Keresés

Részletes keresés

Teresa7 Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43631

Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

****

 

Baka István

 

Mária Magdolna

 

Kétezer esztendeje várok reád, Uram.
Hajamat ha kibontanám, immár a pokol fenekéig érne.
Ó, jaj, ha egyszer, mint harangkötelet, megrángatja a Sátán!
Oly kínok zendülnek meg bennem, hangom kiveri
a holtakat a földből, az elrejtett ezüstpénz
sírjából, mint csillagköd, szétfröccsen az Űrbe.
Fekete szoknyás harangodat, Uram, inkább repessz meg!
Mert megreped a Föld szíve, ha én megkondulok.
De nem hallgatsz reám, elfordult éntőlem a Te
orcád, mint írásos felére perdült pénzdarab;
és vésete kibetűzhetetlen - akár a telihold
a hajnal párájában, csak homálylik...

 

Templomod küszöbén várok reád, Uram, és kétezer
esztendőm virradatain öt sebed pírja átszivárog.

 

 

 

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43630

Kőszegi Barta Kálmán

 

 

LÁTNI VÉLEM

 

Bitó László: Nem elég ateistának lenni

„…a lelki szegények (…) saját jelenükben

                      bírják a mennyek országát.”

(Népszabadság, Hétvége rovat,

2004. augusztus 21.)

 

lelkemről szívemre

vetül az árnyék

testet ölt a

gonosz szelleme bennem

 

üvöltenék ha

tudnék

de nem tudom

miért s mi ellen

 

haragvás gyötör vagy

szeretet-hiány

 

szeretem az embert

 

pedig

a tömeg olykor

(mindig) taszít

 

barommá

válik

néha

 

kérdezem magam

kérdeném őket

ilyenkor hol van

merre az isten?

 

látom a bankárt

pöfeteg mód

viselkedik

szemében üresség

tekintete a pénzt tükrözi

 

nézem a kis

svindlis vattacukrost

„felfelé” bámul

irigyen ő

rivális néki

minden más

kereskedő

 

az álnok

hivatalnok

mások kegyeit

kémleli csak

 

a politikus

 

ellenséget keres

kutat (és talál)

őt ez élteti

mert igazán

tenni

nem tud sokat

 

a tanár fásultan néz

a gyerekek szemébe

nem tudni olykor

valami jobb eszme

gondolat

jut-e az eszébe

 

a doktor szenvtelen

gyógyít mert

nincsen becsülete

(már nem is rendel)

ma már „jobban tud ismer”

mindent

a beteg ember

 

felfordult a világ

az érték ma talmi

a pénz a szó dönt

a hatalmi

 

kutatni mások

tekintetét

nem illik

sérti személyi-

ségi jogaikat

 

van kinek

pénze

lakása

állása sincs

ő a senki

a bukott

cipője kabátja

és becsülete

rég megkopott

 

ázik fázik a

kegyetlen

hidegben

erdő hűvösét

keresi perzselő

melegben

 

nem dühöng

nem siet

nem tör be

sehova

 

éhes pedig

és

szomjas

s alig van egy-két

csorba rossz foga

 

tenyerét kitárja

az égnek felfelé

ahogy a

megváltó Krisztus tette

 

szeretettől izzik a

szeme

ha

rám avagy

ha

rád tekint

 

tükörbe nézek –

szomorú szemében

látni vélem az Istent

 

 

Arcok és énekek [166-168.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43629

Kőszeghy Elemér

 

 

(MARÉKNYI HAZA)

 

              T.L.-nek ajánlom

 

maréknyi haza ez,

maréknyi alföldi táj,

melyről hihették sokan:

a hegyek rég fölzabálták.

s nincs is már talán,

és lakói sincsenek.

(a pusztán a vihar

amúgy is vadabbul vágtat,

kegyetlenebbül söpri ki

az átsápadt testeket…)

de lám: pöröl a kútágas,

s roggyantan bár,

ám büszkén hirdeti:

vannak,

lesznek itt még gólyák,

s reméli titkon azt

derekába szuvasodott éveivel,

hogy egyszer ő még kivirágzik;

és áll a lobogós templom is,

simításra ugyan

rég nem moccan a kéz,

ősz tornyát mégis

Isten térdéhez hajtja.

