Baromira utálom a politikát és a politikusokat. Mindne elképzelhető színben és oldalon!!!!
Már százszor leírtam itt is máshol is ma is! Az emberi szemétség és mocsokosság csimborasszója borított ki, amit ez a két kápó művelt ez ügyben. Nem valami horpadt agyú állami bürokrata, hanem két veterános!!!!!
Ezt aszemétséget nem könyű lenyelni, ilyen körülmények és körités mellett. Pláne, hogy mindkettőt jól ismerem, az egyik többé kevésbé a "haverom" volt, a másikat meg én védtem éveken át az őt "igaztalanul" vádolókkal szemben....
Szóval azért nem akármilyen körülmények között történtek nem akármilyen dolgok....
És persze az bőszít fel, amikre közben rájöttem és kielemeztem. Hogy itt mindenki csúful át van verve! Mocskosul!
És persze az is, hogy a sok hülye birka nép ezt nem bírja felfogni és megérteni....
A vicc az, hogy amíg én bele nem léptem ebbe a mocskos szarba, én sem értettem a dolgot, a lényeget. Csak tudat alatt éreztem, hogy nagy geciség zajlik nálunk minősítés címén.
És hát van még egykínos vonulata az ügynek. ÉN az újság miatt csináltambelőle "ügyet". Azért ,hogy ha már beleestünk a kellős közepébe, hátakkor járjuk végigaz utat és írjuk meg a legautentikusabb személyes élmények alapján, hogy mi történt, hogy mi is történhet egy ilyen akció során...
CSak a szakértői vélemények kerültek 150 ezer Ft-ba. CSak azért csináltattam, hogy megtámadhatatlan korrektséggel leírhassam: aljas, szemenszedett koholmány volt a május 15.-i minősítés.
És mi lett az egészből?? Hát láthattad, olvashattad a lapban. Illetve ha nem, hát örülj neki...
Az, ami ott történt, kétszresen nagyobb cslódás ésdráma volt, mint Borsche Károly hétmérföldes gecisége. Tőle nem is nagyon vártam mást. Olyan ember, amiylen, ami volt is mindíg. Igaza volt az elelnségeinek. Hajszál pontosan.
Ne de az újságnál. Akikkel évtizedek óta együtt voltunk, barátok voltunk. Azok köptek szemen. A szónak sznte legnembesebb értelmében.
NEM a ROVER ügy miatt. Az legfeljebb csak a hab lehetett a tortán.
Mielőtt a Rover-saga elkezdődött volna, emlékeim szerint többször szóba kerültek a MAVAMSZ tevékenységével kapcsolatban időnként meglehetősen éles hangú észrevételek. És az is kiderült, hogy ebben a topicban van lehetőség bizonyos problémák megvitatására. Vitázó felek voltak, indulatoktól sem mentes hozzászólások is akadtak, de nem épült lövészárok, nem került elő csatabárd. Beszélgettünk, asszem.
Aztán jött a szegedi minősítés esete, meg a te Rovered. Mióta a te P5-ösöd az első minősítésre betette a kerekét, gyakorlatilag lehetetlen erről a témáról érdemben társalogni. Mindenkinek herótja van ugyanis tőle, az általános problémák és a te egyedi eseted ugyanis végérvényesen összekapcsolódott. Sokat dolgoztál rajta... és mintha nem pont a megfelelő hatást érted volna el vele.
Szerintem egy politikus veszett el benned. De nagyon:-)
De most, hogy már az autód OT-s rendszámát is nyilvánosságra hoztad (grat a sikeres vizsgához!), igazán elárulhatnád, mi is volt a célod ezzel a sok-sok hőzöngéssel. Mert úgy látom, a dühöd sem csillapodik, illetve gyanúm szerint, sőt az index topikjaiban leírtak szerint is... talán egyszerűbben is meg lehetett volna oldani a dolgot.
Az elit angol klub valóban cseszettül unja a Rover történetet...Főleg azért, mert még nem került szóba ott, ő előttük, hogy tul. képpen részben hogyan és honnan indult el az egész story..... Mert az én gyerekszobám akadályozta eddig meg, hogy ez éppen ott szóba kerüljön.... Ergó, ott olyan sokszor és hoszantartóan nem volt szó a rovarról....
Rosszul informáltak egyesek, akik egyébként ott sem voltak....
Ki árt itt és minek? Milyen "jó" ügynek? És hogyan?
