" Engedelmeddel a rózsa szimbolikájáról szóló részleteidet idézném majd a Rózsakeresztesek topikban; bár már többször írtunk ezekről, de más "tollából" is érdekes olvasni erről." Szerintem folytassuk is ott, mert innen már kezd kilógni.
Valóban, teljesen igazad van, a szív is egyike 'neolit' szimbólumkészlet szervesen összefüggő repertoárjának; méghozzá egészen központi szerepet is tölt be; ezekből az ábrázolásokból az is látható, hogy miért van a szív szimbólumnak olyan alakja, amilyen, és ebből következtethetünk metafizikai funkciójára is. Itt nem akartam már ennek a részleteibe belemenni, egyszerűen csupán némely 'globális' összefüggés megvilágítására akartam szorítkozni az ősi szimbolikával kapcsolatban.
Egy jelkép, szimbólum tehát hordozza azt az erőt, minőséget, amivel összekapcsolták azok, akik megalkották!
A jelképek kapcsán ugyanúgy megfigyelhető a vallás devalvációja, elerőtlenedése, mint a külső szervezeti formák kapcsán.
A vallás: religio=re-ligare=újraegyesülni! - ezt jelenti a "jóga" szó szanszkrit gyöke is, - eredetileg egy kizárólag BELSŐ folyamat volt. Ezt őrizték meg később a belső-vallásos irányzatok (gnosztikusok, szúfi, Kabbala, stb.)
Hogy a mai vallások nem ugyanazok, mint az eredeti tanítások, az mindenki számára nyilvánvaló. Buddha nem volt buddhista, ahogyan Jézus és a keresztény misztérimok sem = a mai "kereszténységnek" nevezett államvallással. Milliók teszik fel a kérdést percenként a Földtekén, hogy "mi veszett el a régi, eredeti tanokból? Mitől más? Mi volt Buddha, Jézus eredeti tanítása?"
"Mi a hiteles vallás, Tan? És miért az?" És ez a kérdés a jelképekre is vonatkozik: Mit hordoznak a mai jelképek, amiket sokszor bálványként imádnak? Ismerik-e egyáltalán mi a jelkép, mit hordoz, hogyan működik?
Lehet e xeroxon sokszorosítani a jelképeket? Stb.
A tradícionális metafizikusok, antropozófusok, teozófusok, stb. válaszait ismerjük: Guénon, Evola, Hamvas (ő szerencsére tovább látott náluk ;), Steiner, Jung, Mircea Eliade, Max Müller, stb. nagyon szépen felismerték, hogy "valami elveszett a múlthoz képest." Max Weber "a világ mítosztalanításáról" beszél.
Ez így is van: az "Aranykor" elmúlt, a lesüllyedés az anyagba egyértelmű, stb.
De túl a metafizikai, filozófiai fejtegetésen, a LÉNYeg mégis az elerőtlenedés!
Ha valami elveszti erejét, eredeti minőségét, akkor az kiüresedik. Ha nem értem Világosság (belátás) hiányában a szent szövegeket -holt betű lesz csupán a tanítás! És onnét kezdődik a parttalan filozofálgatás, metafizikai találgatás "Istenről", "nirvánáról", "mítoszokról". És jelképekről.
Ez volt a dogmatikus teológia kezdete Nyugton s Keleten - mert Keleten sem állt meg az idő, nehogy azt higyjük ;) ...
BorgesParacelsus rózsája c. csodálatos kis novellája rövid ízelítőt ad a misztériumok megvalósításáról. (Az oldalamon fennt van.)
Egy kis monológ :)
"A szimbólumok metafizikája - túl a bólogató közmegegyezésen" :)
Nagyon fontos tudni - ha már a szimbolikát ilyen alaposan tárgyaljuk e topikban, - hogy a "régiek" (értsd: a holisztikus látásmóddal rendelkezők, az aranykor egységre törekvői, stb.) teljesen másként tekintettek a jelképekre, mint a ma embere!
Számunka a jelhez egy általánosan, közmegegyezés alapján elfogadott JELentés kapcsolódik. Ha meglátjuk a jelet, kigyullad a fejünkben az izzó, és mindenki ugyanarra gondol - leginkább.
A spirituálisan érett, orruknál tovább látó lények azonban nem ilyen automatizmus alapján működnek, hanem a belső tudás (mágia=erők tana, stb.) elvén TUDJÁK, LÁTJÁK,
hogy egy adott szimbólum mit hordoz, honnan ered!
Erők világában élünk; amit a modern tudomány is kimondott már: "minden energia"! -
minden egyfajta energetikai minőséggel, energiával bír. A jelképek is ilyen erőt, energiát
hordoznak, sőt ez a feladatuk! Nem azért alkottak jelképeket, hogy mindenki ugyanúgy bólogatva pl. a szkarabeuszbogárról ugyanarra gondoljon! Nem, az egyiptomi ember még
mágikus tudattal bírt, vagyis BELÜLRŐL TUDTA, hogy a szkarabeusz-jelkép (és az élő bogár) milyen megfelelések alapján hordozza azt az erőt, amivel összekapcsolták!
Érezte azt a minőséget, erőt. LÁTTA, BELÜLRŐL TUDTA. Igazi, élő tudása volt róla.
"Bár valóban a rózsa a legkedveltebb beavatási virág, ne feledkezzünk meg róla, hogy van egy társa, mégpedig a liliom, amely önmagában és társaival együtt is kiegészítője vagy helyettesítője lehet a rózsának."
Nagyon élvzetes a párbeszédetek! :)
Engedelmeddel a rózsa szimbolikájáról szóló részleteidet idézném majd a
Rózsakeresztesek topikban; bár már többször írtunk ezekről, de más "tollából" is érdekes olvasni erről.
Túl azon, hogy a beavatás, a felemelkedés általános szimbóluma a virág (rózsa, lótusz, liliom, stb.), mint a hegy is, a rózsának (lótusznak) konkrét testi megfelelője is van, méghozzá A SZÍV. A csakrák, a test örvénylő energiaközpontjai köztudottan kerék, virág formájúak, és a legtöbb csakrát virágként, lótuszként ábrázolják.
(Pl. koroncsakra=ezerszirmú lótusz, stb.)
A szív, mint a spirituális megvalósítás kiindulópontja és szimbólumai:
A szíven keresztül jutunk el a szimbolikától (metafizikától, filozofálgatástól) a VALÓSÁGIG, a szellemi megVALÓSításig.
A szív, Keleten "Lótuszvirág Gyöngye" (vö. a gnosztikus-manicheus Gyöngy énekkel, szikrával!), Nyugaton a hermetikus-alkímiai, belső-keresztény szimbolikában
"a szív rózsája", "rózsaszív".
A szív, a szív megtisztítása alapvető a spirituális tanításokban Keleten s Nyugaton: itt kezdődik minden, A SZÍV az érzelmi (asztrális) életünk centruma és a cél "a szív értelmének", a szívvel való gondolkozásnak a megszületése. Fej és szív egysége.
A szívről szóló tanítás esszenciái - néhány cím:
Buddha: "Szív-szútra",
Upanisádok, (több helyen is)
"A Szív tana": a teozófus Besant műve,
"Evilág útvesztője, szív paradicsoma": a nagy rózsakeresztes pedagógus, Comenius munkája.
"Az aranyvirág fakadásának titka" - taoista alkímiai bölcselet, stb.
Helena Blavatskyt nem is azért idéztem, mert a tudományosság képviselője lett volna, hanem mert óriási tudásanyagából néha meglepő megállapításokat tett, persze sokat tévedett is, mint ahogy a többi 19. századi okkultista szerző, E. Levi, Paul Christian és a többiek is. Blavatsky asszony bár nem tudós volt, de elég csodálatraméltó, ahogy kezelte adatait, azok óriási mennyisége ellenére. Sokan azzal vádolták, hogy plagizált vagy jóval kevesebb forrásmunkát használt, mint állította...szóval még ez is lehet, de jó pár dologban -az adatok kavalkádja ellenére- olyan meglepően élesen látott, hogy csak csodálkozik az ember. Holott, nem mindegy kit, miért, hogyan idéz valaki, s így más szavaival vezeti az olvasott végül is abba az irányba, merre maga is halad... és a legélesebb meglátással búvárolta ki az anyagokat. Önmagában véve a teozófia irányzata, amit képviselt, a gyökérrasszokkal, a fel-le süllyedő kontinenseivel, hibridfajaival és más hasonló eszelősségeivel, rám sohasem hatott, untatott, mindig is sületlenségnek tartottam, s nem értettem, hogy a fenébe juthatott egy olyan valaki, aki a részleteknél oly kiváló meglátásokat is írt, s oly pompásan szedte forrásait, ennyire eltájolt következtetésekre...? Végül is a két nagy munkája ma is élvezhető, és a bolondságait éppen ezért, meg is bocsátottam neki...