és bízik, reménykedik

a meggyötört bokor, a fa,

hogy ha a világ

hat égtájára

fröccsentett ember is

úgy akarja:

lesz kiért,

lesz miért a méheknek

tavasszal teherbe esni.

kell hát az időtlen vers ide,

kell a verejtékkel szült festmény,

kell a pentaton zene:

a létezés ősi bizonyítékai

e maréknyi hazában.

 

 

Verecke [144-145.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43628

Kőszeghy Elemér

 

 

VASÁRNAPI PENTATON

 

mint parasztkézben a karcsú kasza,

pirkadat suhint az ég tövében,

s a ráncos kövek közt – kanális-mélyen –

szétszivárog az ólom-éjszaka

 

öcsém szendergő rozs-arany haját

vörös simítás veszi kezébe,

agya még álom-moziba tér be,

ajkán maroknyi mosoly s hallgatás.

 

apám mellében az asztma pihen,

belülre fordult a köhögése,

a vad zihának alkonyig vége,

amíg csend van, fényt szív le sebtiben.

 

anyám talpon: már tüzet is rakott,

langy tejillat leng, pár orgonát tép,

s mikor sóhajként szobámon átlép,

szemében hozza az egész napot…

 

a lány-arcú reggel égboltot meszel,

s az agg kövekre ragyogás pattan,

remény mosakszik a szív-katlanban:

kamaszhangon egy népdalt énekel.

 

 

Verecke [143-144.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43627

Kőszeghy Elemér

 

 

IDILL

 

a város szürke mellkasában állok,

körül: ikrekké mázolt házcsapat,

az aszfalton, mint jég mezőn, tapad

a por – csorog az ég fáradt arcáról.

 

villanyrendőrök pár szót váltanak,

s a gépkocsihad írja ki határom,

reflexem lomhul, bőröm: Góbi-fátyol,

orromban ágyat bont a tarka szag…

 

…de néhány percre megpendült az élet,

szemembe záport loptak lepke-fények,

az utcán végig tánc üteme kelt:

 

a modern város gyorsuló szivében,

szűk, zsebkendőnyi, tavasz-arcu léken

egy megbéklyózott barna ló legelt.

 

 

Száz szomorú szonett [76.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43626

Kőszeghy Elemér

 

 

HAZATARTVA

 

buszomnak döcögve kezet adnak ma

fák, kanyarok, jeges út, topogó

ujjam már titkon a kilincset tartja…

ablakra pereg a perc, mint a hó.

 

udvarunkra Göncölszekér vet árnyat,

egyhangú homályból apám nevet,

anyámat sejtem a szél mosolyában…

álmodom: lisztcsákós házunkban bent

 

búzavirágszemű, ősz szavak szólnak,

pattog a tűzhely, s a hosszú vonóval

öcsém huncutkodik, zendül a húr…

 

kutyáim kacagnak – jöttömet érzik,

gesztenyénk megrezdül, kajla bár s vén is,

szobámban vár a csók s a visszaút…

 

 

Száz szomorú szonett [39.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43625

Környey Zoltán

 

 

TAVASZ

 

Kik a szivemből vettetek

és nekem mit sem adtatok:

érettem imádkozzatok.

 

Tavaszi égre hull a hold,

az utca csendes, néptelen

és szegény szivem szívtelen.

 

Lányok virágos ablakán

ki-be járnak a sóhajok…

(magammal egyedül vagyok)

 

Nyomomban elment vágyaim,

velem a vérző ifjuság…

Illatoznak az orgonák.

 

Előttem töretlen ködök

amikből mult lesz egykoron:

dal és csók lányon, asszonyon.

 

Tavaszi égre hull a hold…

kik nekem mit sem adtatok:

érettem imádkozzatok.