Az, hogy szemenszedett hazugságokkal, saját szabályaiknak fittyet hányva megbuktatnak egy autót és ezt meg merészelem fellebezni?
Az senkit nem zavar, hogy három igazságügyi szakértő irásos véleménye támasztja alá, hogy koholmány volt a buktatás???
Az senkit nem zavar, hogy az összeségében legrosszabb esetben előfordulható kettő darab NULLA pont helyett KILENC darab NULLA pont virít a minősítési jegyzőkönyvön egyértelműen bizonyítva ország-világ előtt egyszere a rosszindualtot, a hozzá nem értést és a szakszerűtlenséget - és akkor én ártok a "jó" ügynek és én vagyok a hülye?
És amikor a fellebbezésről enyhén diktatórikus beütéssel szó meg indoklás és magyarázat nélkül kivágnak, akkor azt a bűnös gondolatot merészelem a fejemben forgatni, hogy biróságra megyek - ezért is egyesegyedül én vagyok a hülye???? Ésezze l ártok az állítólagos "jó"" ügynek?
Mitől "jó" és mi is ez az "ügy"??????
És hogy olyan "rendszert" hívott életre igen "fifikásan" a magyar érdekvédő szervezet, ami jogképtelen, megszólíthatalan, nem létező - és mindez 2006-ban, egy állítólagos jogállamban??? És ezért perelhetetlen, kvázi azt csinál kénye kedvére amihez csak úri kedve támad - és akkor én vagyok ezért a hülye??????
Nem pedig az, aki ezt létre hozta???????
És akkor mindennek én vagyok az oka, mert ezt szóvá merem tenni????
És ez nem más mint buggyant agyú vagdalkozás??? Ez az összes észérv, indoklás azokra a cáfolhatatlan tényekre, amiket felsorolok???????????
Ne vedd fel a kesztyűt, nem érdemes. Már senki sem veszi komolyan. Az elit angol klubban azon gondolkodnak, hogyan lehetne alapszabályban rögzíteni, hogy tilos a Roverről beszélni. Állítólag eddig két estét töltött be, de már mindenki kicseszettül unja. Vicc az egész. A független magyar bíróság meg azért veszi el egyáltalán a beadványt mert az asszony csinosan volt öltözve, persze...
Kár a gőzért, kár volt ide jönnöd. És kár volt ilyen badarságokat leírni...
SAjnos csak károgsz és oda se figyelsz, hogy mit fikázol. Mint a legtöbb igen jó ésigen magyar embőr...
Ennél azért többre tartottalak...
Én pontosan tudom, hogy mit írok, a saját bőrömön tapasztaltam és vontam le a követekeztetéseket. Ezeket nem kevés hsz-aimban mind leírtam, azt is, hogy mik voltak a geciségek és azokat is amik a bajok... Csak olvasni kéne...
Szarok rá, hogy kit idegesítek, akit idegesít, nem olvassa el, lapoz egyet. Ne TE szabd meg ,hogy mit írjaka veteránozás egyik központi adminisztratív problémájáról egy veterános topicba....
A minősítők meg húzzák le magukat a WC-n, ha úgy "minősítenek", ahogy tették...
CSak konkrétumokat írtam és legfeljebb annyi "lózungot", ami a napi politikában is bezsongítja az agyadat...
A legnagyobb baj, hogy a legkomolyabb léneget ne mfogod fel - és más sem...
Az állami bürokráciával nincs baj. Az a körülményekhez képest igen korrekten kezeli a vetránozást. A baj az ,hogy a fő geciséget, a saját maguk alkotta, egyébként világszinvonálúan jó rendszer (alpári lazasággal és döbbetneesfelületességgel megfogalmazaott) szabályait éppen az "édekvédők" köpik szemen és még azta kevés konkrétumot sem tartják be és ők macerálják a veteránoskat, a saját "sorstársaikat". Igazi kápók....
Na jó, de nem érzem magam áldozatnak azért, mert van egy rendszer, amiről nagyjából tudható, hogy alkalmazkodni kell hozzá, különben az életben nem tudod elintézni, amit szeretnél. Majdnem mindenhol így megy ez.
No de van egy másik lehetőség, hogy függetleníted magad a rendszertől, és megoldod máshogy. Nekem az eredeti 3 betű, 3 szám, neked meg a P rendszám, aztán mindenki bekaphatja. Tiszta ügy.
