igen az elso ketto meg inkabb csak parodia (bar valoban jot lehet rajta szorakozni). Meg nincs benne az jo kis Pratchettes "feeling", csak hogy szepen magyarul fogalmazzak.
Én eleve kevésbé szeretem az Őrséget, mint például a boszkorkányokat, a Halált vagy Széltolót. Például az Érdekes idők nagy kedvencem (bár nem a legnagyobb), ehhez képest sokaknak nem tetszett. Az a jó, hogy még ha van is 1-2 gyengébb Pratchett, olyan ütemben ír, hogy hamar feledteti.
Hát azért a raboszolgaság, és a robot(AI) témák erősen lettek itt feszegetve.
Lehet, hogy ITsként. engem ez jobban érdekelt.
Véleményem szerint el kellene kezdeni kidolgozni, az AIk jogait, hogy ne akkor kelljen kapkodni amikor az első self aware AI-k megjelennek.... (Mégha szerintem ez még 50+év is legalább)
Az őrséges témákat én imádom, a most megjelent Jingo(Hazafiak), szerintem is jobb picit azért mint az Agyaglábak.
Továbbá szerintem a magyar fordítás amilyen jól visszadja a humort, néhaz veszít a tartalom, a komolyabb, filozófikusabb, drámaibb részekből.
A történet. Az első Pratchett-könyv, amit untam. (Remélem, az utolsó is e tekintetben.) Nem is volt vicces, a filozófia sem volt sok, és az sem volt Pratchett-szintű.
Igen jogos a kérdés.. :) Én a történetre gondoltam. De amúgy a fordítás is jó, bár volt olyan, hogy vissza kellett olvasnom mivel hirtelen kicsit zavaros volt a dolog..
Még ebben a hónapban megjelentetjük a Vészbanyák (újrafordított) újabb magyar kiadását, és legkésőbb júniusban a Hazafiak (Jingo) című Pratchett-mű is a boltok polcain lesz már.
Kitartó munkával. A vaterán valóban irreális árak vannak (bár én pár hete szerencsésen elvittem ott egy Vészbanyákat, jóval olcsóbban), de a Szellemlovas boltban időről-időre feltűnik könyv, a bookline-on is, akárcsak az antivarium.hu-n. Meg kisebb-nagyobb antikváriumokban - ha egy éppen útba esik, menj be és kérdezd meg, mert csak a vaterán bolondult meg a Vészbanyák-Kisitenek-Vége a mesének stb. ára.
Sziasztok körülbelül 3 hete figyeltem föl Terry Pratchett ezen csodálatos műveire. Azóta még csak az első 4 rész van meg. (mágia színe,fénye, egyenjogú rítusok(DV-s verzió) és a Mort, a héten szerzem be Bűbájos Bajokat. Szerintetek a ritkább részeket, hogyan szerezzem meg?-elfogadható áron-
Sziasztok,nekem megvan az összes TP könyv, kivéve a Kisistenek, Vége a mesének, Bűbájos bajok és a Vészbanyák. Sajnos ezeket nem találom sehol, ha valaki tud ezekből a könyvekből eladó példányt, azt nagyon megköszöném
Miért adod el ha olvasatlanok?:) Ill miért vetted ha nem olvastad.
(megvan minden, csak érdeklődés)
Veszem a magyar kiadásokat is mert TP esetében eszetlenül rajongó vagyok, bár vadkanapót még nem olvastam magyarul. Néha erősen fehúzom a szemöldököm egy-egy fordításon, de összeségében szerintem csak annyi a bej vele, hogy annyira az a célja a fordítónak, hogy átjöjjön a humor része a regényeknek, hogy gyakran a fontosabb részek nem jönnek át annyira. ezeknél a részeknél ez még úgy ahogy ok, de pl a Thud már nem fog egy ilyen stílut elviselni. (szerintem)
Nekem például egy Vinkó Samu jobban tetszene. Vagy egy Vinkó Olivér (egy kis Irsai Olivér konnotációval...)
De tudom, a kibicnek semmi sem drága! És nagy-nagy köszönettel tartozunk a Delta Vision kiadónak, hogy tovább viszik a fáklyát a többi könyv kiadásával!
Mindamellett a Sohár-féle fordítások valóban nagyságrendekkel jobbak. Nem ismerem a hölgy munkásságát, de valamit nagyon megragadott. Olyan ez, mint Woodhouse - sokan fordították le magyarra, de Szerb Antal überelhetetlen. Ez van, erről nem a kiadó tehet. A fordítások becsületes iparosmunkák - de nem többek. Sajnos.
Nem. Úgy értem, hogy pl. a 'Kadar parancsnok' szerkezetnél már jobbára elvész az eredeti szóvicc (kadarka). (Márpedig Vimes rangja a könyvek többségében parancsnok.)
Samuel - azért változtattuk meg a keresztnevet, mert az angoltól eltérően, ahol a Sam, Samuel egy meglehetősen kedvelt és gyakori keresztnév, a magyar Sámuel teljesen más (leginkább biblikus, archaikus) konnotációkkal terhelt. És a parancsnokról sok mindent el lehet mondani, de hogy holmi nagy szakállú, prófétai lelkülettől hevített pátriárka lenne, azt nehezen…