Az egyik barátom addig nem kapta meg a bevándorlási engedélyét, amíg nem mutatta be az új munkavállalási engedélyét. A másik barátomtól nem kérték az új munkavállalási egedélyt, pedig a régi már le volt járva.
Mindketten egyszerre adták be a bevándorlási engedély iránti kérelmüket.
Könnyen megeshetett volna, hogy tőled is kérik az új munkavállalási engedélyt.
@ucp
"
Ha bantu néger lennék, és egy Zimbabwei natív konyhás vendéglot nyitnék, ahova kifejezetten bantu négereket keresnék, akik bantut beszélnek biztosan nem lett volna akadálya."
Ez már nem működik. Megváltozott a jogszabály. Ha kínai vagy zimbabwei vendéglőt akarsz nyitni, akkor is először meg kell hídetni az állást a magyar munkavállalóknak és csak azután jöhet a külföldi, ha nincs megfelelő magyar állampolgár.
<MARQUEE>Kellemes Karácsonyi Ünnepeket minden kedves fórumozónak!</MARQUEE>
hasonlóban volt nekem is részem anno, az első próbálkozásomnál...:)
Egy BT társalapítója és társtulajdonosa voltam amikor kikerültem Mo.-ra, kültagként.
A cég számítástechnikai téren komoly forgalamt generált elég neves megrendelőkkel. Beadtuk a munkaerőigénylést számomra, programozói, adatbáziskezelői, és fordítói munkakörre (FEOR4220-administratív jellegű számtech. munkakör, ha jól emlékszem, elég általános, a konkrétumok a munkaszerződésben voltak). Részben a sok jelenkező elkerülése végett részben tényleges igényként beírtuk a román nyelvtudást is(tényleges igény, hisz pár szoftvert nyelvesítettünk is). Nos ezen helyben elbukott a dolog, mivelhogy ezzel "a magyar munkaerőt kizárom, negatív diszkriminációt alkalmazok"... Persze magyarázhattam én hogy dehát tényleg kell, meg ha meg nem tehetem be akkor is negatív diszkrimáció, de minek, nem volt kivel tárgyalni. Hivatkozott egy törvényre is, bár amikor eggyütt megnéztük, akkor ő is beismerte, hogy konkrétan nincs tiltva, csak a negatív diszkrimináció alkalmazása, hogy ez alatt mit értünk, az már elég szubjektív...:)
Ha bantu néger lennék, és egy Zimbabwei natív konyhás vendéglőt nyitnék, ahova kifejezetten bantu négereket keresnék, akik bantut beszélnek biztosan nem lett volna akadálya:D
Mindenesetre, nem tudtam meggyőzni, hogy másképp döntsön.
Ellenben amikor kiléptem, akkor utánamszaladt, és halkan annyit mondott, hogy esetleg 150ezerért megoldható lenne...
Nos ekkor eldurrant bennem a pumpa, normális adófizető polgárként akartam itt dolgozni, bejelentve, rendezett papírokkal, de ha ennyire nem akarják, akkor csesszék halomra az egészet, megleszek én fekete munkásként is:) és ehhez tartottam is magam, amíg ugyanúgy mint te, a 90napos szabály hatására mégis elkezdtem a papírok rendezését.
bocs, ha kicsit hosszú elmondom a munkavállalásival kapcsolatos tapasztalataimat-okulásképpen
1999-ben alapitottam egy 5 millió Ft-os KFT-t, aminek én voltam az ügyvezetője, a cég valós tevékenységet folytatott és folytat ma is, alkalmazottakkal, több tizmilliós forgalommal.
sajnos hallgattam egy olyanra, aki azt hitte, ért hozza és megszivtam (elsősorban TB miatt csináltam akkor)
Én, mint "választott tisztségviselő" ügyvezető beadtam a kérést a Munkaügyi Központhoz, hogy magyar munkaerőt keresek, "ügyvezető" posztra. Még jót is röhögtünk az ügyintézővel, hogy milyen hülye dolog ez, de ő megjegyezte, hiába, a szabály az szabály. miután eltelt a 30 nap, beadtam a munkavállalási engedélyre a kérésem, "ügyvezető" pozicióra.