 

 

Szerelem és halál [67.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43624

Környey Zoltán

 

 

ESTE

 

Csendes vizeken kóborolni kedvem

s gyors evezőm elvitt már messzire:

ezer kis csillag fénylik most felettem.

 

Ölembe lankad fáradt két karom.

Mily jó így, nem gondolva semmire,

behúnyt szemmel a végtelen tavon.

 

Valami bús, magányos nagy madár

lassú szárnycsattogását hallgatom

s gondolom: ez is egymagába jár.

 

Erős nyugalmat érzek a szívemben:

– ó szivem, hozzád tér minden dalom –

álmodni sem tudnám ez órát szebben.

 

 

Szerelem és halál [58.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43623

Környey Zoltán

 

 

CSAK ADDIG…

 

Csak addig él szivünk, amíg szeret

és rózsás fátyol takarja szemünk,

azontúl bánat lesz a kenyerünk.

 

És mikor tiszta lesz tekintetünk:

hogy visszavágyunk minden kis borút

és sírunk: vissza mért nem visz az út!

 

Lélektelen szavunk csengő harang,

csak mi halljuk félreverten szavát

minden csókon, vad ölelésen át.

 

S ha nyíló rózsánk van, sietve adjuk

másnak, nehogy nálunk hervadjon el,

a hervadás ah, úgyis oly közel!

 

Mily boldogság most könnyelműnek lenni:

szerelmes szívvel súgni egy nevet…

Csak addig él szivünk, amíg szeret.

 

 

Szerelem és halál [56.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43622

Környey Zoltán

 

 

A NÉMA TŰZ

 

A szivünk első ütemére,

akkor kezd bennünk lassan égni,

forrón, kegyetlen, mint a fájdalom:

nem lehet előle kitérni.

 

Szintelen. Fényét sohse látjuk

de lobogását érzi vérünk,

köny, sóhaj néha csendessé teszi

de aztán mindig jobban égünk.

 

Ó, úgy égünk a néma tűzben:

fehéren és ártatlan-árván,

izzik bennünk a virág illata

és ég szemünkben a szivárvány.

 

Szintelen. Fényét sohse látjuk,

nem lehet előle kitérni,

benne jövünk és benne búcsuzunk:

a néma tűzben el kell égni.

 

 

Szerelem és halál [55.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43621

Környey Zoltán

 

 

JŐJJ VELEM

 

Szép járni tavaszi mezőkön

és puha fűben megpihenni,

patakok útján menni, menni.

 

Kezünket átkulcsolni lágyan,

inni a boldogság borából:

szerelmes csókok mámorából.

 

Szemünket bódultan lezárni,

reánk a hold hűs fényét várni,

a sziveinket megtalálni.

 

Ne járjon felhő sem az égen,

kedvünkre minden csillag égjen,

a szemed kérjen.

 

 

 

Szerelem és halál [53.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43620

Környey Zoltán

 

 

MI LENNE?

 

Sóhajaim: apró cselédeid

a vágy aranyhintóján visznek feléd,

mi lenne, ha a szívem értenéd?

 

A lelkem ma kis tenyeredbe száll,

mi lenne ha piros virággá válna,

elejtenéd a nagy csodálkozásba?

 

Szeretnék lenni: lánc a nyakadon,

vércsepp, mely forrón szívedbe szalad,

keskeny kék sáv sötét szemed alatt,

 

gyümölcs, amibe éhesen harapsz,

köny, melyet… igen, érettem ejtsz,

emlék, mit soha, soha nem felejtsz,

 

elmúló felhő házatok felett,

a por, ami száll ablakod előtt

 

s a szeretőd.

 

 

Szerelem és

halál [47.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43619

Környey Zoltán

 

 

FALUSI BAKTER

 

Szelid, pléh Krisztus az út közepén,

végig mély sár nyúlik vigasztalan,

viharvert vándor alszik boldogan,

nyitott félszer mélyén alszik szegény.