"Viszont az egész gyökerét én arra vittem vissza, hogy a rózsa, mint növény a hajdani Vénusz bolygóról került a Földre, s éppen ezért, úgyszólván önkéntelenül vált a vénuszi istennők, titkos társaságok, misztériumok szimbólumává... mert ez a legrejtettebb tartalma az egésznek... s amit egyetlen okkultistánál sem találtam meg ilyen egyértelműen leírva, ahogy azt most itt előadtam." Ennek azért messzemenő következményei vannak, pl. DNS analízissel kimutathatónak kellene lennie; persze attól függ, hogy a két hipotetikus bioszférát mennyiben képzeljük egymástól függetlennek...
Blavatsky azért eléggé kétes személyiség volt, kétes intenciókkal. A furcsa vele kapcsolatban valóban az, amit 'sajátos magyarázatok'-nak nevezel. Vagyis vett egy jó adag, nem mondanám, hogy közkeletű, de hozzáférhető információt, és ezt bekeverte valami azoktól idegen logikával. Hogy ez honnan ered, szerintem az az igazán érdekes. Mert hogy nem a Tibetben Székelő Mesterektől, az egészen valószínű a kutatások alapján (megint csak Guenonra utalok); szóval nekem úgy tűnik ezek alapján, hogy az ő tibeti meg egyéb mesterei csupán hamisítványok, amik a valódi 'mestereit' (kiképzőit) hivatottak leplezni.
Vajon kiktől eredhet ez az értesülése az 'élőlények csíráit' tartalmazó ládáról, vagy edényről? Hasonlóan furcsa elszólása van Crowley-nek is a Moonchild-ben egy helyütt, ahol a Smaragdtábla egy parafrázisát hozza: "Ó csodák csodája! Ó mágikus mód! Mindennek alapja egyetlen csavaros kód! (O marvel of miracle! O magic mode! All things adapted to one circling code!)"
Persze, a vers nagyon tetszik, nem is tudtam, hogy Borges írt ilyet...
Viszont azért azt feltételezem, hogy a rózsa, mint misztikus jelkép, szimbólum, valami "titkos virág" ragadta meg képzeletét sok misztikus írónak és költőnek, mint Borgesét is.
Sok dolgot nem soroltam az előbb fel, hisz nem csak "szélrózsában" van benne, hanem a papok "rózsafüzérében", a gótikus katedrálisok "rózsaablakaiban" (pld. Chartres), Indiában az Anyaistennő címe a Szent Rózsa, és így tovább....
Viszont az egész gyökerét én arra vittem vissza, hogy a rózsa, mint növény a hajdani Vénusz bolygóról került a Földre, s éppen ezért, úgyszólván önkéntelenül vált a vénuszi istennők, titkos társaságok, misztériumok szimbólumává... mert ez a legrejtettebb tartalma az egésznek... s amit egyetlen okkultistánál sem találtam meg ilyen egyértelműen leírva, ahogy azt most itt előadtam.
Írod: "Azt hiszem, a Rosa Profunda mindörökké ellenáll majd a megfejtési kísérleteknek; lehetetlennek tartom, hogy valaha is feltárjuk e szimbólum totalitását, legalábbis e világon; amit tehetünk, az az örök közelítés."
-ami őrülten jó megállapítás (s megegyezik a csigavonalról mondottakkal). Valóban csak közelíthetünk, mindenféle oldalról, és már a "közelítések" feltárása is rengeteg tudást igényel...
Bár valóban a rózsa a legkedveltebb beavatási virág, ne feledkezzünk meg róla, hogy van egy társa, mégpedig a liliom, amely önmagában és társaival együtt is kiegészítője vagy helyettesítője lehet a rózsának.
Így az Énekek Éneke (melynek ezoterikus értelmezéséről G. Bruno is értekezik): "A menyasszony: Szép vagy, szerelmem, elbájolóan szép! Nyoszolyánk üdezöld, házunk gerendái cédrusfából vannak, falainkat meg ciprusfa borítja. Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma.
A vőlegény: Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között."
A völgyek liliomát (Lily of the Valley - gyöngyvirág) használja némely angol bibliafordítás, az eredeti jelentés bizonytalan, de épp úgy jelenthet rózsát is.
Az indiai kultúrkörben pedig, mint az nagyon jól ismert, a beavatási és mennyei virág szerepét teljes egészében a lótuszvirág, vagyis a vizi liliom (a nimfák virága) játssza. Nem utolsó sorban Egyiptomban is ő a szent virág; és mindkét kultúrában e virágnak kozmológikus és mély metafizikai szimbolizmusa van.
Természetesen a liliom és a rózsa is mély összefüggésben áll a nőiséggel, és e szerepében, mint azt Guenon is megállapítja, a Prakritit is szimbolizálja (amit nyugati terminológiával Materia Prima-nak mondanánk); szintén Guenon felhívja a figyelmet mindezzel kapcsolatban a virág-kehely szimbolikájára, amely mint a 'végtelenül tiszta befogadó' (nirguna mula prakriti) a tiszta és szűzi receptivitás képviselője (ezért őrizhetik a Grált csakis a legeslegszeplőtelenebb szüzek), amely az ellenkező 'nem', avagy princípiumot fogadja magába (Purusa-Prakriti, avagy a 'Lélek' és a Materia Prima), amit vér formájában is szimbolizálnak (és amelyet a rózsa tövise, avagy egy 'lándzsa' ont ki; és a legendák telve vannak a lehulló vér nyomán serkenő rózsákkal; ez a vér persze néha csoda dolgokat nemz, pl. a Pegazust); ez az alkimisták 'mennyei harmata', magva, vagy esője is, amely a mennyből alászállva tér vissza a megtisztított testbe (emlékezzünk, hogy Zeusz arany eső képében nemzi Prométeuszt!), Guenon nem mulasztja felhívni a figyelmet a 'ros' és a 'rosa' összecsengésére. Mindezt így egyben tökéletesen fejezi ki a legszentebb indiai mantram, az 'Aum Mani Padme Hum', vagyis a 'Drágakő a Lótuszvirágban', amiről ezek után láthatjuk, hogy milyen tökéletesen esik egybe a két komplementer princípium a Grál alakjában (mint kehely és kő). Itt emlékeztetnék arra, hogy Anfortas is egy nő miatt szenved, Orgeluse miatt esett csorba 'virilitásán' (megbomlott egység a két princípium között).
Azt hiszem, a Rosa Profunda mindörökké ellenáll majd a megfejtési kísérleteknek; lehetetlennek tartom, hogy valaha is feltárjuk e szimbólum totalitását, legalábbis e világon; amit tehetünk, az az örök közelítés. Dante is a mennyei régiók legmagasabbjában pillantja meg az Égi Rózsát, aminek középpontjában maga a Fények Fénye áll.
Szintén mennyei állapotokat tükröz a Filozófusok Rózsakertje, vagyis az alkimisták paradicsoma, ahol, mint mondják 'Szabadon szakíthatnak a vörös s fehér rózsákból'. És itt érkezünk el DeBry csodás szimbólumához, amit Schenouda lentebb hozott: DAT ROSA MEL APIBUS, vagyis 'A rózsa ád mézet a méheknek'. Akik követték fejtegetéseinket Asenath nyomán, annak ez ismerősen csenghet, hiszen:
"...mert enni fognak e lépesmézből, mert e lépesméz az élet szelleme, és az öröm paradicsomának méhei készítették ezt az élet rózsáinak harmatából, amik Isten paradicsomában nőnek a többi virággal együtt, és ebből esznek az angyalok s mind az Isten kiválasztottjai, s mind a fiai a Magasságosnak, és aki csak eszik ebből, sosem hal meg az."
