetően mára elhalványultak a csoporton belüli eredeti ellentétek, így a békési származékok is magukra tudják venni ezt a revitalizált nevet. Hasonló itt a helyzet, mint a palóc esetén, amely szintén egy adott területen belüli, „belsős” gúnynév volt, és a néprajzi irodalom tette szalonképessé úgy, hogy azok is magukra vették már, akik néhány generációval megelőzőleg még tiltakoztak ellene.
-----
Ui. A nyíregyházi állatkertet tényleg érdemes megnézni.
Sajnos, el kell keserítselek: semmi se változott. :(( A tirpákolás még mindig a gúnyolódás, lenézés, bunkózás "eszköze", és az elmúlt 20+ évben, sem Pesten, sem Budán, sem sehol nem hallottam az általad említett "kedveskedést", miközben tirpákolt a jónép. És nem a Debrecen - Nyh focimeccsre gondolok :) Emiatt (is), hallgatóim többsége, akik Nyh-ról elkerülnek, sokszor igyekeznek származásukat takargatni, elrejteni, még azt se szívesen vállalják, hogy szabolcsi, merthogy .... az embereknek nem az alma jut eszébe először. No, de nem névtani a kérdés, és itt nincs off-ba tevési lehetőség :)
Pedig ma már néha - viccesen, minden bántó él nélkül, alkalmanként akár kedveskedve, -de
egyenlőségjelet teszünk a nyíregyházi lakosok, és a valaha itt kialakult népcsoport közé,
amely a tirpák nevet viselte. Természetesen tudva azt, hogy a két halmaz nem fedi egymást.
Ahhoz képest, amikor még kétnyelvű, vagy már csak magyarul beszélő tirpák eredetű többségi népessége volt a városnak, - ahhoz képest mára a lakosság kb megnégyszereződött.
Őszintén remélem, hogy ma már a legkisebb bántó tartalma sincs a tirpák jelzőnek, mint ahogy
Brilla: A jelenkorban 87 férfi viseli ezt a vezetéknevet Szlovákiában, főként Szepesolaszi (Spišské Vlachy), Zemplénpálhegy (Pakostov), Sárosdaróc (Šarišské Dravce), Eperjes (Prešov) településeken. Kassán (Košice) 5 előfordulása van, és itt megtalálható a Brillo változata is.
Ez szlovák névnek szokatlan, egyrészt a hangtest maga, másrészt a hosszú -ll- miatt. Ez utóbbi azonban gyakorta tapasztalható, ha szlovák nevek magyaros lejegyzésben rögzülnek. Ilyen pl. a Kollár vezetéknév, amely a szlovák kolár ’bognár, kerékgyártó’ közszóra vezethető vissza. A hosszú -ll- egyszerűsítésével található további ritkább névformák, mint Brila, Bríla, Bryla, illetve továbbképzett családnevek, mint Brilák, Briľak.
A hangtest furcsasága pedig lehet, hogy csak az én nyelvérzékemnek köszönhető, ugyanis szlovák nyelvjárási történeti szótárakban előfordulnak a következő szavak: régi bríl ’köves talaj’, brilať ’turkál, babrál’, brýlať ’kancsalít, pislog’, régi nyugatszlovák ’hunyorító, szerelmesen néző (férfi); csavargó’, brilať ’szemekkel nyájaskodni; tévelyegni, tévúton járni, kószálni, csavarogni’, mai nyelvjárási bríla vagy bríl ’lapos kő, szikla; kiszántott vagy kikapált gyepcsomó gyökérrel és földdel; eső után megkeményedett felszínű szántóföld; főzőlap a sparhelten (főzőtűzhelyen); fedő konyhai edényekhez’, brílať ’bolyong, kószál, csavarog; vándorol, kóborol; (be)piszkít, (be)mocskol, szennyez’, bríle ’szemüveg’.
Ukrán forrásaim korlátozottabbak, de ukrán szótárban is megtaláltam a брила (brila) ’(föld)rög, (jég)darab’, illetve a бриль (brilj) ’szalmakalap (ukrán népviselet)’ szót. Az oroszban adatolható a брыла (brila) ’ajak, szél, szegély, széles kalapkarima’.