Eltelt 30 nap, jött egy levél: irjam le, mit akarok én ügyvezetőként csinálni, mire kértem az engedélyt. OK, válaszként leirtam, hogy "azt ,amit a törvények előirnak az ügyvezetőnek" Eltelt 30 nap, újabb levél: irjam le, mit akarok csinálni ügyvezetőként. OK, gondoltam, az volt a hogy nem ajánlott levélben küldtem el, ezért még egyszer leirtam és elküldtem (mindkétszer pont olyan érthetetlen volt nekem, mint most neked) Eltelt 30 nap, újabb levél: irjam le, mit akarok csinálni ügyvezetőként. Gondoltam, nem ismerősek a törvények, azért elkezdtem idézni a Gt vonatkozó cikkelyeit és elküldtem-ajánlott levélben. Eltelt 30 nap, újabb levél: irjam meg már végre, mit akarok én csinálni ügyvezetőként?!
Mint látható, nem vagyok könnyen sodromból kihozható, de ez már nekem is sok volt. Vettem végre a telefont és felhivtam az ügyintézőt (lehet, ha hamarabb kellett volna): Kérdem: na, akkor most mi a kérdés, egészen pontosan? Hát, hogy mit akarok én csinálni ügyvezetőként? Mondom, épp elégszer leirtam: amit a törvény mond, semmi egyebet, én vagyok a cégvezető, alkalmazottakat irányitok, ügyfelekkel tárgyalok. "-és az hogy van? hogy maga üll ott az irodában és várja, hogy jöjjenek be az ügyfelek?" na, ekkor eldurrant az agyam, már nem emlékszem, miket mondtam, de feltehetően nem volt hizelgő. amikor megcsendesedtünk a kölcsönös kiabálásból azt mondja, dehát a külföldi tőkével müködő cég ügyvezetőjének nem is kell munkavállalási engedély! mondom: rendben van, kérem, irja ezt meg válaszként és soha többet nem látjuk egymást. No, ő ezt le nem irja. Hát akkor adjon munkavállalási engedélyt. Nem lehet, amig meg nem mondom pontosan, mit akarok csinálni ügyvezetőként. Ekkor letettem a telefont és azt mondtam, ott rohadjon az összes hivatalnok ahol van, én többet nem rimánkodok, amúgy is havonta jártam ki az országhatáron.
2003-ban aztán már kellett valahogy rendezzem a dolgokat, ha nem akartam egy nap ara ébredni, hogy több, mint 90 napot tartózkodtam bennt és nem engednek be a határon-ezért nekiveselkedtem-gondoltam én leszek a huncutabb. Beadtam a kérést, ezúttal programozónak, 100.000 Ft fizetéssel (úgy gondoltam, az egy tisztességes fizetés, a minimálbér szinte duplája, igy is elég TB meg adó jár utána). 30 nap után munkavállaási engedély kérés, ügyintézővel mindent átnéztünk, kérdem, lát-e valami akadályt, azt mondja: sima ügy. A beadástól számitott 31. napon (pontosan!) megjött a határozat: mivel Pest megyében a programozók átlagfizetése 155.000 Forint és a megjelölt fizetés ettől lényegesen eltér (20%-al szabad max), ezért a munkavállási elutasitva. Vissza ügyintézőhöz a Központba, kérdem, én ezt honnan kellett volna tudjam? Sehonnan, ő sem tudta, ezt csak bennt tudják. Mivel a 30+31 több mint 60 nap, ezért az egészet előlről kellett kezdeni, a munkaerőigény bejelentéssel (kérdeztem később az ügyintézőtől, aki megerősitette, hogy a munkavállási engedélyt SOHA nem birálják el a 30. napnál hamarabb, nehogy ám még egy kéréssel bele lehessen férni az előző munkaerőigény időkeretébe). No, másodszori nekifutamodásra, 150.000 Ft havi fizetéssel sikerült megkapni az engedélyt-programozóként. Egy év elteltével (ameddig tartott a munkavállási engedély és vizum) három hónappal előtte elkezdtem a procedúrát, beadtam a munkaerőigényt, 155.000 Ft-al) 2 hónappal a lejárat előtt beadtam a munkavállalási hosszabitására a kérést. Nyugodt voltam, most minden simán kellett volna menjen. Párhuzamosan még előtte beadtam volt a letelepedési engedélyre a kérést. Nagy meglepetésemre elég rövid idő alatt (novembertől-márciusig) megkaptam a letelepedési engedélyt, pont ekkoriban érkezett meg a határozat. Útban hazafele még mondtam is röhögve a feleségemnek, akkorát röhögnék, ha most elutasitanák a munkavállalásimat! :)
Röhögtem is, mert otthon várt a határozat (kb a kérelem beadásától számitott 35. napon): elutasitva, mivel országosan a programozók átlagfizetése (ha jól emlékszem) 235.000 Ft, és az általam beadott igény ettől több, mint 20%-al eltér. Ekkor intettem be (képletesen) a bürokráciának és jó nagyot röhögtem! A véletlenen múlott, hogy nem kellett sirjak...