Aztán megint W. B. Yeats-el hozakodom elő, ezzel a költő maszkot öltött mágussal, aki saját rózsája szirmaiban lelt rá az Örvényre. "Sok évvel ezelőtt láttam, álom s ébrenlét között, egy hihetetlen szépségű nőt, amint nyilat repít az égbe, és attól a pillanattól kezdve, hogy először elkezdtem ennek értelmén tűnődni, sokat gondoltam a Természet tekergő mozgására s az egyenes vonalra ... Gyengeségünk lomha küszködésével keressük a valóságot, miközben lesújt ránk a határtalan s az előre nem látható. Csak ha szentek avagy bölcsek vagyunk, és feladjuk a tapasztalást magát, csak akkor vagyunk képesek, a Keresztény Kabbala képével élve, magunk mögött hagyni a hirtelen villámlást, a kígyó ösvényét, és íjjászokká lenni, akik a Nap közepébe céloznak nyilvesszeikkel."
Azt hiszem, Schenoudának tetszeni fog a következő vers, Jorge Luis Borges-től való, aki maga is a Rózsa, Dante, Homérosz, a Labirintus, az Alkímia, az Egy s Ezer Lélek, s megannyi más hasonszőrű dolog megszállottja volt (s akit magamban csendben a Fedeli D'Amore láthatatlan kollégiumához soroltam).
BLAKE
Hol az a rózsa, amely a kezedben, anélkül, hogy tudná, csodás ajándék? Nem a színével, minthogy a virág vak, sem fogyhatatlan édes illatával, sem egy szirom súlyával. Mindezek csak gyönge visszhangok, régen elveszettek. Az igazi rózsát máshol keressed. Lehet hogy oszlop, lehet hogy csata, angyalok ege, vagy egy végtelen, titkos, nem nélkülözhető világ, ujjongó isten, akit sose látunk, vagy egy ezüst bolygó egy másik égen, vagy egy irtóztató őskép, amelynek rózsaformája sincs.
Kösz, hogy betetted az összeállítást a csigavonalakról, mely valóban nagyon ősi, globális jelkép. Egyszerű jel, mágikus mágikus jel egyben. A beavatás útvonalát mutatja, s a belseje mindig ennek a célja. Nehéz bizonyítani, hogy valóban az, sőt lehetetlen, hisz egy kisgyerek is önkéntelenül rajzolja a homokba...
Ha azonban a dolgok fantasztikus vetületét nézzük, úgy az ősi beavatásban –akár Atlantiszon- kanyargós vízi út vezet a beavatás központjába. Egyiptomban hasonló út vezet Roszetauba. Több kutató szerint a gízai piramisok helyét egy csigavonal segítségével helyezték el. Ez az atlantiszi vízi út a Kozmosz Tejútját szimbolizálta, és a Galaktika spirálja a labirintus útvonalát, melynek csigavonalú ábráit szerte megtaláljuk a történeti és történelem előtti műemlékeken.
Itt van az ír Newgrange óriási tumuluszának belső kőfalain, Málta megalit-templomain, Mükénében, Krétán, a perui Nazca-fennsík talajba vésett rajzai közt... Eredete nyilván a legutolsó jégkorig nyúlik vissza. Ugyanezt a jelet rajzolja az egyik lázadó angyal, Baraqiel a homokos pusztába, Hermon hegyénél (ahol leszálltak) az egyik földi lánynak. Néha az összetekeredett kígyóval asszociálják, ami igencsak kifejező. Szankhuniathón föníciai történetíró (i.e. 1400 körül) beszél az ég kígyóiról, melyek energiája rendkívüli, és fénnyel töltenek be mindent. Mikor tovahaladnak az égen spirálisokat, ilyen csigavonalakat hagynak maguk után. Ilyen égi kígyón érkezett a Földre Asztarté, a Vénusz istennője is.
Példákat persze lehetne még sorolni, de a jel egyszerűsége miatt minden találgatás csak annyiban megfelelő, amennyire hiszünk benne. Nyilván mást jelentett az egyszerű emberek számára, és mást a történelem előtti mágusoknak, kik átadták titkaikat Egyiptom vagy Kelet papjainak... Nagyjából ez a véleményem a csigavonalak ábráiról...
Mikor a vénusziak elmenekültek bolygójukról, néhány növényüket és állatukat magukkal vitték....hisz mi is így tennénk. Charroux említi, hogy olyan állatok csontvázait lelték, melyek a mi atmoszféránkban életképtelenek, Garcia Beltran a világító cuyók esetét említi. Néhány haszonnövény vagy kábító hatású gomba (szóma-haóma) esetében valóban nem találjuk földi eredetüket, s a hagyományok égi eredetről beszélnek, hogy azok az Édenkertből lettek a Földre hozva. Oggotemeli dogon főpap kijelentette a francia antropológusoknak, hogy mikor az istenük, Nommo leszállt a földre, olyan növények palántáit is magával hozta, melyek az égi mezőkön teremtek.
Na, akkor a RÓZSA! Ahogy én látom, mert ilyenről máshol, bármilyen nyelven sem olvashattok.
A mágikus és asztrológiai tanok a rózsát a Vénuszhoz kapcsolták. A rózsa a régi időktől fogva titkos társaságok emblémája (mint a rózsakeresztesek). Már a neve is összefonódott a titokkal, ahogy a latin kifejezés mondja sub rosa, azaz "rózsa alatt" (titokban). Ezért festették a római tanácstermek mennyezetére. Cupido egy rózsát adott a hallgatás istenének, Harpokratésznek, hogy ne árulja el Venus titkait. Keresztény misztikában a végcélt, a tökéletesség elérését jelenti. A mesék titkos virága, mely megszúrja az avatatlan kezet. A tövis által kifolyó vér, áldozat és jel a beavatás számára. A szabadkőműves testvér sírjába is három rózsát tettek. Szent János ünnepén a páholyt három különböző színű rózsával díszítették. Gilgames egy rózsához hasonló virágot keres, mely megfiatalítja, s ami az Apszúban terem. Védi Csipkerózsika kastélyát. Csipkerózsika szép meséje nagyon régi eredetű. Már a 14. században feljegyezték olasz és francia változatát. A francia változatban a herceg neve Perceforêt, az olaszban az „Öröm fivére”, míg a hősnő, a „Kellem nővére”. Csipkerózsikát 15. születésnapján a tizenharmadik boszorkány megátkozta, és a lány száz évre „álomba merült”. A kastélya körül rózsák nőttek, betakarva azt. Ezen kellett áthatolnia a hercegnek. Utalhatunk a Perceforêt név hasonlóságára a Grál-kereső Percevallal. Hérodotosz azt beszéli, hogy Midasz király csodálatos rózsakertjében hatvan szirmú rózsák is voltak.
Rózsa összefügg a kereséssel és az útmutatással, a világ égtájainak „szélrózsa” alakot adnak, s ez szerepel a régi térképeken és iránytűkön. A meridián vonalát, azaz a fő délkört pedig rózsavonalnak nevezik.
Továbbá azt gondolom, hogy a Vénuszról került az iráni fennsíkra a rózsa, ahová Anahita és társai hozták . Az örmények Asztegik (Anahit, „kis csillag”) istennő –a Vénusz gyönyörű megszemélyesítőjének- ünnepén a templomaiban rózsákat ajánlottak. Ez Aphrodité szent virága. Ízisz, Venus, Visnu, Éósz, Adonisz vagy Szapphó szimbóluma. A rodoszi drachma egyik oldalán Héliosz titán képe, míg a másikon egy rózsa volt ábrázolva (Rodosznak is a rózsa volt a címere, görögül: rhodon). Akár az istennői, úgy a rózsa jelentése a nőiesség és a szeretet (jól gondolja Nolanus, hogy a Vénusz misztériumaiba több út vezet...). A középkori katolikusoknál a vörös rózsa Mária jele volt. Germánoknál a tündérek, gnómok és törpék birtokolják. Éva az Éden kertjében egy fehér rózsát csókolt meg...
De mi kellene még, hogy elhiggyétek: a rózsa nem földi eredetű növény, egy "istennő" hozta vénuszi kertjéből, melyet később "tűzözön" nyelt el...
Persze, igazad van, hiszen nehezen is lehetne ilyen téren összemérni Dantét Homérosszal. Én is csak a tekintetben tettem, hogy Homérosz hozzáfért Egyiptomban a legrégibb anyagokhoz, melyeket láncszemet jelentettek egy korábbi, teljesen ismeretlen civilizációhoz. Ez az út már Dante előtt zárva volt.
