Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Azon, hogy kell-e mutatnunk érdeklődést olyan ember iránt, aki a leghalványabbat sem mutatja irántunk, pusztán azért mert bennünk több intelligencia van?
Hol van a határ, hogy önérzetünk is megmaradjon és bunkónak se tűnjünk?
Legyünk inkább önérzetesek és bunkók v meghunyászkodók és udvariasak?
a munkámról gondolkodom, és a teljesítésről. azon gondolkodom, hogyan lehet összeegyeztetni a "hasznosat" az önmegvalósítással. az önmegfelelésről gondolkodom.
azon gondolkodom, hogy tovább növesszem-e a hajamat.
a változásokról gondolkodom és a lehetőségekről...
néha, amikor a gondolataim rendezetlenek, amikor túl sok kérdést teszek fel előfordul, hogy leírom őket. idővel észreveszem, hogy a válaszok lassan maguktól megjelennek.
korábbi munkáimról, tanulmányaimról, kapcsolataimról stb. gondolkodom: "megtanítottak" arra, mi az, amit igazán szeretnék csinálni "az életben", megtanítottak arra, hogy ma már teljesebben és őszintébben szeressek...
abban a korban lennék, amikor az ember szükségét érzi annak, hogy egy tárgyilagos pillantással felmérje a múltat és a jövő eshetőségeit?! lehetséges. lassan rendezem "tartozásaimat". egyre inkább tudom, mit jelent tiszta lelkiismerettel élni, és ez olyan jóóó!! minden önirónia nélkül: mintha bölcsebb lettem volna:)
azon is gondolkodom, hogy mit főzzek vacsorára - túl sok minden jöhet számításba, nehéz a választás.
Ismerősöm születésnapja alkalmából elslattyogtam a Budai Daubner cukrászdába (Szépvölgyi út, faszik), hát ha van ebben az életben sikersztori, akkor ez az. Utoljára Soltvadkerten láttam olyat, hogy a '90-es évek elejével cukrászdából kiskirályság épül, itt ugyanez. Jó, nem tudom, mennyire prosperál...
Hogy mennyire igaz az a mondás, hogy "részeg emer mindig megmondja az igazat".
És hogy az alkoholnak tényleg lehet-e, és ha igen, akkor hogyan lehet igazságszérum-hatása... :)
"Hol lehetne meghúzni a határt a médiáknak? Kinek lenne ez a feladata?"
Ez egy nagyon nehéz és nagyon összetett kérdés, ami mostanában engem is egyre többet foglalkoztat. Azthiszem erről egy külön topicot kéne nyitni.
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy látom a médiának nem lehet, és nem is nagyon akar senki határt húzni. Lassan eljutok odáig, hogy utálom a médiát. Felháborít az a fajta szemét, ami a médiából ömlik. Tv-t már alig nézek. Ha mégis, nagyon megválogatom,hogy mit. De az emberek többsége ezt nem teszi. Sajnos. Gusztustalan szenzációhajhászás az egész. (Mondjuk a Napló c. műsor még pont a nézhetők közé tartozik véleményem szerint)És láss csodát ez kell az embereknek.
Sajnálom,hogy senki nem foglalkozik ezzel. Hogy határt húzzon!
Azon, hogy amikor ránézek valakire és azt hiszem, ismerem, akkor mennyire csak a saját előítéleteimet, komplexusaimat, rossz/jó tapasztalataimat, no meg a vágyaimat vetítem ki rá, és mennyire kevéssé tudhatom, hogy milyen valójában. És hogy van-e egyáltalán értelme annak a kérdésnek, hogy milyen valaki valójában.
Mindig csak relációkban létezünk, és mégis, még ezekre a relációkra is megpróbáljuk ráhúzni a tőlük - konkrétan - idegen sémáinkat, hiába gyanús, hogy nem illenek rájuk. Mert úgy gazdaságosabb? A gondolkodás ökonómiája mellett az érzelmek és a megismerés ökonómiája? A maszturbáció ökonómiája, ezzel az erővel. Viszont könnyebb, az biztos. Akkor is benyomom a sablonba, ha kicsit faragni kell rajta, mert bele kell illenie.
