Nem! A párommal. Kaptam egy sms-t az Ágitól, kérdezte, hogy vagyok, a végére pedig odaírta, hogy ne felejtsem el én egy értékes ember vagyok. Jót nevettem rajta. Erre megkérdezte min nevettem, én meg elmondtam. Na persze rögtön kaptam a fejemre. Meg azért is leszidott, hogy csak dacból mosok, és már csak 41-es cipő megy a 38-as lábamra, és miért nem vigyázok magamra. Jó vicc!
Szia Csotrog!
Észrevettelek!!
Mi bajod a nevemmel? Szerintem nagyon találó! Ráadásul a nulla a legérdekesebb szám. Ő maga nem tud osztani egyetlen számot sem, míg ő minden számmal osztható. De lehetek sin180 is, mert az is nulla.
Egyébként nekem is van még két nick-em, nemcsak Aliznak, de inkább maradnék ennél.
Ja! Ma reggel megint megpróbáltam beszélgetni vele. Totális kudarc. Ez nekünk nem fog menni.
Szia Tímea? Hogy vagytok?
Én most egész jól. Mostmár a férjem is vidámabb, mert a pici lány keresztapja, a volt évf. társam felhívta, és feldobta egy kicsit. A TESCO- nál még morgosra volt hangolva. " Volt két órád vásárolni, mégis 20 percet várok rád?". Úgy birom amikor így pöfög bele a világba.
De sajnos mostmár bebújt a barlangjába. Mostmár egyedül vagyok. Ill. dehogy vagyok egyedül, itt vagyok veletek.
Szia Aliz!
Ezek szerint most nem leszel, de azért írok.
Amikor ilyen történetet hallok, akkor szoktam a férjemnek mondani, örüljön, hogy neki ilyen "égedelem" rossz gyerekei vannak.
Akinek nincs gondja az csinál magának.
Milyen a hangulatom? Délután rossz volt, tudod miért. Aztán a páromnak 3-tól programja volt, de anyukám nem volt otthon, egyedül meg nem tudok hazajönni, így lerakott a TESCO-nál. Ugyhogy megvettem Panni pelenkáit, tisztálkodó szereit, meg vettem neki egy tehenet aminek ha meghúzzák a farkát zenél. Így ez egyszerre pótolja az anyját, meg az apját is. Egyrészt mert tehén, másrészt... Így egy kicsit jobban lettem. Szegény lányom ugyanis dolgozik, ahogy hazajöttünk elment a szobájába, valszeg alszik.
Egyébként van itt valaki? Vagy engedjem vissza a férjemet?
No jó, azért elmesélem.
De mielőtt bármit mesélnék, gyorsan elmondom, ha ma néger gyerekek potyognak is az égből, akkor is megnézem a vöröskettesen a "Házinyúlra nem lövünk" c filmet, nektek is mindannyiótoknak nagyon ajánlom, én már láttam évekkel ezelőtt és szabályszerűen vinnyogtam a röhögéstől rajta. Ha jól tudom 21.00 órakor kezdődik, szóval ha olyankor kerestek BIZTOS nem leszek itt!
Ugyanazon az emeleten laktunk, egy kicsivel később költöztek be mint mi. Értelmiségi házaspár, egy gyönyörű kislánnyal, aki annyi idős volt pont mint az én nagyobbik lányom, így nagyon jó barátnők is lettek egészen a nagykorúságukig. A barátnőm tipikus életművész, állandóan valami újat tanult, szeretett utazni, társaságba járni, mindenféle kultúrális programnál ott volt, annak idején nyelvtanfolyamokat szervezett, elég jól ment nekik anyagilag. A férje pont az ellenkezője, magának való, akit főleg a számítógép és a műszaki könyvek érdekeltek, otthonülő, csendes szótlan ám igen csinos férfi volt. A kislány rá ütött, ő is csendes befelé forfuló gyerek volt, akit nem boldogított az, hogy az anyja mindenhová magával hurcolt. A barátnőm elégedetlen is volt a lányával, ráadásul ott volt a nagymama, aki nagyon sokat foglalkozott a kislánnyal, szerette nagyon, bár az örökös lamentálásától majd frászt kaptam - egyszer egy hónapig együtt nyaraltunk a Balatonon, szóval közvetlen tapasztalataim vannak róla. Egész nap csak mondta, mondta, mondta a magáét, ugyanazon a vékony sápító hangon, állandóan sopánkodott valamin, ha minden jó volt, akkor miért nem locsolta meg a füvet, ha az is megvolt, miért nem mosott már fogat stb - őrjítő volt, bár lehet a kislány ezt megszokta, csak nekem tünt fel, mindegy, elkalandoztam.