A fenti jelentések mindegyikéből alakulhatott kelet-szlovák, ruszin, ukrán ragadványnév, majd abból családnév. A legvalószínűbb motiváció a ’rög; köves, nehezen feltörhető talaj’, és így eredetileg ilyen földdel bíró földműves neve lehetett. Az -l- megnyúlása a magyaros írásgyakorlat következménye.
Ugyanakkor Szepesolasziban német telepesek is voltak, így nem zárható ki a név német eredete sem. Az alábbiak vehetők ebből a szempontból figyelembe. Ebben az esetben a szó végi -a már a szláv nyelvhasználók kerülhetett a német alapnévre a gyakori -a végű szláv nevek hasonító hatására.
Brill: 1. Lakóhely jellegzetességére utaló név a középalnémet brūl, brōil ’nedves mélyedés, mocsaras területen lévő bozótos’ szóból. Vö. Bühl.
2. Egy Brill (Alsó-Szászország, Észak-Rajna–Vesztfália) településnévre utaló, az onnan történő elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelző képzőtlen lakosnév.
3. Szemüvegkészítőt vagy azzal kereskedőt jelölő foglalkozásnév.
Brühl: Lakóhely jellegzetességére utaló név a középfelnémet brüel ’vizenyős, bozótos rét; berek’ szóból, amely a középkori latin bro(g)ilus főnév átvétele. Vö. Brill 1.
2. Egy Brühl (Baden-Württemberg, Észak-Rajna–Vesztfália) településnévre utaló, az onnan történő elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelző képzőtlen lakosnév.
***
Fujiszko: A jelenkorban nem találtam adatát egyik történeti írásképből kiindulva sem. Ugyanakkor van ma szlovák Fujka (Királyhegyalja / Šumiac), Fujko (főként Zsolna / Žilina, Túrócszentmárton / Martin környéke). Ugyanakkor az -isko helynévképzőnek személyt jelentő szavak esetén nagyító-rosszalló értelme is van, vö. szlovák chlapec ’fiú’ > chlapček ’fiúcska, kisfiú’ ~ chlapčisko ’kamasz, kölyök’. Kniezsa hoz a gömöri, honti és ugocsai XVI–XVIII. sz.-i összeírásokból ezzel a képzővel személynévi alapról képzéseket, mint Jancsiszko (Jančisko < Jančo < Ján ’János’), Juriszko (Jurisko < Juraj ’György’), Pauliszko (Pavlisko < Pavel ’Pál’), Petriszko (Petrisko < Peter ’Péter’).
Elviekben tehát a kicsinyítő képzős Fujka ~ Fujko névhez is kialakulhatott képzőcserével nagyító-rosszalló értelmű Fujisko ragadványnév, majd ebből vezetéknév. Ebben az esetben Kniezsa adatai alapján szlovák eredet vélelmezhetünk.
Az etimológiát nehéz megfejteni. Alaktanilag a Fuj- névtő esetén rövidült személynévre gondolhatnánk (vö. Jurisko < Jur- < Juraj), de nem találtam ilyen személynevet. Ezért leginkább a fuj ’pfuj’ indulatszóból, vagy a fúkať ’fúj’ ige tövéből lett ragadványnévi személynév merülhet fel. Ez utóbbi ige családjába tartozik a fujak ’hófúvás, hóvihar’ köznév is, amely Fujak ~ Fuják alakú szlovák vezetéknevet is adott. Mivel az -ak (-ák) gyakori személynévképző is, így az is lehet, hogy mind a Fujka, Fujko, mind a Fujisko ebből a névből keletkezett képzőcserével.
Meg kell említenem, hogy a Furiszko névváltozat cirill írásmódú keresése során vettem észre, hogy létezik az azonos ejtésű francia Fouriscot vezetéknév. Hogy kerülhetett-e olyan francia család a Felföldre, amelyik megtartotta a vezetéknevét, de görögkatolikussá lett, azt itt nem vizsgálnám.
>> Azért egy Csorey írású, Csorej ejtésű név nekem kicsit furcsa <<
Nem tudom, hogy jól értem-e, hogy téged mi nyugtalanít. Azt tudható, hogy az -ai végű magyar vezetéknevek a szlovákban /aj/ ejtésűek lesznek, vö. magyar Bocskai István ~ szlovák Štefan Bočkaj. Hasonlóan alakult mai szlovák vezetéknevek is vannak, vö. szlovák Árvaj ~ Arvaj < magyar Árvai ~ Árvay, szlovák Hutaj < magyar Hutai ~ Hutay, szlovák Kaločaj < magyar Kalocsai ~ Kalocsay stb.