De hátha valaki kevesebb veszteséggel végig tud ezen vergődni... :(
Amíg nincs vízum addig nem is dolgozhat legálisan, hiába van munkavállalási. Ez azért van mert csak a munkavállalási alapján nem adnak se TAJ/TB kártyát se adókártyát, csak tartozkodási engedély vagy vízum alapján. Amíg nincs TAJ+adó kártya addig meg nem lehet bejelenteni egy munkavállalót...
Lehet húzni az időt már a vízum megszerzésének időpontjának kitolásával de akkor cserébe az ittartozkodása a barátnődnek kérdőjeleződik meg... Vízum megszerzése után szerintem egy hónapot símán ki lehet bekkelni, hisz rossz esetben lehet ennyi idő a TAJ+adó kártya ügyintézése is. E felett is lehet szerintem, de ez már rizikós, talán betegségi okora hivatkozva (én ezt tettem, de nincs garancia hogy beválik másnak is ennyi idő után).
Sajnos a munkaszerződés módosításával nem sokat érsz el, hisz elsősorban a munkavállalási a mérvadó, nem a szerződés. Arra hivatkozni, hogy azért nem történt meg az alkalmazás/bejelentés mert megváltozott bármi a munkaviszonnyal kapcsolatban az veszélyes, hisz ezzel a munkavállalási engedély létjogosultsága kérdőjeleződik meg.
Lehet pl. módosítani a munkaszerződést, hogy később kezdjen el dolgozni egyéb okok miatt...nem? a vizum csak valamikor január közepén lesz meg legelőbb.
Én az első munkavállalási után 4 hónappal mentem vízumért, majd rá 30 napra lettem bejelentve (igaz közben volt egy karácsony+szilveszter). Nem lett következménye a késésnek, bár rákérdeztek, betegségre hivatkoztam... (mivel TB-m értelemszerüen még nem volt, nem is nagyon kértek orvosi papírokat). Nem tudom mennyire volt egyedi eset ez...
Azt nem értem, hogy mit remélsz a fizetés nélküli szabadságtól... hisz a fizetést ígyse úgyse adnák ki, ez egy kamu állás lenne, nem? Ellenben az illetékeket, járulékokat akkor is kell fizetni (a könyvelőnket kifaggattam ezügyben:) hisz a munkáltatói viszony nem szűnik meg ettől, továbbra is be van jelentve... ráadásul ez csak egy ideig működne (2hónap?). Szerintem ha bejelentve marad a barátnőd akkor tökmindegy hogy két hónapot munkában és két hónapot fizetetlen szabin vagy négy hónapot munkában tölt... legalábbis nektek anyagilag.
És ha a bér olyan magas mint írtad (ezzel én is megjártam, már a munkaerőigény meghirdetésénél nem voltak hajlandóak kisseb várható fizuval meghirdetni mint amekkora az abban a szakmában lévő országos átlag) akkor tényleg sok a járulék...és nem csak TB (ez két részre bomlik, egészségügyi és nyugdíjpénztári, ez utóbbi újjab két részre bontható, államinyugdíjpénztár felé 1,5% magánnyugdíjpénztár felé 8,5% vagy ha nem magánnyugdíj köteles akkor állam felé 10%. A magánnyugdíjpénztár meg kötelező lesz, hisz itt pályakezdőnek fog minősülni a barátnőd valszeg) mint említed, hanem SZJA is, illetve egyéb cégköltségek...