A barátnőm és a férje elváltak később, mikor a kislány úgy nagykamaszkorba került - igen kultúrált válás volt, mindenben megegyeztek, békésen váltak el, mikor kijöttünk a bíróságról - én voltam a tanú, a válóper mindössze 10 percet vett igénybe - még meg is kérdeztem, hogy ha ilyen békésen eltudtok válni, nem maradhattatok volna együt? - csak nevettünk, aztán beültünk egy vendéglőbe megünnepelni a válást.
Egy két év múlva mind a ketten újraházasodtak.
A kislány gyönyörű nagylánnyá fejlődött - tényleg azóta se láttam sok hozzá hasonlóan szép gyereket - okos volt, ő is kéttannyelvű gimnáziumba járt mint az enyém, csak ő spanyolra, nem franciára - szóval semmi jel nem mutatott arra, hogy valami baj készülődik, ha csak az nem, hogy nem volt jó a viszonya az anyjával.
Érettségi után nyári munkára ment az idegenforgalomba - szerintem itt kezdődött minden. Az volt a dolga, hogy felszálljon a vonatra és szálláscímeket osztogasson a külföldieknek, és gondolom a pályaudvaron ismerkedhetett meg azokkal az emberekkel, akik először adtak kábítószert neki. Nagyon nagyon lassan rajzolódott ki a kórkép, annak idején még nagyon keveset lehetett tudni a drogokról, először csak az tünt fel, hogy a mindig csöndes lány időnként meglepően bátor feldobott és vidám volt, az anyjának meg az, hogy furcsa sebeket fedezett fel a karján, állandóan valamivel direkt megsebesítette magát, ollóval, késsel, és a viselkedése teljesen kiszámíthatatlan lett.
Aztán az tűnt fel, hogy akárhová iratták be továbbtanulni, mindenhonnan eljött. Addigra már kezdett a baj körvonalazódni, jöttek a külöféle elvonókúrák, csoportok stb - egyre rosszabb volt.
Közben megvették a nagymama lakását az önkormányzattól, és a kislány odaköltözött, az ő nevére lett írva a lakás. Na, mikor ott lakott, akkor az már maga volt a pokol, állandóan ellopott mindent a lakásból, a nagyanyja nyugdíjától elkezdve a tévéig mindent, aztán odaköltözött hozzá egy fiú, törtek zúztak, káromkodtak, minden. Aztán terhes lett, és meg akart változni, befeküdt a kórházba, hogy ott kezeljék nem is tudom milyen gyógyszerrel (Depridol, vagy valami ilyesmi), akkor azt hittük megváltozik, mert nagyon akarta azt a gyereket. (Utólag kiderült, hogy végig a kórházban is "anyagozott", állandóan jöttek hozzá látogatók, azok hozták be neki.) Császárral szült, egy hálistennek egészséges kislányt.
Csakhogy addigra már valami megtört az agyában, képtelen volt a normális életbe beilleszkedni. A kicsit imádta, egész nap babusgatta, de enni nemigen adott neki, csak nassolgattak egész nap meg nézték a tévét. Beleszólni az életébe nem hagyott senkinek semmit, addigra már gyűlölte az anyját meg a nagyanyját is - a lopások folytatódtak.
Egyszer aztán beütött a krach, elöl hagyta a piruláit, ő maga kába volt, a kicsi meg szépen beveszegette azokat, még szerencse, hogy éppen akkor fordult le a székről, mikor a barátnőm éppen meglátogatta őket. (Jellemző, hogy a lánya nem volt hajlandó elárulni a mentőknek mit vehetett be a gyerek, azt is a barátnőm intézte.) Na akkor a gyámhatóság elvette tőle a kicsit, a barátnőmet jelölte ki gyámul. A lány még jobban ygűlöli azóta.
Mivel nem tudott olyan életfeltételeket teremteni, amitől a gyámh. visszaadta volna a gyereket neki, gondolt egy merészet, és egyszerűen kerített magának egy másik pasast, aki fölcsinálta, és attól is szült egy gyereket. De addigra már el kellett cserélni a nagymama lakását, mert a nagymama idősek otthonába menekült előle, ő meg egy lepusztult egyszobás lakásban lakott ha lakott, inkább egy ilyen drogos társasággal tanyázott itt-ott.
A második gyerek csodával határos módon mégis egészségesen született, de azt már a barátnőm nem tudta elvállalni, a kórház nem adta haza, gyerekneveldébe rakták. Az anyja nem mondott le róla, bár egyre betegebb azóta. A szülés óta nem is látta a második gyerekét, sőt már az első sem érdekli, de lemondani róla azt nem hajlandó.