2014 óta, amikor a Durai ~ Duray névre válaszoltam neked, már olvastam a témában olyan megállapítást, hogy ez valójában szlovák név, és a köznyelvben Juraj formában ismert, a magyar György-nek megfelelő egyházi személynév nyelvjárási Ďuraj alakjának esetileg megkeményedett kezdetű változatáról lenne szó. Ilyen keményedéshez vö. magyarországi szlovák Duljanszky <: szlovák Dula hn. < magyar Gyula városnév.
Ha igaz a szlovák Ďuraj > Duraj > Durai ~ Duray alakulás, akkor a szlovák -aj végződésből lett a magyarban -ai (írásban -ay is), mintegy hiperkorrekcióval a magyar -ai > szlovák -aj visszahatásaként. E körben az -ei végződésnek sokkal kisebb az előfordulása, de nem tudom kizárni, hogy az előbbiek fényében feltételezhető magyar -ei > -szlovák -ej adaptációnak ebben az esetben is legyen retrográd szlovák (vagy annak tekintett) -ej > magyar -ei (írva -ey is) párja — ha akárcsak úgy is, hogy az összeíró, anyakönyvvezető hiperkorrigálta az -ej ejtésmódú alakot az írásban bevettebbnek tetsző -ey alakúvá.
Ui. A -ay végen kívül csak mássalhangzókból álló magyar családneveket (pl. Bay, Zay) magam is egyszótagosan ejtem, vö. /baj, zaj/. — Kiss Lajos több -aj (és alkalmasint -ej) végű magyar településnevet -a (és -e) végű személynevek -i birtokjeles alakjaként értelmez (ha példa most nem is jut eszembe). — A magyar -ai (-ay) > szlovák -aj változást a fonológiai okokon kívül morfológiai okok is motiválják: így pl. könnyebb a nevet a szlovák ragozási rendszerbe illeszteni.
***
>> Bár pici esélye mégis van a család csarnói származásának <<
Az, hogy a Csorey > Csoré családnévnek etimológiailag nincs kapcsolata a Csarnó helynévvel, nem zárja ki azt, hogy a családnak legyen kapcsolata Csarnóval. A Pesthy Frigyes által idézett helyi jegyző meglátását értelmezhetjük a család- és településnév némileg hasonló hangzásából kiinduló népetimológiának. Ezt e népetimológiát indukálhatta az, hogy a falu neve valamilyen tényleges kapcsolat miatt került a család neve mellé.
A görögkatolikus hátteret éppen a régebben adott Csorey < román Ciorei < román cioară ’varjú’ + -ei (kicsinyítő-apanévi képző) megerősítésének látom. Legfeljebb adott esetben a keleti-szlovák (a jelenkorban Eperjes és Tarna környékén koncentrálódó) Čorej forma jelentősége nő meg: lehet, hogy onnan került át a név a Felföld déli részére (Sajópálfala, Múcsony). Itt a transzhumáló pásztorkodást és a vlach (valach) megjelölést emelném ki. Eredetét tekintve ez a román etnikumhoz kötődik, de ahogy terjedt a Kárpátok vonulatán nyugatra, úgy változott a nyelvi és etnikai képe. A szlovák területen ennek megfelelően kárpát-ukrán (ruszin) túlsúlyt jelöl, de Morvaországban már a szlovák etnikai jellemzők dominálnak. Mindamellett ezt a kultúrát specifikus román eredetű szókincs jellemzi, így az sem zárható ki, hogy a névkincsben is megtalálhatók régebbi rétegek, ezért elképzelhetőnek tartom a kárpát-ukrán identitást román névetimológia fenntartása mellett is.