 

Sötét csend sóhajt a házak felett

pincékben ízes szőlő nedve forr,

az eső csorog, mint csapon a bor,

a bakter órát kiáltni feled:

 

szemei aszott, szomorú szemek,

ruhája nyűtt, csizmái vének,

(kocsmából szól kurjantó ének,

most, most indulnak a kisértetek)

 

lámpása bújik ereszek alatt,

meg-megáll, nem tudja mit tegyen

és hogy néha társa is legyen,

kóbor, gazdátlan kutyát simogat.

 

 

Szerelem és halál [45.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43618

Környey Zoltán

 

 

ŐSZIRÓZSÁK

 

Fehér, puha, szerelmes leánykezek

tépték s kötötték nagy, buja csokorba

és most a néma, elfáradt virágok

színes fejükkel felém intenek.

 

Az alkony lilán járja be szobám,

ellankadt testem lágyan meghajolva,

valami régi szerelemre várok

s bús dal jajdúl a régi zongorán.

 

Minden olyan fáradt, méla és beteg,

az őszirózsák félve összebujnak

és megsiratva a napsugár csókját

hervadt sziromkönyeket ejtenek.

 

És hallgatják a fájó, régi dalt,

hattyúdalát szép nyári álmaimnak,

titkon kilesnek s remegve susogják:

elpusztulunk, mert már minden kihalt.

 

 

Szerelem és halál [43.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43617

Környey Zoltán

 

 

DAL

 

Tavasz… ma lázadó leszek:

versenyre szállok a könnyű madárral,

szememben fénylő, lopott napsugár

s a vágyam tiltott, uj mezőkre szárnyal.

Minden csepp vérem forrong s égve lázad,

letépem első virágkoronádat:

felékesítni véle kedvesem.

 

Tavasz… a hárfád ellopom

s én zengem el az ébredés dalát ma,

csengő éneket, ujongót, derűst:

– tudod az enyém halk, szomorú hárfa

és énnekem most édes, víg a kedvem,

kacagnom kell, ahogy rég nem nevettem:

hosszan, gondtalan és szerelmesen.

 

Tavasz…. holnap rabod leszek,

mert rózsából van verve a bilincsed,

szigorú úr légy, mi szót fogadunk:

láncold örökre egybe sziveinket.

De ma, ma egyszer még szabad leszek:

ujongó, pajkos, gondtalan gyerek

és játszótársam lesz a kedvesem.

 

 

Szerelem és halál [42.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43616

Környey Zoltán

 

 

FÁRADTAN REÁ GONDOLOK

 

A szent láz rózsákat nyitott

tegnap a szájamon,

halk lépteid hallottam és meleg karjaid

fonódtak nyakamra:

lehunytam szemem, aztán felnyitottam

s egy gyöngyszemet láttam a padlón gurulni,

most nem tudom: talán könny volt az.

 

Ifjú füvek hűs, fázós illatában

kellene járni vágyban, esztelen,

(az illanó perc nem zavarna itt:)

az égbe dobni a mult vágyait

és érezni, hogy testünk meztelen:

ifjú füvek közt járva esztelen.

 

Szavak értelmét vidáman felejtve

heverni csóktól részegen, vadon,

kinyitni szivünk minden ajtaját,

felinni a csend minden sóhaját:

együtt tünődve tünő álmokon.

 

Behunyt szemmel látom karcsú nyakad:

a legszebb gyöngysor most rajta ragyog,

szemei mind a tieid tündökölnek

s mint a fájdalmam tiszták és nagyok.

 

 

Szerelem és halál [39.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43615

Környey Zoltán

 

 

NEHÉZ ELKÉSZÜLNI

 

Mindig valami készülődés,

egy nap sincs bevégezve semmi:

mintha el sohse kéne menni.

 

Holnap is örülni akarnék,

ha örömem van és ha bánat:

lázasra sírni az orcámat.

 

A Ma tegnap lesz s ma a Holnap

és mégse tudok készen lenni

és senki sem tud könnyen menni.

 

Igy csalogat az Ismeretlen

és mégse tudunk hinni benne,

mintha az egész mese lenne!

