...a magány, magányosság valós jelenség, érzés; a régmúlt időkben is létezett, hiszen az irodalomban is számos írás, vers szól erről, csak az elszigetelődés napjainkban egyre több embert érint. Vannak, akik családban, közösségben élnek, mégis magányosnak érzik magukat...Mit lehet tenni, és lehet-e egyáltalán valamit tenni ez ellen?
Szóljon ez a topik erről, politikamentesen, hozzászólásokkal, versekkel és egyéb irodalmi művekkel...
“A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe… Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme.”
Lélekzetem gyorsan tünő ködöt lehell az ablakon; homálya holdja egyre nő ahogy magamat faggatom. Mi hozhat még nekem vigaszt? Szerelmem is bogozhatatlan, sugárzik mint a fájdalom és éjjelenként fölriaszt.
Kabátom belső balzsebében, éppen szivem fölött a tiszta toll. Rosszkedvem füst ott fenn a nyári égen s ki gondol rám, ha most az égre néz? s ki válaszol? magamban van honom. Ablaknál állok, itthon, s mégis úgy, mint hullámverte zátonyon berajzolt testü tengerész.
Kéken lebeg az ég felettem s ázott esernyők bánata csorog bennem ma hajnal óta már. Hiába ég a nap felettem, lehangol, mint a másnapos szakáll.
Sötét a bánat kútja s mint a jég, de tükrén mégis ott borzong az ég, mélységbe hullott életem elé is így tartja védő két kezét a kék. A bánat így emel fel égre mégis.
(S nem tart soká. Ha rámfigyelsz, majd egyre égibb hangot hall füled. S a végső szó után meséld el, hogy bordán roppantott a rémület.)
Biztosan érezte - a babák mindent megéreznek:-))...tud azért a menyed államvizsgázni, vagy esetleg halasztást kér?
...a hét végén ragyogó idő volt...amikor tehettem, kiültem egy padra a parton, és hallgattam a tenger hullámzását - nagyon jó érzés:-)...és szeretem nézni a hullámok játékát:-)...ezt a képet is most készítettem:
Szervusz, kedves Ho-ho-ho!:-) Szép estét, kellemes hétvégét Neked!:-)
Köszönöm, hogy gondoltál ránk 4-én!:-) Talán Ő is érezte, hogy mennyire várják, s magától indult el a nagy útra!:-)
A tenger képei mindig megnyugvással töltenek el..:)
Aki céljául tűzi ki, hogy jót tesz, annak nem szabad arra várnia, hogy ezért az emberek majd eltakarítják útjából a köveket. Ellenkezőleg: arra készüljön fel, hogy köveket hengerítenek útjába.
Szép versek. Jó volt őket olvasni. Kellemes hétvégét!
Tóth Árpád- Elégia egy rekettyebokorhoz
Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fûbe fekve, S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész, S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.
Boldog, boldog hajók, vidám lengõk a gazdag Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, Tûrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat A lomha óriás, hisz oly borús szegény. Tûrjétek kedvesen, ha lelkének komor Bányáiból a bú vihedere kereng fel, Ti nem tudjátok azt, mily mondhatatlan nyomor Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!
Ti ringtok csendesen, s hûs, ezüst záporok S a sûrû napsugár forró arany verése Gond nélkül gazdaguló mélyetekig csorog, Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése; Ti súlyos, drágagyöngyként a hajnal harmatát Gyûjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után, Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát Az öntudat nem ûz, a konok kapitány.
Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét A kínok vasszöge szorítja össze testté, S melyet a vad hajós õrült utakra visz szét, Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté, Bár fájó szögeit már a léten túli lét Titkos mágnes hegyének szelíd deleje vonzza: A néma szirteken békén omolni szét S nem lenni zord utak hörgõ és horzsolt roncsa.
És hát a többiek?... a testvér-emberek, E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, Kiket komisz vitorlák, vagy bús vértengerek Rettentõ sodra visz: kalózok s könnyes árvák Ó a vér s könny modern özönvizébe vetve Mily szörnyû sors a sok szegény emberhajóé: Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Noé.
Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon Csak miriád virág szelíd sajkája leng: Szivárvány lenn a fûben, szivárvány fenn az ágon, Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva A fájó õsanyag: immár a kínnak vége! S reszketve megnyílik egy lótusz szûzi ajka S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.
Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a megnyílt éjszakában. Átlépve házad küszöbét útnak eredsz a csöndbe, nem tudva merre és miért, hogy áldni fogsz vagy ölsz-e? Csak mész. Köröskörűl hegyek roppant magánya, itt-ott kivert tanyák és félszerek gazdátlan foltja villog, és küldenek, hogy vándorolj, bár buknál végre holtan a puszta földre, ajkadon kibékülő mosollyal. De ekkor szűk ösvényre érsz és hirtelen megállasz, mögötted hosszú csönd van és némán előtted áll az, kiért elhagytad mindened, száműzetésbe mentél, mert sorsodat ki fejtse meg, ki az, ha ő se testvér? Megállsz előtte, meztelen sebed kitárva, melyet a messzeségből melleden nehéz hatalma ejtett. És vársz, mint fáradt katonák, hisz nincs már senkid itten. Ő visszanéz az esten át, csak néz, és meg sem ismer.
