Én nem porfesteném. Mivel a porfestéket "égetéssel" rögzítik, és a magas hőmérséklet kilágyítja az aluötvözetedet, azt a felnit utána akár dobhatod is a kukába.
Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Adott a képen látható 17"-os Audi felni, ez a legrosszabb állapotú. Szerintetek, hogy lenne szebb, ha fényeztetném vagy ha pofestetném? Melyik a tartósabb, illetve melyiknek van simább felülete? Egyenlőre a porfestés mellett vagyok egy kicsit, viszont elkezdtük ma lehomokolni, és elég hosszadalmas és pepecs melónak tűnik. Tud esetleg valaki valami egyszerűbb módját az eredeti festék és alapozó réteg eltávolítására? Ha jól tudom a kromofágot beszívja az alu, ami később ledobja a festéket. Ez mennyire igaz?
Igazándiból úgy látom, hogy talán a megoldandó probléma fajtája alapján lehet célszerű választani. Azt olvastam, hogy lemezen alulról nem igazán lehet a pákával dolgozni és azt is látom az autómon, hogy bonyolult lemezillesztések környékén előszeretettel alkalmazták a cinezést korábbi kasznizás során. Ezeken a helyeken abszolut rozsdamentes maradt alatta a lemez - szóval úgy tűnik, hogy bevált. Azt viszont magam is tapasztaltam, hogy függőleges felületen elég nehezen tudtam a cint kezelni lánggal ilyen kevés gyakorlattal. A pákás megoldást még nem volt alkalmam tesztelni.
Olyan helyeken viszont látnám értelmét az alukittnek, ahol lemez felületi egyenetlenségét kellene eltünteni, mivel jellemzően nem a lemez közepén szokott megindulni először a rozsda sértetlen fényezés esetén. Sajnos nekem nincs angolkerekem, csak lemezgyalúm - így teljesen sima felületet nem tudok létrehozni. Csak azért nem tudom, hogy merjem-e alkalmazni az alukittet, mert szeretném az autót OT minősítésre vinni majd és tudomásom szerint ott van rétegvastagság vizsgálat is - nem szeretném, ha agyonkitteltnek tűnne az autó, akkor inkább megküzdök a cinnel.
Pro. A cinezéses eljárás- mivel a felülettel teljesen "összeolvadó" kötést hozol létre ,ezáltal homgenizálod a felületet,ami a későbbi megmunkálást megkönnyíti- sokkal eredményesebb,és tartósabb felületkialakítást hoz létre.
Kontra: A megfelelő felületkialakítás szakértelmet és jelentősebb anyagi beruházást igényel.
Kittek esetében az anyag tulajdonságából adódóan- egy viszonylag porózus,nedvszívó réteg többszöri felvitelével kialakítható felületet lehet kialakítanii-,ami az eredeti anyagszerkezettel nem megegyező tulajdonságokkal rendelkezik,ezáltal a tartóssága mechanikai igénybevétele eltér az alapfelületétől ,ezért sérülékenyebb nehezebben lehet időjárás,és vegyi ellenálló képességű felületet létrhozni.
Figyelembe kell venni az anyagösszeférhetőségeket,és ezek ismeretében kell a megfelelő védőhatású bevinetrendszert felépíteni.
Nem tudja esetleg valaki, hogy az alu kittet kimutatja a rétegvastagság mérő?
Hobbiból újítgatok magamnak egy veterán autót és szeretném a tudásomhoz mérten igényesen csinálni. Emiatt karosszéria ónozást végeztem már rajta bizonyos helyeken kasznizás után, de sajnos nem találok megfelelően magas ólomtartalmú rudat sehol boltban már környezetvédelmi okokból és már elfogyott minden ólmom - amivel dúsítani tudtam. Emiatt vettem egy 350wattos bádogos pákát és ólommentes cint is, hogy kiteszteljem azt a módszert is, de most vettem próbára fényezési szaküzletben egy doboz kétkomponensű alu-kittet, amivel viszont sokkal olcsóbb lenne a munka. Tud esetleg valaki pro és kontra érveket mondani, hogy tudjak a módszerek között dönteni..
Hali.Vegyél a festékboltban egyszerú egykomponensű festéket,ami a legjobban tetszik,ha jó a kerítésre, terepjáróra is jó.Mostanában lehet kapni matt festékeket is.Kell hozzávaló higító,meg alapozó is.Alapszíneket használj,mert ha kevés a festék,kapsz ugyanolyat,ha javítani kell, szintén kapsz ugyanolyat.Nagyon fontos a jó előkészítés,csiszolás,zsírtalanítás. Pisztoly és kézfüggő a mennyiség,három réteget fújjál,kívülről kb:három liter elég,ha belső es falc fújás is lesz akkor öt.Először fújd fel az alapszínt,utána foltozz.Kétféle képpen fújhatod,alapszín szikkad,mintha egy újabb réteget fújnál,úgy foltozol.a pisztoly beállításánál figyelni kell,ne ködöljön,(kis nyomás,kevés festék).Vagy vársz két hét száradást,maszkolod a foltokat,és dörzsized a tapadás végett.Jó a legolcsóbb festék is,de ne várj Sikkens minőséget.Ha időtállót akarsz akkor lakkozhatod is,a festékhez való lakkal,ebből is van mattosabb.De ez drágítja a festést.A fényező kollégák,biztos tudnak jobb megoldást is,lakatosként,nekem ez negfelelő.