 

 

Szerelem és halál [34.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43614

Környey Zoltán

 

 

SÉTA A HEGYEN

 

A hullámos ezüst vizen

mint gyűrűben csodás smaragd

égett a sziget zöldje lenn

s mi ketten a vén hegyen

vártuk: szavunkból csók legyen.

 

A város tőlünk messze volt,

az életünk ott lenn maradt,

vágyunk egymás felé hajolt

szívünkben könnyű zene szólt,

szállt, szállt a nap és jött a hold

 

mint fák közt lengő lampion

és fénye mind arcodra szállt,

úgy pihentél karjaimon

és nevettél csókjaimon,

nevettél a csókjaimon.

 

És amint jöttünk lefelé

a szavunk mind halkabbra vált:

szivem már nem volt szivedé,

kezem kezed elengedé...

így értünk házatok elé.

 

 

Nyugat, 1918. 16. szám

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43613

Környey Zoltán

 

 

HA ELJÖSSZ

 

Ma belopózott szívembe a kétség

és cserbenhagytak lelkem szép derűi

a féltés, önvád sötét keselyűi

jöttek s karmaik a testembe vésték.

 

Sebeimből patakba folyt a vérem,

az ajkam olthatlan lázak gyötörték

és homlokomat jéghideg verejték

lepte el, – vártalak halottfehéren.

 

Ha eljössz, hozzál egy marék virágot,

egy kacagást s hogy ébredjen szivem

egyetlen csókod is elég nekem.

 

Ha eljössz, elhozod a boldogságot.

De én cserébe mit sem adhatok:

mert mit adhatnak a szegény rabok?

 

 

Szerelem és halál [31.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43612

Környey Zoltán

 

 

VÉGE A BÁLNAK

 

Ajkadon búvó sóhajt sejtek,

de dicsérni kell Karnevált,

a konfetti hajamra szállt:

emlékben távol táncot lejtek.

 

Jőjj kedvesem, üljünk le itt,

vigyázz, vigyázz: senki se lát

és kell a csókod: el ne vidd.

 

Meleg zenében kedvesen

csapkod a könnyű legyező…

mondd csak nem láttad a szivem?

 

Nézz ki édes az ablakon

a kékes hó hogy csillan ott

az égbevágyó tornyokon.

 

Magamtól ma oly messze mentem,

az arcod fehér fényben ég…

már menni kell?... ne még, ne még…

 

Csókolj meg engem!

 

 

Szerelem és halál [30.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43611

Környey Zoltán

 

 

DÉLIBÁB

 

Itáliába szeretnék menni,

langyos lagunák felett ringani,

utak távolát nézni szótalan,

selymét az égnek és fehér karodnak:

kár itt a ködbe hulló percekért,

az énekért, a szürke évekért.

 

Szeretnék mindent, amit nem lehet:

este mi fáj, ameddig jön az álom,

reggel mi fáj, ha elborult a nap,

engem hív messze: fú a déli szél,

téged hív messze: fullaszt, fáj a tél…

 

Elmenni búcsú nélkül és veled,

miért nem lehet?

 

 

Szerelem és halál [29.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43610

Környey Zoltán

 

 

INTERIEUR

 

A lámpa lágy, szelid fénnyel világit,

sóhajtó szél rezzenti ablakom,

szivemre ölel büszke két karom

és érzem már a szerelem csodáit.

 

Ha rózsa nyílnék csókjaim nyomába:

túlnőne rajtunk a virághalom,

remegő ajkam forró ajkadon:

így mennék át egy jobb, egy szebb világba.

 

Fölrezzenek… tompán ütött az óra,

jábujjhegyen, nehogy felnyisd szemed:

lassan, lopózva most odamegyek.

 

S már fordul vissza irigy mutatója

s én ujongva, mint egy pajkos gyerek:

altató dallal… felébresztelek.

 

 

Szerelem és halál [28.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43609

Környey Zoltán

 

 

NYUGALOM

 

Mily nyugodt, csendes a nyárvégi éjjel:

a nagy hegyeken pásztortüzek égnek,

felém lobognak lámpái az égnek

s lágy illatot lehelnek most a kertek.