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs.
Szervusz kedves Tünde - ez is nagyon szép, köszönöm:-)
Szép estét kívánok Neked:-)
"És mintha a szív örökről-örökre állna s valami más, talán a táj lüktetne, nem az elmulás. Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc volna harang s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. S a szív a hang."
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél
Fais comme si j`avais pris la mer J`ai sorti la grand`voile Et j`ai glissé sous le vent Fais comme si je quittais la terre J`ai trouvé mon étoile Je l`ai suivie un instant
Tégy úgy, mintha meghódítottam volna a tengert, Felhúztam a nagyvitorlát, És siklottam a széllel. Tégy úgy, mintha elhagytam volna a földet, Megtaláltam a csillagom, Követtem egy pillanatig A szél szárnyán.
Szervusz kedves Tünde - jó olvasni ezt a gyönyörű verset:-)
Kívánok Neked szép napokat!
"A szeretetre született ember állandó élménye, hogy egyrészt nem szeretik "eléggé", másrészt hogy nem engedik szeretni, vagy nem engedik "igazán" szeretni. Ennek a tapasztalatnak, a felebaráti, emberi szeretet tragikumának felsorolhatjuk okait, enyhíthetjük fájdalmát, az alapvető ellentmondás akkor is megmarad: szeretetre születtünk, de tökéletes megvalósítását hiába keressük a földön."
Köszönöm szépen, viszont kívánok gyönyörű napokat:-)...Gondolni fogok Rátok 4.-én:-)...
...a képeket még ősszel készítettük, de szeretem őket időnként nézegetni - örülök, ha Neked is tetszenek...
"Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat."
Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek, - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!
Szervusz, kedves Ho-ho-ho!:-) Szép estét Neked!:-)
Köszönöm a babás verset!:-) Szépek a fotóid - mint mindig!:-)
Ady Endre
Finita...
Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én?... ...Magának jobb szerep jutott! Én egy bolond poétát játsztam, Ki lángra gyúl, remél, szeret - Maga becsapja a poétát, Kell ennél hálásabb szerep?!...
Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott illő tapsokat, Pedig ilyen derék játékért Máskor kap rengeteg sokat. Mert e szerep nem most először Hozott magának nagy sikert: Volt már olyan bolond poéta, Aki magának hinni mert...
Én magam e csúfos bukásért Vádolni nem fogom soha, Ez volt az utolsó csalódás, A szív utolsó mámora. Egy percig újra fellángoltam, Álom volt, balga, játszi fény; Megtört egy kegyetlen játékon, Leáldozott egy lány szivén...
Vége van. A függöny legördült, Végső akkordot rezg a húr, Elszállt a hitem, ifjuságom, Utolszor voltam troubadour... Eddig a vágy hevéért vágytam, Most már a hitben sincs hitem, Ártatlanság, szűzi fehérség Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott, Rám tán halálos volt a játék, Magának érte taps jutott. Így osztják a babért a földön, Hol a szív sorsa siralom... ...Hány ily darab játszódott már le Ezen a monstre-színpadon?!
„Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen. Franz Werfel híres regényében (amely A meg nem születettek csillaga címet viseli), olvasható ez a mondat, ami talán a legfontosabb: AZ, AMI VAGY, MÁR JUTALOM ÉS BÜNTETÉS AZÉRT, AMI VAGY. Érted? Földi tartózkodásod során soha ne érezd úgy, hogy tartozások, adósságok nyomasztanak, mert ezek nem léteznek. Minden számla mindig meg van fizetve – az életeddel!”
"Ha szeretünk valakit, bízunk abban, hogy az illető nem jár más nők, más férfiak után. Hiszen ha megteszi, valójában nem él benne a szeretet - és ekkor úgysem tehetünk semmit. A szeretet által eljutunk a megértésre, és így nem lesz majd bennünk féltékenység."
,,Csinálják az életüket, vagy történik magukkal? Mert ha történik magukkal, tehát nem urai a saját életüknek, mert a hétköznapok sodrása ezt nem engedi meg, hanem csak konstatálják, hogy mi történik velem, mi történik körülöttem, mi történik anélkül, hogy nekem közöm lenne hozzá, hogy befolyásolni tudnám.. Akkor mi közöm van a világhoz? Akkor nem egy elidegenedő világban élek?.."
"Egy új emberke, ki nem is beszél még, Hogyan érti meg mosolyom beszédét? Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! - Hogy a szeretet szólítja szememben! Ó milyen titok, milyen csodaszép ez! Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes, A szeretetet már fel tudja fogni S a mosolyra vissza tud mosolyogni!"
"Ne meséld el álmaid a világnak - suttogd el őket a szeretetnek."