Vénusz holdjáról: Kepler egy holdat feltételezett a Vénusz mellett. A 18. század csillagászai sorra jelentették, hogy látni vélték a Vénusz kísérőjét (Cassini, Short, Montaigne, Fontana, Rodkier, Horrebow, Montbaron, Scheuten, Smyth). Baudin még a kísérő hold átmérőjét is kiszámította, ami szerinte 640 km . Elsőként aztán Hell Miksa bécsi csillagász mutatta ki, hogy a fénypont a bolygó erős fényének törése és tükröződése a távcsövek lencséin.
Nemcsak neked tűnt fel a Vénusz holdjairól szóló fura hagyományok, hisz már önmagában is különös, hogy a Vénusznak nincsenek holdjai, mint a többi bolygónak. R. Charroux pld. az emberiség őshagyományaira utalva, arról beszélt, hogy azok szerint a Vénusznak valamikor egy vagy több holdja is lehetett. Viszont továbbmenve ezen, azt mondja, hogy ezek a "fantomholdak" nem-e lehettek inkább az egykori vénusziak óriási repülőszerkezetei, amelyet a hagyományok hatalmas, aranyként csillogó égben lebegő városként is leírtak. A vénusziak "kénytelenek voltak ezeken elhagyni fenyegetett bolygójukat és a Földre menekülni" (1963).
Hogy a Vénusz egykor lakott volt, egyáltalán nem fantazmagória vagy áltudomány, hiszen ugyanolyan lehetősége volt, mint a Földnek, és ha ennek a fényében nézzük az őstörténelmet és a hagyományokat, azt hiszem rengeteg kérdést megvilágít. Mikor a tudósok ezt képtelenek lehetőségként is akár feltételezni, úgy nem mi vagyunk az áltudósok, hanem ők. Egyszer ennek igaza be fog bizonyosodni, de lehet erre több 100-200 évet is várni kell. Hiszen óriási nehézségekbe ütközik, hogy bármiféle módon mi kutassunk a Vénuszon...
H. P. Blavatsky 1888-ban adta ki angolul a "TITKOS TANÍTÁS" c. kétkötetes munkáját. Blavatsky óriási idézethalmazt vonultatott fel könyvében, amit sajátos magyarázatokkal látott el, és ezek igen magas fokú tudást mutatnak az ősi hagyományok terén. Ebből vettem néhány Vénuszra vonatkozó részt, mely főleg azért is érdekes, mert sokat nem foglalkozik a modern csillagászok váltakozó álláspontjával, hanem a hagyományokból merít... de vegyük az is figyelembe, hogy ezeket a szavakat 130-140 éve írták...
"A Vénusz a legokkultabb a leghatalmasabb és a legtitokzatosabb valamennyi bolygó között; befolyása a Földünkre és hozzánk való kapcsolata a legerősebb. Az ezoterikus brahmanizmusban Vénusz vagy Shukra – különben férfi istenség – Bhrigu fia, a Prajapati-k egyike, védikus bölcs, s ő a Daitya-Guru, vagy pap-tanítója az ősi óriásoknak. A Purana-kban levő Shukra-ról szóló teljes történet a Harmadik és a Negyedik Fajra vonatkozik."
"Pythagoras Shukra-Vénuszt Sol alter-nek, azaz a „másik Nap”-nak nevezi. A „Nap hét Palotája” közül a keresztény és zsidó Kabbalában a Lucifer-Vénuszé a harmadik, a Zohar Samael hajlékának nevezi. Az okkult tanítás szerint ez a bolygó a Föld őse, valamint spirituális prototípusa. Ezért mondják, hogy Shukra (Vénusz-Lucifer) kocsiját „földszülötte lovak” Ogdoad-ja húzza, míg a többi bolygó szekereinek paripái másfélék. A Földön minden elkövetett bűnt megéreznek az Ushanák, a Shukrák. A Daityák Gu-ruja a Föld és az emberek Védőszelleme. A Föld a Shukrán levő minden változást megérez és visszatükröz... Minthogy Vénusznak nincs holdja, allegorikus értelemben azt szokták mondani, hogy Asphujit (ez a „bolygó”) adoptálta a Földet, a Hold sarjadékát, s hogy a Föld „nagyobb lett szülőjénél, s sok gondot okozott” – ez utalás a kettő közötti kapcsolatra. A Shukra16 (bolygó) uralkodója annyira megszerette adoptált gyermekét, hogy mint Ushanas reinkarnálódott nála, s tökéletes törvényeket alkotott számára, amiket a későbbi korok semmibe vettek és elvetettek. "
"Vénusz vagy Lucifer – másként Shukra és Ushanas – mint bolygó, a mi Földünk fényhordozója, úgy fizikai, mint misztikus értelemben. A keresztények a korai időkben mindezt jól tudták, hiszen egyik legkorábbi római pápájukat főpapi néven Lucifernek hívták. Minden világnak megvan a szülő csillaga és a testvér bolygója. Ezek szerint a Föld a Vénusz adoptált gyermeke és fiatalabb testvére, de lakói a saját fajtája béliek… Minden érző, tökéletes lény (teljes hetességű ember vagy magasabb lény) kezdettől fogva olyan formákkal és szervezettel van ellátva, amelyek teljesen összhangban vannak az általuk lakott bolygó természetével és állapotával."
"De az antik világban és a valóságban is, Lucifernek vagy Luciferusnak hívták azt az Angyali Entitást, aki éppen úgy kezelője az igazság világosságának, mint a reggelenként felkelő napnak. A Pistis Sophia, a nagy valentiniánus Biblia azt tanítja, hogy a három Hármas Erő Τριδυνάμεις Szent Neveiből kiáradó három Erő egyike, a Sophia (a leg¬műveltebb gnosztikusok szerint a Szentlélek) a Vénusz vagy Lucifer bolygóban székel."
„Jehovah” legjobb aspektusában Binah, „a Felső közvetítő Anya, a Nagy Tenger vagy Szent Lélek”, ennélfogva inkább Máriával, Jézus anyjával rokonértelmű, mint az Atyjával; mivel ez az „Anya a latin Mare; a tenger, ő itt egyszersmind Vénusz is, a Stella del Mare, vagyis a Tenger Csillaga”.
A Frigyláda kapcsán írja egy korábbi könyvében, az "Isis Unveiled"-ben (1877):
"Az Ark (szekrény vagy bárka), amely a Föld benépesítéséhez szükséges minden élő dolog csíráját hordta magában, az élet fennmaradását és a szellemnek az anyag feletti uralmát jelenti az egymással ellentétes természeti erők konfliktusában. A nyugati rítus asztro-teozófus térképén a Bárka a köldöknek felel meg, s a baloldalon helyezkedik el, a női (a hold) oldalon. Szimbólumainak egyike a Salamon-templom bal oszlopa, a Boaz. A köldök (umbilicus) a placentán keresztül kapcsolódik a tartályhoz, amelyben a faj embriói meg¬érnek. A Bárka (Ark) a hinduk szent Argha-ja, s könnyen következtethetünk arra, hogy milyen kapcsolatban van Noé bárkájával, ha meghalljuk, hogy az Argha egy hosszúkás edény volt, amelyet a főpapok szent kehelyként használtak Isis, Astarte és Vénusz – Afrodité tiszteletében, akik mind a természet vagy anyag teremtő erőinek istennői voltak, s így szimbolikusan az összes élőlény csíráit tartalmazó Bárkát jelentették."
"Dante már nem lehetett olyan beavatott, mint Homérosz, de nyilván adeptus volt...hogy Dante valóban búvárolta a régi forrásokat, s nyilván nagyon jó következtetései is voltak, és sok mindent műveibe rejtve használt csak fel..." Az az igazság erre nem is gondoltam Dante kapcsán még eddig, de az Ödüsszeusz epizód epizód eléggé gyanús. Én azt gondolom, Dante elsődleges szempontjai azonban nem ezek voltak, hanem a Fedeli d'Amore beavatási útjának művelése, tehát nem lehet összemérni mondjuk ebből a szempontból Homérosszal. Ez egy egészen konkrét misztérium, avagy beavatási út és metodika volt, aminek a középpontjában az 'elragadtatott szerelem' állt. Ehhez egészen szubtilis (szublimált!) lelki és szellemi állapotok tartoztak, amit persze elég nehéz megérteni korunkban, ami szinte csak a közönséges, az individuális, vagy a szentimentális szerelmet ismeri, a középkori forrásokból azonban szolgálnak efelől bizonyos információkkal. A kép persze árnyalt, úgy tűnik nem csupán egy út vezetett 'Vénusz birodalmába'. Ez a beavatási vonal, úgy tűnik, jelen volt az egész késő középkor folyamán, a Trubadúroktól Brúnóig, utána pedig jellegében fel-felbukkan még, különböző mértékben töredékesen vagy torzítottan itt-ott, mint pl. Swedenborg, Blake, Nerval, a Preraffeliták, de szegről-végről a Golden Dawn-nak és Jungnak is nem kevés köze lehetett ehhez. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy persze az itt felsorolt személyek és csoportok nagyban heterogének, és úgy hiszem, hogy az eredeti vonal az középkor múltával, mint sok minden más, kihalt, vagy felszívódott. Ez persze csak a kép egy szelete, vagy ha úgy tetszik, egy vetülete, vagy értelmezési síkja; (a tiéd megint egy másféle). Hogy honnan eredhetett ez a vonal, azt nehéz lenne megmondani, a fő vonulat talán, a rózsa szimbólumával együtt, Perzsia felől érkezhetett, persze valószínűleg az Európában autochtón kelta, germán és római maradványokkal keveredett, és ki tudja milyen mértékben, de görög és egyiptomi vonulatokat is hordozhattak.