Most nagynehezen sikerült végre nevelőszülőkhöz helyezni (egy kis részem nekem is volt benne), ha minden igaz, még az is lehet, hogy jövőre örökbe is adható, és egy nagyon szerető családhoz került, akiknek nem lehet saját gyerekük.
Viszont a lány azóta gyakorlatilag élőhalott, vegetál, már nemigen kommunikál senkivel, az életbe képtelen visszailleszkedni.
Szóval ez már egy végleges állapot. Elég szörnyű, mert ha visszagondolok rá, én még minidg az a nagyon szép kicsit szomorú kislányt látom magam előtt, aki jó tanuló volt, illedelmes, jólnevelt.
Kedden még csak az engedélyért megyünk, utána jön a klinika az időpont kéréssel.
Nem bátorítom, se pro, se kontra. Nem akarok beleszolni, semilyen szinten.
Összefutott a nyál a szájamban. Én már 8 hónapja nem ettem embernek való ételt. Nem sok mindent tudok megenni só nélkül, így inkább édeset eszem, amit viszont soha nem szerettem igazán. Ma is mákos, meg kakaós fornettit ettem ebédre. A tietek határozottan jobban hangzik.
Persze, hogy édekel. Bár nem hiszem, hogy segít. Akkor elég lenne a hugomra gondolni, ha nálam rosszabb helyzetű ember sorsa vigasztalna.
Hát elhiszem, hogy nehéz volt. De ha már döntött, inkább bátorítsad. Majd kedden szorítunk neki, utána meg pihenjen legalább 2 napot!
Hogy mi jó főzök? Jól kiszúrtam magammal, a múltkor nem porcióztam ki rendesen a csirkét, és így volt a mélyhűtőben 2 kg. csirkeszárny és 1 kg csirkemáj egyben. Na mindegy, tegnap felolvasztottam, aztán ma csináltam 1.) májgombóclevest, 2.) resztelt májat, 3.)rizses csirkét, 4.) bepaníroztam vagy 12 szárnyat úgy, hogy a hóna alatt van a mája. Ma megettük a májgombóclevest - egész finom lett, eddig nem nagyon mertem csinálni, mert a nagyobbik lányom nem eszik sem májat, sem gombát, meg még egy millió dolgot nem amit mi szeretünk, de a férjem nagyon dícsérte - holnap a rizses csirkét esszük, a resztelt máj meg a rántottcsirke megy a mélyhűtőbe. Szóval vagy 4 napra megfőztem, de lehet az több is, ha nem esszük meg az egészet.
Vasárnap jön hozzám egy régi barátnőm, még fiatalasszonyként laktunk egy emeleten a lakótelepen, egy életre szóló barátságok születtek akkoriban - majd elmesélem a történetét, utána talán a magadét nem látod annyira kilátástalannak. Ha érdekel.
Szia Aliz!
Már túl vagyunk rajta, kedden kell visszamenni az engedélyért. Jaj, majdnem sírt. Azt mondta, nem hiszi, hogy meg tudja tenni. Olyan nahéz volt, nézni, hogy gyötrődik.
"Most azonnal leharapom a nyelvem, ha ezt mondtam. Csakhát tudod nekem senki nem válaszolt az üzeneteimre.
Az utolsó leveled után pedig nem éreztem igazán, hogy mellettem is állnál."
Neked nem válaszolt senki? Akkor mivel magyarázod ezt a rengeteg hozzászólást, amit ebben a topicban kaptál?!
Igen már alszanak! A férjem meg most jött haza úgyhogy mindjárt ide kell engednem.
Hát elég szörnyű. Még volt szerencséje a páromnak is látni, szerinte, mint egy szőrét hullató lószőrecset, úgy néz ki. Olyan szép kis pofija van, és már majdnem derékig érő hullámos barna haja volt. A végéből kellett volna vágatni egy kicsit. De neki az osztálytársa azt mondta, hogy végig tönkre van menve a haja, most a válláig sem ér. Ja, és ez az o.t. vágta le. Hát gyönyörű.
DE a múlt héten a barátja előtt itt büszkélkedett a gyönyörű hajával. Úgy örült neki, hogy már milyen hosszú.
Csak a 3. lányom ne őrüljön meg könyörgöm, mert azt már nem bírnám ki.
Én elbúcsuzom, mert át kell adnom. Jó éjt!
Nem tudom holnap mikor jövök,mert abortuszbizottsághoz megyek a lánnyal.
Puszi!
Nem is lettem volna ideges, ha a számlát illetőleg tiszta lett volna a lelkiismeretem, de már okt. 31-én be kellett volna fizetni, csak én nem akartam ezért külön elbandukolni a bankba, itthon meg nem volt készpénz, a férjem meg csak ma ment el kivenni meg befizetni stb.
Gyereke lefeküdtek?
