A Peugeot és a Citroën több modellje a különleges tetőmegoldások gyártási problémái miatt késik. Már a 206CC körül is voltak problémák, amelyeket azóta megoldottak, és a C3 üvegtetős változatát is csak az idén februártól, azaz 10 hónappal a bemutató után kezdték szállítani, de az igazi gondok a Peugeot 307CC és a Citroën C3 Pluriel körül lehetnek. A Plurielből a hírek szerint alig néhány száz készülhet el a nyár elejéig, főképp a különleges vászontető-megoldás miatt, amelynek kivitelezése körül állítólag komoly gondok adódtak. A 307CC-nél hasonló a helyzet, a CTS által készített tető ugyanis a gyári források szerint is jóval bonyolultabb szerkezetű, mint akár a 206CC összecsukható keményteteje, ami azzal a kellemetlen következménnyel jár, hogy az autót legkorábban a kabrió-szezon legvégén, szeptemberben kezdik el forgalmazni. Persze mindez nem nagy meglepetés, hiszen mind a Pluriel mind a 307CC tetőmegoldása viszonylag újszerű, így a velük szerzett gyártási tapasztalatoknak is híján vannak mind az autógyártók, mind a gyártást végző beszállítók.
Ma mesélte egy c3 tulajdonos, hogy neki az abs-rendszerrel volt baja. Mintha olvastam volna korábban ezt a topicban. Állítólag volt rá visszahívás. A kérdésem az lenne, hogy milyen típusokra volt a visszahívás és mikor. Illetve mikor gyártott kocsikra. Ha tudtok valamit a dologról, írjátok meg légyszi.
Nemsokára jön az első szervíz és felhívnám a figyelmüket erre, ha hdi-s kocsit is viszahívtak.
Köszike!
No megjöttem autóstul. De hogy az a kölcsönkocsis figura mit elő nem adott amikor visszavette az autót. Rajtam akarta behajtani az összes búját-baját az autónak. Azt hittem lehidalok. Amikor végére ért a felsorolásnak, mondtam akkor most hívok egy igazságügyi autószakértőt és majd ő megmondja melyik sérülés a másfél napos és melyik a régi. A pasi még futott két kört, felhívta a kollégáját aztán látván, hogy nem jön össze az újrafestés meg a ködlámpabúra, aláírta a cetlit. Tök ideg lettem.
Node a lényeg. A gázolaj dermedését gátló fűtőberendezés vesz fel több áramot a kelleténél és csapja ki a biztosítékot amitől leáll az egész ketyere. Igazándiból nem értem miért áll le az autó egy biztosítékszakadás miatt!! No majd utána nézek a dolognak. Kicsit sántít valahogy, de lehet hogy tévedek. Mi a meglátásotok? Este visszanézek, mert addig dolog van.
Sziasztok.
A mi C3-unk december elején "született", 1.4 HDI.
5 nap után, 200 km után hasonló probléma volt.
Nálam korántsem volt ilyen "európai" a helyi szalon és szervíz. Cserekocsi nuku, plusz még megijjesztettek, hogy ha az én hibám, akkor én fizetem a szerintem és más szalonbeli ismerősöm szerint is garanciális dolgokat! Na szóval az történt, ami nálad, csak nekem először a töltéskijelző gyulladt ki, utána a motordiagnosztika kijelzője. Szervizesek ki, számitógép bedugva, el is vontatták. Eljárás: üzemanyagminta bevizsgálása,utána lehet csak hozzányúlni, ha rossz a gázolaj, akkor én fizetek, vagy továbbterhelem a benzinkútra. Tehát, hozzá sem nyúltak 2 napig! Aztán jött egy szerelőkolléga haza Pestről és ott mondták neki, hogy az adagoló biztosítéka gyárilag 30 amperos, és nézzék meg mert valószínű ez égett ki. Hát láss csodát, ez volt a gond. Kicserélték, és azóta megy minden, már van is benne 7300 km!!!