"hiszen éppen a hüperboreuszi ősapák, az első tanítók végzetét közli, ami legalább annyira nyugati hagyomány is, s hogy ők nem haltak meg, hanem hibernált állapotban "alusznak"..." Sőt ez valószínűleg megint csak földgolyószerte ismert hagyomány a hegyekben alvó hősökről vagy leledző tárgyakról; másrészt ugye ismerünk nyugtalanító legendákat a föld belsejében 'megkötözött' démoni lényekről...
Itt említeném meg, hogy pl. Tannhauser is a Venusberg lakója, ahol Vénusz Istennő egész udvartartása él a hegyben elzárva, nem zavartatván a külvilág káoszától; de Lohengrinről, a hattyúlovagról (Parcifal fia) is mondják, hogy a Vénusz-hegyről érkezik. Egy languedoci legenda szerint pedig Esclarmonde, a Grált őrző 'főpapnő' Montségur eleste után a Grált egy kettényíló hegy belsejébe rejtette, maga pedig galamb képében Keletre repült...
Más: A Vénusz bolygóval kapcsolatban szöget ütött valami a fejembe. Már említettem, hogy voltak furcsa észlelések egy Vénusz holddal kapcsolatban az elmúlt évszázadokban, és ennek a Neith illetve Asenath nevet adták (hogy ezek mik lehettek, homály fedi). Namost, némely tudós valóban úgy véli, hogy valaha (igaz nagyon-nagyon régen) lehetett a Vénusznak holdja, méghozzá több is. (A wikipédián van erről néhány szó, forrásmegjelölésekkel: http://www.scientificamerican.com/article.cfm?id=double-impact-may-explain&ref=sciam , http://www.skyandtelescope.com/news/home/4353026.html) A sztori lényege az, hogy ezek a Vénusz holdak becsapódási eseményekben születhettek, és spirálisan közeledve lassan, maguk is becsapódtak a bolygóba (részletesebben ld. a fentebbi oldalakat). Nem tudom, találkoztál-e az excentrikus Hans Hörbiger elméleteivel, de az ő egyik fixa ideája is valami egészen hasonló, csak ugye a Földdel kapcsolatban; és itt lép be a Te elméleted (hogy valójában sok legenda nem is a Földről regél) :-) Persze ez így együtt meglehetősen fantasztikus elképzelés, de hát elfér a többi mellett a polcon.
"A kutatók figyelmét olyannyira elvonja az építéshez használt kövek súlya, hogy hajlamosak átsiklani két jelentős probléma felett. "Honnan tudták az egyiptomiak, hogy hova tegyék pontosan az óriás építőkockákat? Hogyan volt képes a főépítész közölni nagy pontosságú és részletességű terveit egy tízezres létszámú munkaerővel?" - tette fel a kérdést Ole J. Bryn, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem (NTNU) építész professzora, amikor az egyetem építészeti és képzőművészeti karán elkezdte tanulmányozni Hufu fáraó nagy piramisát."
"Akárcsak a későbbi misztikumban: Szűz Mária...! Miért érzem azt, hogy a vallások, kultuszok, mítoszok, misztikák megalkotásakor illetve újra alkotásakor a háttérben mindig állt egy szakrális bölcs, aki titkon és körmönfontan úgy orientálta a kurrens hatalmat, hogy akaratlanul átmentsen egy mélyebb kozmikus tudást egy misztikus, univerzális ős igazságot..?" Talán azért, mert valóban erre utalnak a közvetett, és a közvetlen jelek. Aztán az egészet azzal fűszerezték, hogy több ilyen csoport is kialakult, akik néha egymással, néha egymás ellenében dolgoztak, de mindig felhasználták, átértelmezték és újabb jelentésrétegekkel bővítették a meglevő hagyományt és szimbólumrendszert.
A zsidókeresztény kultúrában szocializálódott nyugati ember hajlamos szemellenzőt viselni, és csak a saját kultúráját látni, ha azonban levesszük ezt a pszichés szűrőt, akkor rögtön észrevesszük, hogy a bibliai történetek és szimbólumok nem 2000, nem 4000, de még régebbre nyúlnak vissza. Pl. a szűzen szülés szimbóluma tulajdonképpen tértől és időtől egészen független (tértől és időtől csupán az esetlegességek függenek) jelen vannak, akár Egyiptomot, akár Görögországot, akár Indiát vagy a Keltákat nézzük, és bizony egynéhány helyen sokkal inkább beleláthatunk ennek ezoterikus értelmébe, mint a keresztény kultúrkörben. Nem is ragozom ezt tovább, hiszen a történettudomány, az összehasonlító vallástörténet és a szövegkritika már rámutatott, hogy az egész zsidó-keresztény kultúra 'hozott anyagból' dolgozott, amit meg nem hozott, nos, az metafizikailag egészen kétséges állagú. Ezzel persze nem akarom a kereszténység érdemeit elvitatni (némely téren), csak jobb tisztán látni ez ügyben. (egyébként a Szűz Mária tisztelet egészen késő invenció a kereszténységben is, és ugye épp a templomos regulát megalkotó Szent Bernáthoz köthető, hm, mindig ezek a zavarba ejtő összefüggések. A Szeplőtelen fogantatás dogmája pedig egyenesen modern intézmény, bár ugye egy régebbi hagyományt erősített meg.)
Most egy kicsit elszakadok ettől, és Schenouda figyelmébe (is) ajánlok némely összefüggést az ősi kultúrák között, ami paradox módon arra mutat rá, hogy a nagy ókori civilizációk hajnalán, vagy inkább még azelőtt, egy létezett egy 'globális civilizáció', legalábbis a szimbólumok tekintetében (és valószínűleg a 'vallás' tekintetében is, de hát amikor i.e. 4000-ről beszélünk, leginkább csak az archeológiára hagyatkozhatunk). Akárhogy is álljon a dolog, az egybeesések túl messzemenőek ahhoz, hogy véletlennek vagy a 'kollektív tudatalatti', vagy egyéb 'pszichikus' terület megjelenéséhez rendeljük őket, és occam beretvája szerint még mindig az a legegyszerűbb magyarázat, ha globálisan megjelenő civilizátorok művének tudjuk be a dolgot (vagy feltételezzük, hogy ezek a 'barbárok', akik még a kereket is csak szórványosan ismerték, ez idő tájt masszív népvándorlást folytattak Egyiptomtól Európán át Kínáig és tovább Óceániáig és Amerikáig, vagy képesek voltak ilyen körülmények között a távolsági kereskedelem által 'egymásra kényszeríteni' a szakrális szimbólumaikat)
Elöljáróban annyit, hogy a bemutatott leleteket mind az i.e. 3100-5000 körüli periódusra datálják.
Első két képünk predinasztikus Egyiptomból való, Nagada-kultúra (innen sajnos csak szorványos töredékek maradtak):
A következő edények Görögország területéről valók, sorrendben:
1. Sesklo kultúra 2. Cycladic periódus 3. szintén neolit kori (talán cycladic) 4. Dimini Sesklo és Dimini már ismerős lehet, Schenouda is 'ásatott' már ott A Copaisz tó kapcsán.