A név végi -ej / -éj ~ -é váltakozás speciális magyar nyelvi fejlemény, vö. paréj ~ paré ~ paraj, ganéj ~ gané ~ ganaj, ezért a Csorey írásmódú és /csorej/ ~ /csoréj/ ejtésű forma Csoré alakban való későbbi megjelenése a fonetikai magyarosodás számlájára írható. A témában ezt a cikket ajánlom: https://www.nyest.hu/hirek/egy-e-nyomaban-a-labasulotol-a-teglaig
A Csorne (Csarne) alakú helynevekből való, magyar -i melléknévképzős alakulást nem gondolom tarthatónak több okból sem. Egyrészt ezekben az -n hang kiesését nehéz megmagyarázni. Másrészt a feltételezett forrásfalu magyar neve Csarnó, történeti szlovák és ukrán (ruszin) névformái is a-val állnak, csak az újabb, hivatalos névalakokat közelítették az irodalmi nyelvi kiejtéshez (vö. szlovák Šarišské Čierne, ill. ukrán Шариське Чорне / Sariszke Csorne, az első írásoso-s és e-s alak 1808-ból való). Nincs tehát magyarázat arra, hogy az a-ból hogyan lett o. Harmadrészt ebből a helynévből magyarul Csarnói vagy Csarnai lakosnév képződik, nem -ei végű. Ha a paraj ~ paréj alakpár indukálta változást fel is tesszük, akkor is maradnak problémák: mért írják -ey-ként, amikor -éj az ejtés (történelmi írásmódot itt nem lehet feltenni), miért nincs meg az eredetibb forma, volt-e idő erre a hangtani változásra? Negyedrészt ha feltételezetten görögkeleti szlávok költöznek görögkeleti szlávok közé, akkor miért nem mutatható ki (korábbról) a szláv *Csarnovszki ~ *Csarnyanszki? — Mindegyik megközelítésből alapvető gond, hogy míg a Csorey > Csoré alakulás köztes lépései megvannak, a Csa- kezdetű, az n-et tartalmazó stb. köztes alakok hiányzanak, tehát nincs igazán alapunk arra, hogy a Csorey formát már egy hosszabb hangtani fejlődés eredményének tartsuk.
Ui. A Csarnó településnév kelet-szlovák nyelvjárásban azt jelenti, hogy ’fekete’, és a ma Jarok-nak (’árok’) nevezett (és az Ondavába torkolló) vízfolyás eredetibb nevét őrzi, amely alapján a település korábbi magyar Feketepatak neve is képződött.
Vannak más hasonló nevű falvak is, amelyek közül valamelyiknek lehetett korábban ilyen alakú
névformája is.
A név már a 19. század elejétől jelen van Múcsony tágabb környezetének néhány településén is,
az anyakönyvekben ott Csore - Csoré - Csóré - Csorey , de azt nem vizsgáltam, hogy ezek rokonságban állnak-e, - vélhetőleg, legalábbis részben , - talán igen.
A felvázolt adatok alapján érdekelne a véleményed a Csore - Csóré - Csorey családnévről.
Datkora: Nehezen megközelíthető név, meglepően ritka a Datk- (de akár Dat-) szó-, illetve névkezdet a környéken. Az egyik ilyen a Csíkszentimre-Csíkszentsimontól délkeletre száz km-re lévő, de ugyanúgy az Olt partján fekvő Datk. Ennek mai névalakja azonban csak a XIX. sz.-ban alakult ki a korábbi Dabk < Dobk (1377) < Dobka (1372) < Doboka < Dubucha (1235) személynévi formákból. A másik Marosdátos nevének második tagja, amelynek az alapja a román Dateș személynév. Erről Constantinescu azt írja, hogy a Dat világi személynévi tő származéka, amelynek Erdélyben adatolt Datco származéka is. Az alapnév a szláv dětь ’gyermek’ szó román átvételének tőváltozata.
Ha megbírkózunk azzal az ismételt feltételezéssel, hogy román névadás fordulhat elő Csíkban, vagy a másik vonalon azzal, hogy a Datkora név ilyen hangalakja nem régebbi a XIX. sz.-nál, illetve hogy a (bk >) pk > tk hangváltozás a Brassó megyei Datk nevével párhuzamosan, de korábban is kialakulhatott, akkor van egy ezen alapuló ötletem.