De azt a 2 napot nem kívánom senkinek! Nem egy egyszerű dolog elfogadni egy 5 napos autónál, hogy még fizessek max 700.000,-HUF-ot, mert rosszat tankoltam! Azóta persze elteszem a tankolásról a számlát, mert akkor nem volt meg...
Hát ennyi, remélem, neked is iyen szerencsésen megoldódik.
ÜDV
nem kell ám parázni, minden márkánál előforul hogy valami nem klappol teljesen. persze ez a károsultat nem vigasztalja, de azért még szeretjük a Citroënt! :)
Köszi, egy cseppet bizakodóbb lettem! Holnap du 4 tájban jövök legközelebb, ha addig írsz, megköszönöm! Egyébként mi a híred Pásztorékról?
Nekem eddig maximálisan korrektnek tűnik a csapat, de én nagyon szeretek a gépem mellett lenni ha bütykölik, no nem kifejezetten ellenőrizni,hogy azt belerakják-e amit kiszámláznak vagy sem. Voltak rossz példáim a VW-nál.
Köszi és üdv!
Látatlanban két példa: még mindig nem kizárt a csatlakozóhiba a Citrónál egyes helyeken, ami a legváltozatosabb járulékos hibaérzékeléseket okozhatja a fedélzeti elektronikában.
Előfordult ugyanakkor pl. hibás generátorszállítmány is, ami szintén tud csodákat tenni.
Szvsz ezek nem fordulnak elő sűrűbben, mint más gyártóknál, és a Citroënnél elég komoly minőségi visszajelző rendszer működik a gyár felé, úgyhogy a dolgok nem indokolják a hibák esetleges elmaszatolását.
Az új autóknál általában amúgy is sokkal ritkább a számítástechnikai hardver-hiba, mint a valamilyen szerelésből, csatlakozógondokból adódó zűr. Előfordulhat természetesen valamilyen programfutási gáz is, de ez jóval ritkább.
Magánvéleményem, de többféle irányból vannak tapasztalataim Pásztorékkal: - Nem fognak félrebeszélni a hibát illetően.
Próbálok azért még infót szerezni neked ... :)
A történet után gyakorlatilag átfogóan mindent,ami a leállást okozhatja. Mi szokott lenni a legtöbbször előforduló hiba és hogyan tudják javítani. Persze én nem akarok hozzányúlni, de szeretném tudni mások véleményét, tapasztalatát, aztán majd meglátjuk kamuznak-e a szervízben. Az a gond, hogy nekem mondhatnak akármit. Szeretnék ott állni és nézelődni mit babrálnak és annak mi az eredménye.
SkótBéka C3-nak!
Nagyon érdekelne a hibalista! Egyébként a távirányítós központizárkioldós-bekapcsolós kulcsocska nekem is nyavajgott egyszer-kétzer. Pásztor úr tegnapi magyarázata valahogy így szól:
Ez egy ugrókódos rendszer és ha véletlenül a becsukás után pl. kulccsal nyitod ki aztán be, akkor a kód megváltozik, és nem ismeri fel az autó jelet, meg kell nyomogatni párszor, hogy "összefésülődjön". Bonyolult? Lehet benne valami? Mindig is utáltam a központi zárat akár hogy ugrál cikk-cakkban.
Kérlek benneteket, ha van ismerős, vagy topicban szereplő PROFI AUTÓCOMPUTERES az írjátok meg!
Egyébként JÓREGGELT!
Pont a napokban jöttem össze egy csajjal, aki 3 hónappal ezelött még recepciós volt egy Citroen kereskedésben, amikor meglátta a kocsimat, csuppa kxxxa jót mondott, hogy a legrosszabb minőségű valaha gyártot citro, tele van gyári hibával, stb stb! Azt igérte jövő héten megpróbál nekem szerezni egy a gyárból küldött hiba listát! Majd becopyzom! Amióta ezt halottam paranoid lettem, olvasom a fórumot és készzzzzzz, a fékpedálom nekem is szuszog! A BNV-n voltam minden nap, és ha lezárom a kocsit, és vissza megyek órákkal késöbb már nem nyílik a kocsi csak kulccsal, de útna ha lezárni akarom simán ügy, az elemmel nincs gond! Na most ezt csak a forgalmas parkolóhelyeken csinálja, egyszerüen nem nyilik ki! Letilt? Vagy bezavar neki valami?