Ez sokak számára meglepő lehet, akik nem ismerősek annyira az archeológia világában, ugyanis ezek a neolitkori Kárpát és Duna medence tájékáról valóak: 1. Cucuteni kultúra, vázlatrajz 2. Cucuteni kultúra szintén (innen egészen sok anyag került elő) 3. Cucuteni, rekonstrukció 4. Oltszem-Erősd kultúra (Cucuteni közvetlen rokona, vagy azonos). Ez egyébként a Székely Nemzeti Múzeum(http://www.sznm.ro/sznm.php?o=regeszet)-ban található, ahol van egy kis kiállítás tucatnyi neolit edénnyel.
Nyugat-Kína (Tarim-medencétől keletre), Majiayao és Yangshao kultúra, innen gazdag leletanyag került elő. 1-3. Majiayao kultúra 4-5. Yangshao kultúra
Mindez persze a nagyon-nagyon csupán a jéghegy csúcsa. Azért citáltam be ide ezeket, mert így kissé érthetőbbé válik érdeklődésem bizonyos szimbólumok iránt. Rekonstruálható egy szimbólum és összefüggés készlet, aminek szerves része a spirál, háromszög, a különböző többszörös koncentrikus, lineáris, cikk-cakk vonalas alakzatok, a háló, és ehhez kapcsolódóan kimondottan a sakktábla mintázat; a metsző koncentrikus körök és az ezekből kialakuló mandorla alakzat, stb.
Ikonografikus figuratív elemkészletéhez (ezeket most nem akartam még becitálni) tartozik a szív, kígyó, madár és a hal alakzat (amit érdekes módon a kereszténység talál fel 'állítólag' 2000 év múlva...), és persze sok egyéb más is. Érdemes észben tartani, hogy az archaikus ember nem csak úgy hasra ütés szerűen 'rajzolgatott', hanem legszentebb vallási és metafizikai szimbólumait véste fába, kőbe, agyagba; ami már akkor is fennmaradt a néphagyományban, amikor ezek eredeti értelme egészen elveszett, és képes volt így kitartani egészen napjainkig is.
Hely hiányában ide nem citáltam be az óceániai és amerikai párhuzamokat, de ilyeneket találhat a kedves érdeklődő pl. a Hamlet Malmában is egyet-kettőt.
Dante már nem lehetett olyan beavatott, mint Homérosz, de nyilván adeptus volt (t.i. éppen ezen információk és tudás a korral nem hogy nőtt, hanem fokozatosan elvesztődött). Amúgy teljesen igazad van vele kapcsolatban. Valahogy korábban is eszembe jutott már, főleg hogy milyen forrásokból szoktál idézni, hogy miért nem hoztad elő még Dantét...? De végül elő jött ő is....
Még annyit, hogy Dante valóban búvárolta a régi forrásokat, s nyilván nagyon jó következtetései is voltak, és sok mindent műveibe rejtve használt csak fel. Pld. egy helyt írt -azt hiszem- azokról a járművekről, melyekkel a föld alatti királyságokban közlekednek. Csak évszázadokkal később olvastam hasonlóról Ferdinand Ossendowski lengyel utazó egyik könyvében, ahol a Távol-Keleten szerzett értesüléseit írta le Agartháról, a föld alatti birodalomról.
Homérosz és Dante... De, jó, hogy együtt említetted őket, hisz Dante ismerte Homérosz titkát, tudta, hogy Odüsszeusz az Atlanti-óceánon hajózott. De ott van megdöbbentő leírása Lucifer (Belzebub) sírjáról, amit állítólag keleti forrásból szerzett (Guenon), de ebben nem hiszek, hiszen éppen a hüperboreuszi ősapák, az első tanítók végzetét közli, ami legalább annyira nyugati hagyomány is, s hogy ők nem haltak meg, hanem hibernált állapotban "alusznak"...
Abban is igazad van a Hold és a Vénusz két fázist képvisel, ezt sosem vitattam, de ez csak a mi "emberi" megfeleltetésünk, ahogy őseink képzelték, hagyományozták. Mert a vénuszi anya, a Nagy Istennő -szinte törvényszerűen- kapcsolatban állt a termékenységgel, ez utóbbi meg a Holddal, hiszen a Holdnak valóban jelentős hatása van a földi életre, amit itt nem is kell ecseteljek. Csak éppen a leplet lerántva mondom, amit már mi tudunk, hogy a Holdról soha nem jött ide senki, viszont a Vénuszon, nem is olyan régen, csak pár ezer éve még élet volt...
Kösz a történetet Nolanus, talán olvastam is valamit már erről, de igazából már nem emlékszem, mert a kabirok kapcsán csak érintőlegesen szándékoztam belemenni a germán és kelta legendáriumba, hiszen az tele van mindenféle törpékkel, akik rendszerint rondák, gonoszak (bár nem mindig), varázslók vagy kovácsok... Hiszen pld. ez a mese is egészen más megközelítése egy egykori törpefaj jelenlétének. Sőt, ezekben a mesékben egészen más perspektívából látjuk őket, mint ahogy a görög forrásokból megismerjük a telkhineket, kabirokat és kuréteszeket. Karl Wolff a "Dolomitensagen"-ben nagyon sok ilyen alpoki legendát, mesét leír az egykor itt létező tündérkirályságokról. Gondolom ezek vittek olyan utakra néhány szerzőt, hogy Bern mellett van egy föld alatti titkos királyság lejárata.
Viszont Laurin története mindenképpen érdekes, hiszen az Alpokban még találtak is a hegyekben olyan járatokat, melyeket törpe nagyságú embereknek kellett kivájniuk, úgyhogy még alapja is volt ezeknek a mesének...
A Laurin barlangja előtt "csodálatos szépségű rózsakert" volt. Gondolom szándékosan nem kerülted ezt a részt. A rózsát sokan perzsa alkimisták nemesítési eredményének tartják. De mit gondolsz Nolanus, miért volt ekkora jelentősége a rózsának, rózsakertnek...??? Én magam is gondolkodtam ezen, hisz az ókortól napjainkig vonul, de magyarázatra aligha lel, hisz már Szilénoszt, a kis szatírt is Midasz király rózsakertjében fogták el, s így megy tovább a "sub rosa"-n át a rózsakeresztesekig... Ja, és mi köze a Vénuszhoz...?
A kristályok és a drágakövek mindenképpen fontos részét képezik az 'ősi technológiának', de ez előtt is sajnos épp olyan értetlenül állunk tudományos tekintetben, mint a régiek mágiája vagy asztrológiája előtt. 'I want to belive' tartja a szállóigévé vált mondás, de ehhez azt kell feltételeznünk, hogy létezik a valóságnak egy olyan terrénuma, ami a modern tudomány számára teljesen elzárt; és a forrásaink ez ügyben csak a mesék, mítoszok, és a régiek kisilabizálhatatlan alkímiai receptjei. Az indiai alkímiában pl. igen nagy szerepe van a drágaköveknek, illetve ezek 'oldott' állapotban való felhasználásának. A drágakövek hatásairól persze szinte földgolyószerte egyöntetűen nyilatkoznak a források, de ezeknek részleteit csak ritkán közlik, szóval leginkább, mint azt már megszokhattuk, egy hajdanvolt tudás legendákba és mesékbe rejtjelezett foszlányait szedegethetjük össze, amiknek konkrétumok szintjén nem nagyon látjuk kézzelfogható bizonyítékait (leszámítva persze az ezoterikus zsib-és teleshop árusainak magnetikus energetizáló és egyéb bigyóit, amik leginkább ezek pénztárcájára gyakorolnak jótékony hatást).
Mindenesetre Wolfram is vissza-vissza tér ahhoz a toposzhoz, hogy a régiek nagy bölcsei mind a lapis nagy tudorai is voltak, Héraklész, Nagy Sándor meg Pitagórasz; ami ha legendás értesülés is, mindenképpen jelez valamit. Sok helyen előkerülnek persze a drágakövek, eltekintve magától a Gráltól, A Schastel Marveile-ben Clinschor drágaköves halálszobája, stb.:
(oldalon keresztül sorolja a különböző drágaköveket, majd:) "Voltak köztük kedvet sugárzók, szerencseigézők, orvosságok. Aki értett titkukhoz, tudhatta, melyik mit hoz. Nagy erejükkel élhetett. Használt ilyen eszközöket a Grál-közösség, Anfortast éltetnék."
Feirefizről: "Két segítő volt a pogánnyal: szerelmén ereje töltekezett, és sarkallták a drágakövek. titkos sugárzásukkal." Lévén Feirefiz lovagi öltözete, akárcsak Lauriné, drágakövekkel volt roskatag kiverve; és 'szalamandrák a tűzben szőtték' amiből sejthető, hogy alkimista produktum volt, mint ahogy pajzsa is; de hát a Parzifal minden jelentős 'furcsaságán' való merengéssel köteteket lehetne megtölteni.
