Két zoknim, és a komplett pénzügy jegyzetem bánta a vasárnapi kupadöntőt. Le vagyok sújtva, és dühös vagyok, meg is mondom miért.
Szerintem Fergie hibájából veszítettünk, érdekelne, mit gondoltok erről. Hogy miért?
1., Anyukám kiskoromban elmondta, hogy emberen nem megy át a labda.
2., Ha valakinek négyen csüngenek a nyakán, nem fog pattogni, legyen bármilyen jó csatár is az illető.
3., Ha minimum 9 ember betömörül a büntetőterületen belülre, ott felesleges centerezni.
4., Egy ilyen tapasztalt edzőnek ezt észre kellett volna vennie.
Mást sem csináltunk, mint erőltettük a középreadásokat. Adjuk be, Van Nistelrooy majd csinál vele valamit, oszt' jó van. Igen ám, csak Houllier erre rájött, és kontrákra építette a komplett csapat játékát, illetve semlegesítették egy szem magára maradt csatárunkat.
Sajnos tény, ha Ruud-ot kiveszik a játékból, szinte képtelenek vagyunk jól játszani.
Nem értem, hogy miért nem voltunk képesek januárban egy klasszis csatárt venni. Eme hasábokon is téma volt, ki illene bele a United játékába. Ruud kevés egyedül, Scholes pedig nem tud hosszú távon jól játszani csatárként.
Nem voltunk képesek változtatni, erőltettük a saját játékunkat, pedig semmit nem értünk el vele. Nem próbálkoztunk átlövésekkel, rövidpasszos játékkal, kényszerítőkkel, pedig az "alapanyag" kitűnő lett volna hozzá. (Scholes, Beckham, Giggs, stb) Hogy Becks a pálya közepén játszott, az már csak hab a tortán.
Rio borzasztó hanyagul játszott, visszanéztem a második gól előtti produkcióját, Korolovszky barátunkra emlékeztetett. ( a la Moldova)
Összecsikargatom magam, ha idén sem nyerünk semmit.
valóban ennyi volt a különbség. a MU nem mindig tudja magát felszívni a fontosabb meccskre.
meggyőződésem, hogy egy bajnoki rangadón vagy a BL-ben nem ezt az arcukat mutatták volna Beckhamék.
komolyan mondom, nem hiszem el.
Én szerettem a Pool-t, de ez a mostani annyira harmatgyenge, hogy nem tudom őket nézni egy éve legalább.
erre 2-0....
Van Nistelroy eldönthette volna...
Hát senki sem beszél a Ligakupa döntőről? Meglep.
A szurkolók szavazatai alapján (www.manutd.com)a következő lehetne a kezdőnk:
Barthez- O'Shea, Brown, Ferdinand, Silvestre- Beckham, Keane, Verón, Giggs- Scholes, V. Nistelrooy.
Lehet azt mondani, hogy Diego nem MU szintű, habár ez szerintem nem helytálló, de ha esetleg bajnokok leszünk, akkor abban neki is szerepe van, méghozzá a Chelsea és azt hiszem a Villa elleni, győztes góljaival. Ja, és a liverpooli duplájával. Ezt holnap is megismételhetné, de úgy tudom, hogy sérült.
Del Piero 98 őszén szenvedett egy kétségtelenül súlyos sérülést. Azóta a mostani, februári kieséséig gyakorlatilag nem volt komoly problémája. Ronaldo-hoz és Zidane-hoz hasonlítani ebből a szempontból tehát nem teljesen helytálló.
Forlan igen is MU szintü focista! Amúgy a fifa 2003-om szerint 84 jobb mint Solsksjaer 81!De nem ez a lényeg hanem az, hogy forlan nagyon jo focista igazi társa lehetne Nistelrooynak!!
Köszi!
Persze, azért számít a pénz is, csak kíváncsi voltam, esély van-e egyáltalán...! :-)
A másik hozzászólásodhoz:
Őszintén szólva nem értem Forlan leigazolását. Nagyon szimpatikus, jó játékosnak tartom, de pl. egy játék azt írná ki róla, hogy "nem elég jó a MU számára". :-) Ilyenek azért sokan vannak. Miért pont Ő? Na mindegy, remélem, hogy rámcáfol...! :-)
Ha Bathez esetleg elmenne, amint nem hiszek, akkor én legszívesebben Carrollt látnám a kapuban. Védőt, középpályást felesleges igazolni. A csatársorba esetleg Beattie-t vagy Bellamy-t, de leginkább Forlán-t és Solskjaer-t többet.
Elvileg van. Ha MU klubtag vagy, akkor igényelhetsz jegyet a klubtól esélyed kb. 0% (főként, úgy hogy azt is figyelembe veszik, hogy eddig hány BL meccsen voltál kint). Aztán igényelhetsz jegyet még az uefa honlapján keresztül (a semlegesek közé - mondjuk ott is nagyrészt Unitedesek lesznek), kb. ugyanannyi az esélyed, mint az előbbinél. Plusz utazási irodák is biztos indítanak utat (pl. Pegazus), talán ezt érdemes megpróbálni, ha a pénz nem számít. Meg ott vannak még a jegyüzérek, de az iszonyú drága, és rizikós, arra aztán tényleg nem lehet számítani. Kb. ezek a lehetősségek.
Guti. Guti. Guti.
Közülük bármelyiket szívesen látnám a csapatban!
:-)
A magyar drukkereknek van lehetősége arra, hogy a helyszínen nézze végig az idei BL döntőt?
(Tegyük fel azt az optimális helyzetet, hogy a pénz nem akadály! :-)