Vannak olyan dűlőnevek, amelyek voltaképpen kifejezésből önállósult helyhatározós kifejezések. Csíkszentimre és környéke helynévanyagában ilyen önállósult alakot ugyan nem találtam, de mégis Csíkszentdomokoson van Ótra járó út, Patakra járó út belterületi név. Ezekből önállósulhatna Ótra, Patakra formájú rövid dűlőnév. Ha ennek megtörténtét feltételezzük a múltban, akkor a Datkora helynévből talán kibonthatjuk a Datk vagy Datkó neveket. Tehát pl. Datkra járó dűlő ’az a dűlő, amelyik Datk felé esik’ > Datkra > ejtéskönnyítéssel Datkora. Ebben két nehézség van: egyrészt Datk vélhetően elég messze esik ahhoz, hogy referenciaként szolgáljon dűlő elnevezésére, másrészt kevéssé valószínű ilyen pozícióban ejtéskönnyítő magánhangzó beszúrása, sokkal inkább az lenne várható, amely a Datkhoz szomszédos faluban élő közmondásban fellép: „Gyere Dakkra csepűért”, azaz -ktr- > -kkr- > ejtve -kr-.
Amennyiben a Datkó névből indulunk ki, amely a román eredetén túlmutatóan jelenkori magyar vezetéknévként is adatolható, szintén két problémán kell túllépnünk. Az első az, hogy a rag előtt miért rövidült le a hosszú ó, a másik az, hogy a feltett kifejezésben helynévi értékűnek kell lennie, az etimológiája azonban személynévi. Tehát fel kell tennünk, hogy a személynévből korábban képzőtlen helynév (külterületi név vagy elpusztásodott településnév) keletkezett (ami nem kizárt), de ez már a külterületi névkincsből is eltűnt, csak a Datkora származéka maradt meg.
A régi magyarban a -k, az -r és az -a is kicsinyítő képző volt, így elviekben az is elképzelhető, hogy a Dat alapnévből a magyarban alakult ki képzett Datkora személynév, és ez lett képzőtlenül helynév. A „szokás” szerint két gond merül fel. Egyrészt ez így már hosszú régi magyar képzett személynévnek, másrészt a Dat alapnevet régi magyar személynévtárakból nem sikerült adatolnom. Így marad a fenti román etimológia, ebben az esetben azonban ez túl későn kerülhetett magyar közegbe ahhoz, hogy az -r kicsinyítő képző működhessen, ez ugyanis a Kárpát-medencébe való betelepülést követően hamar kiavult.
Ecken: Ilyen formában Csíkszentimre és Csíkszentkirály külterületi nevei közt találtam meg. Az utóbbit feldolgozó anyaghoz térkép is tartozott, a falutól délre eső részről van szó, amely így vélhetőleg Csíkszentimre északi határában folytatódik. A továbblépéshez a korábban leírt magyar szk > ck hangfejlődésre alapozva az Eszken hangalak után kutakodtam. Ilyet találtam is egyébként a Kolozs megyei Kérő XVIII. sz.-i külterületi helynevei közt, vö. [1] http://mek.oszk.hu/04600/04684/html/1443.html és [2] http://mek.oszk.hu/04700/04755/html/250.html
Az Etymologisches Worterbuch des Ungarischen az észak főnév történeti adatai közt felsorolja a XVI. sz. végi Eszkén helynevet, és ennek a kissé korábbi Iszek helynévvel együtt ’északi oldal; északi fekvésű földdarab’ jelentést tulajdonít. Ezt megerősítheti az, hogy Kérő XIX. sz.-i helynevei közt a [2] szerint már Eszak dűlőnevet találunk, amely időközben felválthatta az egy évszázaddal korábbi Eszken névformát.
Csíkszentkirály és Csíkszentimre topológiájából kiindulva elképzelhető, hogy a két falu közti területet a csíkszentimrei névadók az északon határozószó hangrendileg kiegyenlített *észeken változatával illették, és ez azután a kétnyíltszótagos tendencia nyomán *észken ~ eszken alakúvá vált, majd az szk > ck affrikálódás kialakította a mai Ecken hangalakot.