"akihez a szűziesség társul (és paradox módon az anyaság is), gyakran nevezik őt 'rideg szívűnek' vagy egyenesen frigidnek, mert nem állhatta sem a 'kérőit', sem pedig ha papnője sértett a szüzesség ellen."
Akárcsak a későbbi misztikumban: Szűz Mária...! Miért érzem azt, hogy a vallások, kultuszok, mítoszok, misztikák megalkotásakor illetve újra alkotásakor a háttérben mindig állt egy szakrális bölcs, aki titkon és körmönfontan úgy orientálta a kurrens hatalmat, hogy akaratlanul átmentsen egy mélyebb kozmikus tudást egy misztikus, univerzális ős igazságot..?
Lehetséges, hogy az egész planétán évezredek óta UGYANAZ a tudás, egyetlen igazság van újra és újra belekódolva minden misztikába, mitológiába és hagyományba?
"Én azt gondolom, hogy volt a prehisztorikus időkben egy különös kaland, mikor a Vénuszról ideérkezett egy "gyönyörű nő", akit bizarr testalkatú lények kísértek. Ezt az emberi hiedelem és mondavilág különbözőképpen és nehezen bírta csak feldolgozni." A Parzifalban is meglehetősen mókás, hogy a csodás Grál, Grálszüzek meg a Grálkirály követe két ronda gnóm, a Malcreature és Cundrie, ők ismerik az oda vezető utat, és tartják kifelé a kapcsolatot a Grál birodalmából. A kelta-walesi hagyományban ott van Ceridwen istennő/boszorkány/papnő a 'törpe' szolgálójával, Gwionnal, aki 'véletlenül' elcseni az elixirt mágikus üstből, amit egyébként a rettentően csúf fiának készített mintegy ellentételezésül; a történet csattanójaként pedig megszületik Taliesin, a világszép s híres kelta bárd...
"A Holdnak a termékenységgel kapcsolatos befolyása miatt a nagy Istennőt rendszerint a Holddal hozták kapcsolatba. Pedig ha a legrégibb forrásokat vizsgáljuk ezen istennő valójában mindenhol vénuszi..." A kettő úgy tűnik összefügg, tulajdonképpen két fázist képvisel. Az első a Holdistennő, Diana, akihez a szűziesség társul (és paradox módon az anyaság is), gyakran nevezik őt 'rideg szívűnek' vagy egyenesen frigidnek, mert nem állhatta sem a 'kérőit', sem pedig ha papnője sértett a szüzesség ellen...ezekből általában 'nagy bajok' származtak, pl. Actaeon esete, vagy Michael Maiernál is, hogy járt szegény Hippomenes és Atalanta, akik Cybele szentélyében szerelmeskedtek (persze itt furmányos álkémiai dolgokkal állunk szemben). Vénusz tulajdonképpen egy második fázist képvisel, amikor a szűz papnő elhagyja Diana birodalmát, és lovagjával Vénuszéba lép át. A Hypnerotomachiában nagyon szépen lekövethető ez, ahol is alig rejtett módon e rítus középpontjában éppen egy Grál áll (annyiban rejtett, hogy épp csak nem írja oda, hogy ez a Grál). "siderum regina bicornis, audi, Luna, puellas."
Ez az egész persze nagyon hasonlít Rómában a Vesta-szüzek intézményére, akik a kincset érő Szakrális Tűz és szüzességük mellet, úgy tűnik, más kincseket is őriztek, például a Palladiónt. A Hypnerotomachia jellegéből én arra következtetek, hogy a Vesta-szüzek kollégiuma kapcsolatban állhatott a másik, az Építészek kollégiumával. És persze Vergilius, aki Aineásszal Latinumba hozatja e tárgyat (meg persze a vérvonalát), akit a középkorban még nagy mágus hírében állott, s akit Dante is vezetőjéül tesz meg, azt hiszem kétség nincs, hogy ő is legalább olyan beavatott lehetett, mint Homérosz. (És mint maga Dante, aki szintén Vénusz beavatottja volt. Vagyis bocsánat, a fiáé, Ámoré)
Furcsa egybeesés, hogy nem sokkal miután a kereszténység felvételével hivatalosan is kioltják a Szent Tüzet, jönnek a Vizigótok és kifosztják Rómát (a pogány templomokban rabolhattak), vajon magukkal vitték-e a Palladiónt Ibériába és Aquitániába? Ahol is szépen, fokozatosan, egy a rómaitól egészen különböző keresztény kultúra épült fel Róma csizmája alatt, de ez már egy másik történet.
"...eljut Kirké szigetére sűrű tölgyeserdőn kell áthatolni Kirké házához-szentélyéhez, aki szövőszéke mellett ül. A beavatott Vergilius „járatlan-sürü berket” mond Kirké szigetén (Aen. VII, 11), de eredetiben az "inaccessos" (megközelíthetetlen) szót használja. Ez őrzi Circé „büszke lakását”. De írtam már korábban, hogy a Csipkerózsika (Zellandine) ősrégi francia meséjében Perceforêt herceg átverekszi magát a kastélyt benövő rózsákon." A sűrű, sötét erdő valóban rendkívül potens beavatási szimbólum. A legismertebb talán Danténál, de a Hypnerotomachiában is a hős kalandja elején egy rettentő erdőn kell átvágnia magát (a 'Hyrcenai Erdő', szimbolikusan, amely a vad sötétség szimbóluma volt a rómaiak számára). És persze ott van Actaeon is, aki a sűrű erdőbe tévedvén jut el Artemisz és a nimfái fürdőhelyéhez, és ismerten rossz véget ér. Vagy sem, mert Giordano Bruno egészen másképp értelmezi ezt, mint szokásos: szerinte itt Actaeon beavatást nyert az Istennő legmagasabb misztériumába, persze eközben el kellett szenvednie a beavatási halált.
"Homrosz elég világosan odavetette Kirké szigetéről: "Majd mikor Ókeanosz sebes áradatát odahagyta bárkánk, szélesutú tenger vizein tovasiklott Aiaié szigetéhez; a házát tartja a Hajnal [Éósz] ott, meg a tánctereit, s a Nap onnan lép föl az égre". Egyszerűbben a kis atlanti szigeten volt a Vénusz istennőjének szentélye, misztériumainak színtere, s az ő papnője volt Kirké...." Igen, ez a másik állandó téma a Hajnal állandó megidézése, állandó vesszőparipám, a Hypnerotomachia is ezzel veszi kezdetét:
"PHOEBUS EMELKEDETT FEL AZ ÓCEÁN HABJAIBÓL, mely órában Matuta Leucothea homlokát a fényesség elborítá. A szekere alatt süvítve perdülő kerekek sem látszottak még, mikor ő maga már annak idejében feltűnt repülő paripáival az élen, Pyrois elsőnek, majd Aeos is, hogy lányának sápadt fogatát színezze rózsák skarlátvörösével, és hogy késlekedés nélkül eredjen nyomába. Göndör hajából már javában szórta sugarát szikrázón a nyugtalan hullámok hátán. Eljutván erre a pontra, vele szemben a szarvatlan Cynthia nyugodott le, űzvén kocsijának táltos paripáit, egy fehér, s egy sötét szín öszvért. A messzi horizonthoz elérvén, mi az ég gömbjét két fele osztja, magát megadón visszavonult, hogy elmeneküljék az új virradat érkeztét hirdető csillag elől. A Ripheus hegységet felolvasztó szakát járta az év; a fagyos és dermesztő Eurus sem fújt oly hidegen lankái felett, mint ahogy az télvíz idején szokása, hogy reszketnek belé a gyönge ágak és felbolydulnak a hullámzó bokrok, a szikár nádszálak s a hajladozó ciprusfák, háborgatván a ruganyos füzeket, felrázván bágyatag, szomorú társaikat, és a földhöz lapulnak a törékeny fenyők is, megtörvén a szilaj Taurus szarvai alatt. Amiképp a kérkedő Orion sem járt már a Bika marját ékesítő hét síró nővér nyomában.
