Amit az átigazolásokat illeti, Quaresma tényleg nagy valószinűséggel jön (ha marad Beckham, ha nem), hiszen hiába tehetséges, még kiforratlan (19 éves), még a kispadot vagy a rotálást is tűrné 2-3 évig:)
Cissé sztem még el is menne Ruud mellett, de az én kis kedvencem, Ronaldinho lenne a nagy fogás a csapatnak.
A védelelembe nem kell senki, ha mégis, akkor Mexés term.
Giggs mostmár szinte biztos, hogy nem megy (azért ott van az a szinte), így Duff sem jön(ne).
Hát, nem rosszak. Kapusnak jó a Cavallero meg a Canizares is, védelembe a Mexes, de a Van Buyten is megfelelő. Középpályára a Van der Meyde nagyon tehetséges, csatárposztra meg én is örülnék a Cissének meg az Ibrahimovicnak. De ma még a jelenlegi keretünkkel kell nyernük, remélem sikerül. MU FOREVER!!!
Pl. intimebb környezetben árulnám el neked, hogy a többiek nem a te megtévesztésedet tűzték ki célul, amikor a mondatkezdő karaktereket a shift billentyű aktiválásának kíséretében ütik le. Nem kéne annyit szapulni az oskolákat, inkább iratkozzál be egybe.
(Szép volt a mai bajnokitok, hogy sülne le a hám a képetekről.)
.m.
Nemtudom csak hallottam, hogy mi is meg az Arzenál is élénken érdeklődnek iránta! Én kezdő kapusként gonbdoltam rá!!
Az hogy a Celta 30 meccsen csak 24 gólt kapott szerintem nagyban köszönhető neki!!
Hat,Bartheznel jobb!:)
Szerintem elegge jo..)igaz eddig 4-szer lattam..)
De szerintem 8-millio euronal tobbet nem er!;)
Mert meg kell tp-neki is boven de a MU-ba szerezhet!:)
"Huh, ezt hála istennek jól eszúrta az Arsenal. Ha holnap nyerünk, bajnokok leszünk, ez tuti."
Robinson hmm nem rossz kapus, de én az enyémek közül valamelyiknek jobbanörülnék!!
"Ja, és az igazolások mellett, azért tehetséges fiatalok is vannak, mint pl.: Richardson, Fletcher, Pugh, szóval szerintem az igazolási stratégiánk nem fog drasztikusan megváltozni."
Ebben is egyetértünk!
Mit szósz az én igazolási terveimhez??
Huh, ezt hála istennek jól eszúrta az Arsenal. Ha holnap nyerünk, bajnokok leszünk, ez tuti. Paul Robinson leigazolásának meg örülnék. Hogy mindenkinek tetszen: MU FOREVER!!! MANUTD FOREVER!!! MUFC FOREVER!!!
Ja, és az igazolások mellett, azért tehetséges fiatalok is vannak, mint pl.: Richardson, Fletcher, Pugh, szóval szerintem az igazolási stratégiánk nem fog drasztikusan megváltozni.
Kapus: Canizares-t látnám szívesen.
Védő: Riise nagyon nem szimpi.
Középpályás: Aimar, Ronaldinho és a Lisszabon ifjú portugálja (még nem tanultam meg a nevét).
Csatár: Ronaldinho, Rooney (bár őt inkább majd néhány év múlva...)
Lassan már se szeri se száma a Manchester United nyári kiszemeltjeinek, a klub lassan már minden számottevő fiatal játékosnak tesz valamiféle ajánlatot. Persze, ha Ferguson betartja amit ígért, és valóban vérátömlesztések lesznek a csapat szerkezetében, akkor nem kell ezen csodálkozni. A jelenlegi kiszemelt nem más, mint a Sporting Liszabon játékosa Ricardo Quaresma. A hírt a játékos menedzsere erősítette meg, így nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a 19 esztendős szélső a nyár folyamán a vörös ördögökhöz szerződjön, mondjuk Beckham helyére.
A tájékoztatás szerint a tervezet egy négy esztendőre szóló szerződés aláírását tartalmazza, ám a két klub még hivatalosan nem állapodott meg az átigazolási díjról. Bölöni László, a Sporting Liszabon szakvezetője már lemondott a játékosáról, de mint mondta, meg tudja érteni, hogy a portugál egyesületnek pénzre van szüksége.
Az apuka cáfol. Ted Beckham a BBC-nek nyilatkozott, hogy fia nem fog eligazolni a Manchesterből , mert nagyon szeret a klubnál játszani, viszont azt is elismerte, hogy a Real ellen kezdenie kellett volna, és nagyon fajt fianak, hogy csak csere volt, szerinte Fergussonnak játszatnia kellett volna szeme fényét, de még így se hiszi, hogy fia el akarna igazolni.
"Fergusson általában jól dönt a csapat összeállításánál, de most úgyérzem hibázott." - nyilatkozta a papa, és még hozzátette: "Senki nem tudja mit hoz a jövő, de biztos vagyok benne hogy marad.".
A középpályásoknál tökéletesen egyetértünk (nagybetűsök...). A kapusok egyikét sem láttam védeni, a védők közül a Mexes szimpatikus, de Riisét is szivesen látnám. Govou nem az a lyoni afromen, aki anno kettővel vette ki a részét a müntyhenecske alázásából tavalyelőtt? (Már akkor belopta magát a szívembe.)
Ezek alapján talán úgy tűnhet, hogy én is a drasztikus vérfrissités hive vagyok, pedig nem. Szívesebben nézegetnék egy hangyányival sikertelenebb, de változatlan gárdát, mint fordítva. Ha a többi 99 klubnál is csak így tartható életben az eredményesség lehetősége, akkor valószínüleg nekik van igazuk, de azért jólesne, ha az elmúlt években tanusított igazolási és csapatépítési politika nem változna számottevően.
.m.