Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Én is hasonlón gondolkodtam. Nyilván személye válogatja a megoldást - én magam az "önérzet" mellett döntöttem; nincs kedvem az érzelmi energiáimat olyan emberre pazarolni, aki nem invesztál semmit egy kapcsolat fenntartásába. És nem is hiányzik egy ilyen alapokon nyugvó kapcsolat.
(az mondjuk lehet, h félreértettem a te dilemmád lényegét - lefordítottam a saját problémámra)
Azon, hogy kell-e mutatnunk érdeklődést olyan ember iránt, aki a leghalványabbat sem mutatja irántunk, pusztán azért mert bennünk több intelligencia van?
Hol van a határ, hogy önérzetünk is megmaradjon és bunkónak se tűnjünk?
Legyünk inkább önérzetesek és bunkók v meghunyászkodók és udvariasak?
a munkámról gondolkodom, és a teljesítésről. azon gondolkodom, hogyan lehet összeegyeztetni a "hasznosat" az önmegvalósítással. az önmegfelelésről gondolkodom.
azon gondolkodom, hogy tovább növesszem-e a hajamat.
a változásokról gondolkodom és a lehetőségekről...
néha, amikor a gondolataim rendezetlenek, amikor túl sok kérdést teszek fel előfordul, hogy leírom őket. idővel észreveszem, hogy a válaszok lassan maguktól megjelennek.
korábbi munkáimról, tanulmányaimról, kapcsolataimról stb. gondolkodom: "megtanítottak" arra, mi az, amit igazán szeretnék csinálni "az életben", megtanítottak arra, hogy ma már teljesebben és őszintébben szeressek...
abban a korban lennék, amikor az ember szükségét érzi annak, hogy egy tárgyilagos pillantással felmérje a múltat és a jövő eshetőségeit?! lehetséges. lassan rendezem "tartozásaimat". egyre inkább tudom, mit jelent tiszta lelkiismerettel élni, és ez olyan jóóó!! minden önirónia nélkül: mintha bölcsebb lettem volna:)
azon is gondolkodom, hogy mit főzzek vacsorára - túl sok minden jöhet számításba, nehéz a választás.
Ismerősöm születésnapja alkalmából elslattyogtam a Budai Daubner cukrászdába (Szépvölgyi út, faszik), hát ha van ebben az életben sikersztori, akkor ez az. Utoljára Soltvadkerten láttam olyat, hogy a '90-es évek elejével cukrászdából kiskirályság épül, itt ugyanez. Jó, nem tudom, mennyire prosperál...
Hogy mennyire igaz az a mondás, hogy "részeg emer mindig megmondja az igazat".
És hogy az alkoholnak tényleg lehet-e, és ha igen, akkor hogyan lehet igazságszérum-hatása... :)
"Hol lehetne meghúzni a határt a médiáknak? Kinek lenne ez a feladata?"
Ez egy nagyon nehéz és nagyon összetett kérdés, ami mostanában engem is egyre többet foglalkoztat. Azthiszem erről egy külön topicot kéne nyitni.
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy látom a médiának nem lehet, és nem is nagyon akar senki határt húzni. Lassan eljutok odáig, hogy utálom a médiát. Felháborít az a fajta szemét, ami a médiából ömlik. Tv-t már alig nézek. Ha mégis, nagyon megválogatom,hogy mit. De az emberek többsége ezt nem teszi. Sajnos. Gusztustalan szenzációhajhászás az egész. (Mondjuk a Napló c. műsor még pont a nézhetők közé tartozik véleményem szerint)És láss csodát ez kell az embereknek.
Sajnálom,hogy senki nem foglalkozik ezzel. Hogy határt húzzon!
Azon, hogy amikor ránézek valakire és azt hiszem, ismerem, akkor mennyire csak a saját előítéleteimet, komplexusaimat, rossz/jó tapasztalataimat, no meg a vágyaimat vetítem ki rá, és mennyire kevéssé tudhatom, hogy milyen valójában. És hogy van-e egyáltalán értelme annak a kérdésnek, hogy milyen valaki valójában.
Mindig csak relációkban létezünk, és mégis, még ezekre a relációkra is megpróbáljuk ráhúzni a tőlük - konkrétan - idegen sémáinkat, hiába gyanús, hogy nem illenek rájuk. Mert úgy gazdaságosabb? A gondolkodás ökonómiája mellett az érzelmek és a megismerés ökonómiája? A maszturbáció ökonómiája, ezzel az erővel. Viszont könnyebb, az biztos. Akkor is benyomom a sablonba, ha kicsit faragni kell rajta, mert bele kell illenie.
Persze, evolúciós termékek vagyunk. Nem lehet minden egyes új elem kedvéért nulláról indulva végigjárni a tapasztalati indukció teljes útját. Inkább meghagyunk bizonyos hibaszázalékot, mert így gazdaságos, és ez a gazdaságosság volt eddig az egyetlen, ami bevált a fajnak. És attól tartok, hogy hibaszázalékokban gázolok kötésig, egy sor más értelmiségivel egyetemben.