 

Eszembe jutnak a halk, röpke csókok,

mik számra s onnan a szivemre hulltak,

a rózsák, amik takarják a multat

s a karok, melyek néha megölelnek.

 

A mély sötétben hosszú árnyak járnak

és mintha tompán intne nyugovóra:

egy régi tornyon éjfélt üt az óra

s alszik a fény a messze ablakokban.

 

Lázas szemem az alvó ködbe réved,

a vérem zúgva ömlik a szivembe,

kacagó lányok jönnek énekelve

s álmodó lelkemben már nyugalom van.

 

 

Szerelem és halál [27.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43608

Környey Zoltán

 

 

A TÁNC

 

Repülő kocsik fehér hóban...

kedves, fehér s szines ruháju

nevető lányok, asszonyok

és friss parázs a kandallóban.

 

És lágy illat és halk zenének

boldog, édes, kényes ütemje,

piruló arcok, tárt szivek

és minden ajkon ének, ének.

 

Már leng a tánc és mindig szebben:

karok félve, titkon ölelnek,

mint kandi gyermek nézem én

és boldogság fáj a szivemben.

 

Én is érzem a néma lázat,

vinne, vinne forró körökbe...

(de egy sóhaj, amely miatt

ah nem tudom megnyitni számat.)

 

És leng a tánc... ó mi jó lenne

lehunyt szemmel felinni édes

lányok hajának illatát,

a tánc... forogni, szállni benne.

 

 

Szerelem és halál [25-26.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43607

Környey Zoltán

 

 

RANDEVÚN

 

A lassú víznél hogy vártalak téged:

a ködben a sok lámpa fázva égett,

a hidon át jött a hideg December...

a szájamon tegnapi csókod égett.

 

A villamosok csilingelve mentek,

kocsisok száján szálltak szelid szentek,

kerék csikorgott, csattogott az ostor

és a kezemben virágok pihentek.

 

És elgondoltam, hogy az én szobámba

a tűz mesél és alszik most a lámpa

s a pengő húrok néma zongorámon

és szivem titkos álmukat kivánta.

 

És nem jöttél... a hold furcsán mosolygott,

mindenki érthetetlen szókat mondott,

a tagjaimban átfázott a vérem

s az estharang oly szomorúan kongott.

 

 

Szerelem és halál, 1918 [17.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43606

Környey Zoltán

 

 

A LIGETBEN

 

Fehér ködfelhők úsznak fenn az égen

mint fáradt hattyúk csendes, nagy tavon,

az idő álmos, langyos őszi este,

a vizen lassan megy a csónakom.

 

A méla csend úgy ráül a szivemre,

eltévedt nótát hoz felém a szél…

és sír a dal, mintha engem siratna,

sírni szeretnék, de nincsen miér’.

 

Üres a szivem és üres a lelkem…

– a víz himbál sok száraz levelet –

ah, nincs bánatom, de örömem sincsen

és miért? erre sincsen felelet.

 

 

Szerelem és halál [14.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43605

Környey Zoltán

 

 

ÉGI MUZSIKUS

 

                           A költőket Indiában égi

                           muzsikusoknak hívják.

 

Néztél a Napba s a hold halvány képe

barátod volt a hosszu éjszakákon…

 

Neked ért a dús, hűsárnyéku pálmák

gyümölcsének illatos, enyhe íze,

neked folyt friss források tiszta vize,

te ismerted a lélek titkos álmát.

 

Szived volt: ezt az embereknek adtad

mikor láttad, hogy nekik nincsen, nincsen,

te nevettél a sóvár, sárga kincsen.

 

Szabad voltál és nem hittél csodában,

boldog mezőn selymes virágot szedtél

sápadt, égő ajku leányt szerettél

Égi Muzsikus, ősöm Indiában.

 

Messze, magasban, mindentől távol

magadnak és a felhőknek énekeltél.

 

 

Szerelem és halál [11.]