Más kérdés, ha magával a minősítés hogyanjával és mikéntjével kapcsolatban fogalmazol meg kritikát. Nekem egyelőre úgy tűnik, annyit sikerült elérned, hogy a legjobb szándékú és legtürelmesebb embereket is sikerült felidegesítened a folyton burkoltan személyeskedő, minősítgető, kevés konkrétumot, kevés példát, de annál több lózungot tartalmazó, terebélyes, de üres hozzászólásaiddal... illete rosszabb: már nem is idegesíted őket, szimplán nem vesznek komolyan.
Hát, ha nincs rajta rendszám, akkor TE IS áldozat vagy...
Egyébként több országbnaerre isvna egyviszonylagnormális megoldás: ha hobbijárművet akarsz, akkor igazold, hogy van egyrendes, új, vagy alighasznált járműved az állandó hétköznapi használatra. Ennyi.
Szerintem ez is korrekt. A hobbiautó nem mindennapi használatravaló, ergó, havan "rednes" járműved, akkor használhassad is mára hobbijárművedet is - feltéve ha mindenbne megfelel műsazki vizsga követelményeinek...
CSakhát az ezrdes és akompániája ezt fel bírja fogni. Ők még az áldott kommunizmusból ragaztották magukat erőszakosan a nyakunkba, ahol és amikor legfőképp a józan ész, a korrektség és tolerancia hiányzott...
De az én esetem más, mert az én járművem belföldi. Amúgy az se érdekel különösebben, ha esetleg az életben nem helyezhetem forgalomba. Nem azért van. Játék. Mint tudjuk, az autó benzinnel megy és erős a gyanúm, hogy a kocsiban előbb lesz benzin, mint a forgalmiban érvényes pecsét... :-)))
Ha van a Skodádnak érvényes műszakija és rendszáma, akkor majdhogynem hülye volnál betolni Veszprémbe.... Esetleg a zöldkártyáért, de a négyütemüre meg lehet csinálni...
Az elmélet rossz. Nincs meghaátrozva, hogy mi is a muzeális érték. Szerintem az, amiből még több ezer van forglaomban, az még ne mlehet "muzeális" attól, hogy elmúlt 30 éves... Abból csak kimondotanjó álpaotú érhet valamit -haegyáltáan ér valamit elméletileg és materiálisan...
Amiből csak pár darab van, az már lehet muzeális. Akár 500..-Ft-ot ér, akár 5 miliót. Akár csillog-villog, akár kopott. Na jó, akkor nem 5 milliót, csak 500 ezret.
De muzeálsi minőstés nem értékmeghatázoást ad és nem is ez a dolga!
Mondom, hogy szar és hülye és geci ez a magyar rendszer!
No akkor szaladjunk neki még eccer ennek a történetnek.
Most egy 142-es Volvo az áldozat, amit kivágtak valami miatt. Ha igaz az, amit 504 Laci mond - és én hiszek neki - akkor ezt a gépet tényleg kár lett volna OT-zni... mer ha megkapta volna, tavasszal én is betolom ide Veszprémbe minősítésre a Skodámat kínosan ügyelve arra, hogy járóképessé tennem ne kerüljön egy százasnál több pézbe. S1 kartács az alig élő tanúm rá, hogy azér az durva lenne... :o)))
Ne félj, nem mixelek én Morzsa kutya módjára. :)) Tortába nem való a kolbász, sem a szalonna. Ha nagyon el akarok rohanni fantáziával, akkor megcsinálom makettnek... :)))
Pedig a mostani helyzet azt mutatja. :)) Meghát hová rakjam a geo lámpákat, ha elhozom a bontóból a komplett lámpasort?
A középső rész most csak azért van fenn, hogy fenn legyen, de nemsokára átnevelem, tehát egyedi lesz a segge is. :))
Vannak olyan játékok, hogy azt raksz az autódra, ami neked tetszik. Én most azt rakom rá, ami nekem bejön, és azon vagyok, hogy a végső kép olyan benyomást keltsen, hogy ezt eleve így kellett volna kihozni a gyárból. Ilyen cucc az életben nem jött ki a gyárból, de hát ízlések, és pofonok... :)))
Majd egyszer meglátod élőben, mert fénykép nem mondja el... :)))
De most tényleg. Azon kívül, hogy nagy műgonddal elrendeztél az összes altípusból, mutánsból és felszereltségből egy-egy jelképes részletet a kasznin körbe... Nem lett volna eccerűbb legombolni két ugyanilyenről valami közeli bontóban az eredetieket? Ne mondd már, hogy egy pár Geo lámpicskú, meg GTI középrész jobban esett a kézre... :o)