Sziasztok. 1 parancsnoki uazt szeretnénk lefújni terepszinűre. Tudnátok tanácsot adni, hogy milyen festéket szerezzünk be és mennyit? jó lenne valami olcsobb, ami bírja aviszontagságokat. Előre is köszönöm.
Úgy a legjobb ha veszel egy nagyobb méretű kartonlapot,felteszed a falra és kb egy arasznyira 15-20 cm-ről teljesen kinyitott sugárral ráfújsz a lapra. Ha jól van beállítva a pisztoly akkor egy nagyjából ellipszis alakú formát kell látnod!Leginkább neten böngéssz keress rá a pisztoly típusára ,és biztos talélsz róla leírást.
Köszönöm, ilyesmire gondoltam én is irodalmat hol találok erre, milyennek kell lenni a szórásképnek stb... Pisztoly keveset használt, Devilbiss Flg-5 az én felhasználásomra szerintem megfelelő minőségű.
Valószínű,hogy pisztoly,vagy pisztolybeállítási probléma lesz. Lehet,hogy kopott a fúvóka ,tű kombó,és ezért nem tud teríteni rendesen.Próbáld úgy tartani a pisztolyt,hogy az egymásra kerülő rétegek kb. felében fedjék egymást. Érdemes ellenőrizni fújás előtt /próbaszórással/,hogy nincs e torzulás a szórási képben. Továbbmenve az előforduló hibák óriási tárházán megemlítendő még a szórási nyomás,ill. a higító fajtája,tulajdonsága, a higítás mértéke,stb,stb..........
Nagyon megállt itt az élet. Írja le nekem valaki, hogy mit csinálok rosszul, mikor ezüstöt fújva nagy felületen árnyalat csíkok kerülnek a felületre. Gondolom valami alapvető dolog nem működik nálam pisztoly beállítás, fújási technika stb... Csak saját részre dolgozom és autodidakta módon tanúltam. Tudom könyvből nem lehet, de kis irodalom jó lenne, tudtok segíteni?
Trabi kasznimat forgattam meg alapozóval felöntött küszöbökkel.
Fáradt olajjal is fújkáltunk ha igény volt rá.
1 hét múlva jött a gazdasszony orcsíkolva, hogy a kisfia fehér nadrágja olajos lett!!! :-DD letérdelt az a rosszcsont kölök:-)
Még emlékszem amikor apuék zsírral kenték le az üvegeket festés előtt. 2 nap múlva meg pengével vakargattuk. Szigszalag csak a vásznas volt amivel a vezetékeket bandázsolták, de ragasztani nem lehetett velük.
Nitróval pótkocsikat fújtam a tsz-es időkben, viszont motorok idomait azzal lehetett megvadítani. Porozni kellett és tiszta rücskös hatása lett.
Nitróval egy géptetőt lefújni nem volt semmi, mondjuk hamar rá lehetett menni másik sorral ha nem volt szép.
Neoluxba ezüst vagy aranyporfesték keverve adta a metált.
Katepox hígítóval pedig totál matt lett.
Áldott, békés és szeretetteljes karácsonyt kívánok mindenkinek.
Régen ledugózgattuk, majd Tiszakorrral feltöltöttük az üregeket, ami kifolyt azt meg elkenegettük, elfújkáltuk.
Volt hová, belső küszöbtől a kardánalagútig alul/felül meg a négy ajtó/borítás, hegesztések stb.
Az üregvédő csak azután jött.
Mikor mi volt jó áron: olvikor, dinitrol, volt szegényebb időkben fáradt olaj is.:-)
A katepox az tényleg utálatos volt, mert ha még nem száradt ki, akár lángra lobbanhatott az egész fenéklemez is, ha lánggal hegesztettünk, ha meg jól kiszáradt, akkor táskásan jött le.
Ha még egy picit visszább megyünk, autójavítókitt, és neolux sem volt még.
Volt nitro késtapasz, meg nitro festék. Vagy a tizedik sor fúvása után már nézett is ki valahogy. Mondjuk nitróval én már nem nagyon dolgoztam, csak inkább láttam, a hogyant.
Majd a Co-s idő, meg a lakkos 2k, az már más (volt):-)
Nem vagyok már csitri az biztos,Harminc éve vagyok kasznis.Fújtam én már sokféle autóra sokféle festéket.Én a katepoxot utáltam nagyon.Kétkomponensű volt, mindent felmart,hamar evált a felülettől,bár ahol jól megtapadt onnan nem jött le.Mostanában azt csinálom,ha új lemezt építek be,akkor nagyon híg,ha van, nitrós festékkel átecsetelem,az új lemezt és a lezárandó üreget is.Olyan vékony a festék,hogy a Co-m ívet tud fogni rajta,a rozsda mégsem alakul ki hetek alatt sem,restaurálásnál ez fontos.Ha kész a meló,mehet az üregvédő festék,vagy zsír.
Elárultad a korod, abban az időben ,,csak,, olvikor üregvédőt lehetett kapni , alvázvédő volt többfajta, olvikor, katepox (fújj) tivetex (arany színű) és volt valami ami úgy szállt mint a békanyál, nem jut eszembe a neve:(
Na ez leleményes,és a melegítés is jó ötlet.De az üregvédő anyag használata jobb mert az kúszik felfelé is, egy kicsit.Persze,ha épp nincs üregvédő,bármilyen festék jó csak ne érje légnedvesség a lemezt.