Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Valakinek van vagy volt olyan tünete, hogy az ujja elkezd rángatózni magától? Főleg a hüvelykujjammal fordult többször elő. Most nem a fasciculatióra gondolok, hanem hogy frankón jár az ujj jobbra-balra gyors ütemben (magától).
Nekem is csökkent mostanában, de nem is ez aggaszt mostmár a leginkább, hanem inkább a sorvadni látszó tenyér. A pesti neurológus azt mondta az izomrángásra, hogy az sem biztos, hogy valaha megszabadulok tőle, mert lehet, hogy ennyi visszamarad a lyme-ból.
Tudja valaki, mi történt az Infectolab-al? Egy ideje már BCA lab néven futnak, s párhuzamosan megjelent a Schwarzbach-nak egy új laborja, Arminlabs névvel. Most akkor mivan???
Sokszor napokig sem jelentkezem, de most meg megint van mesélnivalóm.
A téma a magyar állami egészségügy lesz, hogy az ország mely régiójában, nem írom le, de aki ismer, sejti, vajon hol lehettem.
Szóval volt beutalóm eng-re, fel is hívtam őket, január 21-et ajánlottak. Mondtam, hogy ennél azért korábbira számítanék, mert a tüneteim aggasztóak. Az asszisztens azzal érvelt, hogy ezek a panaszok nem igényelnek sürgős ellátást, majd kért, hogy várjak a vonalban, beszél az orvossal. De sajnos közben lehetett hallani, hogy mit. Kérdi tőle a doki, hogy miért ilyen sürgős, erre az asszisztens gúnyoros hangsúllyal válaszolja "Izomrángásai vannak..."
Ekkor jött az ötlet, hogy beszóljak valamit és lecsapjam a kagylót, de aztán a következő meglepő dolog történt:
Asszisztens újra a vonalban, és a jan. 21-ből lett november 4.
Ez is eng lesz, csak most a kezemre.
Komolyan mondom, állami egészségügy..egyszer nem tapasztalok pozitív dolgot. Nem tudom, mitől lett hamarabb időpont, hiszen csak krónikus lyme kór szerepel a papíron periphériás idegi érintettséggel, szóval semmi komoly. A panasz valóban nem újkeletű, de a tenyérsorvadás az az (már amennyiben az sorvadás, de nemsokára kiderül).
Arteminist akartam venni a Pharmánál. Hát kénytelen voltam szemközt röhögni őket, amikor közölték az árat: volt 19 ezer Ft-ért, és volt 30 ezerért is. Jobbnál jobb.
Na ezek azok a dolgok, amik átlagember számára szinte nem megfizethetőek.
Na persze vettem máshol dolgokat, la pacho tea meg ilyesmi, de azoknak még elbírtam az árát.
Liposzómás aszkorbinsav port jó áron a Camponánál levő herbáriában kaptam. Ott most nagy leárazás van, és minden van, még Vitanax px4, ezüstkolloid-hegyek is. Ha valaki arra járna, nézzen szét, jó hely.
Nézz utána, miket javasolnak még, ha jól emlékszem, az oregano-olaj is nagyon jó rá. Valamiért lementem a patikába és simán volt egy jobb minőségű...Persze, nem volt olcsó, de könnyebben elérhető itthon is talán.
Mintha a tenyérpárna kicsit kisebb lenne mindegyik kezemen, de azt nem tudjuk, hogy előtte milyen volt, mert nem nagyon figyelgettem. De a kezeimet ugyanolyan erősnek érzem, mint eddig.
Azt tudom, hogy jóval felette volt, a piros tartományban.
Nem tudok valamit a hisztaminoz kötni konkrétan. Szerintem itt tényleg az a lényeg, hogy az egészet rendszerben kell kezelni. Ha életben tartod a hisztamin intoleranciát, az fárasztja a szervezetet és nem tud a gyógyulással, regenerálódással foglalkozni.
Naja. Most a tenyerem miatt nyugtalan vagyok, mert azóta már utánaolvastam, mi a hypotrophia. A sorvadásokkal hozzák egy kategóriába..hát mostmár csak remélni tudom, hogy vagy mégsincs, vagy egy alagút szindróma okozza.. vagy hogy nem sorvad tovább a thenar.
Pfh... Ez annyira nevetséges. Nem, inkább szánalmas!
Korábban nekem is ilyen távoli időpontokat adtak, s háromszor voltam is magánban. Aztán negyedszerre összehozott a sors egy kedves neurológussal, akinél felvetettem, hogy kellene egy kontroll MR (ez volt azon a héten pénteken), s egy telefon után kérdezte tőlem, hogy hétfőn jó lesz-e? Ennyit erről, hogy működik a rendszer...
most majd tesztelem én is, mert nekem is időszerű volna a kontroll MR.