Szerintem beszéljétek át a munkaadó cég könyvelőjével, vagy bérszámfejtőjével ezeket a dolgokat (amennyiben lehet velük nyíltan beszélni) mielőtt manővereztek:)
U.I. a járulék nem befizetésével nem is te sértenéd a törvényt hanem a "munkaadó", mint azt meg is teszi az álfoglalkozással is ;)
Tehát a munkahelyet nem lehet csak ugy megszüntetni,(tehát ebben az egy évben csak ez a munkahelye lehet?) ezt eddig is gondoltam.
Viszont a fizetés nélküli szabadság nem rossz, ugy is egyetemista, vizsgáznia kell.
Azt már megtudtam hivatalos forumról, hogy január 1-től lehet munkavállalási vizum mellett családegyesítési tart. engedélyt kérni. (S ekkor már én is nyilatkozhatok az eltartásáról)
Tehát ha jól vettem ki, felesleges pl. nyárig munkavállalói célu tart. engedélyt kérni, ha akkor ugyis összeházasodunk, s utána már meg is szüntethető ez a munkahely.
Arra van e valami szabály, hogy a vizum kiadásától mikor kell munkába állni?
Ezzel is lehet huzni az időt.
Sajnos a tb elég sok lesz, mert 108000 Ft lesz a bruttója. Csak igy fogadták el a munkaügyön. De ha mondjuk két hónap után másik két hónap fizetés nélküli szabadságon lesz, akkor kibirható.
Ha valaki pedig tud még valami jót, kérem irja le.
ui: nem sértek törvényt, rendesen fizetjük majd a járulékokat!:)
Én mindenféleképp kétszer átgondolnám a munkaviszony megszüntetését. Egyrészt, amikor családegyesítés címe alatt kéri majd a barátnőd a tartozkodásit kérni fogják az eddigi megélhetéséről szóló papírokat, ami abban az esetben, hogy volt már adóbevallása akkor APEH igazolás amennyiben nem volt még akkor egy munkáltatói kereseti igazolás. Ez utóbbit akár hamísithat is a munkáltató, saját felelősségére, de ha APEH igazolás is kell létezzen már (dátumtól függően) akkor már ott elbukik az ügy. Tudtommal az adóbevallás beadásának határideje május 20, és mivel a barátnőd idén még nem dolgozott illetve addigra már más papírt kér, ezért csak céges igazolást fog tudni prezentálni, illetve egy nyilatkozatot, hogy előző évben nem folytatott jövedelemszerző aktivitást Mo. területén.
Másrészt, mint írták előttem is, a munkáltatónak, elvileg, kötelessége a munkaviszony megszünését bejelentenie a munkaügyi központnál illetve a munkavállalási engedélyt visszaszolgáltatni (ha jól emlékszem 3! napon belül). Megteheti, hogy nem szolgáltatja/jelenti be, de amennyiben lebukik elég sokba kerül majd neki, ilyesmivel nem gatyáznak.
"nem szeretnénk hogy az ismerős tul sokáig fizesse a tb-t" elég jó ismerős ha ezt bevállalja:D
Ha meg mégis ti fizetitek a járulékokat a nevében, akkor neki csak jó, hisz egy plusz alkalmazottal nő a kiadása ergo kevesebb számlát kell vennie, több marad meg neki a "nyereségből":) Nem tudom mekkora fizura kapja meg a barátnőd a munkavállalásit, de ha minimálbérhez közeli akkor nem olyan sok a járulék, 17-20 ezer körüli lesz.
Szerintem, ha nem túl vészes a fizetendő járulék akkor inkább fizessétek, nem árt ha van az embernek TB-je, rendezett papírjai... És ha esetleg lebuktok, az holtbiztos, hogy egy ilyen ügynek nyoma maradna a dossziéjában
Green Army barátnője már valószínűleg beadta a munkavállalási vízumkérelmét. A vízumkérelem elbírálási ideje most kb. 2 hónap.