1.4 8v (békuci) 1 személy némi csomag max. sebessége óra szerint 172km/h! 150ig húz és utána már csak órák kérdése... 168-at stabilan bírja!
A fogyasztása 4 fővel és csomaggal városi használat mellett 7.3L/100Km, ezt überelni nem lehet...
No akkor innen is búcsúzom, megyek csicsikálni.
Elég volt a mai napból. Holnap új napra ébredünk és remélem nem lesz háború!
Hétfőn pedig kiderül miért állt meg Pest határában ez a 4napos "nagykacsa"
A holnapi viszlátig!
Sziasztok!
igen a PSA topicban inkább régi kocsikról megy a szöveg de invitált onnan valaki néhány hozzászólással lejjebb, átmegyünk páran és mindjárt ezekről is lesz szó :)
Pásztor úr nagyon rendes volt. Annak ellenére, hogy ma zárva van a szervíz rögtön khozta a mindentudó computerét, rákötötte az autó csatlakozójára és a display-n a befecskendezésnél meg még két helyen kérdőjel jelent meg. "Sajna itt kell hagyni a járgányt" mondta, hétfőn a szerelő átnézi mi lehet a bibi. A Citroen assistance rögtön küldött egy csereautót ami 3 napra szól (Fiat Brava)és ha utána sem oldódik meg Pásztorék adnak autót a további napokra amíg kész nem lesz. Gondolom ha a computer szállt el, akkor tarthat tovább, amíg meg nem kapják az új cuccost. Mindenesetre korrekt az eljárás.
Gondoltam írnék erről a PSA topicban is, hátha ott nagy spillerek vannak jelen, de látom, hogy inkább régi gépekről van szó mostanság.
Köszi a vígasztalást! Murphy szerint ami elromolhat az el is romlik. Még az a szerencse, hogy nem 3 év után történt, mert az sokba került volna. Azzal vigasztaltak a szalonban, hogy erre 3 év garancia van, mivel fődarabnak számít. Mindenesetre egy kicsit keserű a szám íze. Mennyivel egyszerűbba gyerekek kacsája, igaz az ne 4 napos!
Mindenesetre köszi, írni fogok a fejleményekről hétfőn ha elhoztam az autót. Legalábbis azt ígérték, hogy hétfőn kész lesz.
Bizonyára ez egy igen meghatározó rossz élmény, de ne legyen rossz kedved! sajnos ilyen, sőt még ennél durvább hibák is előfordulnak drágább kocsiknál is, de valószinűleg ez most nem vigasztal. Egy ismerősöm vett egy Renault Lagunát. 3 napos volt a kocsi. Állt be éppen a parkoló helyre, majd minden figyelmeztetés nélkül elszállt az összes légzsák. A biztosító felmondta a biztosíást (mivel ezt 14 napon belül megteheti) így van egy milliós kár a kocsiban, miközben nincs rajta egy karcolás sem. Vagy egy morbidabb eset: egy üzletkötő mesélte, hogy a egy paciens frissen átvett 0kmes autójával éppen fordult ki a szalon területéről, amikor egy elaludt román kamionos eltüntette az autó elejét.
Ezt most csak azért mondtam, hogy lásd, rosszabbul is járhattál volna, és a hiba kijavátása után jópárezer vidám kilométert kívánok neked!
húúú ez gáz, majd jelentsd mi volt, mert ilyet nem hallottam, mindazonáltal ez az újatók átka: szerelhetetlenek. ha kigyullad egy lámpa, már rohanni kell a szervízba, nincs mit tenni...
