Hát igyekeztem csekkolni mindent, sőt az egész bekötést modelleztem az asztalon lámpákkal, de egyenlőre még nem indul a kályha. Ma játszom vele még egy kört, de aztán esetleg rá kellene nézni a diagnosztikai szálon, mit mond. Tudsz ebben segíteni esetleg?
Lényegét tekintve egy új sarut tettem az indítószálra. Maga a fűtés persze nem volt bekapcsolva, vagyis az indítószálon nem volt feszültség, de ha a páka generál valamilyen jelet, az visszafuthatott a kályháig.
Sziasztok, nekem is bent van már az autóban a Thermo Top Z/C állófűtéssé alakítva és egészen tegnapig működött is szépen, amikoris egy utólagosat forrasztottam még az indítószál bekötésén és ehhez sajnos nem vettem le az akkusarut. Azóta a kályha nem indul be, csak valami elektromos zúgás hallatszik belül. A szivattyú megy, de azt nálam nem a kályha vezérli, az innen kapott FET-rajz alapján kapcsol. Kinyírhattam a kályha agyát a forrasztással, vagy netán olcsóbban is megúszhatom? És mit érdemes tenni vele?
Sziasztok, szükségem lenne vkire aki meg tudná oldani, hogy tudjam programozni az állófűtésemet. 2001-es 3.3 tdi A8-ról van szó. Kálya benne, de nem tudom állítani. Pest környéke előnyben, de már kaptam embert Győr mellett is, ő keddre ígért megoldást, de azóta nem tudom elérni, pedig haveromnak megcsinálta. Segítséget előre is köszönöm. Ezen a számon el tudtok érni: 0630PDnullaLnullanullaT
Igen. Amikor hazaértem, kevés volt a hűtővíz valamiért. És utána kellett tölteni, vagy 8 decit. Nem baj, hogy ennyi tömény fagyállót öntöttem bele? (És már eddig is volt benne, úgy minusz 25 fokig.)
Üdv!Eladó egy Land Roverből bontott Telestart T70 vevőegység távirányító nélkül, antennával és kábelköteggel!A telefonszám helyesen:06/30-nyolcvankettő-34-hétszázegy
Van egy furgonom, benne egy levegős Webasto AirTop Evo, és egy programóra. Szépen működnek, viszont a programóra max 120 perc fűtési időt enged.
Ezt úgy szoktam kitolni, hogy bekapcsolom a kályhát ( programóra piros gomb ), a max 120 percre. Majd kb 2,5 óra múlvára beprogramozok mégegy 120 perces fűtést. De ez néha még mindig kevés, jó lenne 180 vagy 240 perces intervallumokat beállítani.
Meg lehet ( szoftveresen ) mondani az órának, hogy hosszabb időket is be lehessen rajta állítani ?
A gyári sima forgókapcsoló is megvan, de nem az lett beépítve, hanem a programozhatóság miatt a fenti kombióra. ( A forgókapcsolóval elvileg menne a fűtés, amíg az akku bírja. )
Akksi bírná a hosszú üzemet, 110 AH :)
Hétvégenként néha be kéne kapcsoljon a kályha, amikor nem vagyok itthon. Nem kéne folyamatosan fűtenie, de jó lenne a beprgramozott fűtési időt kicsit mghosszabbítani.
Sziasztok! Van egy 103Le-ös VW T4-em amiben gyárilag kiegészítő fütés van ami 5C alatt magátó bekapcsol. Ezzel nincs is baj mert elindul. Viszont be lett építve kb 9 éve egy utólagos programóra,amitől állófütéses lett a dolog.Na most azt csinálj hogy hol elindul hol nem,ill ha elindul magátol megáll 10 perc után.A vizpumpa megy. Tudtok e segíteni hogy mi lehet,ill mennyibe kerül kb. ill.Dunakeszi,Bp vonzáskörzetében valhol egy megbízható,nem rabló szerelőt?
Szia! Itt megtudod nézni: http://www.thesamba.com/vw/archives/manuals/eberspacher_b1l_d1l/Eberspacher_B1L_%20D1L_Manual.pdf Ha kell,azt hiszem van hozzá teljesen új vezérlőegységem!
Van egy 1999-es diesel Sharan-om, van benne kiegészítő fűtés. Ezt szeretném átalakíttatni állófűtésre. Kb. ez mennyibe kerül és ajánlatok nekem egy Pesti v. környéki szerelőt? köszönöm
A számsor 2015930 lehet hogy az utolsó számjegy hiányzik mert sérült a felület. De közbe valahogy sikerült be építenem ha lekapcsolom akkor utána még megy a ventilátor (szerintem jó a bekötés), de viszont most azt tapasztalom, hogy pár perces működés után leáll. Megszűnik az égés a szivattyú kattog tovább pedig először arra gondoltam hogy nem kap elég üzemanyagot és ezért teszi de nem az mert az kattog rendíthetetlenül szállít mert üzem, de utána leáll? Mi lehet az oka Lehet csak nincs jól bekötve vagy hibás elektronika? Esetleg a szivattyú nem szállít eleget?
Sziasztok! Nincs valakinek webasto thermo top c-hez egy kb. 25cm-es eladó kipufogó csöve? Valamint még érdekelne telestart t70-hez antenna vagy csak az antenna csatlakozó hüvely.
4112 hsz. nem kérdeztem konkrétan a vezérlőt, de arról volt szó és Én érdeklődtem ehez mennyivel drágábbak az alkatrészek.. A vezérlő és a keringető ára érdekelne, de a többi alkatrész áráról is irhatnál ami legtöbbször bekrepál.