@Greena Army
Régebben több ismerősömnek volt munkavállalási engedély alapján igényelt vízuma és a munkavállalás nem valósult meg és simán 1 évig Magyarországon tartózkodtak. Ez viszont nem garancia arra, hogy mostanában sincs jogkövetkezménye.
Van egy ötletem:
Miután alkalmazzák a barátnődet, utána fizetés nélküli szabadságra menne. Fizetés nélküli szabadság alatt szünetel a biztosítás (kivéve a gyed, gyes, ápolás és sorkatoni szolgálat esetén). Nincs járulékfizetés, úgyhogy biztosítás sincs, kivéve a felsorolt esetek.
Ha látogatói vízumot kér az ismerősöd, akkor a házasság megktését követően kérheti családegyesítés címén a vízum módosítását. Ekkor - mivel vízummal tartózkodik az országban - egyből tartózkodási engedélyt adnak neki, nem családegyesítési vízumra cserélik a látogatási vízumot.
TB ellátás nem jár a látogatói vízum esetén, D típusú vízummal csak saját jogon szerezhető (munkaviszony alapján), tartózkodási engedéllyel viszont eltartott családtagként is. Tehát ha tudjátok "nélkülözni" pár hónapig a TB-biztosítást Mo-on, akkor nem kell feltétlenül bejelenteni valahová dolgozni, az esküvő után már bejelentheted eltartott családtagként, és a te TB-befizetésed után jogosult lesz a feleséged is teljes ellátásra (kivéve GYED és egyéb jövedelemfüggő pénzbeli ellátások).
Ha munkavállalási vízumot kér, akkor azt fogják vizsgálni, hogy saját jövedelméből meg tud-e élni, és lehet hogy elutasítják. Ha viszont látogatási vízumot kértek, elég egy befogadó nyilatkozat tőled, és később azt is tudjátok családegyesítés címén könnyedén módosítani. Itt már csak a te jövedelmi helyzetedet fogják vizsgálni, az övét nem feltétlenül.
Ez a variáció nem saját tapasztalat, egy ismerősünknek most van így folyamatban kérelme. Tehát kérlek ne vedd készpénznek hogy működik, viszont szerintem mindenképpen kérdezz azért utánna a BM-nél mielőtt eldöntitek hogy melyik változat.
Ha megszűnik a munkahely, akkor a munkálatató elvileg ezt be kell jelentse a Munkaügyi Hivatalnál:
"14. § (1) A foglalkoztató a munkavállalási engedélyhez kötött munkavállalás meghiúsulását, valamint a foglalkoztatás megszűnését köteles öt napon belül bejelenteni az illetékes munkaügyi központhoz."(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)
A Munkaügyi Hivatal pedig szól a BM-BÁH-nak és akkor visszavonják a vízumot.
A munkáltatók nagy része nem ismeri részletesen az idegenekre vonatkozó jogszabályokat és álatalában nem jelentik be a foglalkoztatás megszűnését és a vízum birtokosa vígan tartózkodik Magyarországon.
Egy picit csodálkozom, hogy erről a dologról (a munkahely várható megszűnéséről) ennyire őszintén és nyíltan beszélsz, mert ezt a fórumot nem csak mi olvassuk, hanem hivatalnokok is és még ki tudja ki.
Ki tudja mit fognak kérni akkor mikor családegyesítési tartózkodási engedélyt kértek. Ha kérik a munkáltatói fizetés igazolást bruttó-nettó bontásban x hónapra vissza, akkor mit fogtok benyújtani? (Nem tudom mit kérnek, ez csak egy feltételezés részemről.)
Barátnőm januárban kapja meg munkavállalói vizumát. A munkahelye egy ismerősnél lesz, (tulajdonképpen látszat munka, persze a tb-ét fizetni fogja, igazából nem nagyon fog ott dolgozni.) Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mikor tudnánk megszüntetni a munkahelyet, hogy ne okozzon nagy gondot,nem szeretnénk hogy az ismerős tul sokáig fizesse a tb-t. Persze ezt kellene, hogy ne legyen belőle hátrányos helyzetünk, munkaügyi hivatalnál vagy bárhol. Ez a vizum kb. jovő decemberig lesz érvényes, addig szeretnénk összházasodni (kb. augusztus-szeptember).