Ma (szombaton) eldobtam az agyamat. Kecskemétre indultunk (volna) kicsit járatni az autót, de csak az M5 kivezető szakaszán az Agip kútig jutottunk. Három rövid sipolás, a motor formájú árga visszajelző kigyulladt és a motor úgy gondolta leáll. Kissé ideges lettem. 4 napos az autó és máris valami komoly hiba merül fel. Lelki szemeimmel már láttam vérmesebb ismerőseimet, "kellett neked francia autó!" többszöri indítózás de nem indul. Tetézve ezt kihúzott indítókulcsnál pislogni kezdett az akkumulátor jelző, pedig az akksi kraftosan forgatta a motort. Telefon- Citroen assistance. "küldünk trélert meg taxit és egy csereautót ahová kívánja"!!! No ez Európai stílus és gondolom más típusoknál is természetes.
Autó vissza Pásztorhoz, szerencsére Ő is ott volt. Kihozott egy computert, bevizsgált és ott kellett hagyni az autót. Csereautó jött és Kecskemét helyett itthon ebédeltünk.
Volt valakinek hasonló problémája? Mit szoktak ilyenkor csinálni? Esetleg harcolni kell egy új vezérlésért?
Sajnos az teljesen természetes, hogy ha extrákat szeretne az ember és ezért külön meg kell rendelni az autót, akkor bizony eltelik egy-két hónap mire megkapja. Nekem szerencsém volt, igaz úgy mentem oda, hogy milyen autó fogható egy héten belül. A fő cél a hdi volt. Jött még bele cd, szervo, metál (amilyen színt szerettünk volna,lenzöld) abs meg a többi. Én pont meg voltam elégedve a felszereltséggel. Néztünk más autót is, de ilyen cuccokkal mindegyik min. 200.000 Ft-tal többe került volna.
Az elmúlt több évtizedes autóvásárlási tapasztalat azt mutatja, hogy olyan kereskedőtől kell venni autót, ahol az udvaron rengeteg új autó áll, aztán a szervízelés majd kialakul. Én pl. nagyon szeretek az autó mellett lenni ha belenyúlnak, mégha olajcsere a dolog akkor is.
Így lett véve a c3 és nagyon meg vagyok vele elégedve, igaz nég bejáratós, de úgy nézem, ha korrektül mutatja a visszajelző a gázolaj mennyiségét akkor a városi fogyasztás kb. 5.5 liter lesz. Szóval klassz!
Tavaly szemptemberben meg akartam rendelni az autot pár extrával. Miután már csak decemberben lehetett volna gyártásra leadni, február márciust mondtak átadásnak. De volt egy autó, amit valaki megrendelt, de nem birta kivárni, és vett egy másikat. Lemondtam az üvegtetőről, ESP-ről, meg a tolatóradarról. Maradt autóklima, CD, tempomat. Szóval szeptember 13-ám fizettem, igy is vártam 2 hónapot, nem akartam még 2-3-at.
ha imádod ne panaszkodj :) én csak annyit vettem észre, ha - elsősorban hidegban - lassan gurulok (főleg ha tolatok) sívítást hallok hátulról, de nem tudom mi ez...
az hogy utólag 90e a tolatóradar az egyértelműen marketing, így is kell csinálni, nincs benne semmi kivetni való dolog.
az esp szerintem bonyolultabb, de mér nem tetetted bele ezeket alapból?
Nyikorog a kuplungpedál, sivit a fék. Az nem igaz, hogy mindenkinek 100% ok a tütü, csak nekem van bajom. Vagy ne panaszkodjak? Pedig imádom.
Miért van az, hogy ha megrendelem a tolatóradart, akkor 50.000, ha utólag kérem, 90.000. Ok, munkadij van. De 40.000 ??? Azt sem értem, ha van ABS, akkor nyilván van forgás érzékelő. Akkor miért nem lehet ESP-t utólag berakatni? Ahhoz is "csak" az kell, meg egy gomb a műszerfalon, meg program a computerbe. Tud valaki olcsó (ben gagyi) lemezfelnit? Soknak tartom a gyárit 15.000-ért.