Persze, evolúciós termékek vagyunk. Nem lehet minden egyes új elem kedvéért nulláról indulva végigjárni a tapasztalati indukció teljes útját. Inkább meghagyunk bizonyos hibaszázalékot, mert így gazdaságos, és ez a gazdaságosság volt eddig az egyetlen, ami bevált a fajnak. És attól tartok, hogy hibaszázalékokban gázolok kötésig, egy sor más értelmiségivel egyetemben.
A Magyar Autóklub próbapert indított a Gazdasági Versenyhivatal ellen a MOL
árképzése miatt. A per során a tisztességes gazdálkodás és ármegállapítás
kérdését boncolgatták. A MAK keresete azon a tényen alapult, hogy a MOL
üzemanyag forgalmazása során olyan árakat állapít meg a nagy- és
kiskereskedelemben egyaránt, melyeknek valódi ráfordításaihoz bevallottan
semmi köze. Azaz vasúti költséget számol vezetéken érkezett benzinért
(kőolajért!), amit nem a nyugati tőzsdén vásárolt, de annak árával számolt.
Nem kész benzint, hanem olcsóbb orosz vagy hazai kőolajból - a nyugati
bérköltség 1/5-é-ért itthon előállított terméket forgalmaz. Ezt úgy
számítja, mintha a nyugati tőzsdén kész benzint venne és vasúton szállítaná
haza. A MOL ebben a földrajzi környezetben kizárólagos kőolaj lepárlási
lehetőséggel rendelkezik, ezért nem mindegy, hogyan alakítja ki árait saját
hasznára és a fogyasztók kárára. A pert az Autóklub megnyerte! Ezen
ítéletnek rendkívüli a jelentősége. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében
kihangsúlyozta, hogy a MOL árképzése mekkora hatást gyakorol az egész
magyar gazdaságra. Mi magyar állampolgárok, autósok és autó nélküliek
egyaránt azt hihetnénk, hogy a 2003. november 26-án hozott ítélet, melyről
az ország legnagyobb civil szervezetének lapjából, az Autósélet 2004.
januári számából vehettünk tudomást, megrengeti az országot. (Bizony meg
kéne rengetnie gazdasági életünket!) Ezzel szemben - egyetlen tv-adó aznap
esti híradóján kívül - sem az elektronikus, sem az írott sajtó egy szónyi,
vonásnyi figyelemre sem méltatta a hírt mind a mai napig. Így a média
hallgatásával maga is hozzájárul ahhoz, hogy az ügy elkendőződjön, az
eljárás elhúzódjon. Mi pedig tovább fizetjük a térség legmagasabb árát nem
csak benzinben, de a kenyérben, ruhában és minden másban. Kinek az érdeke
ez? Vajon hány magyar nagy- és kis- részvényese lehet a MOL-nak és milyen
százalékarányban, akik nyereséget könyvelhetnek el maguknak? Vajon megéri-e
az ország (tízmillió ember) gazdasági helyzetét akár a legcsekélyebb
mértékben is rontani (hagyni) kevesek tisztességtelen hasznáért? 2003-ban a
MOL története legnagyobb nyereségét érte el.
Éppen most hallotam a TV2-n a Naplóban, amikor egy amerikában karambolt szenvedett srác esetét ismertették:
"ütközött, egy narkó hatása alatt álló indián söfőr által vezetett, szabálytalanul előző autóval."
Ez azt sugallja, hogy az indiánok eredendően narkósok. Miért kell így fogalmazni? Hogy nagyobb legyen a szenzáció? Aztán csodálkozunk, az addig jó szomszédként élők egyik napról a másikra egymás torkának esnek. Mert az előítéletek beléjük vannak táplálva a médiák és néhány eszetlen hangoskodó által.
Hol lehetne meghúzni a határt a médiáknak? Kinek lenne ez a feladata?
Hogy miért nem kapok választ napok óta, régóta...
Pedig az egész lelkem bennevan a levélben. Lehet, valami különös oka van a késlekedésnek, de ebben a bizonytalanságban se éjjelem se nappalom.