Ad Baramóna: Szerintem nem érdemes a kérdést (korábbi évszázadok névadásait) a mai etnikai konfliktusok felől nézni. A Baraboj, Csintura külterületi nevek Csíkszentimrén azért jelzik, hogy a névkincsbe bekerültek idegen elemek akkor is, ha a közvetlen érintkezés nem volt nagy mértékű. Bár ha bevesszük a Cigán-láb helynevet, akkor elképzelhető úgy román nyelvi érintkezés, hogy azt nem a románok közvetítik. Ugyanakkor a Baramóna eredetére tett javaslatom végső soron török eredetre megy vissza, és az oroszba is bekerült, tehát egyfajta műveltségszó, amely éppen a művelstégi kötődés miatt tágabb körben is szétterjedhet. A hangalak miatt adná magát a román közvetítés (akár a cigányon keresztül), de hasonló hangtani változások az oroszban is megfigyelhetők, így még az is elképzelhető, hogy a török korban a magyarok együtt vették át a törököktől, és a hangtani változás közös areális fejlemény volt. Annyit még hozzátennék, hogy a tulajdonneveknek szerves jellemzője a megnevező erő és az ezzel összefüggő egyedítés, így tulajdonnevek könnyen lesznek furcsa idegen szavakból, mert azoknak az egyediségük éppen hogy adott. Fontos ugyanakkor, hogy ne essünk a ló túl oldalára, és minden román etimológiát ne utasítsunk vissza a dákoromán kontinuitási elmélet ellenhatásaként. Írtam, hogy végső soron török etimológiát sejtek, ez tehát időben behatárolja az eredetét (ha nem az oszmán kor, akkor max. a besenyő időszak). Másrészt a külterületi nevek ugyan megőrizhetik eltűnt régi falvak neveit, de ennél sokkal gyakoribbak a fiatal névadások: ez a helynévcsoport nagyon változékony lehet, tehát a dák korra eleve nehezen datálható vissza. Továbbá éppen az egyedítés miatt az is elképzelhető, hogy egyetlen XVII. sz.-i vagy azt megelőző esemény (akkori birtokos, akkori ráértés) emlékét őrzi.
________________________
Az újonnan kérdezett nevekről első körben.
Turuckó: Úgy vélem ez a Torockó helynévvel azonos eredetre megy vissza, vagy éppen annak az átplántálása. Ilyen átplántálásra az adhat okot, ha valaki pl. járt Torockón és visszatérve valamilyen külsődleges hasonlóság miatt az adott külterületi részt elnevezte. De lehet az is, hogy ott földet birtokló személy származott az elnevezéskor Torockóról vagy kapcsolatokkal bírt oda. Az ismert Torockó esetén Kiss Lajos szerint a település a mellette folyó patakról kapta a nevét, amely végső soron a szláv *Trъskava ’dörömbölő, harsogó’ víznév átvétele és magyarosodása. Ennek alapján akár az sem zárható ki, hogy egy hasonló nevű régi patak vagy település nevét őrizte meg ez a külterületi név.
Ócka: Már majdnem adtam rá etimológiát, de megnéztem, és a csíkszentimrei helynevek közt ezt a nevet, ellentétben a többivel, nem találtam meg, de van Hócka, így ez utóbbival próbálkozok.
Hócka: A Hosztót és a Husztót településnevek jelzik, hogy a hosszú melléknév bizonyos körülmények közt hosz- (husz-) alakra is tud rövidülni. A hosszúkás ’(némileg, enyhén) hosszú’ melléknévnek van nyelvjárási hosszikás alakja, amelyből a kétnyíltszótagos tendencia kiejtheti az i-t, és *hos(s)zkás alakúvá válhat. A nyelvjárások ismerik a hosszúka ’hosszú’ melléknevet is, amely a fentiek értelmében (deetimologizálódva) *hoszka ejtésűvé is lehet. Az előbbi Torockó helynév, továbbá a barack, palack stb. szavak jelzik, hogy a magyarban az szk hangkapcsolat igen sokszor ck-vá válhat. Ezzel előállt a *hocka ~ hócka hangalak.
Alternatíva lehet a szláv eredetű nyelvjárási huszka ’tojóliba’ közszó is, vagy az ezzel etimológiailag rokon Huszka családnév (akár még betelepüléskor cseh-szlovák etnikumú, akár már magyar személy viselte).
Köszönöm a levezetést. A román vonal kevésbé valószínű, mivel a településen élő románok száma a nullához konvergál(t), és remélhetőleg így is marad. És ahhoz, hogy földrajzi név fennmaradjon egy nép(csoport) után - tudom, nem mondok újat - elég sok ideig azon a helyen kell tartózkodniuk. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ősi dák névadásról, ki tudja :)))