Ezen órán a tündöklő virágok még nem félték Hyperion közeledő gyermekének félelmetes hevét, és a zöldellő mezők Aurora friss könnyeitől voltak harmattal teltek." (Poliphilo eztán megkezdi 'belső utazását' a Vénuszi Birodalomban)
Kicsivel több, mint száz év múlva, a hírhedt Rózsakeresztes manifesztumban, a Fama Fraternitatis-ban kicsivel egyértelműbb módon ezt olvashatjuk:
"Az áldott Hajnal eztán kezd már feltűnni, aki (miután a Szaturnusz Éje elmúlott) Fényességével teljességgel kioltja a Hold ragyogását, vagy a Mennyei Bölcsesség kis Szikráit, ami ezidáig az ember birtokában maradt, és ő a kedves Phebus Hírnöke, aki tiszta és szikrázó Sugaraival elhozza a sok tiszta szívű által oly rég áhított áldott Nappalt; és a Nappal fényében ismerszik meg igazán, és lesz majd látható az isteni Bölcsesség összes mennyei Kincse, mint ahogy a Világ minden rejtett és láthatatlan dolgának Titka, Atyáink Hite, és az ősi Bölcsesség szerint."
A pajkos Vénusz, mindig hátrálásra kényszeríti a sápatag Holdat... Ez tehát az Arany Hajnal titka.
(És persze ne feledjük Aszenát csodás Hajnalfényes látomását sem.)
Igen. Volt már szó korábban itt, az európai, ausztriai, föld alatti, ősi járatrendszerekről - ha jól emlékszem (?) - amelyek ember számára nem igazán járhatók, mert túl alacsony a mennyezetük, tehát nyilvánvalóan vagy nagyon apró termetű lények számára vagy egész más célra készültek. Ezek vajon hozzáférhetők, vizsgálhatók, kutathatók bejárhatók (még ha négykézláb is)? Hol van ez az alagútrendszer pontosan? Lehet tudni?
Laurin történetének több változata létezik, a főbb vonalak azonban azonosak, a szereplők nevei néha változnak. A történet második felének egy változatát Otto Rahn meséli el a Lucifer Udvartartásában (Luzifer's Hofgesind), itt most az első részt próbálom röviden vázolni, talán nem lesz haszontalan, ha már úgy is említetted a különböző 'útonálló' rózsarengetegeket, meg a törpeirtásokat.
A tiroli hegyek közepén élt Laurin, a törpék királya, csodálatos földalatti birodalmában. Aranyat, ezüstöt és mindenféle drágakövet bányászott a népe, Laurin egy emberszem nem látta ékességeket felvonultató kristálypalotában lakott a hegy gyomrában. A barlangok bejárata előtt pedig egy csodálatos szépségű rózskert terült el, amire Laurin nagyon vigyázott. Négy arany kapu zárta el a kertet, de fala nem volt, ehelyett egy selyemfonál volt kifeszítve, ami ha megszakadt, Laurin rögtön értesült róla, és levágta a behatoló kezét-lábát, ha csak ki nem áll vele szemtől-szembe küzdelemre. Bár törpe volt Laurin, ereje mégis hatalmas volt mágikus tárgyaitól övezve. Páncélját gyémántok védték bármilyen kard csapása ellen; volt egy öve, ami tizenkét ember erejével ruházta fel, és egy láthatatlanná tevő köpenye (vagy sisakja).
Történt egyszer, hogy Laurin kinézte magának az egyik közeli hercegnőt, s annak rendje s módja szerint elrabolta, láthatatlanná tevő köpenye segítségével.
A hercegnő bátyja és lovagtársai ezt persze nem hagyták annyiban, és behatoltak Laurin birodalmába. Az egyik lovag letarolta a csodás rózsakertet, mire Laurin nagy haragra gerjedt. Heves küzdelem után Laurint mégiscsak földre kényszerítik, ő azonban becsábítja földalatti birodalmába a lovagokat, ahol is mindőjüket láthatatlanná varázsolta egymás szeme számára. Ott sok-sok törpét találnak az aranytól és drágakövektől roskadozó falak között, törpelányok mulatoztak, és ott volt a hercegnő is (szüzek társaságában), aki fején egy csodálatos koronát viselt, benne egy mágikus ékkővel, aminek sugárzása hatására újból látták egymást a lovagok. Laurin megpróbálta árulásra bírni az egyik lovagot, az azonban nem állt kötélnek. Ekkor a törpekirály varázshatalmánál fogva egyenként megvakította a lovagokat és álmot bocsátott rájuk. A hercegnő azonban egy gyűrű segítségével megszüntette a varázst, a lovagok pedig kardjukhoz nyúltak, és felvették a harcot a törpékkel, akiknek a segítségére sietett néhány óriás is Laurin parancsára. A lovagok azonban győzedelmeskedtek, miután kiirtottak több száz törpét, meg az óriásokat. A rab Laurinnal, a hercegnővel, meg persze jó adag kinccsel visszatértek Bernbe, ahol vásári nevetség tárgyává tették a törpék királyát.
Innen más-más véget érnek a történetek. Az egyik szerint Laurin megszökött, és átkot mondott a rózsakertre, hogy ne láthassa senki se éjjel, se nappal (mert azt gondolta, ez csábította oda lovagokat). Nem gondolt azonban az alkonyra és a pirkadatra (ami sem nem éjjel, sem nem nappal), és ekkor a csodálatos kővé vált rózsaszín rózsakert megjelenik újból és újból a hegyek bércein.
A másik változat szerint rávette a hercegnőt, hogy menjen vissza vele a csodás birodalomba, aki ebbe bele is egyezett, azzal a feltétellel, hogy megbékül a lovagokkal. Laurin így tett, és visszatért arájával birodalmába, újból ültette a rózsákat, és azok újból virágozni kezdenek Májusban (ez a hónap, a vénuszi tavasz, mágikus időszak); a kertet azonban ember fia meg nem tudta találni azóta, bárhogy is keresték.
A történetek a Dietrich von Bern ciklushoz kapcsolódnak, amit egyszer érdemes volna végigbogarászni, mert bőven akadnak érdekes (törpék minden mennyiségben) sőt 'vicces' momentumok, pl amikor az egyik lovag Laurint, a maga ragyogó harci felszerelésében Mihály Arkangyalnak nézi.
Azt hiszem, a Rosa Profunda mindörökké ellenáll majd a megfejtési kísérleteknek; lehetetlennek tartom, hogy valaha is feltárjuk e szimbólum totalitását, legalábbis e világon; amit tehetünk, az az örök közelítés. Dante is a mennyei régiók legmagasabbjában pillantja meg az Égi Rózsát, aminek középpontjában maga a Fények Fénye áll.
Kíváncsi vagyok, tudósaink a 
A hercegnő bátyja és lovagtársai ezt persze nem hagyták annyiban, és behatoltak Laurin birodalmába. Az egyik lovag letarolta a csodás rózsakertet, mire Laurin nagy haragra gerjedt. Heves küzdelem után Laurint mégiscsak földre kényszerítik, ő azonban becsábítja földalatti birodalmába a lovagokat, ahol is mindőjüket láthatatlanná varázsolta egymás szeme számára. Ott sok-sok törpét találnak az aranytól és drágakövektől roskadozó falak között, törpelányok mulatoztak, és ott volt a hercegnő is (szüzek társaságában), aki fején egy csodálatos koronát viselt, benne egy mágikus ékkővel, aminek sugárzása hatására újból látták egymást a lovagok. Laurin megpróbálta árulásra bírni az egyik lovagot, az azonban nem állt kötélnek. Ekkor a törpekirály varázshatalmánál fogva egyenként megvakította a lovagokat és álmot bocsátott rájuk. A hercegnő azonban egy gyűrű segítségével megszüntette a varázst, a lovagok pedig kardjukhoz nyúltak, és felvették a harcot a törpékkel, akiknek a segítségére sietett néhány óriás is Laurin parancsára. A lovagok azonban győzedelmeskedtek, miután kiirtottak több száz törpét, meg az óriásokat. A rab Laurinnal, a hercegnővel, meg persze jó adag kinccsel visszatértek Bernbe, ahol vásári nevetség tárgyává tették a törpék királyát.
Innen más-más véget érnek a történetek. Az egyik szerint Laurin megszökött, és átkot mondott a rózsakertre, hogy ne láthassa senki se éjjel, se nappal (mert azt gondolta, ez csábította oda lovagokat). Nem gondolt azonban az alkonyra és a pirkadatra (ami sem nem éjjel, sem nem nappal), és ekkor a csodálatos kővé vált rózsaszín rózsakert megjelenik újból és újból a hegyek bércein.