Zsonát Creative Commons License 2017.08.23 0 0 43604

Környei Elek

 

 

ÉNEK AZ EMBERI MÉLTÓSÁGRÓL

 

Talán így lesz: a föld alatt,

ki gyűlölt, már csak por –

sírok felett az élet új

szépségekről dalol.

 

A kísértő lidércnyomás

a szívben megszünik.

Felperzselt templomok helyén

az Istent keresik.

 

Talán így lesz, a sírokból

akkor egy hang üzen.

Az Isten él a holtakban

s átzeng a köveken.

 

Elégett templomok helyett

a sírokban lakik –

s mivel holtak békéje Ő:

a holt élőt tanít.

 

Holt fogja az élő kezét!

Egyszer a föld felett

népek parancsa lesz talán:

így fogjanak kezet!

 

Talán így lesz. Ami ma fáj,

így hoz dús áldomást.

Jézus a sírból hirdeti

így a feltámadást.

 

A föld alatt rég béke már

a lázas tombolás –

az élők arcán még árnyék

s vonagló torz vonás.

 

És megmarad az égő folt

s izgatnak a hegek,

míg a lelkekben az Ember

nem lelt új lakhelyet –

 

az Ember, ki százannyiszor

pokolkínt szenvedett!

S megengesztel magunkkal is

a vérző szeretet:

 

ha ki bennünk az ember volt

szivünkbe visszatér,

kitől fényt kap az átkos arc

s vigaszt a könnyekért.

 

Ha arcunkon simít Keze,

melytől felkelt a holt

s melytől bélpoklos és szegény

emberséget kapott –

 

napfény töröl zord árnyakat

s a seb mosolyra gyúl:

megszépült új világunkon

a Béke így lesz úr!

 

Vihar nyomát a feledés

elsöpri. Szent a vér!

Embernek szól a tisztelet,

mert benne Jézus él!

 

 

Szélén az országútnak,

1944 [114-116.]

Teresa7 Creative Commons License 2017.08.20 0 0 43603

Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

****

 

Jevgenyij Jevtusoenko

 

Bűvölő

 

Tavaszi éjszakán gondolj reám 
és nyári éjszakán gondolj reám. 
És őszi éjszakán gondolj reám 
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán, 
mintha más ország volna a hazám, 
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán, 
hanyatt feküdve, mintha óceán 
habja himbálna, lágyan és puhán, 
add át magad ott is nekem csupán. 

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj. 
Nappal minden fonákjára kerül; 
imádjanak, lengjen tömjén körül, 
gondolj nappal - búdul vagy élvedül - 
elméd mire gondolni kényszerül; 
de éjszaka rám gondolj egyedül. 

Halld meg a mozdonyfüttyökön is át, 
a szélben, mely felhőkkel vív csatát, 
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád 
megenyhülést, ha miattam reád 
oly öröm árad, oly szomorúság, 
fájásig nyomod homlokod falát. 

A csönd csendjével susogja a szám, 
az esővel esengem szaporán, 
a hóval, mely szűk szobád ablakán 
bedereng s - álmomban, s álmom után, 
tavaszi éjszakán gondolj reám 
és nyári éjszakán gondolj reám 
és őszi éjszakán gondolj reám 
és téli éjszakán gondolj reám.

 

Illyés Gyula fordítása

 

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2017.08.19 0 0 43602

Ingeborg Bachmann:  Észak és Dél        
     
  (Nord und Süd, SW I. 125.)

 
Későn találtuk meg a Kertek Kertjét,
álmunkról harmadik nem tud és nem tehet.
Olajágban vártam friss havak pelyhét,
mandulafában az esőt és a jeget.

Miként fogja kiheverni a pálma,
ha szétvered meleg lombjai sáncfalát?
A ködben levele hogyan talál magára,
ha az esőköpenyt fejeden húzod át?

Ne feledd, az eső miatt megzavarodtál,
mikor vittem neked a nyitott legyezőt.
Összecsuktad. Te itt vagy, az idő meg ott áll,
mióta madarakkal szelem a levegőt.
 
 
Fordította: Márton László

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!