en meg azon aggodtam, hogy mi lesz, ha mindharom meccsre nyerek 4-4-4 jegyet :) jo hulye voltam, kellett volna lanyom, fiam, csajom neveben is regisztralni.
megertem, en is kispalyas oromfocista vagyok. de minden ilyen sztorit olvasva azert kicsit faj a szivem, mert kozben meg szunnek meg a megyei csapatok. azert a nagypalya kicsit mas :)
Nagy Ádám a Pisa kispadnak megfelelően játszik, szerintem őt még előre senki nem látta passzolni, 2 m-es biztonsági passzok hátra.
Hiába vagyunk az EB-n a az olasz II.-angol III. középpálya mutatja erőnket, szerintem ilyen fedezettel kb. San Marino áll fel.
A sok szerencse, kedvező körülmények mellett ehhez Rossi kellett a sok kókler után, igaz lassan nehezebb nem kijutni az EB-re, mint igen, remélem ő legalább az EB-ig nem ír alá a Chelsea-hez.
Abból pedig ne induljunk ki, hogy most éppen nem megy neki a klubjában, mert ezzel az erővel Szalai Ádámot mindkét korábbi Eb-n ki kellett volna hagyni a keretből.
Viszont az első kör még 2019-ben volt, engem már akkor kisorsoltak a (csak később derült ki, mert augusztusban volt az osztás, és decemberben a sorsolás) magyar-portugálra és a portugál-franciára. Már akkor eladtam őket, mikor még nem volt lefújva az eb, mert tudtam, hogy le lesz. Ezért kellett újravennem, de akkor már nyilván portugál-francia helyett magyar-franciára vettem.
Én még soha egyetlen EB-meccsre sem lettem jegyre kisorsolva. Még női BL-döntőre sem, pedig azzal is próbálkoztam.
Pedig azok alapján, hogy a környezetben hányan voltak Lyonban, Marseille-ben, meg aztán pláne a Puskásban, nem tűnt egy ennyire alacsony valószínűségű eseménynek.
Oké, én általában nem próbáltam az összes meccsre jegyet igényelni (most is csak a skótra, mert arra tudtunk volna biztosan elmenni) és nem regisztráltam még a szomszéd sógora keresztfiának a nevében is, csak ketten két-két jegyre azzal, hogy ha netán mindkettő bejön, úgyis lesz az ismerősök között, aki átveszi.
Svájc és Skócia ellen egy-egy 200 eurós jegy bukta. Értem, hogy kevés jegyet kaptunk, és mindenki ráment, de továbbra se mértem, hogyan tudtam a pesti eb előtt pár héttel jegyet venni, és nem maradtam le a se a portugálok, se a franciák ellen.
Viszont ha nem megyek, nagyon sok pénzt spóroltam... 400 euró + utazás + szállás + egyéb. Köszönöm, UEFA!
A nagy jegymizéria közepette kicsit elsikkad a hír, hogy márciusban valószínűleg a törökökkel játszunk felkészülési meccset a Puskásban, Rossi már leboltolta a törökök olasz kapitányával, de még nincs hivatalos egyezség. Szerintem jó ellenfél.