Érdemes-e kérni munkavállalói célu tartózkodási engedélyt (s fizetni a tb-t s egyéb járulékokat, mert ugye az lenne a jövedelmének igazolása) addig, ha kb. szeptemberig ugyis összeházasodunk, s utána ugyis át lehet minősíteni családegyesítési célura. Vagy majd csak akkor kérjünk családegyesítési célut, s a munkavállaóit hagyjuk ki, s akkor fel lehet bontani hamar a munkaszerződést.
Elcsesztem a linket egyik korábbi hozzászólásomban a vízumkérő formanyomtatvánnyal kapcsolatban. A "C" tipusú rövidtávú vízumkérelmet linkeltem be a "D" tipusú tartózkodási vízumkérelem helyett. Furcsa is volt számomra, hogy olyan kevés lap van benne, én többre emlékeztem és valóban a helyes link:
Egy apró kiegészítést tennék a jogosítvány honosítása témához.
Az EU-n belül is kell a más tagországban szerzett jogosítványt honosítanod, ha 1 évnél hosszabban életvitelszerűen másik tagországban élsz.
Pl. nekem Angliában 1 évig volt érvényes a magyar jogosítványom. 1 éven belül honosíttatnom kellett ott is. Elveszik a magyar jogosítványt és kiadnak egy angolt. Amikor visszajöttem Mo-ra, akkor az angol jogosítványomat 1 éven belül "visszahonosítottam", azaz elvették az angolt és kaptam helyette egy magyart.
Tehát Románia EU-csatlakozásával továbbra is honosítani kell majd a jogosítványokat, csak ezért szerintem nem érdemes várni vele.
Azért nem tetszik, mert román nyugdíjjal nem lehet megélni Magyarországon. Romániában kb. 40000 Ft volt a fizetésem 2000-ben. Ez ott jó átlagfizetésnek számított és a 6 év alatt ez után fizettem a nyúgdíjárulékot a román nyugdíjpénztárba. Szóval a román része a nyúgdíjamnak legfeljebb a cigire lesz elég itt Magyarországon.
"(4) A felsőfokú tanulmányok folytatása céljából beutazó külföldinek (a továbbiakban: diák) a tanulmányi idő alatt történő munkavállalásához nem kell munkavállalási célú vízummal rendelkeznie.”
A 2005. évi XLVI. törvény megtekinthető a következő linken:
Ez egy módosító törvény ezért meg kell nézni azt a törvényt is amelyiket módosítja (egybeszerkesztett változatot még nem találtam).
Nincs szükség munkavállalási engedélyre:
"Magyarországon működő szakiskolával, középiskolával, alapfokú művészetoktatási intézménnyel, felsőoktatási intézménnyel nappali tagozatos tanulói, illetve hallgatói jogviszonyban álló külföldinek a jogviszony fennállása alatt történő munkavégzéséhez."
(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)
Állítólag aláírták az új nyugdíegyezményt Romániával. Aki Románia EU csatlakozása után telepedik le Magyarországon, az nyúgdíját onnan fogja kapni, ahol befizetett.
Kizárólag céges autókat vezetek, magyar rendszámmal, casco-s biztosítással, fényképes meghatalmazással. Egyszer volt egy eset, amikor kár keletkezett az autóban amit vezettem, felpattanó kavics a szélvédőt kivitte, de a biztosító minden további nélkül fizetett.
Azt meg gyakran eljátszuk, hogy bevállalunk más által elkövetett szabálysértést, ha a helyzet úgy kivánja (hogy ki is vezette épp az autót pl.)
Köszönöm a felvilágosítást így már érthetőbb, és hihetőbb számomra is:)
Ezekszerint 3 évet érvényes jogosítvány nélkül róttam az útakat, hát, vanezígy:)
Megnéztem, hogy hogy néz ki a nemzetközi jogsi, nekem nem olyanom van. Ugyanakkor amim van az 2 nyelvű, illetve szerepel rajta a "permis de conduire"(fra) ami az okmányiroda szerint biztosítja honosításkor, hogy ne kelljen vizsgáznom.