Tényleg olyan rémes a középső lányod haja? Mondjuk én is mindig kétségbeestem, mikor jöttek haza az enyémek a fodrásztól és hol úgy néztek ki mint a kopasztott csirke, hol meg úgy mint a wécékefe, de aztán mindig arra gondoltam, hogy istenem a haja majd kinő, végülis nem az ujjait vágatta le.
Aztán egy hét múlva megszoktam (mi egyebet tehettem volna?)... csak mindig eszembe jutott, hogy amíg kicsik voltak, copfba fontam a hajukat és milyen aranyosak voltak meg minden. De hát végül is az ő fejükről van szó az ő nyakukon ül, nem az enyémen, és az a fő, hogy ők szépnek érzik magukat így.
Jó éjt Csotrog!
Ha még itt vagy. A vezetékes net nekünk túl drága, ez a vodafonos meg iszonyú lassú. Meghát én se tudok gyorsan gépelni.
De jó neked, hogy ez ekkora esemény. Nekem úgy félóránként megy el, nem félórára. Két naponta meg a windows száll el. Ilyenkor húz azzal a családom, hogy minek van nekem programozói diplomám?
Elnézést, muszáj aludni mennem, csörög a pizsi. Jó éjt mindenkinek, holnap találkozunk!
Alice, kérlek, amíg bírod, tartsd szóval helyettem is Nullit. Nem szabad, hogy reggelre leomoljon. Már kezd kicsit javulni, de hinnie is kell, hogy így van!
Átalánydíjas a szolgáltatóm, ez az egy lehetőség van idefelé, mert nagyon félreeső utcában lakunk.
(Nálunk spec. én vagyok az extroveltált és a férjem a másik, lehet ha fordítva lenne, én is évek óta csücsülnék valami lógus vagy áter rendelőjének a várószobájában...)
Az a baj, hogy Nulli akárhogyan is vesszük eléggé beszűkült tudatállapotban leledzik, és egészen addig így lesz, amíg a férje ki nem jelenti, hogy szeretlek imádlak drágám stb, de mit csináljunk, ha most éppen ez nem megy, mert mással van elfoglalva?
Bizony! Én, a kiegyensúlyozott is átéltem már, hogy engem senki sem szeret, a férjem meg tök népszerű, őt bezzeg körberajongják, neki sok barátja van, és mindenki szereti. Aztán kigyógyultam persze, de elég rettenetes volt. Csak arra kellett rájönnöm, hogy az introvertáltak (mint én) alapjaiban különböznek az extrovertáltaktól (mint ő).
Remélem, most már problémamentes a kapcsolatod. Nem akarsz ingyenes szolgálgatót? Úgy nincs havidíj, csak telefonszámla.
Hát jányok ha még itt vagytok, majd a szívgörcs kapott el az imént úgy fél órája!
Elment a netem!
És rögtön arra gondoltam, hogy biztosan azért, mert vagy egy héttel később, csak ma fizettük be a díjat (volt már ilyen), és most akkor meg kell várnom míg a férjem hazajön és lefénymásolja a csekket, meg felhívni őket meg minden, mindenesetre már kezdtem beletörődni, hogy legfeljebb csak holnap használhatom, mikor végre újra sikerült behívni... lehet netfüggő lettem?
Nullika épp neked írtam, hogy szegény embert még az ág is húzza, mikor írtad a mai csapásokat.
Ne búsulj, a lányod ki fogja heverni, a középsőnek majd kinő a haja, a joghurt meg már úgyis ki van mosva.
Ja, és képzeld, tán én is épp harmincvalahány lehettem, mikor csak úgy l'art pour l'art rámjött, hogy az én férjem milyen nagyszerű ember én meg milyen senki vagyok, el is sírtam magam a munkahelyemen emiatt(!) akkor még vol ilyenem, és azt is elzokogtam, hogy még a levélládában is csak az ő levelei vannak, nekem sose jön semmi! És képzeld, két nap múlva ezek összebeszéltek, és mindenki írt nekem valami zagyva szöveggel képeslapokat, egyik idétlenebb volt mint a másik, de ha visszagondolok rá, most is elfog a röhögőgörcs, egy hétig minden nap kaptam képeslapot. Szóval az ilyesmi előjön másnál is, még akkor is mikor éppen nem is terhes.
Jó éjt neked is! Álmodj szépeket, és főleg humorosat! A humor a legjobb ellenszere a depressziónak! :-D
Nagyot én is szeretem, és utálom ezt a nicknevet, amit használ, meg sem lehet szólítani rendesen. Bár, szerintem ha már röpködős, akkor legyen tündér vagy angyalka, az sokkal bájosabb, és jobban is illik rá. Nagyon szép arca van ám, csak ezt sem hiszi el magáról!
